Zinedine Zidane kijelentette, hogy a Real Madrid csapatának hatalmas erősítést jelentene a nyár folyamán Beckham érkezése. Az angol játékmester átigazolásáról szóló hírek a Manchester United kiesése után erősödtek fel, a csapatot éppen Beckham jövendőbeli klubja a Real Madrid ejtette ki a Bajnokok Ligájából.
Minden évben a Madrid nagy játékosokat szemel ki magának, és teljesen tiszta, hogy Beckham a kiszemeltek között van ebben a pillanatban. - nyilatkozta a korábbi Juventus bálvány a Sunday Mirror brit lapnak. A kérdés az, hogy a Manchester United el akarja-e őt engedni vagy sem. Nekem egyelőre kétségeim vannak e felől. Sok múlhat azon, hogy mennyit akarnak kapni érte. Zidane korábban a Bernabeuba világrekordot jelentő 48 millió fontért szerződött két szezonnal ezelőtt az olasz klubtól, és úgy érzi, hogy a United ellenállhat még egy ekkora összegnek is. Előfordulhat az az eset is, hogy az összeg már akkora lesz, amiért egyszerűen nem érné meg a Real Madridnak soraiban tudni Beckhamet.
David egy világklasszis labdarúgó, bármelyik csapat elfogadná őt. A képességei önmagukért beszélnek. Én mindig is nagy rajongója voltam, az emberek a Madrid kiváló képességeiről beszélnek, de még mindig van hová javulnunk, soha nem lehetünk elég jók.
Tegnap az esti órákban a Real Madrid hivatalosan cáfolta, és pusztán spekulációnak nevezte azokat a híreszteléseket, melyek szerint a ManU középpályása, David Beckham spanyolországba igazolna.
Bár a spanyol lapok még mindig kétkednek a jelentés hitelét illetően és szinte meg vannak győződve az átigazolás tényéről, leghitelesebb hírforrásuk még mindig csak annak a tompa Victoriának néhány -amolyan freud-i elszólásként értelmezett- böfögése olyan kérdésekre, minthogy szeretne-e spanyolországba költözni...
Niemi igen jó szezont tudhat maga mögött, bravúrt bravúrra halmozott, és szinte bakit nem is láttunk tőle. Ez a teljesítmény elég lehet arra, hogy a kapusgondokkal küzdő Manchester United kivásárolja Southamptonból, és várhatóan Barthezt elzavarják a szezon végén. A francia világ és Európa bajnok kapus borzalmas két évet tudhat maga mögött, ifi kapusok nem követnek el olyan hibákat amikre ő képes volt, idén úgylátszik Ferguson még úgy érezte, hogy elsőszámú kapusa képes lesz világbajnokhoz méltó teljesítményt nyújtani, de mit szépítsük, közel sem volt hozzá.
Niemi vételárát 3 milló angol fontra saccolják, ez nem tűnik megfizethetetlennek, bár az is igaz, hogy sok kapussal hozták már összefüggésbe a Manchestert, a pletykák szerint Rüstü, és Robinson is igen előkelő helyet foglal el Sir Alex kivánságlistáján, melyen még egyébként még a támadó középpályás Ronaldinho és Damien Duff is megtalálható.
Én a Leedsböl:A David Batty,Lucas Radebe,Eirik Bakke,Oliver Dacort,Seth Johnson,Mark Viduka,Alan Smith,Jason Wilcox,Dominic Matteo,Danny Mills,Paul Robinson.Nigel Martin kvártetböl látnék valakit!
A kiesőjelöltekböl pedig:
WHU:Joe Cole
F:Martin Djetou,Steed Malbenque,Steve Marlet,Edvin Van Der Sar
BW:Salva(ha leigazolták a Valenciátol, de mivel nemjátszik így nemhiszem!)Dean Holdsworth!
Kvartettbol valakit az tény, hogy kárlenne, ha ezek a játékosok csak a másidik vonalban kergetnék a labdát!!
Apropó Sunderland: Poomot és Sörensent is szivesen látnám nállunk vagy valamelyik Pl-es csapatban a következő idényben is!
Manchesterben nem igazán elégedettek a világbajnok kapus Fabien Barthezzel, folynak is a találgatások, hogy vajon kit kíván majd leigazolni a hálóőr helyére Alex Ferguson, az angol csúcsegyesület menedzsere.
Sir Alex lapértesülések szerint a nyáron minden bizonnyal távozó Fabien Barthez helyére a Southampton finn kapusát, Antti Niemit szemelte ki. Amennyiben a skót trénernek nem sikerül megszereznie Niemit, akkor további négy jelöltje van a posztra: a cseh Petr Cech (Rennes), a török Rüstü Recbert (Fenerbahce), az olasz Carlo Cudicini (Chelsea) és az amerikai Brad Friedel (Blackburn).
Ferguson a Real Madrid elleni BL-negyeddöntő visszavágója után határozta el végleg, hogy megválik világ- és Európa-bajnok kapusától, mivel a létfontosságú mérkőzésen a bekapott három gólból kettőnél az utóbbi időben többször gyengén teljesítő francia Barthez hibáztatható.
Ezt a Beckham ügyet kezdem kicsit unni. Legyen már vége! Igazolja le a Real, kapjuk meg cserébe Morientest, Geremit és Portillot az jó van. Vagy mennyen a Milánba és jöjjön Shevchenko meg valakik.
Állitólag Nedved jön ha Becks megy.
Tudtok valami biztos hírt mert multkór még arról volt só hogy Ronaldinho 99%, hogy a mienk.
Én a Leedsböl:A David Batty,Lucas Radebe,Eirik Bakke,Oliver Dacort,Seth Johnson,Mark Viduka,Alan Smith,Jason Wilcox,Dominic Matteo,Danny Mills,Paul Robinson kvártetböl látnék valakit!
A kiesőjelöltekböl pedig:
WHU:Joe Cole
F:Martin Djetou,Steed Malbenque,Steve Marlet
BW:Salva(ha leigazolták a Valenciátol, de mivel nemjátszik így nemhiszem!)Dean Holdsworth!
Kvartettbol valakit az tény, hogy kárlenne, ha ezek a játékosok csak a másidik vonalban kergetnék a labdát!!
Ferdinand élete talán leggyengébb idényét produkálta, valószínűleg ezért nincs bent. Beckham sem csinált semmi extrát idén, RVN-t meg már írtam, én még Beattie-t is előbb tenném be, mint a tizenegyeskirályt.
Gratula a papírjaidhoz. Ha esetleg nekem is lesz, a primitív, kárörvendő, pszeudo-analfabéta agresszor sokéves, internetes fórumokon való imitálása után az első adandó alkalommal felvágok vele hasonló szituációban.
Attól, hogy vki konzervatív módon használja a helyesírás ódivatú előírásait, még nem biztos, hogy "nagy" dolgokat akar írni, egyszerűen csak írni szeretne. (Ezt "nagy dolgokat" duma hogyan ihletődött?, ..., ez még tőled is eléggé gyengus.)
Bocsáss meg, hogy nem az általad kultivált nyelvtani reformokat követem, nem topzódom nagyimre-kaliberű szóviccekben, és tulajdonnév-ferdítésekben, nem mászkálok át az épp legyalázott csapat topikjába, hogy büszkén a gyászolókba rúgjak mégegyet, de nekem is lehetnek hibáim.
A Liverpoolnak meg se kell köszönnöm a nagylelkű gesztust?
Az angol Profi Labdarúgók Szervezete Thierry Henryt választotta az idény legjobbjának. Az FC Arsenal francia világ- és Európa-bajnoka a Manchester United két kiválóságát, Paul Scholest és Ruud van Nistelrooyt előzte meg a szavazáson.
"Sokat jelent számomra ez az elismerés, mert a játékostársak véleményét tükrözi. Márpedig náluk senki sem tudhatja jobban, hogyan futballozom" - fogalmazott a Premiership mostani idényében eddig 22 gólos csatár. Henry úgy véli: több kiváló labdarúgó maradt le a listáról, aminek az oka, hogy rendkívül bőséges a választék.
A francia játékos elsőségével hároméves manchesteri sikerszériát szakított meg: 2000-ben Roy Keane, 2001-ben Teddy Sheringham, tavaly pedig Van Nistelrooy győzött. Utoljára - Dennis Bergkamp személyében - 1998-ban nyert Arsenal-játékos.
A fiatal tehetségek közül Jermaine Jenas (Newcastle United) bizonyult a legjobbnak, megelőzve csapattársát, Craig Bellamyt, valamint Wayne Rooney-t (Everton).
Az angol Profi Labdarúgók Szervezete az egyéni díjak győztesei mellett az év csapatát is nyilvánosságra hozta. Meglepetés, hogy a bajnokságban ötpontos előnnyel vezető Manchester Unitedet csak Paul Scholes képviseli, míg a második helyen álló Arsenalt öten is.
A Premiership legjobb csapata:
Friedel (Blackburn) - Carr (Tottenham), S. Campbell (Arsenal), Gallas (Chelsea), Cole (Arsenal) - Vieira (Arsenal), Dyer (Newcastle), Scholes (Manchester United), Pires (Arsenal) - Henry (Arsenal), Shearer (Newcastle).
Amennyiben idén a Manchester United nyeri meg az angol bajnokságot, akkor 11 év alatt nyolcadszor lenne bajnok, s ezzel beállítaná a Liverpool 1976 és 1986 közötti rekordját. A BL-negyeddöntőben búcsúzó együttesnek jó esélye van erre, hiszen öt ponttal vezet a második helyen álló Arsenal előtt, igaz: riválisa egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A Liverpool fantasztikus sorozata után a következő négy esztendőben még kétszer nyerte meg az angol pontvadászatot, de 1990 óta egyszer sem tudott diadalmaskodni.
Az angol bajnokság győztesei 1976 és 1986 között:
1976: Liverpool
1977: Liverpool
1978: Notthingham
1979: Liverpool
1980: Liverpool
1981: Aston Villa
1982: Liverpool
1983: Liverpool
1984: Liverpool
1985: Everton
1986: Liverpool
A legutóbbi 10 angol bajnok:
1993: Manchester United
1994: Manchester United
1995: Blackburn
1996: Manchester United
1997: Manchester United
1998: Arsenal
1999: Manchester United
2000: Manchester United
2001: Manchester United
2002: Arsenal
2003: ?
A Manchester United csapatkapitánya Roy Keane nyugalomra intette csapattársait, mert szerinte már eldőlt a bajnoki versenyfutás az angol bajnokságban. A hétvégén, a két szinte fej-fej mellett haladó gárda lejátszotta soronkövetkező bajnokiját, ám míg a MU nyerni tudott Londonban a Tottenham ellen, addig az Arsenal meglepő döntetlent ért el a Bolton otthonában. A különbség már öt pontra dagadt a versenytársak között, ám hozzá kell tennünk, hogy az Arsenal egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A manchesterieknek csupán két találkozójuk maradt hátra, szombaton a Charlton ellen az Old Traffordon, majd május 11-én az Everton otthonában.
"Hiszünk abban, hogy csak mi nyerhetjük már meg a bajnoki címet idén. Tudom, azonban, hogy addig még hosszú utat kell bejárni. Nagyon fontos, hogy ne essünk pánikba, a rutin mellettünk áll! Kemény lesz a Charlton elleni ütközet, de innen már csak mi veszíthetünk."
Ígylegyen bár az Everton elleni idegenbeli meccstöl énb tartok egy kicsit, de ha ott nemkapunk ki és a Charlton ellen se botlunk akkor tényleg megnyertük!!