Itt sok év hagyományát ápolva bebizonyítjuk, hogy a HUSZ-on vannak, akik a fejükkel is képesek gondolkodni. Kötetlenül, akár könnyed, profán, hétköznapi témákon is.
On: több mondatban kifejtett, tényleges elgondolkodás, akár egymásra reagálva, megvitatva.
Off: egysoros felvetések (nem csak állítjuk, be is bizonyítjuk, hogy elgondolkodtunk), köszönések, csevegések, pletykák, más topikok kitárgyalása, üzengetések, élménybeszámolók, melyet nem követ elgondolkodás.
- Igen, biztos. Az életem bizonyos pontjai igazolják.
- Nem. A reakcióim inkább kiélesedtek, illetve helyesebben szólva, mintha tisztábban látnám a dolgokat (az okokat, a történések miértjeit), és így ésszerűbben tudok (a magam követelményeinek) megfelelően reagálni is.
- Ma sem vagyok jobban megalkuvó, mint voltam, csak még inkább képessé váltam az elfogadásra. Ami régebben megdöbbentett, undort vagy fájdalmat keltett, arra eléggé kíváncsi is voltam (nem, nem ellentmondás: egy horrorfilm is lehet undorító, mégis kíváncsi lehetek a végére). Kíváncsi voltam az okokra, a mozgatórugóra... aztán a tapasztalások, az idő megtanított "kezelni" ezeket undor, fájdalom nélkül (vagy csak a minimális negatív érzelmekkel), egyszerűen és elfogadóan, 'magyarul' toleránsan - ami az én szótáramban nem egyenlő a megalkuvással.
Nos, Quicky, megfelelő volt a válaszom? ;)
PS. GiitTV, tetszett a képed a képes asszociban? Vagy tüntessem el onnan...?
Ha csak a teste, akkor már halott, mert nincs ott a lelke?...írt a lelkéről...ha van lelke, akkor nem halott, mert meleg a teste...akkor lehet, hogy a lelke halott?...és akkor csak a teste...
Ha kéred, legyen. De tartsd szem előtt, hogy egyes szám első személyben mondom. Nem óhajtom megváltoztatni senki véleményét, ez itt pusztán a sajátom. Szvsz.
Úgy gondolom, a féltékenység a birtoklás valamilyen önző megnyilvánulása, amikor az ember jogot formált arra, hogy kizárólag ő birtokolhassa a megszerzett dolgot.
A féltékenység egy félresikeredett érzés: kizárólagosságot vél és megköti a féltékeny, és a féltékenység tárgyának minden gondolatát és tettét. A féltékenység ölni képes. Megöl szerelmet, szeretetet, megértést, odafigyelést, figyelmet és valóságot. Csak a merev, feltupírozott és lilára mázolt ál-igazságokat hajlandó meglátni.
A ragaszkodás okain gondolkodtam. Hogy miért ragaszkodom olyan dolgokhoz, amiknek valójában nem sok értelme van, sőt, olykor még örömöt sem okoznak (hanem talán épp ellenkezőleg), és hogy miért nem is akarom mellőzni ezeket.
(Nem csak emberhez lehet ragaszkodni!)
A toleranciának a határai azok, amin elméláztam. Hogy mit és meddig vagyok képes kedves mosollyal a képemen elviselni, és hol a saját tűréshatárom.
Meg hogy fura dolog, hogy ami másnak vérlázító, azt én vállat vonva viselem, ugyanakkor ami másnak kis semmiség, azon képes vagyok iszonyúan feldühödni és szétverni valamit - jó esetben a saját öklömet.
És mindegyiken azért gondolkodtam, mert rájöttem arra, hogy az idők folyamán mennyire nagyot változott a szemléletem. Hogy ami csak két-három évvel ezelőtt is felháborító volt és tűrhetetlen, azt most halál nyugisan, pusztán mellékes körülményként kezelem.
hogy mennyit ér vajon Balázs-Buddha szava. Ezer éve ígért nekem valamit, és nem úgy látszik, hogy az idejéből nem telik megcsinálni azt, hiszen állandóan itt lófrál...
... hogy, mér' ver engem az élet egy szerencsétlennel, akinek fogalma sincs arról hol van a határ, mi valóság, és mi a hazugság, pedig de egyszerü lenne...
