Shevinél jelenleg nem sok csatár jobb. Legalábbis szerintem. Akik talán egy picit jobbak az Nisti meg Raúl és Henry. Aki vele egy szinten van az Henrik Larsson, Ronaldo és Crespo meg talán Kezsman
Tőlem aztán Beckham mehet mert kissé unom ezt az ügyet mert most már az AC és a Barca is megszeretbé venni. Helyére jönne mondjuk jönni valaki akit tudná pótolni. Plusz megvennénk Shevit az nekem már elég.
Kluivert szívesen játszana Van Nistelrooy oldalán
Mint ismert, régóta húzódik a "Kluivert-ügy". A Barcelona elnöksége csökkentené a holland fizetését, amibe a ő, érthető módon nem akar belemenni. További rossz hír a katalán drukkereknek, hogy Kluivert szerződésében van egy pont, mely szerint, ha a játékos beleegyezése nélkül csökkentik a fizetését, szinte nevetséges áron (1.5M font) elviheti bármely klub.
Ezért nem is meglepő, hogy több Európai élklub is érdeklődött, illetve érdeklődik a 27. életévét hamarosan betöltő csatár iránt. Nevét már szóba hozták a Bayern München, a Juventus, a Newcastle és a Manchester United csapatával is. Leginkább a "friss angol bajnok" érdeklődése tűnik komolynak, sorra jelennek meg a nyilatkozatok, először Ruud Van Nistelrooy jelezte mennyire örülne Kluivert érkezésének, majd a szakvezető, Sir Alex Ferguson is elárulta már régen "fáj a foga" a holland válogatott gólrekorderére.
Patrick Kluivert sokszor elmondta szívesen maradna Katalóniában, ám csak a szerződése szerint neki járó összegért, viszont azt is tudhatjuk korábbi nyilatkozataiból, hogy játékospályafutása során mindenképpen szeretné kipróbálni magát valamikor az angol bajnokságban. Továbbá alighanem remekül megértené magát honfitársával, Van Nistelrooy-jal is, aki elmondása szerint, csupa jót mondott neki a Premiershipről. Nagyon úgy tűnik a június 15-i elnökválasztás lehet a döntő a játékos pályafutását illetően, ha az új elnök megadja amit kér marad, de ha ő is csökkenteni akar, akkor valószínűleg "Vörös Ördög" lesz a holland válogatott klasszisból.
Duff marad a Blackburnnél
Úgy tűnik minden találgatás felesleges immár Damien Duff jövőjéről. Az ír válogatott játékos a legutóbbi nyilatkozata szerint marad a Blackburn Rovers alkalmazásában, bár az aláírásáért a hírek szerint olyan klubok állnak sorban, mint a Manchester United, az Arsenal és a Liverpool. Az üzlet létrejöttét meglehetősen megnehezíti, hogy csapata 12 millió fontot akar kapni érte. A támadó így nyilatkozott az Examinernek a körülötte kialakult mendemondákról:
"Boldog vagyok a Roversnél, egyetlen apró kommentárt tettem csak az áram hallatán, a többit már a lapok nagyították fel. Csak nevetni tudok ez egészen, tenni ellene azonban semmit sem. A sötétben vagyok teljesen, tudják, a játékosok az utolsók, akik értesülnek a saját sorsukról. A menedzsereim mindent elintéznek helyettem."
Hát én se tudok mondani senkit, aki tudná potólni Ruudot, esetleg Ronaldo. De szerintem egyik tranzakciónak sincs valóságalapja, mert úgy tudom, marha nagy tartozásai vannak a Barcának, és a MU-val egy szinten csak egy klub van, a Real. Mindkét játékosnak visszalépés lenne a Barca. MU FOREVER!!!
Egy pici statisztika a Roy Keane-t szidóknak.(Akiknek sok köze nem lehet Manchester United szurkolóhoz)
Keane was crucial to United’s exemplary defence record with 71% of his tackles being successful. However, it is his amazing passing accuracy that makes him stand head and shoulders above the rest. No other Premiership midfielder bettered Keane’s passing accuracy of 89%.
The United captain has the best record in all three areas of the field as well. 94% of his defensive passes found their mark, while only 8% of his passes in the centre of the park went astray. And in attack Keane was just as deadly - 80% of his passes reached their intended target.
Egyelőre még csak az Angol Labdarúgó Szövetség honlapján hívta fel a szurkolókat a sportszerű viselkedésre, azonban ugyanezt a televízióban is megismétli majd David Beckham a Szerbia és Montenegró elleni keddi barátságos találkozó előtt.
Az UEFA fegyelmi bizottsága rekordösszegű, 150 ezer svájci frankos bírsággal sújtotta az FA-t, mert a szurkolók rasszista jelszavakat kiabáltak, és kétszer is pályára rohantak a törökök elleni április 2-i, sunderlandi Eb-selejtező alatt.
"Ez nem ismétlődhet meg, mert akkor az angol csapatot kizárják" - szögezte le a Manchester United középpályása, a válogatott csapatkapitánya. "Nekünk is óvakodnunk kell a szurkolók felhergelésétől. Ezért góljainkat a kezdőkörben ünnepeljük majd, s nem a szögletzászlónál. Szerintem nem terhel minket felelőség a szurkolók magatartása miatt, de nem maradhatunk tétlenek. Mindenképpen versenyben kell maradnunk az Európa-bajnokságért!"
A keddi összecsapást a Leicester City pályáján játsszák, majd június 11-én a middlesbrough-i Riverside-stadion ad otthont a szlovénok elleni Eb-selejtezőnek.
A Barcának nagyon sok pénzt kellene letennie Bechamért vagy Nistelrooyért. Vagyis éppen annyit hogy a MU lazán vegyem helyükre olyan játékost, aki éppen azt a szintet vagy azt igencsak megközelíti. Egyenlőre legyen vége náluk a választások, aztán majd kiderül, hogy van-e ennek esélye.
Remélem Nisti nem megy el mert akkor összeomlok. Beckham nem zavarna ha elmenne mert jönne a helyére Kewell vagy valaki. Kluivertnek nem örülnék mert nagyon szar mostanság igaz lehet hogy feltámadna nálunk.
Közeleg az elnökválasztás időpontja a Barcelonánál. A szebb napokat látott katalán klub élére kilencen pályáznak, közülük a legesélyesebb Lluís Bassat, őt Jaume Llauradó és Josep Martínez-Rovira követi a sorban, rajtuk kívül reálisan senki sem jöhet számításba potenciális elnökként. Az utóbbi napokban felerősödött a jelöltek gátlástalan ígérgetése a szavazásra jogosult, klubtagsági igazolvánnyal rendelkező szurkolók között: Van Nistelrooytól David Beckhamen át Iker Casillasig nagyobbnál nagyobb sztárok szerződtetésével kecsegtetik a választókat a kandidátusok.
Lluís Bassattnál például David Beckham a csali, állítólag a Manchester United jobb oldali középpályásának ügynöke már megkereste az elnökjelöltet, hogy védence szívesen menne Barcelonába. Bassatt afféle barterben gondolkodik, az ellentételezést Patrick Kluivert jelentené, no meg természetesen némi készpénz, hiszen Becks jelenleg nyilvánvalóan többet ér a pályafutása egyik leggyengébb szezonját teljesítő hollandnál.
Nem is nélkülözi a logikát a Beckham-Kluivert csere, ugyanis a holland centernek felére akarják csökkenteni a fizetését a Barcánál, amit ő nagyon is nehezményez, ugyanakkor az Old Traffordban régóta szívesen látnák Kluivertet, hiszen így összeállna a MU-nál a holland válogatott csatársora.
Bassattnak egyébként már volt egy jó húzása: négy évre leszerződtette sportigazgatónak Josep "Pep" Guardiolát, a kilencvenes évek barcelonai Dream Teamjének dirigensét, aki a minap fejezte be aktív pályafutását az olasz Brescia csapatánál - meglepően fiatalon, 32 évesen. Emiatt már neki is támadtak Bassattnak azzal, hogy egy ilyen tapasztalatlan, "tejfelesszájú" valakire nem lehet rábízni ezt a felelősségteljes posztot, a szurkolók viszont nagy örömmel fogadják egykori kedvencük visszatérését.
Josep Martínez-Rovira, a második legesélyesebb jelölt sem aprózza el a dolgot: egyenesen Ruud Van Nistelrooy-t, a Manchester United holland csodacsatárát - sokak szerint a világ legjobb centerét - hozná Barcelonába. Állítólag 48 órán belül így vagy úgy eldől a kérdés, Martínez-Rovira szerint Van Nistelrooyt érdekli a tranzakció...
Jaime Llauradó visszavágna az ősellenség Real Madridnak a három évvel ezelőtti Figo-merényletért. 2000 nyarán az akkor elnöki posztra pályázó Florentino Pérez "ellopta" a katalán klubtól "koronaékszerét", Luis Figót, Llauradó most egy madridi "félistent", Iker Casillast nézte ki magának. A 22 éves kapus leigazolásával két legyet ütne a Barca egy csapásra: egyrészt megrendítő csapást mérne a Madridra, másrészt az amúgy is hiányposztnak számító kapus szerepkörére találna ideális megoldást.
Minden bizonnyal a nyári átigazolási szezon elsőszámú szereplője lesz az angol nemzeti szimbólum, David Beckham. Az elmúlt héten kezét törő sztár iránt eddig a Real Madrid mutatta a legkitartóbb érdeklődést, a Spice Boy azonban úgy nyilatkozott: marad Manchesterben.
Beckham ráérő idejében luxuskastélyt vásárolt Dél-Franciaországban, majd miután 1-2 napig nem írtak róla, gyorsan befonatta a haját.
Most azonban Barcelonában - ahol a Bajnokok Ligája kiesést követően a teljes elnökség lemondott - az új jelölteknél Beckham szerződtetése az "aduász". A katalán klub két elnökjelöltje Joan Laporta és Lluis Bassat is ígéretet tett rá, hogy megválasztása esetén Barcelonába viszi a Manchester sztárját.
Egyes információk szerint Laporta már küldött is egy baráti 35 milliós ajánlatot Manchesterbe. Ez minden bizonnyal csak a kikiáltási ár, hiszen Peter Kenyon, az angol futballcsapatot működtető gazdasági társaság vezetője május elején kijelentette: a válogatott kapitánya 50 millió euróért (körülbelül 12.25 milliárd forint) hagyhatja el a klubot.
A két jelölt persze nem csak futballtudása miatt szeretné megszerezni a világ legjobban kereső labdarúgóját, de a szurkolók körében is roppant népszerű lehet, az az elnök, aki keresztbe tud tenni a Real Madridnak.