Keresés

Részletes keresés

horst_fuchs Creative Commons License 2006.12.28 0 0 5

szörnyen mély, meg amolyan beleélős.

legalábbis számomra, aki magamat úgy tartom, mint aki a kultúra egyik védelmezője(kellő ironiával tessék olvasni :d )

 

beatricés feldolgozása sem rossz, csak a Feró kihagy pár sort belőle, emiatt egy kicsit talán hiányos úgy...

Előzmény: ikercsillag (4)
ikercsillag Creative Commons License 2006.12.28 0 0 4

Üdvözöllek, mint első látogatót!

 

Számomra nagyon jellemző is ez a vers Nagy László költészetére.

Képileg is megformálta, és olyan légies, könnyedén gördülő, majdnem azt hiszem, könnyű lenne verset írni :) Tartalmilag pedig nagyon mély, szerintem.

 

Előzmény: horst_fuchs (3)
horst_fuchs Creative Commons License 2006.12.28 0 0 3

nagyon tetszik ez a vers, ez az egyik kedvencem.

 

annyira egyszerű, annyira bársonyos(gyermekies) hangulatot kelt, hogy az már tökéletesen.

Előzmény: ikercsillag (1)
ikercsillag Creative Commons License 2006.12.28 0 0 2

MAGTALANOK JÉZUSKÁJA


- Legyél a mi fiunk, nevünkre iratunk, itt laksz nálunk. - A mi anyánknak akkor mi marad? És minek maguknak ilyen, aki rossz? A papifejedelem az imént mondta rám, hogy a javítóba kerülök, bitófára, ott esznek meg a kányák. Mert éppen harangszókor csaknem belefúltam a tóba, mert égetően rossz vagyok, rossz. - Te vagy a legjobb, a legszebb a világon. - Akkor se lehetek a maguké. - Ráfekszel az ihász subára, nappal a feketéjére, éjjel a virágosára. - Az bolhás. - Cukros tejet ád a Nénid, aranyszélü pohárba, virágosba. És a tied a Pajkos ló, a Rózsa tehén, tied a képeskönyv is meg minden. - Mért mondják magukra, hogy magtalan, hogy magtalanok? - Makkfánk nincsen, makkunk sincsen, azért vagyunk makktalanok - makogja búsulva Nénim. - A magtalan, az meddő, mint a Rózsa a jászolnál, nincs ivadéka, se üsző, se bikuci - magyarázza Bácsim. Csönd. Csak a nyers akácfa sír habosan a tüzön. Én pedig állok a kisszéken anyaszült meztelen. Még a kakasocskám is fölébred a hőtől, a tűz udvarában. Álltam pedig nemrég a tó közepén, a jéglemezen, mint egy kis csipketerítőn. Már göncöm a zsinóron, ingem ujja ejtegeti a könnyet. Rossz vagyok, égetnivaló. A pokol is tűz. Ha rávetnének így nyersen, jaj, most csaknem a lángokba fulladok. De Bácsim az ének aranyláncát veszi a foga közé, megrázza zengően s int hogy kövessem. Az én láncocskám, ha kicsi is, élesen cseng a fogam közt. Énekelünk mintha hóban törtetnénk előre... Mezítlen várom, hogy valami rámvalót lel Nénim, de nem. Fektet a sutra, a suba feketéjére, lenyomtat egy pehelyvánkossal. Vélik, elaludtam, de szemhéjam alól figyelem a tűz cirókáját a karácsonyfán meg a két örömös arcon. Itt nappal is nagy a homály, mert kicsi az ablak mint a viharlámpáé. És a ház is kicsi. Bácsim pedig nagy, nem is férhet alája, ha a kalap a fején van. A csizmaszára is hosszú, hát még a keze! Áthajítja kővel a templomtornyot. Repegeti a levegőt ha vet, markából süvítnek a búzamagok, akkorát lendít. Bevetné a világot is, ha az övé volna. De Bácsimnál is nagyobb a baja. Mert ha rájön a roham, olyan mint a bibliai ember, akit gyötörnek. Ülhet akármilyen békén, de ha a görcs jön, csupa villámlás: magára rántja a virágládákat, a szegfűt, rozmaringot, golgotavirágot, esztikéket. És habzik a szája. De mesélni igazán csak ő tud a nagy képeskönyvből. Tegnap már a hóviharos branyiszkói csatát is befejeztük. Megszólalok újjal mutatva a karácsonyfára: az a kalácspipa olyan mit a Pajkos homlokán a cifraság. - Az angyalát! - lelkendezik Bácsim. - Az a vékony ezüstcsillangó meg olyan mint a csigabiga nyála a pincefalon, ha süti a nap. - A Krisztusát! üti a térdét a Bácsim. A kardra nem lelek hasonlatot (nincs is). Mérgemben félrelököm a vánkost, állok a fekete subán mezítlen. - Mit csinálsz te? - Fölálltam a hegytetőre! - Az most igen havas. - Nem baj! - Mit akarsz? - Kiáltok, adj katonát! - Milyen katonát? - Lovaskatonát! - Mennyit? - Milliomot! - Hol az ellenség? - Rátalálunk!
- Bácsim hangtalan vinnyog, mint a pupiteve a képen. De Nénim püpögése puha galambszárny: Virágom, te karácsonykor is csatázol, mikor békesség van?

- Én akkor is. Akkor is!

ikercsillag Creative Commons License 2006.12.28 0 0 1

 

Ki viszi át...


Létem ha végleg lemerűlt
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

 

ikercsillag Creative Commons License 2006.12.28 0 0 0

TŰZ

 

Tűz

te gyönyörű,

dobogó, csillag-erejű

te fűtsd be a mozdonyt halálra,

hajszold, hogy fekete magánya

ne legyen néki teher,

tűz

te gyönyörű,

ihlet, mindenség-gyökerű,

virágozz a vérző madárban,

égesd hogy a sorsot kimondja,

nem a hamuvá izzó csontja,

virrasztó igéje kell,

tűz

te gyönyörű,

jegeken győztes-örömű,

ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra

lélekben szakállasodva,

hűlve latoló józanságban,

ahol áru és árulás van,

öltöztess tündér-pirosba,

röptess az örök tilosba,

jéghegyek fölé piros bálba,

ifjúság királya,

tűz!

ikercsillag Creative Commons License 2006.12.28 0 0 topiknyitó

</P>

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!