Nagyon jó kérdéseket teszel fel, és ezeket mi szerelők, vagy klímatechnikával foglalkozók is sokszor feltesszük. Nem kell messzire menni, hogy hasonló esetekbe fussunk, mint te a Vaillant esetében. A Stiebel Eltron is forgalomba hozott 8-10 évvel ezelőtt is valami Chigo által gyártott fosszekeret, és hú de sokan vették, mert ráadásul még akkor nem is volt elterjedve közszájon, hogy ilyen gyakorlatot követ némely márka. De négy öt éve lehet Bosch klímákat is kapni Magyarországon, ami a Midea gyártó leggagyibb, MDV néven is forgalomban lévő modellje.
Sokkal becsületesebbnek tartom azt az üzleti modellt, amikor egy cég kitalál egy márkanevet, levédeti (Fisher, Polar), és azon a néven legyártatja a klímáit, mint ezt a Bosch, Vailant, AEG, Elektrolux, stb. féle átverést, amikor egy jól bejáratott, minőségi terméket feltételező márkanév mögé bújtatnak gyatra minőségű kínai terméket. Ez sima félrevezetés véleményem szerint, mert attól, hogy Bosch van rámatricázva, attól még egy jottányival nem nyújt többet, mint az MDV, csak éppen kihasználva az emberek információhiányát (mert szerencsétlen vásárló honnan is tudhatná, hogy mi is van a háttérben) lényegesen magasabb áron, komoly extraprofittal hozzák forgalomba a szarjaikat.
Megbocsáss, hogy ezt mondom, de HÁT ez a "hááát... ", igen karcsú indoklás, pláne egy márkaszervízestől.
Mert ha azt mondanád, hogy a Vaillanton belül hő szivattyúkat szerel napi szinten és így vélekedik, akkor is karcsú, de legalább azt mondja rá az ember ha napi szinten, azzal a konstrukcióval foglalkozik akkor már van na..
Egyébként a Vaillant az idén dobta a piacra, ha jól tudom a klímáit.
Tudom jól, hogy nem klíma gyártó cég, írtam is, hogy azt találtam/olvastam róla, hogy egy kínai céggel gyártatja le.
Ha az kínai cég, tegyük fel, hogy maga a Gree, akkor miért lenne jobb nála?
Szóval továbbra is az a kérdés, hogy egy olyan cég, akinek a marketingje arról szól, hogy 140 éve a piacon van és a német precizitással készülnek a termékei, akkor ha kínaiak is rakják össze nekik a klímát, akkor megengedhetik-e, hogy ne a színvonalt megütő legyen a klíma színvonala?
Üdv! Múlthéten szerelték nálam a második Sensirat. A Prohardveres klíma topikban már kiveséztük ,de aki ott nem járna annak okulásul leírom itt is. Elsőre nagyon faszán ment de estére elkezdett kattogni a beltériben valami.A ph fórumon mókuskerékre kaptam tippet kerestem is a telepítőket akik korrekten meg is érkeztek másnap.Elsőre persze ők nem hallanak semmit.Persze mert nem minden fokozaton produkálja.Utána már ők is hallották.Gyors leszedés előlap megbontás.A mókuskerék kapott zsírt és mint kiderült belül a beltériben az egyik csavar egyáltalán nem volt meghúzva!Azon is húztak.Azóta csendes.A másik fórumon írta más nála kattogott és nála is a csavarok nem voltak meghúzva.Ezek szerint nem egyedi eset.Török gyártás bár írta valaki hogy a cseh gyártásnál meg a kültéribe volt az összes csavar beleszakítva. Lenne még egy kérdésem! A kütériknél a konzonál tartócsavarokat direkt nem húzzák meg?A tavaszi telepítésnél a klíma alatt a gumibak csavar az egyik oldalt full laza kézzel tekereni lehet.A többi sem nagyon van meghúzva.Gondolom szintezik őket amikor felteszik és azért nem talán? (Írták nyugodtan húzzak rajta.)
Meg tudná nekem mondani valaki, hogy a klímaberendezés (konkrétan Gree GWH12ACC) beltéri egysége folyamatosan kap 230 V feszültséget? Én úgy látom csak a kültéri egység van a hálózatra rákötve, és onnan megy befelé egy villamos kábel.
A harminc centi távolság azért szükséges, hogy szerelhetőek legyenek a kültéri egységek. Öt centire egymás mellé csak a hülye szereli, úgy még a deklit sem lehet leszedni, egy csavarhúzó sem fér oda. 20-25 cm távolság szükséges mindenképpen.
Tipikus esetben, ahogy te említed, simán lehetséges, hogy ha egy helyre kerül a több kültéri egység, akkor azonos csőhossz mellett, kb. hasonló a költsége vagy némileg olcsóbb a multi berendezések telepítésének. Csak egy tartókonzol kell, csak egyet kell felszerelni...de hidd el ez nem szignifikáns különbség. A telepítés össz menetében és összköltségében ez a különbség kb. elhanyagolható. És mivel én nem tipikus esetekre vonatkoztattam amit írtam, hanem általánosságban, az pedig azt mutatja, hogy elenyésző az a helyzet, amikor egy már lakott ingatlanban legyen az lakás vagy családi ház, van lehetőség 3-4 beltéri egységnek a csövezetét elvezetgetni egy közös pontba, hogy a kültéri egységek egy helyen legyenek. A megrendelői igény legtöbb esetben pontosan az, hogy minél kevesebb csővezetés legyen, ezt pedig leginkább mono berendezésekkel lehet megoldani. Természetesen egy új építésnél, már könnyebb előre tervezni, és egy közös helyre vinni a csövezetet.
Simán lehet, hogy a gyári speckók nem tükrözik a szubjektív valóságot, és fordítva. Ettől még a zajszintek összeadódnak, ha több egység megy egymás mellett, de lehet persze a multi ennél is rosszabb.
Ami a 30 cm-t illeti, nem örülök neki, de tudomásul vettem. Megy fel a magasba, ha nem lesz akadálya. Ha igen, akkor van a baj.
Az én fülem szerint a kínaiaknál kb. ugyanazon a teljesítmény igényen 2 darab 2.5 kwos kültéri és egy 5 kwos kültéri közül a multi lesz hangosabb. És nem a venti lesz a hangos, hanem a kompresszor. Japánnál más helyzet, ott a légáramlat a hangosabb.
De minden telepítés más és más körülményekkel van, és mi emberek is másképp halljuk, főleg idővel romlik a hallásunk.
Én már 11.5 kHz felett már semmit nem hallok, 20 évesen megvolt a 20 kHz simán.
A 30 centire is van példa, hogy elmegy 5 centivel is. De romlik a hatásfoka, le lesz fojtva, nem tudja leadni a hőt, ezért többet megy a venti, kompresszor. Akár rászív a másik klíma, és ha garis, és a forgalmazó bekér képet, ugrik a gari.
(Ja, 1 méter szabad hely kell előtte is, hogy ki tudja tolni a levegőt. )
"A multik szerelési díja általában hasonló a monoékhoz, bár az összköltség rúghat magasabbra a csőtávolságok miatt, hiszen az összes beltéri egységet egy helyre kell összecsövezni, és itt a csőhosszak többszörösét is kitehetik mondjuk a több "szendvics" telepítésű monosplitnek."
Ez csak akkor igaz, ha az n db monosplit klíma valamennyi kültéri egysége a saját beltérijéhez közel helyezhető el. Társasházban (régi építésűben) tipikusan kevés, ha nem egyetlen hely alkalmas az egy/több klíma telepítésére, így nagyjából ugyanannyi a csövezés egyik és másik esetben.
Ha jól értem, az alultervezés azért okoz jelentősebb zajt, mert fullon kell járatni a gépet, hogy valamennyire követni tudja az igényt, ugye? Azt hiszem, itt windy12-nek van igaza: ha több monosplittel csinálom, és elvétem a kapacitást akár egynél, akkor az az egy fog zörögni. Lehet, hogy 3-5 dB-vel kevesebbel, ami persze számíthat, viszont a multi toleránsabb, ha nem az összes van kihajtva. Igaz, míg hűtésnél lehet, hogy nem hűtöm éjjel a nappalit, de fűtenem valószínűleg szükséges lehet, ha a klímára van bízva. Mondjuk városi társasháznál, pláne ha nem ez az elsődleges fűtőrendszer, ennek nincs túl nagy relevanciája. Hűlhet kicsit jobban a nappli téli éjszakán. Megjegyzem, 2 egymás melletti 50 dB-s monosplit együttes zajszintje, ha a tudományom nem csal, ~53dB, tehát ha egyenletesen vannak terhelve, akkor a multisplit hátránya elvész.
A szerelési költségnél viszont gyanítom, hogy simán a te kalkulációd a pontosabb: nx alapár helyett 1-1,5x alapár+csövezési többlet, ha nem irdatlan távolságokról beszélünk, valószínűleg már n=2-nél olcsóbbá teszi a multit.
Viszont ha ennyi volt a megmaradt hátrány, akkor valószínűleg már nem jelent érdemi hátrányt a multi választása 2-n db. minőségi mono helyett.
Ellenben igen aggasztó számomra a 30 cm-es távolságtartás (maszk gondolom nem kötelező a klímáknál ;-) ): ha jól látom, 80 cm körül indul a klímák szélessége, így mellvéd alá csak az erkély elvesztésével tudok berendezni akár egyetlen klímát mellvéd/korlát mögé. A magasba elhelyezés viszont még kíván néhány kört a házban, hogy ne legyen túlhajtott szomszéd miatt magas a zajszint :D Remélem, nem lesz vele gond.
A multi klímák elegánsabb, "esztétikusabb" megoldást jelentenek szemben a mono berendezésekkel, akár 4-5 kültéri egységet is kiválthatnak. Működésük némileg bonyolultabb, hiszen a vezérlésnek meg kell oldani sok dolgot, amit a mono gépeknél nem, épp ezért feltételezhetően nagyobb a meghibásodás lehetősége. A gyakorlati tapasztalatom azt mutatja, hogy nagyszámú meghibásodás csak a Midea (és klónjai), Samsung és az LG esetében állt fenn, ezeknél általában vezérlés és adagolás területén volt sok hiba. A Gree multijai elég jól szerepelnek, legyen szó Gree név alatt vagy Polar, C&H, Fisher márkanév alatt forgalomba hozott termékekről. A Daikin, Fujitsu, Mitsubishi, Toshiba multijainál nem tapasztaltunk különösebben hibára való hajlamot. Egyébként ennek lehet az is az oka, hogy több japán gyártónál a multi készülékek nem az alap, belépő modellekre épülnek, hanem a magasabb kategóriás beltériket lehet csak rájuk kötni.
A multik szerelési díja általában hasonló a monoékhoz, bár az összköltség rúghat magasabbra a csőtávolságok miatt, hiszen az összes beltéri egységet egy helyre kell összecsövezni, és itt a csőhosszak többszörösét is kitehetik mondjuk a több "szendvics" telepítésű monosplitnek.
A zajszint nem függvénye annak, hogy monosplitről beszélünk, vagy multisplitről. Egy 6 kW-os kültéri egység mindkét esetben azonos zajszintű lesz. Az, hogy mondjuk 4 egymás mellé szerelt mono gépnél nagyobb zaja lesz egy négyes multinak....erről egyáltalán nem vagyok meggyőződve. Én azt mondanám, hogy a multi csendesebb.
A teljesítmény alultervezettsége pontosan ugyanúgy probléma lehet egy multinál is és a mono-nál is, tehát ez nem specifikus egyik módozatra sem. A klíma teljesítményét pontosan kell tervezni, és ennyi.
Amultiknál előnyös lehet, hogy ha az egyidejű használatot figyelembe vesszük, akkor lehet spórolni a gép tervezésekor. Pl egy 5 kW-os kültéri egységre rá lehet akasztani egy 3,5 kW-os és két db. 2 kW-os beltéri egységet. Ha napközben a nappaliban használjuk a 3,5-es gépet, akkor oda bőségesen elég lehet a kültéri teljesítménye, és mondjuk este az emeleti hálószobákba a nappali beltéri egységének lekapcsolásával, szintén bőségesen elég lesz a teljesítmény. Azaz a 7,5 kW összteljesítményű kültéri egység helyett elég vásárolnunk egy 5 kW-osat.
Szia, több helyen szereltünk multit, van akinek bejön, és van szomszéd, akinek nem. Akkor van probléma, ha alul van tervezve, és fűtenek is vele. Akkor hangja zavaró tud lenni.
Szépen sorjában. Hogy mik a fenntartások, passz,pár adat:
A gép ára több, szerelése olcsóbb. (legalábbis nálunk)
A multi klíma oda való, ahol nem fér el több kültéri, vagy kinézet miatt nem akarsz egy egész sort, több darabot látni. És mivel 1 kültéribe van a 2, 3, 4, 5 teljesítménye bezsúfolva, hangosabb lesz.
A hideg eloszlik, de egy oldalfali klímával nem lesz tökéletes az egész lakás. Ez egy helységre van, hőlépcső lesz. Az ideális, helységenként 1 darab.
Multi gépnél nem muszáj egyszerre feltenni az összes beltérit, lehet később is ráakasztani.
30 centi kell legalább bármilyen irányban a két kültéri között. És mellette, felette is.
Azt hiszem , Te nem figyeltél rendesen . Itt arról volt szó , hogy új müanyagcsöves megoldás van elterjedöben . Ahogyan nekem lejött a dolog , az szerint nem a roppantás helyén , tehát a müanyag csö és a sárgaréz fittingnél van az esetleges gond , hanem a sárgaréz hollander és a sárgaréz kúp a klímán között , mert mindkét alkatrész kemény felület . Régen , amit Te is most belinkeltél , ott a két sárgaréz alkatrész között ott a lágy vörösréz csö , amit a ráhúzáskor a két kemény felület úgymond molekulárisan összesajtol maga között , így ez alkotja a tömítést .
Ezért írtam , hogy mi lenne , ha az új típusnál egy vörösréz domború alátét lenne használva a tömítés céljára ?
Szerintem , de tudod én nem vagyok szaki , csak egy okoskodó laikus .:-)
Dilemmák egy klasszikus 2,5 szobás lakás klimatizálásánál. Alaphelyzet: nappali és hálószoba egymásba nyílik, no és nyilván a nappali a hallal is. Együtt elég nagy felület, és a (zárható) nyílások is szélesek. Az erkély kicsi (90 cm széles), és hogy használható legyen, vagy a mellvéd alá lehetne elhelyezni a kültéri egysége(ke)t, vagy felnyomni az ablak fölé.
Kérdések:
1. 2020-ban mennyire relevánsak a multisplit klímákkal kapcsolatos fenntartások, ill. melyek azok?
2. Mennyire nyomja meg a szerelés díját a multisplit?
3. Ha lezárom a hallt nagy melegben, hogy ne kelljen az egészet hűteni, hatásos lehet-e egyetlen nagyobb klíma a fennmaradó szobák klimatizálására, vagy ez felejtős?
4. Ha mégis 2 külön kültéri a megoldás, akkor mennyire lehet egymás fölé rakni ezeket, milyen távolra egymástól akár függőleges, akár vízszintes irányban?
5. Mennyi helyet kell hagyni a szereléshez, karbantartáshoz a kültéri mellett (mekkora lehet a gép)?
Aztán majd szerelő ajánlásokat is szívesen fogadok. :)