Jó van na!
Madár az madár!:)
Most beszéltem a Távhőnél az egyik kolléganőm ismerősével (merthogy nálunk nem távos, ezért nem hívtam őket direktbe), ő mondta, hogy ne foglalkozzak a hőteljesítménnyel, számoljam meg a tagokat és menjek be egy üzletbe. Adott egy címet a III. kerben és ott megszakértik, hogy mit tegyek fel helyette. Mindenesetre, szelepeket már ajánlott egyik ismerősöm, állítólag a Herz hőfokszabályzós az király. Csak nem szabad a függönynek rálógnia.
Annyit sikerült kinyomozni, hogy anno az ilyen radiátorokból 2 tipus volt, az Alutherm és a Radal. A Radalokat továbbfejlesztve gyártják még. Ezek aluminium csőradiátorok, acéllemezes borítással. Acélcsöves bekötéssel csinálták és elvileg kadmiumozott toldattal, szelepekkel csatlakoztatták a csövekhez. Ha ezeket acélra cserélik, akkor az a gond, hogy amelyik radiátor tipusból több van az "megeszi" a másikat, ill aluminium sár-nak nevezett lerakódások keletkeznek, melyek eltömíthetik a renccert. Valami gond lehet abból is, ha nem szakszerűen rézcsővel kötik be az alu radiátorokat, de nem tom, hogy ott mi lehet a probléma. Sajna a vizes amber aki nálam járt annak gőze nem volt ezekről (végül is ő az állítólagos mester:)), az egyik építős vállalkoző ismerősöm mesélt ezekről. Meg olvastam az itteni lapon:
Ha beértem melóhelyre átdobok 2 vízes szaki számát, próbálj velük időpontot egyeztetni.
A csapok 1-2eFt-os tételek, a munkadíj már magasabb lesz gondolom, kiszállásidíj, miegymás, de ezt is meg tudják mondani.
Ha 2 körös a fűtésrendszeretek (2 cső van ahhoz csatlakozik a radiátor 1-1 be és kimenő csöve) akkor könnyebb az egész kivitelezése.
Mindenképpen le kell majd engedni a rendszert - vagy azon részét amin vagytok, ha az külön leválasztható - ezt vagy maga a szerelő meg tudja csinálni, vagy a vízművektől jön ki egy ember egyeztetett időpontra és ő leengedi, ennek költsége 8-15eFt rendszer méretétől, leválaszthatóságtól függően, nekem legalább is ilyesmi összeget mondtak, de ezt se vedd szentírásnak, érdemes minden költséget előre tisztázni.
Buderus G124 gázkazánt vettem, L160 melegvíztárolóval. Házilag szeretnénk összeállítani a fűtés nagy részét (padlófűtés+radiátor+használati melegvíz). Van-e valakinek ilyen összeállítása? Tapasztalatok érdekelnének, ill. az összekötések, milyen bekötési pontok, tágulási tartály, keringetőszivattyú, stb.
Köszi a válaszokat!
Ha esetleg van valakinek szerelési leírás, útmutató, esetleg egy-két fénykép a rendszerről, azt is megköszönném! (minél kevesebbet kelljen totózni, küszködni)
Valószinűleg rosszul fogalmaztam: a cikk-cakk rács az valószinűleg alu csak a cső váz amire rárakták az nem. (a probléma amit felvetett az alu-nem alu galvanikus kapcsolatából eredhető irreverzibilis folyamatok beindulása. Szóval amiben a víz folyik az már alu, már a súlyból itélve sem)
Tud nekem valaki ajánlani egy olyan szakembert, aki elvállaná az elkövetkező hetekben bármikor, hogy felszerel két csapot két fűtőtestre eyg távfűtéses lakásba, amivel szabályozni lehetne a hőfokot, vagy iylesmi? Mennyibe kerülne ez vajon?
Hi!
Apósomnak ilyen van és ő esküszik rá, hogy alumínium. Még az átkosban vette és mondta is, hogy nehéz volt beszerezni és drága volt, mivel újdonságnak számított. De ő sem hozzáértő, csak tulajdonos.
És megtudtál már valamit?:) Nekem aszonták (persze nem a vizesember, mert az csak legyintett, hogy vegyek valamit), hogy ez alu radiátor és acélra nem cserélhető! Merthogy ha a többi aluradiátorból alu szennyezés átkerül az acélba, akkor elektrokorrózió miatt kilyukadhat a ragyijátor. Nem túl bíztató, az alu radiátor meg drágább. (szerintem szebb is, de a költségvetés nehezen bírja:)
Az alábbi tip. radiátotokat szeretném a lakásban cserélni. Nem tudja valaki, hogy ez milyen tipus, milyen hőteljesítmény és hogy megtudni azt, hogy milyenre lehet cserélni? Nem távos, tömbfűtéses lakás és a közös képviseletnél aszondták, hogy ugyanilyen hőteljesítményűre lehet cserélni. Csak nem tom, hogy lehet azt megtudni. Ja és ez alu radiátor vajon?
Köszi!
gilice
Mi okozhatja, és mit lehet tenni, ha egy régebbi (talán 10-15 év közötti) FÉG-24 kazán sűrűn hajlamos zenélni, rezonálni?
Elég idegesítő, mert hiába csukom rá a fürdőszobaajtót, ha a víz elvezeti a hangot, és a radiátorokról is hallani a sípolást minden szobában. A burkolat alatti csöveken van egy légtelenítő, de azon nem jön ki levegő, erős ütögetésre sem. Aztán idővel többnyire abbahagyja.
Úgy terveztem idén esetleg lecserélem vmi korszerűbbre, de ha ebben az off-szezonban esetleg javítható, az még jobb lenne.
Én vízkő rögök mellett megbújó légbuborékra tippelnék, de persze nem biztos. A saját hőmérője nem tudom mennyire pontos, de ha az alul lévő szabályzót eltekerem, akkor 50 fok alatt is könnyű oda eljutni, h már valszeg a fölforralódó víz miatt sziszegjen. Esetleg ez is vízkőre utalna?
Sziasztok!Nekem vízóra felszereléssel és bejelentéssel kapcsolatos kérdéseim lennének.A múlt héten szereltek fel a panellakásomba négy db vízórát.A munkások szabira mentek így nem érem el őket.Felhívtam a vízműveket, hogy mi a teendőm a bejelentéssel kapcsolatban, ahol közölték hogy a kitöltendő adatlapok mellett 2 példányban egy ún.vízszintes-függőleges csőtervet is mellékelni kell.Tudtok erről vmit, hogy ki készít ilyent, mennyibe kerül stb.?
Köszi előre is a segítséget!!!!
Mivel nem a fűtésrendszert választom le, így nem fogok kevesebbet fizetni, marad az általány, de nem is ez a cél. Az egy másik, sokkal nagyobb projekt lenne, tervezgeti is a társasasház, de szerintem az még 1-2 év mire megvalósul. Mi most csak azt szeretnénk elérni, hogy el tudjuk zárni a radiátort, hogy ne legyen 28 fok a szobában...
Azt gondolom, hoyg sorosan vannak bekötve a radiátorok, de laikus vagyok, nem értek hozzá.
ezért keresek egy szakember erre.
Ezek szerint egy több tucat lakásos társasházban mindenkitől engedélyt kéne kérnem arra, hogy egy nyamvadt parapetet a földszinti belső udvarra kivezessek?
Szerintem kizárt, hogy mindenki hozzájáruljon, mire pedig egy bíróság pótolja a beleegyezésüket, joggal való visszaélés címen, eltelik legalább egy év. Tulajdonképpen mi szarunk általában a lakók véleményére (a másik lakásunk felújításánál sem kérdeztük meg, hogy befedhetjük-e az erkélyünket, ami zárt belső udvarra néz, és ott nem szólt senki), tehát a kérdés az, hogy a gázművek megadja-e az engedélyt akkor, ha a lakóktól nincs meg a hozzájárulás.
Az Önkormányzat engedélye remélem nem kell belső udvar esetén, maximum a levegőhöz van közük ebben az esetben.
Kéménybe nem tudjuk bekötni, mert az a konvektor lehetséges helyétől vagy 6 méternyire van. Pont ezért akarunk még egy konvektort egy kombi cirkó helyett, mert így elvileg csak egy kis lukat kéne ütni a falba, és szereltetni két méter csövet.
Ha ujabb nyílást akarsz vágni a falba, akkor nem csak a lakóktól kell elgedélyt kérned, hanem az önkormányzattól is. Ez utóbbi csak formai engedély, mert meg kell adniuk az engedélyt, ha kéménybe nem tudsz bekötni semmit. Ha van olyan kéményed, esetleg, ami felújítás után alkalmas lenne mondjuk egy kazánhoz, akkor sem kötelezhetnek a felújításra, úgyhogy nincs mese, engedélyezik. (az már más kérdés hogy építészmérnök által készített homlokzatrajzot kell benyujtani)
kéne nekem egy ember, aki elvállaná, hoyg augusztusban a melegvízellátás szüneteltetésének hetében felszerel eyg lakásban két radiátorra egy olyan csapot, amivel a radiátort el lehet zárni. Távfűtés, öntöttvas radiátor, I. kerület.
Lehetséges iylen?
Szervusztok,
van egy jelenleg még apró problémám, segitsetek! Az egyik szobai radiátorhoz falon kivül menö fütéscsö (22-es réz) pont a sarok kanyarban az idomnál defektes, csepeg a forrasztásnál. Nem nagyon, 1 csepp/óra intenzitással, de nem szeretném ha egyszer csak szétesne. A lakás kifestve, a csö lefestve, a rendszert leengedni nem lehet, mert nincs leeresztöszelep sem (az elkövetöt visszahivni nem akarom, mert egy kontár szélhámos banda csinálta és szakértö szemek szerint egy rakás sz*r az egész) Mit lehet tenni? Van valami megoldás arra, hogy forrasztás nélkül tömiteni lehessen?
Szerintem olyan nagy hülyeséget nem csináltatok.
Én anyámékhoz 2 éve Saviot vettem (az is olasz). A beüzemelő szerelőnk egy hasonlata szerint, ha a Vaillant és a Junkers a Mercedes, akkor a Savio és a Beretta kb. a FIAT. A szerelő szerint egész jók, sokszor többet tudnak a drágább németeknél (Junkers, Vaillant)
A Savio előtt valami Noname olsz cirkonk volt, az is kibírta 10 évig, pedig nagyon mostoha körülmények között használtuk.
Koszi Droopy ! Rendes vagy :)
Az a helyzet tegnap felhivtam az egyik boltot es van egy 60 meteres darabjuk megmaradva (20-as Nooxypipe es asszem 214 Ft/m)
Ugy dontottem megveszem azt es a maradek 30 metert nem dobom el hanem megkeringtetem azt is az eloszobaban.
Lenn is 17-es csovek vannak, csak a felallast csinaltam henco 20-asbol.
A csoarral kapcsoatban, ha hajlando vagy elutazni szekesfehervarra ennyi(cske) csoert, akkor megkapod ingyen az osszes maradekot:)))
Nem tudja valaki, hogy egy parapetes gázkonvektoros lakásba, ha az ember akar még egy konvektort beszereltetni, szintén parapettel, kell-e a társasház engedélye hozzá?
A gázművekes résznek utánanéztem, azzal kapcsolatban annyi kérdésem lenne, hogy saccper kb. egy plusz konvektor beaplikálása, engedélyestül, tervezésestől, munkadíjastul, anyagárastól kb. mennyibe kerülhet?
Sziasztok!
Úgy néz ki kezdhetek nézelődni radiátor után. A körülményeket itt már korábban felvázoltam.
Kérdés milyen és mekkora radiátort javasoltok a 2 szobába, és milyet a fürdőbe? Van-e külön típus az ilyen régi, feltehetőleg elöregedett és gondolom trutymóval teli távfűtéses rendszerekhez, ami jobban bírja a gyűrődést, vagy inkább csak a márkák közt van különbség?
Pont ez lenne nalam is: 4 kor lent (mar megvan) es egy kisebb (25-30 m) fent.
Az lenne a kerdesem hogyha lent neked is 20-as csoveid vannak fel miert 17-est raktal?
Valamint meg azt hogy milyen gyakran kell legtelenitsd a rendszert ?
Az elado csovet illetoen meg meg kell kerdezzem a szerelomet is mit szol a 17-es csohoz. Addig megirhatnad egy mailben (vagy tolem itt is:) mennyibe gondoltad meteret a csonek.
Igen, ebbe a dillemaba en is beleestem. Nekem is tanacsoltak (kereskedok) vagy 2-3 helyen ha levalasztott kor a padlofutes, vagyis hocserelos akkor nincs ertelme O2 stoppos csovet rakni.
Persze tobb mindenkit is megkerdezz az ember, olyat is akinek nem O2 stoppos van es hasznal :)
Szoval en arra a kovetkeztetesre jutottam hogy inkabb rakoltok egy kicsit mert kesobb ha megsem valik be a nem O2 stoppos cso, meg ha lesz is penzem az upgradre, biztos nem fogom feltorni a betont hogy lecsereljem.
Szoval azt mondta nekem aki nem O2 stoppos csovet hasznal (nem csak egy) hogy bizony azert levegosodik. Na most OK hogy vannak az automata legtelenitok de vizzel is kell potolni a levegot, amihez megint adalek anyag stb, (legalabbis en teszek), szoval nekem az az erzesem hosszabb elete lesz ha O2 stopposat raksz.
Adott egy kb 20 éves ház, vascsövekből készített ivóvízelátó rendszerrel. Mivel mifelénk rettentő kemény (meszes) a víz így már alig van lyuk a 1/2 colos cső közepén. Ha kicserélem a csöveket az egész fürdőszobát, konyhát, stb szét kell verni, újra csempézni (mivel a most fent lévő csempét már nem tudom pótolni).
Nem lehet a csöveket bontás nélkül kitisztítani?
Mondjuk leválasztom a rendszert az ivóvízhálózatról, leszerelem a csapokat, bojlert, stb és szép finoman öntök bele vízkőoldót (sósavat). Vigyázva, hogy a keletkező gázok el tudjanak távozni. Majd átöblítem az egész rendszert, csapok vissza oszt kész.
Nagy hülyeség? Mitől nem jó ez? Mert valamiért nem nagyon hallom, hogy csinálnák.
Senki sem ismeri a Colibrit? Mennyivel "ér többet" vagyis mennyivel komfortosabb egy 60 l-es tárolóval rendelkező kombi kazán egy sima átfolyósnál? Konkrétan egy Baxi tipusról hallottam jókat. Érdemes rákölteni kb. 50-60e Ft-tal többet ?
Be sem engedem a lakasba. Ne ugy vedd ez nem nagy arc kerdése hanem a kozponti nyilvantartas hianya szerintem. Nekem a gazoram szabadon van a haz falan mert szabalyosan nem lehetett felszerelni épileten belul. Amikor jon a leolvaso vagy itthon vagyunk vagynem. HA nem akkor dob papirt hogy olvassam le én es diktaljam be telefonon. Statisztika alapjan ugy evente bejut a kertbe hogy egy pillantast vegyen az orara hogy lopom-e a gazt vagy nem. A tobbi nem erdekli. Nem foglalkoznak vele mashol sem. Nem ez a feladatuk. Én legalabb szakemberrel barkacsoltataok de ismerek olyan aki mar mindenfelé elvezette a gazt sima SP csovön a haza belsejében. NA attol a halozattol mar en is félnék uzemeltetni.
Jó lesz Mailban is. Köszönöm szépen. Úgy néz ki beindítom a tervezőkeresést. :-( A gatyám is rá fog menni, ha jól sejtem. Túl kicsi munka úgyhogy sokba fog kerülni. Egyébként az eredeti tevek megvannak.
Gáztervet kötelező keszitetni az a gazszolgaltatonak le kell adni. Arrol számlával is kell rendelkezni. Ezt engedélyezi le a gazszolgáltató. Ellenben futestervet nem kell leadni sőt meg papirra sem kell vetni. HA megvannak a gázkeszulékek onnan azt csinalsz amit akarsz. Amiota a tervem elkeszult azota felugrott egy parapet a melléképületben egy kombikazan kodobódott egy egy masik kazan es egy vizmelegitő beugrott egy kéménybe. Hivatalosan ez be kellett volna jelenteni ujranyomasprobázni a rendszert meg egyebek. Sőt meg a kéményseprőknek is szolni kellene . Gyakorlatilag mindenki leszarja. A gazoram is mar itt volt dobozban de meg a gazszereles seholsem volt mert a szerelő ott dolgozott es kihozta a cegtől.
futesszerelonk szerint a padlofuteshez nem kene oxigen diffuzio mentes muanyag cso. Kulon koron lenne a futes. Miert mondanak sokan ide is oxigen diffuz mentes csot? Eleg nagy az arkulonbseg...
Kosz,
T
Légyszíves nézz utána az előírásoknak, persze csak ha nem nagy gond.
A tervezéssel kapcsolatban: Ki csinálhat terveket? És mennyibe kerül? nem szeretném ha nagyon átvágnának vele.
Hallott valaki a Dég Colibri kombi kazánjáról? Kiegészítő fűtésnek és melegvízkészítésre vásárolnánk. Tapasztalatok? A melegvíz része korrekt? Tudom nem egy Vaillant, de árban sem az.
Most lattam a sogoromék mellett egy haz falan hogy igy vezették a gazt. Szerintem ehhez sem kell nagy szakertelem csak egy ket celszerszam. Aki arulja csak tud valamit mondani a tecnologiárol.
Köszi a választ. A flexi után cső jönne, ami átmegy egy falon, és a túloldalon lenne a készülék. A teljes csőhossz a flexi után kb 1,5 m. a helyi gázműveket kérdeztem, ők nem szólnak semmit. Azt mondják, ami a gázóra után van, az az én dolgom, engedélyeztetni sem kell.
Azért futok náluk még egy kört.
Jol elvannak nalunk is:) az ot karikbol 4 a foldszinten van az otodik meg tetoteri furdoszoba... A felallas tetejen mindket szalon egy-egy 20-17-20 T fuggolegesen es mindket T tetejen egy automata legtelenito csucsul. Ha kilovom az 5. karikat , akkor az also resz legtelenitheto a regi modon, aztan felso eloremeno start, es mikor mar egyik sem sziszeg fenn, akkor felso visszatero start igy jo esely van, hogy minden levego kiment a rencerbol:)))
Ha megbizol az ehte ungarise PEMU PE-O csoben, akkor van nehany tiz meterem felesleges 17-es. A tobbi 400 meter mar a masodik telet duruzsolta vegig:)))
Egy kis szakértői segítség kellene gázszereléshez. Nem én akarom megcsonálni, csak az érdelekne, hogy lehet-e ilyet csinálni vagy sem.
A Fürdőszobában van egy gázbojlerem. A gázbojler bekötésénél egy T elosztó után továbbvinném a gázt egy másik helyiségbe. Ezzel nincs is gond, a kérdés az, hogy ezt a továbbvitt gázt lehet-e kb 40-50cm-en keresztül flexi csövön vezetni, vagy sem. így elkerülnék egy hegesztést, ami a 4. emeleten elég ciki, mert nincs lift, és egyik gázos sem akarja felcipelni. :-)
Aaaa, en azert ennel optimistabb vagyok. Oxigendiffuzios csovet raktam le meg hat azert teszunk hozza egy kiss adalekanyagot is (marmint a vizhez), meg hat csak 40 fokon mitol kovesedne ?
Apropo, nincs valakinek eldobando - persze megvennem -25 meter oxigendiffstopos csove ?
Vagy nem tudtok olyan boltot ahol adnak csak 25 metert is nem csak 100-as, 200-as tekercset ?
Mint turbó cirko kazannal azt vedd figyelembe hogy kinyitod a melegvizcsapot, akkor előszopr felpergeti a ventillátorát. MAr ha felfogja az elektronika hogy tenyleg pörög akkor leellenözi az összes kapcsolot, szelepet hogy jo -e majd begyujtja a kazant. NA mire odajut a viz a csaphoz addig folyt ki 10-15 liter.
Hello!
Tanácsot szeretnék kérni a Tisztelt Topic-lakóktól. Ajánlottak nekem egy Solaris típusó turbócirkót. Török gyártmány, olasz automatika, Grundfos szivattyú. Sok német cucc van benne.
Az ára nagyon jó (120-130 e. között). Ez állítólag új cucc.
Tud valaki valamit róla? Esetleg valami mást ami jó és olyan 150-200 e. között van (24 kw).
Köszi Maniatis
De most mar csak eg kerdes van amire meg mindig nem valaszoltal (utana tenyleg hagylak:)
- mit csinalok az alul maradt osztom legtelenito szelepjeivel ? Mert a rezcsore amivel felallok annak a legmagasabb pontjara ugye mindenkepp teszek majd egy legtelenito szelepet.
minthogy feljojjek 2 x 2,5 meter rezcsovel a lenti osztotol. Te miert favorizalod az elso megoldast ?
Mert ez az olcsóbb és a korrektebb megoldás.
A padlófűtés hőcserélőjéhez mindenképpen kell egy olyan termofejes megoldás, ami a padlófűtés előremenője szerint szabályoz, Az, hogy ez egy háromjáratu szelep termofejjel, vagy egy mezei szelep, az szvsz mindegy.
A háromjáratu akkor működik jól, ha a "MIX" ágba be van kötve egy külön szivattyú, ami itt forgatja a vizet.
Ebből kifolyólag ha fönnt van a rendszer szétosztva, akkor oda kell +1 háromjáratu szelep termofejjel, és igazándiból kéne +1 szivattyú ami akkor kap áramot, amikor a másik padlófűtés szivattyú. Ekkor elméletileg megy a kazán, tehát meleg víz van - van értelme, hogy működjön a szivattyú - a radiátorokra viszont mindenképpen kell termo fej, mert mire a padló felfűtődik az "üzemi" hőfokára, addigra a szoba hőmérséklete már erősen a szaunához közelít.
Magyarul. Dugd föl azt a 2,5 m csövet valahol a falban, sarokban, akárhol.
R
Es az az iagazsag hogy szimpatikusabb ez a 3 utu keveroszelepes megoldas minthogy feljojjek 2 x 2,5 meter rezcsovel a lenti osztotol. Te miert favorizalod az elso megoldast ?
De amugy ezt a 3 utu keveroszelepet termofejjel mindenkepp be fogom rakni a hocserelo primer bemenoje ele. Mivel ezzel szeretnem szabalyozni (beallitani) hogy a padlokorbe ne menjen 40-45 foknal nagyobb viz.
Maskulonben ezt hogy szoktak kontrollalni hogy ne menjen be nagyobb viz 45 foknal ? A szerelom szerint a hocserelo teljesitmenye limitalja az atadott homennyiseget, de mikor azt mondtam ra hogy ez nem buli akkor azt mondta lehet alkalmazni ezt a 3 utu keveroszelepet a hocserelo elott.
Hát a csövek kicserélésével szerintem negyedére csökkenthető az alkalmazott víz mennyisége. Ugyanis most kb 4"-os cső a felmenő és olyan 1 - 2"-os csöveken ágazik el... qrva sok vizet melegít! :(
Asszem összekevertük az ezopuszt a mazopusszal;-)
Ez két külön dolog
A T idomos leág a padlófűtésről az egy
a 3 utu keverőszelepes leág fönt a fürdőben a radiátoros körről az kettő.
Tekintettel arra, hogy az elsőt választod, szvsz a témát ne bonyolítsuk
Na most mar egy kicsit nem vilagos a masodik resz amit irtal; az elso az tiszta, tehat valasszam a leagazas modszert mintha eggyel tobb koros lenne az osztom (csak ezt T-vel upgradelem).
Vegul is ezt a 3 jaratu keveroszelepet (ahogy a szerelom nevezi) a hocserelom primer kore ele raknam. Egyik bemenoje lenne a radiatorok eloremenoje, masik bemenoje a radiatorok visszateroje, a mix kimeno pedig a hocserelo primer eloremenoje. Az egeszet megspekelnem egy termosztatikus szeleppel (vagy termofejjel?? mindegy mar keverem:) szoval ami vezerelne a keveroszelepemet a hocserelom szekunderenek a homerseklete fuggvenyeben.
Azt en sem ertem hogy a padlokorom visszaterojet miert kellene osszekeverjem a radiatorok visszaterojevel (asszem ez osbourne kerdese is). Az egy kulon izolalt kor a hocserelo altal.
Es akkor az utolso kerdes (amire nem valaszoltal:) ezaltal akkor a lenti osztom legtelenito szelepjei nem ernek semmit igaz ?
Igazabol nem lehet gond. Amikor az en futesemet tervezték akkor azt mondta a tervező hogy akkor jo egy futes hatékony olcso hogy ha a kazan sokat kapcsol. Mivel egy keveset bekapcsolgato kazannal nem lehet futést szabalyozni. Attol hogy a csoveket kicseréled sok nem valtozik. lehetne javitani a dolgon hogy veszel egy idoben programozhato termosztátot de utannaszámolandó hogy amit megtakaritassz nappal az mennyibe kerul este. Ezt a ki-be kapcsolgatast el lehet erni egy honeywell termosztattal is mert az egy kicsit eloregondolkozik es sokkal surubben kapcsolgatja a kazant mint egy bimetálos. Kombi kazant en nem ajanlanam mert en mar szivtam vele de lehet hogy masnak jo tapasztalatai vannak. Szerintem egyszeruen tul sokba kerulne az atteres a varhato haszon reményébe.
Szerinten a +50 meter csovel gond nem lehet a szivattyú szempontjabol. HA nincs rajta tul nagy folytas akkor teljesen mindegy hogy mennyi vizet keringtet a szivattyu. Bar egy szakemberrel konzultalni talan erdemes vagy megnezni kesz terveket esetleg mukodő rendszert is.
Ha 2 x 2,5m csővel meg lehet oldani a leágazást ne gondolkozz, ez a legjobb negoldás (meg a legolcsóbb). légtelenítő szelep az kell, de nagyon nem kell faxnizni vele. mert ha a padlószint fölött van, már az elég.
A 3 utu "meleg" bemenője a radiátoros kör előremenője. a "hideg" bemenője a radiátoros és a padlófűtéskör visszatérője (közösítve van). a "mix" pedig a padlófűtés előremenője.
Naszóval ha a padlófűtéskör hőmérséklete eléri a termófejen bállítottat, akkor az lezár és csak a hideg körből enged. ez az a pillanat, amikor a radiátoros kör szivattyúja már nem keringteti a padlókört.
Lattam mar olyan muanyagcsoves futést ami pont ugy szerelhető volt mint a réz csak ragasztani kell nem pedig forrasztani. Aparat nem nagy durranas. Egy kis "disznoperzselő" szeru egő amivel melegites a rez csovet,forrsztózsir vagy mar van olyan zsir amiben benne van a forrasztóón es egy dörzsi a rez cső tisztitasahoz. Én a kericsapom rézbol csinaltam egy egyszeruen a gaztuzhelyen forrasztottam meg.
Nos a gondolatmenetem a következő volt:
jelenleg egy nagy tehetetlenségű rendszer van kiépítve ami a régebbi elérhető technika maradványa ('80-ban nem igen volt még telefon sem nemhogy gáz, akkoriban két alternativa volt: olaj vagy vegyestüzelésű kazán) -> új kor vívmánya a gáz megjelenésével fejlesztettük a rendszert és beruháztunk egy gázkazánra (párhuzamosan megmaradt a régi is bár nem használjuk), mert akkoriban beetetés gyanánt nagyon olcsó volt a gáz (mint amikor az olajkályhás időszakban az olaj).
Akkoriban többet voltunk otthon tehát reggeli induláskor, du. 2-től estig és éjjel volt szükség a melegre.
Most mindenki dolgozik reggeltől estig (18h -ig) így alaposan megváltoztak a fűtési igények egy dinamikusabban kezelhető rendszer irányába. (Amikor nem vagyunk otthon csak alpjáraton ketyegjen)
Tehát arra gondoltam, hogy a vékonyabb csövekkel és keringető rendszerrel csökkentem a vízmennyiséget amitől csökken a rendszer tehetetlensége is. Csak ez a kazán nem tudom, hogy el tudja-e látni ezt a feladatot ugyanis mintha azt olvastam volna, hogy a gyakoribb ki-bekapcsolások száma (ami feltételezhetően növekedni fog) csökkentik a kazán élettartamát és növeli a fogyasztást (a kazán vesztesége nagyobb vagy mi...).
Szóval el lehet látni a feladatot egy ilyen régebbi tipusú kazánnal, vagy egy ilyen cirko tipusú jobban megfelel a célnak (ezeket direkt ilyen célra fejlesztették esetleg? Nem ismerem a cirkokat).
Tegnap beszeltem a futesszerelommel is ezzel kapcsolatban. O azt javasolta, hogy a lenti osztorol (a lenti padlokoroke) szoval ott berakni egy T idomot az oszto bemenojere es egy rezcsovel felmenni a fenti furdoszoba padlokorehez. Ez a rezcso csak olyan 2,5m hosszu lenne. CSak most jut eszembe valami ami a tegnap nem jutott eszembe, hogy akkor mi lesz az oszton levo legtelenito szelepekkel ?? Akkor azok mar ertelmuket vesztik nem mert nem ok lesznek a legmagasabb ponton, igaz ? Vagy akkor arra a rezcsore ami felmegy csinaljunk egy magas kiallast es arra egy legtelenito szelepet ?
Ez a plusz padlokor amugy csak + max 25 meter lenne, nem 50, szerintem azt a cirko szivattyuja is kellene birja, nem ? Mas kerdes hogy tenyleg a padlokorben a vizet gyorsabban kell keringtetni mint a radiatorban ? Ezt meg nem hallottam (nem azt jelenti hogy nem igy van :)
a szerelheto zug asszem nem lesz gond. A 3utu keveroszelepes megoldas az erdekelne. Tehat keveroszelep egyik bemenoje (mert gondolom ket bemeno es egy kimenoje van) lenne a radiator visszateroje (mondjuk 65 fok). Keveroszelep masik bemenoje lenne a padlokor visszateroje (mondjuk 35 fok), es a keveroszelep kimenoje lenne a padlokor eloremenoje (mondjuk 45 fok), igy kepzeled a bekotest ?
A szivattyuval mi a helyzet ? A radiatorokban nyilvan a cirko sajat szivattyuja keringteti a vizet. Lent a padlokoromben termeszetesen kulon szivattyu. Kerdes hogy gondoltad ezt a fenti padlokor keringteteset ? A cirko sajat szivattyuja elbirja ? Szerintem el kellene ha figyelembe veszem hogy a padlokor (kb. 25 meter 20-as cso) mig az osszes radiator 16-os AlPex csovel van bekotve aminek teljes hossza legalabb 140m. Mi a velemenyed ?
>>Pedig eztet kéne mondani.
- tudtam :)...ezert szoltam elore ! eleg volt egyszer terveztetni
Jó én sem tervezőre gondoltam. Ilyen piti munkára semmiképpen nem éri meg megbízni, de számolni mindenképpen kell.
A termofejes szabályzó amiről írsz az a 3 utu szelep. A bökkenő csak az a dologban, hogy a radiátoros rész szivattyújával van csak meghajtva a padlófűtés is, ami nem feltétlenül egészséges. A padlófűtésnél feltétlen szükséges a gyors áramlás A radiátornál nem gond, ha a bemenő víz 70°C a kimenő pedig mondjuk 22°C de padlófűtésnél ekkora különbség nem engedhető meg. Ennek kövekeztében feltétlen utána kell számolni, hogy azt a +50m vízcsövet hogyan viseli el a szivatyú.
Aztán arról sem szabad megfeledkezni, hogy a radiátor felfűtési ideje néhányszor 10 perc. a padlófűtésé pedig jónéhány óra...
R.
"kicserélni a csoveket rézre a falra vagy ha felvered az ajzatbetont akkor muanyagra is"
Ez a mondat elgondolkoztatott, mert én a fal alján akarom vezetni a radiátorokhoz a MŰANYAG csövet. A kanyarokba L idomokkal megoldani az irányváltást, mert a műa.csővet csak nagy ívben lehet hajlítani. Aztán a fal alján betakarni valami szegővel az egészet. Ez nagyon rossz elképzelés? Van valami ami miatt ez nem jó elképzelés? Ezt ugyanis én is meg tudnám csinálni, míg a rézhez nincs forrasztó aparátom.
Át hát de milyen rendszerre ? Ha mar garvitációs egy gazkazannal akkor mire akarod alakitani ?
Szerintem csak szetbombázni lehet esetleg es kicserélni a csoveket rézre a falra vagy ha felvered az ajzatbetont akkor muanyagra is. Gondolom radal radiátor lehet a rendszeren vagy öntöttvas.
Mas a ket technika de szerinten a haz szigetelésén inkabb mulik a dolog mint a futés tipusán. Akinek gravitacios futése van - mondjuk egy szenes vagy fatuzeléses mukodő kazánnal IS! - az jobban tud sporolni az energiával mert enyhébb időben esetleg futhet faval, szénnel es egyeb dologgal is. Ellenben egy vekonycsoves futéssel amiben vagy 40-50 liter viz ezt nem teheted meg. Anyaméknak ugyan ez van egy c24 kazannal 15 eve es semmi bajuk a rendszerrel. Idényenkén felontik vizzel a padlason lévő tagulási tartályt es kesz. De egy kolléga egy ETI kazannal uzemelteti ezt a rendszert gazzal ugy hogy a kazan belső termosztatjaval szabalyozzak a vizhomérsékletet szivattyú nélkul. Ha felmelegszik a viz a kazanban akkor kikapcsol. De a forgas elindul majd amikor bejut a hideg viz a kazanba akkor ujbol bekapcsol. Be van allitva hogy pl.: 62 fok legyen a viz a termosztat meg ezt tartja es kesz. Ebbe meg beleszol a szobatermosztat hogy mennyi legyen a szobak hőmerseklete. A garvitációs egy kicsit lomha futés ott nem ugy van hogy hazamegyek es ha egy egyszeru szobatermosztatom van es feltekerem akkor 5 perceb belul erzem a futes eredményét. Szerintem nem eri meg kicserélni. Egy felujitott rendszer az en igényeim szerint legalabb 500-600k forint de akkor a gazcsonk nincs benne. Persze ezt meg lehet emelni extra baromságokkal de annyival szerintem nem lesz jobb mint amennyivel tobbe kerul.
Gravitációs keringetésű fűtés rendszerünk van (20 évvel ezelötti technika) gázkazánnal megtáplálva.
A kérdés az, hogy melyik a takarékosabb: ez a fajta kialakítás vagy a keringető szivattyús?
Át lehet alakítani a meglévő rendszert szerintetek?
Az egy dolog hogy minden tervezo 90/70-re szamolja az ertekeket mert csak igy tudsz boltban radiatort venni de ki az az állat aki valojában ennyivel fut ? Mar bocs az erintettektol ....
Veszel egy termofejes szabalyzot. Nem hagyonanyos termofej henem egy olyan szerkezet amivel a radiátorol visszatero vizét at tudod keringetni a padlofutésen. Azon a szerkezeten be tudod allitani hogy mekkora legyen az eloremenő viz homérsékletér. De akar ki is tudod iktatni a pedlófutést is es akkor egy egyszeru radiatorosfuténként mukodik a rendszer. A merorészét be kell tenni az elmenő irany rézosztojába es az vezerli a keveroszelepet. Persze ez feltételezi hogy megfogod a visszerőagat es onnan viszed a vizet az emeletre.
csak azt ne mondjatok hogy ezt terveztetni kellene, nem improvizalni :)
Pedig eztet kéne mondani.
a legegyszerűbb az lenne, ha a meglévő osztóról lehetne felvinni egy kört. Asszem 60m csőhosszig működik a dolog.
Ha nem lehet, akkor ki kell alakítani egy szép, rejtett, de hozzáférhető és szerelhető zugot, (ez a legnagyobb gond) ahol az elosztást meg lehet csinálni. a leg1xűbb talán egy termofejes 3utú keverőszeleppel megoldani.
Figyelembe kell venni, hogy radiátorból lehet, hogy kisebb kell, szivattyúból pedig lehet, hogy nagyobb...
csak azt ne mondjatok hogy ezt terveztetni kellene, nem improvizalni :) Pedig eztet kéne mondani.
Haaat...gondoltam :) persze azt is gondolom hogy nem ez a szakmad, ha veletlenul igen akkor bocs !!!
Na jo lenne meg egy kerdesem ha mar igy belemerultem: a hazam also szintjen padlofutes lesz/van radiatorokkal kombinalva mig fent (tetoter) csak radiatorok. Ellenben tegnap meseli valaki, hogy naluk is padlofutes volt a csaladi hazukban es milyen jo volt mikor a furdoszobaban nem a hideg kore kellett lepni. Es akkor mindjart elkezdtem gondolkodni, mi lenne ha fent is, de csak a furdoszobaban raknek le egy par kort a padloba...meg lehet. Lent hocserelovel van megoldva a padlokor, szerintem ha csinalom fent is muszaj azzal megoldjam mert ha 90/70 fokos vizzel nyomatom a radiatort akkor keveressel sehogy sem tudok 40 fokos vizet eloallitani (mert hat ez lenne a masik megoldas : padlokor eloremenojet- ami a radiator visszateroje lenne (70 fok) megkeverni a visszaterojevel).
Hogy csinalnatok ?
A furdoszoba kb. 4,8 nm - szerintem max egy 25-30 metert raknek le, azon nem tudom mekkora lehet a homerseklet kulonbseg elore- es visszatero kozt ?
UI: csak azt ne mondjatok hogy ezt terveztetni kellene, nem improvizalni :)
Kagylója válogatja. Általában 1 lyuk van a közepén, de van lyuk nélküli is, amin 3 helyen ki van könnyítve és oda olyan csapot raksz, amilyet akarsz. A tekerősek is "1 lyukasak", csak utána ágazik szét. sőt, tekerősben is van kerámiabetétes.
Legutolsó infóm szerint - igaz ez kb 3 éves - a kludi csapokat ugyan ott gyártják, mint a mofémet nagytétényben v.budafokon, csak az embléma más. (meg az ár)
A ferromix szvsz magyar, de 5 év garancia van rá ugyan úgy mint a többi külföldi cuccra, min fele áron.
R.
Szerintem kétlyukas csaptelep nincsen, csak egy- vagy háromlyukas. Háromlyukas csak tekerős csap lehet: ekkor a hideg és a meleg víz tekerője között jön fel maga a csap a mosdó alól. Nemtom szakszerűen mondani. :)
Szóval szerintem mindegy, hogy később tekerőset akarsz-e vagy karosat, az nem mindegy, hogy ha tekerőset akarsz, akkor egyeset vagy hármasat.
De a mosdón meg tudod nézni, vagy meg tudod kérdezni az eladót, amikor veszed, hogy hány kikönnyítés van a mosdón: egy vagy három. Ha egy, akkor értelemszerűen nem lesz egyszerű a hármas csapot felszerelni, de nem lesz gond sem az egyes tekerőssel, sem a karossal.
Gondolom egy vizszerelonek az nem lenne szabad gond legyen hogy most flexibilis vagy nem flexibilis csovel koti be, amugy a munkahelyemen a Kludi az 'merev' csovel van bekotve.
Na most ha a kagylot elobb veszem meg mint a csaptelep akkor nem mindegy hogy kesobb karos vagy ket tekeros csaptelepet veszek ?
Oda akarok kilyukadni hogy ha karos csapot veszek akkor pl. a kagylon nem egy lyuk kell legyen mig tekerosnel ketto ? Vagy mindegy es egy adott kagylora fel tudok szerelni mind karos mind tekeros csaptelepet ?
Nalam csak annyi kovetelmeny volt hogy a bekotése a csaptelepnek flexibilis csovel legyen mert sokat szivtam a merevcsoves bekotéssel az eladott lakasomban. Igazabol vaganynak tunt semmi egyeb.
Ertem, szoval nem kell tulzasba esni hogy magyar vagy nem magyar. Gondolom Mofem eseteben is van porcelan betetes meg nem porcelan betetes...
Akkor a Kludi is nemet gyartmany - ezek szerint..
A munkahelyemen is Kludi van, tesztelgetem, vegul is elmegy.
Zuhanyzasnal is tudjatok rendesen keverni a vizet ?
Ti miert a golyosat valasztottatok ???
Kludi Kentet vettünk, akcióban 20e körül voltak, a mosdó csaptelepek ecobetétesek, nagyon szeretjük. A mofémet megvette a Teka, tehát az is német minőség!
Nekem mindenhol egykaros kludi van es semmi gondom veluk. Vegyuk tudomasul hogy nem orok elet a csaptelepsem de ami piacon van azok mar eleg jok akar magyar akár kulfoldi.
Koszi !
>>FONTOS! A hálózati vizet mindenképpen szűrni kell, különben akár néhány hónap után cserélni kell a kerámia betéteket.
- a szuro mar ott van a bejovo vizen :)
>>Csak és kizárólag kerámiabetétes csaptelepet vegyél. -- tehat te ezek szerint a golyoscsapok mellett rakod le a voksod ? Es azok a beallitasok amiket irtam, nem ugy vannak szerinted ?
A Ferromix, az olasz ? Amugy azt hallottam olasz csaptelepeket erdemes nezni...
A Mofem az meg magyar ugye...Na most valaki meselte hogy egy ismerose vett Mofem golyosat es par honap mulva mar (most nem emlekszem) de nem ugy ment mar mint uj korabban. Persze lehet azert is mondta mert o olaszt vett, de egy olyan csaptelep (olasz) kb. 20.000 Ft is van (akciosan !)
Tekeros csaptelepekrol mi a velemenyed, azok ma mar tenyleg nem korszeruek ?
Persze meg nem is emlitettem az asszonynak hogy en gondolkodok a tekerosen is, lehet meg idoben kellene szoljak neki nehogy felesleges koroket fussak :))
Csak és kizárólag kerámiabetétes csaptelepet vegyél. A praktikerben és más áruházakban is kapni soxor olcsó (kinai?) csapokat, de ezek legtöbbször műanyagbetétesek. A Ferromix és a Mofém csaptelepei a teljes skálát (mosogató, zuhany, kád, bidé stb) lefedik és áruk még megfizethető. Más típusoknál a felső ár a csillagos ég.
A csapokat próbáld ki mielőtt megveszed, nem szabad akadniuk, ugraniuk!
FONTOS! A hálózati vizet mindenképpen szűrni kell, különben akár néhány hónap után cserélni kell a kerámia betéteket.
Most hirtelen csak az jut eszembe, hogy ha a hálózatban leesik a nyomás (csőtörés, elzárják a vizet javítás miatt stb) és te kinyitod a melegvíz csapot, akkor nem fog folyni, viszont a tárolóból ezerrel kiszáguld a forró víz a hálózat irányába. szomszédod pedig forró vízzel locsolja a rózsáit ;-)Legalábbis amig Mr.Fizika engedi.
R
Csaptelepekkel kapcsolatban szeretnek erdeklodni (mert lassan be kellene szerezzem most epulo hazamhoz). Szoval az erdekelene - akinek mar van tapasztalata - milyet erdemes, nem erdemes venni. Gondolok itt markara, gyartmanyra, persze nem feltetlen egy adottra hanem halmazra.
Tkp.-en golyosat szeretnek de csak azert mert ma az a divat :))). Nekem szemely szerint a tekerossel sincs semmi bajom, sot szerintem egy zuhanyzasnal finomabban be lehet allitani rajta a vizhomersekletet. Mi a velemenyetek ?
Pl. egy karosnal, ha a vizmennyiseget probalom allitgatni, nem sikerul sokszor megfeleloen picit le vagy fel elmozditani mert ugrik (legalabbis amit eddig hasznaltam). Ha megtamasztom a kezfejem a telephez es az ujjammal huzigalom le fel akkor OK..
Tehat erdekelne hogy tenyleg tartosabbak, komfortosabbak szerintetek a golyos csaptelepek mint a tekerosek ? Valamint hogy melyiket igen/nem ajanljatok, mire figyeljek a beszerzesuknel.
Hat a villanybojlereken is szokott lenni az a biztonsagi szelep. Lehet hogy nagyobb nyomas is tud keletkezni a taroloban mint amit a halozati vezetek rendszer el tudna birni ha egy hibabol adodoan a kazan leallas nelkul csak futene a taroloban levo vizet. Persze ez csak talalgatas...
A "csepegtető bigyó" amire gondolsz az a biztonsági-visszacsapó szelep és MUSZÁLY, hogy legyen, max. nem adják a kazánhoz.
Ha ugyanis a vizet melegíted az a szemét növeli a térfogatát, minek következtében nem fog beleférni abba a tartályba, amibe hidegen belefolyott. Ezt a problémát oldja meg a "csepegtető bigyó".
Ha idegesí a csöpögés (foltot hagy, alá kell rakni vödröt stb.) és nem lehet bekötni a csatornába, megoldást jelenthet egy tágulási tartály bekötése a tartály és a szelep közé.
egy kérdés: ha a fali fűtőkészülékhez van HMV tároló, akkor is kell csepegtető bigyó? Mintha azt olvastam volna hogy azt el lehet tüntetni, és a Va....nt képein sem látni.
Nekem egykaru kludi csapjaim vannak minenhol es meg nem tapasztaltam azt hogy ekkora gond lenne a melegviz beallitasa. A vizmelegiton vissza van veve a vizkiadas es erre vab raallitva hogy mekora legyen a langnagysag. Meg akkor sem egetem le a hatamat ha az asszony kinyitja a konyhaban a melegvizet. Ellenben a szerelom fonoke most cserelte egy "divatos" vajlant kazanra a szerkezeteit otthon mert egy kis raepites miatt megnőtt a hőigény futésen es veri a fejet a falba hogy milyen szar a kombikazan hasznalati melegviztermelése.
Tipustol fugg hogy szinkronban van-e. Nekem most tettek be egy MV21-et es megy mint az álom. Szeles keretek kozott lehet szabalyozni az atfolyo viz mennyiségét es a langnagysagot is. És mar 0,25 bár erteknel indul. Sokkal koltségkimélöbb mint egy kombikazan.
Sziasztok! 7 éve felújítattam a kádat, ami most kezd lepattogzani. Gondoltam felhívom a céget, aki csinálta, de sajna megszüntek. Mit lehet ezzel csinálni? Keressek egy másik céget, aki valami módon kijavítja, majd újra festi? vagy megtudom magam is csinálni?
Hmmm, ertem, effelere szamitottam. Szoval sokat nem tehetek... na, ha majd egyszer upgrade lesz, akkor valami kis tarolo be fog ugrani az biztos...thnx.
Sziasztok!
Engedjétek meg, hogy az átfolyós HMV kérdéshez én is hozzá szóljak. Nálam 8 év üzemel ilyen módon a lakás HMV ellátása. Amiket itt írtok az igaz is meg nem is sajnos a FÉG típusúval nálam is így ment a dolog vagy leforráztad magad vagy hidegben zuhanyoztál a meglévő keverő csap mellett.
Tavaly cseréltünk egy Stiebel Eltron-ra és láss csodát azóta olyan mint az álom, lehet szabályozni a keverő csapommal, hogy milyen melegvízben akarok fürödni, nem áll le !!
Úgy, hogy szerintem típus és hálózati víznyomás függő a dolog!
Greenlak
Most tapasztalod, hogy miért nem komfortos az átfolyós vízmelegítő. Ahhoz,hogy begyulladjon a láng minimum 2,5 liter/perc elvételnek kell lenni. De ekkor még nem az igazi mert az átfolyó víz mennyisége nincs szinkronban a hőmennyiséggel. Vagy nagyon forró, vagy éppenhogy langyos a víz. Tehát jól (tökig) meg kell nyitni, hogy beálljon a beállított vízhőmérséglet. (Ráadásul ezt a beállítást a cirkón nem úgy csinálod, mint a tárolóson, hogy pl: 50 C-os vizet akarok, hanem csak egy/két forgantyú/tolattyúval úgy saccra). Na most keversz hozzá annyi hideget, hogy ne pörkölje le a szőrt. És máris csak úgy dől a víz. Ezeket a műveleteket nehéz az egykarú keverős csapteleppel megoldani, mert nem tudod, hogy éppen a meleg/hideg víz mennyire van megnyitva. Mennyi jön a meleg és mennyi a hideg oldalról. Te megnyitod a meleg vizet, elindul a cirkó és elkezd jó forrót engedni. Erre te mozdítasz az egykaron a hideg irányba, ezzel a minimálisan vehető alá csökkented a melegvízelvétel, ergó leáll a cirkóban a HMV gyártás. Tehát NEM TUDSZ a vízzel spórolni: "tökig" nyisd meg a meleget, majd úgy engedj hozzá hideget, hogy a már érkező vízmennyiségen felül, ahhoz hozzáadódva keveredjen hozzá a hideg. Vagyis a melegvíz mennyisége állandó maradjon, csak a hideg változhat.
Ezért szoktak két tekerős csaptelepet szerelni átfolyós vizmelegítőhöz és nem egykarút.
Új vagyok itt, de most a segítségetekre lenne szükségem;
Építkezünk és erre az időre kaptunk kölcsön egy lakást, ahol sajnos nem működik a cirkó, nincs melegvíz, sem fűtés. Nagyon régen nem lakják, a Gázművek egy nyomáscsökkentőt akart volna beszelrelni 1999-ben, de senkit nem találtak soha otthon, így csak egy papírt találtunk, hogy minden gázkészülék használata életveszélyes...
Nem szeretnénk a gázművekkel hivatalosan kapcsolatba lépni, így egy bennfentes szerelőt keresnénk a fenti probléma megoldására.
Szerintem ez kazánfüggő, és az adott kazán műszaki leírásában szerepel általában.
Pl. SD honlapján fellelhető leírásban:
"SD. Öntöttvas tagos állókazánok, hôközpontok
A helyiséggel szemben támasztott követelmények
A ma érvényes elôírások szerint:
A kazánhelyiség fajlagos hôterhelése 1750 W/m
3 alatt legyen, rendelkezzen legalább 1,3 m2 felületû szabadba nyíló ajtóval, ablakkal, vagy olyan ajtóval, amely ilyennel rendelkezô helyiségbôl nyílik (az ablak, ajtó nem lehet fokozott légzárású)
Nem telepíthetô kéményes kazán olyan helyiségbe, ahol a névleges értékre vonatkoztatott fajlagos hôterhelés 3140 W/m3
felett van.
1750-3140 W/m3 fajlagos hôterhelés közötti helyiségbe akkor telepíthetô a kazán, ha két egymásba nyíló, összeszellôztethetô
helyiség van és együttesen az alábbi feltételek állnak fenn:
- a két helyiségre vonatkoztatott együttes fajlagos terhelés 1050 W/m3 alatt legyen,
- a két helyiség között két el nem zárható min. 150 cm2 keresztmetszetû alul és felül elhelyezett egymástól legalább 180 cm függôleges távolságú szellôzô nyílás van,
- legalább egy 1,3 m2 szabadba vagy lépcsôházba nyíló ablakkal vagy ajtóval rendelkezzen valamelyik helyiség,
- a kazánhelyiségben nem mûködhet szellôztetô vagy elszívó ventilátor. Ha ez elkerülhetetlen, akkor a kazánt és az elszívó ventilátort egymáshoz viszonyítottan elektromosan reteszelni kell, azaz egyszerre nem mûködhet a kettô,
- nem telepíthetô a kazán olyan helyiségbe, ahol porral, robbanásveszélyes gázokkal kapcsolatos tevékenység folyik, ahol agresszív gázok, gôzök, így különösen halogén gázok kerülnek a levegôbe (pl. tisztító szalonok, fodrász üzletek stb.)
FIGYELEM!
A kazánhelyiség fajlagos hôterhelésére vonatkozó értékek a hagyományos építési mód mellett, jelentôs filtrációt biztosító hagyományos nyílászárók esetén biztosítják az égéshez szükséges levegôt.
Fokozottan záró ajtók, ablakok esetén ez nem teljesül. Ebben az esetben külön szabadba nyíló el nem zárható szellôzônyílásokat
kell kialakítani."
Aztán az is lehet, hogy a típusokra van előírás. Ehhez jó lenne tudni, hogy milyen kazánt néztél ki: kéményes, parapetes...
Aztán egy fali (SD Renova, fali):
"A készülékeket csak olyan helyiségbe szabad telepíteni, ahol a biztonságos mûködésének meg vannak a feltételei és megfelel az érvényes törvényi elôírásoknak.
A készülékek elektromosan fröccsenô víz ellen védettek (IP4XD). Idôszakosan nedves helyiségekbe (fürdôszoba, zuhanyzó stb.) is telepíthetô az MSZ1600-3/1986. 3.2.6 pontja szerinti 2. sávba, vagy azon kívülre, azaz a fürdôkád vagy zuhanyzó külsô szélének függôleges síkján kívüli területre.
Figyelem!
A helyiség fajlagos hôterhelésére vonatkozó értékek amelybe a nyílt égésterû (kéményes) készülékeket telepítik jelentôs filtrá-ciót
biztosító hagyományos ablak esetén biztosítják az égéshez szükséges levegôt.
Fokozottan légzáró ajtók, ablakok esetén ez nem teljesül.
Ebben az esetben vagy
a) külön szabadba nyíló el nem zárható szellôzônyílásokat kell kialakítani, vagy
b) zárt égésterû készülékeket kell alkalmazni.
A zárt égésterû készülékeknél a helyiséggel kapcsolatban, amelyben mûködik, nincsenek elôírások, állandó tartózkodásra szolgáló
helyiségek kivételével bárhová telepíthetôk.
Az égési levegô beszívása nem történhet olyan helyrôl, ahol porképzôdés van, vagy robbanásveszélyes, ill. agresszív gázok
keletkezhetnek.
A KÉSZÜLÉKEK ELHELYEZÉSE
A kazán körül annyi helyet kell biztosítani, hogy a kazánnal kapcsolatos tevékenységeket (szerelés, kezelés, szervizelés stb.) biztonságosan el lehessen végezni. A kazánok elôtt, alatt ill. felett kell munkálatokat végezni és ehhez kell a helyet biztosítani. A kazán elôtt min. 800 mm szabad hely legyen.
A készülékek mellett mindkét oldalon min. 50 mm oldaltávolságot tartsunk.
Ne helyezzük a kazánokat olyan berendezések fölé, amelyek a készülékre káros gôzöket ill. gázokat bocsátanak ki (pl. tûzhely,
mosógép stb.)"
Más elhelyezés (SD ISO):
"A készülékek elhelyezése
A kazán körül annyi helyet kell biztosítani, hogy a kazánnal kapcsolatos tevékenységeket (szerelés, kezelés, javítás, karbantartás stb.) biztonságosan el lehessen végezni. A kazánok elôtt, alatt ill. felett kell munkálatokat végezni és ehhez kell a helyet biztosí-tani
kell. A kazán alatt min. 1000 mm, a kazán elôtt min. 800 mm szabad hely legyen. Ennek eléréséhez a készülék felsô felfogó konzulját mintegy 1900 mm magasan helyezzük el.
A készülékek mellett mindkét oldalon min. 100 mm oldaltávolságot tartsunk.
Ne helyezzük a kazánokat olyan berendezések fölé, amelyek a készülékre káros gôzöket ill. gázokat bocsátanak ki (pl. tûzhely,
mosógép stb.)"
1.2.Kazánház kialakítási követelmények irányelvei:1.2.1.Vonatkozó előírások, szabványok:Az elhelyezés létesítés feltételeit többek között azOTÉK építési előírásokMSZ 1600/1-15 Létesítés Biztonsági SzabályzatGOMBSZ Gáz és Olajipari Műszaki Biztonsági SzabályzatXLI/1994 törvény a gázszolgáltatásról35/1996 (XII.29.)BM. sz. rendelettel kiadott OTSZ OrszágosTűzvédelmi Szabályzat15/1992 (VII.10.)KTM rendelettel módosított 12/1986(XII.30.)ÉVM rendeletXCIII/1993 törvény a munkavédelemről21/1986 (VI.2.) MT. rendelet a KörnyezetvédelemrőlMSZ. 18151. MSZ. 7044; MSZ 172; MSZ 274; stb. szabványoktartalmazzák.Az előírások, szabványok, rendeletek változásait, az EU normák fokozatos bevezetését figyelemmel kell kísérni.
Csak elsiklottatok fölötte, vagy senki sem tudja a választ? :)))
Mindenesetre megismétlem a kérdést, hátha...
Sziasztok!
Mik pontosan egy családi házban lévő kazánhelyiség kialakításának az előírásai? Gondolok itt pl. nyílászáróméretekre, előírt minimális távolságokra, stb...
a szakertokhoz es/vagy felhasznalokhoz lenne egy egyszeru kerdesem. Nalunk egy Junkers Euroline kombicirko uzemel, ami ugye nem tarolos. Hogyan kell beallitani a HMV homersekletet (pontosabban milyen allasura)? Kiprobaltam az eppen melegtol a legforrobbig, de normalisan sehogy se tudom hasznalni. Kis vizvetelnel ugye el se indul (tenyleg, ezen nem lehet allitani valahol?), de az mar nem is izgat, de rendesen zuhanyozni sem tudok: lassan megjon a melegviz, keverek hozza hideget, persze rogton kikapcsol, igy kis ido mulva jeghideg, megint csak melegre allitom, stb... szoval rohadtul nem komfortos. Lehet allitani valamit, vagy ezzel egyutt kell eljek...?
másik topikban már kérdeztem, de hátha itt is van egy bölcs topiktárs:
Vizesblokk téma.
Alaphelyzet: Földszinti lakás régi kertesházban, benne egy kamra, amiből fürdőszoba-wc-t akarunk csinálni. A kamra egyik falában fut egy konyhai mosogató lefolyó csöve. A kamra külső (kerttel elválasztó) fala előtt a földben van egy esővízelvezető csatorna. A kamrában nincs szennyvíz elvezetés, viszont mivel mi ott akarunk fürdőt-wc-t, így ki kell alakítani valahogy, mégpedig a wc miatt 11 cm-es csővel.
Kérdések:
1. Az esővízelvezető csatornába ugye nem lehet bekötni a wc elvezetését?
2. A mosogatócsövet követve érdemes-e csatornát keresni, és reménykedni, hogy az elég vastag lesz? Ha van ilyen vastag csatorna, akkor abba persze becsatlakoznánk wc-vel. Régi házról van szó, így tervrajzok nincsenek tulajdonunkban - esetleg van olyan hivatal, ahol tervrajzokat őriznek és ki is adnak?
3. Ha végképp nem lehet vastag csatornát találni a környéken, akkor mi a megoldás? Úgy tudom, hogy a vékony mosogatós csatornára lehet elvileg ún. darálós wc-t kötni. Erről mik a tapasztalatok? Mennyibe kerül? Mennyire higiénikus, kulturált, hangos ez a megoldás?
Mik pontosan egy családi házban lévő kazánhelyiség kialakításának az előírásai? Gondolok itt pl. nyílászáróméretekre, előírt minimális távolságokra, stb...
Gyakorlatban viszont úgy működik...,
hogy mielőtt még kicsitnád a kaminajtót, vagy az első elemet beillesztenéd a kéményből a tervet engedélyeztetni kell a _terültileg_illetékes_ kéményseprő HATÓSÁGGAL(!)
Ha a tervet elfogadják, akkor úgy ( és CSAK ÚGY) megépíthető/átalakítható a kémény. Ha pl az építkezés során a tetősíkot megemeled 60-70 cm-el, hogy a tetőtér a későbbiekben használható legyen újra engedélyeztetni kella kéményt, mert nől a hossza... Ha a kéményseprők nem fogadják el a tervet, akkor (addig) építési engedély nuku.
Budapesten csak és kizárólag koracél béléssel engedélyeznek gázkéményt, a turbós kazánt pedig asszm 6m kéménymagasságig. Vidéken több helyen mehet az alu bélés is. ennyit az országos szabályokról:-(
Persze lehet fellebbezni, "zsírozni", de az idő+pénz és akkor inkább megcsinálom a koracél bélést az úgyis tartósabb.
Ja, még egy kérdés!
Az előttem hozzászóló említette a FERROLI DOMINA OASI F30E kazánt. Én is megnéztem mit tud, és "azt írja az újság", hogy külön szivattyú tartozik a fűtéshez és külön a HMV készítéshez. Szerintük ez jobb mint a motoros váltószelepes megoldás. Tény, hogy az általam eddig megnézett összes cirkó m.váltószeleppel oldotta meg ezt a két funkciót. Mi a vélemény/tapasztalat ezzel kapcsolatban??? Tényleg a két szivattyús megoldás a jobb?
Régi kéményes cirkót cserélnék. A "turbós" cirkókat be lehet úgy kötni, hogy a füstgáz elvezetést a kéménybe, csak a frisslevegőt szívná kintről? A leírásokban lehet látni, hogy ezekhez lehet csatlakoztatni elválasztott füst/frisslevegő rendszert is, nem csak a "cső a csőben" tipusút.
Frankische otretegu, aluplex (O diff stoppos) csovet ismeri valaki ? Kritikak erdekelnenek :)
Annyit tudok rola hogy nemet gyartmany.
Allitolag az otretegu csoveknel is vannak jo meg rosszabb minoseguek. Pl. van olyan technologia amikor lezerrel heggesztik ossze a retegeket (allitolag ez a jobbik), meg amelyiket lezer nelkul...Mindjart utananezek a netten hatha talalok valamit rola
bocs a nagyon laikus kérdésért, de nem nagyon találtam ilyet az archivban....
Feltehetően azért, mert még senki nem akart házilagosan kombi kazánt csinálni...:-(
a./változat
Veszel egy min 24kW-os hőcserélőt, és csinálsz egy átfolyós kombit. Csak egy nyomáskapcsoló kell, ami, amikor kinyitod a csapot, bekapcsolaja a kazánt, átkapcsolja a fűtésről kizárólagos melegvízgyártásra, +egy termosztát figyel, nehogy megszaladjon a vízhőfok.
Az egész cucc néhány szelep, termosztát, cső, hőcserélő, biztonsági ezmegaz.;-)
b./változat
A 120 l-es boylerből csinálsz egy hőtárolót.
Ez majdnem ua, minat az előbb, a nyomáskapcsolót egy termosztát helyettesíti és a hőcserélő helyett egy korrektül méretezett csőkígyót kell becsalogatni a boylerbe, amiben a kazán által melegített víz cirkulál.
Ezen kívül feltételezem, valamilyen engedély is kell az egészhez, mert ha egyszer egy gázos meglátja kardjába dől az biztos.
szvsz vegyél egy gázos vítmelegítőt a quadrigának biztos van kémény nélküli változata is sokkal olcsóbb, BIZTONSÁGOSABB és elég gyorsan adnak meleg vizet is.
Igen, koszi szepen, kozben mar utana erdeklodtem en is :)
Ugy van ahogy mondod. Alulra azt a keveroszelepet akkor szoktak rakni haegy koron tobb radiator van (gondolom erre erted azt hogy a "rendszer egycsoves").
Nem latom ertelmet ennek a keveroszelepnek es bar lesz ket par radiatorom ami egy koron lesz (mindketto egyforma) akkor sem ezzel a modszerrel fogom megoldani.
Eloszor is nem a padlobol fogok kiallni, hanem falbol. Ahol ket radiator lesz egy koron ott mind a kozos eloremenoho mind a visszaterohoz egy T idommal osztom szet a csoveket a ket radiatorhoz.
OK, akkor egy masik kerdes: vannak a beepitett szelepes radiatorok. Ezeknel lenyegeben csak alulra kell beallni a ket (elore-, visszaterovel) csovel valamint fent van lehetoseg termofej csatlakoztatasra (ha nem marad az egyszeru sajat beepitett sarokszelepjevel, ami VN-nal asszem Dunfos!). CSak azt kerdeznem nem szamolgatta valaki, sokkal draggabban jonne ki ha ilyen radiatorokat vennek es akkor startbol nem kellene vennem felso sarokszelepet (meg asszem torlot sem) mint ha nem ilyen radiatort vennek, de akkor meg kell vennem a sarokszelepet meg torlot is ?
(.. meg a beepitett szelepes designosabb is)
Hello!
Tudja valaki, hogy hol lehet víztisztító berendezést venni? Kútvíz szűrésére és ivóvízminőségűre preparálásához kéne. Nem nagyon kakis csak a nitrát miatt 1 éves kor alatt nem lehet adni meg azért talán biztosabb. Más értéke megfelel.
Mivel a vízmű és az önkormányzat a főnyomócső kiépítésével egymásra mutogat (én nem csinálom meg!!)és az ÁNTSZ szerint a vezetékes víz éppen megfelel (néha), elhatároztuk a házi vízmű kiépítését! Ebben tudna valaki tanácsot adni?
Előre is köszi!
Maniatis
Hát én pl rántottát csak Jénai tip üvegedényben szeretek csinálni, mert abból akár meg is lehet enni, ezen kívül nem hűl ki és...kevesebbet kell mosogatni.
Az indukciós főzőlapba egyébként nem nagyon mélyedtünk el az üzletben, mert az ára miatt azonnali hatállyal likvidáltuk az ötletek közül, de mintha valami olyasmit is mondott volna az eladó, hogy a zománcozott edényeket sem szereti.
bocs a nagyon laikus kérdésért, de nem nagyon találtam ilyet az archivban....
van egy 35kW-os Termotéka kazánom és egy 120 l-es villanybojlerem.
Szerintetek van arra lehetőség, hogy a 120l-es bojlerbe vezetem egy hőcserélőn keresztül a kazán által termelt melegvizet és ott aztán azt jól felhasználom?
így talán gyorsabban lenne melegvizem, mint a bojler erejével:-)
R. mester, te tényleg szoktál műanyag/agyag/pálmalevél/fű/fa/virág edényben főzni? nekem defaultból fémből vannak az edényeim, pedig nem vagyok egy milliárdosch... ;)
Bár, indukciósat pl. még sosem próbáltam, lehet, hogy megváltozna a véleményem :-) Én is szeretném kipróbálni, de kell akkor is egy másik főzőlap, mert csak fémedénnyel müxik, és 200k fölött kezdődnek árilag ;-)(csak főzőlap)
R.
Gondolom az aljzatból jön fel 2 cső, és ez csatlakozik a radiátorhoz.
Ha a rendszer egycsöves, akkor az a cső KELL, mert különben, ha elzárod a radiátort, akkor az összes utána lévő is el lesz zárva.
Ha kétcsöves, akkor másfajta bekötést is lehet alkalmazni nem kell ez a szerelvény, ki lehet állni a felső radiátorcsonknál is a falból az előremenő vezetékkel.
Az alsó szelepet "torló"nak híjják és nem kever semmit, csak az időegység alatt max átfólyó vizmennyiséget tudod vele korlátozni, akkor is,ha teljesen nyitva van a másik szelep. Ez azért fontos, hogy a kazánhoz közelebbi és távolabbi radiátorok is egyformán melegedjenek.(a távolabbinál nagyobb a rendszer ellenállása)
csak a radiator bekoto csoveket, bilincsel rogziteni kell a falhoz Hát, ha hosszú az a cső. Ha csak egy könyök+a szelep, szvsz nem kell bilincs
Az a baj, hogy az elektromosat nem kedvelem. Bár, indukciósat pl. még sosem próbáltam, lehet, hogy megváltozna a véleményem.
Nekem is a dobogós-lépcsős megoldás jutott csak eszembe, ezzel viszont az a gond - állítólag - , hogy ha a vezeték megsérül, akkor a gáz felhalmozódhat a dobogó alatt.
Azon gondolkodtam, hogy vajon miért nem lehet befalazni? Az esetleges javítás miatt, gondolom. De ez mindenhol a világon így van? Vagy ha nem, akkor ott miért lehet befalazni? Vagy ott tartósabb anyagból vannak a vezetékek?
Á, el vagyok keseredve teljesen. :( :)
"Ettől a pillanattól kezdve milliméter pontos méretek vannak és korrektül meg lehet csinálni az összes kiállást"
- csak a radiator bekoto csoveket, bilincsel rogziteni kell a falhoz (legalabbis ezt hallottam)
Egy kerdesem lenne: van a radiatoroknal a felso 'tekeros' szelep amit a user tud allitgatni (opcionalisan esetleg termofejet rakni ra) es van lent is (visszatero csonk) egy keveroszelep, amit a szerelo allit be (vagyis hogy az eloremenot mennyire keverje meg a visszaterovel). Az also es felso herkentyuket osszekoti egy kromozot cso, ami latszik a radiator mellett (es nekem nem tetszik ez). Van arra megoldas hogy ezt az osszekoto csovet a falba rakjam, vagy hogy egyaltalan az also keveroszelepet kihagyjam ?
amíg nincs meg az új radiátor nem lehet pontosan tudni mi hova esik
Ez mondjuk valóban így van, de azért a radiátort ki lehet választani, hogy hová, milyen lesz. Ettől a pillanattól kezdve milliméter pontos méretek vannak és korrektül meg lehet csinálni az összes kiállást.
Törülközőszárítóbol niná, hogy van vizes, de lehet beléje szerelni elektromos patront, ami bármikor bekapcsolható. (de akkor úgy kell megcsinálni a vízbekötést, hogy az egyik alsó csonk szabad maradjon!)
dunaferr radiátorok
Kérdés: Régi panel, régi - 20 év körüli - radiátorait szeretném lecserélni. 18 cm széles, 60 cm magas "ufók", az egyik 2 a másik 3 15 cm-es "részből" áll. /azért az idézőjel, mert egyben van látszólag, nem tagonként, csak a burkolaton van 15 centinként 1-1 függőleges szélesebb perem./
A kérdés, hogy ezekbe a feltehetően csőhálózatilag is elöregedett rendszerekbe milyen radiátorokat érdemes/szabad felszereltetni, valamint mekkorát?
Az egyik szoba 18 a másik 7 nm-es, mindkettőn nagy (180x220-as) ablakok vannak.
Esetleg van-e valami amire oda kell figyelni?
A fűtésrendszer 2 csöves.
Amit még cserélni akarok, az a fürdőszobában a kád alá bevezett, hőleadó bordákkal ellátott "cső", ezt gondolom törölközőszárító radiátorra érdemes cserélni? /Vagy abból csak elektromos van, rendszerbe köthető nincs?/
Jaaa és a legfontosabb: Ismer-e valaki olyan vízvezetékszerelőt aki még a héten (szerda után, de lehet a 7Vge is) ki tudna jönni, és a - jelenleg felújítás miatt víztelenített - rendzserhez csatlakozó 3x2 darab csőre fel tudna plussz szelepeket rakni, hogy a radiátorcsere a már üzemelő rendszer mellett is elvégezhető legyen??? /ugyanis csak szeptemberben lesz keretem megvenni a radiátorokat/
Kb. mennyi költségre lehet ilyen esetben számítani?
Továbbá beszéltem egy szerelővel - aki nem ért rá - és azt mondta nem érdemes most megcsinálni ezt, inkább vállaljam be a szeptemberi rendszervíztelenítést, ugyanis amíg nincs meg az új radiátor nem lehet pontosan tudni mi hova esik. Ez jogos érv? Ma a flexibilis csövek és egyéb cuccok korában elképzelhető, hogy a régi tartó helyére berakott újra elhelyezett radiátor pont rossz helyre essen?
Ez esetleg nem védhető ki úgy, hogy a csőből levág a szerelő és oda teszi a szelepeket, így biztosan nem lóg "bele" a leendő radiátor helyébe a szelep, vagy van valami előírás, hogy a szelep és a radiátor között nem vagy csak adott hosszúságú toldás lehet?
Vagy ez így nagyon gányolós meló ahogy amásik topicban írták?
én is jobban szeretek gázon főzni. ezért lesz gázos főzőlap a konyhában, mégpedig félszigeten (U alakú konyha, egyik szára + alja falnál, másik szára belóg a szobába). 1 méteres flexicső halad a konyhabútor belsejében - asszem ez a max. amit flexin lehet vezetni. sziget esetében persze ez a megoldás nem segít...
valóban inkább elektromos főzőszigetek vannak, de láttam már olyan megoldást hogy az egész konyha meg volt emelve kb 10 cm-el, és ott vezették a gépészetet. Ez egy átalakítás volt, még jól is jött (nem kellett vésni annyit).
Tudtommal a gázt csak falon kívül lehet vezetni. Hogyan oldható meg a következő szituáció: főzőszigetes konyhaelrendezés, ahol a gáz főzőlap ugye nem fal mellett áll, hanem a térben, viszont nincsen pince, ahonnan esetleg a gázvezetéket a főzőlap alá függőlegesen fel lehetne hozni. Felülről belógatni a csövet igen randa látvány lenne.
Megoldhatatlan probléma?
A home centerbe csak akkor érdemes kimenni, ha a környéken laksz :-(( A boltokat sorra járni, pedig nemigen tudod, mert összesen 1 darab vizes van, de nem tudom kazánja van-e.
Ha már arr jársz, akkor a pesti út túlodalán van egy kicsiny bolt, Viz-gáz-szerelvény, vagy valami hasonló néven fut, a HC után 5-600 méterrel van a DÉG-nek egy mintaboltja és ha még tovább mész, akkor a Kucorgó téren a Kucorgó Ház-ba is érdemes benézni. Itt gyakorlatilag mindennel foglalkoznak, ami az építkezéshez és a viz-gázhoz kell. (A parkolóban kb ugyanannyian állnak mind a HC-nél)
nemtudomkinek:
Cirkulációs vezetéket bármelyik tárolóhoz lehet csatlakoztatni. A bemenő hidegviz csatlakozója és a biztonsági-visszacsapó szelep közé be kell rakni egy T elágot és kész. Bátrabbak erre az elágra ráköthetnek egy tágulási tartályt (is), minek következtében a biztonsági szelep nem fog állandóan csöpögni...:-)
Radiatorok teljesitmeny tablazatait hasonlitgatom ossze es az lenne a kerdesem mitol lehet az mig egy adott tipusnal az egy konvektor lemezes teljesitmenye kisebb mint mint egy masik tipuse, ugyanakkor mar ket konvektoros eseteben forditva all a helyzet
Ehhez milyen vezérlőrendszert adnak? Illetve melyiket kell megvenni, hogy több fűtéskört is vezérelhess? Ahogy pl. az SD-nél néztem az árakat, egy legalább 2 körös vezérlő úgy 100-150-nel megdobja a költségeket...
Egyébként megnéztem a honlapot, és laikusként nekem szimpatikus, ránézésre "mindent tud amit a nagyok"...:)))
akkor beszéljünk konkrétan: amit kinéztem (és röviden egyeztettem az épületgépésszel is), az a következő:
Microsystem 21 RI (21 kW-os gázkazán)
BACD 125 indirekt tároló (alapból tud cirkulációs vezetéket fogadni)
+ 2 szerelőkészlet, amivel összepattintható a dolog.
Mindez összesen 210 ezer forintért (bruttó). Szerintem ennyiért a Vaillantnál jobb esetben megkapom a kazánt, és vehetek még 170-ért tárolót+szerelőkészleteket.
A cuccról itt az infó: http://www.mts.hu/quadriga/hokozpontok/quadriga_hokozpontok.html
Ma délután vagy holnap tervezem megvenni. Ha valaki szerint nagyon gázos a fenti konfig és bűn lenne megvenni, akkor legyen szíves vétózzon! Köszi!
Igen, meg a rossz tervezo is bizik a munkajaban csak en nem bizok a jo tervezo munkajaban (egyreszt mert nem tudom hogy tenyleg jo e), ezert utana is szamolgattam tobbszor (mar amennyire konyitok hozza, de szeerencserenekem is ugy jott ki hogy megfeleloek a radiatorok.
Amugy vissza kell menjek a tervezohoz mert a tervben nincsennek szamitasok csak oda van bigyesztve hogy ekkora es ekkora teljesitmenyu radiator kell. Azt mondta hogy "a szamitasokat nem szoktuk bele irni a tervbe". Pedig nekem kellene ! Masoknal hogy van ?
"A háztartásokban használtaknál tényleg nagyon kicsi ez az eltérés, tehát nem igazán rentábilis. "
-- pedig itt a munkahelyemen tenyleg egy kicsi radiatorrol van szo ahol atlos bekotest lattam (saccra 50x50-es). Ilyen aprosagokkal is erdemes tuningolni a hatasfokot szerintem, masreszrol meg a lerakodasokat a radiatorban is jobban gatolja; na de megkerdezem a tervezo velemenyet is.
Az SD Isotwin nem indirekt tárolós, így a 60 l egyáltalán nem kevés. Ez tapasztaalt, simán megtöltöttünk egy termetes sarokkádat, míg a másik fürdőszobában a zuhany is ment. Sehol nem fogyott ki a melegvíz.
Az átlós (persze azért felül be, alul ki!) bekötésű radiátorszerelés tényleg nincs elterjedve. Valószínű, hogy a későbbi esetleges nagyobb/kissebb radiátor szerelést ez megakadályozza. Tehát még a "jó" tervező sem bízik a saját munkájában. (hátha mégsem megfelelő az oda tervezett radiátor! és akkor 10-20 centivel nagyobb/kissebb szinte mindenhol cserélhető) Pedig valamelyik radiátoros hónlapon volt egy összehasonlító táblázat a különböző bekötési módok között és messze az átlós volt a legjobb hatásfokú (logikus). De ami furcsa, hogy még az alulra kivezetett, "rejtett" bekötő csonkkal rendelkező radikat sem így gyártják. Ugyanis az alsó bekötő csonkok a két radiátor lemez közt felfutnak, de mindkettő egy oldalra! Pedig itt már lehetne átlós a ki/be vezetése a víznek.
Na mindegy ha lesz időm akkor beadom újításnak a Dunaferrnek, Vogelnak.... és felveszem érte a nagy lóvét.
Egyet ertek en is veled ! Muszaj utana jarni es minel tobb kereskedot, tervezot, kivulallot megkerdezni mert mindenki a sajat lovat dicseri.
Akkor hasznal valaki Purmu, Radel vagy Star radiatorokat ? :)
Essetleg hallott valami jo, rossz kritikat roluk ?
Radiator bekotes: mostanaban olyan bekoteseket lattam ahol a radiator egyik oldalan lent illetve fent van rakotve a csore a radiator. De ma a munkahelyemen ugylattam bekotve hogy atlosan (ami szerintem hatasosabb, utolso elemig is ugyanaz a homersekletu viz kerul el).
Az a kerdes hogy miert latni ritkan ilyen atlos bekotest ? (vagy csak en?)
En nekem az az egy tippem van csak, hogy atlos bekotesnel kesobb, ha radiatort akarsz cserelni csak ugyanolyat tudsz falbontas nelkul. Van mas erv is ez ellen ?
Megnéztem az SD leírását, és egyre inkább idehúz a szívem... már a Construmán is szimpatikus volt, és a kisebbik bruttó 300-ból alig lóg ki, nagy eséllyel ez lesz, de azért a hétvégén a többi is kap még egy esélyt.
Nincs érdekeltségem benne, de amikor én döntöttem, akkor még csak a Vaillant-nak volt tisztességes honlapja. A Junkers meg elmehetett a francba. Az SD-nek meg csak a franciáknál találtam honlapfélét, csak éppen nem tudok franciául.
Valószínű azért fogok Saunier-Duval fűtést vásárolni, mert ez az egyetlen cég ami normális műszaki leírásokat tett hozzáférhetővé az interneten. Nem csak a szokásos "A mienk a legjobb!" szöveget és 3 sort a műszaki paraméterekről, hanem több oldalas, a félművelt beruházók által is érthető műszaki-, működési-, telepítési-leírást. Sajnos, ha elmész egy átlagos boltba ott sem tudnak komoly felvilágosítást adni a különböző gyártmányok előnyeiről/hátrányairól, még csak a működési tulajdonságairól sem. Kb. azon a szinten megy az ajánlás, hogy ilyet vett a szomszédom és jól/szarul működik.
Én pl. szeretem tudni, hogy miből lehet választani. Hiába mondja akár a tervező, hogy az ide jó lesz, ha én tudom, hogy van egy másik tipus ami nem sokkal többért sokkal többet tud. És amikor erre rákérdezek a tervezőnél akkor azt mondja, hogy persze az is jó. (Sarkítva: ha nem tudsz a gázról akkor vidáman lapátolod a szenet és hordod ki a salakot. És akkor is meleg van.)
Autót is úgy vesz az ember, hogy egy csomó tesztet elolvas, tájékozódik mi mit tud azért a pénzért amennyit rá kíván szánni.
Tehát tisztelt többi gyártó/forgalmazó!! (hátha valamelyikük ide téved) Mi már nagy fiúk/lányok vagyunk. Tessék minket komoly információkkal ellátni!! mert az Önök hónlapja 0 !!!
Nagyon sok műszaki leírás, árlistát találsz a Saunier-Duval magyar honlapján. (http://www.saunierduval.hu/) Nem csak az általam leírt típusról hanem az álló hőközpontokról is. A letöltéshez regisztráltatni kell magad, (érdemes!) majd a tervezési segédleteknél igen részletes leírásokhoz férsz hozzá. Ugyanígy az árlistákat is le tudod tölteni. Ránézésre ezek jóval kedvezőbbek mint az általad említett Junkers-é.
(bocs ha valki több heylen olvassa, most találtam ez a topicot)
Segítséget kér szépen:
Felső kifolyású - vagy alsó? izé, sose tudom, az ahol alul van a vízmelegítő, a pult alatt - elektromos, ha lehet átfolyásos vízmelegítőt keresek, csaptelep nélkül! 5-10 literes elég, konyhába kéne,a hol max. kezet mosunk, ill, elöblítünk egy poharat.
Mindnehol csak ezt az idióta hajdú-t lehet kapni, ami ronda, pocsék és drága. azért drága, mert van hozzá egy rém ronda csaptelep, én meg már vettem szépet 15K HUF-ért, ezért ha lehet nem fizetnék érte feleslegesen.
Lelőhelytipp?
(baumarktokon túl vagyok)
Oké, nem vagyok szakember, csak a mérnöki (ami villamos) agyammal próbáltam meggondolni a dolgot...
Mondjuk az SD hőközpontjában se 120, csak 90 literes a tartály...
Másik kérdés, amire nem nagyon találok választ sehol: milyen összefüggés van egy adott kazán illetve aközött, hogy hány fűtéskört tud önállóan vezérelni? Ez kazánjellemző? Vagy valami kiegészítő kütyü jellemzője? Általában az alapáras kazánoknál (tipustól függetlenül) hogy alakul ez a jellemző?
Ugyanis eddig mindössze a korábban emlegetett Junkersnél láttam ezt így feketén-fehéren leírva, hogy 3 fűtéskör önálló vezérlésére is alkalmas.
Nem hiszem, hogy a 60 lit. tartály kevés lenne. Ez úgy működik mint a Saunier-Duval ISOTWIN készüléke. (Csak az kb 300.000 Ft!) Vagyis mikor érzékeli a készülék a vízelvételt (csökken a tartály alján lévő víz hőmérséklete) rögtön beindul a melegvíz utántöltés. Azt elfogadom, hogy ha az egyik csal.tag zuhanyzik a másik tölti a kádat, akkor elfogy a tartályban lévő melegvíz, így ilyenkor már csak annyi melegvizet tudsz vételezni, mint egy hagyományos átfolyós bojlerből. A S-D leírásában egyébként valami olyasmit olvastam, hogy ez a rendszer komfortja megfelel egy 120 literes tároló kapacitásának. És az újra melegítés csak valami 7 perc!!!. Ha a családtagok beszélő viszonyban vannak egymással, akkor meg lehet beszélni, hogy amíg teleengedem a kádat (10 perc) addig ne zuhanyozzon már senki! Egyebként egy zuhanyzó és egy mosogató/csap együttes használatakor nem fogy el a melegvíz!
És még egy előny: csak 60 liter melegvizet kell melegen tartani nem 120-150-et. A 120-150-liter a csúcsfogyasztásra van méretezve, vagyis ezt csak a legritkább esetben használod el, fele-harmada fölöslegesen lett felmelegítve, melegen tartva.
Én ebben egyedül azt a 60 literes tartályt érzem szűk keresztmetszetnek egy 5 fős családra...
Asszem azt fogom csinálni, hogy a hétvégén kimegyek a HomeCenterbe, sorba járom a boltokat, elmondom hogy ennyi pénzem van, ezt szeretném, mit ajánlanak... az eredményekről majd beszámolok... működni fog ez így szerintetek? :))
Nekem egy Radiant 24KW-os hőközpontom van ,különálló 120 literes HMV tartállyal.
A mostani ára 250.000 Ft.
Egy éve használom és meg vagyok vele elégedve.
Talán érdemes az IMMERGAS (www.immergas.com) gyártmányok között szétnézni. Pl.: AVIO 24 MAIOR (Fali kombinált kéményes fűtőkészülék, ionizációs 12,2-31 KW között modulál, 60 l-es tartállyal + bekötőszett)187.488 FT!!!!. Valami olasz gyártmány. http://www.city-gas.hu/ címen akadtam rá, és még egy csomó más tipusra és árra. Fel kellene hívni őket, hátha többet tudnak mondani. Én igencsak gondolkozom ezen (kb. fél év múlva lesz aktuális), ezért engem is érdekelne, hogy mit tudsz meg róla.
Persze, miután jól belelkesedtem egy Junkers-en, aztán kiderült, hogy csak a kazán 460ezer nettó... na ennyi azért nem lesz arra, hogy a Junkers felirat ott legyen a kazánon...:)))
De egyéb ötleteket szívesen veszek még hőközpontokra (fűtés+HMV) abszolút maximum 300-400 ezerért, de nem baj ha kevesebb...:))
Szemezek még a SaunierDuval-lal, az szerintem kijönne ennyiből, igaz annak a hőközpontjában csak 90 literes a tartály...tényleg, elég ez a 90 literes tartály egy 5 tagú családnak?
látom te is a lowbudget megoldásokra gyúrsz. :) lásd korábbi hozzászólásomra hajrámagyarok válaszát. szerintem abban qutrica = quadriga. ebből számomra az derült ki, hogy külsejét tekintve gány, de amúgy jó. nekem mosókonyhába elrejtve lesz, szóval a külső nem számít.
hajrámagyarok, lécci erősítsd meg, hogy jól dekódoltalak! és tisztelettel köszönöm a választ!
Ezzel a magyar gyártmányú Termo kazánnal (illetve hőközponttal) van valakinek tapasztalata? Érdemes ebben gondolkodni? Úgy néztem lényegesen olcsóbb, mint a hasonló paraméterű Junkers vagy Vaillant, viszont úgy a feléből kijönnék árban...)))
Bármilyen tapasztalatot megköszönnék, illetve linket, ahol némi technikai jellegű infót találnék róla.
Nem tudna valaki megmondani, hogy 100 meter fi 20-as padlofutescsonek kb. mekkora a teljesitmenye ? Ha van valakinek ep.gep terve talan ott fel lehet tuntetve..
Kb. 40 fokos viznel es mondjuk 5-6 cm betonnal - nem tudom ha ez szamit (a viz homerseklete biztos :)...
Figyelj, van a Saunier Duvalnak (valami Isotwin akarmi..) es a Vaillantnak is ECO TEC... kombi kazanjuk (atfolyos), szaval ezekben van egy puffer kb.40 literes tartaly ami arra hivatott hogy kikuszobolje azt hogy hideg vizben zuhanyoz ha mosogat a feleseged. En lehet valami ilyesmit valasztanek a helyedben (nincs semmi tapasztalatom rola, csak az itt olvasott meg masoktol halott info alapjan szerintem ez lenne idealis neked). Jarj utana. Ja de ezek talan csak 24 kW-osban vannak, mivel a gyors es relativ sok viz felfutesehez kell a teljesitmeny (nem a laks futesehez !)
Köszönöm ismételten a válaszokat. 57 nm-es lakás fördőszobájában nagy hely nem lesz. Árban sem szeretnék nagyon elrugaszkodni. Így mindenképpen kombi készüléket kell használni. Esetleg még azon elgondolkozom, hogy ráfizetek egy kicsit (?) és tárolóst veszünk. Tárolós kombinál is kevés lehet a 18KW?
Ez igaz, egyet ertek en is az elhangzottakkal. Itt mar csak az a kerdes gaspars -nak mennyi helye van ahova telepiteni akarja a kazant, milyen a melegviz fogyasztas szokasuk (mert ha pl. kozel lesz a zuhanyzo a kazanhoz es a felesege is megallja hogy ne akkor mosogasson mikor o zuhanyzik) akkor lehet elonyosebb a kombi. Na meg penz sem egyforma a ket esetben, de teny hogy a tarolos komfortosabb szerintem is es hosszu tavon is kisebb a meghibasodasi lehetoseg.
Ha kombi cirkót akarsz, szerintem kicsi a 18 kW, mert ezzel félő, hogy nem tudod megtölteni a kádadat igazi melegvízel, vagy nem vehetsz egy forró tusfürdőt télen.
Én mindenképpen a tárolós megoldást javaslom, mert elképzelhető, hogy zuhanyozás közben kezd el a feleséged mosogatni, akkor pedig már bármiféle kombicirkó kevés. Másrészt szerintem a kombi készülékek hamarabb meghibásodnak, mivel tele vannak apró alkatrészekkel ill. vízmelegítéskor a forró felületen kicsapódik a vízkő is, ami előbb utóbb problémát okoz. Egy indirekt fűtésű melegvíz tárolónál viszont ez a veszély nem áll fenn, mert itt mindig ugyanaz a víz kering a kazán és a tároló között.
Van egy olyan nevu progi hogy WinWatt azt hiszem a bausoft oldalan meg van egy masik is a www.d-eg.hu oldalon. Probald ezen a ket helyen.
De a deg most latom le is van toltve nekem, ha kell elkuldhetem mailben.
lakásfelújítás előtt állunk, épületgépész már kalkulálja a szükséges hőteljesítményt, de valszeg 24 kW elég lesz. A romos lakás megtekintése, annak furcsaságai (kémény helye, fürdő és konyha tervezett helye, stb.) alapján azt javasolja, hogy vegyünk egy fali vagy álló kazánt, meg hozzá egy indirekt fűtésű hőtárolót, ami cirkulációs vezetékkel spékelve biztosítaná a kazántól jó 14 méterre levő fürdőben a melegvizet.
A szokásos kérdés: melyik márkát ajánljátok? Vaillant túl drága, FÉG-et sokat dícsérik, de van-e nekik ilyen hőközpontjük, a Quadriga olcsó (és 2+2 év garancia van rajta), de nekem már gyanúsan olcsó, a magyar Termo megintcsak drágának tűnik.
FÉG-gel, Quadrigával kapcsolatos tapasztalatok? A kazán + HMV tárolóra össz max. 230-250 ezret tudnánk szánni.
Köszönom a válaszokat, megnyugtató! Kombi cirkó készülék lesz beszerelve, tehát a melegvizet is az adja majd. Remélem, hogy ezzel együtt is elég a 18KW. Vagy akkor már inkább tárolós kéne?
Az én 145 m2-es családi házam számított hőigénye 11 kW, úgyhogy 19 kW-os kazánt vettem, ekkora neked is bőven elég lesz, sőt sok is, ha csak a fűtésre használod. Éppen ezért javaslom, ha módod van beleszólni, lángmodulációs kazánt válassz, ami tud 30 %-on is üzemelni.
Ha melegvízkészítésre is akarod a kazánt használni, én nem lesz melegvíztárolód, (magyarul cirkó készüléked lesz) akkor viszont kell a nagyobb kazán, mert csak az tud egy csapot rendesen kiszolgálni.
Szerintem eleg (60 nm-hez), persze attol is fugg mibol vannak a kulso falak, milyen hoszigeteles van rajtuk, milyenek a nyilaszarok. De meg akkor is, igencsak eleg kell legyen...
Nekem 140 nm-es lakashoz 24 kW-os kazanom lesz (nagyon remelem eleg lesz:)
Abban a lakásban, amit veszünk az eladó elmondása alapján 18 KW-os kombi gázkazán lesz. A lakás 57nm-es, tégla, gipszkarton belső falakkal. szerintetek ez elég? Én mindenhol 23KW-osról olvastam, hogy azt szerelik be. Hol lehetne esetleg utánanézni annak, hogy mi szabja meg, hogy mekkora teljesítményre van szükség?
Ma megszeretnem venni a padlofutes ala az Austrothermet. A haz egyik resze pince folott van a masik resze alatt pedig fold van (beton fodem).
Amelyik alatt fold van oda 5cm-eset szandokozok venni. Vegyek 5cm-est a pince folotti reszre is ?
A pince nem lesz futve de lesz lent egy vegyes tuzelesu kazan...
Ha fürdőkád fölé teszed, akkor IPX5 védettségű kazánt kell venned. Ez kevés gyártónak van, és általában nem a legolcsóbb. Fürdőszobába egyébként is minimum a fröccsenő víz ellen védett kell legyen, ha jól tudom. Magyarul ha olyan helyre teszed, ahol komolyabbak az igények, akkor magadnak csinálsz gondot. nem árt figyelmbe venni, hol van a kémény?
Az új lakásunk tervrajzán éppen a fürdőszobát próbálom berendezni. Ehhez kapcsolódóan lenne az a kérdésem, hogy a gázcirkó elhelyezésére vonatkozóan van valami szabály, pl. hogy nem lehet a fürdőkád vagy mosógép fölé tenni?
Előre is köszi!
Koszi, azt hiszem itt a tuti - elkerem a gepeszeti tervet, majd iratok veluk egy papirt, hogy ez igy jo, ha megsem akkor azonnal javitjak. Talan ez a legtisztabb...
Persze ha a kezemben van a terv -- akkor mit is erek vele? (Felteszem, hogy az altalam vitt szakember azt mondja ra , hogy svindli). Tudok valamit csinalni?
Igazából rendeletet még nem láttam, de több helyen olvastam hasonlókat:
A lakás egyes helyiségeire ajánlott hőmérsékletek a következők: nappali 20°C, hálószoba 18°C, konyha 20°C, fürdőszoba 24°C, WC 15°C, előszoba 15°C, lépcsőház 10°C. A megadott helyiség-hőmérsékleti értékek csak akkor biztosítják a kellemes komfortérzetet, ha a környező falazat hőmérséklete, a levegő relatív nedvessége és a légmozgás a helyiségben bizonyos értékhatáron belül van. Egy 20°C-os helyiség hőmérséklete akkor biztosít kellemes közérzetet, ha a falazat hőmérséklete 18-20°C között van, a relatív légnedvesség tartalma 35-70% és a levegőáramlás 0 m/s. Természetesen nem mindegy, hogy családi házról vagy többemeletes lakóház emeletén levő, körbefűtött lakásról van-e szó.
Forrás: http://www.ofe.hu/jo_tudni/energtak.htm
"Onnan, hogy nem ertek hozza. Ismerostol erdeklodtem, o rabolintott. Most oszinten - te rakerdeztel volna a radiatorok meretere? Ha igen, mast felejtessz el... Ez mar csak ilyen - sztem.."
Én sem értek a joghoz, legfeljebb laikus módon, éppen ezért ha már nem sablon adás-vételi szerződést kell kötni egyből megyek az ügyvédhez. Olcsóbb előtte, mint utána.
Persze itt most ki lehetne hozni, hogy Te toldtad el a dolgot. Alapvetően nem. Igazából a hazai építési "vállalkozók" olyanok (tisztelet a kivételnek), hogy ad egy nagyon jónak tűnő ajánlatot és amikor már többe kerül kiszállni jönnek elő a stiklik, meg az az-nincs-benne-az-árban, ja-kérem-ez-extra-igény és társai. Sajnos csak annyit tudok mondani, hogy tanulságos eset a Tied.
Szóval jobb, ha óvatos az ember és inkább megfogad egy szakértőt még az elején. Lehet, hogy a végén mégsem lesz drágább.
"Mondjuk ne vedd személyeskedésnek, de sose értettem, hogy hogyan lehet venni nem kevés pénzért VALAMIT, anélkül, hogy tudnám, KONKRÉTAN MIT veszek."
Onnan, hogy nem ertek hozza. Ismerostol erdeklodtem, o rabolintott. Most oszinten - te rakerdeztel volna a radiatorok meretere? Ha igen, mast felejtessz el... Ez mar csak ilyen - sztem..
A lenyeg - letezik valami eloiras, hogy mennyinek kell lenni a teli homersekletnek?
Az a baj, hogy az ép.eng tervben nem kell ép.gép terv. Ha adnak jó, ha nem, akkor legfeljebb az első télen kell reklamálnod, hogy a lakás 15C-nál nem lesz melegebb, márpedig az nem kóser. Ha elismerik, akkor kötelesek kijavítani, ha nem, akkor mehetsz szakértői vizsgálatot kérni saját zsebre, majd bíróság. (Igaz, ezt most is megpróbálhatod fűtési szezon előtt.)
Mondjuk ne vedd személyeskedésnek, de sose értettem, hogy hogyan lehet venni nem kevés pénzért VALAMIT, anélkül, hogy tudnám, KONKRÉTAN MIT veszek.
Tőled függetlenül: sajnos rengeteg olyan építési vállalkozó van, aki ad egy árat és a kérdésre, hogy mit tartalmaz az a válasz, hogy átlagos minőség, átlagos felszereltség. És ami még szomorúbb, hogy rengetegen ezt a választ el is fogadják.
Kosz a valaszt - bevallom oszinten, nem ertem a kerdest. Muszaki dokumentaciot (gepeszeti tervek, egyeb "komoly" papir) nem kaptunk csak "altalanost", bar megneztuk a radiatorok/konnektorok helyet a terven. Akkor nem jutott eszunkbe, hogy a radiatorok meretet is megnezzuk...
A Gizella-hazban veszunk lakast, s most jott el a "muszaki egyeztetes" idopontja.
Beszeltem egy kollegammal (szinten Gizella-haz), aki mar volt ilyenen. Azt mondja, hogy :
Minden szobaba (12 Déli,12É,20D nm) 40cm-es radiatort terveztek, am az ugyentezo csaj SZERINT ez kicsi lesz, vegyenek inkabb EXTRAKENT 120cm-eset...
Amint ezt meghallottam, leesett az allam... En futest veszek a lakasba, nem pedig 30m csovet, 120 idomot, stb... Magyarul - gondolom meg lett tervezve hotanilag, es a 40cm eleg. (Bar tenyleg kicsinek tunik...). Es mi van ha nem? Garanciaba ezt kerhetem javitani kesobb? Es egyaltalan - mi a szabvany, hany fokot kell tudni produkalni a futesnek? Es ha azt mondjak, hogy azert van hideg a lakasban, mert mindenki 120cm-es radiatort kert, es ahhoz nem kell 70fokos viz, hanem csak 40, akkor en most szivok??? Szoljatok vmi biztatot...
Kosz !
Jo hat rosszabb gondolom az en lakasom hovesztessege sincs, meg azt is beleszamitva hogy a lakas kb 35-40% szomszedos egy masik lakassal :)
Letolteni letoltottem mar reg azt a progit meg meg volt egy masik is, aztan el is inditottam vagy egyszer ketszer csak hat ugy este fele mar eleg dog vagyok elmelyedni a relytelmeiben :)
Mindegy, ma megnezem azt hogy a radiatorok osszteljesitmenye mennyi, ha meghaladja a kazanet (24kW) akkor baj van, ha nem akkor nincs mert szerintem alul biztos nem szamolta.
Ő, izé. A házikó 38 PTH N+F, Knauf kapart vakolattal.
Födém PTH 10cm lépésálló ...cell
padló 5? cm lépésálló ...cell
nyílászáró SOFA
fűtetlen helyiségek: kamra (É), WC, kazánház, közlekedő.
A temperált garázs a kazánházzal, egy hálószobával (igaz, ott 20-as válaszfal van, nem 10-es) és a fűtött szélfogóval határos (belülről).
Igen, menet kozben rajottem, de akkor is eleg (szerintem) nagy rahagyasokat csinaltam, mert 30-as teglafal 6cm-es nikecellel biztos k=1 alatt van joval.
Mindegy, emlekszem egyszer irtad hogy neked 30 W/kbm jott ki mikor a tervezo ujra szamolta. Nem irnad le nekem, hogy nez ki az a szobad (milyen falak, hany szomszedos mas szobaval, milyen szigeteles, kb hany nm kivulre, milyen ablakok) amire ez a 30 W/kbm kijott.
Csak viszonyitani szeretnek :)
Ez arrol a radiator teljesitmeny tulmeretezesrol mi a velemenyed ?
Sziasztok,
vegeztem egy gyors hoszukseglet szamitast a nappalimra a futestervem ellenorzese celjabol. Ha valaki szamolgatot ilyesmit es erti segitene hogy nekem miert jott ki kisebb ertek mint a tervezonek ?
Szoval a Q = k x S x T keplettel szamoltam ki a szukseges hot ahol :
k - rendszer (falak + ablak) hoatbocsatasi tenyezoje
S - kulso kornyezettel kapcsolatban levo felulet
T - homerseklet kulonbseg benti es kinti homerseklet kozt (hatareset: kulso -20, belso +22, tehat T = 42)
30-as teglabol van a fal amire 6cm EPS-t szandekozok rakni. Ablakaim k=1,1-es uveggel es profillal vannak. MIndezek ellenere az gesz rendszerre k = 1,3 -al szamoltam bar a falak EPS-el biztos k=1,1 alatt vannak.
A nappali kulso fala S = 35nm, ezenkivul meg van olyan 23nm amit a szomszed 'fut' es 12nm amit en futuk a szomszed szobabol tehat ezeknel a homerseklet kulonbseget 0-nak vettem.
Tehat igy megkapom a nappalihoz szukseges homenyiseget:
Q = 1,3 x 35 x 42 = 2.000 W
es 1 kobmeterre (osszesen 84 kbm van a nappaliban) kijon 24 W/kbm. Ha meg erre 10 %-ot rateszek akkor is 26,5 W/kbm
Ha a tervezo terve alapjan kiszamolom ezt (megnezem mekkora teljesitmenyu radiatorokat es padlokoroket tervezett be) kijon 44 W/kbm.
Nem nagy ez a kulonbseg ?
OK most jut eszembe a padlo fele nem szamitottam a hovesztesseget, de mondjuk ha ugy is kijon 30 W/kbm es en 44 W/kbm ertekre veszem a radiatorokat, jo az ?
Az a rossz hogy semmi szamitast nem latok a tervben es igy nem tudom leellenorizni hogy jott ki neki a vegleges hoszukseglet :(
Tudom errol mar volt szo, de ha nagyobb teljesitmenyu radiatort veszek az miert lehet rossz azonkivul hogy tobb penzbe kerul, meg tobb helyet foglal ?
Vegul is ha nagyobb a teljesitmenye a radiatornak abbol meg nem kozetkezik hogy tobb gazt fog zabalni a kazan de az biztos hogy nem ogok fazni esetleg egy -25 foknal egy heten at.
MIndent osszevetve szerintem annak mar tenyleg nincs ertelme, hogy a radiatorok osszteljesitmeny e meghaladja a kazanet, de ha nagyobb a szukseges hot potolando teljesitmenynel az meg nem nagy gaz szerintem.
RodrigeZZ válasz erre | adatok | e-mail 2003-06-04 08:56:28 (1266)
Én sem vagyot tervezőmérnök, de nem is hintem az Igét!
Az idézett mondatod akkora baromság, hogy ha a kutya megenné megdöglene.
6 évig laktam olyan új építésű készen vett sorházban, aminek fűtését a "tapasztalt" szerelő tervezte. (és ezt büszkén vállalta is!!)
A hozzáértés és a tapasztalat azert ket dolog. A sexben sem eleg a tapasztalat érteni is kell hozzá ;-)
Az első télen a tetőtér összes radiátorát le kellett cserélni majd' kétszer akkorára, mint ami fönn volt. (szerencsére a 60-as radiátor helyére felfért a 100-as) A nappaliban azonban csak plusz radiátor fért volna el, így azzal megvártuk a a felújítás idejét, mert falat kellet volna fúrni stb. Aztán elfelejtetük az egészet, mert eladtuk a lakást. De, csak hogy tudd a lakást körbe sütötte a nap, a nappali kb 20nm és 21°C-nál melegebbet -10°C külső hőmérsékletnél akkor sem lehetett csinálni, ha a kazán (23kW) már kitáncolt
a helyéről.
Egy kolléga amikor az en futésem meglett eljott megnezni. Felirta hogy mekkora es milyen radiátorok vannak mekkora szobákban es valamilyen adatok alapján kiszamolta a sajatjait. Azota eltelt 5 és es éli vilagat. Igaz neki szilikat haza van nekem HB30-as neki jobb ablakai nekem rosszabb neki masfelszerakkora haza mint az enyem nekem nem vagyis teljesen nem azonos a ket haz. Ennyi a hozzaertésrol.
Ha te a fűtésszerelőre bízod a tervezést, rendben van, a Te dolgod, de ne okosítsál mindenkit, mert amit mondasz _NeM_IgaZ (vagy nem biztos, hogy igaz) Lehet, hogy a vályogházhoz elegendő a 10kW-os kazán, de nem tudod, hogy milyen a padló, nem tudod, hogy milyen a födém, pláne nem tudod, hogy hány m2 az ablakfelület, és annak mennyi a hőátbocsájtási tényezője, nem tudod mennyit, hogyan süt be a nap és legfőképpen fogalmad sincs a lakók szokásairól.
Átfolyós vízmelegítőt pedig véletlenül se vegyenek azok, akik olyan házban laknak, ahol a csap 5-15 méterre van a kazántól, mert mire odaér a melegvíz, már akár meg is fürödtek...
Az viccbol irtam hogy igen egy valyoghazra el tudom kepzelni a 10KW kazant. Azt hiszem ott is volt a mosoly jel. Mindig a lakók szokasain lovagolsz igazabol sok ertelmét nem latom nekunk nagyon nem kellett valtoztani a futési szokasainkon akkor sem amikor most a nejem gyesre ment. Annyit igen hogy nincs a nappali 19C futeslevétel. Nincs ertelme az egesz hazat felfuteni 25-26Cre azert megy a gyereket furdetjuk. Igy vettem egy titászos akcióban 6000ért egy vadi új szieszta kalyhat es egesz télen elment egy palack gáz a gyerekszoba felfűtésére.
Satriani válasz erre | adatok | e-mail 2003-06-04 10:00:55 (1267)
Mi kell ma mar a vizszereréshez ? Igazabol semmi. Egy vizes csőkulcs es egy kés az SP cső vagasahoz semmi mas." - itt viszont nem ertek egyet Osborneal. Ami meg kell az a tapasztalat, hogy ne a harmadik, otodik hazat csinalja hanem legalabb egy par eve mar benne legyen a szakmaban. (en is megprobaltam vakolni, sikerult is felvinni az anyagot a falra mondjuk 3-szor annyi ido alatt, meg tobb esett le a foldre, de simitast azt mar nem mertem csinalni :) Azert a vakolás az mas ! Ott tudnod kell az arányokat nem mindegy hogy hogyan dobálod fel a flafonra az anyagot. Bar az a srac akirol meseltem az elobb fenn a neje vakolta hazukat belurol. Ott is atalakitas volt es igen hamar be kellett koltozniuk. Mondjuk meg 1-2 evig szó szerint a vakolatban a koszban eltek. Mivel a csaj nem ment vissza dolgozni a korhazba ö csinalta a vakolatot belurol. Hat mitmondjak pár kőműves elsirta volna magat szégyeneben. Igaz 4x annyi ideig tartott neki de marhajo lett."Egy komam 300.000 vett weismann ( ha jol irom ) kombikazant. Minden csodat tud 90L tartály benne csak egy szepseghibaja van hogy 3MMM gazt fogyaszt" - szerintem ott nem a Viessmann miatt fogyaszt annyit (mert nekem is olyan lesz :) valami mas baj lehet ott az egesz rendszerel (annyira szar hatasfoka azert nincs egy Viessmann-ak:) Nem a hatasfokkal van a baj mert most ma amikor 30-40C van most is annyit eszik. Melengeti a vizet ejjel nappal ha kell hanem azert fogyaszt annyit. Igazabol az ár értekaranyt nem latom olyan jonak ezeknél a csodakazánoknal amiket megvesztek. Kiadsz erte 200-300K forintot és nem takarit meg neked annyit nem mukodik olyan csodaként mint amennyi lét elkérnek érte. Nekem a szar szigetelésu hazam futése a legnagyobb hidegben is 26.000 volt. Most akkor meg tudnék takarítani belőle 1500-at ? Persze azzal a kockázattal hogy egy csavar vagy cső vagy a szerelő pillantasa is 10000 ha elromlik. Sajnos ezen en mar tul vagyok.Utolso mondatod: szerintem nincs ertelme hogy ba...gassuk itt egymast - nem politikai topic ez - inkabb a lenyegrol beszeljunk... bar gondolom ez inkabb csak visszavagas akart lenni :)) Szo nincs arrol hogy valakit is meg akarnék győzni az igazamrol. Szerintem mindenki ugy epitkezik ahogy tud es persze ahogy a péztarcaja engedi. Csak a tapasztalataimat irtam le okulás képpen.De mas !Mos csinaltam a gyerekeknek hintat akacbol 12db/3m 8-13 cm atmerőjű akácrönköt vettem 6500Ftert. Festék 10600 5L lazur. Menetesszár 3000 egy kis szurok a labak vegere es 5db/disznófarok vasbol ( amire felakasztod a hintákat ) a helyi kovacsmester műve 1500. Kötél 4000. Igy 24600 lett a vege es megsem 120.000. Ja es meg a gerendák fele egyharmada megmaradt. Kb 3-400Kg az egesz monstrum es 3an raktuk ossze a vegleges formában. Kb ilyen az ertekarany a kazanotokban is ;-)))))
5 éve vagy 10 nem is tudom mar mikor volt ez egy hiradóhír. Talan akkoriban jottek be a muanyag ajtok es ablakok es egy tarsashazi lakasban tortént a dolog.
Függetlenul hogy mi a velemenyem a gazfutestervezésrol óbár majd arra is valaszolok ....
Pár evvel ezelott volt egy eset hogy egy anyuka meg egy gyermek meghalt co mergezesben mert feltekertek a kazant a gyermek kozépfulgyulladasamiatt. Jol zartak az ablakok meg ajtok az egesz lépcsőhazban es amikor a kéményseprok ellenoriztés a kemenyekez akkor a lakok feltehetően kinn altak a folyoson hogy hozzajuk is be tudjanak menni es akkor jol huztak a kemenyek. Amikor mindenki bement az ajtok bezarultak es maris nem volt jo es szegenyek meghaltak a jominőségü cuccok miatt. Szoval nagyon jo hatassan van az ember eletere az ha itt ott van rés az ablakok alatt ....:(
OK, OK igaz, nekem meg az a pelda jutott eszembe a hoerzetrol hogy nem mindegy ha lentrol egy teljes feluletrol jon a ho, vagy egy 'pontrol' a fal mellol. Ha ugyanolyan bemeno energiaval taplalod meg mindket rendszert elso esetben nagyobb lesz a hoerzeted :)
Nem, szerintem az hulyeseg !
Annyi teny hogy dragabbnak, dragabb, de megvan az az elonye hogy oda rakod ahova tetszik, nem kell olyan 'aprosagokra' fiogyelni hogy min. 8kbm legter legyen, meg ilyen-olyan nyilas mas helyisegekkel..meg hat csak kintrol szivja az egeshez szukseges levegot nem pedig a hazadbol hasznalja.
"Te most minek futessz a hoerzetednek vagy a homérőnek mert ugye a parasítas az noveli a höerzetet"
- ebben is egyetertek Osborneal: vegul is a hoerzet a lenyeg (szerintem). Nalam peldaul az egyik ok tobbek kozt epp ez amiert padlofutest is rakok: nagyobb a hoerzeted mint ha csak radiatorokkal futenel, vagyis ugyanolyan hoerzethez nem kell annyi hot leadatass.
Itt csak arra akartam utalni, hogy bent ülsz télen a szobában. Frankón süt a nap. Kellemes meleget érzel. Majd elmegy a nap és fázol, mert közben a lakás "valódi" hőmérséklete viszont már nem elég a komfort érzetedhez. Viszont, olyan termosztátot még nem láttam, ami a hőérzetet tudná mérni.
A keményseprőkkel beszéltem, mivel az eng.tervnél be kellett adni a kitöltött adatlapot, egyenlőre semmi kifogásuk nem volt az ellen, hogy nem építünk kéményt. Az önkormányzatot is kérdezetem, azok is azt mondták hogy jó ez így.
Igazából azért érdeklődtem, mert hallottam egy topictárstól, hogy neki azt mondták a fűtésszerelők, hogy a zárt égésterű szar, sokkal könnyebben meghibásodik, drága alkatrészek stb. Lehet akkor, hogy ez csak a cég marketingje, esetleg nem árultak ilyet.
Semmi hatranya sincs (tudtommal), sot a trend is errefele tart, mar ami turbos kazanok gyartasat fejleszteset illeti. (ezt viessmann-osoktol hallottam, de gondolom mas gyartokra is ervenyes).
De jarj annak is utana hogy egy kemenyt nem kernek mindenkepp majd a lakhatasi engedelyhez ?
Ha igy van akkor igy is ugyis muszaj lesz egy kemenyt csinaltatni, de allitolag azt is ki lehet trukkozni. Ha erdekel majd szolj.
Gázkazán ügyben kérem ki a véleményetek. Van e valami hátránya a zárt égésterű kazánoknak? Tervezőm a "csúnya külső kémény" helyett javasolta, majd be is tervezte. Drágább, mint a nyílt égésterű, de lehet spórolni a kémény árán.
Kiforrottak már ezek a típusok? Van már valakinek ilyen, esetleg vannak vele tapasztalatai? Most még módosíthatnám a tervet. így kérem írjátok meg véleményeteket.
Szoval azert vannak dolgok amiben egyet ertek Osborne-al :) meg ha kicsit mas is a stilusa.
Mint minden a futestervezes is megtanulhato csak ido es akarat kerdese (nem art ha van egy kis mernoki hattere az embernek :). Szerencsere eddig mindent olyan emberrel csinaltattam akinek munkajaban 95%-ig megbiztam, kiveve a futes tervezest. A vizszerelomben (amugy szomszedom) sem biztam az elejen de mikor lattam hogy dolgozik es mas altal vegzett munkaval is ossze tudtam hasonlitani az ovet, latom hogy erti a dolgat a srac es bizok is abban amit csinal.
Vigyazat: nem minden mernok rendelkezik mernoki tudassal es nem minden szerelo van leragadva a szerelonek szukseges tudasnal ! Maskulonben en is mernok vagyok (nem gepesz !:) de ez csak annyi elonyt jelent hogy konnyebben meg tudom tanulni hogyan is kell egy ilyen hoszukseglet szamitast szinalni, amit ugy nez ki meg is teszek, bar ezt szerettem volna elkerulni, ezert biztam meg tervezot ezzel, mert sem idom, sem kedvem sincs ilyen hulyesegekkel foglalkozni (csak hat felesleges penzt sem szeretnek kidobni:)
Mindig sajnalom azokat akik harmadik szemellyel epittetik terveztetik a hazukat es orulok hogy en minden munkalatnal ott vagyok.
"Te most minek futessz a hoerzetednek vagy a homérőnek mert ugye a parasítas az noveli a höerzetet"
- ebben is egyetertek Osborneal: vegul is a hoerzet a lenyeg (szerintem). Nalam peldaul az egyik ok tobbek kozt epp ez amiert padlofutest is rakok: nagyobb a hoerzeted mint ha csak radiatorokkal futenel, vagyis ugyanolyan hoerzethez nem kell annyi hot leadatass.
"Mi kell ma mar a vizszereréshez ? Igazabol semmi. Egy vizes csőkulcs es egy kés az SP cső vagasahoz semmi mas."
- itt viszont nem ertek egyet Osborneal. Ami meg kell az a tapasztalat, hogy ne a harmadik, otodik hazat csinalja hanem legalabb egy par eve mar benne legyen a szakmaban. (en is megprobaltam vakolni, sikerult is felvinni az anyagot a falra mondjuk 3-szor annyi ido alatt, meg tobb esett le a foldre, de simitast azt mar nem mertem csinalni :)
"Egy komam 300.000 vett weismann ( ha jol irom ) kombikazant. Minden csodat tud 90L tartály benne csak egy szepseghibaja van hogy 3MMM gazt fogyaszt"
- szerintem ott nem a Viessmann miatt fogyaszt annyit (mert nekem is olyan lesz :) valami mas baj lehet ott az egesz rendszerel (annyira szar hatasfoka azert nincs egy Viessmann-ak:)
Utolso mondatod: szerintem nincs ertelme hogy ba...gassuk itt egymast - nem politikai topic ez - inkabb a lenyegrol beszeljunk... bar gondolom ez inkabb csak visszavagas akart lenni :))
de egy csaladihaz ami meg vadi uj epitésű es spéci anyagokbol van azt egy tapasztalt futésszerelő is megeszi.
Doktorkám!
Én sem vagyot tervezőmérnök, de nem is hintem az Igét!
Az idézett mondatod akkora baromság, hogy ha a kutya megenné megdöglene.
6 évig laktam olyan új építésű készen vett sorházban, aminek fűtését a "tapasztalt" szerelő tervezte. (és ezt büszkén vállalta is!!)
Az első télen a tetőtér összes radiátorát le kellett cserélni majd' kétszer akkorára, mint ami fönn volt. (szerencsére a 60-as radiátor helyére felfért a 100-as) A nappaliban azonban csak plusz radiátor fért volna el, így azzal megvártuk a a felújítás idejét, mert falat kellet volna fúrni stb. Aztán elfelejtetük az egészet, mert eladtuk a lakást. De, csak hogy tudd a lakást körbe sütötte a nap, a nappali kb 20nm és 21°C-nál melegebbet -10°C külső hőmérsékletnél akkor sem lehetett csinálni, ha a kazán (23kW) már kitáncolt a helyéről.
Ha te a fűtésszerelőre bízod a tervezést, rendben van, a Te dolgod, de ne okosítsál mindenkit, mert amit mondasz _NeM_IgaZ (vagy nem biztos, hogy igaz) Lehet, hogy a vályogházhoz elegendő a 10kW-os kazán, de nem tudod, hogy milyen a padló, nem tudod, hogy milyen a födém, pláne nem tudod, hogy hány m2 az ablakfelület, és annak mennyi a hőátbocsájtási tényezője, nem tudod mennyit, hogyan süt be a nap és legfőképpen fogalmad sincs a lakók szokásairól.
Átfolyós vízmelegítőt pedig véletlenül se vegyenek azok, akik olyan házban laknak, ahol a csap 5-15 méterre van a kazántól, mert mire odaér a melegvíz, már akár meg is fürödtek...
egy 50mm valyoghaznal aminek a falan van meg 5-6 cm nikecel
pont ez foglalkoztat engem, nem nedvesedik a fal?
A nikeceltol ? Vagy ugy egyebkent ? Nem.
Bar ezt poenra irtam hogy egy ilyen hazra eleg a 10Kwos kazan de gyerekkori barataim szulei ezt csinaltak. Jo minőségű fa ablakok ( borovi ) es valyogon a nikecel. Nincsennek hohidak sehol mert itt a hazon nincs betonkoszoru. 30 eves a haz itt meg a szarufak a padlasgerendákra vannak erősitve széklábakkal. MA megest nagy divat valyogbol epiteni. Akar padlertereset. Megfelelő statikai oszlopokkal meg az is mehet.
Kiegeszítés az előző hozzaszolasomhoz :
Anyam aki most mar nyugdijas sajat maga szamolta ki a sajat radiárotméreteit 1983-ban RADAL radiátorra gravitácios vegyestuzelésű futésre. Innen latszik hogy igazabol mennyi szakmai képzés szukséges a dologhoz. Persze elment es megnezett vagy 10 kész futest előtte.
Senki nem emlitette hogy milyen fontos dolog egy jo termosztat a futes vezerléséhez. Nekem egy HONEYWELL van ami ugye maga ugy mukodik hogy sűrűn kapcsolja a kazant hogy folyamatos legyen a meleg a radiatorokban. Igy nem esik 2 fokot a homerseklet mint a hagyomanyos bimetalos kapcsoloknál.
Probálok, mindenkinek mindenre egyszerre valaszolni és veletlenul se higgye senki hogy itt alarom adni a janit. Vezetékes távközléstechnikai műszerész a szakmám és már túl vagyok egy 15 éves haz felujitásán. Teljes víz, a vizesblokkban villany fűtés szenyviz gázbevezetés csere volt. A hat HB30-as tégla kőporozva tehat igen szar a szigetelés. A tetőteri szigetelés ujracsinaltam a padlásrészt a ferdefalaket meg ha egyszer tetőcsere lesz akkor lesz kicsrélve. Szenyviz is az en terveim alapjan keszult de meg a rejtett esovizelvezetés is benne van amit tudom hogy nem szabalyos de ugye ;-) Uj vekonycsoves futes lett terveztetve ami annyobol állt hogy a tervező kiszamolta a radiátorok meretét ( ami egy kicsit kicsi lett vagy csak én nem futottem eleg magas hőfokon ) a nyomvonal es a csovek mérete meg az en terveim alapján készult. Semmi ész nem kell hozzá. A dolgot egyszerűsitette hogy én nem akartam beletenni az ajzatbetonba ( mivel a hazban az kesz volt mindenutt a nagyszobában meg parketta ) igy csak a kulső csovezés marat vagy vas vagy réz. A tervező mondta hogy ma mar nem divat a vascső akkor marad a réz.
Egy haz hasznalható futésének a megtervezése semmi igazi mernöki munkat nem igényel. 10-12-15 radiátor ? Maradjuk ennél a konfigurációnal ! Nem bonyolitsuk padlófutéssel es egyeb nyalankságokkal mert azt ugy is szoftverrel csinaljak. Persze aki megkapta a Nemzeti Színházat az igen ! Oda kell ész de egy csaladihaz ami meg vadi uj epitésű es spéci anyagokbol van azt egy tapasztalt futésszerelő is megeszi.
ilyen 6-8000 Ft-ról beszélsz? Darabja 3-4000Ft-nál kezdődik. És nem 1 radiátorról van szó. A túlfűtés abból jön, hogy bazi nagy hőleadó eszközt beraknak egy sokkal kisebb hőveszteségű helyre. Így a delta erősen pozitív, tehát rohadt meleg lesz, ha nem raksz termofejet, ami lezárja. A téli napsugárzás inkább csak hőérzet, a hőmérőt nem igazán mozdítja meg.
Nekem CSI fejeim vannak ami meg 2000 forint sincs darabja. Te most minek futessz a hoerzetednek vagy a homérőnek mert ugye a parasítas az noveli a höerzetet. Akkor tudatosan ulsz melegben mert tudod hogy csak a höerzeted van becsapva akkor ha párás 23C van a szobadban es te ezt 25nek érzed. Igaz melegem van de tudom hogy csak 23C van es nem veszem le a futést. Minek inkabb befejezem a parasítast
Hidd el, hogy a mo-i időjárással lehet számolni. Tudod olyanok, mint uralkodó széljárás, átlag téli hőmérséklet, leghidegebb nap, egymást követő leghidegebb napok száma stb. Idén (ill. tavaly) azért voltak mínuszok rendesen és mégis működött a TERVEZŐ számítása. Hidd el, hogy nem véletlen külön szakma.
Nem a szakmat akarom vagy devalválom itt a dumámmal de minden, meg a futéssel is a vilag arra halad hogy egy jolkepzett földi halandó is otthon meg tudja csinalni. Mi kell ma mar a vizszereréshez ? Igazabol semmi. Egy vizes csőkulcs es egy kés az SP cső vagasahoz semmi mas. Nem veletlen hogy csak a gazkészulék felszereléséhez kell szakember a futestervezeshet kivitelezéshez mar nem kell. Akár te is megteheted otthon.
"rejtett" hőjét visszanyerjük a gőz fázisból folyadék fázisba történő átváltoztatásával (kondenzálással), és az így nyert energia biztosítja a kazánok 100% feletti hatásfokát.
Valahol olvastam hogy ez a 100% feletti szam valojában egy viszonyszám tehat ne csinaljuk a kondenzaciós kazanbol P. Mobilt !! ;-)) Azert megy ki a csovon meleg ott is es akkor mar mindjart lesz veszteség !!
Végul. Én rossz mintavétel vagyok kazanugyben mert én mar befaragtam egy kombi lángmodulátoros kazannal. Alaplap csere kellene bele amit mar nem teszek meg mert nekem nem ér meg egy szokol radió 40.000 forintot. Kb. mind a kettő egyenlő szinvonalon van. Egy komam 300.000 vett weismann ( ha jol irom ) kombikazant. Minden csodat tud 90L tartály benne csak egy szepseghibaja van hogy 3MMM gazt fogyaszt naponta most is amikor 40C meleg van. És akkor meg nem beszeltunk arrol hogy ha esetleg elromlik Ellenben az a sokatszidott szar C24 amik mar mennek vagy 15-25 eve meg semmi bajuk. De igen. Van az hogy levizkovesedik a hőcserélő benne de veszel vele 10.000-ért masikat es 1 ora alatt kicseréled. Bar en sem ilyet vettem de csak azert nem mert még nem gyartjak tagulasi tartállyal.
- Tudod mi a külömbség te közted es egy mesterember között ?
- A mesterember lelkiismeretfurdalás nelkul csinalja a szart nalad Te pedig lelkiismeretfurdalással.
- ;-)
Olvasom a parbeszedetek Osborne-al :))
Azert egy dolgot ne felejtsunk el Her_X, te ismerossel terveztettel, vagyis tudtad hogy dolgozik az urge, es o is maskepp allt a tervedhez. Szoval sokat olvastam en is itt hogy mennyire fontos a terv, amit nem is ketlek es en is csinaltattam. Beszeltem vagy 3-4 tervezovel mielott kivalasztottam volna kivel csinaltassam (es nem tervezokkel is). Volt aki 80-100 ezerert vallalta volna, aztan maradt a pakliban a vegere 2 aki ugyanabban az arban elvallalta (30.000) es egyszeruen nem tudtam donteni melyikel csinaltassam. (Nagy remenyeket fuztem a tervhez es nem akartam rosszul valasztani - bar egyikben sem volt semmi kivetni valom). Aztan dontottem az egyik mellet. Teletek a napok es egy talalkozot nem birtunk osszehozni az urgevel hogy meg reszletesebben mondjam el az igenyeim. Felhivtam a masikat es azzal csinaltattam (orultem hogy sikerult kiszurni a rosszabikat), persze ennel sem 1-2 het alatt keszult el a tervem, de mindegy. Lenyeg,hogy a srac akivel csinaltatom a vizet, futest (nem tervezo !!!! es rohogtem rajta mikor o kacagott engem hogy miert tervezovel csinaltatom, mert o kiszamolna nekem) szoval o egyszer csak ugy futolag belenez a tervembe ami 2 lapbol all es egy harmadikbol ami egy konyvbol fenymasolt lap, szoval rajon a srac hogy nem is tett tagulasi tartalyt a padlokorombe.
Szoval csak ennyit a tervezokrol (tisztelet a kivetelnek !!! - sajnos ezeket nehez megtalalni). Orulok hogy nem adtam tobb penzt erte :)
Köszi. Én is valahogy így gondolkoztam. Én a 75/65 adatokból keletkező méreteket növeltem meg 50%kal.
Az kb. ua. mint a te adataid.
2 méternél nagyobb radiátorokat már nem szép a szobába rakni...
Úgy látom, hogy te meggyőződéses "minek ide épületgépész, pénzkidobás és ámítás az egész" hívő vagy. Végülis nem akarlak meggyőzni, mindenki magának rontja el a dolgokat.....
Persze a legkobméter ill a haz, lakas terem merete hatarozza meg. De a tervezod vagy te milyen idojarasi korul menyekre tervezte a rendszert ? Milyenek a falak, ablakok a fal szigetelése , mekkora az alapterulet Mennyi ablak van es azok merre néznek szoval sokmindentol fugg a dolog
Igen, képzeld el, hogy nem úgy mentem az ép.gépészhez, hogy "figyejj vazze, lesz egy kéró x nm, mennyi az annyi", hanem vittem a kész tervet, végigbeszéltük a szokásainkat, igényeinket, minőségi elvárásokat a terv alapján.
NA ez nem igaz. Persze nem a nagy radiatorok miatt alakulhat ki tulfutés hanem a téli napsugarzas példul ami bejon az ablakon az tudja rendesen futeni a szobat. Tehat nem koltsegbe akartak verni hanem sporolni akartak neked egy kis pénzt. Jol nez ki ha 6-8000 forintot nem birsz ki termofejre egy 600.000 koltsegvetesu futesi rendszernél.
Milyen 6-8000 Ft-ról beszélsz? Darabja 3-4000Ft-nál kezdődik. És nem 1 radiátorról van szó. Amúgy áruld már el, hogy mi a szakmád, hogy ennyire értesz hozzá? (Mert a hozzászólásaidból nem igazán tűnsz szakmabelinek....) A túlfűtés abból jön, hogy bazi nagy hőleadó eszközt beraknak egy sokkal kisebb hőveszteségű helyre. Így a delta erősen pozitív, tehát rohadt meleg lesz, ha nem raksz termofejet, ami lezárja. A téli napsugárzás inkább csak hőérzet, a hőmérőt nem igazán mozdítja meg.
És nem utolsó sorban a fűtéshez elegendő ~10kW, a 20kW inkább a HMV miatt kellett.
Igen egy 50mm valyoghaznal aminek a falan van meg 5-6 cm nikecel. De van egy ismerosom aki 80cm foldel betakart donbhazban lakik neki eleg az a kazan is. De egy komam valyoghazban lakik nagyon jo nyilaszarokkal egy nala igencsak hajt a c18 hogy felfutse rendesen. 50mm= 5cm. Hmmm.... Mindegy, biztos 50cm+5-6nikecell. Mekkorák azok a házak? Pl. egy templomnak "van anyag a falszerkezetében", de azért 18kW igen kevés lenne. Szóval ez az a szituáció, amikor a MÉRET is számít, nem csak, hogy milyen szigetelés van. Ja és a födém szigetelésre is kíváncsi lennék....
Igazabol nem tudsz szakszeruen tervezni mert nem tudsz szamolni a szelsőseges idojarassal, azzal hogy osszel leugrasztanam a kőport es tennék fel nikecelt nyilaszarocserével sem tudsz szamolni de meg azzal sem hogy ha nem lakod az egesz hazat akkor esetleg 1-2 helyseget nem futessz. Anyaink amikor bevezették a gazt akkor egyszeruen raparhuzamositottak a c24 kazant 15 evvel ezelott a vegyestuzelésure es azota is mennek ezek a szerkezetek kitunően. Most meg mindentudó vackot probalnak radsozni 300.000 aminek a fenntartasa lesz meg CAPEX rendesen Hidd el, hogy a mo-i időjárással lehet számolni. Tudod olyanok, mint uralkodó széljárás, átlag téli hőmérséklet, leghidegebb nap, egymást követő leghidegebb napok száma stb. Idén (ill. tavaly) azért voltak mínuszok rendesen és mégis működött a TERVEZŐ számítása. Hidd el, hogy nem véletlen külön szakma.
Az utolsó mondatodnál értettem meg a folyamatos kirohanásod. (A CAPEX-ért nem szólok, mert az az én szakmai ártalmam volt...)
Ja, és az 1-2 helységet nem fűtesszel messze nem értek egyet. Sokan csinálják, "jót is tesz" a falaknak hosszú távon.
Herr X, aki még mindig nem ideges és nem is haragszik
A lángmoduláció független a kondenzációs technikától.
A régebbi gázkészülékek csak egyfokozatú égésszabályzással rendelkeztek, vagyis 0% ill. 100% volt a gázégő teljesítménye. A későbbi készülégek már rendelkeztek többfokozatú égőfejjel pl. 0%-30%-60%-100%. Ez azért takarékosabb, mert a készülék állandó ki és bekapcsolása energiavesztességgel jár, legjobb, legtakarékosabb az, ha folyamatos lángal üzemel a készülék, erre lettek kifejlesztve a lángmodulációs égőfejek, amelyek 25%-100% között folyamatosan tudják változtatni a láng nagyságát, így a leadott hőmennyiséget is.
Mellesleg a mai kondenzációs készülékeket legtöbbször ez utóbbi technikával szerelik fel, de a hagyományos kazánoknál is elterjedt.
"A kondenzációs kazán működésének alapelve, hogy a füstgázban lévő víz "rejtett" hőjét visszanyerjük a gőz fázisból folyadék fázisba történő átváltoztatásával (kondenzálással), és az így nyert energia biztosítja a kazánok 100% feletti hatásfokát. A hatásfok emelését a füstgázok minél alacsonyabb hőmérsékletre történő visszahűtésével érhetjük el. A kondenzációs kazán az alacsony hőmérsékletű fűtések (pld. padlófűtés) megvalósításának ideális eszköze."
http://www.saunierduval.hu/ecosy.htm
Először is meg akartak vetetni egy 28kW-os kazánt.
Most 20-as van és elég. (költség)
Persze a legkobméter ill a haz, lakas terem merete hatarozza meg. De a tervezod vagy te milyen idojarasi korul menyekre tervezte a rendszert ? Milyenek a falak, ablakok a fal szigetelése , mekkora az alapterulet Mennyi ablak van es azok merre néznek szoval sokmindentol fugg a dolog
Hogy ne legyen túlfűtés lokálisan sem, ezért majdnem minden helyre termofejet akartak tenni. (költség)
NA ez nem igaz. Persze nem a nagy radiatorok miatt alakulhat ki tulfutés hanem a téli napsugarzas példul ami bejon az ablakon az tudja rendesen futeni a szobat. Tehat nem koltsegbe akartak verni hanem sporolni akartak neked egy kis pénzt. Jol nez ki ha 6-8000 forintot nem birsz ki termofejre egy 600.000 koltsegvetesu futesi rendszernél.
És nem utolsó sorban a fűtéshez elegendő ~10kW, a 20kW inkább a HMV miatt kellett.
Igen egy 50mm valyoghaznal aminek a falan van meg 5-6 cm nikecel. De van egy ismerosom aki 80cm foldel betakart donbhazban lakik neki eleg az a kazan is. De egy komam valyoghazban lakik nagyon jo nyilaszarokkal egy nala igencsak hajt a c18 hogy felfutse rendesen.
És a 28-as kazánnál a fűtés már csak ~30%-on megy. Ahol meg zabálja a gázt bármelyik kazán. (költség)
Ha tudományosabb akarnék lenni, akkor építkezés alatt egy rakás CAPEX és az évek folyamán egy másik rakás OPEX spórolható meg a szakszerű tervezéssel.
Igazabol nem tudsz szakszeruen tervezni mert nem tudsz szamolni a szelsőseges idojarassal, azzal hogy osszel leugrasztanam a kőport es tennék fel nikecelt nyilaszarocserével sem tudsz szamolni de meg azzal sem hogy ha nem lakod az egesz hazat akkor esetleg 1-2 helyseget nem futessz. Anyaink amikor bevezették a gazt akkor egyszeruen raparhuzamositottak a c24 kazant 15 evvel ezelott a vegyestuzelésure es azota is mennek ezek a szerkezetek kitunően. Most meg mindentudó vackot probalnak radsozni 300.000 aminek a fenntartasa lesz meg CAPEX rendesen
Megpróbálok válaszolni a korábban feltett kérdésedre.
A kondenzációs kazán esetén a kondenzáció ill. ezzel együtt a megtakarítás 50 fokos VISSZATÉRŐ vízhőmérsékletnél kezdődik, de ekkor csak minimális a kondenzátummenniység, 30 fokos visszatérő víznél válik optimálissá. Ezért jó a padlófűtés a kondi kazánhoz, mert ott ált. ennél magasabb visszatérő vízhőmérséklet nem jön szóba.
Én magam személy szerint szintén kondenzációs kazánt vettem, de mint te, radiátoros fűtéshez.
Ebben az esetben arra kell törekedni, hogy leszorítsuk a visszatérő vízhőfokot a radiátorméret növelésével. 60/40-es rendszer esetén a visszatérő vízhőfokod 40 celsius a maximális fűtésnél, vagyis a legnagyobb téli hidegekben is bőven kondenzál a kazánod, ez a periódus azonban a fűtési szezon 10-20%-ra terjed csak ki, kisebb hidegeknél ennél alacsonyabb a visszatérő vízhőd, tehát kisebb radiátorméret is elegendő lehet.
Kompromisszumos megoldásként tehát radiátorfűtés esetén csúcsidőszakban mért 45-50 fokos visszatérő vízhőfok is megfelelő lehet, mert kisebb hidegekben ez 30-40 fokos vízhőt jelent.
Én a magam részéről a méretezést a következőképp oldlottam meg: az épületgépész kiszámította a helyiségekre a hőteljesítmény igényt, nem csak a légköbmétert, de figyelembe véve a falazat ill. a nyílászárók, födém hőszigetelését is. A táblázatokban szereplő radiátorteljesítmény ált. 75/60 fokra vonatkozik, én a ennek a kétszeresét vettem. Vagyis ha egy helyiségemnek 1000kW a hőigénye, oda 2000 kW-os (75/60) radiátort helyeztem.
Nekem egy 15 es 22 réz csőből van csinalva a futésem mivel ez egy felujitott haz. Az egyedi igenyek kielégitésére thermofej van feltéve. Persze ott nincs ahol a termosztat van. Annyira kell figyelni hogy a kinti levegő homesékletének megfelellően ősszel es tavasszal nem kell akkora fűtővizhőmérséklet mert csak a muködö kazant lehet szabalyozni. Sokan azon versengenek hogy kinek haszor kapcsolbe a akazan pedig pont az a rossz ha keveset megy hosszú ideig.
Erre most nem reagálok, de olvass vissza a korábbi írásaim közül, hogy hány helyen bukta a túlméretezés. Nálam annó a 60W/m3-rel próbálkozott egy szaki. Az épgép. számításai szerint valahol 35-40W/m3 körül jött ki. A radiátorok is ezekre a hőteljesítményekre lettek méretezve. És nem fáztunk a télen. (Nem, nem nagykabátban ültünk, hanem 22-23C-ra állítottuk a termosztátot, lévén újszülött volt a házban.)
Szóval tény, hogy lehet magunknak is SZÁMOLNI a hőszükségletet (vannak nagyon jó progik), de az "annyi szokott lenni", az tipikusan az orosz méretezés. Tegyünk bele mindenből nagyobbat, az biztos jó lesz.
Herr X, aki nem ép.gépész, de még csak érdekeltsége sincs benne.
Igazabol nem szabad tul komoly dolgokat megvenni példul ez a JUNKERS is valojaban egy nagy atverés. Akkora eszmei es anyagi tartalon nem rejtőzik abban a keszulékban ami 150-250K arat indololna neki. Megveszed es ha meg ertessz is hozza nem tudod megjavitani megjavittatni csak a szakszervizekkel ami rogton a fel keszulék araba kerul. Én mar beleestem egy ilyenbe amikor vettem egy szar BERETTA-CIAO kazant ami egy fos. Két ev alatt elromlott 5X es most amikor vege a garanciának a vezérlőelektronikat kellene cserelni benne potom 40K-ért. Hat a nagy szart. Egyebkent is kombi kazant se vegyen senki aki teheti mert az a melegvizszolgaltatas egy nulla. Most kazancsere van nalam egy egyszeru LAING-VEZUV-ra es egy atfolyos MV-21 vizmelegítőre.
Nem kell itt annyira tudomanyosan eloadnin a dolgot.
Kb 80-100 W/mmm adattal számolod a szoba hőigényét akkor nagyot nem nukhatsz a dologgal. Nekem ugy 60-70 az szobak es 120 a furdőszoba. Tul van ez a dolog egy kicsit misztidikálva hogy jol eljenek a gepeszek is.
OK, mert aki a futesemet csinalja os is rajott erre a kis 'aprosagra' amit a tervezo kifelejtett a tervbol es hat nekem is logikus volt az ervelese, csak hat biztos ami biztos :)
A rendszer teljesen különálló és ZÁRT!! ebből kifolyólag MUSZÁJ (nem "szoktak") beléje a tágulási tartály, ráadásul illik méretezni is a fűtéskör méretétől függően.
Egy kerdes akiknek hocserelos padlofutesuk van (meg akik tudjak a helyes valaszt is :)
-- szoval ha a padlokor (-ok) egy hocserelovel vannak levalasztva a primer kortol akkor a padlokorbe kell/szoktak tagulasi tartalyt rakni ?
Valoban, azert nem jo a padlofutes, mert hajopadlonk lesz a nappaliban.
A padlocsatorna futest mi is neztuk, mert nagy terasz ablakok lesznek, de nem tudjuk, hogy merjunk-e szegelyfutest tenni, mert 40 nm-es a nappali es raadasul meg galerias is, szoval sok a legkobmeter, es a szegelyfutes csak 11 cm magas.
Igazabol gepesz tervezo kellene es nem annyira Kft vagy Bt. (feltetelezve, hogy a vallakozo olcsobb)
Epuletgepeszre lenne szuksegunk. Nem tudunk donteni, hogy milyen futes legyen a nappalinkban, ahol a padlofutes nem jo, de a radiatornal hatasosabb kellene, mert nagy a legkobmeter es nagy ablakok vannak. Gondolkodunk ujdonsagnak szamito futesi modokon is, de meg nincs eleg infok ahhoz, hogy belevagjunk. ( fal-, szegely-, padlocsatorna futes) Olyan gepesz kellene, aki az uj irant is nyitott, de azert tajekoztat, ha valamelyik megoldast semmikeppen nem ajanlja.
Azbiztos csak, hogy a vizes blokk padlofutest kap.
Ha tudtok, kerlek segitsetek
Koszi
Tudtok ajanlani szakembert, aki jogosult uzembe helyezni (es ervenyesiti a garancialevelet) egy Vaillant 24Kw-s kombicirkot Budapesten?
Sajnos hidegzuhanykent ert, hogy a Vaillant markaszerviz ragaszkodik a gaz MEO-hoz, keszulekcsere eseten is. A gazmuvek viszont kozolte hogy keszulekcsere eseten nem kell gazterv, ergo meo sem.
Pls pls gyorsan ajanljatok valakit, mert eleg szar dolog meleg viz nelkul tisztalkodni.
Segítséget kérnék oxigéndiffúzióval kapcsolatban. Alpachan pe xb oxigentight nevű műanyag csővel van a fűtési rendszerem megcsinálva ami elvileg 100% oxigéndiffúzió mentes. Erre jöttek a kazánt beüzemelni (junkers)a területileg illetékes szervízből (H&H Kft) és az egyik szaki mondja a másiknak, hogy te ez .... csővel van csinálva. Szőrnyülködtek még ott nekem aztán azt mondták, hogy mindenképpen vegyek valami "inhibitort" náluk potom 15-20 ropiért. Szemre megállapították, hogy nekem 1,5-2 egységnyi elég is lenne amit 2-3 évente kéne a rendszerbe tölteni.
Na akkor most mi a fene van, átvágnak vagy mi? Inkább kitépen a csövet az aljzatból...hosszú távon olcsóbb is.
A spec fóliáról tudok én is, de azért írtam, hogy mit csináljak akkor, ha nincs fűtés?
A Dryvit háló az rugalmas dolog, de nem tartom valószínűnek, hogy elég lenne, bár ki tudja.
Ami biztos, hogy egy ismerősömnél padlófűtés van, 45-50 °C az előremenő vízhőfok, és a padlólap tele van apró hajszálrepedésekkel a pincelépcsőnél, mert simán átlapolták a fűtött és nem fűtött részt. Flex ragasztó+flex fúga és mégis.
A vakolat-festék kérdésem innen adódott.
Továbbra sem értem a dolgot.
60/40 hőmérsékletre terveztem a radiátorokat. Ez ügyebár a maximális terhelés tulajdonképpen. Erre vonatkozóan megkaptam a radiátorméreteket.
Nem volna takarékosabb magasabb hőmérsékletre tervezni a max terhelést? Szóval, hol van az a kompromisszum, ami a fűtésmegtakarítás és a beruházásigény (nagyobb radiátorok) optimuma?
Szia RodrigeZZ,
köszönöm az észrevételeket. A kérdéseidre mind tudnak válaszolni a kereskedők:
Szögbeverés: spec. fólia (de ez csak akkor mutatja ki a csövet, amikor elkezdődik a fűtés és a fal még hideg)
Repedés: erősen ajánlják a Dryvit-hálót a vakolatba. Fog szerintetek ettől még repedezni a fal? Azt hiszem, sokat számít, de nem ismerem e megoldás korlátait. Vajon jó a háló a falsarok problémájára is? A felxibilis festék probémát megkérdezem, mert nem értek hozzá.
Hát ez a kérdésem lényege.
Végül a 60/40 hőpárra szavaztam, tudom, ez egy kompromisszum, 50/30 volna az ideális, de így legalább nem kellenek böszmetikus radiátorok.
A radiátorok táblázatában - ezt a gyártók szívesen osztogatják, meg sok helyen online is elérhető, pl. www.vogel-noot.hu - megnézed a kívánt előre-visszamenő hőfokhoz tartozó hőleadást, és akkora radiátort választas ami a tervben szerepel. Apropó terv: van ilyen ugye? Mert akkor a tervezőnek is tudnia kell ezeket.
Nekem pl. az egyik 20nm-es szobában kellene 2000 watt teljesítmény. Milyen dunaferr radiátort ajánlanál?
Ha tudsz mondani valmit, tedd már hozzá, milyen hőfoklépcsőre vonatkozik az adat...
Kondenzációs kazánt szeretnék használni radiátoros fűtéshez. Ilyenkor nagyobb radiátor kell, mivel a szokásos 75/65 helyett alacsonyabb hőfokon megy a rendszer.
A nagyobb radiátor drágább.
Kérdés, hogy mégis mennyivel nagyobb radiátorokat vegyek? Hallottam olyat, hogy kb 30% nagyobbra méretezzek, viszont a táblázatokból az jön ki, hogy pl. 60/40 hőpárnál 2,5 szeres radiátor kell.
Ti mit javasoltok?
Vagy érti valaki egyáltalán a kérdésemet?
Az előnyeit nyilván bőven említették a falfűtésnek. (nem lebeg a por, stb.)
Ez idáig rendben van.
Ami nálam hátrány:
mondjuk 100 évre előre ki kell találni, hol lesz szekrény, külön fóliával kell ellenőrizni, hová lehet szöget verni.( ha nem fűtök, akkor hogyan??)
Ami viszont nekem erőssssen kétséges:
Bármi, amit melegítünk, az dilatál. A padlófűtésnél a sarkokat szilóval fúgázzák, tehát az tud mozogni. Itt is vigyázni kell, hogy a fűtött és nem fűtött területek ne legyenek csempével átlapolva, mert szétreped.
No, ha falfűtök mi fog történni a falsarkokkal? Flexibilis csemperagasztó és fúga van. Festék és vakolat is van?
Árulnak egy olyan müszert, ami jelzi ha szénmonoxid (CO) illetve gáz szivárog a cirkóból. A TV-ben láttam. 6-8000,- körül van és nagyon hasznos. Hol lehet ilyet kapni? Ki forgalmazza?
Oxigéndiffúzióval kapcsolatban kérdeznék. Alpachan pe xb oxigentight nevű műanyag csővel van a fűtési rendszerem megcsinálva ami elvileg 100% oxigéndiffúzió mentes. Erre jöttek a kazánt beüzemelni (junkers)a területileg illetékes szervízből (H&H Kft) és az egyik szaki mondja a másiknak, hogy te ez .... csővel van csinálva. Szőrnyülködtek még ott nekem aztán azt mondták, hogy mindenképpen vegyek valami "inhibitort" náluk potom 15-20 ropiért. Szemre megállapították, hogy nekem 1,5-2 egységnyi elég is lenne amit 2-3 évente kéne a rendszerbe tölteni.
Na akkor most mi a fene van, átvágnak vagy mi? Inkább kitépen a csövet az aljzatból...hosszú távon olcsóbb is.
Egy negatívumát tudnám említeni, amit a konkurenciától hallottam, hogy a hőcserélője nem nemesacél, mint pl. a Vissmann v. Vaillant hasonló kazánjainál, hanem valamiféle szilícium ötvözet, ami 10 év alatt korrodálódik a savas kondenzvíz hatására.
Amennyiben ez igaz, érdemes nemesacél hőcserélős készüléket vásárolnod, ha hosszútávon gondolkodsz.
Sziasztok,
Remélem, jó topicban járok, találok valakit, aki válaszolni tud majd gyermeteg kérdéseimre:
Nemsokára aktuális lesz a fütésszerelés az új építésü házamban. Egy évvel ezelöttig meggyözödésem volt, hogy a meleg padlójú helyiségekbe radiátoros, a padlócsempével burkoltakba pedig a padlófütés az ideális az én szemontjaimat figyelembe véve.
De jött ám a falfütés valamelyik Construmán. Mindenki (eladó cég, reklámok, fórumok) dícséri, azt hirdetik, hogy minden hátránya ésszerüen kompenzálható. Nekem is tetszik, mint ötlet, de van egy nagy gondom: nem ismerek embereket, akik vásároltak már ilyet, esetleg van összehasonlítási alapja más fütésrendszerekkel szemben.
Szívesen fogadok minden jellegü információt a témában, annyit tudok csak, amit a reklámokban leírnak. Rábeszélni nem kell engem, mert tetszik, inkább arra lennék kíváncsi, valaki fel tudná-e nyitni a szemem, hogy miért hülyeség esetleg egy ilyen rendszer?
Tetszene a falikazán, de semmi infóm nincs róla...
Megbízhatóság, szervíz.... ha valaki tud valamit, kérem írja meg.
TERMOMAX TOP CONDENS 24 kondenzációs fali gázkazán
96-108% hatásfok (futoértékre vonatkoztatva)
Zárt égésteru, nagy szilárdságú, alumínium öntvény hocserélo
6,5-24 KW névleges teljesítménytartomány (max.28kW telj.)
Mikroprocesszoros vezérlés idojárásköveto futésszabályozóval
1 radiátoros vagy közvetlen padlófutési kör muködtetése
1 kevert körrel való bovítésre alkalmas vezérlés - külso motoros keveroszelep muködtetése
Alacsony homérsékletu futési rendszerekhez (padló-, falfutés) közvetlenül is bekötheto
Szerelopanel a gyors beépítéshez
Futési rendszer félautomata feltöltési lehetosége
5 év garancia a kondenzációs hocserélore
Kondenzációs fali gázkazán melegvizes központi futésre, 6,5-24kW folyamatos teljesítményszabályozással, idojárásköveto futésszabályozóval, 1 direkt futési körhöz. Beépitett zárt tágulási tartály és biztonsági szelep.
Ha csak radiatorokkal fog futeni akkor en nem a kondenzaciost vennem, vagy akkor nagyon nagy feluletre kellene meretezni a radiatorokat hogy viszonylag alacsony homersekletu vizzel futson, maskulonben semmi megtakaritasa nem fog adodni a kondenzacios uzemmodbol...bar latom egy arban van ugyhogy lehet en is azt valasztanam.
1206-oshoz semmi tippetek ??
Aki kapott/keszitetett mar ep.gep. (csak futesi) tervet, erdekelne hany lapbol allt a terve (OK, nem kilora merik hanem tartalomra, de most csak ennyi erdekelne:)
na most jövök a kereskedésből. Persze hogy van belső érzékelője, magába a termosztátba építve. Namost ezt a termosztátot be lehet építeni magába a kazánba, én erre kérdeztem korábban (lehet hogy ez zavarta meg). Szóval ha a kazánba van építve, akkor azért sok értelme nincs az érzékelőnek - valszeg nem a fürdőszobát szeretném mérni...
Biztos vagyok benne, hogy van belső hőérzékelője is, különben honnét tudná, hogy hány fok van bent. Kinyitottad az ablakot stb.
Ne már, hogy a jelleggörbe alapján pontosan tudja tartani bent a hőmérsékletet. Ahhoz PONTOSAN tudnia kellene a ház hőveszteségét, meg a radiátorok elosztását, hőteljesítményét stb.
Ez a lehetetlennel vetekszik. Mennyivel egyszerűbb beletenni egy nyamvadt hőérzékelőt is. És mennyivel olcsóbb. Meg mennyivel egyszerűbb beállítani...
Ennek a szabályzónak van egy jelleggörbéje, ami azt jelenti, hogy a kinti hőmérséklet függvényében változtatja az előremenő vízhőmérsékletet. Viszont minden ház más más hőszigetelésű, szellőzésű, alapterületű stb., tehát ez a jelleggörbét hozzá kell igazítani a saját lakásodhoz hőigényéhez, ez kb. egy fűtésidényt vesz igénybe, viszont jelentős megtakarítás érhető el vele, főleg padlófűtés esetén, azol nagyobb a rendszer tehetetlensége, ebből adódóan lassúbb a reakcióideje.
Tanács:a hívj egy vaillantos szakembert, aki elmagyarázza az alapismereteket, és azt is, hogy a további szükséges finomításokat hogyan tudod te magad elvégezni.
Holnap, de lehet meg ma megvennem a belso vizvezetekeket. Az mar eldontott, hogy rezbol lesz, de ott is van ket fajta ami kozul nem tudom melyiket valasszam:
az egyik egy szivacs kopenybe van burkolva, a masik meg csak egy sima muanyag kopenyben van. Az arkulonbseget nem tudom, csak hallottam hogy nem nagy (de hat ez relativ:)
Kerdes, ti melyiket hasznalnatok ? Vagy inkabb az hogy ha csak a muanyag bevonatut teszem ugy e akklor sem lesz paralecsapodas a falamon ahol a cso lesz ?
- a kazánt felrakhatom a padlásra esetleg? (pont a kémény mellé lenne helye :) /van erről valahol leírás mit lehet mit nem?/ a kémény még utána kb 2,5 m magas
- megéri az öntötvas tárolós(átfolyós) kazán a +150eFt ot? (300eFt lenne)
szerelt már valaki vaillant kazánhoz időjárásfüggő szabályzót? még csak telefonon érdeklődtem hogy is van ez. Tájékoztatásuk szerint _csak_ a kinti hőmérsékletet méri, beltéri érzékelője nincs is.
Akkor most ezt hogy kell beállítani? Ráadásul 2 db fűtéskör esetén? (nem radiátor+padló, hanem 2 radiátoros kör: földszint-emelet).
A kéményesek nálunk nem 6/10-es vagy 8/12,5-es egymásban vezetett csövet kértek a zárt égésterű kazánhoz, hanem hogy legyen kibélelve a kémény, nehogy koszt szívjon be a kazán, benne pedig menjen egy 8-as cső a kimenő égésterméknek. Akkor ez nem Vaillant-kompatibilis?
Harom evig volt Ferroli kombi kazanunk (utana eladtuk a lakast) addig semmi gond nem volt vele. Ha ket ev utan kihivod a szervizt ellenorzesre +1 ev garancia van ra. Kihivtuk, rendesen atnezte, semmi hibat nem talalt.
Azert inkabb ontottvas kazant vegyel ha elfer, mert ezek a kombi cuccok csak szuksegmegoldasnak tekinthetok a hozzaertok szerint.
Igen, foldan allo WC-em van es also kifolyasu (vagyis az a 100-as elvezeto cso) es azon gondolkozok hogy falba epitett viztartalyt rakjak hozza (Geberiten kivul esetleg van mas is ?)
"arra kell figyelni hogy a wc hátsó kifolyású legyen"
-- ezt nem ertem :) mi koze lenne a viztartalynak a WC kifolyasahoz ?? Kifolyo cso asszem 100-as, befolyo talan 30-as...
Inkabb azt kellene megnezzem hogy a tartaly csovenek keresztmetszete stimmeljen a WC-em befolyo csovenek keresztmetszetevel , nem ?
Köszönöm az infót, de nem igazán tudtam belőle kihámozni 3x elolvasva sem a rám vonatkozó pontos adatokat :-((
Tehát akkor elég szellőzőnyílásokat kialakítani. Mivel az ajtót nem szeretném elrondítani, elegendő lehet egy 4 lángos gáz főzőlaphoz a már említett (kb. 15x15 centis) szellőzőrács beépítése a falba? És ha igen, ezt hogyan kell kivitelezni? Alul, felü, alul-felül, és hány darabot? Bocs, de én nem értek hozzá, a kivitelező cégről pedig, hírnevük ellenére egyre inkább úgy érzem, hogy totál pancserek :-(((
Geberit WC-nel tenyleg ki kell alljon ket csaver a falbol mert azt a falra rakja az ember (legalabis nalam itt a munkaheleyen ilyen tipus van).
De hogy Geberit tartalyhoz miert csak Geberit WC-t lehetne csatlakoztatni azt nem ertem???
A lenyeg hogy hogy van egy kiallas a falbol a tartaly reszerol es oda olyan budit lehet ra kotni amilyet akarok , nem ?
Egy gyors kerdes :
letezne az, hogy ha falba epithetos Geberit WC viztartalyt szerelek fel akkor ahhoz csak Geberit WC cseszet rakhatok (es peldaul nem lehet Alfoldit, vagy mas tipusut) ??
Az egyik vizvezetek szerelotol hallottam ezt...
Előírás szintén, hogy gázkészüléket (kivéve a zárt égésterűt) csak olyan helységben lehet elhelyezni, amely rendelkezik 1,3 m2 szabadba nyíló felülettel. (Ennek nem csak szellőzésben, hanem a robbanás esetén a hasadó-nyíló felület biztosítása is a feladata.)
Bizonyos hőterhelés felett. Idézem:
A légellátás-szellőzés általános előírásai. Háztartási, 58 kW ( 50 000 kcal/h) egységteljesítmény és 116 kW ( 100 000 kcal/h) összteljesítmény alatti kommunális-ipari, nagykonyhai vendéglátó-ipari gázfogyasztó berendezések helyiségeinek légellátása-szellőzése.
75. § (1) A gázfogyasztó berendezések biztonságtechnikai és egészségügyi szempontból kifogástalan üzemének biztosítása céljából gondoskodni kell
- a kéménybe kötött gázfogyasztó berendezések esetén a tökéletes égéshez szükséges, valamint a szellőzőkön (huzatmegszakítón) keresztül a helyiségből kiáramló levegőmennyiség pótlásáról (égési levegő + szellőző levegő), és az égéstermék maradéktalan elvezetéséről;
- kéménybe nem kötött gázfogyasztó berendezések esetén a helyiség olyan légcseréjéről, amely az égésterméknek, valamint a használat során keletkező egyéb szennyező anyagoknak a helyiségben kialakuló koncentrációját az egészségügyi követelményeknek megfelelően korlátozza.
(2) A légellátás, szellőzés az égéstermék elvezetés méretezésére az ezekkel kapcsolatos számítási eljárások és kiviteli megoldások alkalmazására vonatkozó előírásokat az illetékes hatóság adja ki.
76. § (1) A 258 kW ( 50 000 kcal/h) egység teljesítmény feletti kommunális ipari nagykonyhai vendéglátó-ipari gázfogyasztó berendezéseknél a tervező a nyílászárók helyzetéhez rendelt fajlagos légtérterhelési értékeken alapuló légellátási előírásokat nem köteles figyelembe venni.
(2) Háztartási központi fűtő- és melegvíz-termelő berendezések légellátása, szellőzése szükség esetén a gázszolgáltató hozzájárulásával, a VII. fejezet 84. és 85. §-ában foglaltak értelemszerű alkalmazása mellett is biztosítható.
(3) A légellátás, szellőzés (légcsere) mértékét a műszaki leírásba bele kell foglalni. A terven az alkalmazott szellőzési mód alkalmazása, annak berendezései, fő méretei elhelyezésének módja fel legyen tüntetve és arról a légellátásra vonatkozó minden kérdés megválaszolható legyen.
77. § Mesterséges szellőzés létesítésénél az alábbi biztonsági alapkövetelményeket kell betartani:
- elszívásos (depressziós) szellőzés csak kéménybe nem kötött gázfogyasztó berendezések esetén alkalmazható,
- vegyesen alkalmazott (kéménybe kötött és égéstermék elvezetés nélküli) gázfogyasztó berendezések esetén csak kiegyenlített vagy túlnyomásos szellőzés alkalmazható,
- ha gyűjtőkéménybe kötött gázfogyasztó berendezésekkel ellátott helyiségekben (ún. gázgyűjtőkémény esetén) mesterséges szellőzés létesül, akkor csak központi (szintenként azonos hatású) és csak túlnyomásos szellőzés alkalmazható,
- csak kéménybe kötött gázfogyasztó berendezések esetén, vagy ha a létesítményen belül túlnyomásos égőjű (égőterű) gázfogyasztó berendezés is van - csak túlnyomásos szellőzés alkalmazható.
78. § (1) 5230 W-nál ( 4500 kcal/h-nál) nagyobb egyidejű hőterhelésű, égéstermék elvezetés nélküli gázfogyasztó berendezések csak külső terű (szabadba nyíló ajtóval, ablakkal rendelkező) helyiségben helyezhetők el. A helyiség ajtaja vagy ablaka együttesen 1,3 m2-nél nagyobb legyen.
(2) A belsőterű helyiség esetén - a gázfogyasztó berendezések alkalmazásakor - a szellőző (levegőellátó) nyílásokat ki kell alakítani.
79. § (1) Háztartásokon belül a fajlagos légtérterhelés ellenőrzéséhez a gázfogyasztó berendezések hőterhelését az alábbi használati egyidejűségi szorzókkal kell figyelembe venni:
Valamennyi kéménybe kötött készülék 1,00
1 főzőhelyes gázfőző 1,00
2 főzőhelyes gázfőző 0,65
2 főzőhelyes és sütős tűzhely 0,65
3-4 főzőhelyes és sütős tűzhely 0,50
10,5 kW ( 150 kcal/perc) alatti nem kéménybe kötött, kisvízmelegítő 0,65
(2) Külön kell figyelembe venni a kéménybe kötött és égéstermék elvezetés nélküli gázfogyasztó berendezések hőterhelésére adódó követelményeket, és arra a berendezés fajtára adódó légellátási feltételeket kell betartani, amelyre a szigorúbb (nagyobb) értékek vonatkoznak.
(3) Az előírások alkalmazása szempontjából a gázfogyasztó berendezések névleges - arra minősített, és a gyártó által dokumentált - hőterhelését kell figyelembe venni.
80. § Kéménybe kötött gázfogyasztó berendezések esetén:
(1) A helyiség fajlagos terhelése legfeljebb 3140 W/m3 ( 45 kcal/perc, m3) lehet (alaplégtér).
(2) 1750-3140 W/m3 ( 25-45 kcal/perc, m3) fajlagos terhelés között, a helyiséget 2 db min. 150 cm2 keresztmetszetű és min. 1,80 m függőleges távolságú, nem zárható szellőzővel, más helyiséggel (helyiségekkel) össze kell szellőztetni úgy, hogy az alábbi feltételek fennálljanak:
a) együttesen a fajlagos terhelés 1250 W/m3 ( 18 kcal/perc, m3) alatt legyen;
b) együttesen legalább 1,3 m2 felületű szabadba vagy lépcsőházba nyíló ajtóval-ablakkal rendelkezzenek;
c) a szellőzőnyílások eltakarását tiltó figyelmeztető tábla felszerelésre kerüljön.
(3) 1750 W/m3 fajlagos terhelés alatt összeszellőztetésre nincs szükség, ha a helyiség szabadba nyíló ajtóval vagy 1,3 m2-nél nagyobb ablakkal rendelkezik, vagy ha ajtaja ilyennel rendelkező helyiségből nyílik és nem belső terű. Ellenkező esetben az összeszellőztetést meg kell valósítani a (2) bekezdés b) és c) pontja szerint.
Na, ez elég nagy információtartalmú levél volt! Köszönöm. Tegnap még azon gondolkodtam, hogy esetleg lehetne a konyha-nappali közötti falra felül, esetleg alul-felül egy-egy olyan rácsos (kerámia? Mintha láttam volna valahol kb. 15x15-ös méretben) szellőző nyílást tenni... A régi melóhelyemen a FÉG kazán egy kb. 1m2-es lyukban volt, ablak nélkül, az ajtaja meg egy szűk folyosóra nyílott. Ott elég volt alul-felül beépíteni egy ilyet... Szerinted elég lehet ennyi? Az még nem is zavarna, viszont a 1,3m2 szabadba nyíló felület követelménynek ez sem tesz eleget :-(((
Nekünk a konyhának (6 m2) müanyag (tehát jól záródó) ablaka van, az ajtón viszont alul és fölül két téglalap alakú nyílás van. Így engedélyezte a gázművek. A fördőszobának (4 m2) nincs ablaka, átfolyós vímelegítő van benne és az ajtaja ugyanilyen megoldású. Ja midkét ajtó az előszobába nyílik.
OK, ezért kérdeztem a _megkerülő_ megoldást: tehát hogy én is jól járjak, meg a mesterembereket se lehessen elővenni később, ha szénmonoxid vagy milyen mérgezést kapok a reggeli rántottám elkészítése közben...
Jó, tudom, vannak a szabályok, amiket be kell tartani.
De akkor mi van, ha a mostani lakásunk k*rva jól záródó modern konyhaablakát nem nyitom ki soha, meg az ajtót is becsukom, mindezt kb. 6m2-en?! Ennyi erővel azt is mondhatja a szabály, hogy kötelező kinyitni az ablakot...
Bocs, nem kötekedni akarok: de szerintem a mostani, eredeti állapotában lévő lakásunk (új önkormányzati bérlakás) akkor már 10x robbanásveszélyesebb...Meg az oxigén is inkább el tud fogyni. Na mindegy.
Tehát akkor valószínűleg még az ajtókeret sem maradhat benn?!
Csak néhány mondat még az átfolyós rendszerű melegvíztárolókhoz. Ezek vízkivételkor a felső rétegből, tehát a legmelegebb vízből bocsátanak ki, alulra pedig rétegezik a vízpótlást, ami nyilván hideg. Van egy második kör is, ami a gázégő felé megy, ez alulról indul és nyilván felül táplálja vissza a frissen készített melegvizet.
Kondenzációs üzemmód max. 50 Celsiusig valósul meg, de inkább ez alatt. Indirekt fűtőkör esetén az előremenő vízhőmérséklet magas, akár 110 fokig is elmehet (túlnyomás esetén), így a visszatérő víz nem tud lehülni a kb. 1m2 hőcserélő felületen 50 fokig, vagyis kondenzációs üzemmód szóba sem jöhet. Átfolyós tároló esetén a tartály alján a vízhőfok tartósabb vízfelvétel esetén 20-30 fokig is lemehet, ez kerül a hőcserélőbe, ami bőven lehetővé teszi a kondenzációs üzemmódot.
Ablaktömítés?! Akkor mi lesz a műanyag nyílászárókkal? Ez azért már túlzás lenne...
Meg hogy nem lehet elszívót gáz főzőlap fölé... Grrr! Kik találják ki ezeket?! Nem ismerek így hirtelen olyan embert, akinek nincs elektromos elszívója, olyat meg csak nagyon keveset, akinek ehhez elektromos főzőlapja van...
Ez érthető (külső a levegő, belső a füstgáz)- az én gondom azzal van hogy ez a schiedel kémnyrendszer rettentő drágának tűnik.
Csak ilyen használható? vagy van olcsóbb de hasonló megbízhatóságú?
Annyit tudok a dologról, hogy az elektromos elszívót ne is említsd gáztűzhely esetében, mert a Gázművek MEO dob egy hátast! TILOS! persze papíron. Ha jól emlékszem szüleimnél is volt egy ilyen "ablaktalan főzőfülke" a gázművek az ajtózsanért is lefűrészeltette a tokról, illetve az egyik ablakból el kell távolítani a tömítést!
Az átvétel után már azt csinálsz amit akarsz, de részükről a felelősség letudva.
Nagyon nagy problémám van, gyors segítségre lenne szükségem... Vásárolunk egy új lakást, még nem adták át (már 1,5 hónappal ezelőtt kellett volna, csak csúsznak). Módosítottuk az alaprajzot, mert amerikai konyhás volt, és nekünk az nem tetszett: konyha plafonig falazva a nappalinál, benne néhány üvegtégla, meg egy ajtó, de egy légtér az étkezővel, alőtérrel, folyosóval, kb. 17m2 az egész. És gáz főzőlapot szeretnénk... Ja, a konyhának nincs ablaka, mert ugye a mai lakásokat roppant ügyes tervezők tervezik, akik simán egymás mellé tudnak tenni nagy és kis négyzeteket, nulla fantáziával meg átgondoltsággal :-((
Ma telefonált a gázszerelő, hogy így ez nem lesz jó, mert zárt a konyhánk, és így nem lehet gáz főzőlapunk :-\ Hogy találjunk ki valamit, mert így nem fogják engedélyezni a dolgot. Ezzel kapcsolatban lenne kérdésem:
- felelősségre vonhatom-e a kivitelező cégnél a kollegínát, aki nem mondta el ezt nekem kb fél évvel ezelőtt, amikor az alaprajzi módosítást kértük?
- milyen elkerülő megoldással lehetne mégis megoldani, hogy engedélyezzék? Ilyenekre gondolok, hogy pl. a folyosóról nyílik a kamra, a fürdő meg a WC, mindegyikben + a konyhában is van elszívó, + a nappali meg a háló, mindegyok ablakokkal...
- megoldás az, hogy "leakasztom" az ajtót a beköltözésig? Vagy az ajtótok már azért feltételezi az ajtó meglétét?...
A Kazánokhoz szorosan kapcsolódó témában kérem segítségeteket!
Építkezésben vagyunk, a gépész egy Vaillant turbo belső égésterű kazánt tervezett be külső 120l-es víztárolóval - ez eddig OK. Az ilyen kazánhoz viszont a KÉMÉNY is speciális kell hogy legyen!
A Schiedelnél kötöttünk ki, de ez bazi drágának tűnik a falazott-béléscsöveshez képest. A vállalkozó szerint a munkadíja sem olcsóbb, mert nehezek az elemek, és sok a pepecs!
Van e javaslatotok, tapasztalatotok a témában?
Most már értem! Te folyamatosan kazánról beszélsz én meg a SD melegvíztermelését a tárolós GÁZVÍZMELEGÍTŐhöz hasonlítom. Tudod az a henger átmérőjű, fehér, 1-2 m magas, kéményes v. kémény nélküli "bojler" ami CSAK melegvízellátásra szolgál. Hasonló alakú van villanyosban is.
Bocs, ha félreérthető voltam.
"Ezen a hőteljesítményen nem értem mit nem értesz"
- hat azt nem ertem, hogy miert tudna a 24kW-os SD tobb hot atadni a melegvizkesziteshez mint a 24kW-os 'normal' kazan ?
"Egy normál tárolós gázvízmelegítő hasznos hőteljesítménye kb: 3-6 KW"
- szoval tudtommal egy 'normal', nem kombi kazanban egy egofej van. Mikor az egofej a futeshez egeti a gazt akkor nem futi a tarolo vizet de mikor a tarolo vizet futi akkor nem futi a radiatorokat stb.. Tehat feltetelezve hogy 24kW-os 'normal' kazannal van dolgunk mikor o a melegvizet kesziti akkor nincs futes tehat mind a 24 kW-jat melegvizkeszitesre hasznalhatja.
Te miert gondolod hogy csak 3-6kW-al futheti a tarolo vizet ??? Magyarul a futes es melegvizkeszitesre forditott teljesitmeny 'normal' kazannal nincs megosztva mivel egyidoben nem mehet a ket funkcio (HMV keszites mindig elonyt elvez). En csak ezert nem ertem hogy miert lenne 3-6 kW-ra lelimitalva egy 24kW-os normal kazan HMV keszitese...
Altalaban az ilyen indirekt futesu tarolokban 40-50 fokra szoktak futeni a vizet ugye ? Ezt pedig kb. 60-70 fokos koztes futokozeggel szoktak megvalositani. Ha ugyanaz lenne a futokozeg homerseklete mint a felfuteni kivant viz homerseklete akkor nyilvan orakat kellene varni hogy felfutson egy 120 literes tarolot. Tehat kondenzacios uzemmod HMV keszitesnel szerintem startbol kilove, SZERINTEM !!!
Dicserni en sem akarom egyiket sem mert van akinek ilyenre van akinek masikra van szuksege, mindketto megfelel a celnak, csak megerteni szeretnem azt amit olvastam :)
Ha mégis kifürdi a gyerek akkor káromkodás és várakozás néhány negyedórát mire újra lehet fürdeni.
nekem mondjuk azt mondták a vaill..t kereskedők, hogy az indirekt fűtésű tárolóból is lehet kiürülése esetén meleg vizet vételezni (kvázi "átfolyós" üzemmódban).
Teletabííí jól gondolja, csak nem jól írja:
"Előnye viszont, szemben az indirektel, hogy melegízkészítéskor is képes kondenzációs üzemmódban működni."
Az INDIREKT tudja kondenzációs módban is felfűteni a használati melegvizet! Csak sok időbe telik neki, mivel a fűtővíz alig melegebb (40-50 C) mint amilyen meleg használati melegvizet szeretnél. Tehát nagyon jól kell méretezni a melegvíztárolót, mert ha elfogy sokára lesz újra melegvíz!
Na, szóval: az SD azt a vizet melegíti ami kifolyik a csapból !!! (úgy mint az átfolyós bojlerek, csak közbe iktattak egy "puffer" tartályt). Az általad írt (és tudtommal az összes többi) márka melegvízTÁROLÓS terméke indirekt módon melegíti fel a használati melegvizet, vagyis mindig ugyanazt a vizet forrósítja fel és az egy csőkígyón keresztülfutva, ami a víztartályba merül, adja át a meleget annak a víznek ami kifolyik a csapon. Vagyis a melegített és a felhasznált víz nem ugyanaz!
Nem mondom, hogy ez jobb vagy rosszabb az indirekt fűtésűtől csak, hogy így működik.
Ezen a hőteljesítményen nem értem mit nem értesz. Egy normál tárolós gázvízmelegítő hasznos hőteljesítménye kb: 3-6 KW (pl.: QUADRIGA Q9 30 GF 120 liter 6KW a leírás szerint.) Ezért melegszik fel a 120 liter víz kb 1 óra alatt. (nézd meg az égőfejet, alig nagyobb mint ami a gáztűzhelyeden van) Az általad írt SD hőteljesítménye kb: 10 és 24 KW (csak emlékezetből) szabályozódik. Mikor teljes "gőzzel" fűti a használati melegvizet akkor kb: 4szer annyi hőt ad át a víznek mint az előzőleg írt normál tárolós vízmelegítő, ezért fűti fel olyan hamar a tároló tartalmát. Ha láttál már átfolyós bojlert azok is így működnek. Azért kell ekkora teljesítmény (kb. minimum 19-20 KW), hogy a folyamatosan, a csövön áthaladó vizet néhány másodperc alatt (hiszen csak eddig tartózkodik a víz a hőcserélőben) fel tudja melegíteni. A normál tárolósnál van idő melegítgetni, hiszen az optimális esetben úgy van méretezve, hogy elég az egész családnak. Ha mégis kifürdi a gyerek akkor káromkodás és várakozás néhány negyedórát mire újra lehet fürdeni.
A SD adatok túlzóak túlzóak szerintem, a Vaillant ECO ill. A Vissman Vitodens 222 is valami hasonló tehnikát alkalmaz, azzal, hogy itt az indirekt fűtésű kazánhoz képest kb. 1,5X-es melegvízmennyiséggel szolgálnak azonos időegység alatt. Hátránya lehet ennek a rendszernek az indirekt fűtéssel szemben, hogy a hálózati vizet melegíti és ekkor fokozott a vízkőlerakódás lehetősége, az indirekt viszont mindig ugyanazt a vizet keringeti a gázégő és a tároló között.
Előnye viszont, szemben az indirektel, hogy melegízkészítéskor is képes kondenzációs üzemmódban működni.
"Annak a hőbevitele csak negyede/ötöde a SD-nek (4-5KW) "
- ez egy kicsit nem vilagos. A hobevitel az a kazan teljesitmenyetol fugg. Ha a tarolot futi a 'normal' kazan akkor nincs futes tehat ha kell full teljesitmennyel tudja melegiteni a tarolot. Persze limitalva van attol fuggoen mit allitok be programbol. Bar nem , bocs azt hiszem tevedek, csak azt allitom be programbol milyen hofokra futse fel a tarolovizet, hogy a koztes futokozeg homerseklete, amivel futi a tarolot mekkora azt nem tudom, de elmeletileg 24 kW-os kazan 'normalbol' is meg SD-bol is ugyanazt a homennyiseget kellene tudja atadni idoegyseg alatt.
A bacikkal kapcsolatban biztos igazad van (mondtam nem emlekszem ra pontosn:), azt tudom hogy pl. a Vaillantnal (remelem Viessmann-nal is mert olyanom van:) van ilyen funkcio ami fertotlenit, szoval biztos az az eljaras amit mondtal.
Na, nem blamalni akartam a SD-t csak kivancsi voltam mi a lenyege annak a megjegyzesnek a muszaki leirasban. De ezt a 'hibrides' megoldast nem csak ok hasznaljak...
Segitseget kernek, hova is celszeru szerelni egy Honeywell CM67-et.
A lakasban 3 futott helyseg fog kozre egy hall-t, ahol nincs futes. Ebbol az egyik a furdo, ahol csak egy kb 600W-os torolkozoszarito van hagyomanyos szeleppel, a masik ket helysegben viszont termosztatikus szelepek szabalyozzak a radiatorokat.
Mit gondoltok, a hall-ba celszeru-e, vagy az egyik futott szobaba szerelni a termosztatot?
Igen, jól látod ezt a hibrid dolgot. Előnye a helytakarékosság és az, hogy néhány percen belül újra van melegvized. A "hagyományos" hőtárolósnál ehhez órákra van szükség. Annak a hőbevitele csak negyede/ötöde a SD-nek (4-5KW). A vízkövesedésben igazad van, a radiátor része vízkövesedik (mint minden átfolyósaknak), de hát ilyen alkatrésze nincs a "hagyományos" hőtárolósnak. A víztároló tartály része ugyanúgy vízkövesedik mint a "hagyományos"nál. (Ebben is 40-70 C-os a melegvíz, a beállítástól függően).
A bacilusokat nem jól tudod. Azok pont 70 C fölött pusztulnak, ezért a nagy melegvízszolgáltatók, ahol van keringetés időközönként fel is nyomják e hőfok fölé a vízhőmersékletet, hogy a rendszerből "kiírtsák" a legionella bacikat. Ezek minden finom meleg, nedves helyen elszaporodnak. Tehát ha neked otthon "hagyományos" tárolós melegvízellátásod van akkor neked is van ilyen csak Te nem tudsz róla. (Néha nem árt a tárolóban lévő vizet felfűteni 70 C fölé, majd kiengedni a csapokon, hogy a tárolóban és a csővezetékekből is dögöljenek ki.) Egyébként a legionella csak akkor igazán veszélyes, ha nagy mennyiségben a tüdőbe kerül (Pl. zuhanyzási pára vagy légkondi párásítás funkció), ha megiszod akkor nem okoz tüneteket.
Hat elhiszem hogy SD szabadalom, de en az egeszet egy hibrid kazankent latom ami van a Vaillantnal is (asszem EcoTec ??) es van a Radiant-nal is.
Szoval szerintem az elonye a helytakarekossagon van ennek a kivitelnek.
A hocserelo nyilvan magasabb hofokon kell uzemeljen ugyanolyan melegviz elvetel eseten mint egy tarolosnal -> nagyobb az eselye a vizkovesedesnek es bakteriumok elszaporodasanak (ugy tudom vannak valami fele bacik amik kedvelik a magasabb 70 fok koruli meleget..)
Sokkal nem hiszem hogy gazdasagosabban mukodne mint egy indirekt futesu tarolos, nem ?
Baluxnak nemi info (amit hallottam):
- padlofutes munkadija (atlagban) 1.200 - 1.500 Ft/nm
- csovek (anyag) kb. 2.500 Ft/m
Aztan biztos vannak egyebek is, ezekre csak igy emlekszem, meg en sem kezdtem el a munkalatokat ugy hogyha nagyot tevedtem az arakat illetoen kiabaljatok !!!
Ez San..Duv.. szabadalom. Én kértem egy SD-t árusító boltban szerelési útmutatót és abban leírták a működését. Gyakorlatilag ez egy átfolyós kombi kazán. A beépített (én úgy emlékszem) 60 literes tároló egy puffer. Ebben mindig a beállított hőfokú melegvíz van. Ha nincs elvétel és hülni kezd, akkor egy szivattyú időnként keresztül pumpálja a kazánon, hogy elérje a beállított hőfokot.
Ha valaki megnyitja a melegvízcsapot akkor ebből a pufferből kezd kifolyni a melegvíz, közben bekapcsol a vízmelegítő rész és pótolja a hiányt. Ha sok az elvétel (megnyitnak vagy 3 csapot) egy idő után "kifogy" a puffertartályból a melegvíz, ilyenkor olyan mint egy átfolyós vízmelegítő (csökken a felhasználható melegvíz mennyisége kb. 11 liter/percre, vagyis már nem tud teljes erővel kiszolgálni több melegvízcsapot).
Tehát a beépített melegvízpuffer és a folyamatos pótlása addig elég mint egy 130 literes melegvíztárolóé. Tehát addig több csapot is ki tud szolgálni.
Csakhogy a 130 liter újramelegítése több órár vesz igénybe, míg a San..Duv.. rendszer puffere csak kb 7 percet. Utána megint olyan mintha 130 liter melegvized lenne, akár 2-3 csapon át is nyomathatod.
A Saunier Duval oldalan nezem az egyik kazanuk parametereit (Isotwin F24 E) es ilyet latok:
"Azonos melegvíz komfortot biztosító hagyományos indirekt tároló térfogata (l): 130"
Maskulonben azt sejtem hogy ebben a kazanban be van epitve egy 40 literes tarolo.
Na, szoval csak az erdekelne milyen csucs technologiat hasznalhatnak ok, hogy ilyen komfortot tudnak elerni egy beepitett 40 literes taroloval ???
Szoval en csak arra tudok gondolni hogy nagyobb hofokon melegitik a vizet, de azt mas kazan is tudna (ha akarna:)
Köszönöm, én is valami hasonlóra gondoltam... Meg az egyik boltban azt mondta a csávó, hogy ebben is Bosch elektronika van, mint a legtöbben, úgyhogy a gázfelhasználásban _lényeges_ különbség nem nagyon van, meg a hőcserélője sem rosszabb, mint az többi hasonló kategóriájú készüléknek. Meg hát _elvileg_ 2+2 év gari van rá, úgyhogy annyira rossz már csak ezért sem lehet...
Kezdek megnyugodni. Egyébként azért kezdtem el újra gondolkodni a dolgon, mert tegnap voltam egy ismerősnél, aki 1,5 éve 178.000/m2 áron vett új lakást, és Viessman Vito{akármi} 100 kazánjuk van... Szóval van, ahol nem aprózzák el, bezzeg nálunk :-(( Kicsit irigykedtem ;-))
OFF
Ketten fognak dolgozni 7.00-15.00-ig, a fönök reggel-este eljön megnézni mi az ábra... Én 8.00-18.00-ig dolgozok két diplomával és ehhez naponta 4 órát utazok... úgy látszik pályát tévesztettem :-(((.
ON
nem lecs.szés akart lenni, hanem tény. Az építkezős topikban is egyre több ilyen jön, hogy "mennyi a festés/burkolás/bontás stb." ára, esetleg egy külön helyen jobban együtt lenne ez az info. Meg nem a többi hozzászólásból kellene kiszedegetni.
Szervusz,
szerintem qrvasok.
nálunk 86nm családi házban két hét múlva kezdik a munkát, a munkadij anyag nélkül: gázcsö szerelés kb. 10m., 6 radiátor felszerelés csövezés, kazán, tüzhely felszerelés + elötte el fogják bontani a régi öntöttvas radiátoros renszdszert 145eHUF számla nélkül. Én még ezt is sokallottam, mert igéretük szerint egy hét alatt készen lesznek és ezért elviszik több mint 5 heti fizetésem...
Bocsánat, nem akartam a topikot ezzel terhelni, de tanácsra lenne szükségem, mivel közöm nincs a témához. A hozzáértő első látásra meg tudja állapítani, hogy qrvasok vagy nagyjából reális.
Nincs tapasztalatom sem, meg (rossz)hírem sem róluk, DE_meggyőződősem_, hogy egy olyan cég ami évek óta a piacon van akár spanyol, akár, német, akár-milyen nem gyárthat sz@rt, mert akkora választék van ma a piacon, hogy előbb utóbb tönkremenne.
A radiátorok végén kell lennie egy srófra emlékeztető tárgynak. No azt kell kicsit kitekerni, miközben egy billikomot alátartasz, mert előbb-utóbb víz is jönni fog. Ha folyamatosan, buborékmentesen jöv a lé, akkor kész. A legtávolabbi és legmagasabb ponton kezd, miközben a kazánnál pótolni kell a vizet.
Tehát egy erdélyi típusú faház 2 szintes. A kémény teteje 6,75m a ház teteje is ennyi. Téglából rakott a kémény és bélelve van 130-as alucsővel. A kéményseprőtől kapott szakvéleményen 21kW-ra van engedély, mert a kémény teteje és ahol csatlakozni fog a cirkó a kénybe 5m különbség van. Ez -a fűtésszerelő is mutogatott valami táblázatot- 21kW-os készülék telepítését teszi lehetővé. Nekem hihetőnek tűnt a dolog, ha már a fazon lobogtat ilyen táblázatot. A szerelő nagyon erőltetni próbált egy turbó kazánt, amiben van valamekkora melegvíz tároló. Nem is lenne itt baj, ha nem kellene hozzá építési engedély, meg gázcsőáthelyezés. Mert most ahova a cirkó kerül egy kis Junkers vízmelegítő van. A kulipintyi egyébként Fejér megyében van, Gárdonyban. Ez a terület a Kémény RT. céghez tartozik. Lehet, hogy holnap megengedek egy telefont. Ezen az építési terven ilyen nincs, ez nem egy új könnyűszerkezetes ház. A barátnőm apja vette, egy kiállítási darab volt, amit szétszedtek, és újra összeraktak, persze közben egy kicsit ázott is az esőben, de nem túl sokat. 5 évet ált összerakva, és most úgy döntöttünk, hogy belakjuk. Kis családunk első családi háza. :-))
Számolgattam az itteni fórumon javasolt Dég féle programmal. A falra 0,2 k érték jön ki, az ablakok és az ajtó is 1,1k a tetőtérre még nem volt időm, de biztos nem lesz ennyire jó, mert csak 10cm üveggyapot van a cserepek felé. Na mindegy, de a fűtésszerelő 60W/köbm.-el számolt, ez elég túlméretezetnek tűnik, így 18kW jött ki a fazonnak. Azt mondja a 20kW-os kazán elég nyögve nyelős lesz itt, de szerintem nem.
Ja és azt is mondta, hogy a 20k kazán nem tudja meghajtani a 120L melegvíztárolót. Ez szerintem baromság. Valószínűleg Vaillantot fogunk venni, mert ami ezek kívül van vagy nagyon gagyi, vagy drágább mint a Vaillant, a Buderus állókazánját nézegettem ami szintén 20KW.
A _forgalmazók állitják_, hogy a mágnesen átvezetett vízböl a melegítés során a vízkö nem kemény kéregként válik ki, hanem porszerüen, így a folyóvízzel együtt távozik a rendszerb?l.
Sajnos nincs olyan ismerösöm, akinél már minimum két éve van ilyen szerkezet, szerintem ennyi kell, hogy a használhatóságáról meg lehessen gyözödni, addig maradok a kétkedésnél...
AcCEsS!
szvsz.A számotokra ideális legkisebb hőfokra kell beállítani. Ebbe beletartozik, hogy mekkora a tároló, hányan és hogyan fürödtök egyszerre, mennyi idő alatt melegszik fel. Mi 6 éven keresztül használtunk 4en egy 90lityis tárolót 45-50°C-on. Gond nélkül.
Dunaferr radiátorok + aljzati csövek; Vaillant Thermotop plus 24kw.
A gond (vagy nem gond?): szivattyúja indulásakor a közeli radiátoroban egy hirtelen BUGGY! hallatszik. Nyomás hidegen 1,5 (zöld skála alja) 80 fokon 2, ami a zöld skála teteje.
Az indirekt hőtárolós melegvizes rendszereknél milyen hőmérsékletűre célszerű a melegvíz felfűtését beállítani? Nálunk Székesfehérváron baromi kemény a víz és azt hallottam, hogy 60 fok felett jelentősen megnő a vízkő lerakódásának az üteme. Vagy 50 foknál? Már nem tudom biztosan. Lécci segítsetek!
Szia Amonra!
Kicsit bővebben a problámáról tudsz írni, mert ez így első hallásra szimpla szivatásnak tűnik!
Az épitési tervdokumentációnak része kell, hogy legyen egy épületgépészeti terv, mely tartalmazza a fűtés módját, az épület hőigényét stb. stb.
Ebből következik, hogy tarlmazza mértezve !! az égéstermék elveztésére szolgáló építményt ( magyarul kéményt is)ha Te vagy a kivitelező azt és úgy építetted meg ahogy azt engedélyezték akkor azt át kell venni és passz!
Természetesen minden kazán szabályozható, tehát ezen nem kell gondolkondi, kiválasztod az igényelthőmennyiség, helység,forma, márka, szín, stb.stb és pénztárcának megfelelőt és ennyi.Ellenben úgy érzem profi fűtészerelő nem szid vagy dícsér egy márkát sem, ha nem így teszi akkor teccik vagy sem van némi mocskos anyagi érdekeltsége egyik vagy másik irányba.
greenlak
- Azért a Vaillant nem akkora hulladék, mert akkor már rég lehúzták volna a redőnyt. Lehet, hogy karbantartásigényesebb az átlagnál, de ha azt _szakszerűen_ végzik, nem hiszem, hogy "felrobban".
- A quadrigának is van 21 Kw-os kazánja (www.mts.hu), és a Thermo ÖV-nek is, igaz ez öntöttvas álló kazán
-Visszaszabályozni lehet, de nem hiszem, hogy elfogadnák, mert az átvétel után ugyan ezt a csavart vissza lehet tekerni az eredeti állapotba.
Volna egy kis problémánk...
A házikónk kéménybekötése és a kémény teteje között 5m van. Erre a kéményseprő 21 kW-os kazánt engedélyezett. Így csak egy kazán van, ami megfelel ennek a követelménynek ez a Vaillant. Sajnos elég sok embert hallottam panaszkodni a Vaillantra. Sokat kell szervizelni, egyik ismerősöm 2 Vaillantról is hallott, ami felrobbant, mert az elektromos gyújtás rosszkor kapcsolt be. A fűtésszerelő is szidta.
Szóval az lenne a kérdésem, hogy vissza lehet e szabályozni a 24 kW-os kazán?
Be lehet e így kötni a kéménybe? Nem lesz e vele így gond.
Egy amerikai típusú házban hogy csak turbóparapetet tudnak rakni? Van ott is van kéményes megoldás?
A mi házunk egyébként egy 2 szintes erdélyi faház.
Kicsit értetlenül állok itt, mert eddig azt hittem, hogy a kémény átmérője számít, de úgy látszik tévedtem. :-))
Valami hasonlo trukkos megoldas engem is erdekelne, persze nalam sokkal kevesebb vizet kellene felemelni hogy a szennyviz elvezeto csobe juttasam. Egesz pontosan a majdani kemeny kondenzvizerol lenne szo, ami bar kisebb mennyiseg mint Progress-nel, de erdekelne valami elegans megoldas, hogy ne mindig a csapot nyissam ki es engedjem le egy edenybe.
Szia! Teljesen szubjektíven Thermo ÖV 35, álló öntöttvas tagos kazán + mellé 70 literes tárolós vízmelegítő. 4 hónapja működik, imádom. Ráadásul 350 ezerből megúszod. Múltkor egy lakáskultúra műsorban Csollány Szilveszter mutatta be a lakását és nála is ott trónolt a mosókonyhaszerű helyiségben :-)
Persze ez is hozzáállás kérdése,van aki elsősorban a külföldi márkákban és a "név"-ben bízik.
Ja, a házunk cca. 140 m2 + van egy radi a 30 m2-es garázsunkban is, kb. 29-30 kW-ra jött ki a számolás, (elég rendes ráhagyásokkal), ez a kazán asszem 32 kW-os.
LR
Sziasztok!
Vízlágyító beépítésével kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. A pincénkben tervezzük elhelyezzük elhelyezni a készüléket (CWG) kb. 3m mélyen a felszín alatt. A szennyvízcsövek a pince plafonján futnak. A kérdésem az, hogy hogyan jusson be a regeneráláskor a szennyvíz a szennyvízvezetékbe? A készüléket elvileg úgy kellene bekötni, mint egy mosógépet, kb. 50-60 cm magasan egy szifonnal.
A CWG szakembere telefonon azt ajánlotta, hogy a vizet engedjük egy vödörbe, tegyünk bele egy búvárszivattyút és annak a kivezetése menjen a szennyvízcsőbe. De nem értem, hogy honnan tudja a búvárszivattyú, hogy "megtelt" a gyanta és elkezdte a regenerálást.
Nincs erre más megoldás? Előre is köszi az ötleteket.
LR
Pontosan erről van szó. Egyszerűen olyan a konstrukció, hogy megbízható lesz, és valóban a kiegésítő elemek benne jó minőségűek.
Persze én nem akarom senkinek a költekezését elrontani. Lehet venni bármilyen kazánt. Számomra eldőlt a kérdés. Thermo ÖV kazán plusz egy gázbojler. Ez azért is jó, mert nyáron teljesen lelehet állítani a kazánt.
A rendszernek azért mindig(!) 1bar fölött maradnia.
Az a kérdés, hogy akkor is esik-e a nyomás, ha nem fűtesz?
Ha nem, akkor az jó jel, valószínűleg cvsak a tágulási tartályba kell fújni némi levegőt. (ha nincs benne lég, a víznyomás összenyomja teljesen, a hőmérséklet emelkedésével tágulna a rendszer, de nincs hová villámgyorsan megemelkedik a belső nyomás -> lefúj a biztonsági szelep.)
A másik változat, hogy valamelyik csatlakozás ereszt. Ha a falban vannak hamarosan meg kell látni, hogy melyik. (hacsak nem a csempe mögött). Ha a födémben, akkor hónapok is eltelhetnek, mire megjelenik a víz valahol, de az korántsem biztos, hogy ott is van a hiba, tekintettel arra, hogy a szigetelőfólia méterekkel odébb vezetheti a vizet.:-(((
Vaillant árhoz. Az árban az anyagok minőségén kívül sokkal jelentősebb a munkabér, de óriási árkülönbséget ad az eladási árban megjelenő reklámköltség. Gondolj bele, a fég néhány millióval megússza, a thermo ÖV-ről néhány kiállítás kivételével nem is hallani, a valillant/junkers/ meg folyamatosan nyomja, hogy övék a legjobb. Ez sincs ingyen.
Nálam picit gyorsabban szökik a nyomás, de sejtem hogy csakis a csempe mögött lehet a lik, hol máshol. :))
Azt hittem, a tömítések miatt van szivárgás, de nemcsak miattuk fogy a víz. Viszont, ha nem használom a fűtést, marad a nyomás. :) 3utas szelep rulez... :)
A féléves központi fűtés rendszeremmel van problémám.A cirkó nyomása folyamatosan esik. 1,5 bár-ról 2 nap alatt 1,1-re , majd további kb 1 hét alatt 1 bár alá. 6 hónap alatt 3 szor kellett utántölteni , de ez a mostani nekem túl gyors. A radiátorok gerincvezetékről ágaznak le és a padlóban lévő csatlakozások PRESS technológiával készültek. Addig én is eljutottam ,hogy valahol szivároghat a rendszer.Ha igen akkor létezik-e olyan anyag amivel el lehet tömíteni (Lásd autók hűtője)?
Két kübli CIF-et főztem ki benne a gáztűzhelyen... kevés volt. :) Sósav rulez! Rozsdamentes acélból van a lelkem, a sav nem hagyott rajta nyomot.
Egyébként a FÉG oldalain találtam leírást, hogy hogy kell, meg mivel, de szerettem volna a hétvégén fürdeni, úgyhogy nem várhattam. De ott is írták, hogy jó a sósav, ha nincs más.
Sziasztok!
Valaki gázos hozzáértőt kérdeznék.
Junkers Novatherm ZV20... Lamellák megtisztítva... Hőcserélő vízkőtelenítve... Tömítések cserélve... Semmi más nem piszkálva. A víz továbbra is (picit gyorsabban, mint azelőtt) felforr benne és kikapcsol a hőhatároló. Mit csináltam rosszul? :))) Lehet, hogy a vizes hőcserélőt kellene még masszíroznom?
Szia,
szerintem a Ferrolival nincs semmi gond, ilyen volt a régi lakásomban (C24E) remekül müködött. A beüzemelést végzö szaki is nagyon dicsérte (nem tölük vettük és nem is ök szerelték, szóval nem volt érdekelt benne) csak beüzemeltek. Azt 2000-ben vettem 12xeFt-ért, most is annyiba kerül ha jól tudom.
Keresztanyám most cserélte ki az első generációs FÉG átfolyós vízmelegítőjét (amelyi a függőlegesre állított rakéta porszívóra emlékeztet), de csak azért, mert a gázos mikor meglátta szívéhez nyúlt, hogy se égésbiztosítás, se füstgázbiztosítás és a fürdő a lakótérbe nyílik ...
A thermo ÖV kazán egy öntöttvas dög, az nemigen fog elromlani. marad a szivattyú és a gázszelep, az pedig wilo, vagy grundfos, illetve mondjuk honeywell. mindegyik cserélhető, szerelhető, ráadásul rengeteg nagynevű kazáncég ugyan ezeket használja.
Szóval attól, hogy van 70 éves vaillant, attól még nem biztos, hogy más típus nincs, vagy nem lesz.
(az ismeretségi körömben 3 család használ vaillant cirkót. ebből kettő durván félévente szervízelteti. igaz mindenki dícséri. Nekem ferroli kazánom volt nem szervízeltettem, igaz nem is dícsértem;-)))
Gaz kazan es vegyestuzelesu nem lesz ugyanabba a kemenybe kotve (mivel hogy nem is szabad, amit en is tudok:)
A hossz 12m (azt hiszem irtam). Kazan a pinceben lenne, tehat az aljatol indulna. Eloiras: (vegyestuzelesu kazannal - lehet gazosnal is ervenyes) a kemeny atmeroje semmikep sem lehet kisebb a kazan fustelvezetes csovenek atmerojetol. 12m-en mindenkepp eleg a 16cm (sot talan kisebb is de ez nem tuti) itt a kulcs kriterium mar a kazan egestermek kivezetesenek az atmeroje.
Már a harmadik gázkészülékszerelőt interjúholtam meg az elmúlt 1,5 évben az albélretben ahol lakunk (sok gond van a konvektorokkal, átfolyós melegítővel), hogy milyen kazánt érdemes venni (mi is építkezünk, a falak már állnal). A legutóbbi (hétfőn) igen tanulságos volt. A fickó egyébként a jól hangzó energetikai tanácsadó néven is fut :o).
A beszélgetés elején leginkább a nagy márkákról volt szó. Vaillant stb. És mondta, hogy tényleg jók, már száznál többet beüzemelt a környéken az elmúlt években stb. De sok helyen probléma volt az, amit említett itt valaki a topikban is, hogy a kombi kazánok sokszor télen nem tudnak elegendően meleg vizet csinálni (amikor a bemenő viz hidegebb). Végül oda juttotunk, hogy elárulta, hogy ha félreteszi a most bejött cégek agresszív marketingjét, akkor az ideális megoldásnak egy gázbojler + egy sima kazánt tartja. (amiből kifejezetten a Thermo ÖV-t ajánlja, amiből más van kétfokozatú, ionizációs is, és az egyik legmegbizhatóbb és legolcsóbb kazán).
Engem meggyőzött. :o) Ahogy a mosópor reklámban is hallottuk...
A legidősebb bátyám egyébként évek óta építőanyaggyártó cégeknél dolgozik, és hasonló módon megtudja erősíteni, hogy ezen a területen is igen intenzív a marketing (pl. ahogy a kereskedők, szerelők dolgoznak, finoman szólva premizálva vannak, hogy a "megfelelő" terméket ajánlják...)
:) Igen voltam, de a terv meg csak most keszul. Azt mondta a tervezo hogy 24kW-os kazan eleg lesz (futeshez kevesebb is eleg lenne)
"Te most a kazánhoz igazítod a házad? "
ertem itt vlszeg arra gondolsz hogy ha megvan a terv abbol nyilvanvalo a kazan teljesitmenye.. Igen az OK-es 24 kW-os (gazkazane). De a vegyes tuzelesu kazanet (amivel csak rasegiteni szeretnek a gazk.-ra) azt meg nem tudom, bar logikusan gondolkodva nyilvan ha egy 24kW-os gazkazan ellatja a haz teljes futeset vizszuksegletet, DE meg pluszba egy masik kazannal be szeretnek segiteni neki akkor a rasegito kazan teljesitmenye a (0 - 24kW] tartomanyba kell essen.
A kemenybe most csak a vegyes tuzelesu kazan lesz bekotve.
Aki esetleg hasznal fa- szenes kazant meg tudna mondani milyen tartomanyban mozog a fustelvezetescso atmeroje a kazannal ? Mondjuk 24kW-nal kissebb meretu kazan erdekel es az hogy ha meghaladja a 16cm atmerot ez a cso ?
A Vaillant turbóshoz méterenként 10k körül van csak az anyagár az egyenes szakaszra. Egyébként a Saunier Duvalnál is ilyesmi árakat láttam. A tervezőm szerint mindegyik nagy gyártó a Muelink Grol nevű holland cég cuccait címkézi magának.
Igen, annyit meger hogy jarj utana, azutan is erdeklodj ha bemesz egy boltba. KB. 3 honapja mar en is aazal vivodok hogy milyen kazant vegyek, melyikel jarok jobban, hogy terveztessem az egesz rendszert meg ilyesmi. Most hogy vegre kifizettem a kazant vegre nagy ko esett le a szivemrol, ugy nez ki a rendszer tervezese is sinnen van mar (megspekelem az egeszet egy vegyes tuzelesu kazannal, mert PB gazzal fogok futeni ami egy kicsit draga). Most a csoveken, hangszigetelesen agyalok :) Szoval mig epited a hazat mindig lesz mire gondolni mikor este lefekszel :) De van egy igazsag amit az Epitkezes-Felujitas2.0 topicban olvastam valakitol: nagyjabol az a lenyeg hogy te legyel megelegedve azzal amit veszel. Persze vannak szar dolgok amik biztos kibuknak ha rakerdezel a forumon de az a 3 kazan amit irtal mindegyik OK-esnak tunik nekem...(nem vagyok szaki !!!, ha nem a Viessmannt veszem akkor a Vaillantot:)
Nem tudom Rodrigezz miert szimpatikusabb a muanyag a radiatoroknal. Meg utana jarok, megkerdezek masokat is mibol szoktak inkabb.
Valahugy ugy kepzelem azert hogy mind a viz mind a futes szerelest mivel a falban illetve a fodem betonjaban megy nemigen szeretnek hozzajuk nyulni egy nehany 20-30 even belul. Futesnel nem az van hogy nagyobb homersekleten kering a viz es jobban igenybe venne a forrasztasokat ? Nem tudom, csak erdekel ? Meg a masik hogy nem nagyobb a hovesztessege a reznek, bar mondjuk ugyis a lakasban marad ha a felbetonban vezetem...
"A rézcsövet, ha falban viszik, szigetelni kell, mert a mész "megeszi".(meg különben is...) "
Van olyan rezcso amin van egy szivacs kopeny es van olyan amin csak egy muanyag kopeny van. Erdemesebb a szivacsossal dolgozni ?
hat arban egy kicsit huzosabb, de az a tipus amit en vettem (Vitopend 100) kb. ugyanott van arban mint a Vaillant Turbotop Plus. Minosegben szerintem elobb. Tobb helyen is voltam (kereskedoknel) rosszat sehol sem hallottam a Viessmann-rol, sot (a kazanok Mercedesenek is hivtak az egyik helyen)! Ami bant egy kicsit hogy az egestermek elvezetes irdatlan draga volt szerintem 100.000 Ft brutto (teto folotti 1,2m cso+bilincs+hullamcserep+teto alatt 0,5m+tisztito idom), de allitolag ez a Vaillantnal sem lett volna olcsobb; nem tudom most mar nem akarok utana jarni, azert valaki ha tudja megirhatna :) (Turbos kazanrol beszeltem)
A leggagyibb padlófűtéshez is kell +1 szivattyú +1 3járatú szelep(termosztátos fejjel).
Ezt a 10nm-t lehet, hogy átnyomja a kazán saját szivattyúja, de mérget nem vennék rá. A vízhőmérsékletet viszont feltétlenül szabályozni kell, nehogy a padlóban is 70°C-os víz forgolódjon(:-)) A dologhoz az is hozzátartozik, hogy ekkor amíg a padló nem melegszik át kellőképpen (és az átmelegedés sokáig tart), nagy valószínűséggel a radiátorok is agonizálni fognak, mert a padlóból kijövő hideg víz folyamatosan visszahűti a kazánt. (gondolom én, de én nem vagyok gépész.)
"De a radiatorokat bekoto reszhez muanyag csoveket valasztanek majd, nem tudom miert :)"
Tényleg miért is? Ha a rézcsőről csinálnak egy T elágot + mondjuk 10 cm cső + hollandicsatlakozó az összesen 3 idom, 4 forrasztás. Ha műa csatlakozást akarsz, akkor kell a T + menetes vég + müa csatlakozó elem + műa cső + hollandi csatlakozó a radiátorhoz műa csőre. Ez némileg több csatlakozás és az egyetlen előnye, hogy a 10 cm műa csövet tudod kb 0,5cm-t hajlítgatni.
szvsz. Ha rezet választod, csináld rézből. Ha a műanyagot, akkor abból.
Ha rézcsőből dolgozol, akkor a viz és a fűtéscső is lehet mindkettő. Ha műanyag, akkor a fűtés oxigéndiffuzió mentes kell, hogy legyen. A rézcsövet, ha falban viszik, szigetelni kell, mert a mész "megeszi".(meg különben is...) A műanyag csőnek lényegesen jobb a hőszigetelése, ezért azt nem szokták szigetelni, bár a hőtágulás miatt, hosszabb szakaszoknál, ha be van vakolva/betonozva érdemes.
Szubjektiv velemeny:
mind a haromnal OK-es a minoseg/ar arany. Ha a 3 kozul valasztanom kellene a Vaillantot valasztanam, bar hatranyai sokan mondjak hogy az elso szezonban megmegy a motoros valtoszelep, valamint a kesobbiekben kicsit dragabb lesz az alkatresz es szervizeles mint mondjuk a SD-nal. A SD szerintem nem olyan anyagbol van mint a Vaillant, nem fog olyan sokaig elni, de ahogy eddig hallottam akik eddig hasznaltak 2-3 eve meg nem igen volt vele bajuk. Ha minosegi sorrendet kellene felallitani a 3 kozul, szerintem Vaillant, Junkers, SD. En Viessmannt vettem :)
Valamikor a topic elejen Second (sajnos mar nincsennek hozzaszolasai) ha jol emlekszem nem ajanlotta az ilyen megoldasokat. En nem ertek hozza, de atolvasva ezt az egesz topicot en nem improvizalnam igy a rendszert. Nem vagyok gepesz :) Ha a tervezod rabolint es bizol benne akkor csinald (marmint GumiSzu)
Kosz Rodrigezz ! Logikus, megnyugtato valasz :) Maradok a rezcsonel. De a radiatorokat bekoto reszhez muanyag csoveket valasztanek majd, nem tudom miert :) Talan az oxigendiffuzio miatt, de hat a rez is az :) Tenyleg vannak valami mas kovetelmenyek a rdiatort bekoto csoveknel a vizehez kepest ?
Talan nagyobb nyomast es homersekletet kell elbirjanak ugye ? De a rez is allja a sarat ezen a teren, nem ?
Vaillant ThermoTop Plus + melegvíztároló
Saunier Duval állókazán egybeépített melegvíztárolóval (ezt a Construmán mutatták, tetszett)
Junkers?...na ezt még annyira nem nézegettem...
valami más?
Tudom, hogy igazából a gépész feladata lesz ezt megtervezni (ő is fogja csinálni), ezért írtam, hogy elsősorban szubjektív (de lehet objektív is) véleményekre lennék kíváncsi...:)))
klasszikus megoldás fürdőszobában a visszatérő vezeték "meghurkolása", ettől langyos lesz a padló. Ha minden radiátorhoz külön vezetékpár megy és a kazán a fürdőben van, akkor az is elég IMHO
hát A Vaillant Thermotop plus van nekünk, vadi új lakás, de nem tudom... közel vannak a csapok, de olyan igazi szőrleégető forróvizet nem tud csinálni.. :(
gáz gazán (csak fűt) és egy gázbojler -> 2db kémény kell
átfolyós, vagy kombi tárolós cirko attól függ, hány csap van, és milyen messze a kazántól. Ha egyszerre 2-nél több csapot használsz, vagy messze van a csap a kazántól akkor hőtárolós.
10nm padlófűtés - szvsz ekkora felületre teljesen gazdaságtalan kiépíteni padlófűtésrendszert.
Ha rézből csinálod a vezetékeket, azt 20 év múlva is nagy valószínűséggel bármelyik vízvezetékszerelő tudja javítani. Minden "vizes boltban" árulnak csövet, idomot, fittinget stb. könnyen gyorsan tisztán szerelhető. A műanyagnál az a gond, hogy sok rendszer van, és ezek köszönő viszonyban sincsenek egymással. Van ragasztós, roppantógyűrűs, puha, félkemény, stb. Mindegyikhez csak a saját rendszere használható javításra, toldásra. Lehet, hogy a te rendszeredhez pár év múlva a közel 15(;-) üzlet egyikében sem kapható semmi, és ha mégis, az a vizes, akit találsz nem biztos, hogy ért hozzá.
Ha a műa mellet döntesz, ne hagyd magad megdumálni, hogy a rehau csőhöz pont illeszkedik a xxx fitting (merthogy az az olcsóbb), mert az csak "úgy néz ki", aztán 2-3 év múlva folyik az illesztésnél. A szomszédságban most vezetékezik át az egész házat e miatt (5 éve épült)
Szerintem is a műanyag a korszerűbb, csak nem vagyok meggyőződve arról, hogy mi magyarok eléggé felnőttünk ehhez a technológiához.
Ertem, nekem is ez marmint a muanyag a szimpatikusabb, de aki csinalna a szerelest (es fogja is:) a rezcsovet ajanlja es forrasztana a koteseknel. Van aki arra eskuszik hogy a rez idotallobb, nem tudom az az igazsag en a muanyagban is biznek :) Ja, es hogy talan a rezcso olcsobb. Azert gondolom nem nagy hulyeseg ha rezbol csinaltatom, nem ? Azert meg hasznaljak ma is a rezet ?
Egy tip tőlemtől.
Mi müa. csövezést csináltunk. Elég gyorsan szerelhető - ragasztással kiépíthető. Vakolás előtt a tégla falba bevésve, majd rávakolva.
Vakolás előtt nyomáspróba!!
Minden féle és fajta idomok, kötőelemek kaphatók hozzá, különböző méretekben. Az ára kicsit erősebb mint a hagyományos megoldásoknak, de gyorsabban lehet szerelni. Nem kell menetet vágni, hegeszteni, ebből kifolyólag tisztább is a munka.
Eddig még nem volt vele semmi probléma.
Igen, koszi ! Ez is egy megoldas lenne, de vegul azt hiszem 2 vagy 3 kisebb radiatort kotok sorba. Leteznek ivesen hajlitott csoradiatorok es beszeltem is egy ceggel a Construman. Kb. olyan 40-50.000 -be kerulne egy nekem megfelelo radiator (3,6m hosszu; 2m sugaru koriv). Inkabb most az jar a fejemben hogy fent a tetoterben a folyoson a lepcso korlatjat hasznalni radiatorkent :)
Mas tema: vizvezetek szerelest ti milyen csobol csinalnatok magatoknak: rez vagy muanyag? Es milyen modszerrel csinalnatok az illeszteseket, leagazasokat ?
A csatorna nem létszükséglet, hiszen van emésztő. Persze később mindenképpen szeretnénk beköttetni azt is. A telken van kút, ami nagyon pozitív, csak azt nem tudom, ha beköttetjük a vizet akkor is kell-e utána kútadót fizetni. Őrbottyán sem egy nagy falu3 nem tudom, hogy mennyire ellátott csatorna ügyben. Holnap kiderítem a helyi önkormányzatnál, hogy melyik vállalat intézi a közműveket. Internet sajna egy darabig tuti nem lesz :(.
A gaz kb 140-160 szolgaltatoi korzet, telepules satobbi fuggo, a viz csatorna nelkul kb 60 csatorna eleg huzos szokott lenni, az pl nalunk kis faluban 160 tiz evre elosztva tarsulaskent.
Az nem is olyan brutál. Rosszabbra számítottam. Természetesen szakemberrel köttetjük be a gáz részét. Onnan már a fűtést és a többit a férjem is megcsinálja.
Ezt a helyi vizmu es gazmu tudja megmondani. Osszessegeben keszulj fel egy durci 200 eft koruli osszegre. Ja, es a gazt nem csak ugy vezetgeted belul:)
Olyan kérdésem lenne, hogy feltehetően megveszünk egy házat, ahol nincs víz és gáz. Szerintetek mennyibe kerül a beköttetés, ha az utcában van csonk? Elég, ha a kerten belülre viszik onnan már bevisszük a házba.
Egy használt felújítandó belvárosi 2 szobást lakást vettem nemrég és most gondban vagyok a fűtés és melegvíz megoldásával.
Fűtés: először cirkót szerettem volna de ezt csak szerelt kéménnyel oldhatnám meg de az túl drága (kb. 300eFT). Most van az egyik szobában egy parapetes konvektor de kellene a másikba is. A kéményseprő szerint oda nem engedélyeznének parapetes konvektort. Viszont a szoba belső falán van kémény. És nem szivesen kötném abba. Van annak bármi veszélye szerintetek?
Melegvíz: Itt is a kéménnyel van gond. Ezért úgy látom csak a villanybojler lehet a megoldás, de azt elég drága mulatság lesz. Nemrég megtudtam, hogy vannak kémény nélküli gázbojlerek is. Van valakinek ilyen készüléke? Milyen engedélyek szükségesek hozzá?
Íves radiátor http://www.betatherm.hu/bn/bn.html címen. Mondjuk ez ellenkezőleg hajlik mint kellene, de meg kell kérdezni a cégget, hogy van-e fordított íves.
van egy szobam aminek az egyik sarka nem sarok hanem egy koriv es 1 meteres parapet ami folott ablakok vannak (4 db fix ablak, kovetve a fal koriv formajat)
Tud valaki vagy latottt valami elegans megoldast arra hogy hogyan tudnek radiatorokat elhelyezni ugy hogy a radiatorok kovessek a fal ives formajat ?
allitolag leteznek ilyen ivesen meghajlitott radiatorok csak eleg dragak :( , de barmi elegans megoldas erdekelne...
Kosz ! Mondjuk az hogy az aram fogyasztas no de a gazfogyasztas csokken, az nalam nem egy nagy gond mivel PB gazrol van szo:) Az meg hogy allandoan menne a keringeto szivattyu nekem jo is lenne, mivel ha a szenes kazanom sorosan kotnem a gazkazannal akkor meg usznam egy szivattyuval (a gazkazaneval)
A kérdés második felére egy fél válasz:
Nekem a VRT-PZA típuson egy kapcsolóval(szétszedve) kellett beállítani az analóg szabályzást. Nagyon jól működik, valószínüleg kevesebb gázt fogyaszt, de a villamos fogyasztás viszont megnőtt (meg a kényelem is)..
Ez az alu-réz összeférhetetlenség engem is érdekel. Valami könyvben olvastam is, hogy miért nem szabad rézcsővel alu radiátort összeszerelni. De hát egy fűtési rendszerben nem csak a csövek lehetnek/vannak rézből, hanem szinte minden szerelvény. (elosztó, gyűjtő, a műanyag 5rétegű csővek végdarabjai, a szelepek házai, stb) Vagy ezek a rezek nem olyan rezek????
Szerintetek melyik kombi cirkót érdemes megvenni?
Vaillant Junkers, vagy valami olasz vagy francia is megteszi? Megéri több pénzt adni egy Vaillantért? És milyen radiátort? Van rengeteg fajta... Alut nem nagyon szeretnék, mert Pl. a Xéniával az egyik ismerősöm szívott, az összeset javitotta már a gyártó. Az ötrétegű csöből melyiket érdemes használni?
Valaki irta, hogy rézcső és alu radiátor nem megy együtt, én azt hallottam, hogy működik a kettő együtt, csak közvetlenül a rezet és az alut nem szabad összekötni, hanem valami köztes darabot kell berakni.
Hát valóban drágább volt. De mivel az össz fűtött 160 nm fűtésrendszerének kivitelezési költségének kb 15%-a volt a radiátor, nekem megérte, hogy olyat nézek, ami tetszik. És ez tényleg tetszik. A méreteket meg a táblázatok alapján kell méreteznie a tervezőnek.
OK, az utolso kerdesemre azt hiszem mar tudok is egy valaszt: ha a radiatorokbol visszatero viz 40 C fok es a keveroszelepes megoldast akarnam kasznalni (vagyis radiator eloremenot 60C kevernem a 40C-vel) mindjart hatareseten vagyok (feltetelezve hogy a padlokorbe 40C-nel magasabbat nem szeretnek beengedni. Vagyis a hocserelos megoldas gondolom abbol elonyos hogy a kazanbol eloremeno homersekletbol tobbet le tudok venni a padlokor szamara.
Amugy a padlokor eloremenoje es a radiator eloremenoje mindig aranyosan kell valtozzon egymashoz kepest ? Vgay lehetnek megoldasok mikor pl. padlokorben felviszem (vagy nem csokkentem) de radiator eloremenoben viszont csokkentem a viz homersekletet
OK :)) csak tegnap epp egy Vaillantos-al beszeltem 'akitol hallottam' es en ugy ertettem tole ahogy leirtam :), de nekifutok meg egyszer.
De tenyleg akinek van padlo kore is a radiatoros mellett es nem keveroszeleppel allitjak elo a padlokorbe az eloremenot (hanem hocserelovel) azoknal hogy megy a keringeto szivattyu (a padlokorben), allandoan, vagy vezerli valami ?
Meg meg egy utolso :), mi az elonye vagy hatranya a hocserelos es a keveroszelepes megoldasoknak a padlo futesnel? Mikor egyik mikor masik ?
Sziasztok,
bár nem rézcsővel szerelnénk a fűtéscsöveket, hanem ötrégűvel, de gyengül az alu radiátor pozíciója. Ha megbízható forrás a kivitelezőnk, akkor az alu 2 és félszer drágább, mint az acél és nagyobb felületen kell alkalmazni, mivel gyengébb a hatásfoka (méretezési táblázatok összahasonlítása). Lehet, hogy marad a Vogel, csak a legkeskenyebb változat (egyszeres konvektor 10 vagy 11 es).
A kivitelezőnk szerint a jó minőségűek (Vogel, Dunaferr, Delonghi mind egyformán néznek ki.)
Azért még számítok rátok, haátha tud valaki valami okosat mondani.
Ne legyél lusta. Hívd fel a Vaillantot! Ők a legmegbízhatóbb forrás Vaillant ügyben és nem kell órákig várni, hogy felvegyenek. (Nem OTP vagy okmányiroda.)
egy kerdes: ha van padlofutesi kor es az kulon egy hocserelon kapja a meleget akkor ugye annak a kornek kulon keringteto szivattyu kell ? Azt mi vezerli (ha egyaltalan vezerli valami)?
Azt hallottam Vaillant kazan esetebe ha VRT 390-es szabalyozot hasznalok akkor szobahomerseklet fuggvenyeben a kazan szivattyuja hol keringtet, hol leall. Igy van ? Gazego modulaciot nem vegez ez a szabalyozo ? Ha meg idojaras fuggo szabalyozot hasznalok az folyamatosan keringtet es modulalja az egest.
De amit a Vaillant honlapjan olvasok: "A VRT szabályozók a szobahőmérséklet automatikus szabályozására lettek kifejlesztve, és mind a hagyományos kétpont-szabályozásra, mind pedig a kényelmes és energiatakarékos analóg szabályozásra alkalmasak". Most akkor mitol fugg az hogy analog vagy ketpontos (ez az amikor a szivattyut inditja vagy allitja igaz?) a szabalyozom ? VRT 390 az melyiket csinalja ?
A réz és az aluminim nem igazán szereti egymást, és ebből az együttélésből az aluminium húzza a rövidebbet. Akkor pontosítva: 5 rétegű műanyag, oxigéndiffúziómentes csöveket kell használni.
VSZM fekete, állítólag O2 diff.mentes padlófűtés csövek vannak lenn.
Nem belülről, hanem kívülről rohad a kazán, a leengeedett víz éppen csak zavaros.
Ok, a szivattyú eddig is volt, a többi meg nem lehet olyan drága, kivéve a hőcserélőt. Milyen vezérlésre gondolsz? 3 v. 4 utas termosztátos szelep, vagy elektronikus?
>oxigéndiffúziómentes csövet kel használni, nem szabad rezet!
A réz oxigéndiffuziomentes. Miért nem szabad használni?
Az tény, hogy a falba csak szigeteléssel szabad berakni, mert a mész "megeszi", de ettől még lehet jó. (párszázezer épületben működik)
Nekünk nem Xenia van, hanem a másik balassagyarmati aluminium, most épp nem jut eszembe a neve:-)
No szóval nincs vele semmi gond, gyorsan felmelegszik. Egy a fontos: oxigéndiffúziómentes csövet kel használni, nem szabad rezet!
Ja a neve: Romantik. Nekünk ez nagyon tetszett.
Ahogy leírtad, sejtésem szerint pontosoan ilyen kazánunk van nekünk is. Viszont a vezérlést nálunk másképpen oldották meg.
A kazán által termelt melegvíz egy az egyben megy a radiátorokra. A padlófűtés ebből vesz meleget, valamint a radiátorról visszatérő hidegvízből hideget. Egy keverőszelep segítségével lehet beállítani a kívánt max. 40C-t.
Nálunk nem mennek folyamatosan a keringető szivattyúk. A kazán is csak akkor gyújt be, ha elindúl a keringetés. A kazán még ellát 1 HMV készítőt is.
Egyébként minden fűtési helyhez, a padlófűtésben is müa csövek lettek szerelve. Igaz ezek oda való fűtési csövek, nem sima vízvezeték csövek.
A lakás falában két kémény is fut, de tisztítónyílás egy sincs. Ilyenkor mi van?
Korábban gázkonvektor volt a lakásban, annak magvan a nyílása (=egy luk) a szoba falán.
A kazánt lehetőleg a másik - kamra falában futó - kéménybe szeretném, amiről csak azért tudom, hogy létezik, mert kívülről, a tetőnél látszik. Lehet, hogy ennek a kéménynek köze sincs a lakásomhoz?
Hú de bonyolult ez egy olyan embernek, aki világ életében panelban élt...
Igen, csak a lakas szintjeto folfele kell beleltetni. Ez nekem 60000 forintba kerult. Ez az ar tartalmazta a munkadijat, anyagkotlseget( kb 13 m) es a szakvelemeny koltseget, amirol szamlat kaptam (kb 4000 forint)
De csak akkor csinaljak meg (ertelemszeruen), ha mas lakas nem csatlakozik bele a belelni kivant kemenybe. Nekem nem volt ezzel gond, mivel az en lakasombol indul. Nem ertek hozza, de ha nalad is van tisztitonyilas, akkor jo esellyel sajat kemenyed van. Nekem volt mar egy negativ szakvelemenyem a beleletlen kemenyre, ezert ezzel nem torodtem, de kerdezz ra hogy kell-e a pozitiv velemeny melle a negativ is. Az is kb 4000 forint :(
Ezek szerint nem csak engem akarnak szivatni, ennyiben pozitív a dolog.
És árban milyen nagyságrendű egy ilyen kéménykibélelés? Jól gondolom, hogy csak a lakás szintjétől fölfelé kell béleltetni?
Nem semmi,
most beszéltem kéményügyben a Dohány utcaiakkal,
szigorúan tilos úgy építeni a kéményt, ahogy az embereink csinálják, csak az szabályos, ha utólag bélelik ki. Aztán közölte a fickó, hogy persze mindenki úgy csinálja, ahogy mi is (körbefalazzák a szigetelt korracél csövet), ezért azt javasolja hogy kérjek egy építés közbeni felülvizsgálatot, per 5200 Ft (helyszínen fizetve), és akkor nem lesz gond majd az engedélyeztetéssel.
Kíváncsi leszek, ennyit tényleg megér, hogy ne legyen vele macera (keményebb zsebpénz stb.), de valahogy azt súgja a női ösztönöm, hogy ez mégsem lesz ilyen egyszerű. Majd beszámolok. (Ápr. 9-re kaptam időpontot.)
Radiátor ügyben vannak még kérdéseim. A gépésztervezőnk és a kivitelező is Vogelt javasolt, csakhogy az nem tetszik (rácsos tető).
Milyen más alternatívák vannak (A Dunaferr is hasonló design, így az is kiesik).
Ismerem még a Xéniát, az nem acél, hanem alu, ez mennyiben hátrány (mivel az kinézetre nem rossz)?
Van-e még forgalomban korrekt áru, jó minőségű?
Köszi: Sz.
Stevee, a helyzet nalam is hasonlo volt. VII. kerulet, utolso emelet, turbos kazan lichthofba vezetve. Nem jott ossze, mivel masnak is van szellozoje ide, ezert koaxialis csovet teljesen fel kellett volna vezetni a lichthof tetejeig, epitesi engedellyel. Ez annyiba kerult volna mint a kemenybeleles kemenyseprok altal 'fekete munkaban', de legalis, szamlaval igazolt szakvelemennyel. Igy maradt az utobbi, macera nelkul, kb 3 oras munkaval.
Vitopend 100-ra gondolsz te is? Ha jol tudom az majdnem ugyanabban a kategoriaban van mint egy Vaillant TurboTop Plus...Szoval en meg rosszat nem hallottam a Viessmannrol senkitol, sot ! A Buderusrol sem, csak egy valakitol, de nem hiszem hogy igaza lehet. Amit en szurtem le az eddig hallott informaciokbol: Buderus es Viessmann minoseg szempontjabol majdnem egy kategoria, csak a Buderus elerhetobb aron van. A Vaillantrol eleg sok negativ kritikat hallottam, ennek ellenere azt hiszem megiscsak azt veszem meg :) Az teny hogy a Viessmannt mas anyagbol keszitik mint a Va..-t, biztos Nemetorszagban rakjak ossze, tovabb fog tartani, kevesebb megibasodassal. Ha van penzed, nem kell masra forditanod lehet erdemes megvenni, amugy nekem az az erzesem inkabb a nemet lakossag szamara meretezett ara van. Ugy hallottam ott nem is igen veszi a Va..-t.
A padlófűtés divatbajöttekor (bár ez azért 8 évnél régebben volt), sok "szaki" a melegvízhez használatos csöveket fektetett le az aljzatba. Műanyag, műanyag. Csakhogy a padlófűtéscső oxigéndiffuziómentes, a viznél ez nem létszükség. Én inkább erre gyanakszom. Az oxigntől inkább tönkremegy a kazán, mint a hideg víztől.
Mi kell hozzá?
Az eddigi bekötéstől függően Feltöltőcsonk, biztonsági szelep, tágulási tartály, szivattyú és jó ha van valami termosztátos vezérlés, ami a vízhőmérsékletet szabályozza.
Nem csak a deflektor, hanem a kazántest (Celsius ÖV 35) is rohad. Csak idő kérdése, hogy mikor lyukad ki...
A radiátoros kör vizét két szelep keveri le alacsonyabb hőmérsékletre, az egyiken van egy csőérzékelős termosztétfej, egy csőtermosztát pedig kikapcsolja a szívattyút túl meleg víz esetén. Az egész szet egy Heimeier Padlófütésszabályzó Szet.
Mondtak már olyat, hogy le kellene állítani a szivattyúkat, ha éppen nem fűt a kazán, más meg ezt cáfolja.
??????????
Lerajzolom a rendszert és elküldöm, ha gondolod.
Azt szeretném kérdezni a hozzáértőktől hogy vajon érdemes e cirka 100.000-el többet fizetni egy Viessmannért vagy egy Buderusért? Mi egyébként a Vaillant mellett döntenénk, de még értelmes választ nem hallottam arra, hogy miért kellene ennyivel többet kifizetni egy kazánért, egyébként kombi kazánról lenne szó. Köszi.
egy vízről megy a padló és a radiátoros fűtés, ettől viszont szétrohad a kazán. Leaglábbis a deflektor, már másodszor 8 év alatt.
Azt mondják, hogy a túl hideg vissaztérő víz miatt a kicsapódó kénessav a tettes.
Hajlok rá, hogy átépítsem a rendszert hőcserélősre. Ismer esetleg valaki olyan helyet a neten, ahol találok erről valami kapcsolási rajzot. Mire van szükség a hőcserélőn kívül?
Nem tudja valaki megmondani, hol lehet utánanézni a turbós kazán elhelyezésére vonatkozó szabványoknak? Lehetséges, hogy egyes bp-i kerületekben szigorúbbak a szabályok?
A tervező első látásra rábólintott azon ötletemre, hogy a legfelső emeleti lakásom lichthofra néző kamrájába szereltessem a turbós kazánt, mondván nem érdemes belemenni a kéményseprőkkel való hosszadalmas ügyletelésbe. Aztán később felhívott, hogy a turbós kazán bekötéséhez a VII. kerületben építési engedély kell (amivel nem érdemes nyüglődni), úgyhogy kérjek kéményseprői szakvéleményt, béleltessem ki a kéményt és legyen inkább kéményes kazánom.
Meg tudnad irni nekem (akar itt akar maganba), hogy mennyiert tudod megszerezni a Vitopend 100-t? Persze erdekelne a tarolo is :)
Mi a kulonbseg a V100 es W100 tarolo kozt ?
>phegyi: nem nagyon szar ha nem profikkal csinaltatod meg (szerintem) de a tervezes azt inkabb mernokkel csinaltasd.
Mernok csinalja a tervet.
Csakhogy errol a kazanrol eddig meg nem hallottam,vannak-e tapasztalatok, a cegrol sem hallottam meg.
>En is hasonlokepp gondolkodok mint te:) Eloszor profi kivitelezokben gondolkodtam, aztan vegul egy szerelovel csinaltatom akiben hat bizok is meg joval olcsobban dolgozik, de nem azert mert szarul dolgozik, hanem mert o munka utan csinalja es nem abbol kell megeljen.
Meg ott nem tartunk, az uzletben akartak meggyozni rola , hogy ez a legjobb valasztas:)
Nem biztos hogy lecserelem 5 ev mulva :), lehet 10 ev mulva:)
Szoval az a helyzet mivel nincs foldgaz az utcaban addig mig bevezetik (3-6 ev ??) PB gazrol nyomatom a futest (de ep azert szeretnek rasegiteni valami hulladek fa akar szen, stb-vel is). Mivel a kazan amit most meg fogok venni nem egy orok eletu kazan lesz valamikor majd ujjat kell vegyek. Remelem akkora mar foldgazam is lesz es akkor (legalabbis mostani eszjarassal egy ontottvas allokazant szeretnek leteni a pincebe) Majd csak akkor hasznalnam a tenyleges gazkazan celra a kemenyt (amit ugye most kell megepitsek). A kemeny persze 2 kurtos lesz (egyik gazra masik vegyes tuzelesre...)
Szicsu: kosz a link, amint idom van belenezek !
phegyi: nem nagyon szar ha nem profikkal csinaltatod meg (szerintem) de a tervezes azt inkabb mernokkel csinaltasd. En is hasonlokepp gondolkodok mint te:) Eloszor profi kivitelezokben gondolkodtam, aztan vegul egy szerelovel csinaltatom akiben hat bizok is meg joval olcsobban dolgozik, de nem azert mert szarul dolgozik, hanem mert o munka utan csinalja es nem abbol kell megeljen.
TOM: Viessmann-bol melyik tipusban gondolkodsz ?
csak erdekel:)
Hat igen, most epp nalunk is az van, hogy Va... van feltuntetve mint kazan a kemenyesek papirjaiban de lehet h nem az lesz megsem, de kW ertek mukodesi mod ugyanaz. Ebbe belekothetnek a kesobbiekben vagy egy modositasi kerelemmel megoldhato?
TOM
láttam te megtaláltad a Dunaferr oldalán a tervezőprogit. beírnád ide a linket, vagy azt, hogy merre keresgéljek?
:)
lenne 1 kérdésem is. Idén váltanék központi fűtésre a házikó 1 90nm-es épület, és érdeklődnék, hogy ha valakivel megterveztetném a fűtést és én építeném be az nagyon szar lenne, mert a tervezést nem vállalnám (elolvastam ezt a topikot) de csövet forraszgatni, fúrni-faragni azt tudnék.
sajnos segíteni nem tudok... Azért megkérdezném, h. ha most veszel egy falikazánt, miért akarnád 5 év múlva b...rus állókazánra cserélni?
1. az árkülönbség az életben nem térül meg
2. mit csinálsz a használt kazánnal?
:-((((
A "valaki írta a 24kW kazánhoz 130-as füstcsövet" megoldasban en sem bizok wotan, csak az erdekelne ha tudja valaki hogy mitol fugg a beleles atmeroje ?
Tehat, mint irtam fogalmam sincs rola, hogy 5-7 ev mulva mi lesz, milyen kazant fogok vasarolni. (tobb mint valoszinu a teljesitmeny marad), de az hogy milyen tipus, milyen hiper-szuper egese, gaztermeke lesz azt nem tudom most. Vagyis azt szeretnem elkerulni hogy most mondjuk meretezem a kemenyt egy Vaillant ThermoTop 24k-as kazanhoz, aztan majd 5 ev mulva egy Buderus ontottvas allokazant (24kW) szeretnek lerakni ne kelljen megnagyobbitsam a kemenyem atmerojet. Szoval ezt el lehet kerulni, ha igen hogyan ?
a vegyes fűtésen persze lehet gondolkozni, a kéményt szerintem hagyd meg olyannak aki ismeri a szabványokat (ha a kémény méretezése életbiztonsági szempontokat is érint), itt nem bíznék a "valaki írta a 24kW kazánhoz 130-as füstcsövet" megoldásban. A füstgázelvezetés amúgy nem teljesítménytől hanem kazántól függ IMHO, nézd meg a kazán leírását - benne kell lennie.
Igen, tudom persze csak lassan mar kezdek senkiben sem bizni; szeretek utana jarni a dolgoknak hogy en tegyem fel a kerdest az epuletgepesznek, ne tole varjam a tippeket. Azt sem tudom mennyire jo szaki, tehat muszaj temaban legyek en is, ahogy zspeti irta: joval konnyebb lenne nekem ha odaadnam hogy csinalja meg aztan a fejem se fajna, csak majd a plusz penzt adnam ki minden evben a futesre...Inkabb most egy kis utanajaras, fejfajas mint kesobb (bar lenne mas dolgom is mint hogy napi 5-7 orat ilyen hulyesegekkel toltsek :(
Szoval az elso megoldas amire en gondoltam, azt a napkollektoros rendszerekrol koppintottam le: egy nagy ket futokoros tarolo (lenti futescso szenes kazan, fenti gazkazan) es a tarolo felmelegitett vize lenne a futokozeg...
A masik megoldas meg csak egyszeruen kihagyni a tarolot es a futeskorre rakotni a ket kazant parhuzamosan (visszacsapo szelepekkel, egy kis automatikaval - reszletesebben is tudnam irni mit kellene tudjon ez - stb..)
Latot mar valaki ilyen megoldasokat ? A masodik nekem jobban tetszene mert kisebb befektetes (tarolot nem kellene vegyek) es elso megoldas nem tunik szimpatikusnak hatasfok miatt (jol el kellene talalni a tarolo meretet..)
TOM: en az aron kivul nem tudnek mondani mas negativumokat (es mastol sem hallottam !!!)
Ja, én tudom, hogy ez így működik, csak felháborítónak tartom. Mondjuk az építkezés egésze egy kész idegbaj, ami az engedéjek, anyagok, mesterek, stb "beszerzését" illeti. Akinek ez nem tetszik az építtethet kulcsrakészen egy válalkozóval. Nem lesz idegbajos az építkezés közben csak később amikor rájön, hogy mi mindent elbaltáztak a "hozzáértők". Engem sokkal kevesebb hibáért/nem hozzáértésért úgy rúgnának ki, hogy szállnék mint a sóhaj. Ezek meg továbbra is igen jól megélnek a kontárságukból. Tisztelet a kivételnek.
Bocs, hogy OFF voltam, többet nem fordul elő. ÍÍÍgérem (ahogy a szaki igéri, hogy holnapra jön és megcsinálja... :-)
1. (ez kemennyel kapcsolatos): belelt kemeny atmeroje, gondolom egyreszt a kemeny magassagamak a fuggvenye, de lehet a kazan tipusanak a fuggvenye is ? (valami ilyesmit olvastam lejjeb,hogy 24kW-os kazanhoz 130mm-es kemeny...). Es ha igen akkor csak a kazan teljesitmenyetol fugg, vagy tipusatol is fugghet? Azert kerdezem mert bar most turbos kazanom lesz azert valamikor nehany ev mulva majd a pincebe szeretnek helyezni egy kazant es meg fogalmam sincs rola milyen tipusu lesz, milyen eloirasai lesznek a kemenyre vonatkozolag...de kemenyhez nem szeretnek majd akkor piszkalni csak azert hogy a kazan elvarasainak feleljen meg...
2. a futesem gazkazannal lesz megoldva de ra szeretnek segiteni egy vegyes tuzelesu kazannal is. Ki tud, ki latott erre peldat ? A megvalositas erdekelne, hogyan lehet osszehozni a rendszert hogy a ket kazan hatekonyan, egymast segitve tudjon futeni ?
Nézd, ha a hatóság előírja, és jogszabáky nem, attól még vagy megcsinálom, és 30 napon belül van engedélyem/hozzájárulásom, vagy fellebbezek orrba-szájba és mondjuk 1-2 év múlva nekem lesz igazam:-((
A kémény nálunk a következőképpen működött:
Ép. engedély előtt kellett a hatósi véleménye a kéményseprőknek. Ebben az építés közbeni ellenőrzést is előírták + a végleges használatbavételi engedélyeztést.
A kémény Schiedel 30 év garanciával+hivatalos műszaki megfelelőségi bizonyítvánnyal (így árulják). Úgy gondoltuk, hogy tekintettel a kémény műszaki engedélyeire, a "közbenső ellenőrzést" megspóroljuk. (kb 10000Ft.) Nem sikerült. A kész kéményre kellett kérni egy "építés közbeni" ellenőrzést, majd miután ez elkészült (2hét sürgetve) meg lehetett kérni a végleges engedélyt. A dolog januárban kezdődött, másfél hete hoztam el a használatbavételi engedélyt (jelentős kenőcsöléssel).
_Tudom_, hogy szívattak, de mit tehetek ellene? Építkezés közben az idő pénz! Sok pénz! Ha fellebbezek, mondjuk elfogadják, de akkor is csúszok min. 2-3 hónapot addig több veszteségem lesz, mint az összes kenőpénz és engedélyezési költség együtt.
Látom, a kéménybélelés/nem bélelés hozzászólásom elég sok embert érint, ezért leírom az említett újságcikk pontos adatait.
Szép házak 2002/06-os szám, 88-89-es oldal. A cikk szerzője Dr. Meszléry Celesztin.
"Ma már előre tudható, hogy az adott kéményben lesz-e folyamatos kondenzáció (mert induláskor mindig jelentkezik). Ha nem, akkor a bélelés felesleges költség. Sajnos, sokszor ma is feleslegesen tervezik és építik be, vagy enyhe nyomással ráveszik az állampolgárt, pedig semmilyen jogszabály nem teszi kötelezővé, még ha ezt mondják is egyes kéményseprőcégek"
Számomra ez az idézet azt jelenti, hogy lehet olyan kéményt tervezni amit nem kell bélelni, akárhogy ugrál a szakhatóság. Ha ezt a terveződ meg tudja indokolni. (lehet, hogy a tervezők hiányoztak amikor a kéményekről volt szó? :-)
Na mi egy kicsit bonyolultak vagyunk:(
Először is nem volt szakvélemény (elvi engedély, vagy mittudomén hogyis hívják) a kéményről az építési engedélyhez. A tervező nekünk nem mondta, hogy kell, Ő nem intézte, de építési engedély így is van. Most a kéményes balhé után csak annyit mondott, hogy az Önkormányzat nem kérte. Most erre mit mondjak?
Másodszor, a kéményesnek az volt a baja, hogy szerinte rövid a kémény a kazán teljesítményéhez. Ha szélesebb lenne, akkor elég lenne.
Megnéztük a kazán gépkönyvét, 130-as béléscső van előírva, 130-as van benne. Kémény huzatigény 0,1 mbar. Na most ha lenne egy képletem, nagyjából kiszámolhatnám az ehhez a kéményhuzathoz szükséges kéménymagasságot. Erre utalt az első kérésem. Ebben tudna valaki segíteni?
Pest megyében vették át a kéményünket, fel volt falazva, be volt bélelve, és nem kellett sem bonatani, sem utólag bélelni. Ez egyszerűen hülyeség. A falazás minőségét úgyse nagyon tudja megállapítani, de ha be van csövezve, akkor ennek a jelentősége mérsékeltebb. A béléscsőről viszont be kell mutatni a műbizonylatot, és a kéményépítőnek pedig nyilatkoznia kell, hogy jól csinálta. Ha nincs a kőművesnek ilyen joga, akkor legalább olyan ismerőse van, aki nyilatkozik helyette. Ennyi.
hozzám kijöttek közbeni ellenőrzésre, a rózsaszin kotongumi nála a tisztítónyílás(pontosabban az a kis ajtócska) volt és a tetejéről hiányzott a lap(mivel még nem volt kész). De mikor legközelebb jött már csak azt nézte ami előzőleg nem volt megfelelő.
Ami furcsa volt számomra, hogy az időpontot a központ adta meg,de a mobilszámát az ellenőrnek nem adták meg, nehogy órára pontosan tudjak ott lenni:(
Semmi gond nem lesz ezzel, nalunk is igy csinaltak. Meg nyilatkozatot sem kertek az epitotol, elvegre a terveben benne van milyen kemeny kell, es at fmv felelossege, hogy olyan is legyen epitve +minosegre is megfeleljen. Nalunk az ellenorzest akkor csinaltak, amikor be volt vakolva es le volt festve a kemeny.
Benezett a ficko a tisztitoajton, hogy van-e benne tenyleg beles, oszt annyi.
Az utolagos beleles sokkal macerasabb, nem is jo megoldas az valojaban, csak meglevonel nincs mas nyilvan. Korbeepitve kell csinalni azt...
Az építési engedély kiadásának feltétele, hogy a kéményseprők véleményezzék a kéménytervet.
E hatósági szakvéleményben rögzítiki, hogy a tervezett kémény az előírásoknak megfelel, (ez idáig biztos, különben nincs építési eng), valamint azt, hogy mikor, hogyan kell további ellenőrzéseket elvégeztetni velük.
Ha nem írják elő az építés kezdeti, közbeni ellenőrzés szükségességét, akkor csak a végleges használatbavételi engedélyhez kell kérni a vizsgálatot.
Egyébként marha nehéz egy kéményt utólag szigetelni és bélelni mondjuk 10 méter hosszon:-) (szvsz szigetelni nem is lehet) Minden normális kőmíjes építés közben csinálja.
nem tudja valaki, hogy Pest megyében mit szólnak ahhoz a kéményesek a lakhatási kérésekor szükséges kéményátvételkor, hogy a kőművesek építették a gázkéményt, korracél csővel bélelték, de nem utólag húzzák bele, hanem a szigetelőanyaggal körbetekerve körbefalazzák?
Egyik gépészkivitelező, akitől ajánlatot kértünk olyasmit emlegetett, hogy ezt nem engedélyezik, mert nem tudják a falazás minőségét megállapítani, csak akkor, ha béleletlenül megvizsgálják és utólag béleltetjük ki. Ez elég negy szívás lenne, mert kéménybontás nélkül nem tudjuk eltávolítani a béléscsövet?
A dolog ennél sokkal 1xűbb.:-(((
Ha van1 kéményed, és be akarod kötni a gázt, KELL kéményseprőipari szakvélemény. A kéményseprő cég (kft!!!) SZAKHATÓSÁG (a fene egye meg). No ha ők előírják, hogy rózsaszín kotongumival kell kibélelni a kéményt, mindaddig, amíg ez nem történik meg, nem adnak használatbavételi engedélyt, a gázos nem ad hozzájárulást a kazán üzembehelyezéséhez stb.
Ja és fellebbezésnek helye van ugyan, de azt is a kéményesek bírálják el.
ja, lehet schie.. kéményt is venni pl, az nincs bélelve. A téglából építettbe viszont kell béléscső, mert - mint nálam okosabbak már írták ebben a topikban is - a füstgáz kisebb hőmérsékletű, ezért kicsapódik amíg kiér a kéményen és xxsav képződik, ami szétmarja a fugát -> bejön a gáz
Itt és egyéb fórumokon mindenki arról beszél, hogy gázkazánhoz kötelező a kémenyt bélelni. A Szépházak magazin januári vagy februári számában volt egy cikk a kéményekről, amiben DR. Valaki (elnézést tőle, de most nincs itt az újság) leírta, hogy ezzel kapcsolatban tévedésben vannak az épitkezők, mert gazkazán nem = kéménybélelés. Gondolom ezt a tévedést meg jól kihasználják a bélelő iparosok. Ha érdekel valakit (és nem felejtem el) hétfőre megkeresem a cikket a pontos leírás végett.