Attól, hogy nagy zavar van köztetek, attól még nagyon is valószínű, hogy van köztetek igazi szeretet is, és hogy egymásnak vagytok teremtve. Nem ezt akarom megkérdőjelezni.
Úgy tűnik, a férjed FÉL a szabadságtól. Sőt nem is úgy tűnik, ő maga mondta el neked. ÖNKÉNT üldögél a kalickájában, ha szeretne, akkor sem merne kirepülni.
Fogadok, hogy te is így érzed magad, éppen a lelked mélyén ülő nagy bizonytalanság miatt. Jobb rabságban, de biztonságban, ugye?
A kiskorú gyerekekért való felelősségérzet nagyon fontos, valóban, de egyúttal ürügynek is érzem arra, hogy "az ő kedvükért" nem szabad kiborítani semmiféle bilit, és mélyebben belevájkálni a problémába.
A depresszió akkor szokott keletkezni, ha valaki sarokba szorítva érzi magát, nem lát kiutat a helyzetéből, azaz akármit is választ, az rossz.
Ahogy a férjed szavait, tetteit leírod, ő is egy mélységesen bizonytalan embernek látszik, akinek SZÜKSÉGE VAN a te roggyant önértékelésedre.
Bizonyám! Ez így szokott működni.
Ha te esetleg öntudatra kapnál, ő szerintem kétségbe esne. Pont a te lelki nyavalyádra van szüksége ahhoz, hogy az ő lelki nyavalyája "épségben maradjon", és elkerülje azt, hogy amúgy igazán magába nézzen. És ez fordítva is így van: szükséged van a férjed lelki nyavalyájára, mert ha ő is egy erős, ép személyiséggé válna, felfordulna a világ, kitörne a káosz a családban.
Így viszont megőriztek egy viszonylagos - rossz - egyensúlyt. Egymás lábán álltok.
Tapasztalat: ha egy alkoholista meggyógyul, sokszor válás lesz a vége. Ugyanis az asszony NEM VÉLETLENÜL választott alkoholistát párjának!
Szia Cillit!
Nagyon sokat gondolkodtam az elmúlt másfél napban, főleg azon amit mondtál. Megmondom mire jutottam. Igazad van én sem elsősorban azt akarom, hogy a férjemnek legyen jobb (bár szerintem jobb lenne neki, mint együttélni azzal akit nem igazán szeret, vagy nem úgy szeret ahogy kellene), hanem én nem bírom elviselni a bizonytalanságot. Ennél már az is jobb, ha már nincs velem, mint attól rettegni mikor megy el.
Már emlitettem a 3 évvel ezelőtti eseményeket. (mit mondott a kövérségről) De azt talán még nem mondtam mi volt a balhé kiváltó oka. Papiron el kellett válnunk. Először nekem esett, hogy ki akarom semmizni (mert ugye az volt a lényeg, hogy minden vagyon az én nevemre kerüljön). Ez volt az első törés, 15 év után ezt képzelte rólam, ennyire bizott a szeretetemben. Aztán elmesélte, hogy nagy vihar dűl a lelkében, mert fél a látszólagos szabadságtól, fél, hogy nem bír ellenállni a kisértének és a vágyai után megy. Na ezen én akadtam ki. Nem a szeretet tartja itt, hanem a papir. Nem azért nem csal meg, mert én kellek neki, engem szeret és nem akar megbántani, hanem azért mert egy férj ilyet nem tehet? Na ezek után jött, amit a kövérségről írtam, meg még sok minden.
Akkor én nagyon megijedtem, hogy elveszítem, és megpróbáltam úgy változni, hogy kelljek neki. De ez nem sikerült. Részben mert nem is derült ki milyennek is akar, részben pedig azért mert nem kaptam visszajelzést. Megijedvén a következményektől visszavonulót fújt, és játszotta tovább, hogy minden rendben van. De én nem tudtam, hogy azért mert sikerült olyanná válnom, amilyenné akart, vagy azért mert jól játsza a szerepet. Örök bizonytalanságban élek azóta, és ebben van igazad, ennél már minden jobb.
De nem vagyok vak! Látom a depresszióját, látom, hogy boldogtalan. Olyan SMS-t ír, amit itt lejjebb már idéztem. Előjönnek ugyanazok a helyzetek, szavak, mint 3 éve.
Akkor melyik látszik valószinűbbnek? A sikeres újrakezdés, vagy a mélyen eltemetett vágyak a változtatásra?
Arra is rájöttem, miért mondta, hogy úgy érzi rátelepszem, teljes egészében magaménak akarom. Azért mert nekem nem elég, hogy testileg itt van, teszi a dolgát, mint egy jó férj, eltartja a családját, neveli a gyerekeit stb. Ez tényleg mind nagyon szép és becsülni való, és összetehetem a két kezem, hogy ilyen férjem van.
DE!!!
Nekem igenis szükségem van arra, hogy szeressenek, szükségem van meghitt percekre, becéző szavakra, szép szeretkezésekre. Kell, hogy érezzem valaki csak magam miatt van velem, minden érdek nélkül.
Ezt megkaphatnám házasságon kívül is. De amíg szeretem nem tudom megcsalni, és ő sem csalt meg engem. Nem ez a korrekt egyenes út. Ez nem jöhet szóba.
El is válhatnánk. De azért vegyem el a gyerekeit, azért tegyem tönkre az életét, mert nekem szeretetre van szükségem, amit tőle nem kapok meg és ezért más férfit akarok keresni? Ez azon kívül, hogy kegyetlen, önző dolog, még lehetelen is. Nem elsősorban az alkatom miatt (volt egy fiú az egyetemen, akit ez egyáltalán nem zavart, sőt), hanem öt gyerekkel ez több, mint lehetetlen.
Elmehetnék a gyerekek nélkül=öngyilkosság.
Egy percet sem bírnék nélkülük.
Ezért érzek mérhetetlen haragot! Csak nem a férjem iránt, legalábbis tudatosan nem. Mert persze ő az oka a helyzetnek, de azért nem haragudhatok rá, mert nem úgy szeret ahogy az kell nekem.
ja, ez a "pakolt rátok" durva.. a szülők a lelki bajaikér maguk felelnek - ilyen korba főleg. Má csak az hiányozna, hogy szegény gyerek a saját komoly feladata mellé még ilyenen rágodjon.
Szerintem nem jó összemosni a felelősségeket. Ebben a családban már úgyis össze-vissza van gabalyodva, hogy ki kiért felelős. A lány elsősorban önmagáért felelős, nem terhelheti rá a döntése felelősségét a szüleire.
Persze ahogy ismerem a szülőket, szívesen magukra vennék ezt a felesleges terhet.
A lógusom úgy határozta meg a felnőttség fogalmát, hogy az a felnőtt, aki felelősséget tud vállalni a saját döntéseiért.
Az egy nagyon gyakori tévút, hogy az emberek vagy átveszik más felelősségét feleslegesen, vagy elhárítják a felelősséget, amikor maguknak kéne vállalni.
Mondd csak, a lányod tisztában van azzal, hogy ti külön-külön és együtt pillanatnyilag milyen állapotban vagytok?
És hogy ezzel a döntésével még mit pakolt rátok?
Ugyanezt eljátszottuk a férjemmel, mint amibe ti is benne vagytok. Folyton rinyáltam, hogy el akarok tőle válni, mert neki akarok ezzel könnyebbséget. Én is úgy éreztem, kritizál, és nem felelek meg neki. Így zajlottak le a rohamok:
Én: - El akarok válni!
Ő: - De hát miért?
Én: - Hogy neked jobb legyen!
Aztán egyszer csak, miután értesültem arról, hogy személyiségi meg alapvető emberi jogaim vannak (addig még ezt sem tudtam), őszintén felháborodtam. Őrá, a férjemre. Mit képzel ez az alak, ha nincs velem megelégedve, miért kell tűrnöm az ő örök elégedetlenkedését?
Következő alkalommal az összecsapás így módosult:
Én: - El akarok válni!
Ő: - De hát miért?
Én: - Mert kritizálsz, és ezt nem vagyok köteles tűrni!
Figyeled a különbséget?
Na, ezek után elment a férjem (!!!) áterhez is meg lógushoz is, kezeltetni a depresszióját. Ugyanis neki is volt meg nekem is volt... Mindkettőnknek gyerekkori eredetű volt ráadásul, nem egymás miatt volt bajunk. Ma sincs szükségünk párterápiára (lehet, hogy még lesz), de mindkettőnknek elsősorban a szülői örökséggel kell megbirkózni, külön-külön.
Szia Aliz!
Engem rábeszéltek anyámék, ill. mondjuk inkább úgy, hogy félrevezettek, és a mai napig nem bocsájtom meg sem magamnak sem nekik.
Egyébként is ez a két hónap, ami a nagykorúságáig hátra van, mire jogosít engem fel?
Ennek ellenére, du. 2-őig gyürtük egymást. Elmondtam neki többször, hogy mit vállal. Azt mondta tudja, megértette, de mégsem tudja megtenni. Ezt pedig megértem. Azon az ominózus éjszakán amikor eldöntöttem megszabadítom magamtól a világot, semmi és senki nem beszélhetett volna le róla, de a gyerekem én sem tudtam megölni. Ebben a szellemben nőtt fel a lányom is. Most hiába mondtuk neki az ellenkezőjét. Az is lehetett a baj, hogy újra elküldték UH-ra, és látta, hogy dobog a szíve. Meg kétszer akkora, mint a múlt héten volt.
Üdv mindenkinek, nem tüntem el, csak tegnap megint elaludtam a tévén.
Hát Nulli, mit mondjak? Olvastam a fejleményeket a lányodat illetően... én mondjuk határozottan rábeszéltem volna az abortuszra. De ha már így döntött, mit lehet tenni? Adja isten, hogy a fiú legalább utólag hozzájáruljon a felneveléséhez így vagy úgy.
Ez van.
Meow! Tényleg pszichoterápián nőttem fel, mert 7-30 éves koromig nagyon hasonló állapotban voltam, mint MSE, és a bajom gyökere az apámmal való kapcsolatomban volt.
Engem is megerőszakolt az apám, de nem testileg, hanem lelkileg. Azt akarta tőlem, hogy az ő folytatása legyek, és fejezzem be a munkásságát, és érjem el a Nobel-díjat helyette, ha már neki nem sikerült. Súlyosan szorongó és maximalista személy volt, a legapróbb hibáért is keményen büntette magát (lelkileg).
Nálunk hibázni BŰN volt, bár ez soha nem volt nyíltan kimondva. A húgommal mind a ketten azon a meggyőződésen voltunk, hogy "Nincs jogom élni, mert nem vagyok tökéletes."
Ez a szociális fóbia egyik megfogalmazása.
Tavaly valami égből pottyant tükör mutatta meg nekem, hogy a maximalizmus (magam iránt) micsoda kegyetlenség. Lényege, hogy nem ismer irgalmat, megbocsátást, feloldozást. Ítélete: "Halálra méltó".
Na, akkor fedeztem fel, hogy én egy kegyetlen ember vagyok, nem vagyok különb egy nácinál. És ezt nem kenhettem már az apámra, mert felnőtt ember vagyok, aki felelős magáért + a férjéért.
Na, ez nagy lépés volt a szabadulás felé, de a "végső megoldást" (ha már a nácikról szó esett) a gyógyszer hozta el.
A terhesége 7 hetes, 10mm a baba.
Nekem nem mondott semmit, ill. annyit, hogy jövő héten menni kell CTG-re (szívhang+fájás mérés).
Én is megyek aludni mert éjjel az a két óra kevés volt.
Csak még újra elolvasom a házi feladatomat.
Jó éjt mindenkinek!
MSE
Jó éjszakát Meow!
Megpróbálom. Már ma is sokat gondoltam rá. Az az érzésem érdemesebb a lányommal törődni. Meg persze a többi gyerkőccel.
Köszi mindent! (és nagyon jól csinálod)
MSE
Jó éjszakát Meow!
Megpróbálom. Már ma is sokat gondoltam rá. Az az érzésem érdemesebb a lányommal tötődni. Meg persze a többi gyerkőccel.
Köszi mindent! (és nagyon jól csinálod)
MSE
Januárban lesz 18. Be akarja fejezni a sulit, csak persze át kell mennie levelezőre. Nem repes a boldogságtól, hogy anya lesz (hát még én nagymama), de egyszerűen nem tudta megtenni. Pedig egy félreérthető mondatot sem mondtam, és egész símán bírtam, nem volt semmi gáz, úgyhogy rajtam nem láthatott semmit.
Az apáddal kapcsolatos dolgok újragondolása + a férjeddel való kapcsolat újradefiniálása. Cillit nagyon tud, olyan meglátásai vannak, mint aki a pszichoterápián nőtt fel. Hallgass rá, jobban csinálja, mint én.
Lányt nézd meg, kicsit vigasztald, hogy te mellette állsz, attól kicsit mindketten jobban fogjátok érezni magatokat.
Aludni mentem, párom itt topog, igénye lenne már a feleségére így három nap után. Jó éjt, elnézést! :-D
Szia MEOW!
Az lett amit gondoltam, elindul a bosszúhadjárat. Már 8-kor elment aludni, anélkül, hogy hozzám szólt volna. A lány meg ki sem mozdul a szobájából.
Cillit-nél a tegnap éjszakai beszélgetésünkre gondolsz?
MSE
Szia MSE! Olvastalak, de ma már képtelen vagyok értelmes levelet írni, kicsit hulla vagyok a sok-sok utazástól-tanulástól, zúg a kis fejem. Holnap alkotok valami maradandót, remélem, addigra férjed-gyermeked viszonya kicsit tisztul. Számodra is.
Cillit felvetése igen értékes, próbálj meg reagálni rá, még ha nehéz is, nagyon sok pozitív sülhet ki belőle.
Szia Csotrog!
Sose gondoltam, hogy ez a katyvasz tovább tud bonyolódni, de ma ez történt.
A doki borzalmasan türelmes volt, legalább 10-szer beszéltünk vele ma.
Eltöltöttünk egy izgalmas napot a klinikán, mire du 2-re kiderült hiába mentünk, a lányom meggondolta magát. Hazajöttünk, de előtte még tartottunk egy családi kupaktanácsot, a férjem is eljött, hogy beszéljünk a lánnyal, de nem tudta befolyásolni. Ha nem vagyok ott, csúnyán össze is vesztek volna, de sikerült elsímitani. Igaz, hogy ennek az az ára, hogy azóta a párom nem szól hozzám. Szerinte nekem kellett volna észre téríteni a lányt. Szerintem meg a legjobb amit tehettem, hogy nem szóltam bele a döntésébe.
Kb. a felénél tartok, de így holnap itthon leszek, és tudom csinálni. Csak a házimunka is rám vár, mert ma is este 7 után jöttek meg a lányok, nem volt szívem odaállítani őket.
Remélem még nem követtünk el nagy hibákat a gyereknevelésben, már olyan hibát amitől a gyerek lelke sérül.
Bár az utolsó három hét egy rémálom lehetett nekik is. Nemcsak a munkától ment el a kedvem, de a gyerkőcökkel is nagyon keveset foglalkozom.
Egyébként én pont ettől félek, hogy továbbadom a keserűséget. Ha elhagynám a férjem, olyan állapotba kerülnék, hogy nem lennék képes szeretetteljes, békés légkört biztosítani nekik.
MSE
Mi történt ma?
Mit mondott a doki?
Lányoddal mi van. Hazajött, vagy maradt?
Hogy állsz a melóddal?
Gyorsan válaszolj, ha tudsz, mert 9-re jön valaki hozzám.
MSE + Ti többiek!
- kerestem egy papírt, közben ezt találtam:
Szonett
Mondjon legtöbbet, ki mond többet annál
a gazdag bóknál, hogy te csak te vagy?
Annyi kincsre hol és kiben akadnál,
hogy versenyre hivd benne másodat?
Kór inség lakja a pennát, amely
semmi dicsfénnyel nem emeli tárgyát,
da aki rólad csak azt mondja el,
hogy te te vagy, már örök glóriát ád.
és ami még nagyon megragadott benne az, volt, hogy "ha nem adod vissza, továbbadod", szoval a harag,a büntudat, a rossz érzések ki akarnak szabadulni, és ha nem oda kerülnek, ahova valók, akkor egy gyengébb láncszem látja kárját, vagyis a gyerekek.. épp ezért van, hogy az összes ilyen öö ö téves magatartásforma öröklődik. Nem utánozza senki a szüleit, sőt, mindenki MÁS akar lenni, de amit tőlük kapunk, ha nem tudunk vele mit kezdeni, akkor továbbadjuk..
Érdemes lenne elgondolkodni, ez a megfelelési kényszer miért van mindkettőtöknél, hiszen valahol irtad is, hogy pl a legnagyobb lánnyal szemben milyen maximalista a férjed, és talán mindketten jo uton vagytok affelé, hogy ők is olyan rögeszméket kapjanak örökül, amelyeknek soha nem lesznek képesek megfelelni.. Szoval meg kéne találni a "miért"-et is, hogy amig magad meg nem tudod szabaditani, legalább másra ne adódjon át.. (De nehogy ugy értsd, mintha most megint hibás lennél valamiért, hanem épp az a lényeg, hogy rá kellene jönni, hogy nem vagy az, hogy nem felelsz olyan dolgokért, amikről eddig hitted..)
ja, itt is melegen ajánlom a Mérgező szülők c. könyvet, az egyszerüen mindenre "jo", olyan világos és logikus magyarázatokat ad. Én folyton frászt kaptam hogy minden pszicho elcsépelt modon a gyerekkorral jön "Dehát én már felnőttem hagyjatok békén, örülök, hogy elmult", és féltem attól a gyengeségtől, ami kiderülne, ha még hatással lennének rám a régi dolgok, de most olvasva kezdek rájönni a dolog logikájára, és semmi szégyellni valo nincs benne.. Mindenesetre a Nullinál tapasztalható társfüggőség szerü dolog, önbizalomhiány könnyen származhat valami téves gyerekkori hiedelemből.. (a könyv másik előnye, hogy van benne megoldás is) ..
Ezen el fogok gondolkodni. Komolyan. A haragban azért nem hiszek, és a szeretetemben sem kételkedem. DE NAGYON SZERETNÉM NEM SZERETNI!!!!!
Valóban megkönnyebbülnék.
"Megér annyit ez az alak, hogy öngyilkos legyél miatta?"
Az ő értékeiben nem kételkedem. Nem ő tehet róla, de tényleg. Ezt a kalitkát én csináltam magamnak, miközben ő úgyérzi neki készült.
" olyan függésben élsz tőle, mint az alkoholista az alkoholtól"
Biztos, hogy szereted őt? Hiszen a rabszolgája vagy (érzelmileg), meg se mersz moccanni, nehogy magadra haragítsd. Szerintem ez a nemes "szeretet" benned nagyrészt elfojtott haragot takar.
Megér annyit ez az alak, hogy öngyilkos legyél miatta? Na nehogy már! De először észre kell venned: olyan függésben élsz tőle, mint az alkoholista az alkoholtól. És ez nem szeretet: ez rabság.
A szeretet bátor és szabad.
