Na igen ez az amit laikusként nem tudok ezért is kérdeztem akkor a drágább jobb. A tavaszit a régivel szerelték és van egy minimális hangja a múlthéten a másodikat direkt nagyobb gumibakkal kértem és semmi hangja. Mondjuk így kép alapján nem tudom megítélni a mit raktak a szerelők.Este fotóztam,de most írtam a kílmás cégnek küldjenek nekem alá majd kiderül mi érkezik. Köszönöm.
Még most igen, de Jászberényből kipucoltak egy rakat terméket Kínába gyártani idén május-szeptember között a szabadonálló hűtő és porszívó portfólióból sajnos.
Frissen vásárolt házban van egy hűtő-fűtő klíma. A kültéri egység a járda fölött van, a beltéri kondenzvize szépen tovább van vezetve egy hosszú merev csővel, fűtéskor viszont a kültéri kondenzvize éppen a járda közepére csöpög. Azt olvastam, nem ajánlott a kültéri kivezetőjét is megtoldani egy hosszú csővel, mert az télen be fog fagyni. Mit lehet tenni?
srác mondta, hogy hol vegyük meg majd ott hivatkozzunk rá, s őt kérjük a szerelésre. ő se partner és akik árulták se. már az első napokban kattogott a kültéri, minhta egy t4zk beállna az udvarra...azóta egyre rosszabb. kb 1 hónap után kijöttek nézegették szétszedték a kültérit, de még durvább lett mint volt, a házban se lehet megmaradni miatta.
Sajnos belfutottunk egy igen csak kacifántos klíma szerelésbe...és persze a klíma nem is működik megfelelően és nem akarnak igazán tenni semmit az ügy érdekében.
Az lenne a kérdésünk, hogy a tanusítványon amit kaptunk egyáltalán nem szerepel annak a neve aki felszerelte, sőt az is a fülünkbe jutott, hogy az F-gáz vizsgája sincsen és semmilyen papírja a szereléssel kapcsolatban csak a cégen keresztül szerelget.
:-) Már minden Kína termék szinte. Az Electrolux is Kína kézben van ... nem találom a sajtó közleményt. A Gorenje az Hisense company-é lett a Candy a Haier-é ... és ha nem tévedek nagyot akkor az Electrolux csoport a Midea-nak jutott ...
Megy Europa fejjel a falnak, de menjünk ... most M1 -et hallgatok .... egy 2 órája. vírus, virus, virus ... migráció most nincs. De ha vége lesz a virusnak majd mindenki Kínai főnökkel fog találkozni ha egyáltalán lesz még főnök.
A Whirlpool meg vette a Indesit - Hotpoint csoportot amit most zárt be ... sms-ben.
Ez az utóbbi egy év termése.
Bosch az még talán önálló, a Vailant, ugyan az mint a Daikin, elad mindent a saját matricájával amit talál.
Igen, ez a poén az egészben, hogy az emberek 98%-a csak a termék márka jelzését nézi és hiába van a nagy tudású internet manapság, még arra se veszi a fáradságot, hogy egy kicsit utána olvason.
Csak megelégszenek azzal, hogy pl egy ilyen termék esetében az árukeresőn mennyi csillagot kapott, plusz max elolvasni 10 véleményt.
Nálam azért merült fel a kérdés a vaillantos klímával kapcsolatban, mert ha már a házban vaillantos kazán van, vaillantos rendszer szabályzóval, amit interneten keresztül is tudok vezérelni, akkor lehet ildomos lett volna maradni a márkánál, ha már van olyan termékük is. Pláne azért, mert azzal is reklámozzák magukat, hogy a rendszer szabályzóra a klímát is könnyedén rá lehet kötni. (Plusz a neten nézve nem is találtam horribilis árakat rá)
Vaillantnak a hőszivattyújáról, eddig jókat olvastam, de ha azt mondjátok, hogy a klímája egy bújtatott marketing fogás, hogy a teljes gépészeti paletát le tudják vele fedni, akkor én hiszek nektek.
Ettől függetlenül, aki a későbbiekben netalán tánc megtalálja ezt a "kommentet" és van tapasztalata a Vaillant klímával, akár használattal vagy üzembentartási költségekkel kapcsolatban, akkor legyen már olyan kedves, hogy küld egy privát üzenetet a tapasztalatával.