"Amúgy meg lehetséges, hogy azért indították el az ENT-et, hogy az emberek "kipihenjék" a régi-új sorozatokat (TNG, DS9, VOY), " háát elég gáz 5let hogy a 4. "megyünk" stylusú sorozat már, ami nem lenne baj,csak lassan elfogy az 5let. Ráadásul a tng-ent között cca 15 év a korkülönbség, ami picit kevés. Voy hogyha eltekintünk azoktól a részektől, amik az alfa-kvadránsra vonatkozhatnak (igen borg is) akkor annyiból mindenképp jó, hogy kiterjeszti a trek galaxist, ez vitathatatlan. Továbbra is fenntartanám, hogy TOs elé nem szerencsés menni semmilyen szempontből, az hogy "vissza a múltba" még nem feltétlen baj, ha a tng előtti de tos utáni idősík lenne (bár így is számos probléma felvetődhet, ezek még relativ kezelhető szinten lennének). A sorozatok feletti időutazós átívelések pedig nagyon katasztrofális döntés lenne, remélem nem lesz így. Másrészt a sok spinoffra tervezett storynak nagy hátránya, hogy ebben az esetben pl. évtizednyi méretekben érdemes gondolkozni, ami elég gázos azért (szal inkább legyenek meg egy JÓ sorozattal full, ráérnek gondolkozni mi legyen a következő).
Ja meg asszem a tng-ds9-el a készítők elég magasra tették a lécet, jó lenne ha vigyáznának, hogy legalább le ne verjék pont ők...
Nagyjából egyetértek veled :-)
Annyi különbséggel, hogy én arra vagyok kíváncsi, mi történik Sisko után - én már a Voyt se tartom ST sorozatnak :-)
Úgyhogy drukkolok ennek a hírnek, hogy igaz legyen - ha Stewart & Co venné át a Treket, akkor az zseniális húzás lenne.
Volt egyszer a Babylon 5-ben is egy hasonló epizód az ötödik szezon elején.
A B5 két szerelőjének kalandjait kísérte végig, amikor valami x faj megtámadta az állomást. Zseniális egy rész volt, a legtöbb rajongó egyik nagy kedvence. Egyszer tűnt fel az epizódban az egyik főszereplő, Delenn, és baromira nagy szám volt a két emberkének :-)
Ez igaz! A legutolsó Trek filmben (mármint az Insurrectionben) Picard azért nem választja az örök életet azon a bolygón (mi is volt a neve), mert a Föderációra nehéz idők várnak, és szükségük van rá. Na, én szeretném látni azokat a nehéz időket! Szeretném látni, hogy hogy boldogulnak a Dominionnal, a Borggal, hogy mit érnek el, mit veszítenek el. Kíváncsi lennék a Föderációra.
Amúgy meg lehetséges, hogy azért indították el az ENT-et, hogy az emberek "kipihenjék" a régi-új sorozatokat (TNG, DS9, VOY), és letisztuljon annyira a kép, hogy minél többen tisztában legyenek az egész történettel. Szvsz a szünet, vagyis hogy sok-sok évvel a TOS forgatása után kezdték el a sorozatot, jót tett a TNG-nek is, ezért szvsz sokkal letisztultabb is. Úgy gondolom, nézzük végig az ENT-et, de közben ne felejtsük el Picard-t, Rikert, Siskót, Janewayt meg a többieket, mert remélhetőleg később még folytatják ezt a sztorit is.
Ja, és most láttam a TNG második epizódját. Naggyon jó! TNG rulez!
Vagy kölcsönvették az ötletet a TNG-ből, vagy feltalálták a spanyolviaszt. Lásd: Holodoki jogairól szóló epizód, ami kiköpött Data-epizód utánzat volt a TNG-ből.
Oké, a TNG is itt-ott lopott ötleteket - mint pl. a mai részeges epizód - de itt legalább következetesek voltak, mert Rikernek leesett a tantusz, hogy Kirk-éknél is volt hasonló...
Nem tudom, ki hogy van vele de nekem csak 1 bajom van az Ent. sor.-al.Az hogy beállt az SW indította sorba, és itt is az "előre a múltba" elv érvényesült. Nekem a TOS marad az alap. Ott kezdtem el megszeretni az ST-t, erre most jönnek és megmutatják mi volt előtte. Ráadásul a képi megjelenítést nem tudják annyira lerontani mint a TOS készítésének korában volt. Nos engem nem érdekel, hogy mi volt Kirk előtt. Az érdekel mi van Janeway után!!! De azt hiszem, evvel nem vagyok egyedül. ugye?
"...en meg soha nem hallottam, hogy Patrick Stewart valaha is producerkedni akart volna. Brent Spinerrol meg el tudom kepzelni, ugy tudom az elozo filmben is vallalt ilyen szerepet, de Stewart szinesz."
Pedig pont ő volt az, nem Spiner. Stewart az "associate producer" az Insurrection-ben.
Mondjuk inkább úgy, hogy szerettem volna, sszal tecc, de akárhol belekezdtem, abbahagyták. Aztán mint kiderült, jobb is hogy nem láttam végig (?), biztos engem is szétvetne az ideg.
Van itt olyan, aki ismeri (és talán még szereti is) az Earth 2-t...? :)
Mikor legutóbb (jó pár éve) próbáltam valami ST környezetben emlegetni, jól megkaptam a magamét... De akkor mégse vagyok teljesen hülye. :)
Szerintem akkor is nagyon jó kis sorozat volt (lett volna), és éppen akkor kezdett kibontakozni, mikor vége lett. Azóta is tök pipa vagyok, hogy már sosem tudom meg, mi lett Adair-el (Meg EVE-el, meg a Földdel, stb)... :(
Nemrég jutott eszembe ilyesmi nekem is, hogy mi lenne, ha egy hajót "alulról" ábrázolnának?
Nem a főtisztek lennének a főszereplők (bár ők is feltűnnének 1x-1x), hanem alacsonyabb rangú emberkék, akikkel akár azt is meg lehet csinálni, hogy pl valamelyik epizódban behozzák, pár részen keresztül megismerjük őt, a munkáját, a kapcsolatait, aztán a kapitány leszól a hídról, hogy tessék elmenni felderíteni, szegény szereplő megy, kicsit meghal, és úgy marad(!). :)
Ez realisztikusabbá tenné a dolgot, mert az egyik igen jelentős probléma az ST-ben mindenhol, hogy pl egy 1000+ fős legénységű Galaxy-n miért a kapitány/az első tiszt vezeti a felderítőosztagokat, és miért csak a főtisztek (egy-két kivételtől eltekintve) mennek mindig velük?
Meg lehetne tartani állandó szereplőket is, akikhez kötődni lehet (ez szokott lenni az indok, hogy miért nem használnak ergyepizódos szereplőket, mindig változó helyszínnel), de így nem kéne folyton azon erőlködni, hogy "jujj, ebben a részben meghalt az egyik főszereplő, hogy hozzuk vissza?", mert ebből keletkeznek a jól ismert egy epizódos csodák.
Egyébként ez a TNG-ben viszonylag sűrűn előfordult, voltak visszatáérő mellékszereplők (pl. az első évadban 1 Sonya Gomez nevű gépész, később lesz majd Keiko Ishikawa-O'Brien, Alyssa Ogawa, Ro Laren, és még páran akik nem jutottak eszembe), illetve volt (lesz) a Lower Decks című rész, ami a TNG-t kedvelők ranglistáján igen magas helyen áll (3-4 fiatal tisztről szól, akik egy titkos feladat egy-egy részét kapják meg egymástól függetlenül, illetve úgy, hogy nem beszélhetnek róla egymásnak, a főszereplők szinte alig láthatók benne, és az egyik "ideiglenes főszereplő", aki legalább egy korábbi részben már szerepelt, a végén meghal).
Igazság szerint a VOY-ban Sam Wildmannel is próbltak ilyesmit (meg még 1-2 emberrel, akik időről időre feltűntek), de aztán sajnos elsikkasztották őket.
Ja, és akinek ismerős a fentebb a TNG-vel kapcsolatban írt dolog (hogy kicsit visszautaljak az előző hozzászólásomra is), a VOY: Good Shepherd annak a résznek az utánérzése, pl.
Így járt még az Earth 2 is, szintén egy kétrészes első felével abbafejezték. Ezt sem és a Farscapet sem az elejétől kezdtem nézni, de bele lehet jönni, sokminden kiderül menetközben. Csakhát ehhez tényleg több kell, mint leülni oszt bámulni, miközben a legnagyobb erőfeszítés kitalálni, hogy chipset egyek közben vagy kukoricát.
Ez a Fed bukása és újraépítése nekem egy kicsit Androméda-szagúnak tűnik. Igaz, az is G.R.
Szerintem a VOY is pont ugyanilyen volt már.
2-3 epizódonként (néha még ritkábban) 1-1 eredeti ötlet, a többi meg vagy valami erőlködés, vagy a DS9-ból illetve TNG-ből "kölcsönvett" alapötlet újrafeldolgozása (vagy valami eredetinek szánt, de abszolút hülyeségként megcsinált dolog, pl Threshold, lyully...).
Sajnos ez a kereskedelmi TV átka. Minnél bugyutább musorok, és primitiv könnyen emészthető tv sorozatok a nézettség érdekében. (a la big brother & co.) Ami kicsit igényes és gondolkozást igényel az az átlag jenkit nem érdekli.(tisztelet a kivételnek.) Mi meg szivunk mert soxor az átlag amerikai nézök igénytelenségéhez készült sorozat-epizódokat kell elviselnünk. pl: a Voy jópár része
Manapság valahogy a lightos scifi sorozatoknak van keletje, legalábbis a stúdiók meglátása szerint. Csak semmi bonyolult sztorit, mer' még elveszíti valaki a fonalat, ja és semmiképp se legyen túl összefüggő a cselekményszál, mert a csóringer casual (amerikai) tvnéző azonnal elkapcsol, ha nem látott egy csomó részt és emiatt nem érti 100%-osan 5 perc után sem az aktuális epizód történéseit. A végén még nem várja meg a négy reklámszünet egyikét, oszt mi lesz?!
Ennek mindenhol látható az eredménye, gyakorlatilag jelenleg a Farscape az egyetlen scifi sorozat, bonyolult karakterekkel, és egy, illetve több szezonra előre ágondolt fő mérföldkövekkel a storylineban. Ennek meg is lett az eredménye, a (nagyon kicsinek éppen nem mondható) rajongótábor egyszerűen nem növekszik megfelelően, mert nehéz bekapcsolódni a sztoriba. Az eredmény pedig, hogy a Scifi channel leállítja a Farscapet, az ötödik, mindent lezárónak tervezett szezon előtt. Külön vicces, hogy mivel a negyedik szezon vége már le van forgatva, a rajongók egy cliffhangeres epizóddal búcsúzhatnak sorozatuktól.
Ezután melyik producer olyan hülye, hogy az abc-s könyvnél bonyolultabb scifi pilotjával házal bármelyik networknél?!
JMS a Babylon 5 executive producerekent van feltuntetve, marpedig ott o volt az atyauristen, meg levegot sem vehetett venni az engedelye nelkul. O dontott irokrol, szineszekrol, rendezokrol, minderol.
Mert annak tenyleg nem sok ertelme van, hogy a kudarc utan ok vegyek at az uj sorozatot.
Elégedetlenek az Interspájzzal (hehe) odavisznek majd új embereket, TPTB meg megkapja az új sorozatot. Hát ebben meg mi a logika?
En nem nagyon ismerem ezeket az amcsi filmes "rangokat", de az "executive producer" nem a legfobb fonok? Mert ezt a posztot Jonathan Frakes toltene be az uj sorozatban, ennel fogva Berman es Braga fonoke lenne, nem? Vagyis ez gyakorlatilag a B&B uralom veget jelentene.
"ezzel így nem tudok egyetérteni, illetve amennyiben ragaszkodnak a 7 évadhoz, akkor nem fog összejönni, mert szvsz ellaposodik a dolog (a B5 különben egy zseniálisan felépített sorozat, de cca 3.5 évadig teccik, vagyis az árnyháború végéig, ami effektiv 1,5 évad hosszú(!), "
Szerintem meg totál gáz mostanság már előzetes koncepció nélkül sorozatot csinálni. Nem jön be ez az ahogy esik, úgy puffan style, ami az egész Voyt végigkísérte.
Ami a B5-öt illeti: az első szezonban is már meg voltak az árnyháború felvezetései, és ahogy egyre haladt a sorozat, egyre több kulcsepizódot nyomtak be, egyre kevesebb volt a tölteték - de a töltelékek is jórészt zseniálisak voltak [volt ott is gyenge persze]
Egyébként azért fejezték be olyan gyorsan az árnyháborút meg Clark megbuktatását, mert nem volt tuti, hogy lesz-e 5. évad :-(
Azzal egyetértek, hogy vagy 3-5 évig nem kéne Trek sorozatot csinálni. Viszont tetszik a több sorozaton átívelő sztoriline. Valami ilyesmit próbált meg JMS is csinálni a B5 kapcsán, csak ő megszívta a stúdiókkal.
modern sorozatoknál kell valami átalános vezérszál, greater good meg ilyesmi, ami összeköti a részeket.
De úgy megnéznék eccer egy trekket, amikor a kapitány a seggén marad a hajón az első tiszttel, pilótával, főmérnökkel (vagyis a legértékesebb legénységi tagokkal együtt) együtt, és a "SWAT", max a biztonsági főnökkel kiegészülve sugároz le/át bolygóra, űrhajóra körülnézni - ozt max onnan hívnak mérnököt, orvost, diplomatát, mifenét...
Én örülnék neki, ha igaz lenne. Szerintem már a Voyager is gagyi volt, nemhogy az Enterprise.
Izgalmasan hangzik ez a Riker kapitány kalandjai szisztéma... csak el ne csesszék.
Van abban igazság, hogy nem árt némi vérfrissítés, és nem biztos, hogy trekes körökből kell előkaparni. Ugyanis ez a Braga & Co. már nagyon sok hülyeséget csinált, és képtelenek önmaguk ismétlésén kívül bármire is.
Ha Stewart és Spiner megmaradnának háttértámogatóként, miközben egy Új Generáció :-) találja ki az új sztorikat, az szerintem fantasztikus lenne. Hiszen ők ketten már másfél évtizede ismerik a karaktereiket, nyilván ismerik a Trek univerzumot, rá tudnak szólni az ifjoncokra, hogy baromságot csináltok - nem úgy, mint ahogy a Voy esetében történt.
A Föderáció bukása és felemelkedése? Hmmm... zseniálisan meg lehetne csinálni...
Óóóóóóó, az első német Picard-szinkron (+ a filmekben is ez van) tökéletes, imádom. Bár közben lecserélték egy másikra, ami szintén nem rossz, de nem annyira jó, mint az első.:)
Ha igazak az értesülések, amik itt repkednek, akkor a Trekre szomorú jövő vár...
A gond az, hogy nekem jobban tetszik a "visszafogottabb" Sci-Fi (Pl. a sanyarú sorsú Space: Above&Beyond), mint a világmegváltó félistenek hétköznapjai. Márpedig nekem úgytünik, hogy a Trek ez utóbbi irányba mozdulna el. Szivesebben látnék az ENT mellet egy DS9-szerű sorozatott, mint egy újabb szuper-TNG-t...
Nekem cseppet sem tetszik az ennyire nagypályás játékok, mint a Föderáció lerombolása/felépítése, a TOS és a TNG anno "csupán" egy hősies kis csapatról szólt, a DS9 egy emberközelibb sorozat, de a "nagyzási mánia" itt is végigvonul (próféták dolog, végkifejlet). A VOY-nál én a 7 évad után sem látom az igazi kohéziót a részek között, ami igazán összefogja az egész sorozatot, holott éppen ennek lenne értelme az adott esetben (és erről nem csak az Endgame tehet). Az ENT ugye még nem teljesen kiforrot dolog, de az, hogy már az elején belszőtték ezt a Temporális hidegháborút, engem alapból elrémitett a sorozattól.
Mert sajnos a fő probléma ugye az időutazásos részek, illetve azok megvalósítása.
Nem vitás, hogy amíg az elején (TOS, TNG) még relatíve kevés időutazós rész volt, amelyek inkább csak feldobták a sorozatott, a DS9 meglepően visszafogott volt e téren (két darab valós időutazásos rész jut csak eszembe, és azok igen jól kidolgozott és szórakoztató részek voltak), a VOY-tól kezdve viszont teljesen elszabadult ez a temporális mizéria, és szinte egytől egyig egetverő marhaság sült ki belőlük.