A világűr nem üres kutatási adatok szerint 1 köbcm, világűr átlag öt részecskét tartalmaz, ezt 1köbmm-es cső formájú tér gyanánt vizsgálva 1m. hosszú térrészben öt részecskét találunk. Vizsgáljunk most részecske átmérőjű világűr teret fényévnyi hosszban, tegyük fel, ha ebbe egy részecske esik, (most nem akarok nagy számokkal bíbelődni) akkor 12 milliárd fényévnyi hosszú térrészbe a valószínűség szabályai szerint 12 részecskét találunk. Ennyi részecskén küzdi át magát az a foton amelyik ilyen messziről érkezik hozzánk. A felkelő és a lenyugvó napból szemünkbe érkező fény valószínűleg ugyan ennyi részecskén verekedte át magát, mivel a sűrű légrétegen ferdén jutott el hozzánk.
Nem javaslok mást, csak annyit, gondolkozzatok: néhány milliárd éve elindultak felénk azok a fotonok amelyeket most úgy látunk, mintha a fényforrásuk már iszonyú sebességgel távolodtak volna, illetve mi is távolodunk tőle. No, de ezeknek a 13,8 milliárd éve elindult a fotonnak már sok milliárd éve túl kellene lennie rajtunk. Azután itt ez a másik kérdés, ha a horizontunk egy látható pontjáról tekintenénk ide, mi lennénk a horizont, és a másik irány horizont pontja? Az ugye már fénysebesség sokszorosával távolodása miatt nem látszana.
Mi pedig, onnan nézvést is az ellenkező irányba röpülnénk, a másik pontról figyelve pedig az ellenkező irányba is ugye ugyanúgy száguldanánk.
Mi tehát, mindannyian, foton módjára széjjel rebbenésben leledzünk mostanság, ejha! Persze, mind ez sok milliárd évvel ezelőtti szitu, ehhez képest mi kell legyen velünk most, mi már nem fotonként, hanem hiperszuper röntgen sugárkén rebbenünk széjjel. Nahát?
Igen igazatok is lehet, de, ha doppler effektushoz hasonló fénytani jelenséget mégis valami más is okozhatná, mint az objektumok eliszkolása, akkor a világunkkal kapcsolatos tudományunk kissé módosulhatna. Na, akkor nem egy fröccsenő világról folynának a tudományos kitalációk.
,,Tehát: a világűri távoli fényforrások elvörösödése valamelyest összefügghet azzal a nagyon csekély mennyiségű anyagnak a jelenlétével, ami e végtelen térben azért útjába esik a fénysugaraknak, illetőleg a mihozzánk is eljutó fotonoknak.
Néha a távoli bolygókon repdeső méhecskék is megzavarják a fény útját.
Ez ellen közvetlen és sokkal erősebb bizonyíték is van: a színkép. Egy színszűrő (pl. valami anyag közöttünk) egész mást csinálna, egyes színképvonalakat jobban csillapítana, mint másokat. De a kozmológiában megfigyelt vörös eltolódás nem ilyen, hanem eltolódnak a színképvonalak. A frekvenciájuk változik meg.
Ez teljesen, alapvetően más, mint az a jelenség, hogy a lenyugvó nap vörösebb. Ott az történik, hogy a színképvonalak maradnak a helyükön, a frekvenciájuk ugyanaz, csak a magasabb frekvenciájú komponensek amplitúdója kisebb, mert több szóródik a légkörön áthaladáskor.
"ha a levegőben sok a por, akkor nem a légköri fénytörés okozza a vörös elszíneződését a naplementének."
tévedés, azt nem a fénytörés, hanem a fényszóródás okozza.
"világűri távoli fényforrások elvörösödése valamelyest összefügghet azzal a nagyon csekély mennyiségű anyagnak"
ez is tévedés, mert a vöröseltolódás és a távolság között egyértelmű összefüggés van, ha ezt galaxisközti anyag okozná kizárólag, akkor a vöröseltolódás random módon jelentkezne közeli és távoli objektumoknál. (Távolságmérésre többféle módszer létezik, és ezeket célszerű összhangban értelmezni, tehát nincs olyan, hogy minden objektum, aminek a távolsága nem illik bele az álmainkba, arra rásütjük, hogy biztos téves becslés)
"LEHET ismét HISZTÉRIKUS POCSKONDIÁZÁST folytatnotok "tudóskáim"!"
csalódni fogsz, ha hülyeségeket írsz, akkor majd kijavítanak. Ha az ideírók tudóskák, akkor te egy tudatlanságod miatt frusztrált, önképzésre alkalmatlan kisember vagy. Ebből is kétféle ember létezik: aki változtatni akar, azzal érdemes foglalkozni, és aki nem, azzal nem érdemes.
A modell szúkségképpen kitaláció. Figyeljük a valóságot, kísérletezünk, gyűjtjük a tapasztalatokat. Ez a rengeteg tapsztalat egy óriási adathalmaz, amit önmagában, rendezetlen, feldolgozatlan formában nem sok mindenre jó.
Nekünk használható modell kell, amivel ki tudunk számítani dolgokat, meg tudjuk mondani, adott kezdő feltételek esetén mi lesz az eredmény. A modell hasonló egy szerszámhoz, adott feladatra használni lehet, és működik.
Akkor jó a modell, ha működik, vagyis helyesen lehet vele meghatározni dolgok kimenetelét. Meg tudjuk mondani, hogy ha ilyen és ilyen módon tervezünk meg egy féket, mennyi lesz adott sebességnél a fékút. Vagy ha ilyen sebességű elektronnal eltalálunk egy másikat, mire számíthatunk. És így tovább.
A modell egy kitaláció, szabályait mi találjuk ki. Nem tökéletes, néha sikerül jobbat kitalálni.
Hasznos kitaláció, azért csináljuk.
A modell nem egyszerűen a meglevő megfigyelési és kísérleti adatokat magyarázza. Ha csak ezt tenné, már akkor is hasznos lenne. De a fő előnye, hogy olyasmit is jelez, amire nincs még megfigyelés, kísérlet. Persze vagy jó, vagy nem. Ezért új modell esetén igyekszünk olyan kísérleteket végezni, amivel ellenőrizni lehet, milyen körben jó még a modell. Pl. Newton modellje annyira jó volt, hogy több mint 200 évig nem vettek észre olyasmit, amiben téved. De ennek is eljött az ideje.
Példa: az Általános Relativitáselmélet előre jelzett egy nagyon különös jelenséget: a gravitációs hullámokat. Ilyen Newton elméletében nem volt. Amikor eznnek a létezését kikövetkeztették az altrel modellből, még teljesen lehetetlen volt kimutatni. 100 évnek kellett eltelni ehhez, és kiderült, hogy az előrejelzés helyes volt.
Még egy példa: A Higgs mezőt részecskefizikai mérések alapján találták ki, egy részecskefizikai modell része. Gyorsítókban végzett kísérletek magyarázatára dolgozták ki. Viszont felhasználva ezt a kozmológiában, meg tudott magyarázni egy olyan megfigyelést, amit korábban nem sikerült. Nem tudom, érted-e, ez miért nagyszerű. Ha a kozmológiai megfigyelés magyarázatára találnak ki valamit ami modellezi, az is érdekes, no de mégiscsak arról lenne szó, hogy ráillesztettek valamit a megfigyelésre. De itt nem ez a helyzet. Egész más megfigyelések alapján találták ki, és mégis működött. Sikerült valamit nagyon jól eltalálni.
A tudományos magyarázatok alapjai kitalációk. Én pedig az öreg parasztbácsi szomszédom felhívásaiból indultam ki ami szerint: vörös az égalja holnap szélvihar lesz! És az lett nagy porfelhőket kavart. Tehát, ha a levegőben sok a por, akkor nem a légköri fénytörés okozza a vörös elszíneződését a naplementének. Tehát: a világűri távoli fényforrások elvörösödése valamelyest összefügghet azzal a nagyon csekély mennyiségű anyagnak a jelenlétével, ami e végtelen térben azért útjába esik a fénysugaraknak, illetőleg a mihozzánk is eljutó fotonoknak.
LEHET ismét HISZTÉRIKUS POCSKONDIÁZÁST folytatnotok "tudóskáim"!
Mindez ráadásul egyáltalán nem speciálisan a Higgs mező problémája, hanem az összes részecskemező problémája. Hisz minden bozonmező pozitív zérusponti energiával és negatív zérusponti nyomással járul hozzá az eredő vákuumhoz, míg minden fermionmező épp ellenkezőleg negatív zérusponti energiát illetve pozitív zérusponti nyomást ad. Ezek az ellentétes értékek bizonyos mértékig csökkentik egymás gravitációs hatását, de a jelenlegi számolásaink szerint nem eléggé, így a ma megfigyelt tágulásnál sokkal nagyobb gyorsulású tágulást indokolnának.
Az infláció idejére éppen olyan gyorsulás jön ki a Higgsből, ami megfelel a kozmológiai méréseknek. Aztán ezek gravitációsan taszító gerjesztések lebomlottak, és az energiájuk döntő része gravitációsan vonzó fotongerjesztésekké illetve fermiongerjesztésekké alakult. Ám az ezután következő hosszú időn keresztül tartó tágulás mellett mára ezek sűrűsége annyira lecsökkent, hogy mára már nem a fotonok és a fermionok energiasűrűségének illetve nyomásának vonzó gravitációja dominálja a tágulási folyamatot (vagyis nem lassul), hanem e részecskemezők vákuumenergiáinak és nyomásainak, taszító gravitációja (vagyis gyorsul). Ez viszont a megfigyeltnél sokkal nagyobb gyorsulást indokolna, így alighanem kell lennie valami ellentétes hatásnak is. Egyik feltételezés szerint léteznek bizonyos eddig ismeretlen, jelenleg nem gerjesztett (vagyis üres) részecskemezők is, amelyek ellentétes előjelű vákuumenergiái és nyomásai adnák a kompenzációt. Ezeket a mezőket próbálják az LHC-ben gerjeszteni (a részecskéiket létrehozni), de eddig nem találták a nyomukat, vagyis nem sikerült kimutatni, hogy valóban léteznének ilyenek, tehát az ismert részecskék "szuperszimmetrikus" párjai.
Ez csak a mai gyorsuló tágulás Higgs-vákuummal való magyarázatánál jelent problémát, de nem érinti sem az inflációs korszak, sem a tömegadás magyarázatát.
Ha a tömeget Higgs-úr adná osztaná, akkor a kozmológiai állandó értéke a Hubble mérésekhez képest 10120-szorosa lenne, és az univerzum a másodperc töredéke alatt szétfröccsent volna.
Megpróbálom érzékeltetni a 120 nagyságrendet, DGy hasonlatával.
Hány éves a lányod? Nem mindegy, hogy 1 napos vagy százmilliárd éves. De az még csak 15 nagyságrend!!!
Ha a Planck-időegséghez mérnénk, még akkor is sok nagyságrend hiányzik az arányhoz.
Majd ha minimális jelét adtad annak, hogy az anekdotákon kívül bármit is tudsz a kozmológiáról, akkor megfontolom, hogy komolyan vegyelek-e. Addig bohóckodj nyugodtan.
