Így van, nem is értettem, hogy miért hozta le őt Cholo, lehet, hogy kímélni kell még a legutóbbi sérülése miatt. Most ugye hétközi forduló is lesz, aztán meg angliai túra, szóval daráló lesz rendesen.
Oblak meg, hát igen, ezeket ő védeni szokta, most rossz napot fogott ki. Legalább kihoztuk az x-et, csak nem sikerült azt a pluszt beletenni, amitől megnyerhettük volna a meccset.
A szabadrúgásból benyalt gólt pedig nem értem. Rövidre felállítom a sorfalat úgy, hogy a labdát lássam és enyhén a hosszúra helyezkedek. Na mindegy, lehet ez kellett, hogy felbőszüljön a csapat.
Sui szerintem a spanyol bajnokságban nem hagyott ki tizit. A mostani pedig az a fajta volt, ami 50-50, mert ha a kapus eltalálja az oldalt, akkor pont telibeveri a laszti. Csak arra tudok gondolni, hogy az utolsó pillanatban a tizi rúgója a kapus bemozdulása után még tud változtatni a rúgásán.
Viszont jó volt látni, hogy Lemar, Félix páros milyen jól működik, Félix ott volt, ahova vártuk, elöl pedig ha a Grizi Sui páros gépezet beindul, akkor bőven esélyes lehet a bajnokság.
Tényleg retard a szoci, még a végén megmagyarázza, hogy az nem tizi, ha beletapos a másik térdhajlatába, labdát nem érintve. Ez mire jó? A csonthülye titulusra gyúr? Eltalálta, tizi, lapozzunk.