...három éve ezzel az eredménnyel elsők voltunk...pillanatnyilag pedig a csatlakozó tizek mezőnyének végén kullogunk...
Lehet, hogy a másodikak. Nem tudom. Nem mindegy? Ma az élmezőnyben vagyunk szerinted, vagy a végén?
Ma adónk 90 %-át adósságtörlesztésre fordítjuk...
Valószínűleg az SZJA-ra gondolt, tudtommal ez is stimmel.
...közben senki sem tudja, hová lett a pénz.
Miért, te talán tudod? :) Most azt mégsem mondhatja, hogy lenyúlták az elvtársak... :) Miért, szerinted olyan sok eredményt tud felmutatni ez a kormány?
Igen, igazából összegyűrtam a kettőt... Szóval a sötétben tapogatózom, de nyilván nincs is most senki, aki világosságot tudna gyújtani. Egyszerűen vakon el kell hinnünk mindent... :)
mint mondtam a naptárhatásnak két egymástól élesen elkülönülő formája van. amit te írsz, az a munkanaphatás, amikor ugyanolyan hosszúságú időszakok között megváltozik a munkanap-szabadnap arány. a szökőnap-hatást nem lehet ilyen egyszerűen számolni, mert ott eltérő hosszúságúak az összehasonlítani kívánt időszakok. az ilyen hatás általában erőteljesebb a munkanaphatásnál.
Biztosan van itt valami nagy tudomány a háttérben, de én már csak olyan vagyok, hogy szeretem a dolgokat megérteni ....
Most utánanéztem egy kicsit: a németeknél egyszerűen a rendelkezésre álló többletnapokkal arányosítanak: munkanapok 1-es szorzóval szombatok 0,2-essel, vasár- és ünnepnapok 0,1-essel mennek.
2004-ben így számítva 3.3-al több munkanapuk volt, mint 2003-ban (azaz kb. 1,2%-al több munkaidő). Ez a GDP-re összességében 0,6%-os hatást fejtett ki - tehát hozzávetőlegesen egy 1/2-es szorzóval számolnak.
Nálunk a német szorzókkal számolva (ha jól számoltam):
- 2004-ben 67,1 munkanap volt
- 2005-ben 66,9 munkanap volt
Ez a mínusz 0,2 munkanap 0,3%-os eltérés, ami nagyságrendileg 0,1-0,2 %p korrekciót indokolna.
Nyilván valamit máshogy vettem figyelembe, vagy talán rontottam is a számításokban. Nem vonom egyáltalán kétségbe a KSH módszerét, csak nem ismerem, mert - mint oly sok másban - "titkolóznak". De igen kíváncsi lennék rá.
A probléma nem a -0,7%-pontos korrekcióval van, az akár hiteles is lehet. Ami érdekes, a korrekció időzítése. A munkanaphatástól megtisztított statisztikát már egy évvel ezelőtt be kellett volna vezetni, csak akkor nem lehetett volna büszkélkedni a szökőnap eredményének is betudható 4,2%-os növekedéssel. Így most különösebb csinnadratta nélkül, szép csöndben visszamenőleg korrigálják mínuszba a 2004. I. negyedéves adatot.
A szökőnaphatás valamiért mindig jóval nagyobb, mint a munkanaphatás, és más jellegű. Nincs rá igazán meggyőző magyarázat, hogy miért, de szinte mindenhol így van a világon. (Okoskodhatnék egy sort a tippekről, de inkább megkímélnélek tőle.)
De a dolog konzisztens: 2004 1Q-ben pl. -0,7%p volt a módosítás.
neked nincs véletlenül információd arról, hogy miért és hogyan is korrigálták a 2,9%-ot 3,5%-ra? Én megnéztem a naptárt, és nekem úgy tűnt, hogy ugyanannyi munkanap volt 2005. első negyedévében ben mint 2004-ben!
A szökőnappal ugyan több volt 2004-ben, de január 1. szombatra esett, míg 2005-ben munkanapra!
Most komolyan, hogy lehet néhány mondatban ennyit hazudni?
"Hazánk gazdasági növekedése 2002-ben 2,9 %-os volt, éppen annyi, mint most, csak három éve ezzel az eredménnyel elsők voltunk az Európai Unióba készülő államok között, pillanatnyilag pedig a csatlakozó tizek mezőnyének végén kullogunk." -Áder János kitért rá: "Ma adónk 90 %-át adósságtörlesztésre fordítjuk, évente az ország 800 milliárd forintot kénytelen a kormány által felvett hitelek visszafizetésére költeni. Ez gúzsba köti az országot, közben senki sem tudja, hová lett a pénz."
"Tegnapi hír, hogy a gazdasági növekedés üteme három százalék alá csökkent. Ilyen eredményt egyetlen volt szocialista ország gazdasága sem produkálhatott" - mondta Áder János a Győri Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által szervezett komáromi lakossági fórum előtt. (hirado.hu)
A lengyel gazdaság az első negyedévben az előző év hasonló időszakához képest mindössze 2,1 százalékkal bővült. (napi.hu)
Csekély az esélye annak, hogy Magyarország tartani tudja az év végére kitűzött, GDP-arányosan 4,7 százalékos államháztartási deficitcélt – derül ki az Economist Intelligence Unit (EIU) új országjelentéséből. A cég szerint valószínűtlen, hogy Veres János pénzügyminiszteri kinevezése jelentősebb hatást gyakorolna a költségvetési teljesítményre.
Az EIU szerint csekély az esélye a magyar költségvetési deficit cél tartásának. A világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságelemző és előrejelző háza által Londonban kiadott elemzés szerint az idei költségvetés teljesítését kiadási és bevételi oldalon egyaránt veszélyek fenyegetik. Az EIU szerint a lassuló gazdasági növekedés és fogyasztás, valamint a vártnál alacsonyabb infláció miatt a költségvetésbe beállítottnál valószínűleg kisebb lesz az ÁFA-bevétel, és az éves hiány az idén és jövőre is valószínűleg a GDP 5 százaléka körül lesz. A cég szerint Veres János pénzügyminiszteri kinevezése nem fog jelentősebb hatást gyakorolni a költségvetési teljesítményre.
Ezzel kapcsolatban két vélekedés van: az egyik szerint egy pártember kinevezése a pénzügyminisztérium élére azt jelzi, hogy "választási költségvetés" készül jövőre, további költségvetési elcsúszásokkal. A londoni cég szerint a másik elmélet az, hogy Veres Jánosnak, akinek politikai bennfentesként komoly támogatottsága van a (szocialista) pártban, ennek révén a költségvetési politika megszigorításhoz van nagyobb mozgástere elődjénél.
Az EIU szerint azonban a legvalószínűbb kilátás az, hogy a jelenlegi helyzet folytatódik. Az elemzés szerint Magyarország növekedési kilátásai szorosan kapcsolódnak az euróövezet legnagyobb gazdaságainak teljesítményéhez. Az EIU saját felmérése azt mutatta ki, hogy 1998 és 2004 között az éves szintre számolt magyar gazdasági növekedés negyedévi változásai csaknem 75 százalékban voltak összeköthetők a nyugat-európai fejleményekkel.
A jelentés szerint emiatt az euróövezet folytatódó lassulása különösen aggályos. Az EIU a tavalyi 4,0 százalék után erre az évre 3,4 százalékos, jövőre 3,8 százalékos gazdasági növekedést jósol Magyarországnak.
A pénzügypolitikáról a jelentés azt írta, hogy a meredek jegybanki kamatcsökkentések ellenére reálértéken nem enyhült a monetáris szigor, mivel a december végi 9,5 százalékos jegybanki kamat az azóta bekövetkezett gyors dezinfláció miatt reálértelemben alacsonyabb volt, mint április végén. Az infláció azonban azóta visszagyorsult, és a forint is gyengülésnek indult, ezért az EIU szerint a következő hónapokban már nem várható nagyobb kamatcsökkentés.
Az építkezések ciklikusságát sem kell túldimenzionálni. Komolyabb külső munkába nem kezdenek februárban akkor sem, ha jó idő van, mert egy héttel később jöhet egy mínusz tíz és kopp. A belső munkák viszont folyamatosan zajlanak, egy többszintes társasházban az összérték 70%-át ezek adják.
2004- első negyedévében úgy számolom, ugyanúgy 63 munkanap volt, mint 2005-ben. Igaz, hogy szökőév volt, viszont idén január 1. szombatra esett, tavaly pedig munkanapra. Ez kiegyenlíti a veszteséget.
2005. május 31., kedd, 9:14|Utolsó módosítás: 2005. május 31., kedd, 10:04
A nemzetgazdasági beruházások volumene 2005 első negyedévében 6,8 százalékkal nőtt 2004 azonos időszakához képest az előzetes adatok alapján. Az ipari termelői árak 2005 áprilisában az előző hónaphoz viszonyítva 0,8 százalékkal, éves szinten 5,3 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az elmúlt évben az energiatermelő ágazatokban regisztrálták a legnagyobb árváltozást.
Az előző negyedévhez képest - a szezonálisan kiigazított index szerint - a nemzetgazdasági beruházások volumene 2,8 százalékkal bővült. Folyó áron a beruházások teljesítményértéke 681,7 milliárd forintot tett ki.
A 2004. negyedik negyedévi nemzetgazdasági beruházások az előző év hasonló időszakához viszonyítva 0,3 százalékkal nőttek, a szezonálisan kiigazított indexek alapján az előző negyedévhez képest ugyancsak 0,3 százalékkal emelkedtek.
A beruházások tavaly az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest 18,9 százalékkal gyarapodtak.
Egyetértek, az általam említettek szinte szót sem érdemelnek ahhoz képest, hogy halmazati cselekményként naponta követik el a józan ész elleni inzultust a kormányzati propagandában.
Ha az lenne a legnagyobb csúsztatásuk... Mégis mit vársz egy olyan garnitúrától, ahol egy pénzügyminiszter (na jó: egy veres...) képes azt állítani, hogy nem baj, ha júliusra meglesz az éves hiány, a második félévet szufficitre hozzuk? Itt már régóta a "ma hazudjunk akármit" politikája folyik. Ha holnap lebuknak - ami elkerülhetetlen -, azt mondják, hogy eddig szánjuk bánjuk, ezentúl minden másképp lesz. Ha már ez is túl ciki, lecserélik a pénzügyminiszter. Ha már ez is kevés, akkor a miniszterelnököt. Aztán jöhet megint két pénzügyminiszter, és ki is húztuk a négyéves ciklust. Utánuk az özönvíz.
A hideg és elhúzódó tél viszont a magasabb fűtési költségek révén pozitív oldalon is megjelenik a GDP-ben (ami nekem magasabb fűtésszámla, az a MOL-nak és a gázszolgáltatóknak magasabb bevétel).
Az azért mégiscsak figyelemre méltó, hogy tavaly ilyenkor a KSH nem kürtölte világgá, hogy azért nőtt olyan nagy mértékben, 4,2%-kal a GDP, mert volt szökőév volt. A 2004. I. negyedéves gyorsjelentés csupán ennyit közölt:
Az előzetes számítások alapján Magyarország bruttó hazai terméke 4,2%-kal nőtt 2004. I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Kezdjük az alapoknál: Tavaly 91 nap alatt előállt 100 fabatkányi GDP. Idén 90 nap alatt 102,9 fabatkányi. Eznnyi a nyers adatunk. Ez annyit jelent, hogy tavaly naponta 1,0989 (100/91) fabatkányi volt a GDP, idén pedig 1,143 (102,9/90) fabatkányi. A kettő hányadosa 1,04, azaz az egy napra jutó GDP 4%-kal emelkedett. Ha gazdaságstatisztikus lennék, akkor tudnám, hogy a munkanapokon hányszorosa a GDP előállítása a szabadnapokhoz képest. Ennek alapján képeznék egy munkanap-ekvivalens értéket, ami azt mutatja meg, hogy az első negyedév szabadnapokat is beszámítva hány munkanapnak felel meg GDP-előállítás szempontjából. Pl. ha a munkanapon ötször annyi GDP-t termelünk, mint szabadnapon, és volt a 90 napon 65 munkanap és 25 szabadnap, az - ezzel a munkanap-ekvivalenssel számolva - 70 munkanapnak (65 + 25/5) felel meg. Lehet, hogy a szombatot, vasárnapot, állami ünnepet külön kell bontani, de ne bonyolítsuk. A munkanaptényezővel korrigált GDP indexet úgy kapjuk, hogy mindkét évre kiszámoljuk az egy munkanap-ekvivalensre jutó GDP-t, és ezeket osztjuk egymással. Pl. ha tavaly 70,4 munkanap-ekvivalens volt az első negyedévben, idén meg éppen 70, akkor ki is jön a 3,5%-os GDP növekmény. És ez simán lehet, ha pl. lényegében 1 szombattal volt több 2004-ben. (Nem néztem bele a naptárba.)
Te ott tévedtél el, hogy - azonos naptárt feltételezve - a 2.9 % növekedés nem napi 0,032%-os növekedést jelent, hanem azt, hogy minden nap (átlagosan) 2,9%-kal magasabb szinten termeltünk, mint egy évvel korábban azon a napon. Az összes további fejtegetésed innentől értelmét vesztette. (Remélem azért nincs harag.)
"'Tavaly ráadásul nemcsak szökőév, hanem szokatlanul enyhe tél is volt, ami jól felhúzta elsősorban az építőipari indexet. Ez idén elmaradt.' Ez ugye az egész negyedévre vonatkozik, tehát a 2,9%-ban van benne?"
Ez csupán egy ténymegállapítás: egyszeri okok miatt keletkezett viszonylag magas bázisra jött ez a 2,9-es adat.
"Nem gondolom, hogy a fentiek szemüveg kérdése lenne." Nevezhetjük egyszerűen kellően át nem gondolt gondolatmenetnek.
Túlköltekezés, a strukturális reformok halogatása, a gyengülő forint miatti óvatoskodó monetáris politika várható a közlejövő magyar gazdaságpolitikájában, melynek alakulását egyre inkább a választás határozza meg. A deficitcsökkentés időszaka éppen ezért leghamarabb csak 2007-től jöhet el, ekkor azonban jóval drasztikusabb kiigazításra lesz szükség.
A közeljövőben is a túlköltekezés és a reformok iránti politikai akarat hiánya jellemzi majd a magyar gazdaságpolitikát, a költségvetési hiány meghaladja majd a kormány által hivatalosan kitűzött 4,7 százalékos GDP-arányos célt – vélik az Economic Intelligence Unit (EIU) szakértői legfrissebb országelemzésükben, melyet a Világgazdaság ismertet.
Rövid távon az adóreformterveket is feladja a kormány, a gyenge fiskális fegyelem és a gazdasági lassulás ellenére Magyarország nincs válság közeli állapotban, azonban az ikerdeficit növekvő veszélyt jelent. Az elkövetkező időszak a választások jegyében telik majd el: a deficitcsökkentés időszaka csak 2007-től jöhet el. Ekkor viszont jóval drasztikusabb kiigazításra lesz majd szükség –valószínűsítik az EIU elemzői.
Az elkövetkezendő időszakban óvatosabbá válik a monetáris politika a gyengülő forint miatt, s ezzel együtt ritkulnak a kamatcsökkentések. Az Economist Intelligence Unit a jegybankénál jóval magasabb inflációs előrejelzéseket adott 2005 és 2006 végére, és ezeket úgy értékelte, hogy egy esetleges forintgyengülés veszélyeztetné az inflációs célok elérését - teszi hozzá a Világgazdaság cikkírója.
A magyar gazdaság teljesítőképességét 75 százalékban a nyugat-európai konjunktúra befolyásolja – szögezik le a jelentésben az EIU szakértői, utalva a gazdasági növekedés szoros együtt mozgására. Éppen ezért a közeljövőben lassul a magyar gazdaság növekedési üteme: a tavalyi 4 százalékos GDP-bővülés után az idén 3,4-re csökken az éves dinamika.
A dolog sajna nem ilyen eccerű. Nem a munkanap a lényeg, hanem egyáltalán a plusz egy nap. Mert valamennyi GDP minden nap termelődik, pesze munkanapon - jó esetben - kicsit több. (Ha nem fórumozom el a munkanapot, mint most..)
Nem tudom, hogy a 2.9-ről ténylegesen 3.5-re módosít-e a plusz 1 nap, nem vagyok statisztikus, de beleillik a világképembe, reálisnak tűnik és nincs okom kételkedni benne.
"Tavalyi hasonló adatnál - ami váratlanul jó volt - a szocik örvendeztek éppoly megalapozatlanul, amilyen megalapozatlan lenne most a 2.9-en szörnyűlködni"
Nem szörnyülködtem a 2,9%-os adaton.
"A szökőév hatása simán lehet 0,6%:"
Akkor számoljunk. Tavaly volt 91 nap az első negyedévben, az idén 90. Lusta vagyok a munkanapokat kiszámítani, majd megteszed.
Ha a két évben egyenlő nap lett volna (azaz a KSH szökőév korrekcióját nem vesszük figyelembe), tehát 90, akkor a GDP növekmény 2,9%. Ezen, gondolom nincs vita. Ez azt jelenti, hogy naponta, az első negyedévben 0,032%-al emelkedett. Namármost volt egy plusz nap, aminek hatására a negyedévi egész 0,6%-al emelkedett a KSH szerint. Ami azt jelenti, hogy ezen a napon 18,75 szeresével emelkedett a GDP, mint a negyedév többi napján. Ezt nevezted símán hihetőnek.
"Tavaly ráadásul nemcsak szökőév, hanem szokatlanul enyhe tél is volt, ami jól felhúzta elsősorban az építőipari indexet. Ez idén elmaradt."
Ez ugye az egész negyedévre vonatkozik, tehát a 2,9%-ban van benne?
"Ettől még a kormányról lehet lesújtó a véleményünk, ehhez nem kell a valóságot sötétítő szemüveggel nézni."
Nem gondolom, hogy a fentiek szemüveg kérdése lenne.
Azért elég bátor cselekedet az olasz és a magyar gazdaságot összehasonlítani. Én örülnék, ha nem nőne a gdp - feltéve, hogy olasz szinten van a gazdaság. Az áht hiánya pedig nem mindegy, mitől van: a rossz szerkezetből adódó hiány fedezése miatt, vagy esetleg állami beruházások miatt.
Nekünk mindenesetre azt kell szem előtt tartanunk, hogy a velünk kb. egy szinten lévő országok mit tudnak produkálni. Azt kellene nekünk is.
Nem az a kérdés, hogy a három hónapnak hány százaléka az egy hiányzó nap, hanem hogy az az 1 nap szerintetek 2,9%-ról 3,5%-ra módosítja a GDP-növekedési adatot. Eszerint havi 1 kommunista szombat beiktatásával 10,1%-ra növelhetnénk a gazdasági növekedés éves ütemét!
Tavalyi hasonló adatnál - ami váratlanul jó volt - a szocik örvendeztek éppoly megalapozatlanul, amilyen megalapozatlan lenne most a 2.9-en szörnyűlködni. A szökőév hatása simán lehet 0,6%: pl. 64 helyett 65 munkanap három hónap alatt arányaiban még ennél is többet indokolna. Tavaly ráadásul nemcsak szökőév, hanem szokatlanul enyhe tél is volt, ami jól felhúzta elsősorban az építőipari indexet. Ez idén elmaradt.
Ettől még a kormányról lehet lesújtó a véleményünk, ehhez nem kell a valóságot sötétítő szemüveggel nézni.
a magyar gazdaság 1998-2002 között 10 szer jobban teljesített, mégis sírtak a szocik.
most aztán minden okunk megvan a jajveszéleésre. egyfolytában elmarasztaló intőket kapunk a gazdaságot érintően, hazudik a kormány itthon az embereknek hazudik külföldön..
Meg lehet nézni valahol, pontosan hogyan számolnak?
Pont azért, mert első pillantásra ökörségnek tűnik, gyanítom hogy lehet értelme a szökőnap-dolognak. Ha kozmetikázni akarnának, sokkal kevésbé szemet szúróan is lehetne. :-)
A KSH kiszámolta, hogy tavaly a szökőnapon hihetetlen sokat termelt az ország, idén sajnos pont ez a nap maradt ki a naptárból. Ilyen a mi formánk (de azért ebben Orbán keze is benne van).
2.9%-kal nőtt a GDP az első negyedben - jóval nagyobb lassulás (3.)
2005.05.31 09:00
Az előzetes számítások alapján Magyarország bruttó hazai terméke az előző év azonos időszakához viszonyítva 2.9%-kal nőtt 2005 I. negyedévében - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. -------
Ezt hogy érted, ez az 50 milliárdon felüli pl az AUDI gyártósora, a Flextronics beültetőgépei? Ha ez igaz, akkor hova a fenébe lett az a 50 milliárd Euró.
""Magyarországra ömlik be a pénz. Az elmúlt 15 évben 50 milliárd euró jött be, a kelet-közép-európai versenyt ezzel megnyertük eddig. Hozzánk jött be lakosonként a legtöbb tőke – mondta Kóka János. Csak a tavalyi évben 3,45 milliárd eurónyi tőke jött be. 25 darab céggel írtunk vagy éppen mostanában írunk alá megállapodást arról, hogy Magyarországon helyezik el a befektetésüket."
És ennek hány %-a ment ki azonnal gépek, berendezések és tanácsadási díjak stb címszóval? 50 milliárd Euró az kurva sok pénz itt mindenkinek úszni kéne benne. Ebőváry
az épülő M3-mal párhuzamosan újítják fel a régi 35-ös utat. A felújítás részeként a régi útpályát több kilométeres szakaszon fél pályán lezárják, a másik félpályán az útalapot kb 1 méter mélységben kiszedik elhordják és kicserélik.
Ezek szerint a hülye útkarbantartók az ép útszakaszt zárták le, és a kocsiknak az 1 méteres gödörben kell közlekedniük... Szerintem ez a legalapvetőbb probléma ezzel az építkezéssel kapcsolatban....
de, igen, tudom mitől nincs egyensúlyban. az autópályaépítések kilométerenkénti 1.2 mrd illetve 3.1 mrd fajlagos költségének különbsége miatt. mert ez százmilliárdokat jelent.
de még az autópályáig sem kell elmenni: az épülő M3-mal párhuzamosan újítják fel a régi 35-ös utat. A felújítás részeként a régi útpályát több kilométeres szakaszon fél pályán lezárják, a másik félpályán az útalapot kb 1 méter mélységben kiszedik elhordják és kicserélik. problémák:
1. mivel a felújítással párhuzamos szakaszon nincs még kész az autópálya (épp a kész pályaszakasz végén kezdődtek el a munkák), eszméletlen dugók alakulnak ki.
2. nehéz belátni mi szükség van a régi útalap felszedésére és félpályánkénti kicserélésére. olyan érzése támad az embernek, mintha a vállalkozók szabad gépkapacitására szabták volna a megrendelést.
Szerintem a kérdésre válaszoltam. Amíg az összes kormánypárti érv azzal kezdődik, hogy minden baj okozója I. Orbán "Diktátor" Viktor, a Tolvaj, addig nem feltétlenül látom be, hogy a mai hiány oka kizárólag abban az időszakban keresendő.
Az elmúlt 3 év eseményei, döntései alátámasztják ezt a véleményt. Mellesleg kiszámolta már valaki, hogy az a 3x alkalommal történt adó- meg járulékemelés mekkora költségvetési pluszbevételt jelent összesen, évente?
Aki nagyobb bevétellel rendelkezve növeli a hiányt, az szerintem rosszul csinál valamit.
Gyurcsány Ferenctől én még túl sokszor nem hallottam, hogy belátná, hogy rosszul gazdálkodnak, de elhiszem. Csak mindig akkor kapcsolom be a tévét, meg a Media Playert, amikor az ellenzék felelősségéről, meg a jómódúakról beszél.
PR-hiba: hát igen, lehet. Elég vicces, hogy az ellenzék osztogatását megemlíti, de a kormányét nem. Pedig mintha nagyságrendi különbségek lettek volna.
Természetesen nem ismerek közvetlen bizonyítékokat.
Érdekes jelenségeket persze tömegével:
- az autópályák most drágábban épülnek, mint a korábbi ciklusban, annak ellenére, hogy akkor állítólag korrupció stb miatt nem közbeszerzési eljárással szerződtek
- informatikai pályázatok sajátos feltételekkel
- reptéri fölvásárlás, mégsevásárlás, ki tudja most mi van
Ha van egy kis időd, hallgasd meg az interjút (az első 10 percben hangzik el; ja és nem kell letölteni az egészet, streamként jön, bele is lehet tekerni).
Folyamatos visszamutogatás, ellenzékfikázás. Mindennek az ellenzék az oka (ez az egész interjúra érvényes). Egy elejtett félmondat szólt arról, hogy igaz, a 2002 utáni kormány sem tudott lejönni erről a pályáról az első években.
Elhangzik, hogy "elhitették az emberekkel, hogy tudjátok, mi kell csak: egy nagyon jó király, egy erős állam, majd ő osztogat...".
És Gyurcsány bár elismeri az ellenzék első éveinek eredményeit is, bizony szó sem volt 100 napos programról meg következményeiről, pedig még te is azt állítod, hogy a mai egyensúlyhiány egyik fő oka az volt.
Nincs szerencsém részleteiben ismerni a fidesz stratégiáját, de tény, hogy amikor ők loptak, so-so egyensúlyban volt a ktgvetés, most viszont, amikor az MSZP-SZDSZ lop...
A megoldás? Hát azt nem tudom, de az első lépést ehhez szerintem Geo is kitalálja.
De mint Gyurcsány Ferenc a szombati reggeli interjúban elmondta, természetesen "a jelenlegi folyamat, amelynek most látjuk a végét, hogy i-szony-ta-tó hiánnyal és adóssággal küszködünk", nos ez a folyamat 2001-ben kezdődött, amikor is elhitették az országgal, hogy csak egy nagyon jó király kell az országnak...
Nos, idáig jutottam. Valami újabb lemezt is feltehetnének.
ff-kének biztos elromlott a copypaste masinája és nem lehet megjavitani. De én mégis inkább arra tippelek, hogy Gyurcsányi-Veres kormánymunkája olyan mélységeket ütött meg, hogy már saját maga se látja értelmét tovább nyomni a kilométeres, elöre gyártott hazugságmodulokat.
Növekszik az adóterhelés, növekszik az államadósság, növekszik a munkanélküliség. Már kozmetikázva, trükkösen sem tudjuk teljesíteni a Euro-övezethez csatlakozás kritériumait, egyre távolabbra tolódik a várható csatlakozás ideje.
Ezt nem látják a szoclib szavazók, vagy látják de nem hiszik, esetleg ellenzéki aknamunkának tartják? Hogy lehet bizalmat szavazni egy ennyire gyenge kormánynak?
Jelenleg Szlovénia és Horvátország is Nyugat-Balkán fedőnév alatt fut a geopolitikai zsargonban. Nem mintha lenne jelentősége a topic szempontjából, hisz Szlovénia valószínűleg néhány éven belül Európa felsőházában lesz a gazdasági teljesítményével. Annak viszont van jelentősége, hogy Románia és Bulgária, "a" Balkán is várhatóan beelőz az eurócsatlakozással: az EU felvételivel együtt mehetnek az ERM-II-be is, jelen állás szerint ugyanis képesek lesznek teljesíteni a kritériumokat.
Örülnék, ha sínen lenne a gazdaság, de sajnos ez a terület is csak egy a sok közül, amin tökéletesen lemérhető szeretett kormányunk inkompetenciája.
Csak vannak visszatérő frázisok (pl. nem kormánypártiak annak örülnek, ha minél rosszabbul megy stb.), amelyekre olyan unalmas már reagálni, hogy inkább azt írom, amit a kedves balosok hallani akarnak, így nincs felesleges billentyűzetcséplés.
És bizony úgy tűnik, hogy 2003 és 2004 után 2005 sem lesz a fordulat éve. De azon már előre nevetek, hogy ha kormányváltás lesz, és a mutatók 2-3 év után elkezdenek javulni (optimista vagyok), akkor az MSZP-SZDSZ "szakemberei" azt fogják állítani, hogy ők rakták pályára a magyar gazdaságot.
Bekövetkezett az, ami már napok óta a levegőben lógott, az egyik legnagyobb hitelminősítő intézet az eddigi "A"-ról "A-"-ra csökkentette Magyarország hosszú lejáratú szuverén forint hitelminősítését. A rövid lejáratú minősítés az eddigi A-1-ről A-2-re változott. A leminősítést az S&P a gyenge fiskális kilátásokkal, és a kedvezőtlen közép távú kilátásokkal indokolta.
Merrill Lynch: adjuk el a forintot, nyár végi célár: 265 forint/euró, afelett MNB-kamatemelés!
2005.05.27 10:20
A patinás befektetési bankház, a Merrill Lynch eladásra javasolja ügyfeleinek a forintot az euró ellenében a következő három hónapban, mivel a Magyar Nemzeti Bank várhatóan tovább csökkenti az irányadó kamatszintet, tovább mérsékelve a magyar eszközök hozamelőnyét. A befektetőknek taktikai euróvásárlásokat ajánl a nyár végéig 265-ös forint/euró célárfolyam mellett - számolt be tegnap késő délután a Bloomberg. A forint jelenleg 254 közelében ingadozik az euróval szemben, így a célárfolyam mintegy 4.5%-os gyengülést vetít előre 3 hónapos időtávon belül.
Elemes, ha ráérsz, akkor most tényleg kíváncsian meghallgatnék valami helyzetelemzést (ld. #8727).
Oké, sok kis tűszúrás vs nagy tűszúrás, de a jelenlegi szituációban - mérlegelve a korábban tárgyaltakat is - továbbra sem értem, miért tart ki korábbi álláspontja mellett Veres (kizárva azt a lehetőséget, hogy valami távolabbi, számomra átláthatatlan politikai cél miatt).
Ez még akkor is nevetséges lenne, ha nem játszották volna már el ugyanezt a műsort 2002-ben is. (Ugye emlékszünk, hogy gyakorlatilag hetente változtatták a hiánycél-prognózist.)
Érdemi információk helyett nagy pofával jönnek a 25 bázispontos alapkamat-csökkentéssel - ez a bizonyíték, hogy helyes a kormány gazdaságpolitikája (ld. hétfői napirend előtti felszólalások).
Ennek ellenére mindenki tudja, mi lesz ennek a vége. Erre az optimizmusra egyszerűen nem válasz a tűszúrás-elmélet.
Ezért kell a KSH-nak, olyan vezetőjének lenni aki tudja politikai regulát.
Lassan és biztosan elérjük, hogy az un. független állami szervek szava pártkatonák vezetése alatt sz@rt sem ér. Mi már biztosan tudjuk, a külföld meg elég gyorsan megtanulja.
Aztán úgy járunk mint a juhász a farkassal, Árpád meg Kovács elvtárs csapata olyan ellenőrzést akaszt a nyakunkba, hogy megemlegetjük, az adatmegrendelők meg árkon bokron túl lesznek.Széchenyi amikor megirta a HITEL-t, már akkor fontos volt, hogy egy ország erkölcsi tőkéje mit ér. (Az elmúlt rendszerben legalább mindenki tudta, hogy mit és hogyan lehet csalni és miért tesszük.)
Ma a makrogazdaság bűvöletében cél és felismerhetetlen okok miatt naponta dezinformálunk, ezzel azoknak a tisztességes szigeteknek és műhelyeknek a munkáját is megkérdőjelezzük, akikben még bizalom van.
Azért mára elég egyértelmű, hogy az állami szféra munkaerőt nem képes többet felszívni, a multik nem jelentenek tartós foglakozásbiztonságot - igazi foglalkoztatási tartalék a többi területen van.
E területeket az közbeszerzés korruptsága miatt az önköltség alatti bevételek jellemzik, a többi területen meg a szélesre nyitott kiskapuk miatt a piacgazdaságra jellemző vállalati fejlődésnek a nyoma sem látszik. A igy keletkező extraprofitot pedig az pár ügyes luxusra költi.
Továbbra is stagnál a foglalkoztatottság, a munkanélküliség folyamatosan nő
A KSH most kiadott gyorstájékoztatója szerint
2005. február–áprilisi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 875 ezer fő volt, a munkanélkülieké 300 ezer, ami 7,2%-os munkanélküliségi rátát jelentett.
A KSH szemérmesen hallgat arról, hogy utoljára 6 évvel ezelőtt, 1999 elején volt ilyen sok munkanélküli az országban, hogy a kormányváltás óta 70 ezer fővel gyarapodott a munkanélküliek száma, s hogy a közel 20%-os ifjúsági munkanélküliség nem csak az EU átlagot haladta meg, hanem történelmi rekordot döntött.
A 400 ezres többlet-foglalkoztatásra tett szocialista ígéret tükrében az is nagyon érdekes, hogy a KSH azt is elfelejti megemlíteni, hogy a foglalkoztatottak száma a kormányváltás óta gyakorlatilag semmit sem nőtt.
Zúgolódás az elemzők körében - "miért nem néznek már szembe a tényekkel???"
Ma mintegy 30 külföldi és hazai elemző, illetve alapkezelő vett részt az új pénzügyminiszter, Veres János meghívására egy háttérbeszélgetésen, melynek célja a magyar államháztartás helyzetének, folyamatainak áttekintése volt. A portfolio.hu tudósítójának több elemző is csalódottságáról adott hangot, szerintük a tárca egyszerűen nem néz szembe a helyzet komolyságával. A zúgolódásra az ad alapot, hogy a mai megbeszélés túlságosan felszínesre sikeredett, a lényeg elsikkadt a sorok között. A tárca továbbra sem lát különösebb kockázatokat az államháztartási folyamatokban.
Az eseményen megjelent szakértők szerint itt lett volna a remek lehetőség a "bevallásra", annak elismerésére, amit már a legtöbb szakértő kész tényként kezel: az idei államháztartási hiánycél sem tartható, és komoly kiadáscsökentő lépésekre van szükség. Ennek ellenére Veres János nem mutatta jelét annak, hogy a tárca valóban komolyan aggódna a folyamatok miatt. Többek szerint úgy tűnik, mintha a tárca nem akarna szembe nézni a tényekkel.
Úgy látszik, megelégelték a folyamatos apró tűszúrásokat.
De igazából én nagyon örülök ezeknek a híreknek, pontosan azért idézem be őket.
Kupa: ha nem hülyéskedünk, még jól el tudunk döcögni
NOL • Népszabadság Online • 2005. május 25.
Ha nem hülyéskedünk, a következő tíz évben még jól el tudunk döcögni - prognosztizálta Kupa Mihály ex-pénzügyminiszter hazánk gazdaságának az Európai Unióban felsejlő perspektíváit azon az előadáson, amelyet május 17-én, kedden tartott fiatal gazdasági újságírók számára az MTI épületében.
Előadásának bevezetőjében Kupa Mihály kifejtette, lehet ugyan önálló magyar gazdaságpolitika, ám a magyar gazdaság „rettentő” mértékben függ attól, hogy az Európai Unió piaca, konjunktúrája hogyan alakul. Az EU 25-tel, tehát az újonnan csatlakozó országokkal kibővült Unióval bonyolítjuk az exportunk 80%-át, az importunk 70%-át, míg az EU 15-ből, a „régi” EU-s államokból érkezik a működő tőke 80%-a. Ezt persze nem szabad teljesen valós adatként kezelni, hiszen német befektetőket nem számítva, Hollandiából érkezik hozzánk a legtöbb befektetési tőke, ám ez valójában jórészt amerikai pénzeket jelent, köszönhetően a sajátos, liberális holland adózási törvényeknek. A pénzintézeti rendszer 80-90%-a szintén EU-s anyacégekhez tartozik. A kiskereskedelemnek kb. 45%-át birtokolja EU-s anyacég. Mindenképpen meg kell azonban említeni érdekességképpen, hogy a tisztán magyar tulajdonú CBA nevű, főleg élelmiszer-kiskereskedelemmel foglalkozó cég az utóbbi években rendszeresen „tönkreverte” a nyugati tulajdonú kiskereskedelmi láncokat. Ez Bizonyítja, hogy lehet magyar tőkével is szépen, eredményesen dolgozni. Az építőipar 40-45%-a szintén Európai Uniós befektetői körökhöz kötődik. . A Magyarországon székelő gazdasági társaságokban a külföldi tulajdonrész mára meghaladja az 50%-ot, amely a Suzukit, IBM-et és a többi „multit” leszámítva nagyrészt az EU-ból származik, ráadásul ezek bonyolítják a magyar export-import 60%át. Erdős Tibor akadémikus Fenntartható gazdasági növekedés című tanulmányában elvégzett egy beruházási rátákkal kapcsolatos számítást - utal rá Kupa - amelyből kiderült, hogy a magyar gazdaság körülbelül 3-4%-ot képes fejlődni egy átlagos európai konjunktúra mellett, ebbe beleértve a 2007-től megkapható uniós pénzügyi forrásokat is. Ez a lehetősége és mozgatója a magyar gazdaságnak, ami egyben korlátja is. Ebből fakadóan a gazdaság többé-kevésbé egészségesen fejlődik. Bár bizonyos külső okok miatt, mint például a német gazdaság lassan akuttá váló viszonylagos instabilitása, a GDP növekedése csökkent ugyan, de semmiképpen nem mondható, hogy megállt. De az exportunk kevésbé, az importunk pedig nagy mértékben csökkent. „A lakosság vásárlóereje nem nőtt számottevően, a beruházások is lelassultak egy kicsit. De mindezzel együtt ez még egy tisztességes, jó növekedés, amellyel, ha nem hülyéskedünk, a következő tíz évben még jól el tudunk döcögni.” - jelentette ki Kupa Mihály, de a Gyurcsány-kormány által prognosztizált 6%os gazdasági növekedést túlzónak tartja. Pozitív jelnek tűnik azonban, hogy az infláció mérséklődött, és ha nagyon óvatosan is, de csökkennek a kamatok. A teljesítmények és a bérek is kezdenek összhangba kerülni, viszont a teljesítmények és a vagyonok viszonylatában ezt még korántsem lehet mondani... - utal szarkasztikusan a Leggazdagabb 100 magyar üzletember toplistájára Kupa.
Egy másik oldalról nézve viszont elég viharos a helyzet. - folytatta az Antall-kormány első, „rendszerváltó” pénzügyminisztere. Magyarország külkereskedelmi mérlege az ország adottságaiból, földrajzi elhelyezkedéséből, történelmi örökségéből és a gazdasági erővonalak hálózatában elfoglalt pozíciójából adódóan negatív. Ezt a deficitet a csökkenő turizmusbevételek és lakossági megtakarítások, a „megveszekedett” állami költekezést a döcögő vállalati beruházások nem képesek ellensúlyozni. A rendelkezésre álló pénzügyi források nem elegendőek, hogy fedezzék az állam nagymérvű költekezését. Ennek következménye egyrészről az eladósodás. Hogy ezt valahogyan finanszírozni lehessen, az állam egyrészt kötvényeket bocsát ki, valamint hiteleket vesz föl az EIB-től (Európai Beruházási Bank), vagy a nagy japán bankoktól. De alacsony a foglalkoztatás is, nincs jövedelemgeneráló tevékenység, ám magas a fekete és szürkegazdaságban foglalkoztatottak aránya.
A magyar adórendszer hülye! - állítja sarkosan Kupa Mihály. Véleménye szerint egyenesen pazarlás adókedvezményeket adni a mezőgazdaságban dolgozóknak. Egy ilyen helyzetben lévő gazdaságban túlzás minden mezőgazdasági vállalkozónak 10 millió forintnyi bevételig társadalombiztosítási járulékmentességet biztosítani. Ráadásul a gyakorlat az, hogy a családtagok felosztják a birtokot egymás között, így mindenki a 10 milliós bevétel alatt marad, és senkinek sem kell járulékot fizetnie. Kupa becslése szerint körülbelül 600 ezer ember nem fizet így TB-járulékot. Adómentes továbbá a minimálbér, ami másfélmillió embernek bizonyára nagy kedvezmény, ám az államnak igen jelentős bevételkiesés. Adómentes a nyugdíj, adómentes az árfolyamnyereség, 0%-os a kamat, tehát rendkívül sok jövedelmet kienged az állam a kezéből az egyik oldalon. A másikon viszont nem képes az elképesztő módon felduzzadt és elkorhadt önkormányzati, közigazgatási és oktatási rendszert finanszírozni. Megdöbbentő az adat, mely szerint a közalapítványok, közhasznú társaságok működtetése, ahová az állam tulajdonképpen kihelyezte közigazgatási, oktatási, kulturális és egyéb hasonló tevékenységét, a költségvetés 10%-át jelenti.
Úgy tűnik, a gazdaságpolitika stratégiailag több területen is célt téveszt. Az európai országok, de Magyarország sem készült fel a kínai könnyűipar betörésére, mára a tömegtermékekben nem tudunk versenyezni a kínai dömpinggel. Az agrárium a másik „bedöglött” gazdasági terület. A 97-ben kötött többpárti mezőgazdasági konszenzus eredményei a „torgyáni érát” követően 2000-re megszűntek, a magyar mezőgazdaság mintegy 400 ezer embert „tol” maga előtt választásról választásra, akiknek lassan munkanélkülinek kellene lenniük. Az EU bizonytalan mezőgazdasági politikát folytat, de a jövőre nézve egyértelműnek látszik, hogy inkább a környezetfejlesztést, az infrastruktúra fejlesztését, nem pedig a termelést, a gazdák profitszerzését kívánja támogatni. Hiányos volt a mezőgazdasági kisvállalkozások felkészítése az EU-ba történő belépéshez. Nem tudják felvenni a versenyt, mivel tőkeszegények, így törvényszerűen adót csalnak, viszont feketén-szürkén náluk dolgozik a foglalkoztatottak nagy része.
A munkaerőpiacon nagyfokú diplomás túlképzés tapasztalható. Az egyetemek, főiskolák ontják magukból a jogászokat, közgazdászokat, akiket a diplomájuk kézhez kapását követően szinte azonnal átképzésre kellene küldeni, hiszen egyszerűen telítettek az általuk betölthető státuszok. Nincs megfelelés a kereslet és a kínálat viszonyában.
A választások közeledtével várhatóan meg fognak szaporodni az olcsó, közérzetjavító gazdasági jótétemények a kormány részéről, de jelentősebbekre nincs igazán pénz. Nincsen nemzeti konszenzus abban, hogy a Nemzeti Fejlesztési Tervvel milyen területeket, tevékenységeket kellene igazán támogatni. Nincs felépítve az a regionális rendszer, amely tudná fogadni az EU-ból érkező pénzeket. Se a szakmai, se a jogi szabályozás nincs megoldva, kormányrendeletek és nem törvények szabályozzák, hogy ez a nagy mennyiségű pénz hová áramlik szét. Így bármilyen párt, aki kormányra kerül, korlátlan diszpozíciót szerez e pénzek felett. Ezek mind-mind komoly problémák - sorolja a gazdasági szakember.
Exportmérlegünket javítandó, valószínűleg az EU-n kívüli piacokon kellene körülnézni, mit tudna a magyar gazdaság ott keresni. A kínaiak 4,5 milliárd dollárnyi árut hoznak ide, míg mi, magyarok 300 milliót exportálunk oda, a mérleg negatív, tehát lenne min javítani. A hagyományos energiaszállító piacon, Oroszországban is jelentősen visszaesett exportunk, be kellene látni, hogy már oda sem lehet a gyenge minőségű magyar árut eladni, viszont a minőségi áruknak kifejezetten megnőtt a piaca. Egyelőre nem az adók csökkentését kellene forszírozni, de azokat jobban meg kellene adóztatni, akik meg is tudják fizetni. Halaszthatatlan a közigazgatás, az oktatás, az egészségügy reformja, a pazarló gazdálkodás visszaszorítása. Fejleszteni kell a regionális pénzügyi elosztórendszereket. Támogatni kell a munkahelyteremtést a kis- és középvállalkozásokban. Meg kellene tanulni a gazdaság érdekeinek a képviseletét. A hazai jó példákat (pl. Transelektro, CBA) pedig támogatni és tanulni kellene belőlük - zárta előadását Kupa Mihály.
"Egy kicsit őrült dolog, hogy egy köccségvetés van, amelynek egyik nadrágszárán folyik ki számolatlanul a pénz, a másikon meg tökünk is már le van kötve és csak banki engedéllyel használhatjuk."
Ez nem őrült dolog, hanem meglehetősen logikus, csak a miértjét kell megfejteni.
Egyetértünk ezek szerint abban is, hogy az Eu-ba befizetett költségvetési pénzek gazdaság fejlesztése helyett a sokkal drágább állam felé tolják a szekeret, mert a jelentős közcélú beruházás magasabb szintű üzemeltetési költségeket generál.
Erre nagyon jó példa a DRV., mert a kihasználatlan közcélú beruházások üzemeltetési költségek olyan magasak lettek, hogy a balatoni fogyasztónál már képtelenek megfizettetni a felmerülő költségeket.
Ha tovább gondolkodunk, akkor ma a beruházási források jelentős része magas támogatású közhasznú létesítményekbe invesztálódik és a műszaki átadás után az igazi üzemeltető direkt profitszerzésre használja nagy tisztelettel, mert ugye e létesítményeken nincs amortizáció - hiszen közcélra épültek. Aztán gyorsan életveszélyessé válnak és ismét folyhat a pénz. Sikerült sorkatonaságot megszüntetni, csak közbe 5 milliárd folyik ki valakiknek őrzés védelemre. Nem-e kellene ezt a munkát katonákra bízni? Közben meg sírunk, hogy nagy a munkanélküliség, meg minden baj van.
Egy kicsit őrült dolog, hogy egy köccségvetés van, amelynek egyik nadrágszárán folyik ki számolatlanul a pénz, a másikon meg tökünk is már le van kötve és csak banki engedéllyel használhatjuk. A fekete és fehér gatyaszár igy lesz messziről szürke.
A gazdaság egyetlen szereplőjénél sem látok erre hajlandóságot, sem az állam, sem a gazdaság erre a jelentős költségekre egyszerűen nem számít. Idáig meg lehetett csinálni fapofával, hogy építettünk tönkrement újra építettünk, de ezekkel a pénzekkel ezt megtenni valószínüleg lehetetlen.
Ész nélkül mennek a jelentős üzemeltetési költségvetési pénzeket igénylő - de a fenntartási költségeket nem tervező un. közcélú beruházások, míg a vállalkozási projekteknél a tervezés alapkövetelmény. A mennyiben a korábbi szemléleten a PM. nem változhat, akkor jó sok pénz visszatántorog az unióba és más országok költhetik el a befizetett és visszanyert tagdíjunkat is.
Igen, a polgármersterek és az önkormyánzatok az építésben-átadásban érdekeltek csak, az üzemeltetésben nem annyira (mellesleg emiatt részesítik előnyben az "építős" ERDF projekteket az ESF-el szemben). Emiatt aztán nem meglepő, hogy a nagy csinnadarattával átadott művelődési házak, iskolák, e-pontok, sportpályák, uszodák, stb. gazdaságilag teljes bukásnak számítanak. Hacsak nem fizeti meg eleve a lakosság az üzemeltetési költségeket (pl. csatornázás). Utána megy a sírás persze, hogy nincs pénz semmire, és ha nem segít az "Állam", be kell zárni a frissen felépített egységeket.... Sokszor meg is kapják a pénzt, nehogy nagy politikai boztányok legyenek. Na most ezek után mi értelm van a prudens tervezésnek egyáltalán?
Láttam én kis falvakat - mintegy 100.000 Ft bevétellel - sportcsaronokról, ipari parkról, inkubátorházról (!) álmodni. És az a röhejes, hogy néhányan meg is tudják építeni ezeket központi forrásokból (a saját erőt is pályázzák, nekik egyetlen fillért nem kell letenni az asztalra).
1.Tudomásod szerint készült-e valaha költségvetési hatáselemzés ezekről a várható kiadásokról?
Miért, miről készült egyáltalán költésgvetési hatáselemzés Magyarországon? Minek az egyáltalán? Miért lenne érdekelt a politika vagy a közigazgatás ilyesmiben? Ja, most jut eszembe, a kettős népszavazás kapcsán láthattunk egy minőségi, jól megalapozott hatáselemzést. Kb. ennyit nézek ki a miniszteri kabinetekből.
2.Szerinted ki fizeti ki, ha a kizárások miatt bebukik emiatt sok Ispa, Sapard vagy bármilyen projekt, mert a kötelezettségvállalók zömének teljesítési képessége kizárólag a költségvetéstől függ.
Szerintem a sajáterőt kipótolja a költségvetés, ha ezen múlik. Emiatt csak nem buknak el az EU-s millárdok....
Lepublikáltam-(kérésre emilben küldöm a Cikket)-, hogy egy konkrét önkorményzat esetében mennyit kellene ma egy évben a fenntartási egyensúly érdekében költeni.
figyeld meg, nekünk lesz jobb, hogy nem kapkodunk, nem akarunk az ország teljesítőképességénél nagyobb feladatot vállalni. hasonlókat hallhattunk a tavaly nyári hitelképességi leminősítéskor...
Az eu-s beruházási projektek alapvető vonzata a fenntartási kötelezettség, - fenntarthatóság.
A gazdaság egyetlen szereplőjénél sem látok erre hajlandóságot, sem az állam, sem a gazdaság erre a jelentős költségekre egyszerűen nem számít. Idáig meg lehetett csinálni fapofával, hogy építettünk tönkrement újra építettünk, de ezekkel a pénzekkel ezt megtenni valószínüleg lehetetlen. Lepublikáltam-(kérésre emilben küldöm a Cikket)-, hogy egy konkrét önkorményzat esetében mennyit kellene ma egy évben a fenntartási egyensúly érdekében költeni.
Ész nélkül mennek a jelentős üzemeltetési költségvetési pénzeket igénylő - de a fenntartási költségeket nem tervező un. közcélú beruházások, míg a vállalkozási projekteknél a tervezés alapkövetelmény. A mennyiben a korábbi szemléleten a PM. nem változhat, akkor jó sok pénz visszatántorog az unióba és más országok költhetik el a befizetett és visszanyert tagdíjunkat is.
Kérdésem:
1.Tudomásod szerint készült-e valaha költségvetési hatáselemzés ezekről a várható kiadásokról?
2.Szerinted ki fizeti ki, ha a kizárások miatt bebukik emiatt sok Ispa, Sapard vagy bármilyen projekt, mert a kötelezettségvállalók zömének teljesítési képessége kizárólag a költségvetéstől függ.
Talán, +kellene tanulni az üzleti élet alapszabályait, s talán akkor a "lobbi" jelentésével, annak szerepével is tisztában lennénk. / talán az is segíthetne, ha szakemberekre, s nem "politikusokra"? bíznánk ezt a fontos tevékenységet.
Magyarország gyalázatosan lobbizik Az újonnan csatlakozók közül Litvánia hatszor több támogatást tudott egy fõre jutóan lekérni, mint mi. Még a lengyelek is jobban lobbiztak. Ezek az adatok sokkolóak. Elbizonytalanodott és kockázat kerülõvé vált Magyarország érdekérvényesítõ tevékenysége az elmúlt egy évben a felvételi tárgyalásokon muta tolt határozottsághoz képest. A kritikus megállapítást nem egy ellenzéki politikus, hanem az uniós játékszabályokat belülrõl jól ismerõ szakember, Balázs Péter, hazánk elsõ EU-biztosa tette.
Lehet bibelődni a részletekkel is, de a lényeg mégiscsak az utulsó, összegző sorban látható 16 euró/fő, amiről csak a kormány állítja, hogy a középmezőnyben teljesítettünk.
Ez nem annyira könnyű és világos ügy, hogy akár még egy egyszerű képviselő is csak úgy megértse....
Az egy főre eső pénzek tekintetében gyengék vagyunk az 1. headingben, a mezőgazdaságban (persze amúgy is kevesebbet kapunk, mint szegényebb, jobban agrár-jellegű országok, de még ehhez képest is...). Ez a sokat emlegetett lemaradás a közvetlen támogatások kifizetésében.... Csak a terv 44%-án vagyunk (a tervszámokat a 2000-2007-es pü. perspektíva kiigazításából vettem
A 2. heading: Strukturális Alapok + KA társfinanszírozás lehívásában 20 €/fővel a középmezőnyben helyezkedünk el, de tervhez képest még egy picit erősebben. Ez egyébként a 2004-es terv 87%-a. Ezek a sokszor emlegetett pályázati pénzek, tehát csak ezt a táblázatot nézve pont itt nincs lemaradás. Azonban figyelembe kell venni, hogy itt nagyrészt csak az EU által átutalt előlegből él mindenki! A kedvezményezettek felé történő köt.váll.-okról nincs nagyon info, és ott szerintem nem állunk rosszul. Én még azt is megnézném, hogy másoknál nem volt-e eleve több előleg és gyorsan beinduló központi pályázat?
A 7. sornál, a Pre-accession aid-nél gond van. Ez ismert, bár nem nagyon kommunikált hiányosságunk. Nyilván vannak felelősük is, de hát felelősségre vonás nem nagyon van ebben az országban....
A 8. sor a kompenzáció: itt mi a tárgyalásokon eleve nem kértünk nagy összeget - különböző jobban vagy kevésbé jól érthető megfontolások alapján. Érdemes összevetni a csehekkel, ciprusiakkal, máltaiakkal, szlovákokkal: igazából csak emiatt előztek meg minket.
A befizetés nálunk szintén közepes méretű - nem vagyunk túl gazdagok, de szegények sem az EU-10-en belül.
Összesítve tehát pont a pályázati pénzeknél nem érzékelhető a gond, inkább az ISPA/SAPARD, a mezőgazdasági területalapú támogatások és az alacsony kompenzáció miatt van - remélhetően ideiglenes - elmaradás (bár az ISPA-bukástól azért tartok). Középtávon meg az lesz a kérdés, hogy mennyit kell majd visszafizetni a SA/KA támogatásokból (nekünk, meg a többieknek) szabálytalanságok miatt?
Visszatérve az EU-s támogatások és a bizottsági értékelés kormányzati recepciójának kérdéséhez, szimptomatikus az alábbi történet is.
A szerdai parlamenti ülésen Nógrádi Zoltán azzal kapcsolatban tett föl kérdést, hogy miért Magyarországnak jár ki mindíg az utolsó hely a csatlakozó országok közül, hiszen alig fizetett ki Magyarország valamit a pályázati pénzekbõl. Hol van a sikeres Magyarország? Elmondta, hogy Brüsszelben van egy felmérés, miszerint Magyarországon utolsó az egy fõre jutó pályázati pénzek kiosztásában, ez 16 euró polgáronként. Van-e a kormánynak határozott elképzelése arról hogyan gyorsítsák fel a támogatások kifizetését?
Baráth Etele az uniós ügyekért felelõs tárcanélküli miniszter elmondta, hogy az Európai Unióban nincs ilyen konkrét jelentés errõl (sic!), legkorábban majd októberben lesz. Az igaz, hogy voltak ezzel kapcsolatban sajtótájékoztatók, de ezek alapján is Magyarország a középmezõnyben van a felhasználás tekintetében.
És akkor most újra vess egy pillantást az elöbbiekben beidézett táblázatra.
Amúgy a teljes igazsághoz például hozzá tartozik ez a – nem a Fidesz által - frissen publikált táblázat is, amit gyanítom, hogy egyetlen kormányzati propaganda eszköz, egyetlen ballib sajtótermék sem fog nyilvánosságra hozni. A táblázat az újonnan csatlakozó országok 2004-es nettó pozícióját mutatja be. Egyebek mellett ezek a számok azt mutatják, hogy az egy főre jutó támogatás Magyarországon volt messze a legkisebb, és például Csehország kb. 1,5-szer, Lengyelország és Szlovákia 2-szer, Szlovénia 3-szor több támogatást kapott.
A Baráth-féle dicshimnuszok mellett talán ezzel is érdemes megismerkedned.
Ez a 2004-ben kapott egy före jutó 16 euros támogatás nem a mi "abszorpciós kapacitásunkat", nem a támogatás-hasznosító, pályázó teljesítményünket jelzi, mert annak alapján nettó befizetök lettünk volna.
A hivatkozott cikknek csupán annyi köze van a kormány által állandóan szajkózott „sikeres” pályázati gyakorlatunkhoz, hogy mostanra kiderült, hogy 2004-ben az egy főre jutó uniós támogatás mindössze 16 euró volt, ami toronymagasan a legkevesebb a csatlakozó országok között.
Lehet kidolgozatlan lufikkal érdemben versenyezni a már bevezetett környező rendszerekkel???
A kérdést pedig pont a kormánynak kéne feltenni, akik egész eddig azt hangoztatták (néhány itteni támogatójukkal együtt) hogy nem akarunk beszállni... Most varázsütésre mindenkinek változott az álláspontja 180 foknyit, szemrebbenés nélkül...
Én már korábban is azt mondtam, hogy be kell szállni, sőt. Ezt már mondtam a Fidesz kormány idején, és akkor mi lehettünk volna az elsők.
De sajna ilyen felröppentett adó koncepciót nyolcvanat láttam kb. az elmúlt három évben (ha pl. eszembe jut a választási kampányba bedobott SZJA táblára, rámjön a röhögőgörcs), ennek mérsékelt PR értéke van, semmi több.
Gondolj bele, magyarországon, a vállalkozói " kultúra " jelenlegi fázisában, mivel ösztönzöd a vállakozót, hogy fejlessze a saját vállalkozását, NE éljen fel már ma mindent, a saját jövőjét.
Egy ilyen "tőkeszegény" országban, mint magyarország, hogyan is akarod az EU felzárkóztatáshoz a szükséges önerőt kitermeltettni a vállakozóval? / a banki hitelt ne mond, mert mibe kerűl az a vállakozónak, az államról nem is beszélve? a kamatokat mire is tudnánk fordítani? /
Talán ezt sem szabad figyelmen kívűl hagyni.
Mekkora hátrányt jelent az EU.-s vállakozókkal szemben? / a hitelkamat külömbségére gondoltam /
Az adófizetők pénzét, talán mégsem erre kell -ene fordítani, no és az öngondoskodás szerepe?
Nem biztos a bevétel csökkenés - csak meg kell szüntetni a minimálbér adómentességét pl.
Az átlagos adóterhelés állítólag 21% körül van a kedvezmények miatt. Mivel az egy kulcs alapból az összes kedvezmény eltörlésével járna, plusz szélesítenék az adó alá vont jövedelmek körét is (kamat, árfoly. ner. stb.), nem hiszem, hogy komolyan visszaesne a bevétel.
Ennek ellenére én is inkább egy újabb lufinak tartom a dolgot, mert mostmár olyan ötletbörzéssé alakult az állig, hogy félelmetes. Hetente bedobunk x új ötletet, aztán két hét múlva már a kutya sem emlékszik rájuk. Heti egy új Európa terv, elérhető villanykapcsolókkal...
Szakemberek nélkűl, nehéz bármilyen "reform"-ban gondolkozni.
Újra kell gondolni a szakember képzésünket / mintha pár "beruházó" azért lépett tovább a határainkon túlra, mert nem volt a környéken jók képzett alap és középfokú szakember gárda /
Mintha szóbakerűlt volna "szakmai" topicokon, hogy a +szerzett diplomával, nem tudnak a piacon mit kezdeni / munkanélküli pályakezdők, mintha minden 5-ik munkanélküli lenne /
Jaja, írtam is, hogy ez a 21% inkább csak tematizálási kísérlet, semmint átgondolt javaslat. a portfolió rögtön felsorolt pár okot, amivel alátámasztja az átgondolatlanságát.
ezzel a 21%-kal az a gond, hogy lufi-jellege van. nem lehet önmagában adót reformálni, mert annak van egy csomó továbbgördülő hatása, még akkor is, ha egyébként az azonos bevételi szintre törekednek. de egy ilyen adóváltoztatás keményen lecsökkentené az ÁHT bevételi oldalát, tehát a kiadásokat is újra kellene szabni, jól.
a koncepció egyik legszebb eleme az EVA megemelése 21%-ra. mindjárt előkerülne a másfél éve keresgélt hiányzó ÁFA-bevétel.
A tőzsde emelkedése szerintem inkább a spekulatív tőke reagálása az eseményekre, így azt gondolom, a tőzsde emelkedése nem feltétlenül jellemzi a magyar gazdaság állapotát.
Az erős forint ellenben nem rossz hír, bár itt is a mihez képest, meg emlékeztetnék a koprmány-ellenzék árfolyamvitájára.
a forint már tegnap felmászott 252.50 köré, a tőzsde meg épp ma emelkedett 1%-ot. Ez a 3% előzetes becslés relatíve nem olyan rossz, a gyengélkedni látszó német gazdaságot is tekintetbe véve.
***
Újabb adóreform-ötlet (vagy inkább tematizálási kísérlet?)
http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=54161
A Magyar Hírlap információi szerint 21% lenne egységes adó kulcsa Magyarországon, mely nem csak az SZJA-ra, ÁFA-ra és társasági adóra, hanem az EVA-ra is vonatkozna.
Az egykulcsos SZJA minden bizonnyal komoly vitákat vált majd ki, hogy a 21%-os kulcs vélhetően a magasabb jövedelműeknek kedvez, hiszen az átlagos SZJA terhelés 20.5%. az egykulcsos SZJA rendszerben a kedvezmények nagy valószínűséggel megszűnnének, és megadóztatnák a tőke- és kamat jövedelmeket is.
Az ÁFA esetében azonban a tervek szerint a kedvezményes 5%-os kulcs megmaradna a gyógyszerekre és a tankönyvekre, míg az üzemanyagok, dohányáruk és szeszes italok esetében az ÁFA csökkenéssel megegyező mértékű jövedéki adó emelésre kerülne sor. Az ÁFA kulcsok módosítása nagy valószínűséggel szintén az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező rétegeket sújtaná relatíve jobban, hiszen az árak lefelé merevebbek, mint felfelé, így a 25%-os kulcs 21%-ra való mérséklése ennél kisebb arányú árcsökkenéssel járna.
A társasági adó 5%pontos emelkedésével párhuzamosan csökkentené a kormányzat az iparűzési adót 2-ről 1%-ra. Az EVA alanyok azonban rosszabbul járnának, hiszen az ÁFA kulcs csökkenése, az EVA kulcs növekedése duplán hat rájuk.
Kérdéses, hogy a fenti tervek politikailag megvalósíthatóak-e, főként annak fényében, hogy jövőre választások lesznek, és a módosítások egy igen széles társadalmi réteget érintenének kedvezőtlenül. Az SZDSZ mindenesetre támogatja a javaslatot.
Egyes vélemények szerint a 21%-os kulcs megválasztása azért nem túl szerencsés, mert Szlovákiában 19, Romániában pedig 16%-os az egységes adó mértéke. Mások arra figyelmeztetnek, hogy a változások negatívan hatnak a költségvetési bevételekre.
Köszönöm. Valóban hibát követtem el, elnézést kérek ezért.
Viszont a topic címének aktualitását az adja. amit ezzel kapcsolatban írtam, s arra nem kaptam választ. / csupá a két leglényegesebb dolgot említeném meg /
1., Továbbra is az a legfőbb gondom ezzel kapcsolatban, hogy az "okozatot" emlegeti mindenki, s azt kiváltó OK-ról sehol nem hallani. / hogyan kerűltek a diákokhoz a tételek? ki kapta a 60 000 Huf-ot, s miért? szégyenlem de ebben a topicban, mégiscsak meg kell kérdezenem: mekkora kárt okoztak azzal a 60 000 Huf-al? no jó, csak anyagiakban gondolkozva. /
2., Ezek a fiatalok, 15 évvel ezelőtt, igencsak kis gyermekek voltak. Sajnálatos a dologban, hogy úgy kellett felnőniük, hogy természetesnek vették : Pénzzel, bárki, bármi megvehető!" ? - ennyire piri pénzzel? -
Tisztelt kartács. Nem gondolja, hogy ebben az esetben, nem az a probléma, hogy melyik egyetemre járnak? / talán nem is ők okozzák az igazi problémát /
Igen hibát követtem el, belátom, viszont melyikünk követett el nagyobb hibát? / bocs, nem akartam szemét lenni, de tutira vettem, hogy ez "bejön". igazán sajnálom. /
Látja, a sokat emlegetett értékek, kialakult értékrendek hiánya, mekkora gondot jelent-het?
Áprilisban folytatódott a fogyasztói várakozások január óta tartó romlása. A megkérdezettek saját pénzügyi helyzetüket áprilisban lényegesen rosszabbnak látták, mint márciusban, s a következő 12 hónapban további jelentős romlásra számítottak. Az ország gazdasági helyzetét sokkal kedvezőtlenebbnek ítélték, mint egy hónappal korábban, s a következő egy évben e területen is további jelentős romlást vártak. Inflációs várakozásaik a márciusihoz képest emelkedtek, s a következő 12 hónapban az áremelkedés ütemének emelkedésére számítottak. A munkanélküliségre vonatkozó várakozásaik ugyancsak érezhetően emelkedtek. A lakosság vásárlási kedve valamivel jobb, mint az előző hónapban, de a következő 12 hónapra vonatkozó várakozások rosszabbak. A megtakarításra kedvező alkalmat látók aránya kissé emelkedett.
Magyarország hét régiója közül hatban romlottak, egyben pedig változatlanok voltak a fogyasztók várakozásai. A Közép- és Dél-Dunántúlon igen jelentősen, az országos átlagot messze meghaladva csökkent a fogyasztói bizalom. Ezzel szemben Közép-Magyarországon, a Dél-Alföldön, a Nyugat-Dunántúlon és Észak-Magyarországon az országos átlagtól elmaradó mértékben romlott a lakosság véleménye. Észak-Alföld lakosainak véleménye lényegében nem változott az előző hónaphoz képest - derül ki a GKI felméréséből.
Der Spiegel: struktúraváltás Magyarországon
addToShelf("20050516spiegel","Der Spiegel: struktúraváltás Magyarországon","/vilag/20050516spiegel.aspx?s=hk");
2005. május 16. 17:26
Az egykori szocialista EU-újoncok a globalizáció legújabb haszonélvezői. Különösen a balti államok, de Szlovénia és Szlovákia is megalkuvás nélkül a radikális gazdasági receptekben bízik, ráijesztve a régi ipari nemzetekre, írta legújabb számában a Der Spiegel német hírmagazin Kistigrisek című írásában.
A hetilap szerint Tallinn és Ljubljana között olyan térség alakul ki, amelynek egyetlen célja van: a globális piac, és ez megijeszti Nyugat-Európa nagy, de nehézkes ipari államait. A Der Spiegel úgy tudja, hogy Brüsszelben az európai egyesülés első árnyoldalairól vitáznak, és felmerül az a kérdés is, hogy "meddig szubvencionálják még a nagy pénzforrások, köztük a német kormány, EU-befizetéseikkel a keleti konkurenciájukat?"
A Der Spiegel emlékeztet, hogy az amerikai Dun & Bradstreet minősítő és gazdaságelemző ügynökség Magyarországot Szlovéniávalegyütt a gazdaságilag legsikeresebbek közé sorolja az átalakuló országok körében. A cikkben különösen kijut a dicséret Szlovákiának, ahol "a tempó lélegzetelállító. A kilencvenes évek végéig Szlovákia 'fekete lyuknak' számított Kelet-Európában, visszamaradott problémás esetnek a csatlakozási tárgyalásokon. Manapság a külföldi beruházók e csöppséget az egyik legvonzóbb ipari telephelynek tekintik".
Magyarországgal kapcsolatban a német hírmagazin Székesfehérvár példáját, az IBM és más vállalatok kivonulását említve a külföldi cégek továbbvándorlásának témáját feszegeti. A tendencia azonban lassan ismét felfelé ível, "a globális versenykörhintán kezdődik a következő menet." "Magyarország a struktúraváltás kellős közepén van" - mondta Wolfram Klein, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara illetékese. Új beruházók jönnek, aki "értékesebb tevékenységet" kínálnak a munkapiacon.
Magyarország felkészül, és új munkahelyeket remél a jövő ágazataiban, az információs technológiában, a logisztikában, az öko- és biotechnológiában - írta a Der Spiegel a globalizáció következményeit bemutató sorozatában.
MTI"
No most mit mondanak a mélymagyar nemzethaálthozók??
Csakhogy az Orbán kormány tagjairól volt szó.Semmit sem javít a helytzeten persze az általad nevezettek teljesítménye, de azért a Szabó mélytaplóságát a Juhász pénztelenségével nem illene összevetni.
Nekem nem a szívem csücske a mostani kormányban senki, de az az ámokfutás, amit a kisgizdák műveltek, nem éppen európai volt.
- Szabó János teljesítményét Juhász Ferenccel (rendszeres NATO-cseszegetés a kötelezettségek be nem tartásáért) - Boros Imréét Baráth Etelével (Balázs Péterről viszont csak jókat hallottam) - Gógl Árpádét Csehák + Kökény + ... izé, hogy is hívják a mostanit, asszem Gráf. - Pintér Sándort Lamperth Mónikáéval, akinek egyébként is inog a széke
Nem hiszem, hogy a felsoroltak bármelyike olyan nagyon dicsekedhetne...
Egyébként biztos is, hogy úgy van, mert amióta a komcsi (ójaj-ójaj!) kormány csalta magára a hatalmat, a jóléti rendszerváltás igazi nagy és stabil jólétet hozott. Ez abból is látszik hogy a csirkeszárny és farhát soha nem látott sebességgel fogy a polcokról.
Ennél már csak az lenne nagyobb eredmény, ha azok, akik ilyen csodálatos jólétet hoztak, ezt ennék egy kicsi de stabil szobácskában.
Kohéziós Alap pedig a tíz új tagállamban átlagosan, 2004–06 (millió Euro): Česká Rep. 936,05 Eesti 309,03 Kypros 53,94 Latvija 515,43 Lietuva 608,17 Magyarország 1 112,67 Malta 21,94 Polska 4 178,60 Slovenija 188,71 Slovensko 570,50
"Egyrészt ugye nincs 'megfigyelési ügy' - most (is) kiderült, hogy volt."
Ez derült ki?:
"A Legfelsőbb Bíróság – az elsőfokú bíróság döntésével egyezően – kimondta, hogy nem volt megfigyelési ügy, tehát Orbán Viktor ex-miniszterelnök 1998. augusztus 25-én tett kijelentésének nincs valóságalapja. Sem az országgyűlési bizottság, sem a Legfőbb Ügyész nem volt képes bizonyítani még azt sem, hogy akár hasonló eset is történt volna."
Egyébként te tudod, hogy A "megszerzett egy főre jutó európai uniós támogatások összege" megitélt vagy kifizetett támogatást jelent?
Igen hazugság/csúsztatás az, hogy a Viktorodat azzal kell b*szogatni, amit eleve letagadtak az elvtársak. Egyrészt ugye nincs 'megfigyelési ügy' - most (is) kiderült, hogy volt.
Másrészt mind a Gyufa, mind a Pömpike, és a 'Gyurcsányi' lényegesen nagyobb tételben sakkozik. Sajna, a Viktorodnak nincs hálózata, meg sajtója.
__________
De az végképp röhelyes, hogy ilyen baloldal-okozta gazdasági katyvaszban, ilyen mértékű ígéretbedőlés után, ekkorára növesztett adósság közben ez a topik is blőd módra csak orbánozni tud. Köszönettel az inteligencs balos hancúrmajmoknak. Gratula mégegyszer.
Úgy tűnik, a (bazi krvára nagyonnagyon) komoly gazdasági 'szakértő' (hehehe) baloldali hancúrelvtárs nem tud orbánozás nélkül kibírni egységnyi időmennyiséget.
Nyilván ez az objektív baloldali gazdasági szakértés (hehehe) elengedhetetlen része. Gratulálunk, a Nobel-díjat átveheti balra lent.
A kelet-közép-európai államok külkereskedelmére „drámai hatással” volt a csatlakozás – írja az Economist Intelligence Unit az elmúlt egy évet értékelő kiadványában. Jelentősen megélénkült az új tagországok egymás közti kereskedelme. Csehországnak, Lengyelországnak és Lettországnak sikerült több mint 25 százalékkal növelnie kivitelét, de jól teljesített Magyarország is, és az EU-25-tel szemben fennálló külkereskedelmi hiány többletbe fordult át. Részletek a keddi Világgazdaságban
Mottó: Arguing over the Internet is like being in the Special Olympics. Even if you win, you're retarded.
---
Tudod, ritkán fogalmazok nyilvános fórumon ilyen sarkosan, de őszintén leszarom, hogy komolyan veszel-e, vagy nem. Ez is egy olyan dolog, mint sok más az életben: lehet vágyakozni rá, de úgyis az számít, hogy kiérdemled-e. Nem lehet kikényszeríteni.
Vannak emberek, akiknek fontosabb, hogy egy anonim, virtuális környezetben "hírnevet", "elismerést" szerezzenek maguknak, talán azért, mert ezt a való életben nehezebben vagy egyáltalán nem kapják meg. Én - egyelőre - nem tartozom ezek közé. A fórumokat azért olvasgatom, mert vannak témák, amelyekben kíváncsi vagyok más emberek véleményére, és bizony fenntartom a jogot, hogy elmondhassam a magamét - betartva a szabályokat, természetesen.
Akkor is, ha ez valakinek nem tetszik.
Természetesen érdemi vita esetén nem mindegy, hogy hogyan tekintenek valakire, még akkor sem, ha csak egy anonim nickről van szó. Emiatt mindig igyekszem érvekkel alátámasztva kifejteni a véleményemet, forrásokkal megerősítve; ha pedig tévedek, el szoktam ismerni. Úgy vélem, ez az, ami ahhoz szükséges, hogy valakit komolyan vegyenek.
Némi érzékkel meg felfedezhetted volna, hogy a kirohanásom nem személyednek szólt, hanem a kormánynak.
Jelentős javulás a turizmusban az első negyedévben
A külföldi vendégek száma jelentősen, a belföldi vendégeké kisebb mértékben emelkedett az idén az első negyedévben - tudatta a Központi Statisztikai Hivtal. Az adatokból kiderül az is, hogy a vendégek több időt töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, mint az előző év azonos időszakában.
Az első negyedévben 18 százalékkal több külföldi látogatott hazánkba, mint az előző év azonos időszakában. A kereskedelmi szálláshelyeket összesen 493 ezer külföldi kereste fel, akik a korábbinál 14 százalékkal több, 1,4 millió vendégéjszakát töltöttek Magyarországon - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az adatokból kiderül az is, hogy január és március között csaknem 9 százalékkal emelkedett a belföldi vendégek száma és ők is a korábbinál több időt töltöttek a szálléshelyeken. Tavaly az első három hónapban a kereskedelmi szálláshelyekre érkező külföldi vendégek száma 14, a belföldi vendégszám 4 százalékkal volt magasabb, mint 2003 első negyedévében. A KSH tájékoztatása szerint a külföldi vendégek 70 százaléka az Unió országaiból érkezett: legtöbben Németországból, Nagy-Britanniából, Ausztriából, Olaszországból és az Egyesült Államokból.
Befejeződött az amerikai AES konszern tulajdonában lévő tiszaújvárosi Tiszai Erőmű élettartam-meghosszabbító (retrofit) projektje, a csaknem 100 millió euróba került beruházást hivatalosan csütörtökön, Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter jelenlétében adták át.
Kiss Péter, a retrofit projekt igazgatója az avatáson arról szólt, hogy arra a 860 megawatt kapacitású, olaj- és gáztüzelésű erőműnek azért volt szüksége, hogy a blokkok élettartalma meghosszabbodjék, működésük pedig megfeleljen a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak.
Az erőműtársaság 2002 végén kötött 98,3 millió eurós finanszírozási megállapodást a Credit Lyonnais bankkal, a beruházás lényegében az elmúlt év utolsó hónapjában elkészült, a próbaüzem sikerrel járt - jegyezte meg az igazgató.
A felújításnak köszönhetően az erőmű élettartalma 2016-ig meghosszabbodott, a társasággal a Magyar Villamos Művek Rt. 2016-ig hosszú távú áramvásárlási szerződést kötött, "az erőmű biztonságos, tiszta, olcsó és megbízható energiával látja el a fogyasztókat". A magyar piacon 1996. óta jelenlévő AES idáig 110 millió dollárt fektetett be Magyarországon - tette hozzá.
Az átadáson részt vevő Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter avató beszédében elismerésének adott hangot, amiért Tiszaújváros és a térség törekszik arra, hogy fejlődjön a város, a környék, itt nem csökken, hanem nő a foglalkoztatottság.
ezt gyorsan mutassuk meg annak a kb négy autógyárnak, amely az elmúlt években rendre a nálunk hátrébb kullogó országokat választotta beruházásai helyszínéül.
"amely az azonos hatóanyagú szereknél, a legolcsóbbra állapítja meg a támogatás összegét, vagyis a drágább gyógyszer a patikában is többe kerülne "
Azt az ütődött mondatot szoktam használni, hogy ami olcsó az OEP-nek legyen olcsó a betegnek IS, és ami drága az OEP-nek, legyen drága a betegnek IS! - minthogy jelenleg pont fordítva van.
A gyógyszerek termelői árára rátesznek egy erősen degresszív hatósági árrést a kereskedelemben, majd az íly módon ócsított készítményekre egy erősen progresszív TB-támogatást, mondván hogy a drága gyógyszert (amin a kereskedőknek practice nincs haszna) nem tudja kifizetni a beteg, tehát támogassuk jobban. Ezzel kódolták az egyre növekvő támogatás kiáramlást, amit aztán mindig a gyártókon és kereskedőkön próbáltak meg behozni!
Egy egyszerű sarkított példával:
Egy 2000Ft-os gyógyszert 50%-al támogatnak mert ez olcsó, ezért a beteg fizet 1000 forintot és az OEP is fizet 1000 forint TB-támogatást.. Ezen a készítményen a kereskedőnek van 20%-os árrése.
Egy 10000 forintos gyógyszert, mert drága, az 90%-os kulccsal támogatnak, így a beteg fizet 1000 forintot megint, de ehhez az OEP már 9000 ft támogatást tesz. Ezt nem éri meg forgalmazni a kereskedőnek, mert 850 forint fix árrése van rajta (dobozdíj)
Csakhogy:
A gyártó a 10000 forintos készítményre kilobbyzott magának egy 90%-os támogatási kulcsot (megkorrumpálta az illetékes döntéshozót) majd kizavarja az összes területi képviselőt és meggyőzik az orvosokat, hogy ez a készítmény a legjobb.(konferencia utaztatás) Az orvos felírja a 10000forintos szert úgy hogy az nem helyettesíthető, aztán lehordják a patikust, hogy miért nem helyettesített(mert joxabály tiltja) azt a patikust, akinek egyébként a 2000forintos szerek forgalmazása lenne a kifizetődőbb, de azért is lehordják, hogy a drága készítmény forgalmazásában érdekelt, ami viszont a dobozdíj miatt egyáltalán nem igaz. Viszont a beteg is ragaszkodni fog az orvos által javasolt legjobb szerhez, mert neki az is 1000 ft-ba kerül, mint a sokkal olcsóbb generikum 50%-os támogatással.
Azért írtam ilyen részletesen, hogy valószínűleg ez a gazdság más területein is így van. Hozzá nem értés, bűnbakkeresés, korrupció és lopás. A rendszerbe épített közvetett szabályzók különféle hatásait pedig képtelenek elfogadni, hiába mondják nekik azok, akik a rendszer szereplői azaz csinálják.
"Könyörögve kérem a kormányt, hogy dőljenek hátra a választásokig, és inkább ne nyúljanak semmihez. Nem kell reform, nem kell változtatni semmit. Valahogy eldöcög az ország, és addig sem tesznek tönkre több dolgot."
Úgyse értik meg, pedig magyarul van. A helyzet most az , mint amikor a kutya a saját farkába harap, forog a tengelye körül és vonyit, hogy valaki bántja, mert annyi esze a kutyának a választásokig nincs, hogy a saját farkát elengedje.
...bár vannak nehézségeink, de - a pilitika, a pártok, ott a parlamentben - képesek vagyunk ezeken úrrá lenni, hiszen elfogadhatók a reáliák, jön az újabb EU-program, tudjuk, hogy mit kell tenni...
Tudod, az a probléma, hogy végleg kijelenthetjük, egyszerűen semmihez nem értenek a jelenlegi kormány tagjai. Magyar Bálint épp most jelentette be, hogy újraíratják a matekot. Gratulálok nekik, egyre mélyebbre ássák a sírjukat.
Államigazgatás: van ott jó pár pont, amiben megkaphatták volna az ellenzék támogatását (pl. kisebb Parlament). Egyszerűen nincs politikai szándék.
Csökken a benzin ára
Ez is vicces, amikor nő a benzin ára, akkor az a világpiaci árak miatt van, amikor csökken, akkor beidézzük, mutatva, hogy milyen jó kormányunk van.
Magyarországot választotta a Bridgestone
Végre egy jó hír.
A Fidesz támogatná Gyurcsány egészségügyi lépéseit
Nézd meg ehhez a ma reggeli Napkeltében a vitát.
Háromszázmilliárd megy el cigarettára
És ugye ez a hivatalos forrásokból táplálkozik. Ismételten megsúgom, hogy virágkorát éli a feketepiac.
Mellesleg egy addikt dohányos előbb vesz cigit, mint kenyeret.
A reformokhoz pedig annyit, hogy ez a mostani érettségi volt az utolsó utáni csepp nálam. Könyörögve kérem a kormányt, hogy dőljenek hátra a választásokig, és inkább ne nyúljanak semmihez. Nem kell reform, nem kell változtatni semmit. Valahogy eldöcög az ország, és addig sem tesznek tönkre több dolgot.
A hazugság a költségvetési szférába körbeért, a krály meztelen, ez a mosgástér is megszünt a politikának létezni, ráadásul elevesztette a piaci szereplők felé az állam a hitelét. Érdemes volt eddig elmenni! A hiány természetesen ismét nagyobb mint a megengedett, mert képtelenek a bevételi oldallal hatékonyan - az adók növelését mint eszközt elfelejtve - gondolkozni. Bőven lenne mit a gazdasági hatékonyság területén fejlődni, még az eu se haragudna meg érte.
Most a gazdaságon a sor, de gazdaság ma olyan mértékbe kötődik a költségvetéshez, hogy képtelen tőle fűggetlen módon tevékenykedni, ergo ezt a drazsét a gazdaság is bekapta.
Az infla jóhírét érdemes lenne az államnak azzal fokozni, hogy szó szerint betartja a szerződéseit.
Az én olvasatomban a konszenzus azt jelenti, hogy minimum a négy parlamenti pártnak eggyütt kell a szükséges és elégséges Eü. ellátásban megállapodni, s a prioritásokat hosszútávon megjelelölni, hogy választások után, fel se merűlhessen azon lényegében változtatni, a szükséges korrekciókat leszámítva.
Ha egy alsós ránéz egy bankszámlára és látja hogy van rajta néhány milliárd csaknem folyamatosan, akkor tudása legjavát nyújtva kitalálhatja a spanyolviaszt ez a pénz szabad, ezt baj nélkül el lehet költeni és rohan a cár atyuskához - mit találtam!
Az, hogy az nem az aminek látszik, azt vegetatív agya nem fogja fel mert, elég ma a pártprotekciósnak, hogy az alapvető életjelenségeket ebbe a magas állásba megmutassa.
(Azt fel se merem tételezni, hogy a fickó nem alsós , hanem nagyon okos és a cár atyuskákat szervezett módon és tudatosan viszi be a málnásba, mert mire a dolog kiderülne az atyuska biztos megy, ő marad. Szerintem ez a verzió is megállja a helyét!)
A cár atyuska szeret költekezni - nosza mit találtunk, de jó!. Hipp-hopp kidobhatjuk a jó szavazatokért cserébe, viszont ez utánl kétszer annyi biztos szavazó nem megy el szavazni. Igy az eredmény mégis negatív,
Ez is relatív. Olyanokéba rakták a gazdaság jelentős részét működésbe tartó likvid pénzt, akik örökre lenyelték, így volt nincs.
Létezik a gazdaságba olyan pénz , amihez szinte automatikusan lehet pályázni 90%-ot, magyarul 1 tizet ér. Ha ezt vesszük figyelembe akkor ezzel a húzással min. 1000 milliárd beruházást megindítását akadályozhatták meg. Ennek ha a fele bérkőccség nem is számolok tovább.
Ez az egész pénzügy a döntéshozók részéről egy globális hozzá nem értést mutat, ami tragikus. Felháborító, hogy annyi tehetséges szakember helyett pár év alatt a felső hatalomba jutott egy alulról kontraszelektált csapat, amely kizárólag a számtani alapműveleteket tudja, azt is alsó osztályos szinten.
Stabilitási aggodalmakat vet fel a magyar gazdaság állapota, a világ egyik legnagyobb befektetésibank-csoportjának új térségi jelentése szerint
MTI
...A bank térségi elemzői szerint az eddigi adatok alapján "csodának kellene történnie" ahhoz, hogy tartani lehessen az idei éves hiánycélt, amely - az ESA95 szabvány szerint - hivatalosan 4,7 százalék. A Merrill Lynch 5,5 százalékos központi hiányt vár 2005 végére...
http://ma.hu/page/cikk/aa/0/120345/1
---
Oké, nem a 100 lépés fogja helyreállítani az egyensúlyt. És akkor mi fogja? Bírálod Vargát, miközben neki nincs lehetősége döntést hozni, és rendben találod a kormány hozzáállását, amint ők - és ezzel az előbb közvetve te is egyetértettél - nem hoznak olyan döntéseket, amivel pl. megtehetnék ezt.
Államigazgatás: ne csináljunk már úgy, mintha a kormány tényleg csak tavaly ősz óta lenne hatalmon. 3 évük volt változtatni. Nem most kéne azzal jönni, hogy nem volt rá idő.
Mellesleg az Orbán-kormány alatt született részleges EÜ reform, hiába 2/3-os törvény.
Csintalan, a megmondóember: bár ez lehet, hogy meglepi a baloldaliakat, de pl. én nem (sem!) vakon szajkózom azokat a gondolatokat, amelyeket hallok. Viszont ha valaki jól megfogalmaz valamit, amit én is úgy gondolok, akkor őt fogom idézni. Úgy érzem, emellett van épp elég saját gondolatom.
Vagy ha ezzel valaki nem ért egyet, akkor ezzel a logikával el lehet marasztalni mindenkit, aki valahonnan (pl. klasszikusoktól) idéz.
"Az elemzés kritikusnak nevezi a stabilitás szempontjából, hogy a piacok és a külföldi elemzők már nem hisznek a költségvetési adatok valódiságában. Kétségeket ébresztenek a mérlegbe be nem vett költségvetési tevékenység fokozódó jelei. Ennek legvisszásabb módjának a jelentés készítői az autópályacégek beruházásainak finanszírozását említik, amely gyakorlatilag állami garancia mellett felvett kereskedelmi hitelből valósul meg."
Nos, ez a Merryl Linch jelentés olyan egy ország számára mint a selyemzsinór...
Ide jutott a magyar gazdaság, hogy a törvénytelenül kirúgott Mellár helyére rakott pártkatonák miatt hitelét vesztette a költségvetés (is). :((
És még egy megjegyzés: még a pozítivumként emlegetett csökkenő infláció sem marad meg... A forint zuhan, ennek az inflációban is meglesz a látszata. Ez már akár holnap is nyilvánvalóvá válik.
Geoeuro bevezetes szempontjabol, MNB - on track, green flag PM - off track, red flag hogy projekt manageri terminologiat hasznaljak. ez csak ennyi. a gond az, hogy az utobbi 3 evben osszeszedett 5300 milliard forintnyi AHT hiany tonkreteheti az MNB inflacios erofesziteseit egy pillanat alatt. en szkeptikus vagyok ateren, hogy lehetne 75 bp-ot meg vagni az iden. manhattan kartacsnak szoktak egesz jo inflexios pont munkahipotezisei lenni ezugyben, hogy kb hol a hatar...
Deutsche Bank a magyar euró-bevezetésről: csak 2011-ben
2005.05.09 13:15 portfolio.hu
A Deutsche Bank legfrissebb elemzése szerint a négy kelet-közép-európai ország közül először Szlovákia vezetheti be az eurót 2009-ben, őt követheti Lengyelország és Csehország 2010-ben, míg Magyarország utolsóként 2011-ben válthatja fel nemzeti fizetőeszközét az euróra. A folytatódó ikerdeficit-probléma miatt gondolják úgy az intézmény szakérői, hogy Magyarország csak 2011-ben, azaz a régióból utolsóként tudja bevezetni az eurót. Ennek oka, hogy csupán 2009-re tudja teljesíteni a maastrichti kritériumok közül a 3%-os GDP-arányos államháztartási hiányra vonatkozó feltételt
A "túl jó" kifejezést ebben a környezetben nem tudom értelmezni.
Az, hogy éves átlagban 3.5% vagy 2.5% az infláció, az bevételben kb 20 milliárd forintot jelent, szerintem nem ez teszi tönkre vagy mentené meg az idei ktgvetést.
Pozitívum annyiban, hogy az MNB esetleg nem csak 1 x 25 bp hanem mondjuk 2-3 x 25 bp kamatcsökkentést is megléphet még az idén (hacsak nagyon meg nem inog közben a forint a francia népszavazás, magas ÁHT hiány és a befektetők ebből következő bizalomvesztése miatt).
Egyébként kemény beszéd, külföldi elemzők eddig udvariasabban fogalmaztak.
A kiüritésnek nem a szavakba van jelentősége, mert ha ez így marad tök mindegy ki lesz kormányon, hanem annak a tudatnak megerősödésének, hogy a mai magyar politikusok tudatos országrombolása pártfüggetlen zsigeri tulajdonság.
Ezért a leleményes magyar egyéni túlélésre rendezkedik be, a nemzeti meg a közösség és szolidaritás legkisebb gyakorlati jele nélkül. Aztán majd eljut oda, hogy konfliktus nélkül ez sem vezet sehova és kénytelen lesz a mainál sokkal keményebben fellépni a vezetőkkel szemben, mert igazi változást csak a választottakon keresztül lehet demokráciában előidézni.
Az érzelmekben nem hiszek, mert ez is egyfajta presszió arra a többségre,akiknek meg más a jó. Szvsz a tudatosan át nem láthatónak épített nagy rendszerekbe is hatékonyan bele lehet nyúlni, ha tisztességes és pontos adatok állnak rendelkezésre, de most a tipegés a divat.
Kedves Geo olvti! Nagyjából sem értem, minek kell érzékenykedni nyilvánvaló dolgok láttán? Most ahelyett, hogy a Te felsőbb-szituáltságodon humorizálnék, melynek hiábavalósága evidenciával szolgált már, inkább megvilágítok.
Szerintem ez a puha habban szocializálódott társaság, mely (bécsi riport) a feri szerint régen és most is megkapja a jót, épp ezért egyúttal le is becsüli annak értékét. Ebbe beletartozik természetesen az emberi kvalitások szintje, és ezen keresztül a körülményekből fakadó igyekezetlenség is.
Ennek következtében - melyhez menetközben még adódik egy kis kontraszelekció - a helyzet letisztul. Megkönnyíti a dolgok menetét az, hogy ezen a szinten (kapcsolódik egyfajta natív erőszak) a könnyebb ellenállás felé fordul a tudat, illetve bármilyen zöldség megragadhat. A végeredmény egy súlyosan szocializált attitűd, felszínes tudással, nagy szituációs erőszakossággal.
Meg persze ennek leképeződése: a 'szerzett javak mindenáron való megvédése. Mindenáron, mondom.
Ez a társaság semmiképpen nem nevezhető másképp, mint ami.
___________
És az például, hogy idáig romlik a fizetési morál, ennek a hadakozásnak, átgondolatlan csapkodásnak, dumakormányzásnak egyik eredménye. A sok közül. És ha több esze van a 'lakosságnak, ez most szóba sem kerülne.
Gejo kartács, erről már beszéltünxerintem több kört is...
A feldolgozóipar átlagában tehát a vállalatok árfolyam-kitettsége rövid távon – az exportot (53%) és csak a közvetlen importot (38%) figyelembe véve – mintegy 15%- os. Ez azt jelenti, hogy egy például egy tartós 10%-os nominális árfolyamváltozás a vállalatok jövedelmét – nettó módon – 1,5%-kal változtatja meg rövid távon; amely hatás időben egyre mérséklődik.
...
A felértékelődés az egyes ágazatok jövedelmezőségét abból a szempontból is eltérően befolyásolja, hogy mekkora a devizában való eladósodottságuk aránya. Magyarországon a vállalatokra jellemző, hogy igen nagyfokú a devizában való eladósodottság: 2002 első félévében az összes hitelállomány mintegy kétharmada volt ilyen. ... Az összes devizahitel a bruttó kibocsátás arányában meghaladja a 13 %-ot. A feldolgozóipar tehát közgazdasági értelemben, hosszú távon becslésünk szerint semleges nettó deviza pozícióban van, azaz felértékelődésnél végső soron jövedelmezősége nem változik.
Összességében ezt támasztják alá az exportdinamikát elemző statisztikák is, a forint árfolyamának változása gyakorlatilag nem mutatható ki az export volumenében. Az exportőr sajnálkozhat, hogy a forint erősödése miatt a (forintban számított) árbevétele csökken, de akkor tegye hozzá, hogy egyúttal a felhasznált import részegységek, alapanyagok, energiahordozók is olcsóbbak lettek, és a devizahitelek terhe is csökkent.
Mindez nem vonatkozik a dollárrelációra, ahol a dollár euróhoz mért leértékelődése (néhány év alatt kb 40%) valóban sok vállalkozást hozott nehéz helyzetbe.
Deutsche Bank a magyar euró-bevezetésről: csak 2011-ben, Szlovákia lehet a régióból az első
A Deutsche Bank legfrissebb elemzése szerint a négy kelet-közép-európai ország közül először Szlovákia vezetheti be az eurót 2009-ben, őt követheti Lengyelország és Csehország 2010-ben, míg Magyarország utolsóként 2011-ben válthatja fel nemzeti fizetőeszközét az euróra. A domináns pénzügyi intézmény szerint az euró-zónához vezető feltételek közül a legnehezebbnek a fiskális mutatóra vonatkozó feltétel bizonyulhat (3% a GDP arányában), bár a belépésről szóló döntésbe politikai elemek is vegyülhetnek.
A bank magyar kamatszintre vonatkozó előrejelzése szerint a jövő hónapban újabb 25 bp-os kamatcsökkentés jöhet, míg három hónapon belül 7%-ra, 6 hónapon belül 6.75%-ra mérséklődhet az irányadó ráta. Ezeket a prognózisokat azonban módosíthatja az esetlegesen fokozódó piaci volatilitás - hívja fel a figyelmet az elemzés.
A Deutsche Bank (DB) várakozásai szerint a múlt nyáron az euró előszobájának is nevezett ERM-II. árfolyam-rendszerbe belépett Észtország, Szlovénia és Litvánia 2007. januárjában válhat az euró-övezet tagjá, míg a csupán néhány napja ERM-II-tag Lettország, Málta és Ciprus 2008 elejétől használhatja a közös európai fizetőeszközt.
Az alábbi ábrán látható, hogy a DB pesszimista forgatókönyve a magyar euró-bevezetésre a 2012-es dátumot jelöli.
A (DB) várakozásai a cseh és szlovák euróbevezetéssel kapcsolatban összhangban vannak a nemzeti kormányok által kitűzött céldátumokkal. A költségvetési hiányok későbbre tolódó lecsökkentése miatt kisebb csúszás várható az euróbevezetésben Lengyelországban és Magyarországon is. Ennek oka, hogy az adott országok konvergencia-programjai ambiciózus deficitcsökkentési terveket, illetve a gazdasági növekedési prognózisokat tartalmaznak.
A bank szerint a legoptimistább forgatókönyv szerint is csak 2010-ben vezetheti be Lengyelország az eurót, míg a hivatalos céldátum 2009. A folytatódó ikerdeficit-probléma miatt gondolják úgy az intézmény szakérői, hogy Magyarország csak 2011-ben, azaz a régióból utolsóként tudja bevezetni az eurót. Ennek oka, hogy csupán 2009-re tudja teljesíteni a maastrichti kritériumok közül a 3%-os GDP-arányos államháztartási hiányra vonatkozó feltételt.
A Deutsche Bank szerint így az Eurostat engedménye a magánnyugdíjpénztári befizetések deficitcsökkentésére csupán korlátozott segítséget jelent, mivel 2009-ben a befizetéseknek már mindössze 20%-ával csökkenthetjük az államháztartási hiányt a ténylegeshez képest. Egy esetleges csúszás a fiskális konszolidációban pedig azt eredményezné, hogy az 5 évre átmeneti jelleggel kapott segítség "elillanhat".
A Szili Katalin-féle végtelen – nem is az, másfél hónapon belül befejeződik – történet és a kormányzati ötletrohamok között minőségi különbség egyelőre nem mutatkozik. Magyarán: továbbra sem afölött merengünk, mit tesz a kabinet, hanem azt szálazgatjuk, mit tart fontosnak elmondani a kormány feje. Sorjáznak a heti rendszerességgel elővezetett elképzelések – szombaton a fiatalokról és a kényszervállalkozókról esett szó, ma az egészségügy kerül sorra –, ám az ritkán válik világossá, közülük melyek megvalósítására lehet számítani az idén vagy jövőre. Hároméves és még hosszabb távú programelemek keverednek vidám összevisszaságban. Nem véletlenül. Minél több az ötlet, annál hatékonyabb a kommunikáció. Egyrészt nem hagy teret az ellenfélnek, másrészt illusztrálja: a hatalom aktuális birtokosai mindenbe belevágnak.
Ám a stratégia megbiccenhet. A választásokig még egy év hátravan. Ennyi ideig nem lehet pusztán szóval „jól tartani” a közvéleményt. Tenni is muszáj lesz valamit. Különben a Fidesznek sikerülhet elhitetnie, hogy az egész – duma. (GA)
Lehet hogy az a szó valóban rossz helyen volt, viszont a hír igaz. Piszkos politikai célok miatt valakik végrehajtották azt , amit soha nem szabadna megcsinálni - néhány százalék közvéleményért kiürítették az ország zsebét. Nagyon sok mindent lehet ezután jót tenni, de ezt a bűnt egyetlen önkormányzat és egyetlen érintett vállalkozó nem felejti el az MSZP-nek soha.
Ez a tett olyan, mint az az elévülhetetlen sokat emlegette nemzet- bűn. Lehet sokáig hallgatni róla, de mindenki tudja, hogy nem álom volt, hanem valóság.
Most hiába jönnek hetente a lépések, ha nyakig vagyunk a sz@rban és úgy elég nehéz lépdelni, meg álmodni. Az előző csapat az ország erkölcsi szintjét vitte le a saját szintjére, mostani meg a tartalékokat pusztította el. De ezt itt hagyjuk abba.
Ha el lehetne feledni a múltat , akkor most kellene kicsibe újra összerakni a jelenlegi helyzetnek megfelelően az országot, ebben egyet értek gyufevel. Érdemes lenne ebben az ingoványba azokat a gazdasági pilléreket újra megtalálni, amelyekre lehet építeni. Lehet, hogy soviniszta vagyok, de én az élemiszergazdaság talpra állításában látom az egyik pillért. Ez a 10 % hihetetlenül fontos lenne mindenkinek.
Aztán ha van mindenki számára jó hazai táplálék, azután jöhet más.
amikor a gyerekeim ovisok voltak, kb nagycsoportosak, elkezdtek otthon mindenféle trágárságokat mondani, csak úgy, belefűzve a beszédbe (többnyire a megfelelő helyre :-), de közben sandán lestek, hogy mit reagálok. én úgy csináltam hogy gondolatban kihagytam a trágárságot, és a maradékra válaszoltam. ha így értelmetlen volt, akkor visszakérdeztem, hogy nem értem. hamar leszoktak róla.
ha minden alkalommal felcsattantam volna, hogy "azanyátokisteni ebben a házban nem fogtok csúnyán beszélni azis...koláját" akkor megtanulták volna, hogy mivel lehet engem felhúzni (így is van néhány módszerük :-)
Csak jelezni szeretném: feltételezhetően 'a jóléti rendszerváltás' és a "szakértő" komcsi kormányunk egyik legnagyobb eredményeként szerencsére mindenkinél pihenget az elvi pénz. Olyannyira, hogy egyre inkább nem is akar arrébbmenni.
___________
Magyarul: a fizetési fegyelem a fél évvel ezelőtti alá ment jóval. Szerencsére mi nem tartozunk azok közé a nagyok közé, akiknek az áfájával szórakozik a hülye kormány, de pont a legnagyobbak (talán ezért is) egyszerűen amit egy éve fizettek 3-4 hétre, most 2-3-4 hónapra tudják. A kicsik még ennyire se.
Az elmúlt három évben 2250 élelmiszerbolt szűnt meg. A megszűnések a legkisebbeket érinti, a nagyobb alapterületűekből több lett. Összességében az élelmiszert forgalmazó üzletek száma 23 995-re csökkent tavaly, ami hat százalékkal kevesebb, mint a 2001-ben - derül ki az ACNielsen Piackutató kutatásaiból.
Index (ugyelet@mail.index.hu) 2005. május 9., hétfő 13:57
Megszűnt a legkisebbek közül 2 250 élelmiszerbolt az elmúlt három évben. Ugyanakkor viszont szaporodnak a nagy eladóterű üzletek - tájékoztatta az Indexet az ACNielsen Piackutató vállalat igazgatója. Tavaly - 2001-hez képest - hat százalékkal kevesebb élelmiszerbolt működött, számuk 23 995-re csökkent.
Hipermarketek terjedése
Szalóky Tóth Judit szerint a bolthálózat átalakulása a vásárlók döntéseinek, boltválasztásának következménye, ugyanis egyre többen, egyre gyakrabban szerzik be a napi fogyasztási cikkeket hipermarketekben és diszkontokban. A vásárlóerő a 2500 négyzetméteresnél nagyobb üzletekbe vándorol, főleg a széles választék és a hatékony működésnek köszönhető alacsony árak miatt. Az élelmiszerek bolti eladásából a hipermarketekre értékben már 26 százalék jutott múlt évben, szemben a 2001-ben mért 17 százalékkal.
A hipermarketek növekedése majdnem mindegyik más boltkategória pozícióját rontotta. Kivétel csak az 51-200 négyzetméter közötti, szintén kicsinek számító, általában lakóhely közeli bolt, amely meg tudta őrizni 21 százalékos piaci részesedését.
Drágább, de rugalmasabb
A hipermarketek és diszkontok terjeszkedését könnyíti, hogy még mindig elaprózott a magyar bolthálózat. Hiszen az összes élelmiszerüzlet 93 százalékának eladótere 200 négyzetméter alatt marad. Régiónkban Magyarországon egymillió lakosra nyolc hipermarket jut, míg Csehország tizenhattal már meghaladta a nyugat-európai átlagot (tizenöt egymillió lakosra), de Szlovákia tizes mutatója is magasabb. Az új közép-európai EU-tagországok közül egyedül Lengyelországban (öt) kisebb az egymillió lakosra eső hipermarketek száma.
Magyarországon a 200 négyzetméternél kisebb élelmiszerboltok piaci részesedése 38 százalék, ami meghaladja mindegyik régi EU-tagország átlagát. Az ACNielsen tavalyi nemzetközi felmérései szerint a magyarhoz legközelebbi, olasz mutató 36 százalékos, a legtávolabbi francia pedig 4 százalékos.
A kisméretű üzleteket viszonylag nagy költséggel lehet üzemeltetni, ami azután visszatükröződik a magasabb árszínvonalban. Ennek ellenére megmarad a kis boltok létjogosultsága, mert a lakóhelyek közelében könnyen elérhetők, választékukat és szolgáltatásaikat pedig rugalmasan alakíthatják vevőkörük igényeihez.
Gazdasági válság: a minap Orbán elismerte, hogy valóban nincs gazdasági válság. Innentől kezdve oké? Nincs gazdasági válság.
(Elnézést, de nézd meg: újra a 100-ról kérdeztél.
??? Valami félreértés van. Itt a teljes hozzászólás-részlet.
3. ON: Szóval szerinted a várt pluszbevételek 95 %-a be fog folyni. Jól van, elfogadom, bár az elmúlt 3 év gyakorlata alapján igazán nem tudom, mire alapozod ezt a véleményt.
Csak közben az a röhejes, hogy (természetesen szociális érzékenység szlogennel) pl. az árfolyamnyereség-adó kb. 4 milliárdos többletbevételt jelentene (eléggé alsóhangon szvsz, mivel 2003-ban 44 milliárd Ft-ot vallottak be ilyen címen az SZJA-ban; fejenként átlagosan 3,5 millió Ft-ot), de nem, arra nem gondolunk, hogy esetleg azt kéne visszahozni, inkább kitaláljuk a szervizdíjat.
Hol jövök én újra a 100-zal?
---
Az elmúlt 3 évben milyen hasonló, összehasonlítható esetek voltak?
Már linkeltem ezeket a cikkeket, de sebaj. Közös elem, hogy a magas adótartalom miatt bevételkiesés van, és virágzik a feketepiac.
Természetesen szükséges a költségvetés egyensúlyát helyrehozni, na de nem ilyen 100 napos lépéses módszerekkel!
Nem akartam érzékenykedni, csak egyrészt még most sem értem, hogy mit akarsz azzal mondani, hogy "újra a 100-ról kérdeztél", másrészt ezt pofátlanságnak nevezted. A kettő együtt sok volt.
EÜ, államigazgatás.
Na tisztázzuk: ha most állnak neki elkészíteni a reformokat, akkor persze, hogy kérdéses, hogy belefér-e mindez a hátralevő idejükbe.
De Csintalan úr jobban megfogalmazta, mint én tenném: a pártok ellenzékben programokat dolgoznak ki, azzal választást nyernek, és kormányra kerülve azokat végrehajták.
Ja, hogy Gyurcsány bárhová nyúl, ott nem talál kidolgozott, kész, átfogó, összefüggő reformprogramot?
"...az EVA most is alkotmányellenes, mivel az adózók nagy része nem tud élni vele, azaz megkülönböztet...."
Tele vagyunk megkülönböztetéssel, nemcsak az adózásban, de minden kedvezmény, amely ilyen-olyan módon eltérit az egyenlő elbánástól -- az megkülönböztetés.
Az adózásban az eltérő adózási sávok, a szerzői jog alá tartozó tevékenységek, a fészekrakó program, vagy az adókedvezmények, a kedvezményes nyugdíjas bérlet -- ezek egyikét sem tudja mindenki igénybe venni, ezért alkotmányellenes lehetne, de nagyon úgy tünik, hogy nem az.
Tudom, de az ÁFA-t a bevételek és kiadások (egy része) külömbsége után kell befizetni a közösbe, az EVA-s cégnél meg csak a bevétel után: a kiadásokat még könyvelni sem kell. Az állam csak akkor pótolná ki az adót, ha az EVA-s cég költségoldala erősen közelít a 0-hoz. Ha a kiadások (ÁFA elszámolható) aránya pl.: 50% akkor az EVA-s cég 15%-os adójában 12,5% az ÁFA vagyis áfa befizető.
A költség más tétel. Én az adó oldalt mondtam. A 15% elvileg figyelembe veszi a költséget, különben nem lenne OK. Szerintem az EVA most is alkotmányellenes, mivel az adózók nagy része nem tud élni vele, azaz megkülönböztet.
Ez csak akkor igaz, ha a vállakozásnak a költség oldala 0. Olyan vállalkozás eddig sem volt, ahol valós - vagy valósnak látszó: számlagyár - költségek ne keletkeztek volna. Azt kellene megnézni, hogy az EVA-s cégeknek az előző 2 évben mekkora kiadással dolgoztak és ehhez képest milyen előjelű változtás történt.
Nem, hanem úgy hogy a 100% megfejelve 25%-al (ÁFA) minusz a bruttó 15%-a (adó) marad pár ezer ft a 100%-on felül, tehát a jövedelmed nagyobb,mint a nettó szerződési összeged. Mivel a másik oldal teljes egészében levonja az ÁFÁ-t a különbözet az állam pénzéből van kipótolva.
"Az EVA egyike a kormány azon kevés döntéseinek, amelyet jó döntésnek tartok. Milyen negatív hatásai vannak?"
Az állam biztosítja az ÁFA körösök jövedelmények egy részét. Azaz nemhogy nem adózik, de még pénzt is kap a közösből. ---- Ez az egész Gyurcsány ötlet már eleve halott, mivel a betartatása megoldhatatlan. Túl sok szereplő túl kis tételeket mozgat túl sűrűn - nem lehet megfogni, az ellenőrzés többe kerül, mint a befolyt összeg. De úgy tesznek, mint akik dolgoznak a sok hülye meg beszopja.
Egy kicsit merülj el - igen, kell az adócsökkentés - főleg akkor, ha nem dönti be az úgy-ahogy tartható hiányt. S pusztán az adó-csökkentésektől csak a jövedelmek nőnek - mert pl. ahhoz, hogy nőjön a foglalkoztatottság....
Egy kicsit kusza lett ez a mondat, de ami a lényeg: pont azt írod, amit megfogalmaztam x hozzászólással ezelőtt. Még egyszer: a baloldali érvek egyik gyakori eleme, hogy hogy lehet az, hogy a Fidesz egyszerre marasztalja el a kormányt a hiány miatt, és követel adócsökkentést. Erre mondtam, hogy nem csak és kizárólag adócsökkentésről van szó, hanem egy komplex rendszerről, melynek egyik eleme az adócsökkentés. Ez eredményezheti pl. a foglalkoztatottság növekedését.
Az EVA egyike a kormány azon kevés döntéseinek, amelyet jó döntésnek tartok. Milyen negatív hatásai vannak?
A gazdasági válság fogalmat is már sokszor kiveséztük. Mindenki egyetért, hogy nem a közgazdasági definíciót kell alatta érteni, hanem az ellenzéki retorika egy eleme, de ezzel együtt én (is) úgy látom, hogy ha még 4 évig folytatódik a mostani "gazdaságpolitika", akkor valóban megtapasztaljuk az igazi válságot.
Kezdted 100-zal, lementél 10-re, majd újra jössz a 100-zal... Nem érzed kissé pofátlannak a dolgot?
Ha a továbbiakban ilyen stílusban fogalmazol, azt hiszem, nyugodtan felfüggeszthetjük ezt az eszmecserét. Most mondjam erre azt, hogy tanulj meg olvasni, aztán fröcsögj?
Én inkább másképp fogalmaznék: nem "lementem 10-re", hanem bizony a 100 milliárdot rosszul értelmeztem (elfoglalt hetem volt, és épp csak beleolvasni volt időm a fontosabb cikkekbe), a hibát pedig elismertem. Nem szokásom tényeket ferdítve írni hozzászólásokat.
Nem jöttem "újra a 100-zal", elfogadtam a véleményed, hogy szerinted a tervezett többletbevétel nagyjából be fog folyni. Szerintem meg nem. Te nem írod, mire alapozod a véleményed, én az elmúlt 3 év számos hasonló esetére.
Nem tudom, hogy a Fidesz árf. nyer. adó ügyben mire szavazott. Bár szerintem ez nem kétharmados törvény.
Az, hogy a szervíz-díj az árf.ny.adó helyett lenne - annyira a levegőben lóg, hogy lazább fogalmazásban marhaságnak mondanám. (S lehet, hogy ez lesz a 63. lépés.)
Akkor most a levegőben lóg (azaz valószínűleg bekövetkezik), vagy marhaság?
Nálad s nálam felkészültebb emberek állapították meg, hogy nagy változtatások nem lehetnek.
Hát persze, hogy nem lehetnek. De lehetnének. Mivel azonban ezek a radikális változások minden bizonnyal nagyon népszerűtlenek lennének, a választások előtt kevesebb 1 évvel ezt a kormány nem fogja bevállalni.
Alapvetően elhibázott politika, hogy a kormány többletbevételt csak szigorításokkal, adó-, járulék- stb. emeléssekkel tud elképzelni.
Érdekeltté kéne tenni az embereket abban, hogy legálisan adózzanak, nem kényszeríteni őket. De hát ahogy azt sem fogják fel, hogy ha növelik pl. a cigaretta jövedéki adóját, akkor attól nemhogy növekedni, hanem csökkenni fog a bevétel, mert egyre többen feketepiaci forrásokat fognak használni; szóval ily módon ezt sem fogják megérteni.
Aztán sírnak, hogy azért ekkora a hiány, mert hüp-hüp nem folyt be annyi ÁFA meg egyéb adó, mint tervezték. Hát marhára meglepő, mit mondjak. Még én is pontosan tudom, hogy itt a környéken hol lehet kapni ukrán csempészett cigit 250 Ft-ért, pedig nem is dohányzom.
Következő egyik lépésükben majd arra is rájönnek, hogy nem is volt akkora hülyeség megadóztatni a minimálbért, tekintve, hogy mindenki arra van bejelentve.
1. Oké. Ezt megbeszéltük.
2. OFF: Nem, félreértettél. Nyitottam egy (szigorúan nem fika) topicot az említett néven, mert kíváncsi voltam, hogy immáron 3 év alatt mi-mindennel gyarapodott Mo., hátha én járok csukott szemmel a világban. Nem ért meglepetés, rekordidő alatt kiveséztük a témát. Engedélyedet kértem, hogy az általad használt taktikával javasolhassam minden elégedett kormánypárti szavazónak, hogy írja már tele a sok-sok eredménnyel, ami 3 év alatt született.
3. ON: Szóval szerinted a várt pluszbevételek 95 %-a be fog folyni. Jól van, elfogadom, bár az elmúlt 3 év gyakorlata alapján igazán nem tudom, mire alapozod ezt a véleményt.
Csak közben az a röhejes, hogy (természetesen szociális érzékenység szlogennel) pl. az árfolyamnyereség-adó kb. 4 milliárdos többletbevételt jelentene (eléggé alsóhangon szvsz, mivel 2003-ban 44 milliárd Ft-ot vallottak be ilyen címen az SZJA-ban; fejenként átlagosan 3,5 millió Ft-ot), de nem, arra nem gondolunk, hogy esetleg azt kéne visszahozni, inkább kitaláljuk a szervizdíjat.
Én valahol olyat olvastam, hogy a teljes fekete gazdaságot (ebbe nyílván nem csak a fekete munka tartozik) 4000 milliárdra becsülik, amelyből 2000 milliárd bevételtől esik el az állam.
A koncepciónak az a kockázata, hogy ezek az emberek egyáltalán nem fognak biztosítást kötni. vessünk egy pislantást a nagy testvérre: a lakosság 40%-ának nincsen semmilyen (sem egészség, sem nyugdíj) biztosítása. pedig ezeknek a nagy része azért közben rendesen dolgozik. csak épp nem gondol a holnappal. a maradék 60% felének is csak olyan hm-hm biztosítása van, ami a magyar általános ellátásnak is csak egy részhalmazához hasonlítható. szóval szerintem nem kell olyan sokat várni ettől a vágástól. a politikai hátrányait bizonyára élvezni fogja a kormány, de a pénzügyi előnyökkel kapcsolatban én szkeptikusabb lennék.
a jövőben az egyéni biztosítással rendelkezőktől az APEH is megkérdezheti, miből is telik járulékra és megélhetésre amikor személyi jövedelemadó-bevallásuk (vagy annak hiánya) más történetről tanúskodik
Az apehnak arra sincs kapacitása, hogy a minimálbéres vállalkozókat ellenőrizze...
Szóval az elképzelések szépek, de a megvalósítás rögös.
1. Biztos vagyok benne, hogy Vargának (ill. szakértőgárdájának) van elképzelése arról a komplex intézkedéssorozatról, amire a jelen helyzetben szükség lenne. Abban is, hogy lesz alkalmuk ezt nekünk megmutatni.
Természetes, hogy nem mond konkrétumokat. Nem tudom, ezt miért várod el. A dolog egy olyan szituációra emlékeztet, mint amikor két ember közül az egyiket felveszik jó fizetéssel egy adott probléma megoldására, aki aztán nem tudja megoldani a problémát, így ingyen elvárja a másiktól, hogy ugyan, oldja már meg neki a gondját, hogy eredményt produkálhasson a fizujáért.
De örülök, hogy nem jössz azzal, hogy miért üres A Fidesz gazdaságpolitikája. Sőt, engedélyedet kérem, hogy ezt licenszeljem tőled: mostantól minden lelkes baloldalitól meg fogom kérdezni, hogy miért is üres A Medgyessy-Gyurcsány kormány eredményei c. topic.
2. Csak azért javasoltam, hogy nehogy azt válaszold, hogy "honnan tudnám?". Itt van referenciának az elmúlt 3 év számos hasonló gyakorlata.
3. Igazad van, a 100 milliárd az valóban az elmaradt bevételek összege. Konkrét bevételi terv csak a szervizdíjról van, a "kékmunkáról" nincs. A szervizdíjból 10 milliárd többletbevételt remélnek.
http://index.hu/gazdasag/magyar/bora050506/
De még mindig nem válaszoltál a kérdésre. Szerinted lesz 10 milliárd (+ a többi szigorító intézkedés miatti) tervezett többletbevétele a költségvetésnek, vagy ugyanúgy siránkoznak majd az elmarad bevételek miatt, mint most?
---
Látom, írtál még, de arra majd holnap. Jó éjszakát.
Az utóbbi mintegy 10 évben jelentősebb adólépést az MSzP tett, két alkalommal: először a Horn kormány, amikor drasztikusan leszállították a vállalkozási adót, aztán kitalálták az EVA-t, bár ennek kisebb a jelentősége. A fidesz meg csak dumál....hogy ezzel a randa kifejezéssel éljek!
Ha be is jönne már meg van a helye. A helyzet semmivel nem különb mint az elmúlt öt évben bármikor. A hatalomnak ára van, márpedig politikusaink nem a saját vagyonukból kivánják hatalmukat fenntartani.
Nézd meg az elmúlt 3 évet. És ez alapján mondd meg nekem: szerinted ezúttal bejön a kormány számítása, és be fog folyni a kasszába 100 milliárd plusz bevétel a 100 lépéses programjuk első néhány lépésében megfogalmazott "egyenlőbb közteherviselés" nevű intézkedéscsomag hatására?
Természetesen az adócsökkentés önmagában nem megoldás. Ezért utálom, hogy baloldaliak folyton azzal jönnek, hogy a Fidesz úgy akar adócsökkentéseket, hogy közben semmi más változás nem történik. Természetesen így jó hogy nincs fedezete az adócsökkentéseknek.
Viszont ha az egészet egy rendszerben nézzük, annak egy eleme kellene, hogy legyen. És ebben az esetben bizony ez végül bevételi többlettel járhat.
Nézd meg az elmúlt 3 évet. És ez alapján mondd meg nekem: szerinted ezúttal bejön a kormány számítása, és be fog folyni a kasszába 100 milliárd plusz bevétel a kertészek, bébiszitterek meg pincérek sarcolása folytán?
Nem, nem értem. Miért jobb neki az, hogy most azt állítja, tartható, aztán év végéig még 2-3-szor módosítania kell azt?
Nem akarok Fidesz szólamokat szajkózni, de pl. ebben az esetben nem lenne jobb, ha egyenesen kijelentené, hogy márpedig nem tartható, és közölnek egy reálisabb számot?
Vagy ezt csak akkor lépik meg, ha már elértük az egész évre tervezett hiány 100%-át?
Nagy az államháztartás hiánya nemcsak abszolút értékben, hanem időarányosan is.
- Mit mutatnak a számok?
- Kedvezőbb a helyzet a prognózisnál, április hónapra 245 milliárd forint volt a tervezett hiány, és 225 milliárd forintra teljesült, így az első négy hónapban a hiány az együttesen a tervezett, mintegy 730 milliárddal szemben 710 milliárd körül alakult – mondta Várfalvi István, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára.
...
- Eleve így is terveztük az évet, hisz a költségvetés nem olyan, hogy minden hónapban mindenre egy tizenkettedet fizetünk,
Az évtizedek során felhalmozott tudás, párosul az élettapasztalattal, s ez teszi lehetővé a helyzetfelismerést, a optimális megoldásra való törekvés eredményességét.
sajna, itthon még nem jöttek rá. No igen a piár!
/ a problémát az okozza, ha a legkisebb külső zavaró körülmény beüt, hiába a "tanácsadók" felkészítése, a delikvens belesül a "szerepébe".
ezt tapasztaljuk nap mint nap. / no igen, ha csak szerepet játszunk, nehéz kivédeni /
Mi a +oldás? Kialakult, hiteles értékrend képviselete.
ugye milyen 1szerű?
Akkor mi az oka annak, hogy a hiradókban egyre több csetlő - botló eseteket látunk?
Ezt új hírként tálalják, pedig már sok évvel ezelött feltalálták a melegvizet. Sok munkáltató ugyanis rájött, hogy a globális trend, a minden áron való fiatalítás nem feltétlen racionális megoldás. Csak egyetlen triviális példát említve, egy szülökoron túli 40-50-es nö, sokéves tapasztalatával, valamint azzal, hogy nem fenyeget gyermekszüléssel stb. sokkal értékesebb munkaerö, mint egy pályakezdö fiatal.
"Nehezen értelmezhető a kormányfő szerdai bejelentése, miszerint az adócsalásnak megfelelő büntetés vár a feketemunkást alkalmazókra. Az illegális foglalkoztatás eddig is kimerítette – egyebek mellett – az adócsalás bűncselekményét – mondja Szabó Tibor, a FigyelőNet adószakértője. ... Az előzetes bejelentések alapján az építőiparhoz hasonlóan a vendéglátóiparban sem kell feltétlenül módosítani a hatályos jogszabályokat."
Így aztán gyorsan fog menni a 100 lépés: nem is kell jogszabályokat módosítani, csak el kell kezdeni betartatni azokat; s ezzel a törekvéssel csak egyetérteni lehet. Persze nem a gyerekvigyázókkal és a hobbikertészekkel kezdeném a betartatást.
Pártunk és kormányunk csillapíthatatlan étvágya miatt az összes adóterhelés nem csak abszolút értékben, hanem a GDP-hez viszonyítva is növekszik! A 2002-es 38,9%-ról 2003-ban 39,2%-ra emelkedett, s ezzel megtörte az 1995 óta tartó csökkenQ trendet. 2004-es adatot nem találtam, de közvetett információk alapján bizonyos, hogy tavaly is nQtt az adóterhelés.
A GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint az európai és ezen belül különösen a német konjunktúra romlása az eddig gondoltnál is jobban lassíthatja a magyar gazdaság növekedését. A munkanélküliség és a reálkereset emelkedik.
A lassuló európai növekedés - a német GDP idén várhatóan csak 0,7 százalékkal nő a korábban gondolt 1,5 százalék és a tavalyi 1,7 százalék után - kihat a magyar gazdaságra is. Az ipar a tavalyi évi bő 8 százalék után az idei első két hónapban 2 százalék alatti ütemben bővült - adta hírül a GKI Gazdaságkutató Rt. Ezen belül a kivitel 15,7 százalékról 3,4 százalékra zuhant, a belföldi értékesítés viszont a tavalyi stagnálás után 1,4 százalékkal emelkedett. Az ipartól eltérően az építőipar szárnyal.
A foglalkoztatottak száma az év elején stagnált, a versenyszférában emelkedett, a költségvetésiben csökkent. A munkanélküliségi ráta egy év alatt egy százalékponttal, 7,1 százalékra emelkedett. Ez több mint 2 százalékponttal alacsonyabb az EU átlagánál, azonban a fiatalok körében eléri a 19 százalékos mértékét. Ez utóbbiban szerepe van a sorkatonai szolgálat eltörlésének, szezonális hatásoknak, de a növekedési ütem lassulásának, a munkaerő-kínálat kereslettől eltérő szerkezetének is.
Kedvező adatok
A kiskereskedelemben folytatódott a tavaly megkezdődött lassulás, az élelmiszer-kereskedelem eladásai stagnálnak, a más termékeket forgalmazóké viszont 5 százalékkal bővült. Különösen gyorsan bővült a bútorok, a könyv és papíráruk valamint a gyógyszerek eladása. A járművek eladása viszont kissé csökkent, az üzemanyagé minimálisan nőtt.
A lakosság jövedelme az első két hónapban látványosan nőtt, ez azonban a költségvetési szektorban dolgozók 13. havi fizetésének egységesen januári kifizetésének következménye (korábban erre jellemzően decemberben került sor). A rendszeres (prémiumok nélküli) bruttó átlagkereset januárban a verseny- és költségvetési szektorban egymáshoz hasonlóan, 7 illetve 7,6 százalékkal nőtt. Az év egészében a reálkeresetek legalább 5 százalékos emelkedése várható.
Az infláció januárban és februárban egyaránt markánsan, a decemberi 5,5 százalékról 4,1 illetve 3,2 százalékra mérséklődött, márciusban a várakozásoknak megfelelően kissé, 3,5 százalékra emelkedett. Éves átlagban 3,6 százalék körüli infláció várható. A forint erősödése márciusban egyes külföldi befektetők egész régiónkat érintő tőkekivonása következtében megállt, de a magyar deviza továbbra is igen erős. A jegybanki alapkamat április végén 7,5 százalékra csökkent. Ez az Európai Központi Bank 2 százalékos irányadó kamata és az infláció kedvező alakulása alapján további kamatcsökkentést tesz lehetővé."
Ez persze semmiben sem menti a kormányt amint azt 1998-2002 között az ellenzéktől megtudhattuk. :P
A Spectator nem jelöli meg forrásként Ádert. Emellett rélik ilyen tartalmú összefoglaló (sem egészében sem részleteiben) Ádertől (persze nem vagyok egy Áder-életműszakértő). Úgy általában a gazdasági információk és argumentációk meglehetősen csekély hányada származik ill. interpretálódik Áder közvetítésével ebben az országban. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy feltűnö megalapozatlansága mellett kétségkívül hasznos módszer ez a kvázihazaárulózás az érdemi beszélgetés megakadályozására, noha eléggé kevéssé gentlemanlike.
Lehet, hogy Áderrel beszélt, de így megy ez. Annó a fideszesek is csak szidták a külföldi sajtót, és közben folyton lerázták a tudósítókat, akiknek le kell adni heti egy cikket, ezért aztán jobb híján az ellenzéki politikusokat faggatták a helyzet mibenlétéről.
az adók biztosan -- bár ugye van amelyik csökken, van amelyik nő -- de az tény, hogy az elmúlt 3 évben a GDP egyre nagyobb része fordul meg az államháztartásban, míg az "etatista" orbánkormány idején csökkent a jövedelemkoncentráció, tehát egyre kevesebb pénzt vontak el adók járulékok stb címén.
A Specator tudósítója még így is túl részletes képet festett, az átlag brit -- ha egyáltalán elolvassa -- mondjuk tíz másodpercig fog emlékezni arra, hogy milyen rossz a helyzet felén, jövőre inkább mégsem jön el a bukaresti tavaszi fesztiválra.
-a kormány három százalékról négy százalékra emelte az egészségügyi hozzájárulás mértékét, amivel növelte a munkavállalók és a minimálbéren élők terheit, drágította a munkahelyeket, és csökkentette a versenyképességet.
-megszűnt a nyugdíjjárulék és a magánynyugdíj-pénztári tagdíj adókedvezménye, ami miatt "körülbelül két százalékkal csökkent mindenkinek a bruttó fizetése". "A megvonás miatt egy fizikai dolgozó átlagosan 23 ezer forintot veszít ebben az esztendőben (...) egy szellemi átlagkeresetűnél pedig ez eléri az 50 ezer forintot" - fejtette ki.
-a kormány 240 ezer forintról 120 ezer forintra - csökkentette a lakáshitelek adókedvezményeit, miközben a konstrukcióba egy ötéves időkorlátot is beépített.
- az életbiztosítások hozamának adókötelessé nyilvánítása
- az általános forgalmi adót érintő módosítások: a 12-ről 15 százalékra nőtt kedvezményes kulcs jelentősen növelve az élelmiszerek, a háztartási földgáz, a távfűtés, a szén, a tűzifa, a gyógyászati segédanyagok, az uszoda és a temetési szolgáltatásoknak az árait. Az áfaszabályok változásai nyomán a gyógyszerek és a tankönyvek is drágábbak lettek.
-megszűnt bizonyos termékek kedvezményes áfakörbe való sorolása, aminek következtében a villamosenergia és a telek áfája, 12-ről 25 százalékra emelkedett.
-a jövedéki adó esetében is nőttek a terhek, így például a dohányárukat és a bort sújtó adót illetően.
-gépkocsi használat: regisztrációs adó.
-csatornadíj: átlagosan 20 százalékos emelés.
-a kormány bevezette a környezetterhelési, levegőterhelési, vízterhelési és talajterhelési díjat.
-energiaadó (amelyet a nagyfogyasztók természetesen továbbhárítanak a lakosságra)
-duplájára növekedett a cégautó adója és emelkedtek a cégbejegyzési illetékek.
-a fejlesztési adókedvezmények kapcsán az adó maximum 80 százalékos mértékig csökkenthető ettől az esztendőtől kezdve.
-innovációs járulék
-a rehabilitációs hozzájárulás mértékének növelése kapcsán 37 ezer forint/fő/év helyett 132 ezer forint/fő/év lett ez az adónem".
ENNYI ELÉG???!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
PS.: A LISTA NEM A TELJESSÉG IGÉNYÉVEL KÉSZÜLT
"Az ország vezetőit a szerző volt szovjet lakájoknak nevezi, és ezen belül is kiemeli Gyurcsány Ferencet, akinek apósa a szerző szavaival élve az ország egyik legrettegettebb kommunistája volt, aki kegyetlen módon vett részt az 56-os forradalom leverésében."
The Spectator: a szocialisták lesújtó helyzetbe hozták Magyarországot
2005. ápr. 30., 17:24
Kiveszett a kreativitás és a vállalkozószellem Magyarországon - írta magyarországi útjának tapasztalatairól a The Spectator brit hetilap tudósítója. A nemzet, amely történelme során megannyi idegen megszállás alatt nyögött, most saját tehetetlenségétől szenved - olvasható a hetilapban.
A cikk irója lesújtónak ítéli Magyarország jelenlegi helyzetét. Elmondja, hogy az öt évvel ezelőttihez képest az átlag magyar életszínvonala 10%-al romlott, az infláciáció és az adók mértéke egyre csak nő, és a munkanélküliség 7%-os. A cikk szerint az elmúlt pár év alatt a külföldi befektetések mértéke 20%-al csökkent, és az országban működő külföldi vállalatok legtöbbje veszteséges.
Az áldatlan helyzetet a cikk irója egyértelműen a szocialista vezetés eredményének tekinti. Az ország vezetőit a szerző volt szovjet lakájoknak nevezi, és ezen belül is kiemeli Gyurcsány Ferencet, akinek apósa a szerző szavaival élve az ország egyik legrettegettebb kommunistája volt, aki kegyetlen módon vett részt az 56-os forradalom leverésében.
A szerző szerint a rendszerváltást követő általános eufóriát mára felváltotta az apátia, a cinizmus és a kétségbeesés, és úgy ítéli Magyarország még igen messze áll attól, hogy európai országnak lehessen nevezni.
Egy adalék a problémához az, hogy a mérnöki munkát nálunk miért nem akarja senki kifizetni, pedig általában tizszeres pénz hoz.
Ma kap a ficekó egy olcsó csilivili engedélyes tervet örül mint majom a farkának, holott az csak az engedélyhez kell és nem az építéshez. Ekkor jöhet a barkácstudomány meg a direkt irányítás.
Jobb helyeken komoly irodák dolgoznak a kiviteli terveken , azért, hogy a munka tervezetten és gyorsan befejezhető legyen.
A szakmunkás tud terveket olvasni, az előkészítő azt rendeli meg ami tervezve van a szállító percre szállít, a művezető művezet és a költségvetés is valós számokon alapul.
Ilyen környezetben pillanatok alatt kiderül a szaktudás és az embereket nem kell pórázon tartani, mert a megérdemelt pénzükért teljesítménybe dolgoznak.
Csakhogy így nehéz csalni ,- az meg nálunk alapvető szempont. Ezért a világ felé azt súlykolják, így nem lehet dolgozni - pedig a régi unióba megyen- nélkülünk.
Az építőipar munkamoráljára vonatkozóan 1st hand experience-em van, több oldalról is.
Az építőipari munkások, a szakmunkásokat is beleértve, általában büszkék a szaktudásukra, akkor is, ha az nincsen. Egy gyakorlott segédmunkás hajlamos mesternek nevezni magát, és szereti havernak tekinteni a megbízót. Ennek ellenére LEHET jó minőségű munkát végeztetni, de az embereket rövid pórázra kell fogni. Nagyon sok megbízó azonban ritkán (életében 1-2 alkalommal) szánja rá magát építkezésre, így mindenki saját kárán kénytelen megtapasztalni az építőipar bugyrainak mélységeit. Abban bízom, hogy az (elektronikus) kommunikáció fejlődése segít abban, hogy ez a helyzet sokat javuljon.
Egyik tapasztalatom: a munkásokat (a szakmunkásokat is) nagyon rövid pórázra kell fogni, és csak óvatosan lazítani, azoknál, akik erre alkalmasak. a lazább felügyelet mellett is megbízható munkavégzés megtakarítás a megbízó számára, ezt célszerű megosztani a melóssal.
Másik tapasztalatom: ha a megbízó nem talál megbízható építésvezetőt,akkor pénzt időt és fáradságot kell szánnia arra, hogy legalább elméleti oldalról megtanulja a házépítés összes munkafázisát (néhány éve még kaphatóak voltak az építőipari szakmunkástanulók tankönyvei, mostanában nem nagyon látok ilyesmit, a "csináld magad" sorozat jobbára alkalmatlan eszköz erre.) A munkásoknak egyértelmű utasításokat kell adni, akár a falra felrajzolva, hogy hová vésse ki a csövek helyét.
Harmadik tapasztalatom: az 1:100 engedélyezési terv nem elegendő, szükség van az egymásra épülő munkafázisokat is tartalmazó kiviteli tervre. Ez alatt nem feltétlenül az építész által esetleg kelletlenül elkészített 1:50 rajzot értem, hanem inkább egy projecttervet, a szükséges részlettervekkel (amelyekből pl. az anygszükséglet megállapítható). Az "ad hoc" kivitelezéshez képest alsó hangon 10% megtakarítást jelentett volna -- ismerik el utólag a legtöbben.
Az önerős házépítéseknél nagyobb kaliberű építőipar teljesítményét az al-al-al-al-alvállalkozói láncok árnyékolják be, ez messzebbre vezet, de a TVK új olefingyárával kapcsolatos tapasztalataim alapján itt sem jobb a kép, itt már nem az építésvezető vagy a kiviteli tervek hiánya a gond...
Mindazoknak, akik reklamálják az ács és (belsô)burkolo szakmák oktatását és akik szerint nem lesz épitôpiaci dekonjonktura:
1) a lakásépités boom-olt 3 éven keresztül a lakáshitelek miatt. Ez azt jelenti, hogy képzett szakemberek _vannak_. Ami a minôséget illeti, azt viszont nagyon sajnálom, de a munkamorál határozza meg. Ez viszont olyan magyar probléma, ami nem javul meg 5 perc alatt, fôleg nem az iskolapadbol kikerülve. Akkor ugyanis még meg kell szerezni a szakmai tapasznyalatot, amivel együtt viszont átadják a munkamorált és az egyéni tulélési trükköket is.
2) Ami a boom-ot illeti, annak hitelfelvevôk hiányában vége. Most tekintsünk el a kormány pénzszoro hadmûveleteitôl, melyekhez ácsokra és burkolokra nincs kifejezetten szükség. Tehát szakemberre - többre - nincs szükség.
Kérdés, hogy a mostani/tervezett leépítések kiket érintenek. A költségvetési szférában 2004-ben átlagosan 820 ezren dolgoztak, kb. 30 ezerrel többen, mint az Orbán kormány idején. Ez a többlet túlnyomórészt pártkatonákból, a kormánypártok klientúrájából áll, akiket a 2006-os kormányváltás után bizonyára lapátra tesznek. Közeledünk a kívánatos karcsusodás felé?
Az inaktívak száma egy év alatt 25 ezerrel csökkent, miközben a munkanélkülieké 45 ezerrel nőtt. Mivel a munkanélküliek is gazdaságilag aktívnak számítanak, az új munkanélküliek megjelenése is javítja a gazdasági aktivitást, és a kormány ezt próbálja pozitív teljesítményének feltüntetni.
"De enyhén szólva is röhejes, ezt valamiféle pozitív teljesítménynek beállítani."
Szerintem én is ezt mondtam. Ugyanakkor itt a dolog abból indult ki, hogy "emelkedik a munkanélküliség, itt a világvége". Ehhez képest valóban az az igazság, hogy előrelépés nem történt, de hátra sem nagyon.
Szvsz (bár munkanélküliséghez sem értek) ezek nem a hirtelen aktívvá vált emberkék, hanem a korábban inaktív kategóriába sorolt személyek visszatérése/belépése a munkaerőpiacra (diákok, kismamák stb.). Szvsz ezt mutatja a pályakezdő munkanélküliség növekedése is.
Szóval szvsz a valós aktivitás sem javult a szó annak az értelmében, hogy aki eddig nem akart dolgozni, annak nem jött meg a munkakedve, csak az eddig is dolgozni szándékozók jutottak oda, hogy visszatérnek/belépnek - és valszeg ők sem a munkát ösztönző kormányprogramok miatt.
Egyébként csodálkoznék is, ha nőne a tényleges inaktívok munkakedve, mivel a héten akár mikor kinyitottam a Népszabit, új szociális támogatásokat találtam benne. Minek dolgozzon egy képzetlen ember minimálbér körül, amikor azért meggebedhet, segélyekből meg hereverés mellett ugyan annyit összerak?
A hanyatló athéni demokrácia, amikor a szavazatok árulásából éltek az emberek, nem melóból...
Életveszélyes málnába tévedtél, ennél kisebbért is öltek már medvét. A gazdaságot hajtó benzinbe rakott cukor és a homok keverék hatása itt van.
Érdekelt-e, foglalkozott-e valahol valaki azzal, hogy mitől lett a 2004.év a mezőgazdaság kiugró éve a KSH-nál, bruttó 36% hozzáadott érték növekedéssel. Mi van akkor a többi ágazattal, ha ez az árva is kellett a varázslathoz.
Ez csupán egyedül 1,2% GDP növekedést jelentett volna!? Eszerint 1/30-a az ágazat által előállított GDP az összesnek, ami jó is lehet. Ezt normál körülmények között is lehetetlen teljesíteni! Előző évi évi gondok, egész évben likvid hiány, eladatlan készletek, jelentős beruházások, körbetartozás - ezt egyszerűen nem értem.
Mi lett volna szegény GDP-vel, ha ez a szám 0. Le se merem írní - kozmetikázott 2,8 %, ami ugye kicsit alacsonyabb mint az infláció. Lehet hogy 2004-ben adott pofapénzek legalább 5%-al kevesebbet értek, mint ami a papíron volt? Lehet, hogy mégse nem adtak semmit?
Tehát a sz@r mezőgazdaság oldotta meg az ország gazdasági növekedését, az alacsony növekedést mutató többi ágazatnak statisztikai segítséget adva? Ez pont olyan, mint amikor a hajléktalannal céget alapíttatnak. Urak, ide kell pénz adni, ide kell beruházni ez meghozza az árát! Vagy mégsem? Ha ez igaz akkor elvtársak újra megtaláltuk az ország sikerágazatát ! 3 % megoldja az országimaget , vidéki foglalkoztatást, ezért a pénzért még 3000 traktor fel is vonul és valamit befizet is. Hurrá!
Most már nyugodtan le merem írni - egyetlen hivatalos magyarországi közlés sem tükrözi a valós gazdasági helyzetet - ki a fenének áll ez a bázisalapú számmisztika innen kezdve érdekébe?
Nekem nem. Lassan nevet is változtathatunk, mert ettől virul igazán a gazdaság.
Egyetértek abban, hogy a munkanélküliség úgy nőtt, hogy a foglalkoztatottság nem csökkent. De enyhén szólva is röhejes, ezt valamiféle pozitív teljesítménynek beállítani. A szomorú tény az, hogy a jelenlegi kormány 3 éves regnálása alatt a rettenetesen alacsony foglalkoztatottság semmivel sem javult, miközben a munkanélküliség jelentősen nőtt olyan gazdasági helyzetben, amikor összességében vagy 11-12 százalékkal bővült a gazdaság. Erre a magyar történelemben még nem volt példa, s ez egyértelműen a ormány felelőssége. Normális viszonyok között ilyen impotens foglalkoztatáspolitikai teljesítménnyel egészen biztosan megbukik egy kormány.
Abban van igaza, hogy az elmúlt három évben tulajdonképpen ugyanannyi foglalkoztatottnak kell eltartania ugyanannyi inaktívat + munkanélkülit. Vagyis a munkanélküliség emelkedésének nálunk nem az a hagyományos első olvasata az érvényes, hogy munkahelyek szűnnek meg, hanem hogy minimális mértékben nőtt a munkapiaci aktivitás.
Ettől még nyilván abszurd az ötlet, amit ő magyarázatként felvetett, de az összgazdasági szempontból helytálló (igaz, a közvélemény előtt nem nyilvánvaló) jelenségből indult ki.
A miniszter magyarázata szánalmas, de statisztikai jelenség szintjén igaza van. Hiába emelkedik a munkanélküliek száma, a foglalkoztatottaké ugyanezen statisztika szerint nem csökken.
Nem érted? Kisebb mértékben növekvő gazdaságban nem akartak volna dolgozni, de most, hogy nő, most bejelentkeznek, mert tudják, hogy úgy nem fognak kimaradni a nagy sikerből.
Ezt elmondom a fodrásznak. A béka óta úgyse hallott semmi meghatót.
A kormányszóvivő szerint a munkanélküliségi ráta nővekedése azt mutatja, hogy nőtt a gazdaság fejlődése, mert egyre többen jelentkeznek be a munkanélkülinek, azzal a céllal, hogy dolgozhassanak.
Mi pedig tapétázáson, festésen és belső ácsmunkákon, parkettázáson (hajópadlós-illesztgetős módszer) spórólunk, a csempézőst pedig mindig figyeli valaki.
Most keresek a boltokban egy handy kis festékszóró pisztolyt, amihez nem kell kompresszor, mert a munka befejezése előtt kirugtam egy komplett festő, meleg és hidegburkoló brigádot.
Megtévesztő, hogy a magas- és mélyépítés 1 statisztikai kategória, pedig valójában 2 külön műfaj. Így elég nehéz az autópáylát szétvélogatni a lakástól és irodától, pedig a cementfelhasználáson kívül kevés közös jelemzővel bírnak.
Az építőiparban alig van szakmunkás. A kivitelezés minősége pocsék, szar anyagok, rosszul, kontár módon fel- és beépítve. Minden felújításba, szerelésbe, építésbe belefogni szellemi, fizikai és anyagi halálugrás.
Nem egyedül az építőiparra áll mindez, de most erre kérdeztél rá.
A probléma inkább ott van, hogy csak "több normatív támogatás, több ösztöndíj" ahelyett, hogy kőkemény feladatfinanszírozás lenne államilag meghatározott létszámkerettel.
Hiller István, az MSZP elnöke sajtótájékoztatón arra kérte a kormányt, hogy másfél éven belül vezesse be a szakképzés új oktatási rendjét, csökkentse a nyolcszáz szakképesítés-fajta számát, és növelje a hiányszakmákban tanulók normatív támogatását. A politikus a hiányszakmák között említette az asztalost, a burkolót, az ácsot, a hegesztőt, és javasolta, hogy az ezekben a szakmákban tanulók kapjanak több ösztöndíjat.
Ez az ember az MSZP elnöke. Egy induló épitôipari dekonjonktura idején több épitôipari munkást kér. MI VAN AZ MSZP IS A BOLKENSTEIN DIREKTIVARA JATSZIK?
Ez nem annyira a német dekonjunktúra kigyűrűzése... A cikk arról szól, hogy a 2004-es GDP növekmény harmadát a rekord mezőgazdasági termés adta. Ha ez idén csupán megismétlődik, a mezőgazdaság részaránya az idei GDP növekedésben akkor is közel nulla lesz, ha esetleg a tavalyihoz képest csökken (a tavalyi rekordban az ideális időjárás volt az egyik főszereplő), akkor egy helyrerázódó német konjunktúra esetén is kapaszkodni kell majd a 3%-hoz.
3% alatt is lehet az idei GDP bővülés - ne lepődjünk meg
A KSH előzetes adatai szerint a bruttó hozzáadott érték növekedése 2004-ben meghaladta a 36%-ot a mezőgazdaságban. Csak ez az egy ágazat önmagában kb. 1.2%ponttal járult hozzá a 4%-os GDP növekedéshez, tehát az egyéb ágazatok nagyságrendileg 2.8%-ot produkáltak. Szinte természetességgel vetődhet fel a kérdés, hogy az idei 3.5-4% közötti prognózis teljesülhet-e ha a mezőgazdaságban korrekció következik be. Óvatos becslések is azt mutatják, hogy a mezőgazdaság részéről 0.5-1%pontnyi növekedés veszhet el, tehát az egyéb ágazatoknak 4-5%-os átlagos bővülést kellene mutatni ahhoz, hogy az előzetes becslések teljesüljenek.
Nem hiszem, hogy bármikor is megszűnt ez a gyakorlat. Egy nagy hendikeppel indul viszont ez a kormány: mivel ötperces "terveik" (még az akcióprogram is túl hízelgő) vannak, az ő szemfényvesztéseik rögtön leleplezhetők. Egy távlati tervekkel dolgozó kormány esetén várni kell (és - hogy azért a média se pusztuljon éhen időközben - minden hülyeségbe belekapaszkodni).
Egy nagyon veszélyes dolog elevenedett fel az átkosból, ami már akkor se jelentett jót. Sőt...
A hatalom elkezdte "megmagyarázni", hogy amit látok és tapasztalok az nem a valóság, hanem ők kiállnak és elmondják minden fórumon, hogy mit kell (el)hinnem.
Az Ecostat felmérése szerint másfél éve nem voltak ilyen pesszimisták a hazai vállalatok. 004-ben a reáljövedelem mérsékelt növekedése miatt a lakossági fogyasztás mindössze 2,8 százalékkal bővült.(Index)
Lakossági reáljövedelem (versenyszféra) : 3,7% (A nettó lakossági reáljövedelmet a nettó keresettömeg és a pénzbeni társadalmi juttatások összegével közelítik.)
Hihetetlen! Vannak még ebben az országban olyanok, akik bekajálják a Csizmár -féle maszlagot, hogy miért kell örülni a munkanélküliség emelkedésének?
Mellesleg,
1. a KSH által munkanélkülinek minősített személyeknek nincs közvetlen köze a munkaügyi központoknál nyilvántartott, ún. regisztrált munkanélküliekhez (akik egyébként 100 ezerrel többen vannak, mint a KSH-munkanélküliek).
Az egész éves adat 45 ezres növekedést mutat, vagyis 2005. i. negyedévében 45 ezerrel több volt a munkanélküli, mint 2004 azonos időszakában. Ez reális növekedés, nincs benne a szezonalitás hatása.
Majd a több munkanélküli-regisztrálás hatását korrigáló adatokat kell figyelni... Jut eszembe, nem lehet a tavalyi, tavalyelőtti, vagy a jövő évre (momentán mindegy, hová) átkönyvelni néhányezer munkanélkülit? Ezzel egy csapásra megoldódna a munkanélküliség problémája, és végre itt is rendet tudnánk tenni.
3% alatt is lehet az idei GDP bővülés - ne lepődjünk meg
2005.04.28 11:00 A KSH előzetes adatai szerint a bruttó hozzáadott érték növekedése 2004-ben meghaladta a 36%-ot a mezőgazdaságban. Csak ez az egy ágazat önmagában kb. 1.2%ponttal járult hozzá a 4%-os GDP növekedéshez, tehát az egyéb ágazatok nagyságrendileg 2.8%-ot produkáltak. Szinte természetességgel vetődhet fel a kérdés, hogy az idei 3.5-4% közötti prognózis teljesülhet-e ha a mezőgazdaságban korrekció következik be. Óvatos becslések is azt mutatják, hogy a mezőgazdaság részéről 0.5-1%pontnyi növekedés veszhet el, tehát az egyéb ágazatoknak 4-5%-os átlagos bővülést kellene mutatni ahhoz, hogy az előzetes becslések teljesüljenek.
7,1 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta 2005. április 28.
FigyelőNet
Az idei év első negyedévében a foglalkoztatottak száma 3 millió 871 ezer fő volt, a munkanélkülieké pedig 297 ezer, ami 7,1 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett.
---------
Bizony. És ha van egy tanult topictársnak korábbi adata, kérem jelölje meg, mikor (hány éve) volt 7,1% (vagy ennél magasabb) Magyarországon a munkanélküliség...
* Teszem hozzá, mindez miközben ráadásul Pu(mu)kli eftárs a KSH vezetője, és helyettesét is éppen most küldte Gyurcsányo Ui...
Ez mese habbal! Ajánlom, up-to-dételd közgazdasági ismereteidet, mert az általad megfogalmazott vastörvényt kissé túlhaladta az idő.
Ennél azonban lényegesebb, hogy mit is csinált a Megyo-féle "gazdaságpolitika" (volt ilyen?). Elérte, hogy a kormányváltás idején 4 és félszázalékos infláció 2004 közepére 7%-ra emelkedjen, miközben a foglalkoztatás stagnált és a munkanélküliség nőtt.
Érdemes megnézni a Minisztérium honlapját http://www.fmm.gov.hu./main.php?folderID=3328!
Mit mutat az ő legfrissebb statisztikájuk?
Csizmáréknál kizökkent az idő, a legutolsó elemzésük csaknem két éves, 2003. júniusi adatokat tartalmaz. Azóta folyamatosan csökkent a foglalkoztatás és nőtt a munkanélküliség, de a dumakormányt ez nem zavarja.
Megakadályozni nem, de csökkenthjeti a támogatásokat annyival, amit egyébként szerinte ellopnak a tolvaj politikusok. Igazad van, őket ez nem nem fogja akadályozni a további lopásban, csak azoknak jut majd kevesebb, ahova Brüsszel a támogatást szánta. Mi bajunk lesz, az országé.
Épp ezért Brüsszelben az a döntés születhetett, hogy az EU nem pénzeli a tolvaj politikusokat és klientúrát azaz ennyivel máris csökkentik az ország számára felhasználható pénzeket.
A támogatás mértékéről még nem született döntés, a csökkentés csak javaslat. Egyébként az EU nem tudja megakadályozni, hogy a kiutalt támogatások egy részét a tolvajbanda lenyúlja.
Ezek az idióták nem tanultak a benzin példáján sem. Ész nélkül adóztatnának.
Nem tanulnak ezek semmiből, mert annak a pénznek amit "joguk van" ellopni, annak be kell folyni!
Benzin, cigaretta, helyi adó, tételes és százalékos EHO, és a legújabb ez a "vállalkozói hozzájárulás", ahol már törvénybe iktatták, hogy azt a sarcot, az (egyszer már) adózott jövedelmedből, azaz saját névreszóló bankszámládról, a saját személyes adóazononosítóddal fizeted, ez már a törvénytelenség és az alkotmányellenesség olyan foka, hogy csak Magyarországon történhet meg.
Nemtom ki vette észre de az EU, luxemburgi elnöke javasolta, hogy a 2007-től kezdődö költségvetésből, az olyan "fejlett" új belépők mint Magyarország, ne kapják meg a magyar GDP 4%-ának megfelelő felzárkóztatási támogatást, hanem csak 3,7%-ot. A saját olvasatomban ez azt jelenti, hogy máris felismerték Brüsszelben azt, hogy az EU-s pénzek 10%-át a magyar politikai elit és klientúra lenyúlja, sőt a mostaniak esetében (gazdapénz pályázati kifizetések késleltetése) már le is nyúlta. Épp ezért Brüsszelben az a döntés születhetett, hogy az EU nem pénzeli a tolvaj politikusokat és klientúrát azaz ennyivel máris csökkentik az ország számára felhasználható pénzeket.
A Megyó-féle gazdaságpolitika lényege, hogy van három elem, a GDP növekedés, az infláció és a munkanélküliség. E három tényező közül egyszerre csak kettő mutatói javulhatnak.
Munkahely, munkahely, munkahely! Brávó dumakormány!
A KSH most 9 órakor kiadott adatai szerint 2005. I. negyedévében folytatódott a foglalkoztatás csökkenése és a munkanélküliség növekedése. A foglalkoztatottak száma 3 millió 871 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 7,1%, ami az előző év azonos időszakához viszonyítva 21 ezerrel fővel kevesebb foglalkoztatottat, ill. 45 ezerrel több munkanélkülit jelent. Ezzel a munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal magasabb, mint 2004-ban volt. A munkanélküliség szintje utoljára 1999-ben volt ilyen nagy. Legnagyobb mértékben a fiatalok között nőtt a munkanélküliség, a 15-24 évesek munkanélküliségi rátája 18,9%-ra emelkedett
1. smiley az enyémeimen is volt, szóval akkor te miért vetted azt sértésnek, ha a tiedet nem lehetne?
2. a munka világa téma pár hónapja volt a VMT-n (keresd vissza), nem is én hoztam fel emlékeim szerint és ellene voltam öléggé az ellenzéki felvetésnek. Arra vonatkozott a beírás, hogy ugye pártunk és kormányunk most ezt a korábban a vmt-n lehúzott dolgot is átveszi.
3. lehet hogy off a megítélésed szerint, de a vmt nem csak monpol orientált, lásd jelenlegi gyógyszerár dolog, és amíg a gazdsági életet és gazdpolt érintő vetülete van, jellemzően senki nem tiltakozik - sőt
4. neked mint tartalmi hozzászólásokat általában nélkülözőnek szvsz nemigen van alapod arra, hogy önkéntesrendőrködjél, erre már mások is felhívták a figyelmedet. Ha meg teszed, akkor tedd zsebre azt is, amit ezért kapsz.
5. a monopl-gazdpol-pol öszentháromságod nem értem, hogy jön ide, csak szokásos terelés, mint a korábbi hitvallásod a hazai gazdasági élet általad vélelmezett axiómáiról, ergo erre sem fogok részletesen reagálni
Más szemében a szálkát, sajátodban a gerendát. Nyasgemeztél már te itt eleget ahhoz, hogy te okosíthass itt neveltetésről akárkit. Ha meg az originált nézzük, te szóltál be nekem, aztán most fáj, hogy visszaszóltam. oszt próbálsz itt sipákolni. Ha a beszólásod nem volt durva, akkor a visszaszólás sem, ha pedig az is durva volt, akkor meg minek sírsz, hogy más is megengedi veled szemben ugyan azt.
A monpol-pol-gazdpol hülyeségedet ismét nem értem, hogy jön ide, milyen hűségesküt akarsz letetetni vagy állásfogallást kicsikarni, de nem is érdekel.
Maradjunk annyiban, hogy majd ha nem nyitogatod a pofonosláda tetejét indokolatlan és a te esetedben igen nagy mértékben jogosulatlan csendőrködéssel, akkor nem kell utána vakarni ott, ahol nem is viszket.
Ezzel részemről befejeztem, majd jelentkezz, ha érdemi hozzászólásokra is felkészültél
Több ezer cég pártolhat el a magyar vámudvaroktól Az importáfa szigorítása kedvezőtlen hatást idézhet elő 2005. április 27. 9:35
MNO Amennyiben a zárószavazáson is keresztülmegy az importáfa önadózással való rendezésének szigorítása, a szakértők szerint a jogszabály ellentétes hatást vált majd ki, vagyis amellett, hogy nem nő az állam áfabevétele, a vámfizetések is elmaradnak.
Ezek az idióták nem tanultak a benzin példáján sem. Ész nélkül adóztatnának.
A demagógiát és az adatok manipulálását illetően egy friss példa a legfelsőbb kormányzati körökből:
Mennyi? Mi mennyi?
Egy éve mást se hallunk, mint hogy 15 ezer milliárd forint érkezik az EU-ból. Az utóbbi napokban azonban paradigmaváltás következett be a kormányzati propagandában, s egyik napról a másikra a 15 ezer milliárd kevesebb mint a felére csökkent.
magyarorszag.hu – kormányzati portál
Az unió következő költségvetési ciklusában hazánkba áramló 15 ezer milliárd forint jó tervezéssel jelentősen emelheti a magyar életminőség színvonalát. Erről az EU-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter hivatalában tett munkalátogatáson beszélt Gyurcsány Ferenc. Az Európai Unió révén a 2007 és 2013 közötti időszakban hazánkba érkező 15 ezer milliárd forint felhasználásába nem szól bele senki, csak rajtunk múlik, mire használjuk - mondta a miniszterelnök, aki úgy vélte, a bátorság, a jó tervezés és az együttműködés sikerhez vezet.
portfolio.hu 2005.04.27 09:57
Az Európai Unió 2007-2013 közötti hétéves költségvetésének strukturális és kohéziós alapjaiból Magyarország várhatóan mintegy 24.6 milliárd eurót (jelenlegi árfolyamon számolva mintegy 6125 milliárd forintot) hívhatna le - mondta egy Budapesti értekezleten Szegvári Péter, a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal (MTRFH) elnöke a Napi Gazdaság beszámolója szerint.
Persze. Ez a mult évi hiány maradványa. Drazsé átmanipulálta erre az évre a hiány jelentôs részét, ami persze a jövô - választási - évre is kihat (megj.: ez egy politikai harakiri szerû dolog)..
– Hamis diagnózisra, manipulált gazdasági adatokra nem lehet programokat és reformokat építeni. Be kellene mondani végre a valódi számokat. Jónéhány olyan tényt kellene elmondani a választópolgároknak, a kis- és középvállalkozóknak, a magyar nagyvállalkozóknak és a nemzetközi tőkének, amit eddig elfedett a kormányzat. Ha ez megtörtént, arra kellene rájönnünk, hogy totyogva, tyúklépésekkel nem tudjuk orvosolni a bajokat, mert a szomszédaink, a velünk versenyzők hétmérföldes csizmában húznak el mellettünk – hangsúlyozta a Fidesz elnöke.
Azt, amire válaszoltam, ha beszólni akartam volna, akkor azért sokkal keményebb lehetett volna. Ha ehhez nincs érzéked, tényleg nagyot kell még fejlődnöd. Durva voltál, vazze...
Az ömlengésed meg hogy jön ide/hozzám, azt nem is értem. A krédódat senki nem kérdezte. farkaska stílus.
Ma ismertetik a "100 lépés" első intézkedéseit
2005-04-27
Lapértesülés szerint a miniszterelnök a szerdai nap folyamán ismerteti a szocialista párt vezetőivel a száz lépés programjának első intézkedéseit.
A konkrétumokat a jövő héten hozzák nyilvánosságra.
Újabb „Szó, szó, szófosás”, amit már megszoktunk 3 év alatt. De hol vannak a tettek?
Egyértelmű. De sajna ezért hisz el az átlagember mindent a gazdaságról, ha megfelelő forrást bigyesztünk mögé (kinek Aczél, kinek Matolcsi), mert még a legegyszerűbb konzisztencia ellenőrzéseket sem tudják elvégezni.
1. Ha szerinted nem beszólás, amit te tettél, akkor nemigen értem, hogyan foghatod fel személyeskedésnek azt, amit én tettem. Ha meg a te nyitód az volt, akkor mi a fenét csuklózol itt? Tök értelmetlen.
2. Megmondtam, tartalomban nem érdemes veled leállni, szóval nem fogom nyolcvanadszor leírni azokat a dolgokat, amelyeket már x-szer megtettem errefelé. Neked tök mindegy, mit mond az ember, amikor megszorulsz, valami politikai hülyeséggel elütöd a témát oszt elvonulsz.
Logikád meg ugye elég gyengus, mert ha komolyan vennélek, akkor sorolnám magam Torres szintjére. De ha nem volt nyilvánvaló az előzőből, akkor leírom lassabban:nem veszlek komolyan gazdasági szakértelem és gazdasági téren vitaképesség szempontjából, és a hozzáállásod miatt egyelőre nem tölteném az időmet összetettebb válaszok megfogalmazására, mivel pusztába kiáltott szó lenne, vissza meg valami szlogenen kívül nem jönne semmi. Tanfolyamok meg ölég színvonalasak indulnak a TIT-nél.
Ezzel speciel teljesen egyetértek. Nálunk azért nem műkszik a dolog, mert az elmúlt negyven évben a közöset mindenki prédának tekintette, abból lopni nem volt bűn. Ergo a társadalom teljesen rezisztens lett az állami tulajdon lerablására, mert nem érzi magáénak.
Ez ugye nm azt jelenti, hogy az állami tulajdon ördögtől való, és nem lehet jól menedzselni (mint azt a jelenlegi kormánykoalíció próbálja beállítani), hanem csak azt, hogy ők nem tudják ezt megoldani.
És úgy nem is fog menni, hogy komoly szakmai háttérrel rendelkező emberkék helyett haverok visznek tízmilliárdos cégeket és amortizálják le ezerrel. Bár mostmár legalább nem a portásból lesz az igazgató...
A 2005.jan.-ápr. államadóssága 729,21 milliárd forint, ami az éves előirányzat (1026,6 milliárd) 71%-a. Ennek a kamatterhei meghaladják a 860 milliárd forintot. ( Ezeket az adatokat a Pénzügyminisztérium jelentette be.) A hiány havi alakulása: 2005.jan. 198,4 milliárd forint 2005. febr. 195,6 milliárd forint 2005.márc. 90,7 milliárd forint 2005. ápr. 244,6 milliárd forint
Hozzáfűzném, hogy legalább látnánk valamit, amire elment ez az irdatlanul sok pénz!
Én nem vitatkoznék nagyon vehemensen az állami( bármilyen állami) tulajdon-arány kívánatos mértékéről, mert biztosan van valamekkora.Én csak azt látom ( sőt, az átkosban láttam ), hogy az állami tulajdon kezelői nem úgy bánnak az eszközökkel, piaccal, alkalmazottakkal, ahogy én, aki a saját zsebemre dolgozom. Ennek pl. nagyon fontos eleme, hogy az alkalmazottak jól érezzék magukat.Más kérdés, hogy én vagyok az alkalmazott is..:}}
Viszont ha rossz döntést hoztam, tudom, hogy holnaptól nem lesz jövedelem. Na ilyet állami cég vezetőjétől még nem láttam.
A Liska- modell tetszett: bízzuk rá a céget, de a gatyáját is le kell húzni róla, ha nem jól működik az állami cég.
Ilyen feltételek mellett legyenek állami cégek( nem sok), de egyébként értelmetlen.
Azért mintha a szövegkörnyezet a magyar államra értené ezt a dolgot. Bizonyos országokban, ahol az állami szektor menedzselése megfelelő stratégián nyugszik, és a fejőstehenet nem levágják, vagy elkótyavetyélik, hanem vigyáznak rá, ölég jól működő állami vállalatok vagyogatnak. Pl. az ÖMV, de több tucat példát tudnék hozni.
Ilyeneket itthon is sikerülhetett volna csinálni, de az állam vezetése a rövid távú lopásban volt érdekelt. Ettől még nem nyert bizonyítást, hogy az állami tulajdon csak rossz lehet, inkább az erősíttetett meg, hogy van aki egy beton bizniszt is tönkre tud vágni olcsó pénzér.
Te vagy az az ember, aki - függetlenül attól ki ül a szoclib kormány élén - minden szoci gazdasági helyzetet képes vagy megmagyarázni. Ha nincsenek adataid, akkor jössz a fideszfóbiáddal és azzal adsz magyarázatot. Nincs értelme veled vitázni, adatokat közölni és a tényekkel cáfolni állításaidat.
Pedig nem az ellenzék mond csak kritikát a kormány munkájáról, hanem az EU illetékesei is, de mind Medgyessy, mind pedig Gyurcsány elég soxor változtatott miniszterein ill. tért el választási igéretetől.
Lényeg az, hogy te bebifláztad a dolgokat és agitálsz.
Ugyammá, nem láttad a smileyt?:-)) És kettős mérce problémák is?:-)))
Egyrészt próbálsz topikrendőrt játszani valahol. Rajtad kívül mindenki tudja kezelni ezeket a dolgokat, olyanok is, akik tényleg tartalomban lendítenek valamit a topik színvonalán. rosencrantz-cal egyetértek, hogy ott is jellemzően egy-két tartalmatlan benyögéssel képviselteted magad, ami elég jól tolerálható (mint pl. breien esetében tökéletesen működik), amíg nem kezdessz el másokat osztani az illemről.
Másrészt nem kéne személyeskedésnek venni egy élcnek beállított ledorongolásra szintén élcnek beállított választ.
Harmadrészt meg nekem semmi különbség a klubfórum (mellesleg tudtommal a VMT nem klubfórum) között saját stílusban. Nem azt a neveltetést kaptam, hogy csak otthon nem köpünk a szőnyegre:-))) Annyi eltérés van, hogy ott megforduló emberek 90%-a értelmes, és lehet velük normálisan tartalomban megvitatni gazdasági/gazdaságpolitikai kérdéseket - nem csak monetáris politikát. És ezt a résztvevők túlnyomó többsége igen hasonlóan fogja fel szvsz, és rajtad kívül senki nem akar helyreutasítani másokat (megjegyzem, mintha a helyreutasításokban is igen szelektív lennél), hogy itten csak hosszútávú kamattrendekről lehet beszélni, többiek meg húzzanak a vérbe.
Én meg már több helyen fejtegettem, hogy nagykoalíció lesz.
Más megoldás nincs, tovább nem lehet a homokozóban szórekozni.Ideje nekilátni az értelmes fejlesztésnek.Más kérdés, hogy rengeteg balhé lesz,( ld.Ausztria), de a fejlődésnek eljutottunk abba a szakaszába, hogy muszáj.
Másképp tényleg megyünk a lecsóba.
Persze két ciklus után szét kell zavarni a bandát a fenébe.
Semmiféle válság nincs mert ez a fantasztikus gázár még a hülyének is megéri az áramot bagóért adják és végre mikor az ember beül az autóba, hogy a 800 km sztrádán autózzon egy jót (mert a bp-pécs szupervasút már uncsi neki mivel mindennap használhatja) keres egy benzinkutat ahol zseniálisan olcsó 270 Ft-os benzint tud tankolni míg egész európából megindul a benzinturizmus ide az olcsó benzin miatt. Este már csak a szokásos gyógyszerét veszi be amit piti áron megkap ezért egyszerre tízesével veszi mert olyan jó ha valamit szinte ingyen adnak na ezek biztos nem szavaznak a fideszre. :))))
Ezzel nem vitatkoztam. A massziv adocsökkentés sem csökkentené egyébként a szürkegazdaságot, mivel, abban a mértékben, amelyre szükség lenne, amikorra a hatása jelentkezne, nem lenne többé magyar gazdaság (devizaválság, államcsôd mellékhatásaként)
Egyébként igyse tudod megkerülni a massziv adoellenôrzés terhét. Ami visszavezet a vagyonadohoz, mint egyetlen megoldáshoz (ui: a vagyont eldugni nehéz, hiába iraod át a gyerekre, attol még adozik, külföldre ugyan menekitheted... de annak is nyoma marad, kivéve, ha nagyon nagyban üzletelsz).
A gk. regisztrácios ado egyébként kb. ugyanez.
A "legegyszerûbb" elzárni az állami csapokat ;) igaz fájdalmasabb is :p
Azért van némi remény! Már kiírták a közbeszerzési eljárást a kádkő-készlet feltöltésére, amellyel hófehérre lehet sikálni ezt a szürkés-fekete katyvaszt.
A kérdés nem az, hogy kell- e alkalmazni szankciókat a fekete/szürke gazdaság visszaszorítására, hanem, az, hogy csak ezzel, vagy elsősorban ezzel az eszközzel semmit sem lehet elérni. Nem létezik olyan, bármekkorára is felduzzasztott adó/munkaügyi stb. ellenőrző apparátus, amelyik pusztán szankciókkal tartósan eredményes lehetne.
Márpedig a cikk szerint a kormányzat ilyen primitív, egyoldalú, a pozitív ösztönzőket figyelmen kívül hagyó megoldásokban gondolkozik, figyelmen kívül hagyva a jelenség komplex jellegét.
Legyünk már optimistábbak. Az is már komoly előrelépésnek tűnik, hogy 2005 áprilisára rájöttek, hogy küzdeni kéne a feketegazdaság és a feketemunka ellen.
Teljesen egyetértek. Nincs az az ösztönző, amivel egy kb. 70%-os elvonás bevállalására hajtaná az embereket a csalással szemben, ha nincs szankció. (pláne, ha egyéb területeken még egy kis plusz pénzzel is ösztönzik a csalást, lásd papír alapú segélyezés, adókedvezmények helyett pénzbeni támogatások a papíron szegényeknek, lásd pl. családtámogatáis terv) Legyen szigorú ellenőrzés, és olyan bírság, hogy leég a haja az elkövetőnek, aztán majd gondolkodik.
Ösztönzőnek meg ott van az, hogy ne kapjon nyugdíjat és eü ellátást senki, aki nem fizet érte. Munkavállaló rögtön érdekeltebb a fehérítésben. Ha meg a munkáltató nem fizette be a járulékot, akkor a teljes költséget viselje ő.
A gazdaság kifehérítése Gyurcsány módra
Több a szankció, mint az ösztönző a feketemunka felszámolása érdekébenVG 2005-04-26
Úgy tűnik, a száz lépés politika részeként több szankció, mint ösztönző segíti majd a gazdaság fehérítését. Lapunk értesülései szerint a munkaügyi ellenőrzések szigorítása, a felügyelők számának növelése, a bírság emelése is a tervek között szerepel a feketefoglalkoztatás felszámolásához.
Információink szerint a tervezett változásokhoz a munka törvénykönyvét, a foglalkoztatási törvényt és a munkaügyi ellenőrzések szabályozását is módosítani kell. Ezek a szankciók még szürkíteni sem fogják, nemhogy fehéríteni a feketefoglalkoztatást – hangsúlyozta lapunknak Dénes Gábor. A Menedzserek Országos Szövetségének főtitkára úgy véli, csak az adó- és járulékterhek komplex csökkentése oldhatja meg a problémát.
1. A mindenbe belekotyogó fórumos hozzászólók (ugye nem kell példát mondanom :-) a legkevésbé alkalmas személy arra, hogy akár fidesz-szimpatizánsként elmondja, hogyan másként...
2. Az MSZP kormány láthatóan igyekszik ellopni a fidesz itt-ott feldobott szlogenjeit és ötleteit, majd ezeket a sajátjaként adja el (Demokráciaközpont, munkaalapú társadalom stb). Ugye, nemes jellemre vallana az ellenzék részéről, ha bőrkötésben átnyújtaná azokat a kidolgozott módszereket, amelyekkel stabilizálni lehet az államháztartást, gatyába rázná az egészségügyet...
Ugyammá, királylány, neked minek strapálja magát az ember? Fölösleges, mert sajna tartalmi vitára alkalmatlan vagy. Amikor néha az ember valamibe a tapasztalatok ellenére belekezd, akkor jössz a politikai tarthatatlansággal, ők is megszavazták dumákkal, kényszerpályákkal, jobblennehanemépülne lózungokkal meg az egyéb sületelenségekkel.
Az legkomolyabb tartalom, ami belőled kijön, az afideszesgazdpolos topikod reklámozása. Aztán nem érted, miért csak ilyen Torresek vesznek komolyan.
Szóljon már valaki Geo olvtársnak, hogy szaharában van a gazdaság. Hetenként megy egy-egy miniszter. Drazsé volt múlt héten, ma Deutch Imrét küldték haza.
Azsem, ez a topic, nem "kormányülés" / mint annakidején arra írtam, " mindenkivel összevesznék, vagy nagyon unatkoznák " /
Az a szakma, amit mindíg nagyra becsültem, nagyobb kihívás előtt áll, mintsem bárkivel is összevesznék.
Csak pár mondatban.
- az aht. hiánya ismert.
- vegyük hozzá, hogy a lakosság és a vállakozások több mint 5 000 mrd adósságuk van, tudottan, devizában. adjuk hozzá azt, ami Huf.-ban megvan, s azt tapasztaljuk, hogy bőven meghaladja az éves költségvetést.
- a lakossági megtakarítás, alig múlja fölűl, a 2 000 mrd Huf.-ot
- a gazdaság "szerkezete" enyhén szólva instabíl stb....
Tehát, elmondhatjuk, hogy a lakosság 70%-a kritikus helyzetbe vagyon, s nem lenne szabad engedni, hogy ez tovább romoljon.
Ön, milyen alternatívát javasol erre?
A múltat, mintha nem mi aktualizáltuk volna.
nyugodjon meg, átéltünk mi ettől sokkal rosszabb időszakot is / habár, ez nem sikerűlt mindenkinek /, s akkor sem volt szükségünk ápolókra / nem mi őrjöngtünk magunkból kikelve, legutóbbi "parlamenti vizsgálóbizottsági ülésen"
Egyre inkább az az az érzésem, hogy tök mindegy mi történik az országban az adathamisítás nagyhatalma lettünk. Európát is legyőzte a magyar hazugsághalmaz.
Él egy híres polgármester, aki a nyolcvanas években az első számítógépekkel találkozva kollégái révén alaposan megismerte a szignifikancia analizist. Két év után már ugyanezt fordítva is megtudta csinálni, függetlenül a kisérleti eredményektől. Akkor mondta neki valaki, hogy mindegy mit mérünk, te ugyis azt írtsz a kockás papírra amit Te akarsz.(hogy az eredmény is jó legyen)
Ezt a tevékenységet hívják az óvódában mesének, és a valótlanságba vetett hitet babonának, a mérnöki munkában meg sz@rnak.
És évek során igy lesz majd az ötlet mérnöki mű, a dumagépből népmesemondó, a mérnökből álmérnök, az gazdászkból aszfaltgazdász, semmit érő diplomásokból meg politikusok.
Kiváncsi leszek, hogy amikor a valós helyzet alapján felzárkóztatási igényt nyújtunk be Brüsszelnek mit fognak nekünk mondani, és a minősítést (hazugságot )alátámasztó szakértő csapatból ki fogja befizetni az elmatadt uniós támogatást az államkasszába?
Tudod, valami furcsa okból kifolyólag, a szülőföldünkön akarunk élni, s itt szeretnénk a gyermekeinknek is Európában megszokott, emberi életet biztosítani.
Ezért dolgoznánk, ha hagynátok bennünket, nem lehetettlenítenétek el nap mint nap a helyzetünket. Miért van az, hogy mindent elkövettek azért, hogy a feltételeket is megvonjátok tőllünk a mindennapi munkánk elvégzéséhez, s lassan a megélhetésünket is ellehetettlenítitek?
Tudod, már írtam, hogy 1986-ban, három év után elvállaltam egy munkát
annyi feltételem volt csupán, hogy a párt titkár még akkor sem szólhat bele szakmai dolgokban, ha ő a főnököm. / amikor az utcán, közölte velem, hogy aláírta a kinevezésemet, s arra kért, "mostmár tegeződhetünk, mert én is közéjük tartozom " csak annyit mondtam neki. " már most az elején tisztázzunk valamit. egy munkát vállaltam el, semmi többet, úgyhogy, nyugodtan magázódhatunk továbbra is. Vegye tudomásul, számomra az a legnagyobb sértés, ha bárki is azt mondja róllam, hogy valaha is önök közé tartoztam " A munkát, határidőre elvégeztem, s ott hagytam őket /
A munkánkat, most is fölajánjuk, s légy nyugodt, ha a feltételeket biztosítjátok, el is végezzük. No nem miattatok, hanem a gyermekeinkért.
Ha figyelmesen elolvastad az eddigi "párbeszédünket, tapasztalni fogod, mindíg megadtam nektek a tiszteletet. Mit, kaptam cserébe? Ugyanazt, amit 1990-ben. A felétek nyújtott békejobba, belemartatok, meggyaláztátok.
Különben, ezen a topicon, mintha már mások észrevették volna.
Kössünk eggyességet.
Én, gyakorlom a helyesírást, Te megtanulod a gazdaságtant, mielőtt hozzászólnál szakmailag. / no, melyikünknek fog hamarább sikerűlni? /
Magyarországon "csak" 10 százalékos az elszegényedés
Előkelő helyre került Magyarország a szegénységgel foglalkozó európai uniós ranglistáján, egy csoportba Svédországgal, Dániával és Szlovéniával. Az Európai Foglalkoztatási és Szociális Hírlevélből kiderül, hogy a legjobb csoportban mindössze a lakosság 10 százalékát érinti az elszegényedés.
Előkelő helyre került Magyarország a szegénységgel foglalkozó európai uniós ranglistáján, egy csoportba Svédországgal, Dániával és Szlovéniával és a Cseh Köztársasággal - ezekben az országokban a lakosság 10 százalékát érinti az elszegényedés. Mintegy 20 százalékos aránnyal a legkedvezőtlenebb csoportot Írország, Szlovákia, Görögország, Portugália képviseli az Európai Unióban, a többi tagországban 10 és 20 százalék között mozog a szegénységi mutató. A kritikus körbe leginkább a munkanélküliek és az állandó lakhellyel nem rendelkezők kerülhetnek.
A hírlevél az Európai Bizottság jelentésére utalva kiemeli, hogy a tagállamoknak határozottabban kellene végrehajtaniuk a reformokat. A több tagállam által is megkezdett újítások ellenére az Európai Unióban a foglalkoztatási szint stagnál - állapítja meg az ismertető. Szerények az eredmények az európai foglalkoztatási stratégia három célkitűzésének teljesítésében is. Így a teljes foglalkoztatottság elérésében, a munka minőségének és hatékonyságának javításában valamint a társadalmi kohézió és befogadás erősítésében - olvasható a hírlevélben.
Különben, 1989 előtt és most is, MI mindenért fizettünk, s nem az összeköttetéseink segítségével értük el az eredményeket.
Sajna, nekünk olyan keveset hagytatok, hogy semmi érdemleges dolgot abból nem lehetett megvalósítani. bocs, de ettől finomabban, már nem tudok fogalmazni.
Mostanáig tartott, hogy lehiggadjak, azért nem válaszoltam korábban. remélem, megbocsájtod nekem.
Talán, el kellene kezdeni a választott tisztségviselőknek megtanulni, hogy a választóik érdekében, azokat képviselve végezzék munkájukat / szolgálatukat /.
Azt már fel sem merem tételezni, hogy kialakult értékrend szerint tegyék, mert ezt még mind mostanáig nem tapasztaltuk / mármint, hogy kialakult értékrendjük lenne /
A pályázatok tartalmára is hangsúlyt kellene fordítani, mert ahogyan eddig tapasztaltuk, a mennyiség , önmagában kevés! / no és a motivációról sem kell megfeledkezni /
A World-beni helyesírás szerkeztőt, majd a pályázatok írására tartogatom, ha nem haraxol. / ha kérhetném, többet foglalkozz a tartalommal, mert abban van a lényeg /
Inkabb word, de ne promotaljunk ilyen szutyok fizetos termekeket: szoval breien kartacsnak az OpenOffice - ugyanazon hazai helyesirasellenorzo modult hasznalo - szovegszerkesztoje ajanlott:)
A nemzetgazdaságban februárban a nettó átlagkeresetek 9,4 százalékkal, a bruttó átlagkeresetek 7,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A közlemény szerint ebben az időszakban a versenyszférában a bruttó nominális átlagkereset 7,3 százalékkal, a nettó átlagkereset 8,7 százalékkal emelkedett. A költségvetés területén februárban a nettó kereset 10,9 százalékkal, a bruttó 9,4 százalékkal nőtt.
A nemzetgazdaságban január-februárban a bruttó átlagkeresetek 17,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 16,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A versenyszférában a bruttó nominális átlagkereset 7,1 százalékkal, a nettó 8,5 százalékkal emelkedett.
A költségvetés területén - az ez évben egységesen januárban fizetett egyhavi külön juttatás miatt - a bruttó átlagkereset 36,2 százalékkal, a nettó átlagkereset 32,1 százalékkal növekedett. Ez utóbbi területen a jutalom és az egyhavi külön juttatás nélkül számított bruttó kereset növekedési üteme 7,6 százalék volt.
Egy hónappal ezelőtt a hivatal azt közölte, hogy 2005 januárjában nemzetgazdasági átlagban a bruttó átlagkeresetek 27,7 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 24,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A KSH ez utóbbi két adatot februárban módosította 26,2 százalékra, illetve 23,2 százalékra.
Az idén január-februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 164600 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 137200 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 230200 forintot kerestek.
A KSH közölte: január-februárban a bruttó nominális keresetek nemzetgazdasági szinten is kiemelkedően magas, 17,5 százalékos növekedésében a költségvetési szférában dolgozók egyhavi külön juttatása kifizetésének átütemezése játszott fő szerepet.
A jelentésben megjegyzik, hogy az előző év azonos időszakához mért változások torzításmentes mérésére a rendszeres keresetek alakulásának vizsgálata alkalmasabb. A jutalom, prémium, valamint külön juttatások nélkül számított kereset növekedési üteme a nemzetgazdaság egészében 7,1 százalék volt, ezen belül a vállalkozásoknál 7 százalékkal, a költségvetési intézményeknél 7,6 százalékkal emelkedtek az úgynevezett rendszeres keresetek.
A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 106 ezer forint volt január-februárban: ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 74500 forint, a szellemi foglalkozásúaké 142000 forint, 16,5 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest. Ebben szintén fontos szerep jutott a kifizetések átütemezésének.
A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 171500 forint volt, 17,2 százalékkal több az előző év azonos időszakinál. A munkajövedelem kereseten felüli része 2005. január-februárban munkavállalónként átlagosan 4 százalék volt a KSH szerint.
A hivatalnál elmondták, hogy már a 2005 januári adatközlésnél sem számítottak reálkereseti értéket, s ez így volt a februári kereseti számoknál is. Ennek oka, hogy az idén először januárban fizették ki a közszférában a plusz egy havi illetményt, s ez jelentősen megváltoztatta a bruttó, a nettó kereseti szinteket. Az így számított reálkereset nem adott volna az előző év azonos időszakával összehasonlítható értéket. Ezért negyedévente számítják, illetve közlik a reálkereseti adatokat.
A '29-es világválság oka az amerikai tőzsde bukása volt. A befektetők nem tudták már biztos helyre kihelyezni a pénzüket, így a bizonytalanabb latin-amerikai országokba ment a hitel. Azok meg összeomlottak.
Valahogy így van ez ma is: egy jó adós kincset ér a WB és az IMF szemében (lásd: Magyarország).
1. Az viszont ebben a pár hónapban már feltünhetett, hogy most a magyar szív mert ők tudják az érdeküket és egyetlen számunkra pozítiv ügy sem jött be.
2. E topicban is , egyébként sajnos igaz.
3.A szadeszes maszlagot meg a mantrát sem akarom, csupám az állandó beleintézkedés értelmetlenségét jeleztem. A piac nem attól piac , hogy mindenki azt csinál amit akar, hanem attól hogy azt teszi ami megéri.
Ha soha nem teljesítményért, hanem másért jár az extra profit,akkor aki teheti azt csinálja, de ebbe tönkre lehet menni. Ez a piac itt van - egyébként 10 millió ember vesz áramot vizet, ruhát, élelmiszert, üveggyöngyöt.
A külső piacra meg elkéne valamit adni amit érdemes, de legnagyobb mai hunagricumra a saját hülyeségünkre csak belföldön van kereslet.
4.Tévedsz. Azt nem nagyon lehet hallani, hogy a gazdaság pénzt követelne, de a közszféra ettől hangos. A piac elsőször ia azt szeretné ha előre lehetne 5 évre tervezni, de ebben ma az állam a legnagyobb akadály. Nagyon sok szabad pénz elérhető ma is, de egyetlen befektetői feltételnek sem tudunk igazán megfelelni, ha ez igy marad. Nem biztos, hogy ez a hülye feltételekkel teletömött támogatás kell.
5. Én nem bűnről beszélnék, mert akkor nagyon kevés ember maradna szabadlábon, hanem tudatlanságról és rengeteg elfecsérelt időről.
Nem kellene szégyellni az államnak a tényeket, az adatokat, hanem teljes nyilvánosságra kellene hozni, mert itt már nincs mit eltitkolni. A állam által - nem ksh?!?!- hivatalosan nyilvánosságra hozott -és valóságos adatokra lehetne rábízni a gazdaságot
Gy.F. saját kezûleg gründolta össze a "költségvetési játékot". A kormánypropaganda szerint is a költségvetés 10% felett megy kamatfizetésre (mivel ugye adosságot nem törlesztünk).
Lett visszhangja? Ugye hogy nem.
Előttem leírták, hogy sorra megbuknak a szakmai minisztériumok, mert irányitani akartak ágazatokat és nem sikerül.
Ki, hol?
Nem-e lenne egyszerűbb csak gazdaság és a szakmaiság feltételrendszerén javítani, majd a piac tudja merre lehet és kell elmozdulni
Persze a piac. Tegyük fel a piac Kinába (Szlovákiába) megy. Itt nem marad semmi.
Erre mit lépsz? Elkezded a mantrát? 'legyen meg a piac szent akarata, Halleluja, Halleluja...'
Csak egy megjegyzés: a hires piacod juttatta 1929-ben válságba az egész világgazdaságot. Es akkor - nem volt szabályozás. Ismétlést akarsz? Mert Mo lesz az elsô kártyalapok egyike...
A tornacsarnokok, kulturális központok, jégpályák, focipályák , parkok középületek mammut pénzszivattyúja jól működik, csak a termelés roskadozik.
Na ez igaz. Csakhogy a "piac" több állami pénzt és beruházást szeretne. Akkor mi legyen?
Ha kivesszük a multik létesítményeit és az energia szektor termelési értékét és foglakoztatását -akkor meglátjuk ma mi maradt az igazi magyarországnak!
Igy van. Es ezen kell változtatni, ez az elmult 15 év bûne.
Valahol már leírtam, hogy a régi unió attól különbözik az új juniótól, hogy ott a mi országunk, meg a mi kormányunk ugyanúgy a nemzetpolitika része mint a vallásban a miatyánk. Amig nálunk az államszolga csak a kenyéradó gazdáját képviselheti ,és egyáltalán nem a hanem saját érdekeit, addig ez a gazdaság mindig az utolsó lesz az euba is.
Nagyon fontos lenne, hogy a gazdaságot és kapcsolatait segíteni kellene önmagától újra felépülni, mert a korábbi tákolmányok nem vezettek sehova. Mit értek ez alatt?
Nem kellene szégyellni az államnak a tényeket, az adatokat, hanem teljes nyilvánosságra kellene hozni, mert itt már nincs mit eltitkolni. A állam által - nem ksh?!?!- hivatalosan nyilvánosságra hozott -és valóságos adatokra lehetne rábízni a gazdaságot.
Előttem leírták, hogy sorra megbuknak a szakmai minisztériumok, mert irányitani akartak ágazatokat és nem sikerül. Nem-e lenne egyszerűbb csak gazdaság és a szakmaiság feltételrendszerén javítani, majd a piac tudja merre lehet és kell elmozdulni. Aztán lehet korrigálni, ha nem kedvező irányba tart a dolog.
Ezt a hülye megyei gazdpol szemléletet 15 év után is szívjuk, mert az államszolgák ezt tanulták és ehhez értenek. Jó lenne már észrevenni, hogy a korábbi hazugsággépezet fenntartása nem visz sehova.
A tornacsarnokok, kulturális központok, jégpályák, focipályák , parkok középületek mammut pénzszivattyúja jól működik, csak a termelés roskadozik.
Ha kivesszük a multik létesítményeit és az energia szektor termelési értékét és foglakoztatását -akkor meglátjuk ma mi maradt az igazi magyarországnak!
Amit én tapasztaltam az EU-ban eddig, az azt támassza alá, hogy az állam abban nyújt segítséget, hogy a mezőgazdaság területén a földek megművelve legyenek / nincs parlagfű, az Eü-nek nincs + kőccség /
Az iparban, az innovációt támogatja, hogy a piacon tudjanak maradni, s a versenyképességüket megőrízzék. / " kedve van a gyereknek, megérdemli az állami támogatást" mondá vala, s miért is ne őt támogassák itthon / ez talán mégsem az a kategória.
Ja, hogy szavamat ne felejtsem, a munkajövedelem náluk nem adómentes, s ami a lényeg, abból meg is tudnak élni, sőt megtakarítani is tudnak.
ezért csattogunk, hogy felhívjuk az illetékesek figyelmét ilyen alapvető dolgokra.
EU. felzárkóztatás, röpködnek az ezermilliárdok.
Páztázom a net-et, kapcsolatot tartok pályázatírókkal / mert ugye, azok is vannak /, s sehol semmi. Nincsennek kiírva pályázatok!
No akkor mire is pályázzunk? Kik és hogyan kapják azokat a milliárdokat, s főleg hogy mire?
Továbbra is az a véleményem, az EU-s pénzeket, nem parképítésekre, városrendezésekre költsék, mert annak megtérülési értéke nulla, főleg ahogyan eddig csinálták, s hogy nem kímélik azt sem amit megépítettek.
/ miért is kímélnék, hisz csak úgy kapták /
A gazdaságot kell versenyhelyzetbe hozni, a foglakoztatást javítani, több bevétel esetén, már lehet parkosítani azt megfogják becsűlni.
Továbbra is várok bárkitől segítséget, aki értelmes pályázati lehetőséget tud, bárhol értesítsen / akár, emil-ben is szívesen veszem /
egy kérésem van csupán, tiszi-toszi, sógor , koma feltételek, NEM érdekelnek.
A saját hasznom mellett, olyant akarok, ami mások problémájára is megoldást jelent, s a jelenlegi kilátástalan helyzetből, kiutat jelent.
Persze, hogy ne....., minden adót! Csak azt a részt amivel szocpol-árakat támogatunk, "ingyenességet" fedezünk, lakásépítést támogatunk, stb,de főként azt a részét, amit most ellopnak a politikusok!
Ezzel egyetértek. Ki fog odaállni a zuzik elé? :o)
>Hát, van egy másik megközelités is: csalni kell. Ugy veszem észre, hogy
>az EU álllamok öregebbjei pontosan ezt teszik. Elsôsorban a
>foglalkoztatáspolitika terén.
Ezt nem is értem.
Pedig egyszerû. A legalso jövedelemkategoriák egy részét -egyre nagyobb hásnyadást- munkaerôközvetitéssel, vagy valamilyen egyéb támogatási formában foglalkoztatják, ami nagy mértékben csökkenti a munkaerô tényleges költségét és egyes iparágakban idôszaki munka révén növeli a termelékenységet. Az idôszaki munka miatt kiesô jövedelmet az állam potolja.
Emellett persze a francia és német parasztok felé hajlik az agrártámogatás; amit persze most R&D irányba kisérelnek átdefiniálni - ez is inkább náluk van. Támogatjuk az Uniot. Nem véletlen a brittek monetáris függetlensége sem.
Fo-ban nem találsz egy külföldi hipermarket láncot sem (egyébként No-ban sem hiszem, hogy jelentôs lenne a sulyuk). Ez is egy jo modszer piac szerzésre.
Az összes nagy - és néha veszteséges - cég segitségére siet az állam oramû pontossággal.
Na most mindez Mo-on nem segit. Szvsz nekünk az kell, hogy az alapvetô cikkeket, amihez nem kell bonyolult technika, otthon gyártsuk le. A lényeg az, hogy ezzel helyreásllithato az import/export szaldo és a költségvetés egyensulya is, és a növekedés is. Minden egyes tartos munkanélküli ("n,em foglalkoztatott") ¨munkába állása kész nyereség.
Ez csak az "árvadász kisnyugdijas" és egyéb hasonlo hozzáállásu "hipermarket-magyar" leszerelésével és ipartelepitéssel érhetô el.
Azt, hogy az elsô kettô hogyan érhetô el, nem kell hirdetni. De megoldhato. A harmadikhoz dolgozni kell. Es a pénzt olyan embereknek adni, akik nem haverok, mert a haverok már bebizonyitották, hogy semmihez sem értenek.
Persze, hogy ne....., minden adót! Csak azt a részt amivel szocpol-árakat támogatunk, "ingyenességet" fedezünk, lakásépítést támogatunk, stb,de főként azt a részét, amit most ellopnak a politikusok!
Az a bajom az adórendszerrel, hogy növekvő elvonások mellett csökkenő szolgáltatást kapok az államtól. Semmi bajom nem lenne a svéd adószinttel, svéd szolgáltatás szint mellett. Amennyiben viszont nem tudjának egy szolgáltatást nyújtani, akkor ne is vegyél el rá az adópénzt, mert arra a következtetésre találok jutni, hogy nem is arra kellett amire elvették, így aztán elkezdem nem befizetni, hiszen a meg nem kapott szolgáltatást nekem, mégegyszer meg kell fizetnem. Annyira hüjje..., talán mégsem vagyok.!
Hát, van egy másik megközelités is: csalni kell. Ugy veszem észre, hogy az EU álllamok öregebbjei pontosan ezt teszik. Elsôsorban a foglalkoztatáspolitika terén.
Ezt nem is értem.
Nem lettek boldogabbak, mivel amire használták ôket az ennyi volt: piac.
Degogynem. Legalább lett infrastruktúrájuk amit használnak, mellesleg a szar márkájukat egy az egyben váltották DM-vá! Míg ellenberger nálunk mi is lett a forinttal? Hogy boldogtalannak érzik magukat, az más dolog.
Kelet-Németország megmutatta, hogy a jelentôs infrastrukturális lemaradás behozása nem jelent semmilyen versenyelônyt. Ui: nézz rá Kelet-Németországra ma. Nem lettek boldogabbak, mivel amire használták ôket az ennyi volt: piac.
Az egyetlen keleti tagállam, amelyik komolyan vette a fókuszált, de humán területekre is kterjedő komplex gazdaságfejlesztést, az Szászország volt. Klaszterépítés, nagyberuházók támogatása, majd később a "kritikus tömeghez" kapcsolódni képes KKV-k felhozatala (minden lehetséges, összehangolt hard és szoft eszközzel).
Ha jól látom, az átlagos éves gazdasági növekedése 1991 óta 3,8% volt. Az azért nem olyan rossz....
Már elég régóta várom, hogy valaki felismerje bármelyik kormányból, hogy Magyarország mint állam, versenyezni kénytlen, még másik 24 állammal az EU-s nagyhazában, melynek egyik fontos terepe az adópolitika.
Töröljük el az adókat? Ugye hogy nem :)))))
Tehát, ha elvárnak árversenyt, a gazdasági élet vállalkozóitól, akkor talán versenyezni kell, mondjuk az adópolitikában is, a környező államokkal.
Hát, van egy másik megközelités is: csalni kell. Ugy veszem észre, hogy az EU álllamok öregebbjei pontosan ezt teszik. Elsôsorban a foglalkoztatáspolitika terén.
Ugyan melyik vállalkozó merné magasan tartani az árait a versenyszférában, és "elvárni", hogy az ő jóléte szempontjából fontos, a szükségtelennél magasabb árait, hazafias meggondolásból fizessék ki a kliensei?
Amelyik monopolhelyzetben van. Például: csatorna, viz, energiaellátás, Microsoft, néhány kereskedelmi lánc (mint beszerzô: a gyártok árait szoritja le, többnyire tisztességtelen modszerekkel), zenei kiadok, állam (nézd meg az utlevélárakat, adokat), .Az csak délibáb, hogy egyes ágazatokban Mo-on hatosági ár van. Az ilyen hatosági ársdi mögött vagy nincs igazi monopolium, vagy pedig valahol máshol "potlodik" a veszteség.
Hallottam, egy nagyon jó hasonlatot egy EU-szakértőtől:
"Az újonnan belépett tagok adóversenye azért jogos, ,mert így egyenlíthetik ki az alacsonyabb infrastrukturális szintből adódó versenyhátrányukat, az EU fejlettebb államaival szemben."
Kelet-Németország megmutatta, hogy a jelentôs infrastrukturális lemaradás behozása nem jelent semmilyen versenyelônyt. Ui: nézz rá Kelet-Németországra ma. Nem lettek boldogabbak, mivel amire használták ôket az ennyi volt: piac.
Az uj tagállamoknak gazdasági egyensulyra van szükségük. Az EU-ban ezt senki szm szabályozza mert nagy a szabadosság (liberalizmus).
Ergo, minden kormány amelyik az újonnan belépett országok közül, kimarad ebből az adóversenyből, saját maga kényszeríti versenyhátrányba, a vállalkozóit. Természetesen gyorsan kiépíthetné, a hiányzó infrastruktúrát, ami indokolttá tehetné a magasabb adókat?!
Nos, aki a pénzpiacon, annak csak a "perifériáján" jelen van, az tudja, hogy 2002, 2003 és 2003-ben ennyit, még a jelenlegi "porfólióval " is "bekötött szemmel, féllábon állva " összelehetett hozni / no Ne gyere a BAUMAG-al " mert az más történet /
Viszont vedd azt is figyelembe, hogy mennyi tőkére viszonyítva / ne csodálkozz azon, ha az EU-s átlaghoz viszonyítva 1 főre vetítve, nagyságrendekkel kissebb eredményt kapsz / s annak a "költsége" mert adott, hány %-ot tesz ki.
A reálgazdaságban sok egyébb más melett, azért sem működik, mert ahogyan a Samsung esetében tavaly levezettem, mások a léptékek, s főleg az értékrend!
/ 23 mrd USD-t költ a Samsung, microchip fejlesztésre , volt a hír /
Ebből kerekedett vita. én csak annyit indítottam " a hírből, nem derűl ki, mennyi idő alatt teszi", mivel az egyik kartács utánna nézett, s megállapította, a Samsung éves árbevétele, 33 mrd USD. Ugye neked nem kell levezetni, amit akkor megtettem, hogyan valósítja meg mégis.
/ ehhez hozzátartozik, hogy csak olyan helyen lehet ilyennel foglalkozni, ahol esélye nincs annak, hogy az elhíresűlt "brókerbotrány" megtörténjen. / csak abból az egy esetből, 1000 mrd Huf. kára keletkezett az országnak. ezt csak azért mondtam, mert keresitek az eladósodottság okát, mértékét /
No hát, ilyenekből "hozták" össze.
Erre gondoltál?
üdv breien
hidd el, én már szívesebben folakoznák a pályázat írásával, annak mielőbbi megvalósításával, mint ezzel.
Sajnos ez valóban, az átmenett bürokrácia rutinja, minthogy lövésük sincs arról, hogy nem kényszaríteni, hanem orientálni kell a versenyszféra szereplőit, mert ők azonnal fölismerik ha valami előnyös számukra, és teszik azt adminisztratív utasítás nélkül is.
Mindig eszembe jut a Fordulat és reform c., tanulmány egyik kulcsmondata:
"Senkit nem lehet arra kényszeríteni, hogy tartósan, saját érdekei ellen cselekedjék"
"Mindkettő azt célozza, hogy minél többet tankoljanak itthon, és ne külföldön. ""
Ahogy ismerem ezt a társaságot, majd hoznak egy rendeletet, hogy csak üres tankkal lehet belépni és teli tankkal kilépni a magyar határon. Vagy valami hasonló, adminisztratív intézkedést.
"A benzin jövedéki adójával és áfatartalmával kapcsolatban két javaslatot vizsgálnak, megakadályozandó a magas benzinárat. Mindkettő azt célozza, hogy minél többet tankoljanak itthon, és ne külföldön. "
Már elég régóta várom, hogy valaki felismerje bármelyik kormányból, hogy Magyarország mint állam, versenyezni kénytlen, még másik 24 állammal az EU-s nagyhazában, melynek egyik fontos terepe az adópolitika.
Tehát, ha elvárnak árversenyt, a gazdasági élet vállalkozóitól, akkor talán versenyezni kell, mondjuk az adópolitikában is, a környező államokkal.
Ugyan melyik vállalkozó merné magasan tartani az árait a versenyszférában, és "elvárni", hogy az ő jóléte szempontjából fontos, a szükségtelennél magasabb árait, hazafias meggondolásból fizessék ki a kliensei?
Hallottam, egy nagyon jó hasonlatot egy EU-szakértőtől:
"Az újonnan belépett tagok adóversenye azért jogos, ,mert így egyenlíthetik ki az alacsonyabb infrastrukturális szintből adódó versenyhátrányukat, az EU fejlettebb államaival szemben."
Ergo, minden kormány amelyik az újonnan belépett országok közül, kimarad ebből az adóversenyből, saját maga kényszeríti versenyhátrányba, a vállalkozóit. Természetesen gyorsan kiépíthetné, a hiányzó infrastruktúrát, ami indokolttá tehetné a magasabb adókat?!
Ebben ne reménykedj! Decemberig kiverjük a tolvaj banda által elsinkofálni szándékozott, idei évre járó 13. havi fizetést, ami önmagában 180 milliárd forint.
Az ecceri/elorehozott tetel miatt nem szall el a koltsegvetes, csak rontja az eves terv vs 1-x ho szazalekos aranyat. Tehat a 71% az lehet hogy ev vegere sem megy 100% fole (FAO)
A "Sikeres Magyarországért" hitelprogram keretében a kormány rövidesen olyan hitelkonstrukciót dolgoz ki, amely a vállalkozók és az önkormányzatok számára megteremti az Európai Uniós források elnyerésének lehetőségét - jelentette be Veres.
Ez ugye ugyanaz a program. Na miért rugták ki Drazsét? Segitek: mani, mani, mani...
Ja és egyébként a kamatokon ne akadj ki, azaz akadj ki, de máskép.
Ui az Euribor+4% = 6,25% nem egy kiugro kamat a jelenlegi kamatokhoz képest. De ezen árfolyam garancia van.
Leforditom:
1) Joindulatu értelmezés: igy igyekeznek - az adofizetô terhére - leszerelni a - egyes jol helyezkedô - vállalkozokat fenyegetô forint"bombát".
3) Rosszindulatu értelmezés: felveszek fel X hitelt, cash-flow megy euro-ba, megvárom amig a forint elszáll és akkor szépen visszafizetem. Tiszta nyereség.
Ugye, most csak viccelsz? / most nincs időm, hogy utánnanézzek, de attól tartok, hogy valakinek egy kéthónappal ezelőtti "tanulmány " akadt a kezébe, s azt tette közzé /
Ez, amit leírtál itt, egyértelműen a múltba vet vissza bennünket.
Tipikusan a "multilevel" gazd filó, mely kb. kettőmillió ember megélhetését biztosítja, záros határ ideig. / nem sokáig /
Tudomásul kell venni, ma annyival rosszabb a helyzet, mint 1989-ben volt, hogy akkor még ott volt a "nemzeti vagyon", amit privatizálni lehetett.
Ma, alig 10% . Az EU-ban, az egyensúly érdekében, azért támogatják a k+f-et, hogy az egyensúlyt, amit a globalizáció felborított, helyrehozzák. /ott állami szerepvállalással, azért mert már tudják, hogy a külföldi tulajdonost politikai ráhatással nem illek zaklatni, mert azzal ők járnak rosszul /
A ppp-t egyre többen bírálják az EU-ban, nem csak azért mert drága / pedig ott nem is ilyen kondíciókkal működik /, hanem rájöttek arra, hogy az állam teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerűl, mivel minden kockázatot magára vállal, szinte a semmiért / Tehát, egyre inkább visszaszorítják.
A pénzpiac elbírja a hektikusságot, viszont gondolj bele, a reálgazdaságban ha ezeket a kamatokat törleszti, mi fog jutni neki k+f-re. Márpedig, aki ott folyamatosan nem költ erre, csak idő kérdése, hogy kiszorul a piacról, s tönkre megy / v. Ebőváry és Mr BoRó, valószínű csak azért nem szólalt még meg, mert az indulataikat nem tudták visszatartani, vagy kimoderálták őket /
Veres János, aki majd megoldja: ( gondolom a szabadrablást ;)
De minek kellett _ehhez_ kirugni Drazsét?
Egyablakos hitelprogramrendszer
Összevonják a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. vállalkozásfejlesztési hitelprogramjait, s ezzel egy idõben új célokkal is kibõvítik az eddigiek körét. Az árfolyam-garanciás keret várhatóan 145 milliárddal, a kölcsön plafonja pedig egymilliárd forintra nõ.
Az MFB a tervek szerint – a Sikeres Magyarországért hitelprogramok keretében – összevonja öt vállalkozásfejlesztési konstrukcióját. A Világgazdaság azt is megtudta, hogy az így létrejövõ egységes programot több új hitelcéllal egészítik ki, és az árfolyam-garanciás keretet 145 milliárd forinttal megemelik. Ebbõl 20 milliárd a mikrohitelhez kapcsolódó mikrohitel plusz kerete, míg a többi az egységessé váló vállalkozásfejlesztési hitelprogram lehetõségeit bõvíti. Így öszszességében az általános vállalkozásfejlesztés árfolyam-garanciás kerete eléri a 310 milliárd forintot. Az igényelhetõ kölcsön felsõ határa várhatóan egymilliárd forintra emelkedik.
Az ezekrõl szóló elõterjesztés valószínûleg a jövõ héten kerül a kormány elé. Ha zöld jelzést kap az elõterjesztés, úgy a tervek szerint május közepétõl startol a harmonizált kondíciójú, refinanszírozással mûködõ és a vállalkozások számára egyszerûbbé váló program. Az ily módon egyablakossá váló rendszerben csak a hitelcélok között kell választani.
Az összevonandó öt konstrukció jelenlegi összkerete 155 milliárd forint. Ebbõl az Európa technológiai felzárkóztatási beruházási hitelprogramra 100 milliárd, az egészségügyi fejlesztési és beruházási hitelprogramra 15, az Európa terv projektkiegészítõre 20, a regionális vállalkozásfejlesztésire, illetve a partner hitelprogramra 10-10 milliárd forint jut.
Információink szerint – a kölcsönplafont kivéve – az egységessé váló hitelprogram feltételei a népszerû európai beruházási hitelprograméival azonosak lesznek. (Ott a kedvezményes kamatozású hitel maximum 500 millió forint.) Tehát az árfolyam-garanciának köszönhetõen kedvezményes finanszírozási lehetõséget kínál majd fejlesztésekhez, s a kamat legfeljebb háromhavi Euribor+4 százalék évente, a futamidõ 15 év, két év türelmi idõvel. A meglévõ célok pedig beszállítói, kulturális (például filmgyártáshoz szükséges infrastruktúra-fejlesztés) innovációs, környezetvédelmi céllal, illetve PPP típusú finanszírozási lehetõséggel bõvül ki.
Kedves Breien,
persze a költségvetés megtisztitása már csak jo öreg menedzsment szempontok miatt is igen fontos. Ereetileg ugyis azért kutyulták össze, mivel jelentôs a keresztfinanszirozás.
De... remélem azt azért belátod, hogy teljesen mindegy, hogyan cimkézzük a pénzt.
"A dohány jövedéki adójának 80%-át az egészségbiztosító kasszájába kell fizetni, aminek a 50%-át a gyógyításra, 50%-át prevencióra kell költeni."
Még megkaphatod Gy.F.-tôl is. Csak éppen máshonnan vesznek majd el pénzt...
Udv,
gyengus
Bocs, ezt én mintha nem vitatnám. Értelmezésem szerint te írtad azt, hogy az őstermelői kifizetések olyan egyszeri/előrehozott tételek, ami miatt jobban elszállhatott a ktgvetés.
Szerintem meg nem, mert előre látható dolog volt, benne kellett lennie a tervekben, pont az első negyedévre vonatkozóan. Ergo ezzel nem lehet magyarázni a tervektől való eltérést.
Nos, mégis az a véleményem, hogy visszakell állítani az útalapot.
60%-ából autópályát építeni
40%-ából a többi uthálózatot kell felújjítani.
A dohány jövedéki adójának 80%-át az egészségbiztosító kasszájába kell fizetni, aminek a 50%-át a gyógyításra, 50%-át prevencióra kell költeni.
Mivel nem értek mindenhez, arra kérlek benneteket, hogy segítsetek abban, hogy a többi területet is így "átrágva" próbáljunk összehozni egy működőképesebb kv. konstrukciót.
Ha mindent a helyére sikerűl illeszteni, akkor a jelenlegi pppp... "rendszert"
a helyére lehet tenni, ami attól tartok, nem a magyar kv-t érintené.
A VMT-ben már megemlítettem, hogy nem szerencsés dolog a gazdaság esetében, hogy az állami tulajdon nagysága 10% alatt vagyon / az EU-ban 20 - 30% közötti az arány / . ezen már most nem tudunk egy darabig segíteni, de ha a II. NFT-t úgy állítanánk össze, hogy a magyar gazdaság versenyképességét erősíteni tudnánk / a magyar tulajdonú társaságok felefejlesztésének eszközével / azt az egyensúlyi helyzetet elérhetnénk, ami az EU-ban most meg van.
Ezért próbáltam a versenyképesség topicban az "inkubátor parkokat" propagálni, mert annak segítségével látom ennek megvalósulását.
Abban igazatok van, hogy az idei kv. adott. azon, nem sokat tudunk változtatni, azonban, ha a 2006-ost, már e szempontok szerint tudnánk összeállítani, már az lehetne a "második lépés", ami előre mutatna.
Az ostermelok penze majusban az eutol befolyik a koltsegvetesbe, tehat az a 46 mrd ami rontotta az 1-4 havit, az az 1-5 haviban mar nem is jelentkezo tetel. tehat felszorozva az eves kalkulat cirka 160 mrd-nyi azaz a tervezettet tobb mint 13%-ban erinti...
1. A kettő összefügg, és sajnos, a választások (vagy nevezzük így. szoviálpolitika) kap prioritást.
Nekem az nem tetszik, hogy egyszer arra hivatkozik a kormány, hogy jót az embereknek (sic), aztán arra, hogy az ellenzék miatt tette meg a lépéseket, végül arra, hogy ha az ellenzékre hallgatott volna, akkor még nagyobb lenne a hiány.
2. A bevételek elmaradása miatt nő a hiány. Nem feltétlen a kiadások miatt. Talán élénkíteni kellene a piacot.
Negyedevente osztanak 180 milliardos 13 0. havi bert a kozszferaban.
mongyuk ennek idén még lehet, hogy lesz egy sansza, ha a közalkalmazottak megnyerik a tavalyi évre járó, de meg nem kapott 13.havi bérért indított pereiket....
Veres János kijelölt pénzügyminiszter a Magyar Televízió Napkelte című műsorában csütörtök reggel olyan intézkedéseket is ígért, amelyek révén a jövőben azok is fizetnek majd közterheket, akik eddig nem tették. Becslése szerint ez mintegy 500 ezer - 1 millió, a szürke és a fekete gazdaságban tevékenykedő embert érinthet.
A várható intézkedésekről Veres János úgy fogalmazott, hogy azok között lesznek "ösztönző, orientáló és a szigort növelő" lépések. Ez utóbbira példaként említette, hogy most olyanok is kapnak orvosi ellátást, akik után senki sem fizet járulékot. Az intézkedéseket szerinte a társadalom többsége támogatja majd.
Veres János ismételten megerősítette, hogy tartható az idei államháztartási hiány. Az egyszeri tételektől megtisztítva az éves hiány mintegy 33 százaléka teljesült áprilisig - fogalmazott.
Ugyanakkor megemlítette, hogy "okszerűen és célszerűen kell gazdálkodni", s a bevételek mértéke függ attól is, miként alakulnak a főbb gazdasági mutatók.
A bruttó hazai termék (GDP) növekedése szerinte közelíteni fogja a költségvetésben tervezett 3,8 százalékot az idén, és az első két havi különösen kedvező inflációs adat ellenére az éves infláció is a kormány által becsülthöz lesz közel.
A költségvetés tervezésekor a kormány 4,5 százalékos éves inflációval számolt 2005-re, amelyet a pénzügyi tárca legfrissebb prognózisában 4,0 százalékra mérsékelt. (Index)
Csak egy apro megjegyzés. Az adoszabályok idén már be vannak betonozva. Tehát marad az ellenôrzés/büntetés. Ennek persze költsége is van. Miért van az az érzésem, hogy végül ebbôl a potcselekvésbôl is csak a költség jön ki eredményként?
Nem lenne egyszerûbb leállitani néhány autopálya épitkezést, felszámolni néhány luxus minisztériumot, illetve luxus minisztériumi pénzkidobást (mondjuk mindjárt kezdve az uj utlevélformátummal, kakaobiztos számitogépekkel, matáv forgalomnövelô támogatásokkal stb)?
Egyrészt a módosított terv csak szépségflastrom, nem azt kell finanszírozni - sajnos. Az csak papíron mutat jól, kb. olyan, mikor egy nő letagadja a korát. Lehet, hogy az udvarlója elnézi neki a dolgot, de a mozi pénztáros nem ad neki gyerekjegyet...
Másrészt abban elég nagy szakmai konszenzus van, hogy a költségvetésen kívüli tételekkel a hiány (és a finanszírozási igény) idén is 7% körül lett volna, de a jelen adatok szerintebben is komoly túllövés lehet, ha így megy tovább minden. Ha 11% nem is, de 9-10 még bejöhet szerintem is, bár Csaba László valszeg lényegesen jobban ért a dolgokhoz.
Ami pedig az emlegetett tételeket illeti, az őstermelők sápja benne kellett legyen a költségvetésben, többlet pénzt nem kaptak. A tavalyi tételeket meg azért fizetjük most, hogy Gyurcsány nem akarta kivágni tavaly Drazsét és hagyta a kozmetikákat. Most vagy a tavalyi cél elúszását kellett volna (jobban) bevállalnit, vagy az ideit. Rossz döntés volt, ennek sajnos kp-ben is nagy ára volt (200+ mrd ÁFA kb. féléves finanszírozása jegybanki alap kétszeresén, az azért nem piskóta... Ilyen drága PR kampány még nem volt az országban).
1. Nem hinném, hogy a választók lennének a baglyok.
2. Elég nehéz lehet állandóan eltitkolni magunk előtt, hogy ez a mai kormány válságközeli helyzetbe sodorta az országot. Ilyet még nem írtam le, men is szeretem a "mostmár a szakadék szélén állunk" beszólásokat, de tényleg úgy gondolom, hogy 7,5 mrd eurós hiány és 11%-os áht hiány még a legrosszabb orosz időkben sem volt (mármint a %-os értéket tekintve).
1. Hát már megint eljutottunk a kettőnk vitájának legelejére, mikoris bátorkodtam megkísérelni annak magyarázatát, hogy miért kell számon kérni az ígéreteket. Főleg akkor, amikor azt minden normális gondolkodású ember tudta, hogy nem lehet betartani. Ez a nagyobb baj, mert felelőtlen. Ha tudta a kormány, hogy mi lesz a következmény, akkor az a baj, ha nem, akkor az.
2. Nem olvasok Fritzet se sokat se keveset. Ezt látom, tapasztalom. Meg azt is tudom, hogy zavarosban lehet halászni, lehet a nagy vagyonokat lenyúlni. Hát ehhez ért a mi drága baloldalunk.
1. Adaléknak jó, persze, csak akkor azt nem értem, hogy kerül a csizma az asztalra, azaz mit keres itt az ellenzék egy kormányprogram végrehajtásánál.
2. Nem a gombhoz szabom a kabátot. Azt látom, hogy a balliberális kormány gazdaságpolitikai eszköztárában csak és kizárólag a restriktív megoldás szerepel, azaz vagy megszorít, vagy keresletet csökkent, vagy mindkettő (ez most humor lett volan:-)).
Ma Magyarországon az a nagy helyzet, hogy az mszp viselkedik nyugati szemmel nézett jobboldalként és a fidesz a baloldali. Minden a feje tetején áll. Ha meg akarok hökkenteni valakit, azt mondhatom neki, hogy én baloldali liberális vagyok, ezért itthon konzervatívnak hívnak. De ez off már, mert oplitikaelmélet, és ez elég undorító dolog.
"Nem a reformok ideje jött el, hanem a túlélésé"
Bizonyos tekintetben hasonlít a helyzet a 80-as évek végéhez. Akkor is a túlélés volt a fő kérdés, és akkor is olyan eufémisztikusan fogalmaztak Grószék, mint most az utódaik: „Nincs válság, legfeljebb válságszerű jelenségek vannak.”
1. Én cégvezetőként ha hallgatok egy jótanácsra, és ebből kifolyólag megrendül a cég, a tulajdonosok nem lesznek elégedettek. Éppen ezért nem tartom jó indoknak azt, hogy azért kellett a 100 napos program, mert a fidesz ezt akarta. Egyszerűen kellett terelni, és azt gondolom, nem mérte fel Medgyessy a haverok éhségét.
2. Természetes, hogy nem tudom indokolni a megérzésemet. Szép kis dolog lenne, ha ilyen szándékról kierülne infó. Mindenesetre azt látom, hogy itt baloldali kormányzásnál (és ide sorolható más okok miatt az Antall-Boros-kormány is) nő az államadósság, általában megszorításokról beszélnek, a gazdaság szereplőit szociális ügynek tekintik, és építik a birodalmat. Elég megnézni az államadósságotés Fekete Jánosnak a bal-liberális oldal egyik talán legbefolyásosabb "szakemberének" nyilatkozatait.
Hagyjad már, Geo elvtársat az MSZP ültette ide, hogy védje, megmagyarázza a dolgokat. Tudod, a szocializmusban mindent megmagyaráztak és Geo elvtárs itt maradt nekünk. Magát már meggyőzte, most minket kéne. De nem nagyon megyen.
De nem számít, mit mondanak, minden kétséget kizáróan 2005 a fordulat éve lesz.
---
(Jövedéki adó csökkentés, ÁFA gyors kifizetése, vállalkozói terhek csökkentése - ezek biztos a hiányt csökkentenék :-)))
Már többször volt erről szó. A szoci lineáris gondolkodásmódról.
A Magyar Ásványolaj Szövetség számításai szerint mintegy 30 milliárd forinttól esett el az állami költségvetés amiatt, mert az összes környező országban olcsóbb a benzin és a gázolaj.
A jövedéki adó emelkedése miatt a gyártók szerint 20 százalékkal zsugorodhat a cigaretta legális piaca, s ezért nem nő, hanem szinten marad a termékből befolyó jelenlegi állami bevétel.
Draskovics Tibor leváltásának nemzetközi sajtóvisszhangja sok kritikát fogalmaz meg a magyar gazdaságpolitikával kapcsolatban
Draskovics Tibor pénzügyminiszter leváltásáról közölt írást kedden a Der Standard című osztrák és a Neue Zürcher Zeitung című svájci napilap. Kathrin Lauer, a liberális osztrák lap budapesti tudósítója egyebek között megállapította, hogy alapvető reformok előtt áll Magyarország. Ennek jelzésére törekszik Gyurcsány Ferenc, a szociál-liberális koalíció miniszterelnöke, aki hétfőn, mindössze 14 hónapnyi hivatali idő után felmentette a szerencsétlen Draskovics Tibor pénzügyminisztert. A tudósító úgy látja, hogy egy évvel a 2006-os parlamenti választások előtt szaporodnak a kritikusok kormánypárti körökben is, mindenekelőtt a liberálisok között.
A bírálatok szerint a szocialistáknak nem volt bátorságuk ahhoz, hogy hozzáfogjanak a komoly reformokhoz az adóügyek, a közigazgatás és az egészségügy területén. Draskovicsnak azért kellett vennie a kalapját, mert pártonkívüliként túl kevés politikai támasszal rendelkezett a kemény reformokhoz. Az osztrák lap emlékeztetett arra, hogy utódja, a 48 esztendős, mezőgazdasági mérnöki végzettségű Veres János az MSZP erős újoncainak az egyike. Csak 2004 őszén lett az MSZP elnökségének a tagja, röviddel azt megelőzően, hogy "a politikába oldalról beszálló Gyurcsány" egy kormányválságot követően miniszterelnök lett. A cikkíró szerint a kezdeti lelkesedés már elpárolgott. Az államadósság nem lesz kevesebb, a költségvetési hiány nem csökken elég gyorsan. Draskovics szempontjából "az utolsó cseppet jelentette a pohár túlcsordulásához", hogy csak félszívűnek tartották adóterveit.
A Neue Zürcher Zeitung "Új csere Magyarország pénzügyminisztériumában" címmel közölt írást Draskovics Tibor leváltásáról. A konzervatív napilap bécsi keltezésű cikkében kiemelte, hogy Veres már a harmadik pénzügyminiszter a szocialista (sic!) kabinetben, amelyet 2002-es hivatalba lépése óta szánalmas költségvetési fegyelem jellemez, amiért már az EU-bizottságtól is komoly korholást kapott. A lap szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a párton kívüli Draskovics és a szocialista párt közötti növekvő kommunikációs problémákkal indokolta a cserét.
A keddi német sajtóban gyér visszhangot keltett Draskovics Tibor pénzügyminiszter felmentése. A Financial Times Deutschland (FTD) rövid beszámolójában egyebek között azt állapította meg, hogy a kiszemelt utód, Veres János "jelenlegi kabinetfőnök és pártfunkcionárius" a harmadik pénzügyminiszter azóta, hogy a szocialisták 2002-ben átvették a kormányzást. "Az elmúlt években a budapesti kormányok az összes deficitcélt eltévesztették. A Draskovics által az előző héten beterjesztett adóreform-javaslatok nem nyerték el a miniszterelnök tetszését" - írta az FTD, megjegyezve: "A beruházók attól tartanak, hogy az új pénzügyminiszternek sem sikerül majd csökkentenie az államháztartási deficitet".
A Frankfurter Allgemeine Zeitung hasonlóan szűkszavúan ismertette a fejleményeket, kommentáló mondatában azt állapítva meg, hogy Draskovics nem csak erősen deficites államháztartást örökölt, de egy olyan miniszterelnökkel dolgozott együtt, "aki bár konszolidálásról beszél, de azt, tekintettel a jövő nyári parlamenti választásra, nem igazán mozdítja elő."
Angol befektetési házak szerint a tegnapi tragikus deficit-adatok és előrejelzés után vége lehet a kamatcsökkentéseknek, gyorsan gyengülhet a forint
A pénzügyminisztérium által kiadott becslés szerint az áprilisi deficit 244,5 milliárd forint, az első négy havi hiány 729 milliárd forint lesz, az éves előirányzat 71,2 százaléka, a GDP 3,3 százaléka. Részletek... A JP Morgan pénzügyi csoport londoni befektetési irodájának feltörekvő piaci elemző részlege gyorselemzésében azt írta: csak az áprilisra jelzett deficit a GDP-érték 1,1 százalékával lesz egyenlő, és "igen kedvezőtlen összehasonlításban áll" a tavaly áprilisban mért 113 milliárd forintos havi deficittel.
Ha az idén áprilisra adott hiánybecslés a május 6-ai hivatalos adatismertetésben helytállónak bizonyul, az annak a kockázatával jár, hogy még a JP Morgan által jelenleg érvényben tartott, 5,4 százalékos egész éves államháztartási deficitnél is nagyobb lesz a hiány, pedig ez is már 0,7 százalékponttal haladja meg a hivatalos célt - áll a bankcsoport londoni irodájának előrejelzésében.
A Magyarországon is aktív Allianz csoport londoni befektetési részlege, a Dresdner Kleinwort Wasserstein (DrKW) kommentárja szerint jóllehet igaz, hogy több rendkívüli tétel - 13. havi bérek, mezőgazdasági támogatások, soron kívüli nyugdíjfolyósítások, magas adósságszolgálati költségek, autópálya-finanszírozás - emelte az év eleji deficitet, a DrKW-nak meggyőződése, hogy kiadáscsökkentő intézkedések nélkül nem teljesíthető az idei 4,7 százalékos GDP-arányos deficitcél. Megszorítás nélkül forintgyengülés
A Dresdner szerint a pénzügyminisztérium élén bejelentett csere komoly lehetőséget ad a kormánynak arra, hogy hiteles kiadáscsökkentő intézkedések bejelentésével demonstrálja elkötelezettségét a költségvetési konszolidáció mellett. Ha ez a lehetőség kimarad, és ismét felfelé módosítják a deficitelőrejelzést, az már a forint meredek árfolyamkorrekciójának jelentős kockázatával járna.
A BNP Paribas bankcsoport londoni befektetési irodájának térségi elemzése szerint a máris megingott forint - és a vártnál rosszabb márciusi infláció - miatt várhatóan leáll az MNB kamatcsökkentési kurzusa.
A jelentés szerint az erős bázishatások valószínűleg 3,0-3,5 százalék között tartják a 12 havi inflációs számokat a harmadik negyedév végéig, de az év végére az infláció 4,0 százalék fölé gyorsulhat vissza. A BNP Paribas elemzői szerint ennek oka a magas olajár mellett a forint reálfelértékelődésének várható gyengülése, sőt valószínű nominális leértékelődése lesz.
A forint felértékelődési folyamata máris visszafordult, és ezzel elhárult "az MNB-re nehezedő erőteljes nyomás" a további meredek kamatcsökkentések végett - áll az elemzésben.
Azt hiszem ez a Kovcs Smith-rôl magyarositott, annyira érti az igazi english underestatement-t:
"Nem javult Magyarországon az államháztartás átláthatósága, pedig az átláthatóan működő költségvetés, államháztartás az ellenőrizhetőség alapja, mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Kovács Árpád szerint az állami feladatok tartalmi meghatározása és annak szabályokba foglalása nélkül nem teremthető meg az átlátható finanszírozás sem, és ez nem nélkülözheti a központi költségvetés feladatainak rögzítését sem.
Ahhoz, hogy az államháztartás átláthatósága javuljon, az ellenőrizhetőség erősödjék, megkerülhetetlen az államháztartás nagy ellátórendszereinek átfogó és összehangolt korszerűsítése.E nélkül csupánrövidtávon kezelhetőek az egyre inkább jelentkező pénzügyi feszültségek, finanszírozási gondok, állítja az Állami Számvevőszék elnöke." (Index)
Az EU. senkinek nem fogja megmondani, hogy ki mire költi a felzárkóztatási támogatást. Náluk, az a szokás, hogy elkészítik a középtávú gazd. stratégiát, s mellé rendelik a szükséges pénzügyi fedezetet. / ha időközben, lényeges külső változások vannak, korrekciót hajtanak végre, úgy mint tették azt az idén /
Mint azt már többször leírtam, két gazdaságfilozófia "küzd" egymás ellen itthon.
- az amelyk idejuttatta az országot / feléléses gazd. filo /
Ha átnézel, arra a topicra, látni fogod, hogy a kartácsak vették a lapot, s mélyreható elemzéseket produkáltak mostanra.
Egyértelműen kitűnik belőlle, miért rosz a mai gazdaságunk szerkezete, bemutatták annak minden nyűgjét baját. Igazolták ennek a topic-nak a létjogosultságát.
Gondolj bele, ha a mi gazdaságunk 50%-ban, szolgáltató alapokon nyugszik / a sokat emlegetett tudásalapú társadalom megvalósításával, mivel ezen a területen nagyon óvatosan, körültekintően kell eljárni, s éppen ezért nagyon sokba kerül /
50%-ban a termelést erősítjük / 60%-ban hazai tulajdonú gyártók, hazai terékkel, 40%-ban külföldi tulajdonúak, az általuk bevált technikákat alakalmazva
a VMT-n ezt elemezték látványosan / akkor a magyar gazdaság végre sínre kerűlhetne, s a topic címének második fele, okafogyottá válhatna.
Ipari termelést, a műszertechnika, a gyógyszergyártás / eredeti gyógyszert ne a mostaniakat, mert a profit igazából, az eredetiben van - nagyon körültekintően, óvatosan vele, mert nagyot lehet benne bukni / továbbá olyan ipari termékben kell gondolkoznunk, amelyik kevés alapanyot, de annál több hozzáadott szellemi értéket tartalmaz.
Vöröscsillagocskám, nem kell ahhoz sem jogásznak, sem közgazdásznak lenni, hogy kiderüljön szép hazánk gazdasági helyzete. Elég csak az számokat megnézni és ha te abból arra a következtetésre jutsz, jó irányba viszi az országot a ballib rezsim, akkor javaslom beíratkozásodat az elemi osztály alsó tagozatába, Ott tanitják a számtant. Nehéz lehet neked úgy okoskodnod, ha nem ismered a számokat.
Ezzel csak az a bökkenö, hogy nemhogy a Szegvári, de az EU-ban senki sem tudja, mennyi pénzt fogunk kapni, mivel az éles vita tárgya, s majd csak nyáron lesz döntés róla.
Egy alapos elemzéssel többre mégy. Sajna, a politikusok "habitusával" is számolni kell. / ez a legnagyobb kockázati tényező , úgy is mondhatnók, a "leggyengébb láncszem" /
1. Nem tettem el az elemzéseket. Jobban szeretem a konkrét progtamokat. Én azért nem mentenék fel senkit, mertjót akart, csak rosszul sült el (100 napos program). A pokolra vezető út is jószándékkal van kikövezve.
2. Azért reméltem, hogy megemlíthetek egy véleményt. De ha nem, akkor elnézést kérek, tudomásul veszem.
„Holnap nevetünk majd együtt, amikor kiderül az első negyedévi hiány mértéke?”
Hát itt van, lehet röhögni:
244.5 milliárd forint az áprilisi hiányprognózis - 71.2%-os teljesítettség lehet az első négy hónapban!244,5 milliárd forintos államháztartási hiányt vár áprilisra a Pénzügyminisztérium - derült ki ma megtartott sajtótájékoztatójukon. Ezzel a deficit mértéke a 1023,4 milliárd forintra módosított éves előirányzatnak 71,2 százalékát érné el április végére, vagyis 729,2 milliárd forintot.
Mindazonáltal Katona Tamás államtitkár tehát nem lát olyan veszélyt, mely aggodalomra adna okot – olvasható a VG tudósításában
miért mutatnak más adatokat a KSH jelentések.
A dolog úgy áll, hogy a mainstream média segítségével még a szoros kormányzati gyeplő alatt álló Pukli-féle KSH adatokat is szemrebbenés nélkül meghazudtolják, hogy igazolják az idióta szlogenjeiket. Íme a legfrissebb példája annak, hogyan kell a kormány impotens foglalkoztatáspolitikájának gyümölcseként csökkenő foglalkoztatottságból hogyan kell győzelmi jelentést fabrikálni.
Többen dolgoznak, többért
Egy év alatt 0,2 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma, áll a KSH közleményében
-harsogja az Index mai címlapján megjelent tudósítás.
Az Indexet csöppet sem zavarja, hogy a KSH közleménye nem a foglalkoztatottak számáról, hanem az alkalmazásban állókéról közöl adatokat, amelyek a foglalkoztatottak csak egy részét teszik ki. A foglalkoztatottak száma a legutolsó adatok szerint ugyanis nem nőtt, hanem csökkent, az egy évvel ezelőttihez képest 27 ezerrel kevesebb.
Hát ennyit a Sínen a gazdaság, Munkahely! Munkahely! Munkahely! 400 ezer új munkahelyet teremtünk stb. szlogenekről .
Qrvára szeretem, amikor néhány elfogult pártszinpatizáns arról akar meggyőzni emebreket, hogy a magyar gazdaság jól műkődik. Ha annyira jól műkődőtt, akkor miért emészti a jelenlegi rezsim harmadik pénzügyminiszterét, miért mutatnak más adatokat a KSH jelentések.
Egyszer már a szoclibek arról győzködtek, milyen hatalmas előre lépést jelent majd az EU csatlakozás, amelynek én is örülök. Ám a rezsim tovább növelte az eladósodást, az államháztartási hiányt. Tette ezt a hozzánemértésével, a demagógiával. Lehet majd kávézót nyitni Bécsben jelszóval.
Ezek után ideböfög néhány elvakult balliberális, mint péládul GEO olvtárs, aki még bemutatkozásakor az MSZP zászlóval feldiszitett Köztársasági MSZP épülettel a hátamögött diszelget. Most ez az olvtárs arról irogat, hogy a gazdaságot nem igy hanem úgy kell vizsgálni, hogy a kormány teljesítette a belépéskor a 100 napos programot, ígéreteit. stb.
Hogy ez ilyen olvtársak miért pártkatonaként teljesítenek szolgálatot ezen a fórumon, az felfoghatatlan számomra és megmagyarázhatatlan.
Bár azért ezt is megmagyarázza majd, mint ahogy a szocializmusban is mindenre tudtak magyarázatokat adni az egykori elvtársak, akik nagyrészéből mára olvtársak lettek.
Forint: 249,897, igaz ma már 250 is volt. Persze ennek nincs jelentôssége, amig be nem lép a pánikzonába. Reméljük, hogy az MNB gondoskodik arrol, hogy ez ne következzen be. Szvsz a pánikzona valahol 265 körül lehet.
"remélem, eltetted azokat az elemzéseket is, melyek a két párt programját értékelték."
Ezt elég sokszor leírtad már, de azért két dolgot ne felejts el. Az említett "elemzések" kizárólag baloldali "kutatóműhelyek" illetve lapok "szakíróinak" termékei, amiket választási kampány idején illik forráskritikával fogadni. Másrészt - feltéve, de meg nem engedve, hogy ugyanannyiba került volna a Fidesz kampányígéreteinek teljesítése is - talán te is belátod, hogy gazdasági hatása szempontjából nem ugyanaz támogatott lakáshitel formájában elfolyatni a pénzt (amihez azért gazdasági teljesítmény és adóbevétel társul), mint általános fizetésemelésként. Lehet, hogy ez utóbbi társadalmilag igazságosabb (ezen lehet vitatkozni), de gazdasági szempontból az első pillanatban nyilvánvalóan katasztrófális volt.
Elég késő van, így most nem veszem elő Medgyessy Péter Egyetértésben a nemzettel című programját, sem a miniszter jelöltek programjait (ravasz módon eltettem emlékbe). Emlékszem a Medgyessy-Orbán vitára, ott Medgyessy szinte minden pontra azt mondta, hogy ez így jó, de még jobban kell csinálni. Nem 400, hanem 800 km autópálya. 50% béremelés a közalkalmazottaknál (ez meglett, persze, nem időarányosan, hanem egyszeri, de sebaj), minimálbér-emelés, egészségügyi reform, többszáz km. gát (de lehet, hogy többezer, ki emlékszik rá:-)).
Ezügyben Medgyessy demagógabb volt. Sajna a választók bornírtsága miatt (hát ilyen a demokrácia, kérem szépen, talán ezért nem tartozik a kedvenceim közé) nem lehetett azt mondani, hogy ácsi, kormány, ne tedd ezt. Mert a népszerűségi index mindenek felett.
2. Erről többet nem írnék, az a véleményem, hogy a baloldali-liberális kormánynak nem érdeke az államadósság csökkentése.