Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2011.02.11 0 0 44009

A sebesség a bukósisaknál nem elsődleges, jobbára az számít, milyen magasságból érkezik az agyad az aszfaltra. Természetesen van jelentősége a sebességnek is. Tök mindegy milyen kétkerekűről érkezel a járdaszegélynek, ugyanolyan magasságból ütközik neki a koponyád. Hidd el, egy 30-as tempónál is hordágyon visznek el, ha alkotsz egy ilyet sisak nélkül.

 

Inkább az számít egy segédmotoros kerékpárnál, hogy kevésbé tudsz vele olyan helyzetbe kerülni, mint egy nagyobb géppel és kevésbé valószínű hogy átmész egy másik járművön, vagy éppen eléd keveredik valami. De a balesetek nagy részében nem a feje sérül a motorosnak, és az egyéb testrészek sérülésénél már nagyon jelentős szerepe van a baleset jellegének, a sebességnek és annak is hogy milyen protektoros ruházatban történik a baleset.

 

Az ár jó kérdés. Legyen minősítése a sisaknak, mert az azt jelenti, hogy a gyártó letesztelte a sisakot. A legjobb a zárt sisak. Nagyon drágát azért nem érdemes venni, mert idővel a plexi cserére érik majd, valamint az első bukás után eldobós a sisak. Akkor is, ha téged nem zavarnak a horpadások és karcok. Léteznek ugyan többször felhasználható, rugalmas zselés, bőrszerű bevonattal ellátott csúcs sisakok is, de abból a pénzből inkább autót vesz egy épeszű ember.

Előzmény: spapda (44007)
Törölt nick Creative Commons License 2011.02.11 0 0 44008

Hahó!

 

Neked nem 28-as Babettád van? Kicsit falsot fog mérniha ez a meghajtó és az órád is kiskerekű Babettához való.

Egy dologot ne felejts el: kell egy távtartó gyűrű is a meghajtó szerkezet és a kerékcsapágy közé. Ugyanis a filctömítés, kis távtartó cső és kúpos távtartó ebben az esetben ugrik a rendszerből! Sajnos pontos vastagságot nem tudok mondani neked, mert 100 km-re vagyok attól az alkatrésztől amin mérni kéne...

Előzmény: vandoor63 (43988)
spapda Creative Commons License 2011.02.11 0 0 44007

Jogos! :)

Oké, de ha a fejemre jó a 10 rugós és a 100 rugós is, akkor melyiket válasszam? Kellő védelmet nyújt-e az 5-10  rugós holmi? Mert azért más igények merülnek fel, ha pl. egy 250-es gépet dobok el 100-as tempónál, mintha 20-szal eltaknyolok.

Előzmény: plero (44003)
Törölt nick Creative Commons License 2011.02.11 0 0 44006

Ha kettő is van belőle, akkor nekem is kéne. A fotót viszont lenyúltam és utólagos engedelmeddel raknám is a honlapomra. Én az én kilométeróra meghajtómat sajnáltam szétkapni, ezért ilyen felvételt sem csinálhattam róla.

Előzmény: Törölt nick (43994)
miko? Creative Commons License 2011.02.11 0 0 44005

:-)))))))))))

Előzmény: plero (44003)
miko? Creative Commons License 2011.02.11 0 0 44004

"Szóval akkor az ásványi olaj felejtős"

 

Ne viccelj...

MOL Sprint 2T olaj tökéletes ide, ráadásul mol kút van mindenfelé.

AROL 2T olaj az ami felejtős, de nagyon.

Előzmény: spapda (44002)
plero Creative Commons License 2011.02.11 0 0 44003

Nem a motorhoz kell a sisakot venni hanem a fejedhez!

Előzmény: spapda (44002)
spapda Creative Commons License 2011.02.11 0 0 44002

Ismét köszönöm a részletes válaszodat!

 

Szóval akkor az ásványi olaj felejtős. Nem hinném, hogy ez gond lenne, nincs olyan nagy árkülönbség, hogy megérje gagyit venni. Persze ha jól emlékszem, pont az Arol és Vip Car 2T olajjal van tele az összes hipermarket polca.

A váltóba tehát használható szgk motorolaj? Az nem lenne hátrány, mert tisztességes 10W-40-esből mindig van itthon, na meg 2 deciért nem éri meg 1 litert venni.

Majd megnézem a kiszemelt példány világítását, aztán ha nem elég bika, akkor vagy bringalámpát szerelek fel (bár nem tudom, hogy ez mennyire szabályos), vagy mégis LED-ekkel játszom, csak kell nekik egy kis stabilizáló elektronikát faragni (mert ha jól olvastam, a Babettán nincs fesz.stab.), és akkor örök élet.

A folyamatos közúti világítás fontosságát elég sok statisztika igazolja, nem véletlen, hogy sok országban éjjel-nappal, városban és azon kívül is kötelező. Na meg volt egy sötét, aszfaltszürke színű autóm, és fényes nappal is rendszeresen kiugráltak elém a kereszteződésekben, győztem tekerni a kormányt jobbra-balra. Aztán ráálltam a folyamatos világításra, és a jelenség elmúlt. 2-3 évet nekem így is simán kibír egy H4-es izzó, ennyit megér.

 

Jut eszembe még egy kérdés: mivel még nem volt saját motorom, így bukósisakom sem volt. Most azt is szeretnék venni, de eléggé ismeretlen nekem ez a piac. A 6-10 rugós sisakok (pl. Motowell) elegendőnek számítanak? Mert látom, hogy van 50-200 rugóért is, de valahogy egy Babetta "szélvész" tempójához (és árához) képest túlzásnak érezném a többtízezres bukót.

Előzmény: subaaa (43990)
miko? Creative Commons License 2011.02.11 0 0 44001

Hali,

nézz körül  itt , szervízkönyveket és sok hasznos infot találhatsz és tölthetsz is le.

Előzmény: spapda (43987)
miko? Creative Commons License 2011.02.11 0 0 44000

"Sztem babettába a ledes kísérletezgetés halott ötlet, és értelmetlen is."

 

Jézusom...

Nagyon nem igaz!!!!

A  fogyasztás(teljesítményfelvétel)/fényerő  viszonylatában sehol sincs a hagyományos izzószálas égő a ledes világítás mellett. Tehát azonos fényerőhöz a ledeknek sokkal kevesebb a "fogyasztás"-a.

Na mármost mi a leggyengébb a babetta elektromos rendszerében? Hát bizony a generátor teljesítménye, ezért pislákol elöl hátul éppen hogy csak valami fény, arról nem beszélve, hogy plusz fogyasztót el is lehet felejteni.

Nyílvánvaló, hogy ha ezek a plusz fogyasztók (pl. index) ledesek, akkor más a helyzet. Sőt, ha még a hátsó világítást is kiváltod leddel, akkor még előre is elbír a 15 W-nál nagyobb teljesítményű izzót az elektromos rendszer.

Előzmény: subaaa (43990)
miko? Creative Commons License 2011.02.11 0 0 43999

Hali,

engem érdekelne eléggé!  :-)

Előzmény: Törölt nick (43994)
Törölt nick Creative Commons License 2011.02.11 0 0 43998

Igy,forgalmi okokból jogos.Müszakilag semmi értelme.

Előzmény: spapda (43995)
Törölt nick Creative Commons License 2011.02.11 0 0 43997

Liszt nincs... :-)))

Előzmény: vandoor63 (43996)
vandoor63 Creative Commons License 2011.02.11 0 0 43996

Frádzsiliszti! Ha előbb tudtam volna!....

Előzmény: Törölt nick (43994)
spapda Creative Commons License 2011.02.11 0 0 43995

Természetesen nem a beltér világítására gondoltam, bár a mondatszerkezetből akár erre is lehetne következtetni! :)

Szóval a külső fényekről van szó (helyzetjelző+tompított fényszóró), látni és látszani jeligére.

Előzmény: Törölt nick (43991)
Törölt nick Creative Commons License 2011.02.11 0 0 43994

Itt nálam.Kell?

Előzmény: vandoor63 (43992)
Törölt nick Creative Commons License 2011.02.11 0 0 43993

A LED alpból egyenirányit tehát mehet rá a váltófesz.Nekem a hátsó lámpa ledes és tökéletesen müködik.

Előzmény: subaaa (43990)
vandoor63 Creative Commons License 2011.02.11 0 0 43992

Hol? :|

Előzmény: Törölt nick (43989)
Törölt nick Creative Commons License 2011.02.11 0 0 43991

Autóban minek felkapcsolni a lámpákat inditózás után?

Előzmény: spapda (43987)
subaaa Creative Commons License 2011.02.11 0 0 43990

- Milyen 2T olajat érdemes a Babettához használni?

 

Attól függ, milyen kút van a közeletekben. Mol Dynamic sprint 2T, Agip City 2T, én ezt a kettőt javaslom a legjobban. Az általános alapszabály, hogy a MOL Arol 2T, és VIP Car 2T olajat nagy ívben elkerüljük, ezek forgalmazását be is kéne tiltani. Olcsó, de cserébe iszonyatosan füstöl velük a motor, hihetetlen karbonlerakódást hagyva maga után az égéstérben és a kipuffban. Szintetikus vagy részszintetikus olajok előnyben!!

 

- Milyen arányban kell keverni a 2T olajat? Olvastam 1:30-tól 1:45-ig mindent a neten. Vagy ez esetleg függ az olajtól, pl. más arány való ásványihoz és más a félszintetikushoz?

 

207-eshez 1:30, 210-eshez 1:40. Szoktak olyan vélemények terjengeni, hogy a mai olajok sokkal jobbak mint amikre a babettát tervezték ezért elég neki a hígabb keverék. Aztán előbb-utóbb a megspórolt olaj árának a tízszeresét is be lehet bukni, amikor új főtengely kell, fúrás, dugattyú, meg minden, mert az elégtelen kenésnek ez a következménye! Szerintem tartani kell a gyári arányokat, nem kell semmiféle hókuszpókusz!! (ásványihoz és félszint olajhoz is ugyanaz az arány kell, de jobb helyeken ugye félszint olajat használunk minimum...)

 

- A váltóba milyen és mennyi olaj való?

 

A 207-esembe én bebúrtam apukámtól a Ford Focusunk tartalék motorolaját. A szintellenőrző csavarig töltöd és kész. Nem tudom pontosan, ha jól emléxem 2 deci.

 

- Megrögzött világító vagyok, a kocsiban is indítózás után első a lámpák felkapcsolása. Mindenhol azt olvasom, hogy a 28-as/207-es Babetta fénye eléggé sovány. Szokás ezt tuningolni? Pl. LED-ek építése a lámpatestbe, amivel a generátor terhelése is csökkenthető.

 

Ezt örömmel hallom, énis mindig bekapcsolom a világítást, bár így hamarabb kiégnek a kocsiban a H7-es izzók, ami ugye ezres körül mozog minimum az ára. De nem érdekel, látni és látszani!! A 207-es babetta fénye egyáltalán nem sovány, nyáron a jó időben éjszaka is szoktam motorozni, és teljesen jól látni a lámpával. Tudom hogy nem mindenki osztja ezt a véleményt, nem tudom hogy miért... Lehet hogy nekem külön lámpát gyártott a babszijaimba a gyár :D  A ledes dolog eléggé kérdőjeles, mert a generátor váltóáramot termel, és azt a ledek kapásból nem csipázzák, előtte egyenirányítani kell. Sztem babettába a ledes kísérletezgetés halott ötlet, és értelmetlen is.

Előzmény: spapda (43987)
Törölt nick Creative Commons License 2011.02.11 0 0 43989

Ilyen már évek óta hevert a raktárpolcon...

Előzmény: vandoor63 (43988)
vandoor63 Creative Commons License 2011.02.11 0 0 43988

Végre sikerült ilyet szereznem! Hurrááááááááááá! :)

 

 

Szétszedtem, megpucoltam, de nem tiszta, hogy melyik lehet a doppler ezek közül?...

 

spapda Creative Commons License 2011.02.11 0 0 43987

Ma megyek gépet nézni, úgy tűnik én is csatlakozom a babettások népes táborához. Lenne pár amatőr kérdésem (nem volt még 2T cuccom):

 

- Milyen 2T olajat érdemes a Babettához használni?

- Milyen arányban kell keverni a 2T olajat? Olvastam 1:30-tól 1:45-ig mindent a neten. Vagy ez esetleg függ az olajtól, pl. más arány való ásványihoz és más a félszintetikushoz?

- A váltóba milyen és mennyi olaj való?

- Megrögzött világító vagyok, a kocsiban is indítózás után első a lámpák felkapcsolása. Mindenhol azt olvasom, hogy a 28-as/207-es Babetta fénye eléggé sovány. Szokás ezt tuningolni? Pl. LED-ek építése a lámpatestbe, amivel a generátor terhelése is csökkenthető.

 

Előre is köszönöm a válaszokat!

Tóni bácsi Creative Commons License 2011.02.11 0 0 43986

Köszi szépen, minden segítség nagyon jól jön, tehát bármilyen képet szívesen fogadok!

:-)))

Csak arra kérlek, hogy ne ide offoljunk, hanem a nevem mögött található címemre küldd el!

Előzmény: Törölt nick (43985)
Törölt nick Creative Commons License 2011.02.11 0 0 43985

A fiam most rak össze egy D-Csepelt.Ha valami kell róla akkor lefényképezem.

Előzmény: Tóni bácsi (43984)
Tóni bácsi Creative Commons License 2011.02.11 0 0 43984

Nem is tudod mennyire!!! :-)))))

 

Szomorúan konstatáltam, hogy ez a Csepel könyvem is eltűnt, pedig eccer már sikerült letöltenem valahonnan. :-(((((( Azért is jó, mert a már korábban említett leendő Csepelemet rövidesen hazaviszem "kosárban", és a jó idő beálltával kezdem összerakni. Sajnos közel 50 év után már nem nagyon emléxem, mit, hová, milyen sorrendben. Bár nem egy nagyon bonyolult szerkezet. :)

 

Szóval ezért külön köszi.

 

:-)))))

Előzmény: miko? (43961)
Törölt nick Creative Commons License 2011.02.11 0 0 43983

Persze hogy mindenkinek más tetszik. Az amcsik vitték mint a cukrot.

 

Szerintem sokkal szebb a Puch Magnumnál, ahonnan a tankot kölcsönözte a gyár:

 

 

De ez megint csak ízlés kérdése. Amúgy meg nem érne sokat, hiszen "csak egy Babetta". De ahogy a használt motor piacot elnézem, hazánkban nem csak a Babetták ára van padlón. Ha az embernek van 1-2 százezre, olyan gépeket vehet belőle, amit külföldön többszöröséért lehet csak megvenni, akkor is ha romhalmaz.

Előzmény: subaaa (43982)
subaaa Creative Commons License 2011.02.11 0 0 43982

Valószínű, hogy sokat érne ha valakinek a garázsában egy ilyen pihenne, nagyon ritka modell nálunk, vagy talán nincs is.

 

Ez viszont nem változtat azon, hogy ormótlanul ronda!! :(:(  (deugye ízlések és pofonok)

Előzmény: Törölt nick (43969)
Törölt nick Creative Commons License 2011.02.10 0 0 43981

Javítanom kell magam. Nem Magneto, hanem Magneton gyújtás amire tippeltem, de az így néz ki:

 

 

A Vape nagyon hasonlít ehhez, de annak is más a forgórésze:

 

 

És a német ebayn is találtam egy Magneton Babetta gyújtás alkatrészt:  Ember legyen a talpán, aki a pontos típusát kinyomozza. Tóni Bácsi! Hány mágnes is van benne?

Előzmény: babszis28 (43911)
Törölt nick Creative Commons License 2011.02.10 0 0 43980

Sajna olyan képem nincs ami összeszerelt állapotában mutatná, de hátha segíthetek valamit a meglévő fotóimmal is:

 

 A váz jobb oldalán van egy lyuk, ebbe kerül a bowdenszem. Ezt külön még nem láttam sehol, csak bowdennel együtt. Cseheknél kapni külön is, nem tudom felénk miért hiánycikk. A bowdenszemen keresztül fut a bowden, tehát gyakorlatilag a bowdenház itt ér véget. Sajnos a ma Babetta fékbowdenként kapható cuccok nem megfelelő hosszúságúak ide, így vagy használt gyárit alkalmazol, vagy készíttetsz egy bowdent.

 

 A fékkarba pedig így van beakasztva a csavaros bowdenszem.

Előzmény: this is babetta (43977)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!