Egyre jobban elkélne hogy (végre) legyen egy Indexes topik a szimbológiáról, az archetípusok, szimbólumok belső jelentéséről, mindarról, amik e motívumok, képek a belső utazó számára jelentenek, sőt csak annak tárulnak fel.
Hiszen bőven bebizonyította ennek jelentőségét a legnagyobb mitológus-lélektanász (!) Jung, vagy kollégája Kerényi Károly és mások is.
Hiánytpótló lenne.
A mítikus csodamadarakról (griffek, főnixek, a Rig Véda Garuda-madara, a perzsa mitológia és a szúfik Szimurg-a) írt összefoglalásodhoz, íme itt van a téma "belső megközelítése":
A belső királyság elérése
A LEGISMERTEBB ISZLÁM MESELÉNY SZIMURG, A CSODAMADÁR, AKI KÖZPONTI SZEREPET JÁTSZIK KÜLÖNBÖZŐ MITIKUS ELBESZÉLÉSEKBEN. Ő TESTESÍTI MEG AZT A KIRÁLYSÁGOT, MELYET EGY BELSŐ FEJLŐDÉSI FOLYAMATBAN KELL MEGVALÓSÍTANI.
A szufi Farid ad-Din Attar (1119-1233) A madarak tanácskozása című műve a madaraknak királyuk, Szimurg utáni vágyakozásáról és kereséséről, valamint a hét völgyön át vezető fáradságos utazásukról szól, melynek végén megtalálják céljukat – önmagukban. Farid du-Din Attar, aki a perzsa Nishapurban gyógyszerkereskedő volt, a XII. század második felében számos lírikus és epikus művet írt. Ezek a rejtélyes isteni szeretet utáni vágyakozását és keresését tükrözik. E misztikus művei képesek megmutatni más kultúrák igazságkeresőinek, hogy bár az örök üzenet formája időhöz és hagyományhoz kötődik, tartalma ezektől független. Attar műveinek középpontjában a tiszta, misztikus átélést megelőző és az azt követő cselekedet áll. Mert csak a megszabadító belső cselekedet vezethet új fejlődéshez. Az ebből adódó tisztulás nyithatja meg az utat a belső Isten-birodalomhoz.
A madarak tanácskozása számos madárfaj összesereglésével kezdődik, akikhez azzal a felhívással fordulnak, hogy királyt kell keresniük maguknak. A madarak közötti eszmecserében újra meg újra különös helyet kap a búbos banka. Salamon küldöttének nevezik, aki felveszi a kapcsolatot Sába királynőjével. „Keblén hordja a szellemi felismerés jelét, fejéről pedig a hit koronája sugárzik.” Ő a közvetítő, aki ismeri az igaz királyt és a hozzá vezető utat. Azt mondja, hogy csakis Szimurg méltó a királyságra, aki „a Magasztosság szigetén a Nagyság és Fenség városában lakozik”. ...
Szerintem túl mélyen mész bele. Azért programozni nem kellene ehhez. Motort írni jézusom! Hát de rengeteg kész, megírt alkalmas rendszer van a palettán. Ez a bizonyos viki-izé szerintem jó lesz. Csak nem mikrokód és programmag szintjén kéne nézegetni, hanem a felülethez közelebi szinten, jóhogynem már binárisan elemzed, hogy a processzort hogy utasítja... :D De ha nem ez a vikis, mert mondjuk tényleg gány (én még bevallom, nem ástam bele magam - talán hó végén leszek túl a kurrens ügyeimen és fellélegezhetek kicsit), akkor majd lesz más...
Ha rajtam múlna, ti tartanátok előadásokat a tv-ben főműsoridőben. :))
Hát ezt nagyon-nagyon remélem, hogy rám nem értetted és csak véletlen van az én írásomra írt reakciódban, mert hogy engem, a teljesen tudatlan dilettáns érdeklődőt egy kalap alá veszel az ide író néhány zseniális profi kutatóval, az szerintem rájuk nézve eléggé méltatlan... Reméljük senkit nem bántottál meg ezzel...
most lehet kinevettek, de még decemberben elkezdtem (volna) írni egy saját adatbázis alapú motort direkt erre a célra :o, de persze sokra nem jutottam vele.. kóros időhiány miatt hamar megfeneklett a dolog, pedig szívesen csinálnám.. szóval csak azt tudom mondani: ne várjatok rá amíg elkészül.. :] viszont esetleg arra talán hasznos lehetne, hogy a mediawiki (vagy hasonló cucc) adattábláit feltöltse automatikusan.. csak persze kellene a pontos formátum. mert bár belenéztem a mediawiki kódjába, de az erre szánt kb. 5-10 perc alatt nem igazán sikerült rájönnöm hogy konkrétan melyik tábla melyik mezőit is kellene feltöltse.. :/
ami pedig névválasztást illeti, láttátok milyen a fantáziám.. amikor a fent említett projektet elkezdtem, nem sokat töprengtem fedőnéven, hanem az lett ami éppen először az eszembe ötlött akkor (heliopolis) oszt kész.. :o szóval szerintem ha neki vágsz ennek, akkor ne akadj fent az első szón, mert ha majd kezdi kiforrni magát, alkalmasint át is lehet költöztetni másik domian alá, ha valami igazán jó név felmerülne..
'Mountains of Madness' az vannak, de sajna nem olyan értelemben ahogy azt gondolod, hanem teljesen hétkoznapi dolgok gyűrnek maguk alá.. egyébként pedig végig itt voltam/vagyok, ha nem is írok. :) noha szerfelett érdekel, de az igazat megvallva vajmi keveset értek mindezekhez sajnos (prekolumbián téren meg végképp nulla vagyok), és most még csak időm sincs hogy utánna olvassak amikről itt szó esik, és esetleg további dolgokat szállithassak hozzá, amikről esetleg azt véleném hogy kapcsolódik a szóban forgó témákhoz. azt a múltkori idézetet is azzal hátsószándékkal hoztam hogy hátha segítetek jobban megérteni ha szóba kerül. most hogy visszautaltál rá, csakugyan több olyan elem is van benne amelyek időközben egyéb összefüggésekben is felbukkantak.. és a Mózes esszét is dettó ezért hoztam.. már régen érdekelt volna Schenouda véleménye róla illetve az őt kisérő különös jelenségelről, de nem forszíroztam, mert mindig akadt elég érdekes téma.. és most hogy újra felhoztad, máris egy ilyen info, mint ez a Tisithen.. :)
#8067 "Héliopoliszi Testvériség és/vagy ellenlábas szervezetei évezredeken átívelő történelem befolyásoló vagy eltérítő tervekbe kezdenek, vagy csak ugyanilyen elhivatottsággal 'modellezik' a jövőt, egészen Nostradamusig (ha hihetünk Schenouda tanulságainak, és egyre több okunk van így tenni); nos, mindez elképesztően fantasztikusan és hihetetlenül hangzik, az ember így hirtelenjében azt hiszi, hogy valami Sci-Fi-be csöppent;"
hát igen, ehhez foghatót csak Hari Seldont és pszichohistóriáját tudnám mondani hirtelen.. :o nem is tudom hogyan képzeljem el ezt..
Persze értelek, én a blogot párhuzamosan gondoltam a rendszerezős projekttel. Jó lenne ha többen, a történelem illetve mitológia iránt érdeklődők is hozzáférnének az itt leírt dolgokhoz.
Egy kis méltatás. Visszalapozgattam a hozzászólások között pár évet és ismét ledöbbentem. Fantasztikus mennyiságű és nem utolsó sorban minsőgű írás van már jelen a topicon. Ha rajtam múlna ti tartanátok előadásokat a tv-ben főműsoridőben. :))
Persze klassz lenne - bár mégtöbb időt vinne el - de félek, nem igazán emelné a nívót; nekem pedig a nem titkolt célom az lenne ugyebár, hogy rangjára, a méltó, megillető szintre emeljem a hálón ezt az egészet...
Mi lenne ha indítanánk egy blogot ami kicsit kötetlenebb és csapongóbb lehetne (persze csak a témán belül)? Oda mehetnének hírek, könyv és filmajánlók, életrajzok illetve a magunkfajta "outsiderek" leírhatnák a gondolataikat úgy, hogy az itteni szakmai vitát nem akadályoznák. Elnézést ha hülyeséget írtam, csak egy ötlet.
Írod: "Mózes és Cippóra házasságának is egy dinasztikus szövetség kialakítása volt a célja, hogy előre biztosítsák a midiánita területeket (amivel végül a midiániták nem jártak túl jól, legalábbis a Szám. 31. szerint)."
Ez különösen érdekes és véres epizód Mózes életében, hisz korábban a midianiták közt talált menedékre. A Biblia azt mondja, hogy az Úr parancsolta neki, hogy a zsidókat küldje a midianiták ellen. A harcban megölték az összes midianita férfit. Mózes aztán megparancsolta a zsidóknak, hogy irtsák ki a legyőzött midjáni harcosok feleségeit és gyermekeit. Az egész népet kiirtották! Ráadásul Mózes felesége, Cippora is e törzshöz tartozott és Mózes is náluk talált menedékre. Mi lehetett a történet hátterében?
A midiániták lemészárlása talán egy áldozat, egy holokauszt volt Széth isten számára? Egy büntetés, amiért a Sínai-félszigeten élő törzs elhagyta ősi istenét?
Jahve valószínűleg csak a zsidók egyik törzsi istene volt, s eredetileg kígyóisten, akár Széth, s ezért támadja meg Mózest kígyó alakjában. De Széth ugyanúgy azonosítható a lázadó Sátán (Azázel) alakjával is, úgy talán a gnosztikusok kételvűségre vonatkozó magyarázata lesz egyre ésszerűbb, hogy az istennek két aspektusa van: jó és a rossz.
Mózes megtiltotta a zsidóknak, hogy a gonosz és irigykedő Jahve istenen kívül más, korábbi isteneket imádjanak. Így fenyegeti a hébereket: „Mert nem szabad imádnod más istent, mert az Úr, akinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő.”
Hogy Jahve azonosítása az egyiptomi Széth-tel nem légből kapott, arra még független forrást is említhetek, Plutarkhosz a beavatott görög papot, az egész ókor egyik legkiválóbb jellemét, kai leírta Ozirisz és Ízisz történetét, majd Széthről, aki nála Tüphón, megjegyezte: "„Mások szerint viszont Tüphón hét napon át menekült szamárháton a [Hórusszal vívott] harcból, és nemzette gyermekeit: Hieroszolümoszt [Jeruzsálemet] és Iudaioszt. Nyilvánvaló, hogy ezek, mint zsidó elemek kerültek a mítoszba.” ... biztos volt egy kapcsolat, s nem véletlenül kerültek a mítoszba ezek (és mikor?).
Említetted Manethón héliupoliszi főpap görögül írt Egyiptom történetét. Amikor azt írta, hogy Mózes héliupoliszi pap volt, s az eredeti neve Oszarsziph (Osarséph) volt, azaz "Ozirisz fia" vagy "akit Ozirisz megment", t.illik az egyiptomi papok sok esetben felvették saját nevükbe az általuk szolgált isten nevét... De Manethón vagy nem ismerte vagy nem akarta elárulni egy másik részletet Mózesről. Ám Manethón még a Ptolemaiosz-kor elején élt, s azért írta a makedón királynak népe történetét, hogy abban nemzetük régiségét és dicsődégét is hangsúlyozza.
Khairémont azonban már nem kötötték ezek az elvek két évszázaddal később: szintén egyiptomi származású, de már hellenizált pap, az alexandriai Szerapión könyvtárnoka (azaz megvoltak a forrásai is). Mózes esetében az Osarséph név megtévesztő, egyfajta fedőnév lehetett Héliupoliszban, mert Khairémón közli Mózes másik (titkos) nevét is, hisz már nincs jelentősége akkor ennek: Tisithen! Ami nyilvánvalóan egy egyiptomi név görögös átírása (ahogy pld. Osiris = Usir).
A vallástörténészek összevisza beszélnek, mert mindenféle szóból származtatják a nevet (mint a "kötés" vagy "övet hordani" vagy a "napkoronggal" kapcsolatos stb. hülyeségek, ill. ezt meg Iszisszel igyekeznek összeboronálni). Valójában nem is értik, sőt fel sem vetődik náluk mire utalhatott ezzel Khairémón, s hogy amit itt leírtam a Héliupoliszi Testvériségről, a héliupoliszi kígyópapokról és Széth isten titkos tiszteletéről a testvériség tagjainál. Ugyanis a Tisithen név nyilvánvalóan Széth (Seteh, Sethan, Sheth, Sutekh, stb.) isten nevéből származik, amit az egyiptomiak így is írtak: Sthn (ugyanis ők magánhangzókat nem írták le): Ti-Sithen vagy Ti-Sethan... így érthető? Úgy gondolom, ez lehetett Mózes titkos neve; Széth, a lázádó Sáthán leghívebb szolgájáé...
"Paradox módon tehát a világ első monoteista vallása épp abban a kultúrában virágzott, mely a későbbi "kizárólagos" monoteista, kinyilatkoztatott vallások bölcsője volt, s melynek emlékét - épp ezért - emezek a leginkább igyekeztek elhomályosítani..." Ez már kissé elméleti kérdés, amiről hosszan lehetne értekezni, de csak rövidre fogva: monoteista és monoteista vallás közt is lehet különbség, már csak a monoteizmusuk kialakulásának mikéntjében is. Vannak monoteista és 'álpoliteisztikus', vagy ilyen vonásokat mutató vallások vagy vallási irányzatok, mint pl. az advaita-védánta, vagy a mahajána; vagy éppen a neoplatonizmus-hermetizmus a maga demiurgoszával és égi szféráinak megfelelő bolygóistenségekkel (vagy éppen a kedvenc gnosztikusaid, akik átvették ezt, csak 'negatív' értelemben); aztán a klasszikusan monoteista vallásoknak is vannak 'politeisztikus' színezetű elemei, mint pl. az angyal és arkangyaltan, vagy éppen a kabbala sephirotokkal. Ezekben az esetekben az égi lények sereglete valóban, 'tudottan' az Egy vagy az Egy-etlen emanációja, arculata vagy projekciója. De még ezeknek az esetekben is, a kevéssé 'művi' kultuszoktól eltekintve az alap, ahonnan a különböző égi alakjaikat 'ikonográfiailag' merítették, politeisztikusnak látszik, mint pl. a hinduizmusban és a buddhizmusban, de még a zsidó vallásnál is ott vannak a Jehova előtti isten elnevezések mögött ezek az alakok (El, Elohim, stb.). Persze lehet azt mondani, hogy ez a politeizmus egy valaha létezett monoteizmus degradált maradványa, de véleményem szerint ez így önmagában egy durva leegyszerűsítés; egyrészt mivel miután az emögött álló feltételezett monoteizmus tudomása már elhalt, az alakok elkezdtek egyre inkább sajátos, ettől eltérő attribútumokra és saját 'létre' szert tenni, másrészt azonban sokszor egyszerűen valóban nem állhatott mögöttük valódi monoteista 'arculat' jelleg, elég ha arra utalunk, hogy ha hajdan létezett királyok, hősök stb. alakok emelkedtek isteni rangra, vagy kapcsolódtak össze istenalakokkal. A rengeteg rendű és rangú istenség, démon, szellem, angyal (akár Indiában, Görögországban, Egyiptomban), stb. kialakulása mögött tehát nagyon is működött egy ilyen politeisztikus mechanizmus. Az, hogy esetlegesen létezett 'integráló', monoteista jellegű irányzat is (ami persze metafizikailag magasabb rendű), ettől még 'gyakorlati' szempontból a kultusz nagyon is politeista jellegű volt; elég csak arra gondolni, hogy az egyes istenek papsága és kultusza is gyakran szembe került egymással (és akkor még a saját civilizációjuktól eltérő kultúrákból eredő istenekkel való összeütközésekkel nem is számoltunk), egyáltalán nem ritkán az erőszakig elmenően - és csak igen kevéssé 'érdekelte' őket a 'Hen panta einai' gyönyörűséges tanítása.
És éppen innen ered egy második fajta monoteizmus: amikor a politeista penteon egyik istene válik tudatosan uralkodóvá; hogy ne mondjuk, akarják azzá tenni 'tűzzel-vassal' az ő kultuszában érdekelt 'érdekkörök'. És éppen valami ilyesmit láthatunk Egyiptom környékén... Ha hiszünk Schenouda lentebbi utalásának, és Ehnatont alakját valóban egy ilyen megmozdulással lehet összekötni, akkor tulajdonképpen sejthetjük, hogy az ehnatoni, magasrendűnek mondott monoteizmus hátterében az egyik ősi isten kizárólagosságra törekvő kultusza állhatott, egy olyan istené, aki nem vállalhatta a saját alakját, hiszen akkor esélye sem lehetett volna, hogy Aton, a 'Fényhozó' képében elfogadhatóvá váljon. És még így is, legendás az a hév, ahogyan ezt az 'új' istent az Ehnaton kérész életű 'monoteizmusa' után az 'ancien régime' megpróbálta kitörölni, kimetszeni, írmagostól kiirtani - nyilvánvalóan tudták, hogy mi is állhatott a háttérben. Egyébként éppen ez az isten, éppen a hyksosok miatt (is), örökre kegyvesztetté, sőt átkozottá lett az egyiptomiak közt. És mit ad Isten, az ábrahámita vallás istenalakjának monoteizmusára is ez jellemző: nem éppen az az integratív jelleg, amit általában az egyéb monoteista-álpolitiesztikus vallások esetében látunk, hanem a teljes kizárólagosságra való törekvés; a mózesi tízparancsolat nagy része tulajdonképpen ezzel foglalkozik, különösképp a legelső három, és nyilván nem véletlen, hogy ez az első három; hogy az olyan kitételekről ne is beszéljünk, mint az MTörv 4,24: "Az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltékeny Isten." Mindennek persze megvan a maga belső logikája, miértje és mikéntje, ami nyilvánvalóan az ábrahámi misszióval van összefüggésben; és amit aztán Mózessel újból megújít az Úr(pontosabban azok, akik az Úr alakja mögött állnak); mert persze nem véletlen Mózes szereplése Ábrahám leszármazottainak élén, valószínűleg nem csupán azért lett a vezetőjükké, mert véletlenül éppen ők 'kolbászoltak' arrafelé.
Az ábrahámita vallás jellegéről éppen az a Maimonidész tesz bizonyságot, akinek köszönhetően fennmaradt némi anyag a harráni szabiánusokról. Hiszen éppen emiatt foglalkozott velük, mert eklatáns példával szolgáltak arra a pogányságra, amitől az ábrahámi logika a saját közösséget minden szempontból meg akarta különböztetni. Éppen ez a megkülönböztetés vált e közösség önazonosságának (és ettől nem elkülöníthetően istenének) a mibenlétévé, az ábrahámi, és mint látjuk később a megújított mózesi törvények tudatosan, mondhatni definíció szerint képezték egyfajta rituális tükörképét a környező pogány kultuszoknak. Ez a tudatos hatalomtechnikai mechanizmus persze koránt sem ismeretlen, megtaláljuk ezt mindenhol, ahol egy új hatalom felemelkedésével egy időben új kultuszt is alakítanak ki, annak megtámogatása érdekében, és gyakran éppen egy-egy új kultusz fellépésével kezdődik a 'talaj előkészítése' egy új hatalom felemelkedéséhez (persze ez a hatalmi mátrix sokszor elbukik, vagy már hamvába hal, a kultusz viszont maradványszerűen tovább él). Különösen tetten érhető ez a logika a különböző messianisztikus irányzatok színre lépésénél, hiszen éppen ezek azok, amik a leginkább alkalmasak a 'forradalmi' törekvések hordozására vagy támogatására.
Bennem egyre inkább az a meglehetősen illúzióromboló kép körvonalazódik, hogy a fentebb és lentebb felvázolt kultuszok csupán (vagy éppen azzal összefüggően) egy hatalmi eszközrendszert definiáltak, valamiféle rejtett misszió végrehajtása érdekében; és még egyszer hangsúlyozom, hogy most ezt nem kipécéztem magamnak - hanem egyszerűen csak egy remek például szolgál egy olyan mechanizmusra, amit ha jobban megkapargatunk, az egész földgolyón, Afrikától Ázsián át Amerikáig feltűnik már a legrégebbi időktől fogva (egészen legújabbakig).
"Pedig elég lenne csak abba a ténybe belegondolnunk, hogy Mózes varázserővel bíró szakrális személy volt (hogy honnan eredt az ereje és milyen minőségű, azt ehelyütt ne firtassuk ;), és a fáraó udvarába eljutván ott csodákat művelhetvén, nem valószínű, hogy a "népét" mindezenközben vasraverve dolgoztatták volna...! ..."
Találó megfogalmazás Mózesre! Mondjuk eléggé bűzlik a bibliai történet, hogy a zsidókat mint rabsuzolgákat ütik-verik építkezéseken, addig a fáraó szóba állna bármilyen képviselőjükkel vagy egyáltalán tárgyalásba bocsátkozna ilyen kérdésekről (ráadásul Mózes csodáinak nagyrészét a fáraó odahívott varázslói is elismételték, ami már önmagában jelzik Mózes tudásának eredetét...).
Az egyiptomi látogató görög hírességek általában csak alsóbbrendű beavatást kaptak, még Hérodotosz is. Az egyiptomiak úgyszólván ezzel "ajándékozták" meg a hozzájuk jutó híresebb vagy gazdagabb görögöket, már amelyik egyáltalán igényt tartott erre... (az egyiptomiakat nem tartották "barbár" népnek, de lenézték szokásaikat és vallásukat).
"A héber népek valóban összerabolták a vidéket, amerre csak jártak, így kifosztották Egyiptomot is - milyen érdekes, hogy ennek épp ellenkezőjét sulykolják belénk a zsidó-keresztény (hamis) hagyományok..."
Annyira azért nem sulykolják (és hol?), csak éppen finomkodva beszél erről a Biblia, meg ilyesmivel ki dicsekedne...? (ahogy mi is "kalandozásnak" becézgessük, azokat a nyilvánvalóan rablóhadjáratokat, amiket a magyarok Ny-Európa vagy Bizánc békés lakói ellen folytattak a 10. században...)
A Kivonulás könyve naiv mesét közöl arról, hogy a Kivonulás előtt a zsidók drága holmikat kértek kölcsön az egyiptomiaktól (2 Móz 3,22).
Jahve pedig azt parancsolta: „Fosszátok ki Egyiptomot!” Artapanosz zsidó történetíró említi a héliupolisziak véleményét is, akik szerint a király nagy erőkkel sietett utánuk, mivel a zsidók az egyiptomiaktól kölcsönkért megszentelt állatokat vittek magukkal a poggyászaik cipelésére. Kosidowski bibliakutató is kénytelen ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy aligha képzelhető el, hogy az egyiptomiak bármit is kölcsön adtak volna a zsidóknak. Mégis az az igaz, amit vagy két sorral korábban ír -szerintem- : „amikor kijöttünk, nem jöttünk ki üresen” – állítja a Biblia (2 Móz 3,21).
"De hogyan bolyonghatott ez a beteg sereg negyven évig - ha hiszünk Mózes könyvében- a pusztában?" Talán az igazság valahol a kettő között lehet, és a későbbi egyiptomi hagyományok valóban meglevő betegségeket nagyítottak fel. Persze nehéz így utólag a 'több kézen' keresztülment, tudatosan torzított, szerkesztett és mitologizált leírásokból kinyerni a valóság alapot (a negyven évet meg mindenfele erősen szimbolikusnak tekintik). Talán Mózes és Cippóra házasságának is egy dinasztikus szövetség kialakítása volt a célja, hogy előre biztosítsák a midiánita területeket (amivel végül a midiániták nem jártak túl jól, legalábbis a Szám. 31. szerint). Az egész kép, ami kirajzolódik, persze kellőképpen 'árnyékos' ahhoz, hogy a Seth néven ismert 'elvet' gyanítsuk a háttérben. Visszaidézem megint a Dzsundi-Sápur blogjában korábban Kalamajkosz által talált cikk elgondolkodtató megfogalmazását: "...pl. Mózes is a Bibliában, miután elmenekült Egyiptomból, és feleségül vette a Mídianiták sejkjének, Jetrónak a lányát, Cipporát, egyszerű pásztorként élt a sivatagban. Boldogan élhetett volna így az élete végéig, dolgos munkásként, megbecsült családapaként, békében, senki által nem zavartan, névtelenül. De Istennek, a Seregek Urának nem ez volt a szándéka: elébe állt az égő csipkebokor képében, és itt hangzott el a mondás: "VAGYOK, AKI VAGYOK". (Kivonulás 3:14) Mózes tehát kénytelen-kelletlen elindult vissza Egyiptomba, hogy közölje a fáraóval az Úr akaratát. És aztán a 4:24-25-nél kezdődik a balladai homályba burkolódzó horror: "És az úton, egy szálláson, elébe állt az Úr, és meg akarta őt ölni. (Itt nem egészen tiszta, hogy kiről is van szó.) De Cippora vett egy éles követ, és lemetszé az ő fiának előbőrét, és a lába elé (? itt az eredeti héber szöveg valami sokkal perverzebb fordítást is megenged) veti, mondván: Valóban vérjegyesem vagy te nekem!"
Ami ezután következik, az talán már ismert: a néha egészen sötét feketemágiával operáló Mózes (gondoljunk csak bele az egyiptomot súlytó csapásokba), akinek személyében a transzba révedő sámán és a ragálybíró boszorkánymester vonásai keverednek a démoni hatalmakkal egyezkedő ősmáguséval, kegyetlen körülmények közt elszökik a néppel, majd negyven éven át kóborol a sivatagban..." A többit inkább már nem is idézem a negyven év kevésbé szimbolikus értelmezésével kapcsolatban.
"Amit ott idézel a vége felé: Héliopoliszi templom és a Héliupoliszi Testvériség, azok az én szavaim szóról szóra, csak vagy tíz éve írtam be egy azóta megszűnt honlapra, s onnan lett kimetszve abba a jegyzékbe (láthatólag nincs is köze a többi szöveghez)." Ehh, pedig már kezdtem azt hinni, hogy létezik valami speciális hazai underground heliopolita-feltáró szervezet, de ezek szerint megint 'csak' hozzád vezetnek a szálak :-}
... arról már nem is szólva, - hab a tortán, - hogy ismerve az egyiptomi spiritualitást, arról kijelenthető, hogy - ezzel a teológikus szóval élve,- MONOTEISTA vallás volt, melyben az istenek, és az őket megjelenítő, tárgyiasító szobrok, ábrázolások, csak a különféle erőösszpontosulások, minőségek megszemélyesítői voltak!
A keleti jin-jangnak megfelelő erőpár is ismert volt, az egymásból megszülető ellentétek; a fejlett egyiptomi kozmogónia (világkeletkezési elmélet) a védikus és más hagyományok teljes hasonmása, stb.
Paradox módon tehát a világ első monoteista vallása épp abban a kultúrában virágzott, mely a későbbi "kizárólagos" monoteista, kinyilatkoztatott vallások bölcsője volt, s melynek emlékét - épp ezért - emezek a leginkább igyekeztek elhomályosítani...
... Az anyagi rabláson túl még jelentősebb az a szellemi-kulturális - eufemizmussal szólva - "átemelés", mely az pl. istenségeket, háromságokat és egyéb szimbolikát érintik. A "legszebb" ebben, hogy átvéve egy nép, kultúra isteneit, azt mintegy legyőzöttnek, alacsonyabbrendűnek tekintjük...
Gondoljunk csak a "pogány, sötét Egyiptom" ("egyiptomi sötétség") állandó toposzára, a primitív, Napot imádó, krokodilok és majmok előtt térdeplő egyiptomi képére! Ezek szándékosan lettek elültetve bennünk, és csak nagy munka árán dolgozható ki magunkból.
Az is igen szemléletes, hogy az időtlen egyiptomi spiritulitásból (hermetizmus) táplálkozott voltaképp az igazi, a belső kereszténység: vessük csak össze a Háromszorosan Nagy Hermész (Tehuti-Thoth) és a gnosztikus (belső) kereszténység tanait, pl. az apokrif evangéliumokat. Nem véletlen, hogy a Nag Hammadi gnosztikus apokrif evangéliumok több könyve is teljesen hasonló a Corpus Hermeticumhoz, vagy egyenesen ugyanazokat a traktátusokat tartalmazza: pl. a Poimandres (görögül Pimander) című, mely az Asclepioshoz hasonlóan Hermész tanítványát testesíti meg, mely okító párbeszéd egy szellemileg felemelkedett (Hermész) és a tanítvány között.
A kereszténység időtlen gyökerei tehát már léteztek (Egyiptomban), amikor a kinyilatkoztatott (állam)vallások (próféták, apostolok, stb.) még a világon sem voltak! Sőt, Egyiptom lett később a tiszta korai (kopt) kereszténység egyik utolsó fellegvára. A Szellemiség visszatért a Forrás(á)hoz, a Kezdetekhez.
Ezekután már érthető az a féltékeny-kártékony rosszindulat, mellyel az ősi Egyiptom és az egyiptomi spiritualitás (hermetizmus, gnosztikusok, és az ezekből táplálkozó apokrif evangéliumok) ellen viseltet(ett) a zsidó-keresztény kultúrkör.
Ahogyan Mózes, úgy a görög szellem nagyságai (Püthagorász, Platón, stb.) is mind az egyiptomi misztériumok beavatottjai voltak!
A héber népek valóban összerabolták a vidéket, amerre csak jártak, így kifosztották Egyiptomot is - milyen érdekes, hogy ennek épp ellenkezőjét sulykolják belénk a zsidó-keresztény (hamis) hagyományok, amikor keserves "egyiptomi fogságról" és hasonlókról tudósítanak.
Pedig elég lenne csak abba a ténybe belegondolnunk, hogy Mózes varázserővel bíró szakrális személy volt (hogy honnan eredt az ereje és milyen minőségű, azt ehelyütt ne firtassuk ;), és a fáraó udvarába eljutván ott csodákat művelhetvén, nem valószínű, hogy a "népét" mindezenközben vasraverve dolgoztatták volna...! ...
A zsidó-keresztény hagyomány is arra utal, hogy -bár szerintük Mózes zsidó volt- Mózes kijárta a legmagasabb egyiptomi iskolákat, s valószínűleg Héliupoliszban tanult (nem küldelek összevissza: Apostolok Cselekedetei, 7,22 vagy a zsidó szerzők szerint is - mint Philón- beavatták az egyiptomi titkos tudományokba, s hogy Ábrahám vagy József már előtte épp ehhez a városhoz kötődtek).
Nem csak Manethón mondja, hogy héliupoliszi pap volt, hanem még jó pár ókori szerző, szóval ha elfogadjuk egyfelől hogy magasrendű beavatásban részesült az egyiptomi tudományokból, sőt az egyiptológus Budge felteszi, hogy Ker-Heb, azaz főpap volt, úgy más részről meg nyilvánvaló, hogy nem lehetett zsidó, hanem egyiptomi. Manethón és a többiek igazából nem is konkrétan zsidókról beszél, hanem leprás (bélpoklos) egyiptomiakról, akiket kikergettek az országból, s akik Judeába mentek, s belőlük lett a zsidó nép. Amúgy Josephus már Manethon könyvének két változatát ismerte, s éppen elképzelhető, hogy egy i.e. 2-1. századi másoló toldotta be a lepraságra utaló megjegyzéseket, mert ebben a korban már erős volt az alexandriai görögök zsidóellenessége, hisz Mózes a Bibliában meg éppen azt mondja, hogy a táborán kívülre zavarta a törzs leprásait (de szóval könnyen eképzelhető az is, hogy Manethónék igazat írtak, s a zsidók többsége megvolt fertőzve valami rühösséggel, mit azt több kommetátor kifejtette, s amilyen betegség akkoriban gyakori volt más népek körében is). De hogyan bolyonghatott ez a beteg sereg negyven évig - ha hiszünk Mózes könyvében- a pusztában?
Mózes Héliopoliszban ahhoz a kaszthoz tartozott, akik a Kígyót tisztelték, egyébként építész volt. Mikor a papok egy csoportjával a zsidókhoz állt, kapóra jött neki ez a sémi nép, akik egy vérszomjas démont, éjszakai istent, Jahvét imádták, akinek a neve pusztító szóbol ered: Mózesék azonosították Jahvét kasztjuk titkos istenével, Széthtel, akinek a nevét ki sem szabad volt ejteni a templomokban ("Vagyok, aki vagyok" ... nem emlékeztet ez valakire?).
Amúgy meg jól látod, mind a két fél igyekezett eltitkolni az Exodus mozgatórugóit és körülményeit: a zsidók, mert kirabolták Egyiptomot, szent ereklyéket, íratokat vittek el, s ilyesmivel nem illik dicsekedni, másfelől az egyiptomiaknak, a fáraónak az állt az érdekében, hogy a nép ne tudja meg, hogy elvitték ezeket a roppant fontos értékeket, s ezért a fáraó és a főpapság hallgatási tilalmat rendelt el azoknál, akik ismerték az igazságot.
Egyébként a zsidókban maradandó nyomot hagyott Egyiptom, s máig él bennük az egyfajta győlület Egyiptom iránt, pedig hol vannak már a fáraók...
Amit ott idézel a vége felé: Héliopoliszi templom és a Héliupoliszi Testvériség, azok az én szavaim szóról szóra, csak vagy tíz éve írtam be egy azóta megszűnt honlapra, s onnan lett kimetszve abba a jegyzékbe (láthatólag nincs is köze a többi szöveghez).
"Olyan mintha Zú alakja összefonódott volna a rajta menekülő istenével, a lázadóéval." Valóban, és ez általános mítoszi jellemvonásnak tűnik. Éppen ez volt a helyzet Quetzal-coatllal, csak ő a madara mellett még a végcéljával is azonosult. Akár csak másik nevén Lucifer, aki viszont 'aláhullásának' kezdőpontjával azonosult.
"Ha a valódi lázadó éppenséggel Enlil fia, Nanna ("fényes") volt, amit a szövegek igyekeztek titkolni (mint amikor ma a kisebb bűnöst állítják pellengérre, a nagyobb meg elbújik a háttérben), úgy értelmet nyer még egy-két dolog." Nem értettem elsőre, aztán visszaolvasgattam Mózes kapcsán, és akkor már derengett valami, hogy korábban írtál már erről a felállásról, miszerint Hórusz rabolta volna el a Szemet Ré-től, akitől viszont Széth rabolta tovább. Valóban érdekes ez a dupla-rablás motívum, hiszen Zú-Ninurta esetében is ezt látjuk. Itt írtad korábban: "Egy papirusz szövege szerint Széth két ládába helyezte Hórusz uadzsat szemeit és krokodilus képében volt mellettük. Anubisznak, Széth fiának csak kígyóalakban sikerült elrabolnia a ládákat. Anubisz kivette a szemeket a ládából és elásta őket." Na pont valami ilyesmi járt az eszemben, amikor arról olvastam, hogy Quetzalcoatl, miközben elmenekül Tollanból, gondosan elrejti 'uralmi jelvényeit'.
"Ráadásul egy hagyomány azt is mondta, hogy Zút végül nem végezték ki, hanem száműzték, és Háránba menekült (már megint ez az ősi város?!)." Hol találkoztál ezzel a hagyománnyal? Egyébként érdekes, mert éppen Nanna, későbbi akkád néven Sin kultuszközpontja volt Harrán és vidéke. A képet tovább színesíti, hogy a környékhez rengeteg Nimród-legenda is kapcsolódik, akinek az azonosítása Ninurtával végre világosabbá teszi, hogy miért is volt ő 'Nagy vadász az úr színe előtt' (mint láttuk, Ninurta eposzi társai mind a Madár elleni nagy vadászok voltak). És ennek tetejébe jön még, hogy a környék másik híres 'hőse' Ábrahám, akinek különböző megpróbáltatásairól Nimróddal kapcsolatban már volt szó. Bár nem tudom, hogy akkor említettem-e azt, ami az egyik ilyen különös kaland végén esett meg Ábrahámmál. Ábrahámot Nimród folyamatosan valamilyen módon ki akarja lőni (szó szerint!). Két oszlophoz kötözi ki, és egy nagy 'csúzliból', vagy épp egy óriási katapultot épít, hogy kirepítse Ábrahámot a 'tüzes kemencébe'. Az egyik változatban ezt meg is teszi, ám csodák csodája, Ábrahám nem a tüzes kemencében, hanem egy gyönyörű, mennyei palota-hegyen landol...
És persze ott az az immár sokatmondó epizód, miszerint Nimród az égen meglát egy koronát, ami annyira megtetszik neki, hogy maga is csináltat egy ékkövekkel díszeset egy Sasan, Santal stb. nevű kézművessel; és hogy akik nem tudnak erről a történetről, "azok azt beszélték, hogy a korona az égből érkezett Nimródhoz"
"Most már csak az a kérdést, mit akarsz Mózessel...?" Sajnos semmi újat, bizonyos tekintetben én még mindig a Schenouda-történeti őskorban járok; egyszerűen csak most olvastam Manetho idevágó maradványait. Régebben is emlegetted már őt, meg hogy Mózes heliopoliszi, csak én nem tudtam, hogy ez innen van. Beírom mindenesetre a többiek okulására.
Josephus Flavius Apion ellen c. vitairatában idéz Manethotól a zsidók eredetére vonatkozólag, aki királylistái és egyéb közlései miatt az egyiptológia egyik legfontosabb korabeli forrása. Speciel ezt a részt persze valamilyen okból kifolyólag nem reklámozzák agyon. (Pl. Rohl is kerüli az Avariszban)
"Amikor az emberek a kőbányákban már rég óta tűrték a megpróbáltatásokat, könyörögtek a királynak, hogy lakóhelyül nekik a Pásztorok<a hyksosok> elhagyott városát, Avariszt jelölje ki, amibe a király bele is egyezett. A vallási hagyomány szerint ez a város régtől fogva Typhónnak<ez Seth> volt szentelve. Miután elfoglalták a várost, hogy lázadásuk központjául szolgáljon, vezetőjükül egy héliopolisi tanult papot, Osarséphet jelölték ki, és engedelmességet fogadtak neki mindenben. Mindenekelőtt törvénybe foglalta, hogy nem imádhatják az <egyiptomi> isteneket, és nem tartózkodhatnak az egyiptomiak számára különösen szent állatok fogyasztásától, hanem ugyanúgy áldozniuk és fogyasztaniuk kell belőlük, akár az összes többiből; továbbá nem keveredhetnek másokkal, csakis a saját közösségükbe tartozókkal. Miután nagy számú ilyen és ehhez hasonló törvényt megfogalmazott, amik ugyancsak tökéletesen szemben álltak az egyiptomi szokásokkal, elrendelte nekik, hogy mind a kezeik munkájával építsék újjá a város falait, és készüljenek fel az Amenóphis <az egyiptomi>király elleni háborúra. Aztán, összhangban bizonyos többi papok és a magához hasonló tisztátalan személyekkel, követeket küldött a Pásztorokhoz, akiket még Tethmósis űzött ki, a Jeruzsálemnek nevezett városba; előadta maga és népe szorongatott helyzetét, és könyörgött nekik, hogy egyesüljenek vele egy Egyiptom elleni támadásra. ... <A Pásztorok csatlakoznak, Amenóphis pedig déli vazallusához vonul vissza tizenhárom évre az újból feltámadt 'hyksos' fenyegetés elől.> ... Eközben a Solymiták [Hierosolyma, vagyis Jeruzsálem lakói<az ex-hyksosok>] előretörtek a tisztátalan egyiptomiakkal együtt, a néppel pedig annyira kegyetlenül bántak, hogy ahhoz képest még a Pásztorok(vagyis a hyksosok) uralma is aranykornak tűnt. Mert nem csak hogy felgyújtották a falvakat és a városokat, feldúlták a templomokat és gátlástalanul megcsonkították az istenek képmásait, hanem konyhának használták a szentélyeket, megsütötték a nép által tisztelt szent állatokat; a papokat és prófétákat az állatok feláldozására és levágására kényszerítették, minek utána meztelenre vetkőztetve elzavarták őket. Azt mondják, hogy a pap, aki formába öntötte alkotmányukat és törvényeiket egy bizonyos héliopoliszi születésű Osarséph volt; aki a Hélipolisban tisztelt Osiris után kapta nevét, később azonban nevet változtatott, és ezután Mózsesnek hívták."
Hogy ebből persze mennyi és milyen formában igaz, azon sokat vitatkoznak. Annyi bizonyos, hogy Manetho, aki maga is magas rangú heliopoliszi(!) pap volt, nem túlságosan szívlelte sem a renegát Osarsephet, sem a népét. Erre persze magyarázat maga a történet is, azonban ugye azt sejtjük, hogy valami más lappang a háttérben.
Némi közjáték: a szövegben szereplő 'tisztátalanság' valamilyen fertőző betegségre, leprára utalhat. Hogy ez valóban így volt-e, az egy érdekes kérdés. A leprásságot ugyanis sokszor 'irodalmilag' ítélték oda valakinek utólag, aki istentelen volt, vagy isten ellen vétkezett. Szóval ez lehet éppen egyiptomi részről egy ilyen degradáció, de érdemes figyelembe venni egy másik eshetőséget okoz. Először is, a kivonulással kapcsolatban felmerül állandóan egy ilyen csapás; Mózes részéről az 5. és a 6. csapás, Manetho részéről a fentebbi, miszerint ezek a renegát egyiptomiak, köztük a heliopoliszi Osarseph-Mózes leprások lettek volna (kölcsönös 'vagdalkozás'); Rohl, aki valamilyen okból úgy tűnik nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy lehetőség szerint szó szerint értelmezze az idevágó ószövetségi történeteket, felemlíti az Avariszban talált 'tömegsírokat', szerinte Mózesék járvány tombolása közepette vonultak ki. Talán Manethoék dolgozták be ezt még plusz olyan jelekből, mint Mirjam, akit szintén lepra emészt, vagy hogy Mózesnek takarnia kellett az arcát (ez persze megint a 'ragyogáshoz' vezet, de megint ezek 'furcsa' arcúak, fekély, vágás, vagy csak 'egyszerűen' csúnya, mint Quetzalcoatl stb.).
Érdekes azonban, hogy a frigyláda, vagy más 'grálgyanús' rablott kincsek nyomában állandóan egy ilyen jelentőségteljes járvány jár... Az pedig különösen pikáns, hogy a renegát héliopoliszi pap Avariszhoz, Seth városához vonzódik ennyire. Talán valóban a titkos heliopoliszi Seth-kultusz áll a háttérben?
Szóval hogy mi lehet a háttérben; nem tudom, hogy erről van-e valami egyéb forrás is? " Héliopoliszi templom
SN: Az egyiptomi templomoknak, főként azoknak, melyek Héliopoliszban álltak, fontos részeik voltak az alkímiai termek.
Héliopoliszi Testvériség SN: A Héliupoliszi Testvériség nem volt azonos Thot Kollégiumával, melyet egy öt fős tanács irányított, de bizonyára kapcsolatban állt vele. Az edfui építőszövegekben emlegetett hét bölcs, akik az első időkben meghatároztak a templomok emelésének helyét, majd mágikus védelemmel látták el azokat, minden bizonnyal azonosak a Héliupoliszi Testvériség hét vezetőjével. Ők irányították az istenek palotájának építését is. A szövegek szerint a hét bölcs egy szigetről, az ősök lakhelyéről érkezett Egyiptomba, melyet egy áradás elpusztított. A hét bölcs "világosította meg" Egyiptomot. Ez a titkos alkimista szervezet a gizai piramisok felépítéséért is felelős volt. Ennek tagja volt egykor Imhotep1, Dzsószer, Kheopsz1, Ehnaton, sőt talán Mózes is, aki elsőként hatolt be a Kheopsz1 Piramisba.
" - innen. Szóval ez rendkívül érdekes, ezeknek mind érdemes lenne utánajárni a forrásokban. (Amit te lehet megtettél már, de nekem ez teljesen kimaradt eddig)
Manethohoz visszatérve, ő persze nincs egyszerű helyzetben, hiszen a családi szennyest teregeti. Éppen emiatt furcsa számomra, hogy említi Mózes heliopoliszi eredetét, de éppen emiatt tűnik számomra hitelesnek is (hiszen egyáltalán nem érdeke, hogy Mózest héliopoliszinak 'hamisítsa').
Írod: "De mik lehettek ezek a jelvények, az isteni hatalom eszközei? Látjuk, hogy több tárgyról is szó lehet, s érezzük, hogy ezek alkotják a Grál-komplexumot."
Bálulatos a haladásod a témában. IErre valóban rá kell jönnie, aki jobban belemélyed a hagyományba. Egy-két "grálos-könyv" lapozgatásával még nem lehet eddig eljutni (azokról nem is beszélve, amiket itt előszeretettel ajánlgatnak, s igaziból csak arra jók, hogy lebutítsák a témát, vagy jól elködösítsék, rendszerint csak afféle, minden "titok" iránt rajongók írják ezeket).
Nem lehet úgy beszélni a Grálról, hogy az egy tárgy (csak egy "serleg" vagy mi). Tkp. egy másik technológia terméke, melyek külün-külön is "életképesek", de valahogy össze is lehet kapcsolni azokat. Hisz épp ez okozza -láthatod- a bonyodalmat: van amikor ládaként, máskor athanorként, aztán serlegként, koronaként, smaragdkőként, kőtáblaként, világító tojásként, aranygyapjúként, stb. utalgatnak az "ellopott" és földre hozott titokzatos tárgyra, ami nyilvánvalóan nem lehet ugyanaz, de az is nyilvánvaló, hogy ezeknek mégis valamilyen kapcslatban kellett állnia egymással...
A sejtelmes megfogalmazás pedig jogos, mert teljesen felesleges a mi technikai szintünkből kiindulva, valamiféle mai technikákat emlegetni, azokkal hasonlítgatni, vagy átvenni az agyament okkultisták és egyéb guruk teljesen sületlen magyarázgatásait ilyen "kristályerőkről", belső megvilágosodásról (náluk inkább a besötétedésről lehet beszélni) meg hasonlókról.
A gonosz Zú rabolta el Enlil trónja mellől az isten fém-diadémját és sorstábláit (ezeket tehát Enlil, Zú majd Ninurta birtokolta). Ez a történet a Grál ellopását meséli el a Vénuszról, tehát a jól ismert mítosznak ez egy sumer változata. Zú (Imduggud) madár mása az indus Garuda madárnak és az isten kapuját őrző szárnyas angyalnak. Enlil ugyanis megbízta Zút –még lázadása előtt- fő templomának, a nippuri Ékur kapuoszlopának őrzésével. Zú meg éppenséggel lehet ugyanaz a bolygóközi komp, mint a héliupoliszi Főnix, akkor ezzel hozták el a földre a Grált. Olyan mintha Zú alakja összefonódott volna a rajta menekülő istenével, a lázadóéval.
Ha a valódi lázadó éppenséggel Enlil fia, Nanna ("fényes") volt, amit a szövegek igyekeztek titkolni (mint amikor ma a kisebb bűnöst állítják pellengérre, a nagyobb meg elbújik a háttérben), úgy értelmet nyer még egy-két dolog. Ráadásul egy hagyomány azt is mondta, hogy Zút végül nem végezték ki, hanem száműzték, és Háránba menekült (már megint ez az ősi város?!).
Ilyen wikipediára nem nagyon lehet hagyatkozni, ha utánakerestek:
Azt mondja, hogy Zú mítosza az i.e. 1000 körül "keletkezett", hisz valójában Zút már az ún. fárai szövegek (i.e. 26. sz.) is említik, tehát mítosz már meg volt 4600 évvel ezelőtt, s hogy mennyivel korábbi időkről beszél az nagy kérdés, illetve elég bizarr is, hogy a történelem előtti idők mélyén zajlottak le ezek az események...
Írod: "akiktől Mózes ezeket újfent ellophatta"
-... igen ez a másik visszatérő elem, ezeket a tárgyakat minden esetben rablással vagy csellel viszik egyik helyről a másikra...
Most már csak az a kérdést, mit akarsz Mózessel...?
Egyébként persze azzal a vonallal is érdemes volna foglalkozni, amit felvetettél itt. Ha ván rá igény (vagyis más is szívesen részt venne az adatbányászatban), akkor átvonulnék ezzel a Szimbólumrendszerek (régen elhagyatott, Vallás-Filo) topicba, mivel jelenleg csak közvetettenkapcsolódik az itteni tárgyakhoz, inkább az 'alapkutatás'-hoz tartozik.
E sorozatban végül visszakanyarodok a luciferi történethez.
Kíváncsiságból felfrissítettem, hogy Mezopotámiában mit is jelentett az egyenlő szárú kereszt. Az ugyanezen sumer képjelű ékírásos jel olvasatát 'más'-nak adják meg, és többek közt (ami számunkra érdekes) a következőket jelenti: - fél - iker ('más', 'más-más', ill. más-tab-ba(jelentése 'két más') formában) - 'dingir'(isten) determinatívusszal: Ninurta - 'lú'(személy) determinatívusszal: varázsló - dingir más-tab-ba: az Iker Istenek - 'mul'(csillag, csillagkép) determinatívusszal: az Ikrek csillagkép.
Látjuk tehát, hogy a jel alakja itt újfent magában hordozta a jelentést, az egymást félbevágó szakaszokkal, illetve nyilván ehhez kapcsolódva magában hordta az ikrek értelmezést is, akár csak két kontinenssel arrébb. A varázsló is érdekes, hogy hogy kerül ide, Ninurta pedig még inkább!
A hatalmas isteni hős tetteiről több eposzi történet szól. Az egyik legérdekesebb a Zú(Anzu, Imdugud) madárral lezajlott afférja. Az egyes változatok vagy neki, Marduknak, vagy Lugalbandának tulajdonítják legyőzését. Lugalbandának később is akadt dolga vele, de akkor már 'jótékony' arculatát mutatta ez az isteni szörny-madár. Nem tudom, korábban Schenouda ennek kapcsán, vagy valami más miatt emlékezett meg oly sejtelmesen erről a hősről.
A madarak nyomán már alapból gyanút fogunk, főleg, hogy csak kicsivel maradt le korábbi 'madaras' írásaimból ő. Szimurgról írják, hogy ismeri a 'sorsot', és annyi azért derengett, hogy a Zú madár is ezzel áll kapcsolatban, de akkor még elsiklottam efelett. Most azonban, hogy Ninurta kapcsán is előkerült, kénytelen voltam kissé alaposabban megnézni a történetét. Elővettem hát Rákos Sándor eposz fordításait, és kikerestem Zú-t.
Teremtő Enlil tetteit látván, isten-ruháját és diadémját s hogy mint kormányoz isten erővel - s megpillantván Dúranki isten sorstábláit, Zú vágyat érez uralkodásra és hatalomra.
"Én magam fogom elragadni a nagy istenek sorstábláit; rendet teszek az égiek közt megingathatatlan trónon ülvén; a törvényeknek ura lészek s parancsolok az Igigik hozsannát zengő seregének!"
Olthatatlanul égette szívét a gonosz szándék, a rossz kívánság... Szállott a szentély kapuja mellé, kapu-oszlopnál, felborzolt tollal gubbasztott a Nap támadtáig.
Mosdik Enil hűs forrás vizében naptámadtakor, trónról leszállván; hever a földön fém-diadémja, földön hevernek a sorstáblák is...
Lecsapott lesből, lecsapott orvul s felhői közé ragadta őket.
Csönd támadt erre, rettenetes csönd, rémület ömlik szét az erekben. Riadtan sír az istenek nyája; mindenek bölcse, mindenek őre, fenséges Enlil, ott sír a nyájjal. ... Hiszen Zú csellel elragadta a táblákat s vitte hegyére; hiszen Zú a táblák ura, őrzi őket a sűrűségben; ő bitorol minden hatalmat, ő parancsol minden parancsot; szájának szava úgy megáll, miként Dúranki isten rendelése!
Hogy is mondja Izajás 'Luciferről'? "Azt gondoltad magadban: én az égbe megyek föl, az Isten csillagai fölé állítom trónomat. Az egybegyűlés hegyén telepszem majd meg, messze fenn, északon. Felszállok a felhők magasába, hasonló leszek a Fölségeshez!" Az ember már-már úgy képzeli, Izajás hozzájutott valami agyagtábla töredékhez, s csak a neveket cserélte ki. Megint ugyanaz az ősi történet köszön vissza, Schenouda története az Égi Palotáról, ahonnan a Lázadó ellopja az égi uralkodó féltve őrzött kincseit, s lehozza a Földre a 'hegyére'.
Kicsit tovább vizsgálódva, felettébb érdekes részletek bújnak elő (most egy másik változatból fordítok, kissé tömörítve, a szöveg az első néhány bekezdésben hiányos, töredékes): "... Az Igigi istenek egybegyűltek Enlil előtt...: "Hehe hegyén, súrú rengetegben, az Annuna istenek ölén él egy félelmetes teremtmény, az Imdugud madár, a nagy vihar-áradás szülötte, mely nemrég elmosott földet és hegyet."
Enlil nem késlekedett az Igigik szavára. Felkereste hát a hegyet, hogy megvizsgálja e teremtményt. Vele ment Enki is, az édesvizek bölcs és okos istene.
Ott volt a teremtmény, feje, akár az oroszláné, s hátán sasnak szárnyai. Látása is félelemmel töltötte el a mennyet és a földet. Úgy bömbölt, akár a mennydörgés, s karmai akár az oroszláné.
"Honnan kélt e teremtmény? Miféle isten vagy erő nemzette e rettentő teremtményt?" - ámult Enlil a teremtmény nyers ereje felett.
"Nincs kétség, az áradás szította fel a föld mélyének tiszta vizeit; ezek, s a föld sziklái nemzették; a neve Imdugud." - válaszolt Enki.
"Mi tegyek hát vele?" - tudakolta Enlil, hogy Enki határozna a teremtmény sorsa felől.
"Tedd fáradhatatlan szolgáddá, őrizze trónodat legbelső szentélyedben." Enki megértette, hogy az Imdugud kitűnő, természettől született őrző lehetne. Ezer éveken át szolgált Imdugud a hely őreként. Imdugud szobrai szolgáltak őrként a kapuátjáróknál, hogy védjék a mögöttük lévő termeket.
Enlil őrzőjévé tette az oroszlán fejű madarat, és emlékeztette kötelességére nap mint nap. Az Imdugud pedig őrizte belső szentélyének kapuját.
A madár pedig szeretett Enlil szent vízmedencéjének tiszta vizeiben fürdőzni. Ezalatt szeme megakadt a hatalmi jelvényeken. Enlil koronáján, ruháin, s különösen a sorstáblákon Enlil kezében.
Imdugud elhatározta, hogy megszerzi a hatalom eszközeit. Enkit a régmúlt időkben megbízták, hogy határozza meg az univerzum rendjét. Ő pedig táblákra feljegyezte e rendeléseket, és átadta azokat a sorsot kimérő isteneknek. A táblák pedig felvértezték birtoklójukat a sorsot megszabó istenek hatalmával. E hatalom után vágyakozott Imdugud, mely megadná neki a képességet, hogy ismerje, és megszabja a jövőt.
"Megszerzem magamnak a sorstáblákat, s kisajátítom magamnak az istenek hatalmát. Felállítom trónomat, s azzal uralmat nyerek mind az Igigi istenek felett."
Imdugud türelmesen várt a megfelelő pillanatra, hogy lecsapjon. Napról-napra követte tekintetével Enlilt az ajtóból, őrhelyén, s gondolkodott, miképpen kaparinthatná meg a sorstáblákat. Végre elérkezett számára az alkalmas pillanat, amikor Enlil szent medencéjébe fürdőzni indult.
Enlil levetette koronáját s ruháit, s a sorstáblákat sem tartotta kezében. Figyelmét teljességgel a szent medence vizében való rituális megtisztulás kötötte le.
Gyorsan lecsapott Imdugud, s ellopta Enlil sorstábláit, s ez egycsapásra feldúlta az univerzum rendjét. Imdugudnak immár akkora hatalma lett, mint a sorsot megszabó isteneknek. Elrepült hegyére, hogy azon lakozzék.
Csend ülte meg Enil palotáját, s maga Enlil is szótlanná dermedt. Megtörtént az elképzelhetetlen, legbensőbb szentélyét megfosztották isteni ragyogásától. ... [Némi tanácstalanság után Ninurtát küldik a madár legyőzésére.] ... Mikor mindezt elhatározták, Ninmena bátorító tanácsokkal látta el fiát. Ninurta és Imdugud mindketten viharistenek voltak, s erejük is nagyon hasonló volt.
"Csapj le legvadabb szeleiddel, támadd mérgezett nyilakkal. Sújts le rá forgószéllel s köddel takard magad. Folyamatosan változtasd alakod, mint egy gallu-démon. Vond árnyékba őt viharfelleget tornyozva fölé. Villámok fényével vakítsd el, s gyors villámcsapással és forgataggal verd le az ellenséget."
Ninurta elindult a Hehe hegyhez, hogy csatában mérkőzzön meg, s vitte magával hét rettentő forgószelét. ... Megtartva anyja tanácsát, fedezékbe húzódott, s rejtette magát. Az Úr parancsolt a Hét Harcosnak, parancsolt a hét gonosz szélnek, a porban táncolóknak, a hét forgószélnek ... A messzi hegy oldalán találkozott Zú és Ninurta...patakzott a páncél borította testen a vér, a halál fellege okádta vizét, s nyíl röppent villámnak fényével... Zú kiáltott: "Te érkező nyílvessző, vissza a nádasba! Te íj, vissza a cserjésbe! Te íj húr, vissza az ökör inába! Ti tollak, vissza madaraitokhoz!" S kezében tartva a sorstáblákat, hatott az íjra s a nyílra, s azok a közelébe se érhettek, visszafordultak küldőjük felé. ... [A győzelem csak csellel volt lehetséges, Ninurta a Zú elhullajtott tollait tette egy nyílvesszőre, s mikor az azt kiáltotta, "Tollak, vissza madaraitokhoz!", a nyíl immár felé repült, és átdöfte a szívét.] "
A történet elképesztő, hiszen itt egyben megtalálunk sok mindent, amit eddig különböző történetekből gereblyéztünk össze, ráadásul ez megint csak ezer évekkel korábbi, mint az összes többi. Menjünk végig az érdekes mozzanatokon.
Nyilvánvaló, hogy Zú személyében megint csak a már korábban bemutatott mitikus óriásmadárral találkozunk, Garuda, Szimurgh és a többiek között mindenképpen ő a korelnök (ebben talán csak az egyiptomi Bennu ér a közelébe), maga a lény alakja pedig egyértelműen a későbbi hagyományok Griffjének(ld. pl az aranyőrző griffek az északi hegynél) ősképe. Ugyanúgy a messzi, mitikus hegyén lakik, és az istenektől nagy csata keretében lopja el legdrágább kincseiket (ez a Garuda esetében a Szóma volt), és ugyanúgy kettős arca van, hol segítő (mint később Lugalbanda esetében), hol pedig rettentő ellenfél. Nem is olyan rég nyaggattam Schenoudát, hogy mit is akar ezzel a vénuszi ajtóőrrel, hogy jön ez a képbe. Na tessék, itt aztán megkaptuk jól; a sumérok még emlékeztek, hogy a Nagy Madár valójában a 'luciferi' ajtóőr... Egyéb leírásokból látszik, hogy Enlil legcsodásabb 'égi' palotája, az Ekur (a vízmedencével, csatornákkal, alvilági börtönnel stb.) megint csak ugyanaz a hely, amit Henoch 'látomásai' kapcsán már korábban körüljártunk, és amely később a Madár földi 'támaszpontjának' hegyével keveredett (amely persze nagyon is meglehet, az égi palota mintájára épült, a megannyi földi, ókori meg kitudja milyen prehisztorikus civilizáció meg ez utóbbit másolgatta). A Nagy Madár a Fényhozó, hiszen itt írják, Enlil jelvényeinek ellopása után elköltözött a ragyogás, az égi fényesség Enlil csarnokaiból.
De mik lehettek ezek a jelvények, az isteni hatalom eszközei? Látjuk, hogy több tárgyról is szó lehet, s érezzük, hogy ezek alkotják a Grál-komplexumot. Itt van ez a többször említett korona, ami bár mostani szövegünk erről nem szól, a már korábban említett források alapján a szörnyű lázadás keretében szintén lehullhatott a földre; Ariadné koronája a labirintusban, vagy éppen egy értelmezésben maga a Grál Lucifer (rablott) égi koronájának ékköve; a halhatatlanságot vagy hosszú életet adó, mint a Szóma vagy Bran feje. És itt vannak ezek a sorstáblák, amiknek birtoklója mindezeknél nagyobb hatalommal bírt. Amit elmondanak itt erről, nos ez, ha belegondolunk miről is van szó, egy szörnyű képességről tanúskodik: a jövő kifürkészése, s az idő befolyásolásának lehetősége, ami mindig csakis a legmagasabb tisztaságú lény vagy uralkodó tulajdona lehetne, hiszen csak ő élhetne vele jól, mindenki más kezében, potenciálisan egy felmérhetetlenül rettentő hatalom volna. És éppen ezért vágyták ezt annyian királyok, diktátorok a legutóbbi időkig (zászlójukon a Pólus jelével, ősi, elfeledett isteneket kutatva), titkos társaságok keresték és rejtették létezését egyszerre, no meg papok és vallások a történelem folyamán, ahogyan erről már Schenouda sokat regélt is.
Szimurgh ismeri a jövőt, s kifürkészi a sorsot, Bran feje lassítja az időt, Zú visszaforgatja, hogy a kilőtt 'nyíl' nyilasához találjon vissza; a Héliopoliszi Testvériség és/vagy ellenlábas szervezetei évezredeken átívelő történelem befolyásoló vagy eltérítő tervekbe kezdenek, vagy csak ugyanilyen elhivatottsággal 'modellezik' a jövőt, egészen Nostradamusig (ha hihetünk Schenouda tanulságainak, és egyre több okunk van így tenni); nos, mindez elképesztően fantasztikusan és hihetetlenül hangzik, az ember így hirtelenjében azt hiszi, hogy valami Sci-Fi-be csöppent; aztán emlékezni kezd, hogy mindez az ősök hagyatékában áll így leírva (és megint leltározni kezdi magában már csak azt a sok száz részletet, ami itt előkerült), amit eddig 'mesének' hittek, csak hogy ez a mese tértől és időtől függetlenül ugyanazt az ősi történet meséli. Nem is ragozom ezt tovább, aki egy kicsit is átéli ezt, megdöbbenten mered maga elé, s ennél talán már csak az megdöbbentőbb, hogy hogyan lehetséges mindez; annyit azonban sejtek, hogy sok mindent át kell majd írni az emebri tudás nagy könyvének fejezeteiben. De folytatom inkább a párhuzamokkal, mielőtt még beleesnék a 'javíthatatlan fantaszta' skatulyájába. Azt azonban érdemes figyelembe venni, hogy még ha mindez csupán 'fantáziálásnak' is bizonyulna, azok, akik ezekről 'fantáziáltak', talán nagyobb mértékben befolyásolták az emberi történelmet, mint bárki, vagy bármi más.
Az is sokat elmond, hogy a két küzdő fél mindketten viharistenek. És itt visszatérek Quetzalcoatlhoz, akiben már mintha egyetlen mitikus alakba lenne összegyúrva a két ellentét és ellenfél. Külön időztünk Quetzalcoatl-Ehécatlnál, a közép-amerikai szélistennél, látjuk, hogy Ninurtánál is ugyanerről van szó, a Hét Forgószél Ura, míg Ehécatl a Kilenc Szél Ura, s mint láttuk, jelvénye a forgatag, s fegyverei az alvilágban kovácsolt nyílvesszők. Ez a nyilas ellenfél nem ismeretlen a többi madaras mítoszban sem, Garuda esetében ez Krisánu íjász, aki 'gondolatsebes nyilat' küld a madárra, az azonban egyetlen szárnylegyintésével eltéríti; ugyanígy ismeretes az avesztai Kerszánis. Ezek már láthatóan töredékesebb epizódszerűbb beszámolók, a sumér mítosz egy sokkalta épebb változatot őrzött meg.
A történetnek egyébként van egy rövid, töredékes, de nem kevésbé beszédes folytatása. Miután Ninurta legyőzte a Zú-t, rajta is úrrá lett a hatalomvágy, és magának akarta megszerezni a sorstáblákat (amik eközben valahogy az Abzu-ba, a mitikus földalatti vizek birodalmába, Enki országába kerültek). Némileg úgy vehető ki, a Zú-nak sikerült átállítania Ninurtát a lázadók oldalára. Enki megneszelte ezt, és elküldte követét, hogy térítse vissza Ninurtát, az azonban kezet emelt a követre. Erre Enki Ninurtát egy csodás teknős által vájt mély gödörbe vetette.
És hogy egy kissé most másfelé tereljem a vonalat, visszatérek 'Izajásék'-hoz. Tudjuk, hogy Jehova valaha viharistenként kezdte, és az ő felbukkanása éppen a legendás Mózeshez köthető, akiről már elhangzott némely igen zavarba ejtő állítás errefele. Nos, most emlékezzünk csak, mit is helyez el ő a híres Frigyládában: Isten kőtábláit, amire az isteni rendeléseket vésték. Emlékezzünk csak: "Enkit a régmúlt időkben megbízták, hogy határozza meg az univerzum rendjét. Ő pedig táblákra feljegyezte e rendeléseket, és átadta azokat a sorsot kimérő isteneknek.". Azt is tudjuk, hogy a tízparancsolat, amit a mózesi táblákon felróva vélnek, nem az eredeti táblák, mert azokat Mózes állítólag 'összetörte'. Én azt gondolom, hogy ez csupán valamiféle utólagos exoterikus magyarázat a népnek; a zsidó kabbala és egyéb ezoterikus doktrínák bizony foglalkoznak azzal, mi lehetett az eredetiken, vagy mik is lehettek az eredeti kőtáblák. Talán ennek a szerkezetnek a 'töredékei' lehettek azok, amik oly erővel ruházták fel Frigyládát, előtte pedig azt a társaságot, akinek a birtokában voltak, s akiktől Mózes ezeket újfent ellophatta (de ebben Schenouda szakértő, akit érdekel ez, olvassa vissza régebbi írásait errefele, de kíváncsi vagyok, mit vél most erről, vagy már beszélt is erről, csak már megint elsiklottam felette). Mert az valószínűnek látszik, hogy Mózes és a Találkozás Hegyének viharisteni mítosza valamiféle tanmese lehet inkább, amely a táblák és eredetük ősi titkait hivatott továbbörökíteni...
Ha ezt már sikerült mind megemészteni, folytatom majd egy kis érdekes történettel Mózest illetően.
Nem akárki, hanem nagy egyiptológusunk, Kákosy László professzor írta az első összefoglaló munkát magyar nyelven az egyiptomi
Nag Hammadiban, 1945-ben felfedezett egyedülálló leletről, a kopt nyelvű gnosztikus apokrif evangélumokról.
"Fény és Káosz" - az eredeti kereszténység bölcsője, az egyiptomi spiritualitásból táplálkozó időtlen hermetizmus földje, Egyiptom lett később a tiszta korai kereszténység egyik utolsó fellegvára. A Szellemiség visszatért a Forrás(á)hoz, a Kezdetekhez.
A Fényből nem lett, nem lehetett Káosz, mert nem az a természete, bár mindig is igyekezték elhomályosítani...
Kákosy László: Fény és Káosz. A kopt gnosztikus kódexek.
Hát, nem rossz ötlet, lehet beszélni róla, vagyis éppen csináhatjuk, itt lehet elveszünk a sok a fórum közt....
De jól látod: "Egyedül a név, ami továbbra is problémás." - hogy mi legyen a neve...
Még jó, hogy a "paloasztronautika" foglalt, hisz nem is lett volna jó, de amúgy se keverednék velük; csak afféle rajongók szánalmas gyülekezete, magát a témát se nagyon értik, vagy ismerik, kis rejtélygyárosok.... (ösztönszerűen rejtélynek látnak mindent, amit nem értenek, s nyilvánvalóan kamu-leleteket is foggal-körömmel "hitelesnek" kiabálnak, egyik hasonszőrű honlapról a másikra).
Ehhez a rengeteg kereszthez nagyon nem tudok mit hozzáfűzni.
A Vénuszt úgyszólván minden nép tisztelte, mint a legfényesebb csillagot. Templomok is épültek neki és istenei is voltak... akár a napnak, a holdnak, és a többi planétának...
Számunkra csak annyiban érdekes egy hagyomány, ha a felszíne alatt megbújuk olyan értesülés vagy közlés, ami arra utal, hogy a bolygóról egykor valóban jöttek át ide értelmes lények ill. olyan ismereteket közöl magáról a bolygóról, amit nemigen tudhattak az ókori emberek.
Írod: "A pikantériája ennek az ábrázolásnak, hogy a hírhedt palenquei Pacal szarkofág fedlapjához hasonlítják(ahol persze ugyancsak ott van a Vénusz-klereszt Pacal alatt), ami a régészek szerint Pacal kijutását ábrázolja az alvilági szörny szájából, fel a 'világfára'."
A szarkofágot a Felíratok Temploma alatti piramistest kriptájában találták. Egyébként a templomban megtalálták a Vénusz jelét, egy négyágú csillagot a falra festve. De hogy régi barátunkat, a szabadkőműves Manly Palmer Hallt említsem, aki szerint Palenquét Kukulcán unokája, a vénuszi Votan alapította, aki épített egy templomot, számos földalatti kamrával, melyet a „Sötétség Házának” neveztek (egyébként a város főistene Hunahpu volt, aki azonos a Kilenc Szél nevű vénuszi istennel és Kukulcánnal).
A szarkofág kőlapjának domborműve igen érdekes, mert II. Pacal-t, a város királyát mutatja túlvilági útja közben. A városban amúgy tömkelegével fogsz találni adalékot, rejtélyes ábrázolást (mint az elefánfejek), vagy a Kereszt templomát és a Jaguár templomát (ami tele van hindu és khmer motívumokkal). Az előbbi templom épp amiatt kapta nevét mert feltűnő volt, hogy mennyire hasonló keresztet ábrázoltak benne a mayák a keresztényekéhez viszonyítva (bár még inkább hasonlít az egyiptomi tau-keresztre).
De a prekolumbianus Amerikában mindenfelé találkozni a kereszttel. Példaként elég Várkoniy idézni: "Minden bizonnyal igen régi kultusz hagyatéka a kereszt. Itt említendő a teotihuacáni kereszt, a Mexikó városának főterén kiásott hatalmas, fekete porfírkereszt, melyet halálfejek díszítenek, a palenquéi kozmikus kereszt, a pueblai, tonalai, oaxacai fa- és kőkeresztek, a kígyóval díszített bazaltkereszt a mexikói nemzeti múzeumban. Tlaloc, a Vízisten, Xiuhtecutli, a Tűzisten, Huitzilopochtli, a Napisten jele egyaránt a kereszt. A tlascalák Tlaloc ünnepén állítólag egy embert keresztre feszítettek, és nyíllövésekkel lassan megölték vagy lebunkózták; ezt a keresztet az „Élet fájá”-nak nevezték. Cortés Cosumel szigetén (Yucatan) egy templom udvarában kőkeresztet talált, a bennszülöttek esőért imádkoztak hozzá; a keresztény papok elkobozták, és ma Merida város egyik templomában látható gipsz Krisztus-alakkal kiegészítve. „Pedro Matiz, Chiapas püspöke és mások bizonnyal állítják, hogy a yucatani szigetek indiánjai a kereszt jelét, mint istenüket imádják” – írja Garcilaso de la Vega, a félvér inka herceg. Peru istene, Chon arra tanítja híveit, hogy kereszteket fessenek ruhájukra; Quetzalcoatl, amikor Mexikóba érkezik, apró keresztekkel díszített palástot visel; az inkák egyik uralkodói jelvénye a jáspisból faragott kereszt. Venezuelában az újszülöttekre tett kis kereszt talizmánul szolgált a gonosz szellemek ellen; a perui cserépedényeken gyakori dísz..."
Charroux írta, hogy a maja "ik" szó jelölte a Vénuszt (töbek közt), amit a képírásuk többféleképpen is mutatott:
Charroux egyébként -hozzád hasonlóan- szintén nekiállt vizsgálni azt a pár fennmaradt maja kódexet. Egyébként ezek arról nevezetesek, hogy hosszadalmas nézegetés után egy csomó modern tárgyat "felfedezünk" bennük: mint lámpa, rádió, motoros szerszám, puska stb... De valóban érdekes, hogy több rajz elképesztően bizarr, s az embert furdalja a kiváncsiság, hogy vajon mit ábrázolhatott a művész...?
Amúgy meg igazad van, mert megdöbbentő a kereszt és más motívumok hasonlósága az óvilágiaikéval, amit persze már rég észrevettek az etnográfusaink és vallástörténészeink.... és teljesen szánalmas magyarázkodásba kezdtek az Amerikába vetődött vikingekről vagy az ír Szent Brandanról...
Igen, erre írtam, hogy ez egy globális szimbólum. Direkte nem kutattam utána, de kapásból tudom, hogy Belső-Ázsiában is rengeteg ilyen ábrázolás fordul elő a néphagyomány szintjén. De nincs kétségem afelől, hogy ha tüzetesebben szétnéznénk, bárhol, Afrikától-Kínáig is találnánk ilyesmit. Engem főleg azok az esetek érdekelnek, ahol rituális kontextusban jelenik meg az adott szimbólum. Azért, mert ezekben az esetekben általában beágyazottan tudjuk vizsgálni, tehát rengeteg összefüggés és esetleges plusz információ van jelen. A néphagyományban ez az értelmezési szint sajnos már eltűnt, merő szokássá vált a minta ismétlése; még rajzolják a keresztet, de már fogalmunk sincs, mi volt annak eredeti értelme. Persze nem zárom ki, hogy igen szerencsés esetben vissza lehessen következtetni önmagából a néphagyomány jelkészletéből valamire, de én ilyesmivel meggyőző módon (vagyis nem külső információk beépítésével, 'belemagyarázással') eleddig még nem találkoztam (ettől még lehet ilyen, és én szívesen tanulok).
Tehát, rengeteg előfordulását ismerjük ennek a jelnek, azonban sajnos a legtöbb esetben más kiegészítő információnk nincs is, csak maga a jel, amivel önmagában még nem tudunk mit kezdeni, csak behúzni egy újabb strigulát, hogy ezen és ezen a helyen találkoztunk vele. Persze ezekkel is érdemes foglalkozni, ha esetleg valamilyen kiegészítő információ is felmerül ezkkel kapcsolatban, vagy ha az elsődleges forrásokból már kifogytunk. Az elején azonban érdemes ezeket aszerint szelektálni, hogy jelen van-e a fentebb emlegetett beágyazottság, vagy legalábbis az, hogy az adott kultúrkörből, ahol megtaláltuk, ismeretes legyen valamiféle értelmezés a jellel kapcsolatban.
Hozok egy igen érdekes példát ezzel kapcsolatban:
Ez egy susai tál, és az i.e. IV. évezredre datálják. Ezer évekkel régebbi, mint bármi, amit eddig hoztunk, rendkívül izgalmas. Látszik, hogy jelképünknek központi jelentőséget tulajdonítottak, mégis, sajnos sokat nem tudunk kezdeni vele, a jelről, a körülvevő jelek kontextusát leszámítva, nem tudunk semmilyen információt előállítani, ami alapján összeköthetnénk azzal, amiről eddig beszéltünk - jel azonosságát leszámítva. (Specialisan ezen a nyomon kutatva egyéb, megdöbbentő hasonlóságokra lehet találni, de ennek még csak az elején vagyok)
