Latom Immortalitas Te egy Sci-Fi iro vagy (a bemutatkozasodbol). Szerintem nyugodtan hagyatkozz csak a kollegaid irasaira, e temarol annal tobbet, jobbat itt sem fogsz megtudni, sot.
Mindenki torodjon bele (vagy eppen ujjongjon rajta), az ember marpedig meg fogja hoditani a Galaxist (hacsak bele nem pottyant a levesbe egy-ket jol kepzett zold emberke), es meg talan a tovabbiakra is esellyel palyazik. Hogy pontosan hogyan, hol, merre, meddig, azt meg ugysem lehet meg tudni. Az expanzio termeszetes, es szuksegszeru velejaroja egy (a vak, cel, es gondviseles nelkuli vilagba vetett) civilizacio fejlodesenek. Ha ez nem igy lenne, akkor mar most nyugodtan hozza is kezdhetnenk a kihalashoz.
OK, ezek szerint nem eléggé figyelmesen olvastam az írásodat. Annyit a mentségemre, hogy noha rengeteg Lem-et olvastam, mint jeleztem, ez nem ugrik be, így kicsi a valószínűsége - mivel nincs meg -, hogy meg tudjam szerezni, s eredetiben elolvasni.
Én egyébként nem állítottam, hogy a részecske le fog lassulni, csak burkoltan annyit, hogy semmi oka sincs arra, hogy tovább növelje a sebességét.
Lényegében meg fogja tartani. Ha ez a sebesség túlhaladja az égitestre vonatkozó ún. szökési sebességet, akkor elhagyja a csillag környezetét, ha ennél kevesebb, akkor valamilyen pályán keringeni fog körülötte.
Kár volt ilyen hosszan fejtegetned az ötlet képtelenségét. A beírt szövegem első felének semmi köze a másodikhoz. Az utazás, amelyről Lem írt egész másképp zajlott le, sokkal precízebben van leírva és ezerszer bonyolultabban, ezért mondtam, hogy a könyvet kell elolvasni mert én itt nem tudom olyan jól leírni (nem is emlékszem pontosan mindenre). Annak a részecskés elméletnek semmi köze az egészhez, csak az is szerepelt a könyvben és kész. Egyébként értem a magyarázatodat amely szerint minél távolabb van egy részecske egy ilyen csillagtól, annál lassabban kering körülötte. Amit nem értek benne csak annyi, hogy ha feltételezzük az esetet amit leírtam, akkor a csillag felületén már közel fénysebességgel forgó részecske forgása a csillagtól távolodva mitől lassulna le ? Nincs ami csökkentse a kezdősebességét. Persze lehet, hogy erre az esetre nem érvényes az egyszerű logika.
Ennek a gondolatkísérletnek a végkövetkeztetése csak akkor lehetne igaz, ha a részecske egy (egyre jobban kinyúló) szilárd "nyéllel" lenne a csillaghoz rögzítve. Az égitestek egymás körüli szabad keringésére az a jellemző, hogy minél távolabb van egy test az anyacsillagától, vagy bolygójától, annál kisebb sebességgel halad a pályáján. A gravitációs erőtér ugyanis a központig tömegtől kifelé haladva a távolság négyzetével fordított arányban csökken, ezért a távolabb levő testet (részecskét) már nem kényszeríti olyan gyorsulásra, mint a közelében. Vagyis pl. a Naprendszer sem úgy viselkedik, mint egy kocsikerék (nem szilárd testként), a leggyorsabban a legbelső bolygó, a Merkur halad a pályáján, a leglassabban pedig a Plútó.
Sajnos, Lemnek erre a könyvére nem emlékszem, de valószínűleg a következőkre gondolhatott: ha egy expedíció le tudna szállni egy ilyen égitest valamelyik sarkán (északi v. déli), amelynek a közvetlen vidéke viszonylag még lassabban jár, majd fokozatosan az egyenlítő felé venné útját, ezzel érve el, hogy "felpörögjön" a kívánt sebességre, s azután valamilyen módon el tudna szakadni az égitesttől, akkor már ezzel a fényközeli sebességgel haladna tovább.
Kár, hogy az egész ötlet képtelenség. Nincsenek ilyen égitestek. A leggyorsabban forgó csillagok a pulzárok, de ezek egyenlítői sebessége is legfeljebb 2-3 ezer km másodpercenként. Másrészt, hogy a centrifugális erő ne repítse szét a csillagot, csaknem végtelenül sűrűnek kellene lennie. Akkor viszont a sarkokon leszálló űrhajó nemhogy palacsintává, hanem csak egy elemi részecske-hártyává lapulna. Ha viszont "beljebb" akarna leszállni és talajt fogni, akkor már eleve rendelkeznie kellene egy ilyen óriási sebességgel. Hát akkor?
Ajánlom a társaságnak elolvasásra a következő művet:
Stanislaw Lem: Fiasko (A Kudarc címen jelent meg magyarul)
Ebben ugyanis van egy igen pontosan elmagyarázott és alkalmazott ötlet a csillagközi utazásra, melynek eredményeképpen az utazók mind a saját, mind az itthonmaradtak szempontjából csak néhány évig vannak távol és mégis viszonylag sok fényévnyi távolságra jutnak el (a fénysebességnél kisebb tempóval). Én többször olvastam és ugyan nem vagyok fizikus, de szerintem Lem semmi olyasmi magyarázatot és ötletet nem használt a könyvben, amiket már elvben ne ismernénk. A gyakorlati megvalósításhoz még hiányzik egy-két "apróság", de azok sem megvalósíthatatlanok. A generációs űrhajók mellett ez az ötlet az egyetlen amely mindenféle sokadik dimenzió vagy népszerű néven hipertér alkalmazása nélkül lát megoldást erre a problémára. Természetesen kötve van a megoldás bizonyos csillagászati feltételekhez, de mégiscsak valami a nagy semmihez képest.
Ha valaki már olvasta a könyvet és ismeri a témát, akkor bocsi a sok papolásért.
Még egy dolgot azért leírnék a könyvből. Lem szerint (ki tudja igaza van-e, annyit tudok, hogy nem csak fantáziája van hanem tudása is) léteznek csillagok, amelyeknek saját maguk körüli forgási sebessége az egyenlítőjüknél megközelíti a fénysebességet. Ő azt a kérdést tette fel, hogy mi történik ha egy részecske egy ilyen csillag egyenlítőjéről leszakad és távolodik a csillagtól megtartva az addigi "fordulatszámot" is. Ez a bizonyos részecske ugyebár a csillagtól távolodva egyre nagyobb köröket tesz meg ugyanannyi idő alatt és mivel a kezdeti sebessége is közel fénysebesség volt, valószínűsíthető, hogy egy idő után a tér egyes szakaszait a fénynél nagyobb sebességgel szeli át. Nem tudom mennyi valóságalapja lehet ennek a kis gondolatkísérletnek, de érdekes.
Igazad van, a gyorsulás és lassulás az utazásnak egy kellemetlen és hosszú szakasza lenne. Valóban nem számoltam utána, de alighanem nagyon hosszú, mert szerintem hosszú távon már a 2 g is elég ócska lehet. Hacsak fel nem fedezik addig (amire megtaláljuk az ilyen sebességek eléréséhez szükséges energiaforrást) az antigravitáció alkalmazását. Egy ennél egyszerűbb lehetőség talán az, hogy a gyorsulási időszakaszokat valamiféle folyadékban kell eltölteni (esetleg alvó állapotban), s akkor még az 5 g is elviselhető lehet. Hetven nap pedig egy ilyen hosszú úton nem jelentős. Most csak a Marsra többszáz napig tart(ana) az út a jelenlegi technikával megvalósítható pályákon.
Na jo. Szoval beulni egy konzervosdobozba (a mai vilag urhajoi) igy nehez. Mit gondoltok lehetseges lenne e az embert atalakitani energiava (helyesebben a tervrajzat elektromagnetikus hullamok formajaban elkuldeni) lehetseges lesz valaha? Anyag transport (lasd a 'Legy' cimu horror film. A horor filmekben persze mindig hiba csuszik a szamitasba.) lehetseges lesz valaha? Elolenyekre is?
Rolling : az urhajoban utazoknak lenne igen nehez dolguk, mert az ember jo ha 5-6 g-t (foldi gyorsulast) bir el. Mar a 4 g se tul kellemes, tehat igen nehez lesz fenysebessegre felgyorsitani valakit, most eltekintve a technikai reszletektol. Erdemes lenne kiszamitani mennyi ideig tartana csak a gyorsitas. (En 5 g-nel olyan 70 napot szamoltam.)
- Nem keverem, az átjárható fekete lyuk = féreglyuk. Az egyszerű fekete lyuk önmagába zárt képződmény, amely, noha kívül van a mi fizikai világunkon, nem vezet sehová. A féreglyuk viszont olyan képződmény, amelynek mindkét nyílásánál egy-egy fekete lyuk (téridő szingularitás) található.
- A második bekezdés állításait igazán nem értem. Ha egy tárgy fénysebességgel mozog, akkor egy 4,3 fényévre lévő célpontot 4,3 év alatt ér el - mégpedig éppen a külső szemlélő számára. Az űrhajóban tartózkodó emberek számára azonban - persze a sebességtől függően - ez az idő esetleg csak néhány hónapnak, hétnek vagy akár napnak tűnne (vagyis az ilyen sebességre gyorsuló emberek lassabban öregednek), azaz éppen fordítva működik a dolog, mint ahogyan írtad. A Visszatérésben leírt időeffektus esete egy olyan utazásra igaz, amelynek során az űrhajós valóban nagyon messzire repül (pl. száz fényévnyire), s mondjuk az utazás alatt a csillaghajó órája szerint csak 5 év telik el, de a Földön 200.
- Igazad van, a sci-fi egyik kedvenc témája a generációs csillagközi utazás. Az általam ismertetett változatot többek között Lem is megírta (A Magellán-felhő).
Hát igen a féreglyukak ( wormhole ) meg ilyenek nem ártanának, bár azt hiszem a fekete lyuk más szerintem keverted, bár nem vagyok egy csúcsfizikus.
Az igaz, hogy a legközelebbi csillag közel van, de mint tudjuk a fénysebességgel haladó űrhajóban az idő teljesen máshogy tellik mint a Földön és ezért visszatérésükkor tényleg az lesz, amit én mondtam. Ők igaz, hogy csak 8-10 évet öregednének, de e Földön a helyzet más lenne (lásd: Stanislaw Lem: Visszatérés ).
A generációs űrhajók ötlete is jó, de ennek a fejlettebb változata is meg van már írva sci-fiben az pedig a Randevú a Rámával ( Arthur C.Clarke ), ahol egy űrhajó elindul és magában hordozza egy faj teljes evolúcióját a kezdetektől a kiteljesedésig.
Hozzászólásodnak azzal a részével egyetértek, miszerint a nagyon távoli csillagokat (pláne tejútrendszereket) a mai ismereteink szerinti fizika alkalmazásával nem lehet elérni, vagy nincs értelme az egyén szempontjából.
Az azonban tévedés, hogy a közeli csillagokról ne lehetne visszatérni mondjuk még a Földön maradt hozzátartozók életében, feltéve, ha sikerülne fényközeli sebességgel utazni. A hozzánk legközelebbi csillag ugyanis csak kb. 4,3 fényévnyire van (ez a Proxima Centauri, az Alfa és Béta Centauri hármas rendszer egyik tagja). Ezt az utat ilyen sebességgel még a gyorsító, majd lassító szakaszok figyelembe vételével is meg lehetne járni.
Léteznek olyan elképzelések is (ha ekkora sebességet nem lehet elérni), amelyek felvetik az ún. generációs űrhajók lehetőségét. Ezek hatalmas, teljesen önellátó monstrumok volnának, amelyekben több emberi generáció élné le az életét, s csak az ük-ükunokák jutnának el a célhoz. Kérdés, hogy ezt a formát vállalnák-e az elindulók, persze egy-egy szektáról el lehet képzelni... Az ilyen utak azonban szerintem kivétel nélkül tragédiába fulladnának.
Szóval a Csillagkapu (esetleg egy átjárható fekete lyuk) ötlet jó volt, de hátha megvalósítjuk egyszer. De akkor már a Világegyetemről is más képünk lesz, mint most.
Reménykedjünk abban, hogy valahol még el van temetve egy Csillagkapu bolygónkon és voltak olyan okosak, hogy máshova is telepítsenek ezekből a Galaxisban ( opcionálisan azon kívül is ) .))
Félre a tréfát, fizikai ismereteim szerint ( melyek azért nem falrengetőek, de vannak ) jelenleg a fény sebességénél gyorsabbat nem ismerünk és ha jól tudom a fényen kívül hasonló azt nem megközelítő, de azt majdnem elérő sebességet csak a müon néven ismert részecskék képesek elérni, de ők is csak 1,5 mikroszekundumig ( mely létezésük hosszával is megegyezik ). Egyébiránt a csillagok közötti utazás még a fény sebességével is értelmezhetetlen tekintve, hogy a visszatérő űrhajósok a legközelebbi csillagtól számítva is megérkezésük idején már olyan emberrel nem találkozhatnának, aki még élt az ő indulásukkor.
Amíg pedig tényleg valami más űrutazáshoz gyakorlatilag felhasználható elmélet nem születik ( és mint mondottam, bár nem vagyok profi, de ilyenről sosem hallottam ) addig ez sajnos nem megvalósítható.
Egyébként meg, ne várjuk azt, hogy ez a közeljövőben bármikor is bekövetkezhetne ( közeljövő, nagyobb/egyenlő 100 év ), tekintve, hogy az utóbbi hónapokban a NASA-nak két esetben még a Marsot sem sikerült elérnie ( jó elérnie igen, de gondolom űrhajósok esetén vissza is kéne azoknak jönni, nem ott kempingezni évekig, vagy ott eltűnni vagy csak ott úgy oda leesni ).
Szerintem, ha nem pusztulunk ki idő elött, akkor igen. Persze "fénynél lassabb" technológiával nem, de ha van olyan, hogy hipertér vagy valami hasonló akkor...
Kepes lesz e valaha az emberiseg meghoditani a kozmoszt. Hosszu tavu 100 000 fenyevnyi csillagok kozti utazas lehetseges lesz e valaha? Mikor? Hogyan? Nyitott forum.
