Úgy tudom, hogy a fürjtojásnál nincs szalmonella, így nyers felhasználásra is alkalmasabb, mint a tyúktojás. Csináltunk vele pl. tiramisut. Tényleg felemelő. :)
Az általam ismert legjobb zenitet mostanában Naivkezdő (mozgalmi nevén Hobbilófaszjóska) készítette, de azért nem lehet kizárni, hogy a hivatásos borászok is képesek hasonlóra. :)
Az a film csak ott bukik meg, hogy egy valamirevaló portugál nem eszik pizzát, bezzeg tőkehalat legalább százféle módon, vagy pl. bébiangolnát hosszában felvágva, kibelezve, a farkát átdugva a száján gyűrűt formálva belőle, majd lisztben megforgatva kisütve. Halat: bármennyit, pizzát: semennyit.
Ha egyszer tömeges igény lesz rá, majd elmesélem, hogy az apacsok egyik utolsó nagyfőnöke, Kevély Menyét miként szenvedett tragikus vereséget a Nagy Ingó Kőnél zajlott csatában.
Az én cirkulátorom vizet cirkulár és melegít. De szuvidolásnak hívni egy pt100-as szenzort meg egy merülőforralós cirkulátort blazírtnak érzem :) Akkor is ha azon a néven adták el nekem.
Van egy korai Julia Roberts film, a Mystic pizza. Na, az egy portugál lakosságú amerikai homárhalász kisvárosban játszódik. Ott is hazamegy a munkából, kinyitja a hűtőt, bokrok, fák, már megint homár.
kiserletezz csak, abbol nagy baj nem lehet. sokan szuvidaljak is a tojast, gondolom a cirkulator valami a szuvidalohoz hasonlo eszkoz lehet, csak szaraz levegovel dolgozik?
Azért, biztos ami biztos én ki fogom próbálni 64 fokon 30 percig egy cirkulátorral és utána a te módszereddel pucolva. Max megállapítom, hogy balfék vagyok.
ha mar elkalandoztunk, akkor megosztom veletek a sult gesztenye keszites kievoluciosodott mikentjet, miutan eveken at szarakodtunk a rosszabbnal rosszabb kimenetel mellett a kulonbozo megoldasokkal.
szoval, vesszuk az egeszseges kozepen felig bemetszett gesztenyeket es forro, lobogo vizben blansirozzuk (elofozzuk azt) kicsit hosszabban, merettol fuggoen 3-4-5 percig. Utana siman beleontuk egy szurobe es a kb 160 fokosra elomelegitett sutobe, sutopapiros tepsire ontjuk. Merettol fuggoen 10-15-20 perc alatt keszre sutjuk. Erdemes ranezni kozben, mert nehez a sutesi idot beloni, irto nagy a gesztenyek kozotti elteres. Melegebb suto nem kell, mert kiszarad a gesztenye. Hidegebb sutoben meg inkabb gozolodik es fo. Miutan kellemes szinure sult a gesztenye ki lehet venni, egy konyharuhaba ontve par percet pihentetni. Ezutan vidaman pucolhato, nem esik szet, nem marad rajta a heja ... A titok a lobogo vizben valo blansirozas.
(mandulat, mogyorot is par pillanat blansirozas utan lehet gyonyoruen megpucolni.)
a homar meg a 19. szazad kozepen is szemet elelemnek szamitott. az usa-ban main allamban a bortonokben ezzel etettek a rabokat, ami miatt tobbszor ehseg lazadas is tort ki.
"Prior to this time, lobster was considered a poverty food or as a food for indentured servants or lower members of society in Maine, Massachusetts, and the Canadian Maritimes. Some servants specified in employment agreements that they would not eat lobster more than twice per week,[54] however there is limited evidence for this.[55][56] Lobster was also commonly served in prisons, much to the displeasure of inmates.[57] American lobster was initially deemed worthy only of being used as fertilizer or fish bait, and until well into the 20th century, it was not viewed as more than a low-priced canned staple food.[58]"
A furjtojast nem kell agyonfozni, en beteszem hideg vizbe, amire felforr a viz kesz is. Na, ezutan jon a trukk, amit en fejlesztettem ki. Forro vizet leonteni, utana a fem fozoedenyben hatarozottan korbeforgatjuk parszor a tojasokat, a kicsit fel le mozgatjuk a fozoedenyt, hogy felpattanjanak es visszaessenek a tojasok. Ettol a tojasok papirvekony heja berepedezik. Ezutan mehet a hideg csapviz ala par percre. Ezutan gyerekjatek megpucolni, mert a hidegviz bemegy a megtort tojashej ala es fellazitja azt. (Ez a modszer minden fott tojasnal mukodik.)
Nalunk nagy mennyisegben fogy a furjtojas, tucatnyinal kevesebbel nem erdemes vacakolni.
Szerintem Egg benedict-nek nem valo, ahhoz tul kicsi. Ellenben az egg benedict finom etel, erdemes megtanulni az elkesziteset normal tyuktojasbol.