Egy kicsit még visszakanyarodva a német tudomány és technika nagy korszakához:
Nyugaton sokan tévesen Wilhelm Maybachot tartják a karburátor feltalálójának, valójában azt a magyar mérnökpáros, Csonka János és Bánki Donát fejlesztette ki 1892-1893-ban.
Az viszont igaz, hogy Maybachnak az első magas kompressziójú benzinmotorok kifejlesztésében és gyakorlati hasznosításában (autógyártás megalapozása) oroszlánrésze volt, a korabeli német gépjárműipar egyik legnagyobb alakja volt az 1890-es években és a 20. sz. első évtizedében.
Sikerei tették lehetővé, hogy 1909-ben fiával, Karllal saját céget tudott alapítani, a Maybach Motorenbau Gmbh-t.
Egy 1902. évi Mercedes Simplex személygépkocsi Maybach-motorral felszerelve:
Alexander von Humboldtnak szerencséje volt, hogy amikor Latin-Amerikába utazott, még együtt volt a spanyol birodalom.
Madridban a spanyol koronánál ráütötték a hivatalos pecséteket az útiokmányokra és lehetett menni tudományos expedíciókra az Amerikákra.
15-20-30 évvel később már teljes káosz volt, mert javában zajlottak a Spanyolország elleni felszabadító háborúk, utána meg már vagy 15 különböző államtól kellett volna engedélyeket kérni, ami nyilván sokkal körülményesebb lett volna.
Jakob Fugger volt a világ leggazdagabb embere egy ideig, neki köszönhette V.Károly a császárrá választását, ő adta a pénzt a választófejedelmek megvesztegetésére.
újabb érdekes adalékokat találtam a bajuvárok etnogeneziséhez és korai kultúrájához (6-7. század).
Ezek alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy nemcsak a bajuvár nép, de a korabeli kultúrájuk és vallásuk is egy germán és későrómai elemekből építkező vegyes (gemisch) kultúra volt.
Vorarlbergben és Nyugat-Tirolban is maradtak fenn későrómai népcsoportok, lásd a korábban már említett breonokat, akik etnikai különállásukat a források szerint egészen a 9. századig megőrizték és akikről a Brenner-hágó a nevét kapta.
Az Alpesek magasabban fekvő, világtól elzárt völgyeiben is van esélye későrómai csoportok szórványos fennmaradásának, hiszen az alemannok kezdetben főként az alacsonyabban fekvő, termékenyebb síkságokat és alacsonyabb dombvidékeket szállták meg.
A már említett Augsburg (Augusta Vindelicorum) alemann területen terült el, bár ma már Bajorországhoz tartozik.
Én még az Allgäu térségére gyanakodtam, ill. a római Cambodunum (ma Kempten) városára, hogy ott számottevő későrómai népesség maradhatott fenn, de netes források szerint nem így volt.
Cambodunumot az alemannok egy 259-260-as hadjáratuk során elpusztították.
488-ban rendelte el Odoaker, hogy a reguláris római hadsereg maradékainak Itáliába kell visszahúzódnia és ezzel gyakorlatilag Raetia és Noricum provinciák kiürítését.
Sok római polgár is a katonasággal vonult vissza Itáliába, a helyükre alemannok és szvébek költöztek be, akik gau-kra osztották fel az újonnan megszállt/betelepített vidékeket.
Még leginkább a mai Svájc keleti részére lehet gyanakodni, hogy későrómai népcsoportok maradtak fönn, sőt itt egészen biztos, hiszen a rétoromán nyelvű népesség itt egészen napjainkig fennmaradt.
Sajnos nem tudok részletekkel szolgálni, de ha akadok valamire a neten, majd berakom ide.
A bajuvár területeken, az egykori Noricum és Raetia provinciák területén a népvándorlás hullámai ellenére az egykori nagyobb római városokban és környékükön részben fennmaradt a későrómai népesség egészen a 7-8. századig.
Ezek a városok főleg:
Iuvavum (Salzburg)
Lauriacum (Lorch, Enns-völgy)
Boiotro (Pasau)
Castra Regina (Regensburg)
Augusta Vindelicorum (Augsburg),
továbbá a mai osztrák Salzburg és Tirol tartományok alpesi völgyei.
Mindez megerősíti azt a korábban a bajor topikban is kifejtett véleményt, hogy a bajuvár etnogenezis a germán elemek mellett későrómai népelemekből is építkezett.
Érdekes megállapítása a korabeli bajuvárokkal foglalkozó régészeknek, hogy a kereszténység felvétele előtti bajuvár soros síros temetőkben, az ún. Reihengräberfeldekben az egyértelműen germán (bajuvár) sírok mellett római sírok is találhatók.
Természetesen a főáramú, katolikus kereszténységről beszélek, az ariánus irányzat már korábban is ismert volt a bajuvárok között, bár a köznép nagy része valószínűleg pogány volt.
Biztos már volt, de azért soha sem árt az ismétlés.
Sankt Galleni Miatyánk (Kr. u. 8. század):
Fater unseer, thu pist in himile, uuihi namun dinan, qhueme rihhi diin, uuerde uuillo diin, so in himile sosa in erdu. prooth unseer emezzihic kip uns hiutu, oblaz uns sculdi unsero, so uuir oblazem uns skuldikem, enti ni unsih firleiti in khorunka, uzzer losi unsih fona ubile.
Ahol két u betű áll egymás mellett, az a mai német w betűnek felel meg.
Uu > w átírással:
Fater unseer, thu pist in himile, wihi namun dinan, qhueme rihhi diin, werde willo diin, so in himile sosa in erdu. prooth unseer emezzihic kip uns hiutu, oblaz uns sculdi unsero, so wir oblazem uns skuldikem, enti ni unsih firleiti in khorunka, uzzer losi unsih fona ubile.
Az alemannok keresztény hitre tért része már életében nagyon tisztelte Gált, halála után pedig még erősebb lett a tisztelete.
Közel száz évvel a halála után egy másik szerzetes, a germán származású Szent Otmár apát (689-759) alapította meg Gál életének helyszínén a Sankt Gallen apátságot, amely az alemann kereszténység egyik legfontosabb lelki központja lett.
A Sankt Gallen apátságban jegyezték le a 8. sz. vége felé az ún. Sankt Gallen-i Miatyánkot a korabeli alemann nyelven.
Ez az imádság a korabeli óalemann nyelv és egyúttal az ófelnémet (Althochdeutsch) nyelv egyik legrégibb összefüggő szövegű nyelvemléke.
Igen, vagy esetleg Szent Kolumbán vagy Szent Gallus.:-)
Szent Kolumbán (525-543 között Írország - 615, Bobbio, Észak-Itália) nem keverendő össze Szent Kolumbával (521-597), aki ír bencés apát és a korabeli ír egyház egyik megalapítója és vezéralakja volt.
Szent Kolumbán tevékenységének csak egy kis része zajlott az alemann területeken.
nagyjából ennyi:
"Rouenon és Meaux-on keresztül -- útközben mindenütt hirdették az evangéliumot, és bátorították a szerzeteseket -- Kolumbán elérkezett Theodebert udvarába, ahol sok társa csatlakozott hozzá. A király megbízta őket az ország legkeletibb részének misszionálásával, mert ott még zömében pogányok éltek. A Mosel mentén haladva Metzben, majd a Rajna mentén Mainzban állapodtak meg egy kis időre, és fölfelé haladva a Rajna völgyén, a Zürichi-tó mellett találtak egy helyet, Tuggent, amely nagyon hasonlított az írországi vidékekre. Úgy gondolták, hogy itt telepszenek meg.
A környék lakói keresztények voltak, de őseik babonás-bálványozó szokásait még megőrizték. Szent Gál (Gallus), aki Kolumbán kíséretében volt, ezen fölháborodva elégetett egy bálványképet és fölgyújtotta a pogány szentélyeket. Ezen a környékbeliek úgy fölháborodtak, hogy a szerzetesek nem maradhattak tovább a vidéken.
A Bodeni-tó partjára jutottak, ahol egy Willimar nevű pap az egykori római castrum, Bregenz mellett mutatott nekik egy helyet. A templomrom mellett Kolumbán ki is jelölte az új kolostor helyét. Gallus itt is összetört egy pogány bálványt, s az emberek megesküdtek, hogy bosszút állnak rajtuk. Ezúttal azonban Kolumbánnak sikerült lecsendesítenie az embereket, és megnyerte őket Krisztusnak. Bregenz lett a második nagy alapítás; itt kapta a hírt Kolumbán, hogy 612-ben Brunhilda unokái összecsaptak és Theodebert, aki annyira támogatta őt, fogságba esett, majd egy kolostorba száműzték.
Ekkor Kolumbán úgy határozott, hogy dél felé veszi útját és Rómába megy. Gallust éppen akkor láz gyötörte, s amikor Kolumbán ráparancsolt, hogy induljon velük együtt, ő inkább helyben maradt."
Itt van a teljes leírás a Katolikus szentek oldalról:
Szent Vendel remete (Skócia, 554 körül - St. Wendel, 617).
A hagyomány szerint egy skót törzsfő vagy herceg fia volt.
Remete szerzetes és barát, aki főként a Saar-Mosel vidéken, a trieri püspökség területén tevékenykedett.
Az egyik legenda szerint a környékbeli remete barátok Vendel köré gyűltek és őt elöljárójukká választották és még Vendel életében egy szerzetesi közösséget hoztak létre.
A később róla elnevezett városban van a sírja a Szent Vendel bazilikában, a Saar-vidéken.
A német nyelvterületen a mai napig hihetetlenül gazdag és eleven a kultusza, többek között a pásztorok, parasztok, földművelők és napszámosok védőszentje.
Kelet-Közép-Európában, így Magyarországon is a kultuszát német telepesek terjesztették el.
A lengyelek szép munkát végeztek 1945 után a helyreállításban, nem románosan álltak a kérdéshez, ha nem román pusztuljon.
Most olvastam a bécsi Szent István dómról, az angolszász terrorbombázások eredményeként teljesen kiégett a belseje, kivéve a legértékesebb részeket, amiket szerencsére előtte lefalaztak, szépen helyreállították azt is.
