Keresés

Részletes keresés

szévike Creative Commons License 2018.07.10 0 0 488

Valami ilyesmi jár a fejemben. 

Azt már értem, hogy a jelenlegi árviszonyok mellett 0-24-es teljes üzemben annyival magasabb a havi költség, hogy nem éri meg.

Viszont nem szándékozom ide költözni, tehát ha most kifizetek min 1-1,2 millió forintot a gáz telepitéséért, meg helyreállitom a kerités és a ház között a terepet, akkor valóban kevesebb a havi fűtési költségem, de közben már egy rakás pénzt belettem.  S azért tegyük hozzá, hogy nem igazán bizom a gázban. Illetve a kazánban, hogy hetekig müködjön ugy, hogy senki nincs a házban. 

Előzmény: bull_66 (486)
bull_66 Creative Commons License 2018.07.10 0 0 487

"Járható ut az pl, hogy a jelenlegi vegyes rendszert megtartjuk és amikor ott vagyunk, akkor azzal fűtünk, a temperálási időben pedig az elektromossal?"

 

Persze semmi akadálya.

Előzmény: szévike (484)
bull_66 Creative Commons License 2018.07.10 0 0 486

Egyáltalán nem gondolja rosszul, kb. 8-10 évi működési időt nyer ezzel a verzióval.

A villany kazán kiválasztásánál kell figyelni hogy távolról is vezérelhető legyen, egy 12kW-os nagyjából elegendő fog lenni.

Még lehet gondolkodni azon is hogy vezérelt áramról üzemeljen, a temperálást arról is bőven ellátná.

Előzmény: szévike (482)
eekeili Creative Commons License 2018.07.10 0 0 485

  "Vagy nagyon rosszul gondolom? "

 

 

 Eltaláltad ! 

Előzmény: szévike (482)
szévike Creative Commons License 2018.07.10 0 0 484

Hogy jól értsem: ez nagyjából havi 20 a szezonban, amikor nem vagyunk ott. 

Mondjuk még beleférne, ha figyelembe veszem, hogy maga a bevezetés, átállás jóval kevesebb pénzbe és rombolásba /kert, garázs/  kerülne mint a gáznál.

 

Járható ut az pl, hogy a jelenlegi vegyes rendszert megtartjuk és amikor ott vagyunk, akkor azzal fűtünk, a temperálási időben pedig az elektromossal?

Előzmény: ötfelezős (483)
ötfelezős Creative Commons License 2018.07.10 0 0 483

Igen egyszerű... szorozni kell. 4-5 hónap, fél-egy kW teljesítmény, 2-3 ezer kWó, 50-100 eFt.

A rövid ottlétek ezt meg nyilván felfelé módosítják, az első nap mindig hozzátesz egy ezrest, a másodiktól meg egy ötszázast.

De persze csak egészen durva becsléssel.

Előzmény: szévike (482)
szévike Creative Commons License 2018.07.09 0 0 482

Ugyan nem  szőke, de nő vagyok. Ezért aztán becsülettel átolvastam a topikot. Levontam a következtetést, hogy Dáriushoz kellett volna férjhez mennem, ha vizes radiátoros villanyfűtésen gondolkodom.

De talán az én esetemben mégsem tünhet teljesen elvetemült ötletnek.

Vettünk egy 160m2-es kétszintes lakóházat, amit három éve felujiottak kivülről leszigeteltek.  Jelenleg egy vegyes tüzelésü Totya kazán van  rendszerbe épitve, mindenféle puffertartályokkal, keringetőkkel és radiátorokkal. A telekre nincs gáz bevezetve, bár az utcában van gáz.  Eddig állandó lakóházként használták, igy a kazánba való folyamatos fűtés nem volt gond.

Mi viszont nyaralónak vettük, nyugdijasként esetleg ha olyan az időjárás már korán lemennénk és ősszel ha kedvünk tartja sokáig maradnánk.  Viszont a totyával  a hidegebb időszakokban valamit kezdeni kell. Vagy leüriteni a rendszert, vagy temperálni. Nem üriteném szivesen, mert akkor télen le se tudnék menni, temperálni meg totyával Pestről nem tudnám.

 

Ha most nekilátok és bevezettetem a gázt, megcsináltatom a kéményt gázra, kicserélem a kazánt, kifizetek egy rakás pénzt. 

Ha az elektromos kazánt választom, annak jóval egyszerűbb és olcsóbb a bevezetése, még ha hálózatbővitéssel is számolni kell

 

olyan családnak, akik ott laknak és a nap 24 óróóájában meleget kell biztositani tényleg nagy érvágás egy e.kazános rendszer havi rezsije. 

Viszont azon gondolkodom, hogy egy folyamatos  temperálás,  a hidegebb időszakokban, hogy a vezeték ne fagyjon le, 

valamint esetenként néhány napos lenn tartózkodás magasabb üzemeltetési költsége talán mégis elviselhető lenne, főleg ha bekalkulálom a gázkazán és a villanykazán létesitési költségénél elért megtakaritást, illetve a rugalmasabb, megnyugtatóbb távoli irányitást/felügyeletet. 

 

Vagy nagyon rosszul gondolom?

Sárgamacska Creative Commons License 2018.07.09 0 0 481

 Nagyon nagy ház lehet, ahová ekkora kazán kell.

 

 Vagy  nagyon rossz a ház, vagy aki betervezte, nagyon óvatos.

 De amúgy ha akkora kell kondisból, akkor villanyosból is akkora.

 

 

 

 Viszont  egy  jó  jólszigetelt  ház ha ekkora kazán kell, az lehet vagy 300 nm

Előzmény: MoocA (480)
MoocA Creative Commons License 2018.07.09 0 0 480

Sziasztok!

 

Ha van egy kondenzációs gázkazánom, ami 32 Kw-os és a házba lett tervezve, abból az következik, hogyha ezt a kazánt elektromos kazánra szeretném cserélni, akkor abból is 32 kW-os kell, hogy ugyanúgy fűtse a házat?

 

Elnézést a nagyon kezdő kérdésért, de láthatóan nagyon nem értek ehhez.

Téli nap Creative Commons License 2018.06.29 0 0 479

 Nagyjából mind egyforma. Az alkatrészeket különféle cégek gyártják, aztán más cégek összeszerelik és felmatricázzák.

 Mit a más gázkazánoknál is. más gyártja a szivattyút és más az elektronikát.

Előzmény: hachi81 (478)
hachi81 Creative Commons License 2018.06.29 0 0 478

Üdv mindenkinek!

Abban a kérdésben szeretnék tanácsot kérni , hogy melyik 6 kW os elektromos kazánt érdemes megvenni? A paletta elég kiegyenlítettnek tűnik és nem tudjuk melyik a nyerő.

Előre is köszönöm a segítséget ! 

bull_66 Creative Commons License 2018.06.28 0 0 477

Szia!

A hőigényed 7300W ehhez 9 kW-os villanykazán kell legalább, ami közel 280 000Ft éves számlát produkál neked.

Mindenképp legalább 10 éves periódussal számolj és úgy hasonlítsad össze a többi lehetőséggel.

 

Sokáig gondolkodtam rajta én is, de már elvetettem a villanykazánt..hőszivattyú lett a befutó nekem.

 

Előzmény: csipsz7 (476)
csipsz7 Creative Commons License 2018.06.28 0 0 476

Sziasztok!

 

Még mindig sok kérdés van, amire nem kaptam választ és nem tudok dönteni.

Adott egy 90nm-es régi ház. Kívülről kapott 15cm-t, födém 30cm, aljzat 10cm szigetelést.

Mekkora elektromos kazánnal lehetne kifűteni a házikót ?

Nem tudom érdemes-e újraterveztetnem a gázt, és egy kombi kazánt felrakni, vagy lenne esetleg olyan elektromos kazán, amivel nem horror villanyszámla mellett lehetne 22-23 fokot csinálni.

Csak padlófűtés lesz a házban.

 

Előre is köszönöm.

Brikk stone Creative Commons License 2018.06.23 0 0 475

 Ja mi pedig évekig laktunk 130 nm -es házban.

 A fűtés  1 db. cserépkályha  volt. Fáztunk is sokat.

 Igaz ez kb. 60 éve volt.

Előzmény: Tsabiii (473)
Brikk stone Creative Commons License 2018.06.23 0 0 474

 Mikor volt az ? 20 vagy 25 éve ??

 

 

 62 nm -t 1db. fűtőkészülékkel nem lehet egyenletesen kifűteni. Kivéve ha egyterű, de hát nem az.

 

 (2 és fél szoba)

Előzmény: Tsabiii (473)
Tsabiii Creative Commons License 2018.06.23 0 0 473

Szia!

 

Évekig laktunk egy 62 m2-es lakásban (2 és fél szoba). 1. emelet, szigetelt ház, új nyílászárók.

 

1 db 6 kW-os kályhával fűtöttünk. A havi villanyszámlánk 13000 Ft körül volt 25 fokra fűtött lakásnál. Ebben minden benne volt (bojler is).

 

Én szerettem! Minimális karbantartás, csendes, nem büdös... 

 

Ami nem tetszett, hogy sok helyet foglal és nem túl szép.

Előzmény: bgakos (461)
bull_66 Creative Commons License 2018.06.13 0 0 472

Igen helytálló, 80-100 között lesz a cop-tól függően.

Előzmény: nighti (471)
nighti Creative Commons License 2018.06.12 0 0 471

3x20A van a házban és ehhez egy 12 KW os Kospel kazán. Amikor megvettem a házat készítettem épületgépésszel egy fejlesztési tervet, nekem akkor még az első gondolatom ezzel a kazánnal való fűtés vezérelt áramról.

 

Az lett a megfejtés, hogy ezzel a kazánnal ki sem lehet fűteni ezt a házat, de vezérelt áramra a 300L-es pufferem mellé egy 500L-essel már megoldható.

 

Azóta kiderült, hogy a legnagyobb hidegben is tudtam 24 fokot csinálni bent mindenféle nehézség nélkül, úgyhogy azóta sem értem, hogy sikerült ezt kiszámolni. Viszont hogy a 800L ert felfűti a kazán 8 óra alatt arra a hőfokra ami egész nap elég a háznak, abban eléggé szkeptikus vagyok.

 

A végén hagytam is az egészet és most már majdnem biztos hogy hőszivattyú lesz.

 

Abban van valakinek gyakorlati tapasztalata esetleg aki szintén végigfűtött egy évet 1-es COP vel és utána rakatott hőszivattyút? Nagyon kíváncsi lennék hogy mennyi az egész évre kivetített tényleges COP érték.

 

ha már 2,5 et tudna hozni, akkor a az én 410.000 res számlán lecsökkenne kb 100.000 forintra.

 

410.000/38=10.789/2,5=4315x24=kb100.000

 

Helytálló lehet a számítás?

 

 

bull_66 Creative Commons License 2018.06.12 0 0 470
Előzmény: bull_66 (469)
bull_66 Creative Commons License 2018.06.12 0 0 469

Szia!

 

Végre valaki akinek saját tapasztalata van:)

A kazánodról tudhatnánk még pár adatot esetleg?

Előzmény: nighti (468)
nighti Creative Commons License 2018.06.11 0 0 468

Üdv!

 

Vettünk tavaly nyáron egy házikót elektromos villanykazánnal. Egy kifűtött tél után megosztanék veletek tényleges fogyasztást hátha lesz akinek hasznára válik.

 

A házról:

140nm2, 3 szoba, konyha-étkező-nappali, fürdő, WC, gardrób, mosókonyha.

A 3 szobában falfűtés, a fürdő fal és padló + infra sugárzó , a többi helyen csak padló.

0-24 ben 22,5 fokra van állítva a termosztát, de kb 10-15 napon felállítottuk 24 re amikor olyanunk volt.

 

fal 38 pht + 10 hungarocell , az aljzatban 10cm a tetőtér beépítetlen és a tető egyenlőre teljesen szigeteletlen. Az alsó szint a szellőztető rendszer csövei miatt mindenhol álmennyezetet kapott amibe 10 cm hungarocellt tettek.

 

Nappali áramon üzemeltetve a fűtés első napjától az utolsóig (2017-2018) dobpergés......... 410.000 Ft

 

350.000 körül számolgattam még ősszel de utólag többet olvasgatva nagyjából hozta a papírformát.

 

 

 

Égető1 Creative Commons License 2018.05.30 0 0 467

Két  úton indulhatsz el. Az egyik ,hogy  megnézed a jelenlegi villamos  kapacitás.  Ez a mérő teljesítményt jelenti. Az max 32 Amp, ami   7- 8 kW, ez hőtárolóshoz kevés. Meg kell érdeklődni, hogy maga a ház terhelhetősége mennyi, mert hiába kaphatsz nagyobb teljesítményt ha a ház tovább nem terhelhető.

 Vezérelt áramnál kell úgy 3 x 16 Amp.

 A másik pedig ez a fajlagos hőigény.

 

Ki hozta azt ki ?

 

 Valószínűleg az ingatlanos az energia tanúsítványból vette ki. Annak   realitása pedig  meg kérdőjelezhető.

 De ha igaz és a hálózat terhelhető akkor az a 

 198 eft  is igaz és jó érték.

 a beruházási költségek :

   mérőbővítés   - kb. 100 eft  ,

 3db kályha az  5 -600 eft,

beszerelés hálózat kiépítéssel  100 eft, tehát lehet min. 800 eft, vagy több.

 Igaz gáznál ez akár 1,2-1,3  milla is lehet.

 Az ilyen norgen meg egyéb csodák szintén drágák.

Előzmény: bgakos (461)
Égető1 Creative Commons License 2018.05.30 0 0 466

Mint írtam a kérdezőnek létezik hőtárolós kályha.

 Ha igaz az általa betett  73,4 kWó/m2/év fajlagos hőenergia igény akkor is   a fűtési energia  felhasználás ennél azért lényegesen több. Az az adatok szerint  66 x 73,5  =4850  kWó, aminek az ellenértéke jelenleg 185 eft.

 De !

 De az a 73 -as fajlagos érték nagyon túlértékelt lehet. Azt valószínűleg egy   energetikus számolta  és némi kérésre túlértékelte.

Előzmény: bull_66 (462)
Égető1 Creative Commons License 2018.05.30 0 0 465

Kár hogy nincs gáz.

 Az a jellemző   egy nagyon jó érték / feltéve ha igaz /.

 Fajlagos hőenergia igénynek nevezik. A Mo.-i átlag  úgy 200 kWó/m2/ év körüli.

 Hőtárolós kályha egyébként létezik még.

 Ebbe a lakásba kell kb. 3 db és kell hozzá igényelni  éjszakai más néven vezérelt áramot.

Előzmény: bgakos (464)
bgakos Creative Commons License 2018.05.29 0 0 464

A ház hőigényét (HWB (kwh/m²/év) 75.3) az ingatlan közvetítő adta meg.

Most tervezzük megvásárolni.

 

Gáz sajnos nincs a közelben, ezért nem játszik.

A hőtárolós miért nem javasolt?

Előzmény: bull_66 (462)
bull_66 Creative Commons License 2018.05.29 0 0 463
Előzmény: bull_66 (462)
bull_66 Creative Commons License 2018.05.29 0 0 462

Szia!

 

Hőtárolóst semmiképp sem javasolnék, egyáltalán van még olyan?

A 75.3 az honnét jött?

 

A gáz miért nem játszik?

 

a 66m2 lakás hőigénye 3000kWh nagyjából, ide tényleg elég a 6kW-os kazán is, ami az alábbi számítás szerint 114000-ből meg is lenne éves szinten.

https://screenshots.firefox.com/4QnW5W9L4yVaXiPu/www.csaladihaztervezes.hu

 

Azért mindenképp kell egy szakember véleménye, anélkül ne vágj bele.

Előzmény: bgakos (461)
bgakos Creative Commons License 2018.05.28 0 0 461

A véleményeteket/segítségeteket szeretném kérni.

Adott egy 66m2-es lakás 2 szobával, konyhával, fürdővel és a folyósóval, ezeket fűtenénk.
1. emeleten fekszik (3. emeletes az épület), szintenként 2 lakással, 4 éve szigetelték, műanyag nyílászárók vannak.
A gáz sajnos nem játszik, így erre keresek költséghatékony fűtési megoldást, jelenleg üres a lakás, de korábban fatüzelésű kályhák voltak a szobákban.

Az elmúlt 2 napot végigolvasva arra jutottam, hogy a norvég fűtés nem ideális, talán még a hőtárolós kályha, illetve a villanykazán jöhet szóba.

Nagyjából milyen fűtésköltségre számíthatok?

A ház kW hőigénye: HWB (kwh/m²/év): 75.3
24 fok van nálunk, fázni nem szeretünk.

Sajnos klímát sem tudok feltenni.
Mivel járok jobban, 4 hőtárolós kályhával vagy elektromos kazánnal?

Amennyiben a ház hőigényét felszorzom a m2-el 75.3*66*40 (nappali áram): 198.792 Ft, nagyon jó lenne.
Mennyire reális ez?

bull_66 Creative Commons License 2018.05.28 0 0 460

A 6kW kicsit alá ment, 9-12kW körüli kellene, az árukban nem sok különbség van, viszont oda már kelleni fog a 25Amper és a 3 fázis.

 

Előzmény: bull_66 (459)
bull_66 Creative Commons License 2018.05.28 0 0 459

Kissé túlzol..

Mondjuk a duplája már jóval közelibb.

300 környékén minőségi villany kazán (6kW-os elég) +100 a beszerelés és csak fele a költség mint gázos cuccnak kb.

https://screenshots.firefox.com/4QnW5W9L4yVaXiPu/www.csaladihaztervezes.hu

Amennyiben megtoldja egy 5kw-os napelemes cuccal (2 misi) akkor ki is tudja nullázni a fűtés és meleg víz előállítás költségeit kb. 20 évre..

 

 

 

Előzmény: zöldeskékek (458)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!