Nekünk is van. Hetente egyszer jön. Mondjuk én gyűlölök vasalni, ezért elsősorban azt csinálja, a fennmaradó idejében takarít. Nem egy nagy kiadás, 250 Ft-os órabért kér, és 4 órát marad. Apa azt mondta, hogy az én jókedvem, a családi nyugalom alapja, és az minden pénzt megér. Lehet, hogy igaza van??? :-)))
Portalanítíni csak akkor kell,
1. ha már messziről látszik,
2. ha jön az anyukám,
3. ha apa azt hiszi, hogy besz@rt a tv, mert homályos a kép
4. ha a gyerek allergiás a háztartási porra (ekkor sajna naponta kell...)
Én úgy döntöttem, hogy a világ legjobb anyósa leszek!
Na most képzeljétek el a mi helyzetünket, a nagylány már hetente (hűűű, de optimista vagyok, naponta) másba szerelmes, + kívülről kell fújnom, hogy az osztályban most éppen ki kibe és miért zúgott bele. És mindenki "tökcuki!"
A 10 és fél éves fiam meg a hülye pokemonokba "szerelmes", de azért belefér a Nóra is az osztályból... én meg közben tanulok fél kézzel gépelni, mert a másikkal aszisztálok a szopihoz...
A mai napom a spontán döntéseké: eldönthetem, hogy a cirka 10 centis hóban kenguruban megyünk sétálni, megkockáztatva, hogy elcsúszok, vagy kínlódunk egy sort a kocsival, viszont akkor van mibe kapaszkodni...
Barátok, hát igen, amikor a nagyok születtek, akkor majdnem mindenkinél jöttek a babák (a két legjobb barátnőmnek hasonló korúak a gyerekeik, sőt az egyikkel egy napon szültem), így azt hiszen Dórival azért nem akadtam ki, mert minden héten 3 délután baba-mama találkozót tartottunk valakinél. Aztán ahogy megszülettek a tesók, ezt már nehéz volt kivitelezni. Azt hiszem Danival ezért is sokalltam be olyan hamar...
Most minden régi barátunk túl van a babakorszakon, az új ismerősök meg azt hiszik, hogy én mindenhez értek, mert van már 2 nagy gyerekem. Csakhát Dalma sajnos nem másolta le a tesók jó szokásait :-)))
Van egy korszakalkotó javaslatom. Nem tudnánk néha ICQ-zni? Mondjuk én könnyen ugrálok, mi kábelen lógunk a hálón és tökmind1 mennyit használom, gondolom a telefonnal nem ilyen egyszerű. Arra gondoltam, hogy délutánonként "összejöhetnénk", nem? Akkor már Elayne is be tudna szállni, mert ők is felébredtek. Mit szóltok?
igeeeen! Akkor a héten elmarad a portalanítás:O)))))))))) Bevallom, megbeszéltem magammal, hogy ha csak egy ember kihagyja néha, akkor én is kifogom most. Vannak még apró örömeim.
Takarítónő: mindig elhatározom, hogy ha jöcő hónapban kicsit jobban állunk, keresek egyet. De mindig van valami más:o((
Vickie, ezt akár én is írhattam volna!!!:-))): "A szombat elkezdődik nekem már péntek reggel. Sőt, már csütörtök este is jobb kedvvel fexem le. Viszont vasárnap este már hétfő van..." Az a furcsa, hogy hiába nem járok dolgozni, ugyanúgy számít a hétvége, mint régen. Hétközben az ember igenis "dolgozik"! Hétvégén is, csak akkor végre itthon van Apa...
A toleranciáról: hát igen. Persze nem várható el egy társaságban, hogy lábujjhegyen szórakozzanak, minek vittem oda a gyereket, ha nem viseli jól? És igazuk van. Csak emiatt sajnos a kirekesztettség érzése fokozódik. Egyébként ez a pár, akiknél most voltunk (nekem a fiú 10 éve nagyon jó barátom) évek óta próbál gyereket összehozni, nagyon drukkolok nekik azért is, mert egyébként is nagyon jól kijövünk 4-esben, és olyan jó lenne végre egy "gyerekes" társaság, akiknek ugyanolyan kötöttségei vannak...
A takarításról: bevallom, nálam mostanában kimerül abban (a napi apróságok, mint pl. mosogatás, mosás, rendrakás) mellett, hogy hetente 1x2x felporszívózok+felmosok, kipucolom a fürdőszobát, és úgy 2-3 hetente fogcsikorgatva ráveszem magam a portörlésre... Pedig most már egy ablakmosás is igencsak kinézne, dehát 7 db tetőtéri ablakunk van.............gyűlölöm!!! Fontolgatom, hogy havonta egy alapos takarítást nem lenne luxus takarítónénivel megcsináltatni, de valahogy nem tudom rászánni magam, hogy olyanért fizessek, amit én is meg tudok csinálni. Meg lelkiismeret-furdalnék is, hogy hiszen itthon vagyok egész nap... És valahogy nagyon távol áll tőlem a kvázi "személyzet" tartása, de lehet, hogy mégis érdemesebb lenne erre szánni pár ezer forintot, mint itt görcsölni...
Ja, és arra is rájöttem, hogy:
A szombat elkezdődik nekem már péntek reggel. Sőt, már csütörtök este is jobb kedvvel fexem le. Viszont vasárnap este már hétfő van. Akkor milyen nap is van ma?
Ti minden héten portalanítotok?
Akkor jó volt a buli:O)
Sajnos én is azt tapasztalom, hogy akinek nincs gyereke, nem érti meg az ilyen macerákat, sőt , egyáltalán nem tapintatosak a különben addig nagyon jó barátok.
2 hete volt kb., hogy meghívott minket egy srác, akivel régen együtt laktam, meg nagyon szeretjük stb. A meghívás este 8-ra szólt, pedig többször mondtam neki, hogy mi csak Pannástól tudunk menni. Odacsődített kb. még 8 embert, mindenki cigizős, csak egyszobás a lakása, a konyhában nem fűt stb. Én meg annyira elmentem volna, hogy a fürdetés után be is öltöztettem a gyereket, aztán beraktam az éppencsak kinőtt mózeskosarába, és akkor annyira megsajnáltam, hogy elküldtem Gyapotot egyededül. A srác a mai napig nem érti, hogy miért nem mentünk el mi is, hiszen úgy készült és olyan jó volt a buli.
Nálunk sincs a régi társaságból senkinek gyereke.
Amikor még terhes voltam, szülés előtt kb. 2 héttel elmentünk egy ottalvós buliba vidékre velük. Toleranciájuk, mint egy 3 évesnek. Persze én voltam a hibás, minek mentem el, de nem értem már meg, hogy mi a szórakozás abban, hogy részegen artikulálatlanul üvöltenek hajnalig. Hiába, öregszem:o)
És tényleg hétfő van!! És takarítós nap, AAAAAAAAAA
Hahó mindenki!
Na, újra hétfő....
Hát a buli kicsit kevésbé volt szolid, mint vártuk. Kapi ugyan rendesen elaludt a külön szobában fürdetés+kaja után, de 11 felé felébredt a nagy zajra (zene, röhögés, kiabálás), és onnantól vagy 2 órán át kisebb-nagyobb szünetekkel kétségbeesetten zokogott. Nagyon-nagyon sajnáltam, időnként bementem hozzá megvígasztalni, megnyugtatni, elmondtam, hogy aludjon, ahogy visszatettem az ágyba, már sírt újra. Szóval az este nagy részét nem élveztem, hanem halál idegesen, lelkiismeretfurdalással töltöttem, hiszen végül is jogosan sírt, idegen helyen, zajban a saját kis csendes kuckója helyett...
Végül elaludt, mi úgy 2-1/3 3 körül feküdtünk le, de én alig aludtam, mert minden kis neszére felébredtem; reggel pedig 7-kor kiszúrta, hogy megmozdultam,és onnantól nem volt alvás. (Itthon este 1/2 9-től reggel 1/2 8-8-ig alszik, külön szobában, mukkanás nélkül).
Szóval, most próbálom kipihenni a hétvégét...:-)
Hát ezt a "gyerekkel bulizni" dolgot ilyen formájában nem biztos, hogy megismételjük..:-)
Kedves bokor, "soha többet nem lehetsz együtt ennyit a gyerekeddel, hogy amikor elkezdődik az ovi, onnantól egy rohanássá válik az életed, ha beteg lesz, csúnyán néznek rád a munkahelyeden. Szóval próbálj lazítani, néha eltérni a napirendtől, nem pánikba esni, ha a gyerek nem evett pontban egykor és egyszer kihagyta a délutáni alvást, neki nem lesz tőle semmi baja, neked meg főleg nem..."
Abszolút igazad van,de hidd el, azért nálunk sincs ilyen katonás napirend!:-) Szóval jövünk-megyünk, és bőven belefér, hogy mondjuk kimarad vagy elcsúszik egy-egy "napirendi pont". Azért a délutáni alváshoz, ha itthon vagyunk, ragaszkodom, mert az az én szabadidőm:-), és neki is jót tesz (de nem percre pontosan szoktam lefektetni!:-)
Nagyon remélem, hogy júniusban én is kipróbálhatom a másik oldalt is, és kislány lesz a második. Ha nem, legfeljebb "két katonát adok az államnak" - addig csak eltörlik a kötelező katonaságot...
Kriza
Na vegre, ezen a heten is nevettem egyet. :)) Tetszik ez az anyososdi. Nekem fiam is, lanyom is van, akkor most milyen anyos leszek?? Sokfeju, az mar tuti.
Sziasztok Lányok,
szóval ilyen fogadtatás várja majd szegény kisfiamat, ha udvarolni kezd... Persze én se akarom, hogy holmi kis fruska ellopja a fiamat tőlem... :)))) Elég nevetségesek vagyunk itt a csepp gyerekeinkkel, amint máris "anyóst" játszunk, nem??!! De hát ilyen az ember. A barátnőm a háromhetes fia mellett sirdogált, mert egyszer majd katona lesz...
Kriza
Gyapot attól fél, hogy egy jólszituált, elvált, jókarban lévő negyvenes lesz a biztos befutó. 16 évesen kijelenti, hogy innkább meghal, mint hogy ne költözzön vele össze:o)) Nehéz lesz komoly arcot vágni hozzá...
Ma voltunk moziba!!!! Igaz, hogy matiné előadáson (3-kor),de az is mozi!
Mielőtt elköltöztünk én is találkoztam egy mamival, aki szintén elismerte, hogy nem fenékig tejfel ez az egész, de aztán elköltöztünk és itt meg senki sincs igazándiból.
Néha azon is tipródok, hogy nem vagyok elég jó mami, főleg amikor hallom hogy ébredezik napközben és én még 5-10 perc nyugalmat, egyedüllétet seretnék.
Ja, és a telefonszámláról ne is beszéljünk, iszonyú sok.
Vickie: már én is előre látom, amikor majd hazaállít valami infantilis, pattanásos tizenévessel, hogy ő a nagy szerelem:( Jajj, ne ...
4 órás állás? Létezik egyáltalán ilyen manapság?
És holnap megint hétfő, apa dolgozni, mi itthon egyedül:(
De jó, Mindenki itt van:o))
Na, képzeljétek akkor a mostani hetemet. Mivel a Pancsa beteg volt, hétfőtől szombatig ki sem tettem a lábam, mert ugy sétálni sem mehettet a kisasszony. Vásárolni is Gyapot járt. (bocsánat tévedtem, mert az ügyeletre kimozdultam.) Aztán átmentünka leendő házba vakolni, gyerek a szomszéd szobába majdnemsógornővel. Olyan boldogan pakoltam a maltert...Mindegy, csak egy picit ne a gyerek! Aztán vasárnap megbeszéltük, hogy megyünk sétálni. Apa ötlete: menjünk a közeli Dunapartra sétálni. Én erre: menjünk már oda ahol eberek vannak. Úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna: Szívjunk el egy füves cigit és köpjünk célba. Apa, én a héten csak téged a gyereket és öcsédéket láttam.
Az ijesztő még az, hogy pl. beszélgettem a múltkor egy olyan csajszival, aki dolgozik, naponta komoly ügyfelekkel, komoly dolgokról beszélget. És TÉNYLEG HÜLYÜLÖK. Erősen kellett koncentrálnom, hogy az inteligen arcomat mutassa a beszélgetés.
Mondjuk tényleg helyrebillent, ha belegondolok, hogy olyan hamar lelépnek tőlünk ezek a kis szarosok. Jön egy kis fikiriki hülyegyerek és vele fog együttélni a lányom:o( Titokban ezen már pityeregtem is...Jó anyós leszek.
Halkan megjegyzem, hogy aki tanulni akar szeptembertől, annak 3 napja van a jelentkezését beadni.
Ja, azt elfelejtettem, hogy végre felszettem egy kismamát itt a telepen, erre megyünk ki kertvárosba, se közelben se távolban nincs gyerek.
És nemazé, de hol vannak manapság 4 órás állások. Én amíg terhes voltam, addig próbálkoztam pl. itthonról dolgozni, hát szúrta aszemét az egész irodának. Négy óra bent pedig nem volt semmire elég, minden nap 6 meg 7 órákat voltam bent( no interneteztem is).
Mehetünk borítékot ragasztani max.
Lujzi, koszi az egyutterzest. Ha minden igaz, mar csak par honapot kell varni egy ideiglenes munkavallalasi engedelyre, aztan hatha lesz valami. Persze akkor meg a picit fogom sajnalni. A fiamat is megprobaltam bolcsibe adni 1 evesen, mert mar akkor is szerettem volna egy kicsit dolgozni, de nagyon nem birta. A gyerekmegorzo meg nem megy, a pici meg 6-7-szer szopik naponta.
Timea, a szunditas tenyleg jo, szoktam en is, de a tarsasaghianyt sajna nem csokkenti. :))
Most raadasul apuci is elutazott egy hetre egy projectre, ugyhogy tok egyedul vagyunk.
Én mint ex-gyesbeteg csatlakoznék hozzátok. (Már csak a sok kedves ismerős miatt is.)
Na szóval én 1988-92-ig voltam otthon 4 évig. Rögtön az egyetem utolsó évében szültem, így dolgozni nem is dolgoztam, egyből otthon maradtam. Akkor azt hittem, hogy azért hiányzik a munka, mert még soha nem csináltam. Amikor a másodikat vártam, elmentem tanítani óraadóként heti 2 napra. Isteni volt! Lány a bölcsiben, én meg emberek között. Irtó nagy visszaesés volt ezután újra otthon maradni már 2 gyerekkel. De ennél már csak az volt rosszabb, amikor elmentem dolgozni. A fiam 2 éves volt, ment bölcsibe, minden nyavaját összeszedett, én meg állandóan szorongtam, hogy már megint mi vár rám.
Most ugye újra itthon vagyok, Kismaci 5 hónapos, és meg kell mondjam határtalanul élvezem!
Lányok, ne izgassátok magatokat olyasmin, hogy rendetlenség van, meg nem csináltok semmit. A 8 gyerekes régi szomszédasszonyom mondta, hogy ott mindig rendetlenség van, ahol egész nap otthon vannak. Aki reggel elmegy otthonról, becsukja maga mögött az ajtót, az könnyen tart rendet. Igaza van. Én ezen már nem izgatom fel magam. (Bezzeg régen...) Jelszó: akinek nem tetszik, csinálja meg.
Ha apa sokáig dolgozik, és fáradtan ér haza, nagyon idegörlő a számára, ha otthon egy elégedetlen asszony várja (aki ugye egész nap csak babázik, nincs is más dolga). Próbáljátok ki, hogy délután, amikor a pici alszik, Ti is szundítotok egy kicsit, és frissebben, jobb kedvvel várjátok haza. Nekünk majdnem ráment a házasságunk az én gyes-betegségemre, és ez volt az egyik "kivezető út".
Na mentem, mert "helyzet van": fürdés, hajmosás, elalvás.
Elaludt a két rosszcsontom, úgyhogy én is beszállok :-))))
Szerintem a másodiknál már könnyebb, legalábbis én így vagyok vele. Marci két éves korában elmentem dolgozni, mert már besokalltam, de nem lett jobb, dupla lelkiismeretfurdalásom volt: a munkahelyemen nem tudtam úgy végezni a munkám, ahogy igazából szeretném, sokszor kinyúltan érkeztem már reggel, és lopva inaltam el délután, hogy ne MArci legyen az utolsó gyerek, akit hazavisznek, alig vártam, hogy jöjjön a tesó és itthon legyek megint! Jó hamar elmentem táppénzre, és élveztem a szabadságot pár hónapig, készültem a gyes-időszakra: szerencsére ma már van net, és még az autót is én használom, ez sokat segít a klausztrofóbiámban-sokszor nem az hiányzik, hogy konkrétan kimozduljak, csak a tudat, hogy ha akarnám, megtehetném.
És jó az is, hogy naponta kétszer elcaplatunk az oviba, sok az ismerős a lakótelepen, megállok beszélgetni ezzel-azzal, az óvodában szintén pletyózás, MArcival is lehet már beszélgetni, tehát nem vagyok annyira trappista szerzetes, mint anno. Mondjuk a telefonszámlánk is elég magas, de ez az én luxusom, kell, hogy tarsam a kapcsolatot néhány emberrel, aki fontos nekem.
Igyekszem naponta pár órát (2-3) összeszedni magamnak, mikor netezek, olvasok, tévét nézek. Egyedüli probléma, ami zavar: hogy nem mozgatom az agyam. Jó lenne valamit csinálni, gondolkodtam azon, hogy tanulnék valamit- de mit? Igazán nem sok minden van, ami inspirálna. (Remélem, ami igen, azt tudom folytatni jövőre, de az heti egy alkalom, és az is annyi szervezést igényel majd...).
És már azon gondolkodom, mi lesz, ha Benedek három éves lesz: MArci iskolába kerül, ő oviba, én meg megint rohangálhatok, mint a mérgezett rágcsáló - szóval nem tudom, mi lesz, de most úgy reménykedem, hogy egy 4- max. 6 órás munkakört találok, mer másképp nem megy...-Illetve lehet még egy : 24 órás munkakör újabb 3 évre :-))))))))
Te szegény.
Fel a fejel.Barátnőm ugyanilyen szituban fogta a gyerekeket és elvitte gyerekmegőrzőbe és elment tanulni.
Kitartás,nem könnyű helyzet.
De velünk lehet beszélni.
Küldök neked egy szivból jövő mosolyt.
):-))))))))))))))))))))))))))
Jottem panaszkodni :))
Nalunk minden nagyon szep es jo, van egy 4,5 eves fiunk es egy 5 honapos kislanyunk. A gyerekek szepek, egeszsegesek, a ferjem szuper, jo a munkaja, bar sokat kell dolgoznia. Eleg jol elunk, bar berelt lakasban. Szoval mi a bajom? Csak annyi, hogy az Index az egyeduli tarsasagom (ami nagyon jo hogy van, nade en is kezdek magamban beszelni). A legkozelebbi ismeros 600 km-re lakik, a csalad tobb ezerre. Dolgozni nem dolgozhatok, mert kulfoldon elunk, es nincs munkavallalasi engedelyem. A szomszedokat nem ismerem, mindenki behuzza maga mogott az ajtot egy gyors koszones utan. A szocialis fobiam egyre no. Es mint vickie, hogy ha van egy fel oram, akkor leulok a gep ele, de kozben lebeg a szemeim elott a sok tennivalo. A konyvon pedig en is elalszom...
Es mi lesz, ha vegre dolgozni fogok? Lelkileg jobb lesz, de estere hulla leszek? Jo lenne egy 4 oras melo, nade a informatikaban van olyan?
Na ennyi kerdojelet meg sosem irtam egy lapon...
Kedves genetta, pedig pont valami ilyesmit akartam javasolni, mármint, hogy ha van olyan barát, ahol a gyereket le lehet tenni egy külön szobában aludni, akkor oda el lehet járni, ott aludni, előszörre kicsit nehezen megy, aztán egyre könnyebb. Nekünk hálistennek voltak ilyen barátaink, akik ráadásul a nászágyukat átengedték nekünk, a törpe ott egy nagy ágy közepén, mi meg társasjátékoztunk.
A cipekedés mondjuk nem leányálom, az bizots. Mi nagyon sokat vonatoztunk, amikor kicsi volt, vittem haza babakocsit, etetőszéket, a gyerek ült a hordozóban, és mindenki megbámult.
Próbáld meg úgy felfogni, hogy soha többet nem lehetsz együtt ennyit a gyerekeddel, hogy amikor elkezdődik az ovi, onnantól egy rohanássá válik az életed, ha beteg lesz, csúnyán néznek rád a munkahelyeden. Szóval próbálj lazítani, néha eltérni a napirendtől, nem pánikba esni, ha a gyerek nem evett pontban egykor és egyszer kihagyta a délutáni alvást, neki nem lesz tőle semmi baja, neked meg főleg nem...
Én is itt. Engem leginkább a tél viselt meg. Reggel még sötétben férj el- délután négykor telefon: mikor jössz már haza, hiszen már sötét van! Amikor Lili megszületett annyira örültem, boldog voltam, apa itthon velünk két hetet, aztán anyukám is két hetet, nővérem egy hetet és aztán egyedül maradtam. Azt se tudtam mit is csináljak. Aztán amikor már tudtam egy idő után már utáltam, hogy mindig ugyanakkor megyünk sétálni, minden fűszálat ismerek már a környéken stb. Októberben aztán elköltöztünk (addig két megállóra laktunk anyuéktól) és azóta ilyen szempontból sokkal nehezebb. Már nem olyn egyszerű hozzánk beugrani akár öt percre is. Mert ha tudtam, hogy délután felugrik valaki egy kis időre is, már reggeltől arra készültem, hogy milyen jó lesz. Pedig mi majdnem minden vasárnap délután anyunál hagyjuk a gyereket és elmegyünk moziba vagy valahova, de én úgy szeretnék már este is, hogy ne kelljen azon izgulni, hogy alszik-e a pici, nameg reggel se lehet addig aludni amíg akarnánk, mert ébresztő van. Most hogy végre lesz saját autóm, remélem jobb lesz. Eddig úgy zajlott, hogy előző este mindent bepakoltam, reggel gyerek felnyalából, apával be a városba, dekkolás valamelyik nagyszülőnél, napközben találkozás másokkal, jó sok program besűrítve, este várni, hogy meddig dolgozik még, mikor megyünk már haza, azért másoknál nem olyan mint otthon, stb. Szóval így nem volt igazán jó. Sose hittem volna pl, hogy már az is egy program lesz, hogy elmegyünk tanácsadásra, hogy mekkora a pici. És hát a rend: hiába pakolászok akár egész nap, estére mégis minden szét van dobálva. Néha arra gondolok, hogy mennyivel könnyebb volt míg terhes voltam. Pedig Lili se egy nehéz eset, alszik napközben is 2-3 órát, de olyanlor meg nincs kedvem semmit se csinálni és akor jön a lelkifurdalás, hoy bezzeg én még ezt se ... Nagyon szeretnék majd még egy babát, de elképzelni se tudom, hogy mi lesz velem akor. Mire végre mehetnénk mindenfele Lilivel, addigra jön egy másik pici aki miatt megint felborul minden.
Ráadásként itt az egyetem, most diplomázom, kéne írni a szakdolgozatomat ....
Szóval én is nehezen bírom, de én mindig olyan mamákba futok, akik hű de nagyon jól vannak, és nincs is senki a világon aki jobban érezné magát nálunk.
Viszont múltkor este megjelent anyukám nálunk és mondta, hogy öltözzünk, menjünk el akárhova, majd ő megfürdeti, lefekteti Lilit. Hát nem is tudom mikor éreztem magam utoljára egy kicsit szabadnak!
Hát igen, a kettesben elmenetel nekünk még eddig csak 1-2 órára jött össze, amíg egy barátnőm vigyázott Kapira. De a legutóbbi alkalommal nagy bőgés volt, nem nyugodott meg, amíg vissza nem mentünk, úgyhogy azóta nem is próbálkoztunk.
Nálunk rokonokra (nagyszülők stb.) nem lehet számítani, barátot meg nem szívesen kérek meg, ahogy Zsuzsó írta. Meg aztán az igazi segítség nem is a napközbeni 1-2 óra lenne (amikor egyébként se ér rá senki), hanem mondjuk egy teljes este, vagy egy hétvégi nap, de ilyen hosszú időre szívességből tényleg nem lehet számítani senkire. Most talán már elszánom magam, és keresek egy bébiszittert, de elég nehezen tudom elképzelni, hogy egy vadidegenre hagyjam, ráadásul előbb nyilván össze kéne ismerkedniük, megszokni egy kicsit egymást, hát nem tudom. És hát újra a spontaneitás, hetekre előre tervezni egy estét...
Ma este kivételesen családostul megyünk egy barátunkhoz születésnapozni ("szolid" buli lesz), azzal a felkiáltással, hogy Kapi majd alszik a másik szobában. Csak hát... idegen helyen nem lesz egyszerű elaludnia, + nem tudom, mennyire zavarja majd a zaj,és hát így nekünk is ott kell maradnunk éjszakára, mert csak nem fogom éjjel felébreszteni és hazahozni, ha mi már "kiszórakoztuk magunkat". Reggel pedig ugye kelés legkésőbb 8-kor, semmi hentergés... és húzás haza. Nem az igazi. Arról már nem is beszélek, hogy emiatt a nyomorult pár óra miatt milyen felszerelés-hegyeket kell magunkkal hurcolni. Én, aki még táskát se vittem soha sehová, ha lehetett, inkább zsebbe zsúfoltam mindent!!!:-))))
Az előre eltervezettség is elég borzasztó, ahogy Tamara írja. MInden napra kidolgozza az ember a speciális, alkalomhoz igazodó kis haditervét. A férjem már röhög rajtam, amikor hétvégeken mint egy kis Napóleon, reggelente előadom az aznapi órarendet ("akkor ha felébredt, tízórai, utána megyünk vásárolni, de legkésőbb 1-kor ebédelni kell, és ma korábban kell lefektetni, hogy 4-kor el tudjunk indulni," stb....)Ennek egy vállfaja a cipekedési terv készítése, ettől is rosszul vagyok ("akkor lefelé a fél kezemben tudom hozni a szatyrot, és amíg kiveszem a babakocsit, beültetem a kocsiba, és visszafelé majd lenthagyom a cuccot a csomagtartóban,"...).
De igaza van Zsuzsónak, mindig arra vágyik az ember, ami éppen nincs. Végül is hányszor éreztem magam taposómalomban, amíg dolgoztam! Ez most egy másfajta taposómalom, de legalább a kicsi fiammal vagyok...azért rosszabb is lehetne! Csak az a baj, hogy az ember kapcsolatai is nagyon megváltoznak szülés után. Nálunk a szűk baráti körben nem nagyon van kisgyerek, pedig biztos jobb lenne, ha más is járna ugyanebben a cipőben. És hát a barátságok is lassan már csak arról szólnak, hogy családostul-gyerekestül összejövünk, hol vannak már a kettesben átbeszélgetett órák, sörözések... Én magamon azt is észreveszem, hogy tényleg nem vagyok már érdekes partner, még ha gyerek nélkül találkozom is valakivel. Az idő mindig szűkreszabott, és hiába igyekszem, hogy ne pelenkáról beszélgessünk, mi mást mondhatnék, hát mi foglal le napi 15-20 órában? Emberek közé keveset járok, mozi, színház, koncert szinte kizárva, olvasni alig tudok, utazni dettó, miről beszéljek??? Ezzel meg is érkeztünk az önértékelés témájához, jöhetnek a kilók, a régi fényképekkel való szomorú összehasonlítás, a fogadkozás, hogy de nyáron most már tényleg lefogyok, és igenis végre veszek magamnak új cuccokat...(és ha nagyon pesszimista akarok lenni, itt jön az, hogy de minek, a játszótérre és a közértbe, mint a társadalmi érintkezés kizárólagos színtereire, így is jó vagyok...:-)))) Na, mára ennyit!
A gyesbetegség engem nem ért el mert nem hagytam.
3 hónap után rá jöttem hogy a kismamákal a pelenka minősége a legfenköltebb téma miről beszélgetni lehet.Nagyon zavart én nem akartam elhülyülni.Tehát a férjem hathatos segitségével aki megértette a helyzetet,nyitottunk otthon egy kis boltot.Nem nagy a forgalom de van saját jövedelmem napi 10-15 vevő.Beszélgetni a függetlenség látszatát fenntartani nagyon jó.Én is dolgozom egész nap és nem a férjem tart el.
Igaz én 6 éve vagyok otthon és már gyest se kapok.
Lujzi
Ez engemis elér, pedig nekem van segítségem. De mégis, hogy ki tudja mikor aludtam ki magamat - pl. reggel sokáig. Hogy délután egy kis szunyóka, de természetesen a két lurkó sokszor nem egyszerre alszik. ÉS olvasni is szeretnék, meg Netezni is, meg csak úgy ülni, és szöszölni, és varrni, meg ..... meg.
Az előre eltervezettségtől őrülök igazán meg!
Nap elején megtervezed, hogy amikor majd a délelőtti alvásából felkel, 15 percig hagyod játszani a földön, addig te összepakolsz, majd megeteted, megtervezed, hogy mit adsz rá, és HOGYAN (milyen sorrendben), megtervezed, hogy hová mentek, milyen útvonalon, és hogy mit csináltok! - az útvonalak természetesen már unalomig bejáratottak, azaz eltervezettek.
Én azért szoktam magam szégyelni, hogy hazajön a férjem, és annak ellenére, hogy egész nap tettem-vettem, mosogattam, takarítottam (pedig nem panaszkodhatom, mert hozzánk hetente 1x taksi néni is jár) mostam, stb. iszonyú nagy kupleráj van! Ő meg gondolom azt szeretné, hogy milyen jó lenne hazajönni az egész napi rohangálás után egy rendes, tiszta, lakásba, ahol csak a meleg vacsora elé kell leülnie.
t.
Sziasztok!
Hogy vagytok, Gyes-esek? Azt elfelejtettem írni, hogy télen sokkal rosszabb, mert az embert bezárja a hideg és a rövid nappal a lakásba. Ahogy tavaszodik, egyre könnyebb lesz.
Most éppen nekem van elegem a mindennapos robotkából: reggeli teafőzés, ébresztés, öltözködés nevű ingyencirkusz, reggeli, indulás (téli öltözködés,óó), stb. Most én nosztalgiázom a Gyes-korszakon! Akkor legalább a munkahely nem volt. Na mindegy, a gyerekek szépek, egészségesek, nőnek. Csak rengeteg energia kell hozzá.
Csak azt akarom megjegyezni, hogy el lehet jutni kettesben is, csak: és itt jön a bibi, valaki mást kell megkérni,(lehet az anyós, barátnő, bébisintér) hogy miattam, vállaljon be pár órát. Én kérni utálok nagyon.
Végül is ez is a spontaneitás témaköréba tartozik.
A másik: milyen érdekes, hogy mindig az után vágyódunk, amit éppen nem tehetünk meg. Amíg dolgoztunk otthon akartunk lenni, most otthon vagyunk, elismerésre, munkára vágyunk. Csak az a gond, hogyha visszamegyünk az se lesz már a régi, mert a gyereket bölcsibe, oviba kell vinni, korán kell kelni, és még későbben lefeküdni, csak azért mert háztartás, gyerekkel való foglalkozás, vacsora csak a ledolgozott 8 óra után következik. Jó lenne már ha működnem a 4-6 órás munkaidő...
Úgyhogy amikor ki vagyok akadva, mindig ebbe gondolok bele, ez picit lecsillapít...
Jaj, szia Genetta, annyira a szívemből szóltál:O)
Én is soxor sértődötten várom a férjem, hergelem magam szegény ellen, mintha ő tehetne arról, hogy itthon vagyok betáblázva.
És tényleg a spontaneitás hiányzik nekem is.
Én is arra vágytam amíg dolgoztam, hogy de jó lenne már otthon a magam urának lenni, állat főnökök nélkül. Akkor most miért nem örülök?
Attól ijedek meg legjobban, hogy néha egyáltalán nem tudom magam rávenni a házimunkára. Csak olvasok, vagy netezek...
többiek eltüntetek?
No, megyek, mert megszólalt a legifjabb terrorista.
Sziasztok!
Nagyon örülök ennek a topicnak, én már egyszer pedzegettem ezt a témát a Kisbaba-kismamában, de hamar elhalt.
Az én fiam 9,5 hónapos. Nem panaszkodhatok rá, mert egy angyal, alszik, eszik, vigyorog, imádnivaló. Még hagy is nekem napi 2-3 óra szabadidőt. Ezzel együtt néha én is úgy érzem, hogy begolyózok. Pedig dolgozom is itthon (fordítok), ez egyrészről nagyon jó, mert nem hülyülök el teljesen, valamennyire fontosnak érezhetem magam, na meg anyagilag se mindegy, másrészről viszont kicsit csapda is, mert választani kell: azt a drága napi 2-3 órát mire használom fel. Ha dolgozom, akkor aznap nincs szabadidő, olvasás, lerogyás, szusszanás, akkor az egész nap „szolgálatban” telik. Lelkiismeretfurdalásom van, amikor magamban könyörgök a gyereknek, még ne nyafogjon nagyon, még hadd kukkantsak be az Indexre, csak még öt percet, amíg „magam” lehetek… És még csak nem is panaszkodhatok, mások sokkal rosszabb körülmények közt csinálják ugyanezt akár több gyerekkel is (pl Internet nélkül!:-)). Mégis sokszor teljesen magam alatt vagyok. Nálam ez hullámokban jön, 1-2 hétig minden szép, élvezem a gyerekemet, az itthonlétet, elfoglalom maga, aztán egyszercsak jön egy időszak, amikor úgy kell visszafognom magam, hogy este ne panaszkodva, depressziósan, sértődötten fogadjam a férjem (sértődötten, mert ő bezzeg egész nap emberek közt lehet, és nem az aktuális zöldségpüré kiválasztása a napi döntésköre). Az én visszatérő álmom: bárcsak újra beülhetnék egyedül a kocsimba, és mehetnék valahová, ahol feladatom, dolgom van, ahol várnak, ahol kíváncsiak rám! Éveken keresztül meg arra vágytam, bárcsak ne kéne minden reggel beülni abba a rohadt kocsiba és bemenni dolgozni, bárcsak végre békén hagynának már egy kicsit, és nyugodtan lehetnék itthon, egyedül!!! Az a baj, hogy a gyerekkel itthon lenni nem erről szól… Sokszor már nem is tudom, mit szeretnék igazán. Én még fodrászhoz és kozmetikushoz is eljutok, igaz, egy hétre előre szervezve az aznapot... Talán a legjobban a spontaneitás és a hirtelen döntések szabadsága hiányzik. És hogy kettesben már soha többé nem mehetünk sehová???
És hogy lehet az, hogy amíg csak esténként és hétvégén volt időm a háztartásra, ha épp nem mentünk valahová, nagyobb rend, tisztaság és telibb hűtőszekrény volt itthon, mint most, amikor elvileg egész nap "csak" ez a dolgom??:-)))
