Igen! Ezért lehet kapcsolási célokra használni. Feltételezve, hogy a nyitó áram a váltófeszültség egyetlen pillanatában sem szűnik meg. Ilyen kapcsolási célokra fejlesztették a lentebb már említett PIN diódát. Valamennyi beiktatási ellenállása van, evvel számolni kell.
Korábban én is szembesültem ilyennel, mert vannak autós légtömegmérők, amik megszűntek.
A Pierburg pl gyárt más technológiával a Bosch-t kiváltó légtömegmérőt. A meglepetés akkor jött, mikor rámértem változó jel mellett (az autóba ugye változk, mert a hengernek van egy felfutása-lefutása. nos, az eredeti az egy folytonos függvény - az őt kiváltó pedig egy teljesn egyértelműen LÉPCSŐS kimenetű valami - kb 5 bit mélységgel. Hát igen frcsán nézett ki a szkópon , nem értettük, hogyan is működhet ezzel az autó. A magyarázat: csak diesel motorokban voltak ilyenek, ott pedig csak határértékek miatt kell, annak eleve elég nagy a tűrése. (nem a benzin-levegő arányt számolja belőle.
Az A/D konverter + D/A kimenet nyilván plusz idő.
Ha viszont a két jeled mérés szerint tényleg minden pontban azonos szorzótényezővel egymásból számítható, akkor én inkább egy analóg erősítőt építenék, olyat, amin az offszet és a gain külön állítható. Annak a kimenete gyakorlatilag azonnal leköveti a bemenetet. Az általam ismert légtömegmérők nulla légáramnál is mutatnak feszültséget, tipikusan 1 voltot adnak ki (úgy emlékszem).
Méricskéltem 1-2-t rajta, elég furcsának tűnik, úgy néz ki, hogy a 12 és 24V kimenet között zárlat van (ki lehet csengetni). Lehet a főtáp zárlatos(?).
Találtam közben kapcsolási rajzot is hozzá, remélhetőleg hétvégén lesz egy kicsit több időm foglalkozni vele.
Sajnos a készenléti LED sem világít, odáig nem is jutottam el, hogy távirányítóval próbálkozzak. Amúgy van pár olyan távirányító, ami a kábeltv-s stb-ké, de a tv ki-bekapcsolását és a hangerejét lehet irányítani vele, azzal volt kapcsolgatva, amíg működött, az másik tv-vel működik. Sőt, az előlapon a készenléti LED-nél van bekapcs gomb, arra sem reagál semmit.
Valszeg villám hatása, a másik tv-nél részleges macerát csinált, sőt, ami ezen volt stb, az os halottnak tűnik. A másik tv-n az stb nem működött, scart-ról érkező jelnél kép van, hang nincs, laptopot, x-boxot hdmi-n rákötve minden működik.
Majd csinálok felülnézeti képet a panelről, ahol talán jobban látszik az elrendezés.
Az 5 V valószínüleg egy állandó, készenléti feszültség. Arra sok esetben egy külön, egészen kicsi tápegység van. Az csak az infra vevőt táplálja, esetleg a kompótert táplálja. Viszont a fő nagyáramú invertert a kompóter kapcsolja be, csak akkor indulnak. Áram megtakarítás miatt. Azért ilyenkor valami standby LED szokott világítani.
Ezek alapján a kondik jók kell legyenek, de azért biztos ami biztos alapon kicserélgettem őket (ha már szét van szedve, és tizenéves a technika...)
A barna panel az áramátalakító. A szekunder oldalán 5, 12 és 24 voltnak kellene 'kijönni'. Tegnap este odáig jutottam, hogy az 5V megvan, a 12 és a 24 viszont nincs. Reményeim szerint ma/holnap lesz időm tovább nyomozni a dolgot, majd csinálok még fotókat róla, nyilván anélkül ne akarjak segítséget kérni :)
Mi van akkor, ha nem találok olyan kapacitású kondit az egyik típusból, mint ami ott van? 50V 33mF-os, de ilyet nem találtam, legalábbis abban a shopban, ahol nézegetem.
- az egyik képen '0921' felirat van az alkatrészen, ugye az is kondi? lehet a másik felén (ami nem látszik) vannak az egyéb adatok?
Kondi bizony, csak a lefelé néző oldalán van a kapacitás meg a feszültség ráírva.
- a '0921'-es alkatrész mellett ha jól sejtem, egy biztosíték van (F501 fehér henger kék csíkkal), honnan tudhatom, hogy az jó-e?
Multiméterrel kicsengeted, hogy szakadt-e és kész. Mondjuk ránézésre mintha nem a nálunk megszokott 5×20-as lenne, ebben az esetben a foglalatával együtt cseréld ki, mert ilyen idegen szabványú dolgokat egyszer is fölösleges szívás keresni.
Kondikon kívül még a primer oldalon lévő termisztor tud elpukkanni (pont túlfeszültség ellen van ott), de az elég látványos. Ha a 6-7 képen lévő világoskék bigyó az, akkor az ránézésre rendben van.
Újra itt vagyok. (emlékeztetőül egy új légtömegmérőhöz szerettem volna egy jel konvertert építeni)
Kimértem a régi és az új légtömegmérőt, és az jött ki, hogy bár egyik sem lineáris, de az egymáshoz viszonyított görbéjük tök egyenes, egy első fokú egyenlet. (csak egy szorzás meg egy összeadás.)
Szerintem ezt én megcsinálom PIC-ben.
Szóval köszönöm a felajánlásokat, de akkor megcsinálom magam.
Köszi, nyilván full analfabétaként nem állnék neki, némi gyakorlatom azért már van, és ebben még 'szerencsére' kézzelfogható méretű alkatrészek vannak, aminek neki merek állni.
Kihúzva már ki van két napja, a fotókat a már kiszerelt panelekről lőttem, addig nem is rakom össze, amíg ki nem cserélgetem a dolgokat.
Az alkarész értékekhez ragaszkodj. Kicsit magasabb feszültségű lehet, ha méretben elfér. A hosszabb láb a pozitív. A paneleken ez fel is szokott lenni feliratozva. A polaritás döntő. A kondik oldalán a széles hosszú fehér csík a negatív.
Lehetőleg ún. LOW ESR és 105 Celsius fokra készült legyen. Amelyik teteje felpúposodott az biztos kuka. De alul a gumi tömítésnél is szokott szivárogni. Ami kijött savanykás szagú trutyi azt tökéletesen el kell távolítani. Alkohol, sebbenzin, fültisztító pálca. A tápegység környékén minden elkót cserélni kell.
A biztosítékot egy multiméterrel tudod megnézni, hogy szakadt-e? De azért egy ilyen "műtétéhez" legalább némi jártasság kell a forrasztásokban.
Külön figyelmet érdemelnek a panelre hasig ráforrasztott kisebb felületszerelt elkók. Ott ráadásul a kiszivárgó savas ganyé befolyik a kondi alá, ott marva a panelt. Ahol a lábak tőben nem fényes fém szinűek, hanem szürke kréta színű rohadás van rajtuk, az már pláne nehéz eset. Mert sokszor már forrasztani sem lehet.
Bármilyen belenyúlást csak a konnektorból kihúzás után fél, egy órával később szabad csinálni!
Adott egy tizenegypár éves LG tv. Valószínűleg a kb. egy héttel ezelőtti viharok során elhalálozott, igazából egy hétig rá se néztünk, most hétvégén derült ki, hogy se kép, se hang, sőt a kikapcsolt állapotot jelző LED sem világított. Szétszedve találtam benne pár anomáliát, ha jól sejtem, kipukkantak a kondik. Nem igazán vagyok egy elektronikai guru, de annyi esélyt adnék neki, hogy a szemmel látható problémákat orvoslom, ha sikerül, és még pár évig működik, akkor megérte, ha mégse, akkor nem dobom ki a jelenlegi piaci értékének adott esetben többszörösét egy szerelőre.
Kérdéseim:
- a szemmel láthatóan problémásakon kívül érdemes-e/ajánlott-e a többit is kicserélni (kondikat), ha már úgyis nekiállok? Érdekes módos az egyiket letakarítva nem is látszik, hol jöhetett ki belőle a massza.
- mire figyeljek a beszerzéskor ezeknél, hasonló paraméterekkel bírókat be lehet-e építeni a helyükre? (pl. az 1000mikroF-os helyére ezt: https://www.hestore.hu/prod_10000015.html)
- két eléggé szem előtt lévő panelen vettem észre ilyeneket, esetleg érdemes-e mélyrehatóbban is átnézni, van-e esetleg még valahol?
- ahogy néztem, a megadott linken levő kondinak is egyik lába hosszabb, melyik lábát melyik oldalra kell forrasztani (+/-)?
- forrasztás előtt 'illik' a lábakat meghajlítani, vagy utána?
- az egyik képen '0921' felirat van az alkatrészen, ugye az is kondi? lehet a másik felén (ami nem látszik) vannak az egyéb adatok?
- a '0921'-es alkatrész mellett ha jól sejtem, egy biztosíték van (F501 fehér henger kék csíkkal), honnan tudhatom, hogy az jó-e?
Egyre kevésbé értem. A két kiemelt rész nem ellent mond egymásnak?
"Mit jelent és kinek jár a fogyasztási jelleggörbe alapú kedvezmény?
Itt egy teljesen új intézményről van szó, amikor a fogyasztási jelleggörbe alapú kedvezményről beszélünk.
Ez azt jelenti, hogy a szolgáltatók megnézték, egy év alatt arányosan hogyan, mennyi energiát fogyaszt a magyar lakosság havonta. Ha most a gáz példáján megyünk végig, az éves szinten 1728 köbméter, havi szinten pedig 144 köbméter gázt alapul véve a szolgáltatók megállapították, hogy az éves fogyasztás például egy százaléka esik augusztusra, míg januárra annak 19 százaléka.
Ha csak az augusztusi 1 százalékot nézzük, akkor a havi fogyasztás csak 15,3 köbméter, és a szolgáltatók itt meg is húzták a vonalat. Ha tehát valaki augusztusban 15,3 köbméter felett fogyaszt, akkor feljebb lép a fizetési kategóriában. Vagyis nem arról van szó, hogy augusztusra is van egy 144 köbméteres kvótája a fogyasztónak, amit elhasználhat.
Magyarul havonta változik, hogy hol húzzák meg az átlagfogyasztási limitet.
Az MVM Next információ alapján az adott éven belül átviszik az adott hónapban fel nem használt fennmaradó mennyiséget. Tehát a nyári hónapokban ki nem használt kedvezményes mennyiség nem veszik el, hanem kummulálódik, felhalmozódik a 12 hónap során."