Keresés

Részletes keresés

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43669

Krulik Zoltán

 

 

ANZIX

 

Puha ködsuba, fut a tétova szekerem.

Idehallik a kopogása a köveken.

Kucorognak a kicsi lányok a kocsimon.

Monoton dalom neked írom a homokon.

 

Hova fut ma a sima vízen a vízipók?

Csicseregnek a kicsi ágakon a rigók.

Keseregnek a pocsolyában a verebek.

Pityeregnek a kamarában az egerek.

 

Dideregnek a kicsi széken a nagyanyók.

Hunyorognak a pipafüstben a nagyivók.

Riogathat a fatoronyban a denevér.

Libasültemet elemelte az Elemér,

 

Kavarognak a puha szélben a levelek.

Tekeregnek a falu szélen a gyerekek.

Toporognak a tereken fura fogatok.

Dudorásznak a Vakegérben a kocsisok.

 

 

2002

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43668

Krulik Zoltán

 

 

ESTE

 

Jó tavaszi szélben távoli legelő,

kinn a sötétben illatos a fenyő,

lemegyek a tóra, bár már hűvös van,

kelepel a gólya fenn a magasban.

 

Túl a hegyeken gurul a Nap már,

súgja a szellő is, mindenki rám vár,

bedobok egy kavicsot a sima vízbe,

ugranak a békák a gólya örömére.

 

Készül a vacsora, már mindenki éhes,

lessük a láboskát, van-e benne rétes,

jó békacomb jut a gólyafiaknak,

fenntről a csillagok ránk hunyorognak.

 

Lehúnyom a szemeim, vár a mennyország,

kulcsolom a kezeim, imádkozom hozzád,

ki ott fenn valahol a hetedik égbe’,

nekünk a Kánaánt már rég megígérte.

 

És ha holnap is eljön a hajnal,

lemegyek a tóra, elviszlek magammal,

kicsi-kicsi szemeid most húnyd be, nagyon kérlek,

ha eljő az álom, itt maradok véled.

 

Kicsi-kicsi szemeid húnyd be, nagyon kérlek,

ha nem jő az álom, mesét mondok néked.

 

 

2002

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43667

Krulik Zoltán

 

 

FONÓ

 

(moldvai népdal alapján)

 

A román kolinda az a szép dalocska,

ha a vén karácsony hava hull hajadra.

 

Polyáknak a polka, ruszinnak borocska,

muszkának a kedve, ha elég a vodka.

 

A svábnak a valcer, soha ne felejtsd el,

a rácnak a kóló, bolgárul a hóró.

 

Hetedik a tangó, nem elég a bankó,

jön a szép Milonga, ne legyél fajankó!

 

Ha a tót keringő mindent elfelejtő,

a sokác mihaszna, ki párját ríkatja.

 

Ha zsidó a hóra, szombaton a Tóra,

fogyogat purimkor a szatmári szilva.

 

A csángók a táncot, járják a viháncot,

ha volna ma kedved, kerekítsd a láncot!

 

A cigány úgy húzta, elszakadt a húrja,

ördöngös a kedve, csillag a szemébe.

 

Ez volt a Fonóban, az Utolsó óra,

égi áldás szálljon minden muzsikusra!

 

 

2002

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43666

Krulik Zoltán

 

 

SZINDBÁD

 

Túl a jávai tengeren,

túl az Óperencián,

túl a kínai Nagy Falon,

túl a sok szögű Bermudán.

 

Nem tudom még, merre vagy,

hol lakik az a furcsa lány.

Elmegyek, megkérdezem,

itt bújik, aki tudja tán?

 

Vár az Ég és vár a Nap,

tárva sokszínű ablakok,

tejbe’-vajba’ az ördögök,

lángost sütnek az angyalok.

 

Messze-messze a Végeken,

vár a tíz kicsi indián,

fára mászna a mókusom,

fánkot sütne a nagymamám.

 

Vár a szél és vár a hó,

„szája tátva” az emberek,

mindig csukva a nagykapuk,

pára-ködben a tengerek.

 

Árva Szindbád a tengerész,

hol bolyong, vajon merre jár,

túl a zsolnai dombokon,

Berhidán vagy Bonchidán?

 

Nem tudom még, merre vagy,

hol talál ma a holdvilág.

Égbe szálltak az angyalok,

s földre hulltak a trombiták.

 

 

2002

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43665

Krulik Zoltán

 

 

HAJDA SZÉLBEN

 

Hajda szélben, hajda havak alatt

nem tudom még merre vagy,

fenn az égben, napsütésben,

engem mikor simogatsz?

Nem tudom még merre fut a kocsi,

merre siklik a szán?

Nem tudom még, szólj, ha közeledik,

menten eléd futok már.

 

Kósza emlék; hullik a vakolat,

mállik minden rozsda már,

benn a házban, jó nagy ágyban

fekszem anyám oldalán,

épp mesét mond, merre fut a kocsi,

merre siklik a szán,

jó meleg van, tűzfa recseg-ropog

gőzölög a tea már.

 

Messze-messze szállnak a madarak,

kint a kert is télre vált.

Kis szobában, körbe’ hárman,

halkan kályha muzsikál.

Mindenünk van, bár már ütött-kopott,

este zsíroskenyér.

Ágnes mindig zongorázni akar,

kéményen süvít a szél.

 

És betoppan Nagykarácsony hava,

ég a gyertya is fenn a fán.

Benn a házban, jó lakásban

végre együtt a család.

Jó anyám még mindig sürög-forog,

mennyi meglepetés.

Én apával lenn az asztal alatt,

ó de jó a nevetés.

 

 

2001

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43664

Krulik Zoltán

 

 

FÖLDBŐL LETTÜNK

 

Földből lettünk, földdé válunk,

földből élünk, föld az ágyunk.

El kell mennünk, nincs mit tegyünk,

halál mérgét be kell vennünk.

 

Föld a kenyér, föld a ház is,

föld a csupor, föld a máz is,

földből támad száz forrásvíz,

belőle hajt a zöld ág is.

 

Küldte az Úr Szűz Máriát,

véle küldte ő szent fiát,

küldte Júda nagy földjére,

a megszentelt Betlehembe.

 

Küldte nékünk, hogy ne féljünk,

a haláltól ne rettegjünk,

bűnbánatra hogyha térünk,

megbocsátja minden vétkünk.

 

Bűneinket megbocsátja,

halál mérgét köddé váltja,

bús szívünket vigasztalja,

árva lelkünk gyógyítgatja.

 

A föld szent föld, ahol termett,

Megváltónk még kicsiny gyermek,

értünk jött el a nagy földre,

határokat eltörölte.

 

 

2001

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43663

Krulik Zoltán

 

 

Ő JÖN A SZÁNON

 

Ő jön a szánon, Ő jön a szánon, a szívem adom,

Néked ajánlom, Néked a távoli kereveten,

Égbeli tájon, nincs soha, nincs soha eledeled,

Ülsz a világon, mennyei trónodon, szekereden.

 

Nincs e világon, gondod a búra, a bajra, ha

Száll az igaz füst, száll az igazra, gonoszra, de

Kérlek a vártán, légy velem Ég Ura még most,

(Gyenge a szívem, nem zabolázta a város,)

Szűz lovaim még, nem feledik ma a táltost!

 

Hold ül a tájon, napnak ezüstje az égen, az

Úr keze int most,  kincseit szórja a szélben.

Vad haragunkat, Ő viszi, űzi a háztól,

Dúlt hadainkért száll az imánk a parázsból.

 

 

2001

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43662

Krulik Zoltán

 

 

MENNYEI SZÉP HAJNAL

 

Mennyei szép hajnal, termő ékes águnk,

földre szállt Fiadat réges régtől vártuk.

 

Puha zöld mohával, néki megágyaztunk.

Illatos szénával szépen takargatni vágytunk.

 

Véltük, nem szüléd őt márvány palotában.

Szülted vala nékünk apró istállóban.

 

Született, született, barmok melengették,

Rongyos jászolában féltőn ketten őrizgették.

 

Várták hű pásztorok, tejjel, borral, mézzel,

Jó háromkirályok mirhával, tömjénnel.

 

Üzente volt nékünk Gábriel arkangyal,

Betlehemi csillag most jő el a hajnal.

 

Most jő el a hajnal Betlehemnek földjén.

Nyugszik jászolában, nékünk Ő az igaz törvény.

 

 

2001

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43661

Kristó Tibor

 

 

A MAGAM IMÁJA A CSÍKSOMLYÓI MÁRIÁHOZ

 

Tündöklő gyöngy Fenséges Fénylő

felém villanó messze kéklő

valahányszor így szólítalak

kenyerem felett terhem alatt

így lesz ízes számban a falat

érzem szemeimmel nézel

e sorokkal is itt suhansz el

mert vagy a Teljes vagyok Részed

így van értelme az Egésznek

 

megesett hogy eltévelyedtem

virágok helyett gyomot szedtem

voltam bizony némelykor léha

hanyagul álltam kupolád alatt

vétkem az is hogy hagytam néha

ördög űzze bennem az angyalt

 

ha kifoghattam vízből a halat

rémlő szemében Téged láttalak

nem feledem a pillanatot

mikor a Rém hálóba fogott

voltam a hal halász is egyben

ujjongtam és fetrengtem is közben –

amint végre megleltelek

 

mert Énem lettél olyan nagyon

bocsáss meg ha néha gyanakszom

 

 

101 vers és ének Csíksomlyóról [126.]

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43660

Krausz István

 

 

FALUSI EMLÉKEK

 

Lankások közé rejtett kisfalum!

Ha arra járok, felderengenek

Pipázó házak téli képei

És a nyárvégi, fáradt emberek.

 

Mind ott vannak a zörgő szekerek,

Zápor utáni mélyre vájt nyomok,

Házak előtti festett kispadon

Tarka csokorban ülő asszonyok.

 

Napbarnította, megtört arcukon

Ott van a hit és minden esemény.

Nem siránkoznak fáradt tegnapon,

Holnap mindig lesz megújult remény.

 

A sok szerelmet látott utcasark.

Pislákolva egy oszlopról neszel

Ha alkonyatkor jobbra-balra néz,

De a titokból mit sem árul el.

 

Egy-egy megrogyott háztető alatt

Hány nemzedéken voltak boldogok!

Pajkos gyerekek lábai nyomát

Őrzik a gyommal benőtt udvarok.

 

Sok szép emléke ma is bennem él,

Bár koptatja az elfutó idő,

Egyre szűkül a kedves kis falu

És mind nagyobbá nő a temető!

 

 

Arcok és énekek [172-173.]

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43659

Krasznahorkai Géza

 

 

ESTI LEVÉL

 

A szó végül is megtestesült

és elhagyta házát.

Szülője – a gondolat –

elkalandozott,

így hát – rajtad kívül –

senki se volt a fejemben

aznap este.

 

Összeszedted vágyaimat,

hogy ne legyél egyedül,

s fölszálltál a szombati vonatra.

 

Egy zöld írógép kattog azóta

a vonatok kerekeiben –

s én itt, e szűk kuckó

fehér falára rajzolgatom

mozdulataidat.

 

 

Válogatás Békés

megyei fiatalok

írásaiból [56.]

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43658

Köves József

 

 

A SZOBOR ELŐTT

 

Búcsúzom, Attila.

Kalappal kezedben

ülsz a lépcsőn s nézed

milyen új végzet

hullámzik a Dunán

annyi sok rossz után.

Szomorú arcodnak

új törvényt alkotnak

e nincsen-háza házban

beteges, őrült lázban.

S lám, már téged

is félretennének.

Hát megint ilyen

lett minden, büntetlen,

mint mikor ott maradtál

a hideg síneken –

(mielőtt megszülettem).

 

Tudod-e, költő,

hogy itt az élet

ismét semmivé lett,

így ül szíved az ágán.

Mi megfizettük drágán

a hitünket az okos gyülekezetben

és álmodban: a rendben.

Mert a szabadság-szülötte

rend torzszülött e

vidéken, ahol gabona

helyett ma ósdi babona

terem és a leánysírás

bája után rovásírás

a módi, s helyetted ma már

a wassalberti dagály…

mint a szennyes ár,

közénk hatolt az új méreg,

s mint a fán, a kéreg

kis odvain az ártó gomba

szétrobban, mint a bomba,

beépül termésbe, virágba,

jaj, szobor, rút a világ ma,

hol már téged

is félretennének.

 

Hamis próféták hirdetik:

más lesz, mint eddig,

közénk verődik az éles ék, és

nem magyar már, aki békés,

aki zsidó, s aki cigány,

de él a módos zsivány

s övé a törvény,

 

míg majd egy örvény

 

nem húzza mélybe,

s akkor e szegélybe

visszatérsz te végre.

Nem búcsúzom, komor,

szomorú arcú szobor.

múljon el keserűség, bánat:

 

tudom, egyszer majd végleg

 

megleled hazádat.

 

 

2011

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43657

Köves József

 

 

SZERELMEIM – VÁROSAIM

 

Szerelmem – és néha vár is

Szajna-menti léha Párizs.

Hogyha hív, hát mennék máris.

 

Ilyenkor csak az a gondom

(magamnak is félve mondom)

megsértődik rám majd London.

 

Engem még azért is rág a

gond: mit szól majd ehhez Prága,

hisz szívemnek ő is drága.

 

S te is itt vagy, kedves Belgrád,

turistádat sose verd át,

s én ámulva nézek fel rád.

 

No és a szomszédos Zágráb,

talán nekem ő még drágább,

(bár nem múlja felül Prágát).

 

És nem múlja felül Oslót,

az emlék ködébe oszlót

de ott mégis szertefoszlót.

 

S mert nem fogott bőjti kosztra,

szívemben él ősi Moszkva,

csak meg vagyok tőle fosztva.

 

Aztán itt a cifra Pozsony.

Utaztam ott villamoson

(de a busz is vígan oson).

 

Versemet az égre festem,

s itt maradok vénen, resten,

e tüntetős, rémes Pesten.

 

 

Lájkolom a magyar

nyelvet, 2007 [85-86.]

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43656

Köves József

 

 

LÁJKOLOM A MAGYAR NYELVET

 

                      Az magyar nyelvrül

 

Lájkolom a magyar nyelvet

mert az nekem oké,

messengeren úgy vágtatok,

mint egy netes zsoké.

Rajta vagyok én a fészen

és persze az iwiwen,

(ott passzoltam el egy járgányt,

hát király az imidzsem).

 

A spanom nem twitterezik

és a spybootból kivált,

éjjel nappal csak gályázik,

csinálja a fesztivált,

a dumcsija nem is kircsa,

egyáltalján nem komoly,

az állítmányt egyezteti,

s minden új szón elmolyol.

 

Így ő sose beszél mangolt,

ikuvákum lett a srác,

de a csaja bébilédi,

érte kitörne a frász.

Yes, ő nekem nagyon baba,

habár nem egy észkombájn,

de szerkója szuper műkszik,

stírölöm a szép combján.

 

Ósünben vesz miniszokit,

Lidliben meg strasszokat,

mindben nagyon édi-bédi,

őrjíti a skacokat.

Tegnap is fönt volt a neten,

ment közöttünk a rizsa,

küldtem neki három szmájlit,

ezt nem látja pasija.

 

Faszagányos a magyar nyelv,

látod, mindent kifejez

ne má’ hogy azt hadováld,

hogy teneked link hely ez.

Nem kő ide már Kazinczy

ki szavakat buherál,

mára ez már nem nagy biznic,

nem lenne most zsírkirály.

 

Asse tudná, mi a trendi,

nem küldene esemest,

nem tudna még szörfölni sem,

lúzer lenne egyenest.

Pedig hát ő nagyon csípte

a szót, ha az idegen,

és talán a mai szöveg

se hagyná őt hidegen,

 

gáz lenne, ha plázacica

neki csá-val köszönne,

s aztán rája zúdulna a

kamuszöveg özöne,

talán meg se értené, hogy

mér trendi e hadova,

így járna és zavarában

nóném falcolna tova.

 

 

Lájkolom a magyar

nyelvet [77-79.]

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43655

Köves József

 

 

ÉJSZAKA A TETŐN

 

Este, látom, a parti rámpák

fölött csillagok gyúlnak: a lámpák,

s a sötétlő fellegek mögött

– akár a díszbe öltözött

báltermi drapérián

lent s ott fent a galérián

(ó, régimódi színterek)

arany és ezüst flitterek:

fent igaz csillagok – s mind remeg!

És szórja fényét az éjen át

egy pontra, hol mint jégen át-

hasadó, széles furcsa semmiség:

fekete lyukból nyíló derűs ég!

Mögötte zene szól, halk, ritmusos,

e diszlethez igen stílusos.

És ott egy ház, a cserépen

– mondhatni nagyon merészen –

lábait nyújtva szürke

macska siet fürge

léptekkel az eresz felé,

de nem kapaszkodik belé,

hanem föláll, nyújtózik, nyávog

(visszhangozza a repedt bádog)

és deli férfi lesz belőle.

Most egy lány siet a tetőre,

mint párducé, olyan a teste,

kecses léptének tapsol az este.

A macskaférfi odalép,

vállára teszi két kezét

és keringőzni kezd vele.

A szférákból könnyed zene

áramlik, üveghangon

vonósok húzzák az égi gangon.

Hallják s nézik a táncot,

kutyák, szakítva szíjat, láncot,

s leröppennek a galambok

nézni ez éji kalandot.

A mesepár eltáncol szépen,

lábnyomokat hagyva az égen,

mely aztán összezár kéken.

 

(Ezt álmodtam egyszer régen)

 

 

Lájkolom a magyar nyelvet [75-76.]

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43654

Köves József

 

 

DECEMBER

 

                 (Reni sorára)

 

paplanba bújik a föld

akolban vacog a nyáj

hósipkát húzott a tölgy

alszik a télben a táj

 

hurkapálca a fenyő

vattacukros buta báj

eltűnik ha tavasz jő

alszik a télben a táj

 

szélszárnyon billeg a hó

halotti csend, szinte fáj

jég alatt lapul a tó

alszik a télben a táj

 

 

Lájkolom a magyar

nyelvet [35.]

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43653

Köves József

 

 

FELHŐHINTA

 

Reninek és Ádámnak

 

Felhőhinta

felhőágon,

legnagyobb a

nagyvilágon.

 

De magasba

visz a hinta!

Kéklik az ég,

mint a tinta.

 

Szállok derűs

arany nyárba –

kapaszkodom

napsugárba.

 

 

Lájkolom a ma-

gyar nyelvet,

1999 [33.]

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43652

Köves József

 

 

ÚGY JÖTT AZ ŐSZ

 

Úgy jött az ősz, hogy észre se vettem.

Három kék szilva hullt le a kertben.

A meggyfa alatt megsárgult levél

kitárt szárnyait felkapta a szél.

A pink rózsa foszladozó szirma

ráborult a földre, mintha sirna.

Macska surrant el napot keresve,

de lassanként ránk borult az este,

a ház előtti hársfalomb alatt

búcsút intett a nyár, és elszaladt...

 

 

Lájkolom a magyar nyelvet,

Szada, 2008. augusztus [34.]

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43651

Köves József

 

 

HOLDFOGYATKOZÁS

 

A lufi hold rápottyant a

tujafenyő csúcsára,

onnan bámult szerteszéjjel

aranylábát lóbálva.

 

Fölnézett a kormos égre,

megfogott egy csillagot,

de az kiúszott markából,

s kacsingatva kacagott.

 

A hold fenn a fenyő csúcsán

lassan kiflivé fogyott,

ekkor megbillent a súlya,

s fel, az égre potyogott.

 

 

Lájkolom a magyar nyelvet [32.]

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43650

Köves József

 

 

ÁPRILISI ALKONY

 

A pajkos napocska pirosló pofával

nyelvét ki-kiöltve küldi le sugarát,

majd kacagva ráül az égi csúszdára

s lassan, nagyon lassan elengedi magát;

 

sikongatva megy le, csöppet sem sietve,

közben lángkezével szivárványt karol,

izzó háta mögé kék égfüggönyt húzva

elmerül, s hajnalig megbúvik valahol.

 

 

Lájkolom a magyar nyelvet [31.]

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43649

Köves József

 

 

KÁNIKULA

 

Már földre bukik a fenyő bágyadt ága,

mintha üde forrást, bő kutat keresne.

Vesztes csatamező: holt az egész táj ma:

eldőlt a fű, halottként nyúlt el a teste.

 

Mézzé édesedett körtét szív a darázs,

hullott szilva belébe méhfullánk hatol,

a kertben a sziklák köve izzó parázs,

gyík piheg közöttük a napon valahol.

 

Autó veri fel a sarkon az út porát:

tűzkarikát rajzol a homok a légbe,

csikorog a csap, de nem ad vizet a kút.

Elsorvadt a mályva, a kert nyári éke.

 

Zavarodott hangyák árnyékot keresnek.

Kegyelemért eseng a kék harangvirág,

s meghajtja fejét a hóhér napderesnek –

bíbor kakukszegfű rebeg érte imát.

 

Hűs cseppeket keres egy szomjazó madár,

lesből macska feni rá a foga kését.

Csönd ül a környéken. Minden holt és sivár.

 

Gyászol a táj. Várja a nyár temetését.

 

 

Lájkolom a magyar nyelvet [30.]

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43648

Köves József

 

 

MÁJUSDAL

 

Duzzad, s pattan a rügy.

Tudom, ez nem nagy ügy,

nem világmegváltó

költő tollára váró

és nem időtálló

mély gondolattömeg

de hát engedjetek

örülni a napnak

annak hogy aratnak

majd akik ma vetnek,

hogy egyre nevetnek

utcák erdők hegyek,

engedjétek, legyek

oly gondtalan mint e

koloratúr cinke,

s mosolygós akár a

nyíló barka szára,

hisz ma már süt a nap

tél-gondok omlanak

utcákat-tereket

mint fát a verebek

borítják friss remények

tavaszi zenének

tár fület sok ablak

s csókot dob a Napnak.

Vattacukor-felhők

közt nem leszek felnőtt,

bánatom levetem,

legyek ma szertelen

sok gondom elszalad

egy röpke perc alatt,

nézem a kék eget

májuslány integet.

 

 

Lájkolom a magyar

nyelvet [28-29.]

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43647

Köves József

 

 

ASSZONY A TEMETŐBEN

 

Évtizedek után láttam:

kőkeresztek sorfalában.

 

Milyen szép is volt hajdanán!

Fénytáncot járt a nap haján.

 

Csókjai buja fűszerek,

forrón ölelték hűs szelek.

 

S ha futott réten-hegyen át,

füvek csiklandták derekát.

 

Talpán ma rozsdás levelek,

fölötte bárányfellegek.

 

Száraz avaron lépeget.

Csak földet néz, nem kék eget.

 

Mögötte minden, ami volt,

előtte sok-sok régi holt.

 

Most sírok között andalog...

Várják már fönt az angyalok.

 

 

Lájkolom a magyar nyelvet [22.]

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43646

Köves József

 

 

FELESÉG

 

(Évfordulóra)

 

Hogy te mi vagy nekem?

Nem tudom sorolni.

Te vagy tiszta ruhám,

megszokott, jó holmi.

Te vagy a kenyerem.

Te vagy a kalácsom.

Te vagy az ünnepem.

Te vagy a karácsony.

 

Te vagy a kispárnám.

Te vagy a jó álmom.

Te vagy a kedvesem.

Ezer éve párom.

Te vagy az otthonom.

Puha, meleg fészek.

Ha emészted magad:

Én is elenyészek.

 

 

Lájkolom a magyar

nyelvet [21.]

Zsonát Creative Commons License 2018.01.30 0 0 43645

Kövér Erzsébet

 

 

KIS VERSEK ISTENHEZ

 

CSIPKEBOKOR

 

Ne úgy, mint Mózes Egyiptomnak földjén!

Ne lángbokorban!

Gyönge volnék ilyen találkozásra.

Uram, én téged másra kérlek, másra.

Szemet adj nékem, tiszta két szemet,

Hogy lássalak és felismerjelek.

És sarut oldjak előtted a porban,

És áldjalak és átöleljelek

Virágzó csipkebokorban.

 

 

ATYÁM

 

Tudom, hogy messzi vagy

S mégis mindig közel.

Tudom, te megsegítsz,

Hogy hozzád jussak el.

Tudom, hogy porszemek

Előtted a nagyok,

És mégis, senki – én,

A gyermeked vagyok.

Te nagy, Te szent, Nevezhetetlen Egy,

Akit Atyámnak mondhatok.

 

 

LABDAJÁTÉK

 

Én kisgyerek vagyok. Véled is játszom.

Piros játékos labda-szívemet

Hajítgatom neked.

De sokszor félek, sokszor búsulok:

Olyan magasra dobni nem tudok,

Lásd, hogy elérjelek.

Ám jó vagy te: csak biztatsz és nevetsz,

Hogy újra-újra dobjam, integetsz.

S ha mégse száll elég magasra labdám,

Lenyújtod jóságos karod

És megkapod.

 

 

Isten kezében

[156-157.]

Törölt nick Creative Commons License 2017.12.09 0 0 43644
Előzmény: Törölt nick (43643)
Törölt nick Creative Commons License 2017.12.09 0 0 43643

Kálnoky László: Hó

 

          Kardos Györgynek

 

A síkon mintha szellem

járna, fehér köpenyben

mezítláb surranó.

Hull szélben imbolyogva

az égi dunyha tolla,

a hó, a hó, a hó.

 

Föltekintünk az égre,

s hull, nem tudjuk, mivégre,

a hó, a hó, a hó.

Kit takar el a felhő?

 

Ha tőle üzenet jő,

értelme túl fakó.

 

Fúr-farag fenn a holt ács,

a fénylő nyírfaforgács

műhelyéből való.

Téli tájképre festve,

mozdulatlan pereg le

a hó, a hó, a hó.

 

Háztetőn s csatatéren

szétterül gyolcsfehéren

a hó, a hó, a hó.

Földben maradt magokra,

elfelejtett halottra

boruló takaró.

 

Hol jár az elvonult had?

Vastag gyapotba fullad

a ködbe lőtt golyó;

a lelkiismeretben

fehérlő füstje lebben,

a hó, a hó, a hó.

 

Az égi zenekarban

túl halk, de tiszta dallam

a hó, a hó, a hó;

felhők közt menekül fenn

s nem cseng már a fülünkben,

oly gyorsan elhaló.

 

Lágy szél fúj nemsokára.

A télidő halála

szívet szorongató.

Születve és kimúlva,

fogyó időnk tanúja

a hó, a hó, a hó.

Dudusch Creative Commons License 2017.12.08 0 0 43642

Ez hadd legyen az én titkom ;)

Előzmény: Törölt nick (43640)
Törölt nick Creative Commons License 2017.11.28 0 0 43641

 

Rövid az életem: leírni is csak röviden lehet. Tizenöt és fél éves voltam, amikor első versem - valami kis névnapi köszöntő - megjelent Benedek Elek nagyapó Cimborájában, s akkor kaptam az első honoráriumomat. Azóta sem voltam olyan boldogan büszke és magammal megelégedett, mint akkor. Azóta sok mindent láttam a világban, becsületesen próbáltam írni magamról, és arról a sok mindenről, amit láttam. Szülővárosomból, Szatmárról négy éve kerültem Kolozsvárra, most itt végzem a jogi fakultás utolsó esztendejét. A szenvedést is megkóstoltam már, néhány évig állandóan levert voltam és szomorú. Most huszonkét éves vagyok, de napról napra fiatalodom. Éjszakánként szépeket álmodom, rendületlenül hiszek Istenben és az emberekben. Hiszek a nőben, a versben, a szépség és jóság missziójában. Valami lesz belőlem, de még nem tudom: mi.

 

1929

 

(Dsida Jenő fiatalkori önéletrajzából)

 

 

Dsida Jenő

 Hát nem különös?

 

Éles, áttetsző hűvös,

de nem borzongató.

Száraz levél koppan a kerítésen.

A roggyanó léptekkel ballagó vén postás

kövér táskája is csupa ilyennel van tele.

Az életre jön a halál,

az életre jön a halál -

hajtogatják a remegő kis kukac-szájak,

s valahonnan a kert végéről

mintha az ősz integetne hamiskásan:

Mindjárt jövök!

 

Az ég szinte felhőtlen

és zavartalanul, megdöbbentően kék.

Az egyetlen fellegfoszlányba egy gyermek kapaszkodik,

akit talán mindnyájan ismertek rajtam kívül -

s kitágult szemekkel akar bekandikálni

a felhő mögé,

a titokzatos, messzi kék csodákba.

 

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2017.11.28 0 0 43640

Ezt hogy csinaltad kedves Dudush? Nyitottad ezt a topikot sok-sok evvel ezelott, megis az elottem 2 hozzaszolassal levo az elso hozzaszolasod ebben a topikban. A nyito hozzaszolast ki irta meg ? :-)

Előzmény: Törölt nick (43639)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!