Szeretnék hírt adni róla, hogy ma, 2009. október 30-án, pénteken 16 órakor nyílik a bajai születésű, idén 80 esztendős Kossuth-díjas festőművész,
Udvardi Erzsébet
kiállítása a bajai Türr István Múzeum Nagy István Képtárában. A művésznő életútját Jávor Béla ügyvéd-író méltatja. Közreműködik Mohai Gábor előadóművész.
A tanítóképző nyugati szárnyát ábrázoló kép, úgy látom, ugyanaz, ami az "Üdvözlet Bajáról régi képeslapokon" c. könyvben a 11. szám alatt szerepel. (Csak ott mellette van, virágdísszel dekorálva a Lőkert is.) Nem világos számomra: hogyha az 1900. körüli évszám-meghatározás helyes, akkor miért nincs már meg az 1894-ben épült keleti szárny is. Gondolom, a felvétel ez időpont előtt készült, feltehetőleg a képeslap is.
Érdekes a kép abból a szempontból is, hogy magyarázatot ad, miért nem égett le az 1840-es nagy tűzvészben a mai Zeneiskola (Dózsa György u. 18.) Az épület ugyanis lényegében egymagában állt, csak a vásártér vette körül.
Derűlátó mondatomban valóban pontatlanul fogalmaztam. Azt kimondani, hogy valahol nem maradt akna vagy robbanószerkezet, még 100 év múlva sem lehet bizonyossággal. Inkább úgy igaz, hogy aki ma hajóra ül a Dunán, nem kell attól tartania, hogy a járműve aknára fut.
Valóban irtózatos mennyiségű különböző robbanószerkezetet telepítettek a háború idején a mai Magyarország területén. Azt olvastam, hogy a magyar aknakutatók a 90-es évekig több mint 13 millió robbanószerkezetet semmisítettek meg. Úgy tudom, jelenleg a Duna-Dráva Nemzeti Park kezelésben levő erdő, mely Nagybajom és Böhönye községek közigazgatási területén fekszik, az egyetlen hivatalosan elaknásítottnak tekintett körzet. (A II. világháború idején a Balaton délnyugati sarkától a Dráváig telepítettek aknákat az ún. Margit-vonalra. Az említett térség a Margit-vonal része volt.)
Ami a Dunát illeti. Többször említettem, hogy a bajai Lichter Ferenc emlékiratával foglalkozom, aki évtizedekig volt a vízügy hajóvezetője. Uszályokat, kotrókat vezetett. Egyszer sem említette, hogy aknáktól tartottak volna. (Az 50-es évek második felétől.)
Mindent összevetve: Mwin levelezőtársamnak igaza van. Azt határozottanategórikusan kimondani, hogy a Dunában nincs többé akna, - a II. világháborús aknatelepítések után - még sokáig nem lehet.
Zoli bácsi, engedd meg, hogy vitatkozzam. Az a helyzet, hogy teljes mértékben hozzáférhető a szövetségesek archívumaiban a Duna magyarországi szakaszán végzett robbanószerkezet-telepítések adatai. Ezek alapján tudható, mennyit dobtak le. Az is tudható, hogy az eltelt évek alatt mennyit szedtek fel. Sajnos, a kettő közötti különbség nemhogy sok, de százas nagyságrendű. Szóval még bőven lehet döglött akna, valahol az iszap mélyén, folyóágyba ágyazva, esetleg ma már szárazföld, egykoru folyómeder alatt. A honvédség tűzszerészei ezzel nagyon is tisztában vannak, többek között épp ezért készült el a BAJA nevű gyorsbeavatkozó tűzszerész járőrhajó.
Szkennelni nem is próbáltam, mert teljesen felesleges. Nincs nekem húszcsillióba kerülő hiperfelbontású eszközöm, hogy azzal dolgozzak. Mert azért a mikrofilm elég mikro. A bepötyögés meg komolytalan lenne, a képeket meg max pauszpapírral kopírozzam át. :-))))))))))
Ez melyik könyvtár? Ha nem megy a szekkenelés és a filmezés sem, akkor marad a régi módszer, a bepötyögés! Papírra másolni, mint egy kódexet, ma már megmosolyogtató lenne!
Albert Iván kollégám a helytörténész klubban a cikknél lényegesen bővebb előadást tartott a Drina és a Szófia tragédiájáról. Jelezte, hogy megkísérli az áldozatok teljes névsorát kikutatni.
1948 és 51 között három hajó futott aknára: a Bajkál, a Dömös és a Tass. A bajaiakat a Dömös tragédiája érintette. A robbanás több túlélője ma is köztünk van Baján.
Az aknakutatás jeles ismerője volt a közelmúltban elhunyt Biczók Sándor - Baja köztiszteletben állt személyisége -, egykori hajóstiszt. Fiam az ő segítségére támaszkodva készített dolgozatot a Baja környéki dunai aknakutatásról.
A Bánffy mellett minket helyileg közvetlenebbül érintő tragédia volt, amikor 1944. június 20-án déltájban a Ruthof futott aknára Érsekcsanádnál. A személyzet 5 tagja vesztette életét. 12 év után a MAHART kiemelte a roncsot, majd Érsekcsanád néven hajózott vele. További felújítását gazdaságtalannak tartván, eladták. Most volt a 25. évfordulója, - Felső Róbert érsekcsanádi polgármester mondott ünnepi beszédet Regensburgban -, hogy az Érsekcsanád múzeumhajóként szolgálatba állt.
Jómagam többször írtam a Ruthof (Érsekcsanád) tragédiájáról. (Petőfi Népe, régi Bajai Tükör stb.) Lőrinczi Csaba kollégám feltette a www.bacskaisport.hu c. internetes lapjára is. (Most, az újjáalakított lapban nem találtam meg.)
Megnyugtató, hogy - hála a honvéd tűzszerész zászlóalj hősies tevékenységének - a Dunában nincs többé akna.
Megkíséreltem a dunai hajó tragédiákhoz hozzászólni. Azt mondja, hogy nem vagyok jogosult. Két órai munkám kárba veszvén, most teszek egy kísérletet. Ha nem sikerül, akkor feladom.
Amit te is említettél az a Bánffy nevű gőzhajó volt, ami 1944-ben futott aknára, ha jól tudom Harta közelében.
Tényleg erről jut eszemben, hátha tudtok segíteni. Elkezdeném feldolgozni a régi bajai napilapokat. Egy a gondom, hogy a könyvtárunkban lévő mikroolvasó elég ratyi. Sajnos nem tudom lefotózni a kockákat. Scannalni meg nem tudom, mert más a mikor-diának a szabványa. Bármilyen megoldás, ötlet érdekelne.
Bízom benne, hogy érdekes képeket tudok majd közkinccsé tenni…
