Az van, hogy az összeget nem utalják, hanem a kártyatársaságon (Visa, Mastercard, stb) keresztül helyezik vissza a kártyára. A kialakult helyzet miatt (rengeteg refund, chargeback) a kártyatársaságok is extrém leterheltek, ezért ami normál esetben 5-6 napot vesz ihénybe, most egy hónapig is eltarthat.
május 5-én megkaptam a Lufthansától a refund visszaigazolást és 2 hete az ügyfélszolgálat azt mondta, hogy megtörtént a visszautalás. A kártyámon viszont a mai napig nem jelent meg az összeg.....
Van esetleg hasonló tapasztalata valakinek? Meddig várjak még vajon?
25 percig tartott, amíg élő embert kapcsoltak (10 perc zenehallgatás), megtalálta a refund igényeimet mindhárom jegyhez (a jegy száma alapján neki sem sikerült, elő kellett bányásznom a refund case ID-kat), hozzáadta az utólag felszámolt extrákat (ezekről el is feledkeztem), és útnak indította a pénzemet.
A booking nálam a szállásadóra mutogatott, a szállásadó pedig a bookingra. Közben a booking a force majeure záradékkal kötelezte magát és az összes szállásadóját, hogy a non-refundable szállások díjait is térítsék vissza. A mi esetünkben 7 főről és 2 éjszakáról volt szó.
Mit tudtál 25 percig beszélgetni a "deltás" hölggyel? ;-)
A Booking nálam nagyon nem kavart be. A szállásadók döntésétől függött, hogy visszaadják-e az eredetileg nem visszajáró pénzeket. Két foglalásom volt. Amelyik egy napos volt az nyelte be a pénzt. Egészségér! A többnapos foglalás megértő volt, lemondott a fizetési kötelezettségemről.
Lufthansa-csoportot úgy, ahogy van, hanyagoljuk, a Swiss-szel rendszeresen szívunk. Férjem régebben a Lufthansánál dolgozott, akkoriban szinte ingyen repkedtünk mindenhova, meg akkor még számított valamit a nevük, más idők voltak azok. Mára a minőségből leadtak, az ár maradt, az ügyfélkezelés pedig kritikán aluli.
Jah, nekem az egész június-július erről szólt.. ömlöttek a képek, emlékek. Mi 10 éve mindig ugyanakkor mentünk, és ezt a Google is tudta.
Lufthansával én nem tudtam zöld ágra vergődni sem telefonon, sem mailen, így a héten elindítottam a charge back-et. 10 jegy, egy vagyon.. nem várok tovább rá, látva a leveleiket. (állítják hogy egyet visszaadtak, de nem.. a másik 9-ről meg nem beszélnek. Vicc) Szerencsés vagy, hogy nem velük utaztatok volna.
Holnapután indulnánk Amerikába és tavaly ilyenkor már ott voltunk, így a google photos-tól a facebookig mindenhonnan ömlenek az emlékek. Kicsit el vagyok kenődve, de nincs mit tenni. Viszont gondoltam, mostmár csak utánajárok, mi a helyzet a Delta refunddal. Az oldaluk nem ismerte fel a repjegyeink számát és azt mondta, hívjam fel őket, úgyhogy gondoltam, rászánom az időt és a pénzt. Hát megérte! 34 napja igényeltem refundot, azóta semmi nem történt, ma pedig egy 25 perces hívás mindent megoldott. Nagyon kedves és barátságos volt az ügyintéző és nemcsak utánanézett, hanem elindította a pénzt vissza a kártyámra, innentől a kártyatársaságon fog múlni (tudom, hogy ők is el vannak havazva, mert van függőben egy chargeback-em is és nem győznek bocsánatot kérni).
Részemről kalapemelés az összes légitársaság, szálloda és pénzintézet összes ügyintézője előtt, de komolyan. Nem győztem a deltás nőnek sem hálálkodni, igen, tudom, ez a munkája, de nem ilyen mennyiségben, és el tudom képzelni, hogy az utasok többsége az összes frusztrációját rájuk önti.
Egyedül a booking.com-ot nem sajnálom, ők elég gusztustalanul jártak el, nagyon megcsappant bennük a bizalmam.
Nekünk szerencsénk volt, mindketten dolgoztunk a karanténban végig, így szabink van bőven-bár ez szokott lenni a szűk keresztmetszet. Félek, ősztől megint be leszünk zárva, így kicsit próbálunk kimozdulni.
New-York-i unokatestvérem és férje is, akik egészségügyben ill öregek otthonában dolgoznak elkapták, még áprilisban..írták mindenük fájt, hasmenés, hányás (légúti problémák semmi). A kiskamasz gyerekeik viszont megúszták. Azóta mindenki jól van.
Közben összeraktam a jövő évi végrehajtási tervet.
Ha minden ok, akkor USA. Ha lehet utazni, de az USA még balhézik önmagával, akkor Izland. Ha lehet utazni, de a repülős, előrefoglalós utak még neccesek, akkor saját autóval, kevés előfoglalással Norvégia, Nordkap.
Tudom, hogy nagyon rossz a helyzet Amerikában, de hol van lehetőség a mostani helyzetben bárhol a világban normális életet élmi? Magyarországon? Ugyan már. Az itteni helyzetről nem írom le a véleményem, mert nem szeretném, ha politikai színezete lenne, de annyi azért biztosnak látszik, hogy itt sem lenne olyan fényes minden, ha többet tesztelnének. Azt már sejtem, hogy akár meddig is tart ez a vírus okozta rémálom az életünk soha nem lesz olyan, mint a vírus előtt.
Tegnap beszéltem nagynénémmel Floridában. A falujukban 500 fertőzött van. Unokahúgom osztálytársa (16 éves) is megfertőződött, emiatt unokatesómék családja is karanténban volt, elég durva a helyzet. Náluk nem opció a hazajövés mondjuk, a 70-es években ment ki nagynéném és a gyerekek, unokák már ott születtek.
Mostanában nem érdemes utazni arrafele, az biztos - de hogy tömegesen visszajönnek emberek, azt sem tartom valószínűnek.
egyik ismerösöm ny-europabol 2001-ben ment ki dolgozni, élni; Ö azt irta, hogy ha a mostani szituacioban lenne az akkori döntes/lehetöseg/kerdes elött, akkor nem menne.
...de azert visszajönni nem akar (Washington allam)
"A third of Americans show signs of clinical anxiety or depression, according to the Census Bureau. Suspected drug overdose deaths surged by 42 percent in May. Small businesses, colleges and community hubs will close.
At least Americans are not in denial about the nation’s turmoil of the last three months. According to a Pew survey, 71 percent of Americans are angry about the state of the country right now and 66 percent are fearful. Only 17 percent are proud.
Americans are reacting in two positive ways. We’re seeing incredible shifts in attitudes toward race. Roughly 60 percent of Americans now believe that African-Americans face a great deal or a lot of discrimination.
Aszpirin, van hír esetleg a kiutazásról? Mert amit én hallottam a napokban az nem túl biztató.. Távoktatás indul sok helyen, és akit távoktatnak, nem kap vízumot :(
Mondjuk nálunk meg a Skócia látszik borulni a Brexit miatt, elcseszett világot élünk...
az egy megallapodas (a monda szerinti, de nem ismerem a törtenelmet annyira) visszacsinalasa lenne.
irhatom azt is - hatha magamra huzok egy ujabb csoportot :-))) - Putyin viszi az ellenértéket Trumpnak, és kéri vissza Alaszkát - mert ahogy bennem dereng, valami ilyen is volt, hogy oroszoktol vették meg
"normalis magyar es normalis szlovak kozott semmi gond nincs"
ezt készségesen el is hiszem
szerintem normalis fekete es feher, stb. normalis semelyik kettö között sincsen !!!
mert nem ez a "gyári" (ezt sem sértönek szánom !!!) kategoria szamit, hanem az aktualis ember aktualis tette, viselkedese (a mostani es amit addig tett)
bocs, nem szandekoztam celozni, érzékenységet érinteni, bántani. - ez a legfontosabb
egyszerüen csak mivel nem ismerem annyira az USA történelmet, arra kívántam célozni, hogy ami ott folyik, hogy indiánok pl. elnöki portrék stb. ellen, az egyreszt erthetö: ök elöbb voltak ott, de akkor feltehetö a kérdés: miért pont az indiánokig menjünk vissza ? a bölények biztos mást szeretnének.
A magyar törtenelmet sem ismerem, de mégis kevésbé nem, ezért hoztam azt példának, hogy akkor itt is sokan jöhetnének, hogy a mostani állapot nem jó, állítsuk vissza az X, Y, Z évvel ezelöttit. A fehér ló csak 1 példa volt, szerepelt ott más is. ...persze azokat is megbanthattam, de a legkisebb szandekom sem volt erre.
100 meg ilyesmi évekre pláne nem céloztam vagy okoltam volna valakit ! (ha okolni kell, akkor én a magyar politikát okolom magamban érte; sikerült sokszor a "jó" oldalon állni, meglett az eredménye)
örülök neki, hogy Te szerencsésként "SOHA semmilyen megkulonboztetes nem ert a magyarsagom miatt" ..másokat, abban az országban igen (nem csak tavoli hierekböl tudom).
persze: én nem céloztam ilyesmire sem !
csak a mondára céloztam, amit - mint irtam nem a törtenelem az erössegem - kb. ugy ismerek: Szvatopluk-kal fehér lóért csere. "gondolom" Szvatopluk már nem él (mint a Kolumbusz es utana nehany generacio altal megölt indiánok sem), hát valami mai "utódját" kerestem.
Bocs, hogy bánt(ott), félreérthetö volt, remélem így jobban érthetö (esetleg persze így sem "bocsánatos").