Nagyon köszi a választ! Még gondolkozunk mi legyen.
Igazából kéne valaki akinek ilyen van :)
Benn voltam a kereskedésben, és mondtam, hogy mondjanak vmit, vagy mutassanak egy komplett rendszert ebből. Sajnos nincs :( tehát csak az van amit a kereskedő mond. :)
Használ valaki Caleo film mennyezetfűtést ? Kíváncsi lennék a tapasztalataira olyan téren is, hogy kellemes-e ez a fajta fűtés és arra is, hogy mekkora a villanyszámla. Nekem egy kb.55 m2-es területre lenne beépítve. Gyártókkal és forgalmazókkal már beszéltem, de ők nyilvánvalóan az előnyeit mondják el. Jó lenne, ha tapasztalatok is alátámasztanák ezeket az információkat.
Ha csak alvásra, ágyban tartozkodásra van használva a szoba, akkor az ágy felé szauna, vagy normál infra film. Az ágy területét befűti, hang és fény mentes, az olcsóbb megoldások közzé tartozik, kapcsolóval, és termosztáttal is szabályozható.
Persze én abból az esetből indulok ki, hogy most lesz kiépítve a rendszer, és kétszeresen vezetékelnek. És az egyik vezetékre kötik az egyik termosztátot, a másikra a másikat.
Adott egy 60m2-es könnyűszerkezetes hétvégi ház. A földszinti rész fűtése megoldott kandalóval. Az emeleti részen szeretnénk két kb 9-10m2-es szobát kialakítani. A ti véleményetek szerint milyen elektromos fűtést lenne gazdaságos telepíteni úgy, hogy esetleg huzamosabb idelyű tartózkodásra alkalmas legyen (pl:télen 2hét). Nappali áram 3fázis, vezérelt 1fázis de átalakítás nélkül berakható a 3f is. A belmagasság 2,5m lenne, a padló laminált.
Nem erted, latom. A vezerelt _szabalyozhato_ teljesitmenykent eri meg a szolgaltatonak. Neki minden olyan megoldas rossz, aminel nem tudja lekapcsolni. Az rohadtul nem erdekli azokat, akiknek tartani kell a megvasarolt mennyiseget, hogy milyen aron kapod azt az aramot (forditva: nekik szukseguk van szabalyozhato teljesitmenyre, es ugy erik el azt, hogy engedd magad szabalyozni, hogy inkabb adnak arengedmenyt). A lenyeg, az egyetlen cel, hogy szabalyozni lehessen (aka'r indirekt, menetrendekkel, akar direkt, azaz kozvetlen parancsokkal). Ezert irtak meg igy a jogszabalyt, hogy ezt biztositsa nekik a szerzodes alapjan a fogyaszto. De az nem biztositja, aki relezik. Logikai uton (is!) lathato, hogy csalassal szerez arengedmenyt.
Az teljesen korrekt, ha egy szobaba betesz valaki 2 panelt, az egyiket nappalira, de az csak 19 fok alatt indul, a masikat vezereltre, de az 22-23 fokot probal tartani. Igy ugyanis lehet a vezerelttel tenylegesen kikapcsolni, raadasul a kikapcsolaskor nem indul be a masik (mert vagy eleve ment mert 19 alatt volt, vagy nem ment de akkor most eppen nincs is oka indulni).
Egyebkent meg nem csak A meg B van, lehet olyat is hogy este 6-ig mindig draga, 6 utan mindig olcso (de akkor a draga a normal "A"-nal is dragabb). Miert nem valasztja senki villanyfutessel? Csak azert, mert a vezerelt csalassal me'g olcsobb.
Miért nem tettek bele több megbontási lehetőséget? Pongyolák? Vagy csak a sufnituningot tiltják? Esetleg nem akarták meggátolni a villanyfűtés terjedését?
Az csak egy lehetoseg a megbontasra, amit explicite kulon kiemelve tiltanak (erthetobb magyarazat: eddig nem volt benne a szerelesi munka, es peldakent csak a dugaszolas volt, merthogy az volt a jellemzo csalas; most viszont korszerusitettek a szoveget).
Mondjuk udvozolnem, ha matematikai logikai formulakkal lenne leirva a jog osszes paragrafusa, akkor nem lehetne belemagyarazni.
A pontos szöveg: "(4) A „B” árszabás szerint számolható el a felhasználó által meghatározott bármely, szakaszosan is biztonságosan üzemeltethetı, külön mért – az elosztó vezérlőberendezésével a vezérelt felhasználói áramkörre állandó jelleggel, megfelelı segédeszköz (szerszám) hiányában állagsérelem nélkül nem leválasztható módon, nem dugaszolhatóan csatlakoztatott – felhasználói berendezés fogyasztása."
A szolgaltato orul is, ha veszed a termeket, de csak ha korrektul, azaz ha mindig akarsz bele aramot akkor fix nappali aron. De ugye nem ezt teszed. Nem ertem, irt mar itt olyat is valaki, hogy megbukott ezzel es fizette a buntetest. Hivd fel az eon aramkommandojat, es kerdezd meg (ha jot akarsz magadnak, nev es cim nelkul), hogy szabalyos-e a bekotes. Ne a szerelesi munkaban erdekelt szerelot kerdezd, aki esetleg a kepzeseket is elengedi a fule mellett.
Azt nem akarod megérteni, hogy idézem: "a vezereltet csak es kizarolag szerelesi munka nelkul megbonthatatlan osszekotessel szabad osszekotni a fogyasztoval" ennek a kitételnek a nállam is megvalósított rendszer megfelel. A beépitett relé áramkörileg a "szerelési munka nélkül megbonthatatlan" kategória.
Az pedig hogy a nappali árammal mit működtetek, már abszolult magánügy. A szolgáltató pedig örülhet, hogy veszem a termékét.
Szabalyosan mukodes alatt a muszakilag jol mukodik-et erted? Mert azt nem allitottam, hogy muszakilag nem megoldhato. Csak azt, hogy TILOS igy bekotni.
Legkesobb a smartmeter-ekre valtasnal a profil alapjan ki tudjak szurni (most is, csak nehezebben, es meg nincs ra trigger).
A szabalyos bekotes: a meromutol a fogyasztoig olyan osszekotes, amely szerelesi munka nelkul nem bonthato. [Termezsetesen a fogyaszto berendezes kapcsolgatja ki-be, de a fogyaszto elotti megszakitas tilos.] A vezereltre kotott fogyasztonak a fogyasztasa kikapcsolasi parancs utan 0 kell legyen, nem terhelheti a halozatot (ugye ugyanabbol a halozatbol vetelez, csak merni van ket kulon ora). A vezerelhetoseg a lenyeg, es ebben nem csak a kikapcsolas van benne, de a lecsengesi gorbek es egyebek is. A cel az, hogy az kapja olcson, akivel lehet szamolni, mert tipikusan viselkedik a fogyasztoja, es akinek mindegy, hogy mikor kapja (bar a rendelet ma is rengeteg szocialis elemet tartalmaz...)
Mondom, hogy orszagos szinten (rendeletileg) tilos. Es konkretan demasz teruleten eon kozpontosoktol tudom, hogy tilos. Akkor is, ha me'g a jogosultsagi papirral rendelkezo szerelok kozul is paran esetleg ezt nem igy allitjak. Be is ideztem, keressem meg ujra? Ugy van leirva (nemreg pontositottak), hogy a vezereltet csak es kizarolag szerelesi munka nelkul megbonthatatlan osszekotessel szabad osszekotni a fogyasztoval.
Szerintem surgosen vedd ki a szovegbol a reles atkapcsolasos trukkot, mert kellemetlen buntetoszamlat kaphatsz emiatt a szabalytalan vezerelt bekotes miatt!
Ha jól emlékszem 198 kWh/nm/év a 'norma', ennek 55%-a alatti ház A+ besorolást kap. Hol van ez még a passzívháztól... A+-on belül is lehetnek nagyságrendi eltérések.
Azt azért hozzá kell tenni, hogy primer energiában kell érteni ezeket a számokat. Vagyis gázzal konkrétan ekkora hőigényt kell produkálni. Villannyal egy 2,5-szeres szorzás után kell ennyinek lenni. Fával egy 0,6-szeres szorzás után (vagyis fával A+-t kap egy átlagosnál picit jobb ház is).
Szerintem csak akkor lesz gazdaságos a villanyfűtés, ha a kandalló elviszi a fűtési igény nagy részét. Számolj utána! Egy A+-os ház fűtési igénye valahol 100 kWh/nm/év alatt van. A 100-as értékkel számolva (legrosszabb eset) lesz a házad fűtésénekl fogyasztása 180*100=18000 kWh évente. Ez nappali árammal 900.000 Ft, éjszakaival és 600.000 Ft körüli. Ha elmész passzívház szintig a szigeteléseddel (és a légtömörséggel, szellőztetéssel, mindennel, mert ehhez a szinthez ilyenek is kellenek) akkor 15*180=2700 kWh lesz a fogyasztás éves szinten. Ezt nappali árammal 135000 Ft, éjszakaival kb. 90.000. Innen láthatod, hogy tisztán villannyal nem lesz olcsóbb a fűtésed mint egy sokkal rosszabbul szigetelt ház gázfűtéssel. Sőt ha a kandalló nem tud sokat segíteni akkor kifejezetten drága lesz.
A kandallót azért én átgondolnám. Egy jól szigetelt ház hőigénye nagy hidegben pár kWh, legyen mondjuk 5. Egy ekkora teljesítményű kandalló kellene, de szerintem a duplájánál se kapsz sokkal kisebbet. Vagyis túl fogod fűteni a házat. Hacsak a hő nagy részét nem tudod benyomni a padlóba és eltárolni. Átmeneti időben amikor nincs akkora fűtési igény akkor meg bőven sok lehet a kandalló hőleadása. Lehet, hogy érdemes lenne más kályhatipusban gondolkodni amik jobban elnyújtják a hőleadást (cserépkányha, tömegkályha, ilyesmik).
És még egy. Infra fűtésnél ne gondolkozz éjszakai áramban. Az akkor hatékony, amikor dolgozik, ugyanis az az elmélet van mögötte, hogy pár fokkal alacsonyabb hőmérsékletet tartva a sugárzó hővel ugyanazt a hőérzetet lehet nyújtani, miközben a pár fokkal hidegebb miatt a ház hővesztesége kevesebb. De ez csak akkor igaz, amikor van infravörös sugárzás. Ha nincs, akkor marad a pár fokkal hidegebb levegő hőérzete. Ezért jó ez a megoldás pl. fürdőszobába ahol keveset tartózkodsz, mert elég csak akkor fűteni amikor bent vagy. De egy jól szigetelt házban nem nagyon tudok elképzelni hőmérsékletkülönbséget a helyiségek között, ilyenekkel operálni se éri meg. Ugyanígy nem éri meg nappalra leengedni a hőmérsékletet. Egyszerűen nem fog kihülni estig.
Nem ártana ezt helyiségenkénti bontásban is tudni.
Eből könnyen megállapitható hova mi a gazdaságosabb.
Azt sem tartom kizártnak, hogy vegyesen a legjobb telepiteni.
Amúgy a 2 fűtés között csak pár % különbséget gondolok. Pl a fürdőszobába a sugárzó fűtés a jobb (infra). A hálóban inkább meleg legyen (a paplan alatt nem érződik a sugárzó hő).
Akkor úgy kérdezem, ha van egy adott (110nm) lakás jól szigetelt új építésű, akkor melyikel fogom tudni olcsóbban kifűteni? És melyiknek olcsóbb a bekerülési értéke?