Főleg Európa népeinek genetikai összetételéről, ami történelem során folyamatosan változott szól a topik. A neandervölyiektől kezdve. A történelmi összefüggéseken van a hangsúly.
Gyakorlatilag Vazul volt az utolsó akinek magyar felesége lehetett, az utódai mind külföldről hoztak feleséget, nem sok magyar vér volt III.Bélában, csak az apai vonal.
Remélem Corvin János haplocsoportja is megjelenik végre idén egy tanulmányban és az MTA is átveszi, ha Zsigmond király volt a dédapja, lehet nekem is lesz egyezésem :) ha kun volt az ős vagy román, akkor nem.
Romanian Genetic test in 2016 shows Romanians are West Eurasians with Haplogroups that are with the first Humans entering in Europe and settled here for more than 20.000 Years ago...
The Romanian gene pool is mainly composed of West Eurasian lineages H (31.7%), U (12.8%), J (10.8%), R (10.1%), T (9.1%), N (8.1%), HV (5.4%),K (3.7%), HV0 (4.2%), with exceptions of East Asian haplogroup M (3.4%) and African haplogroup L (0.7%)...
Különlegesen ritka, egyedülálló leletekre bukkantak a Ferenczy Múzeum és a Salisbury Régészeti Kft. munkatársai, akik közösen tártak fel egy területet a budapesti agglomerációban található Páty területén, egy ipari beruházást megelőzően. Az itt feltárt 77 sírt számláló honfoglalás kori temető közepén kerültek elő a veretes tarsolyt tartalmazó sírok, egymástól alig néhány méter távolságban – tájékoztatott a régészeti vállalkozás.
A Salisbury arról is tájékoztatott, hogy a temetőben napvilágra került csontvázak többsége jó állapotban maradt fenn.ENNEK KÖSZÖNHETŐEN A TERVEZETT ANTROPOLÓGIAI ÉS DNS VIZSGÁLATOK TOVÁBBI INFORMÁCIÓKKAL BŐVÍTHETIK MAJD AZ ISMERETEINKET.
A hazai és nemzetközi laboratóriumokban végzett vizsgálatok a reményeik szerint nem csupán az elhunytak életkorára és nemére, hanem az eltemetett személyek korábbi lakhelyeinek földrajzi azonosítására, és az esetleges rokoni kapcsolatokra is fényt deríthetnek.
A tervezett stroncium izotópos vizsgálattal megtudhatjuk, hogy ezek az emberek hol születtek (a Kárpát-medencén belül, a Kárpát-medencén kívül), a Kárpát-medencén belül hol élték le életük legjavát, adott esetben pedig még az is megállapítható, hogy körülbelül mikor költöztek a dunántúli régióba– mutattak rá a Salisbury régészei. – Emellett az antropológiai vizsgálatok során számos megállapítást tudtunk tenni arról, hogy hogyan éltek ezek az emberek, hogyan táplálkoztak, milyen életmódot folytattak.
Viszont van olyan genetikai eredmény ami teljesen hiteles, ha a K13 Asmixture Kalkulátor eredményét felrakjuk a Vahaduo oldalra elképesztő pontossággal mutatja hogy melyik etnikai csoporthoz és archaikus mintához áll közel az ember. Először az etnikai eredményem.
Lecture by Prof. David Reich - "The Genetic History of the Southern Arc: A Bridge between West Asia & Europe"
Join us for an open lecture by Prof. David Reich, professor in the Department of Genetics at Harvard Medical School, for a fascinating lecture on "The Genetic History of the Southern Arc: A Bridge between West Asia & Europe".
The lecture will be held at the Israel Institute for Advanced Studies at 11am on Tuesday, 12 July 2022.
We present an integrative genetic history of the Southern Arc, an area divided geographically between West Asia and Europe, but which we define as spanning the culturally entangled regions of Anatolia and its neighbors, in both Europe (Aegean and the Balkans), and in West Asia (Cyprus, Armenia, the Levant, Iraq and Iran). We employ a new analytical framework to analyze genome-wide data at the individual level from a total of 1,320 ancient individuals, 731 of which are newly reported and address major gaps in the archaeogenetic record. We report the first ancient DNA from the world’s earliest farming cultures of southeastern Anatolia and northern Mesopotamia, as well as the first Neolithic period data from Cyprus and Armenia, and discover that it was admixture of Natufian-related ancestry from the Levant—mediated by Mesopotamian and Levantine farmers, and marked by at least two expansions associated with dispersal of pre-pottery and pottery cultures—that generated a pan-West Asian Neolithic continuum. Our comprehensive sampling shows that Anatolia received hardly any genetic input from Europe or the Eurasian steppe from the Chalcolithic to the Iron Age; this contrasts with Southeastern Europe and Armenia that were impacted by major gene flow from Yamnaya steppe pastoralists.
In the Balkans, we reveal a patchwork of Bronze Age populations with diverse proportions of steppe ancestry in the aftermath of the ~3000 BCE Yamnaya migrations, paralleling the linguistic diversity of Paleo-Balkan speakers. We provide insights into the Mycenaean period of the Aegean by documenting variation in the proportion of steppe ancestry (including some individuals who lack it altogether), and finding no evidence for systematic differences in steppe ancestry among social strata, such as those of the elite buried at the Palace of Nestor in Pylos.
A striking signal of steppe migration into the Southern Arc is evident in Armenia and northwest Iran where admixture with Yamnaya patrilineal descendants occurred, coinciding with their 3rd millennium BCE displacement from the steppe itself. This ancestry, pervasive across numerous sites of Armenia of ~2000-600 BCE, was diluted during the ensuing centuries to only a third of its peak value, making no further western inroads from there into any part of Anatolia, including the geographically adjacent Lake Van center of the Iron Age Kingdom of Urartu. The impermeability of Anatolia to exogenous migration contrasts with our finding that the Yamnaya had two distinct gene flows, both from West Asia, suggesting that the Indo-Anatolian language family originated in the eastern wing of the Southern Arc and that the steppe served only as a secondary staging area of Indo-European language dispersal. The demographic significance of Anatolia on a Mediterranean-wide scale is further documented by our finding that following the Roman conquest, the Anatolian population remained stable and became the geographic source for much of the ancestry of Imperial Rome itself.
Az Ancestral Whispers tudóscsapat a fellelhető tudományos szakirodalomból dolgozik. A csontleletek alapján a 30 ezer évvel ezelőtt virágzó cro-magnoni kultúrától a neandervölgyieken át a Stonehenge-et felépítő népekig számos ősi ember portréját megalkották már. A számítógépes technológiával készült rekonstrukciók hitelességét a leletek tudományos feldolgozása garantálja, a ma élők ugyanakkor rádöbbenhetnek, hogy már sok ezer évvel ezelőtt is hozzájuk hasonló emberek népesítették be a Földet.
Keveset tudni arról, hogy az E. Coli baktérium milyen hatást gyakorolt az emberiségre, ezért ki kell deríteni, hogy miként változott meg az elmúlt évszázadok során.
Azonosították a tudósok az Escherichia coli (E. Coli) baktérium első ősi genomját. A kanadai McMaster Egyetem és a Párizsi Egyetem kutatói egy XVI. századi olasz múmiában bukkantak a baktérium maradványára, amelyből sikerül újra megalkotniuk – derül ki a Communications Biology-ban megjelent tanulmányukból.
Ahogy az IFLScience rámutat: az E. Coli még ma is komoly közegészségügyi problémát jelent. A bélben megtalálható baktérium alapvetően ártalmatlan, képes megőrizni az emésztőrendszer egészségét, egyes törzsei azonban komoly veszélyt jelentenek: hasmenést, tüdőgyulladást, légúti és egyéb más betegséget okozhatnak.
A kutatók úgy vélik, az E. Coli hatással volt az emberiség egészségére a történelem során is, ám erről viszonylag kevés információ áll rendelkezésre. A szakemberek ezúttal egy olasz nemescsalád mumifikált maradványait vizsgálták meg, amelyeket 1983-ban találtak meg a nápolyi Saint Domenico Maggiore apátságban.
A kutatók Giovani d’Avalos testére összpontosítottak. A nemes 1586-ban, 48 évesen halt meg, korábban azt gondolták, hogy krónikus epehólyag-gyulladásban szenvedett epekő miatt. A szakemberek ebben az epekőben találták meg az E. Coli maradványát, amelyből aztán rekonstruálták a baktériumot. Ez remek lehetőséget ad arra, hogy megvizsgálják, hogyan változott az évszázadok során.
Mindez azért is komoly eredmény, mert az E. Coli-fertőzésnek semmilyen jele nincs a későbbiekben – ellentétben például a himlővel –, a baktérium pedig a talajban és az emberi szervezetben is könnyen el tud rejtőzni.
Szakértők egy csoportja egy előkelő bronzkori nő arcát rekonstruálta – számol be a Live Science. Az érintett a mai Csehország területén élt. A nőt öt bronzkarkötővel, két aranyfülbevalóval, egy több mint 400 borostyángyöngyből álló nyaklánccal, illetve két bronzból készült varrótűvel együtt temették el. Az elhunyt a kora bronzkori közép-európai úněticei kultúra tagja volt, amely fémtárgyairól ismert.
Michal Ernée, a Cseh Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének munkatársa szerint azt nem tudni, hogy ki lehetett a nő, de nagyon gazdag volt. „Talán ez a leggazdagabb női sír az egész Únětice kulturális régióban” – mondta a szakértő. Az elhunyt időszámítás előtt 1880 és 1750 között élt, nyughelye pedig egy olyan ősi temetőben volt, amely az észak-csehországi Mikulovice közelében fekszik. A 27 helyi sírból mintegy 900 borostyántárgy került elő, az alapanyag a Baltikumból érkezhetett.
A temetőben az előkelő nő koponyája konzerválódott a legjobb állapotban, csontjaiban ráadásul DNS-e egy része is fennmaradt. A genetikai minta elemzéséből kiderült, hogy az elhunyt haja és szeme barna volt, bőre pedig világos. A nő modelljét Eva Vaníčková, a Brnói Morva Múzeum antropológusa és Ondřej Bílek szobrász hozták létre. A nyakláncot és a fülbevalókat Ludmila Barčáková, a Cseh Tudományos Akadémia régésze, a bronz tárgyakat Radek Lukůvka fémműves, a ruházatot pedig Kristýna Urbanová öltözködésre specializálódott régész rekonstruálta.
A kutatók következő célja, hogy más személyek DNS-ét is felmérve kiderítsék, eltemették-e a nő rokonait a temetőben. A lelőhelyen rengeteg tárgy volt a női sírokban, míg a környező térségek bronzkori temetőiben inkább a férfiak nyughelyei őriznek több tárgyat. Azt nem tudni, hogy Mikulovice régiójában más volt-e a nők társadalmi státusza a korszakban.
A Fugate család története 1820-tól datálódik, amikor is Martin Fugate és felesége, Elizabeth Smart az akkori Appalachia, a mai Kentucky állam területén telepedtek le. A férfi volt az első ismert családtag, aki egy rendkívül ritka genetikai rendellenességgel, methemoglobinémiával küzdött, ami csak a világ népességének 0,035 százalékát érinti.
Mi a methemoglobinémia?
A methemoglobinémia egy olyan zavar, amelynek következtében megnövekszik a methemoglobin szintje a vérben. A vörösvértestekben található hemoglobinnak fontos szerepe van az oxigénszállításban. A hemoglobin vastartalmának oxidációját követően methemoglobin jön létre, ami képtelen az oxigén megkötésére. Normál esetben ezt követően a methemoglobin ismét hemoglobinná alakul, ám ha mégsem, akkor felborul az egyensúly, és a vér nem szállít annyi oxigént a test minden tájára, mint kéne. A methemoglobinémia egyik jól látható jele, hogy a vér az oxigénszállító vörösvértestek hiánya miatt barna lesz, illetve a bőrszín elkékül, az ajkak pedig lilás árnyalatúvá válnak.
A Fugate família, tehát Martin és Elizabeth is hordozták magukban a methemoglobinémiát okozó recesszív gént, így hét gyermekük közül négyen kék bőrrel születtek, köztük fiuk, Zacharia is. Tekintve, hogy a gén recesszív volt, ezért nem érintette volna a jövő generációit, legalábbis, ha nem házasodtak volna össze a saját családtagjaikkal. A probléma abból adódott, hogy elszigetelt közösségben éltek, ezért a lehetőségeik is meglehetősen korlátozottak voltak. Ez ahhoz vezetett, hogy a családtagok többnyire a közeli famíliákkal (Comb, Richie, Smith, Stacy), tulajdonképpen a saját rokonaikkal házasodtak össze, ami évszázadokon átívelő vérfertőzést eredményezett – írja a Sun.
Martin és Elizabeth fia, Zacharia például a saját nagynénjét vette nőül, a pár egyik fia az unokatestvérét, míg az ő gyermekük szintén egy unokatestvérrel kelt egybe. Egy családtag, Alva Stacy korábban így számolt be a kutatóknak, akik tanulmányozták őket:
Rokonságban állok saját magammal.
A família legkékebb tagja Luna Fugate volt, aki a 19. század végén ment feleségül John Stacyhez, 13 gyermekük született. A korabeli jelentések szerint az asszonynak olyan sötétek voltak az ajkai, mintha zúzódással lennének tele. Bár a methemoglobinémia fejlődési rendellenességeket és görcsrohamokat okozhat, a Fugate család egyik tagjának sem kellett szembenéznie ezzel. Luna Fugate 84 éves koráig élt, ahogy gyermekei is egészségesek voltak a külsejük dacára.
A modern idők beköszöntével a Fugate család tagjai is szétszéledtek, ezzel kikerülve elszigetelt közösségükből. A família híre is egyre csak terjedt, felkeltve dr. Madison Cawein hematológus érdeklődését, aki az 1960-as évek elején hallott róluk, majd elindult a felkutatásukra. Elsőként egy ápolónővel, Ruth Pendergrass-szal volt szerencséje találkozni, aki a megyei kórházban dolgozott korábban. Elmondása szerint egyszer vérvételre érkezett egy kék bőrű nő, akiről azt hitte, hogy szívrohama lesz, teljesen megrémült. Ám a nő megnyugtatta, hogy a Combs család tagja, így mind kék bőrűek. Végül Cawein és Pendergrass közös munkájának hála, sikerült előkeríteniük a Fugate család még élő tagjait. Cawein megállapította, hogy a család véréből hiányzik egy enzim, meggyógyításuk érdekében pedig metilént fecskendezett beléjük. A kúra hatásosnak bizonyult, a bőrük pár nap alatt kifehéredett, ám nem tartott örökké. Hogy a hatás fennmaradjon, Cawein metiléntablettát írt fel nekik.
A Fugates família élete nem volt leányálom, mivel bőrszínük és a családon belül előforduló vérfertőzés miatt megbélyegezték őket. A saját közösségükön kívül nemigen fordultak meg máshol. Az elmúlt fél évszázad során azonban köszönhetően annak, hogy elkezdtek nyitni a világ felé, tehát nem családon belül házasodtak, a kék gén teljesen kihalt. Az utolsó kék bőrű Fugate még 1975-ben született. Benjy Stacy szinte lila volt, mikor világra jött, ezzel megrémítve a nővéreket, akik azonnal vérátömlesztést akartak alkalmazni. Nagymamája viszont felvilágosította őket, miért is rendelkezik különös bőrszínnel. A kék szín végül kifakult Benjy bőréről, de az ajka és a körme még mindig lilává változott, ha fázott vagy mérges volt. Állítólag a család legalább egy leszármazottja még mindig Appalachia térségében él, azonban az elszigetelt közösség már a múlté.
