'Tény hogy kell két nagyjából egyenértékű 'sor' a sikeres EHF-kupa szerepléshez.
Hát ez bizony nem tény. És pont a tavalyi ehf kupa győztes cáfolta meg utoljára...'
De bizony tény, ha a magyar bajnokság valamelyik csapatáról van szó, mert az NBI-ben is helyt kell állni. És itt én egyértelműen a magyar csapatokra gondoltam.
A tavalyi EHF-kupa győztese az NBI-ben indult...? Vagy talán mégsem...?
Ha másfelet nem is, de mondjuk egy és egyharmadot igen. A szünet után a Debrecen növelni tudta a tempót, amivel a Leverkusen nem tudott lépést tartani, gyakorlatilag nem tudták a németek, hol a labda.
Azt gondolom, ezzel a továbbjutás el is dőlt, nem fog a Debrecen tíz góllal kikapni Leverkusenben.
Egy egészen extra 15 perccel szép győzelmet aratott ma a Loki. Kicsit nagyobb odafigyeléssel még nagyobb is lehetett volna a különbség, de ez jó kiindulási alap az idegenbeli meccs előtt.
Ezek a német lányok eddig nemigen játszottak ilyen közönség előtt, ehhez képest nincsenek megszeppenve. Sokkal jobban játszanak, mint szerdán.
A DVSC eddig eléggé sétálósra vette a figurát. Mintha nem tudnának két komoly meccset lejátszani egy héten. Majd a szünet után kiderül, másfelet le tudnak-e.
Mindenesetre a Leverkusenben ennél sokkal több nincs, ha a Debrecen emelni tud a szinten, főként védekezésben, akkor simán nyer.
A magyar bajnokság 14 csapatos, minden fordulóban kemény ellenfelekkel (Ok - a SZISE ellen lehet egy kicsit lazára venni, a Győr pedig így is úgy is átrohan rajtad). A bajnokság 26 tétmeccset ad egy évben, mellette a magyar kupa jobb esetben 3-4et. Ez kb 30 meccs. Namost egy EHF csoportkörös szereplés ezt megdobja 10 meccsel. Ez ugye 33%os növekedés, amely egyenetlenül kerül elosztásra - 2 hónapig szerda-szombat ritmusban. Arról nem beszélve, hogy nem 100km et kell utazni egy meccsért, hanem könnyen megtörténhet, h a tél közepén 2500km-t. Eddig 40 tétmeccsnél tartunk, amire jönnek a junior- vagy felnőtt válogatott összecsapások. Kácsor vagy Kuczora esetében ez egy 6-8 meccs a magyar bajnokság csapatai ellen plusz a nyári világverseny 6-7 meccsel. Ez így 55 tétmeccs (és akkor még nem számoltam bele a klubok és válogatottak felkészülési meccseit, edzőtáborait). Semmi szükség ebben a rendszerben az EHF kupára - annak csak akkor van értelme, ha a belső posztokon vannak minőségi cserék. Egyébként jelenleg a Siófoknál, Debrecennél és az Érdnél a viszonylag bő keret adott, a Vácnál nem. De az erősorrendet a magyar bajnokságban valószínűleg az dönti el, hogy ki érkezik pihentebben, felkészültebben a másik ellen. Ajánlom, hogy kérdezzétek meg mondjuk Szabó Edinát vagy Moent, hogy mit értékelne jobban az év végén, egy bajnoki ezüstöt vagy egy EHF kupa legjobb 4 közé jutást. Szerintem az előzőt választanák mind a ketten. Nagyon oda kell figyelni, már most körbeverések/pontvesztések vannak a Fradi-Debrecen-Siófok-Érd között. Ha ősszel a Debrecen megveri a Siófokot, akkor a Loki lépéselőnybe kerül az ezüstéremért folytatott harcban, míg a Síófok komoly lépéshátrányba. Onnan már korántsem biztos, hogy van visszaút, nem lesz elég egy bravúrgyőzelem idegenben. A Fradi is jobban teszi, ha a hazai bajnokságra koncentrál, főleg ha a Metztől kikap hazai pályán. Persze beletolhatják minden erejüket a BLbe (Háfra, Klujber, Bíró, Lukács 50 percezhet meccsenként), de valószínűleg akkor sem jutnak 8 közé. Vagy ha valamilyen nagy csoda okán összejönne, akkor a Győr átgázolna rajtuk a F4ért. Ha okosak, akkor inkább a Siófok/Érd/Debrecen ellen koncentrálják az erőket és akkor meg lehet a BL jövőre (valószínűleg egy szerencsésebb sorsolással, mint idén). Egy okos hadvezér tudja, melyik csatát kell megnyerni.
De Triffa védelemtől függetlenül is szokott azért védeni. :)
Amúgy teljesen igaz, hátul kell összerántania magát a Lokinak. Bár ott is talán a meccs eleje nyom sokat a latban, 10 perc után már 7 kapott gólnál álltak, utána 20 alatt 8-at.
Támadásban szépen mozognak, dinamikusak. Varsányi pazar teljesítményt nyújtott a félidőben, Kovács Anna pedig nagyon szép labdákat adott a társaknak.
Hehe, a keresztszalag-sérülésből lábadozó, 19 éves Jenny Kämpfet írta be a Leverkusen a hivatalos személyek közé A-betűvel, a vezetőedző Robert Nijdam lett a B.
A debreceni szpíker be is olvasta, hogy vezetőedző Jennifer Kämpf, segítője Robert Nijdam :-)