Giggsy111 tippje járt legközelebb szerintem, mert ő számolt BL helyezéssel, heinci nem. Viszont az ő javára írható, velem együtt heinci se tartotta sok értelmét az átigazolási piac zárása előtt tippelni. Cavani segített a Unitednek top4-ért, Van Dijk korai kidőlése pedig korán elintézte a mindenki által várt Man City és Liverpool bajnoki cím harcot. Ők kerültek roncsderbibe a Chelsea, Leicester, Tottenham mellé, a Chelsea-nél bejött Lampardnak össze is kell rakni az igazolásokat, ki is rúgták, az Arsenalról ahogy várható volt beszélni se érdemes. (érdekes most néhány szeptemberi dolgot visszaolvasni, írták United 5-6-7. hely, Everton szintje, Arsenal 3. hely mert Arteta nagyon jó edző, engem lemínuszoltatok mert leírtam Spurs szenvedhet megint, Leicester szoros megint, Lampardnak össze is kell rakni a sok igazolást, Arsenal dobogót ugyan mi indokolja :D)
Amit tavaly májusban kb. most is hasonlóan leírhatom: a már nem CEO de még CEO Woodward kezelje helyén a 2. helyet, mert amint láttuk a végén egy Maguire vagy Fernandes sérülés visszalökte volna a csapatot a roncsderbibe. A legalább 80 pont várakozás nem sikerült, csak megközelíteni, kis odafigyeléssel benne volt. Pl. a Palace ellen csak 1 pont ilyenek nem férnek bele, ha már a rangadókon kevés győzelem sikerült. Az mindenesetre bejött az előző mérlegen sikerült javítani, nem utolsó napra maradt a BL indulás, sőt nem volt veszélyben, amit ősszel többen reménytelennek gondoltak. A többiek miatt is januárra még a roncsderbitől is kicsit elszakadt felfele a csapat, mutatóba pár fordulóra élre állni, de a keret hiányosságai miatt City-vel versenyben lenni kevés volt.
Sajnáltam: Spurs pofon, BL csoport elszórakozása a végén, Van de Beek, néhány idegesítő rangadó, Palace és Sheffield az Everton 3:3 döntetlen
Tetszett: több jó sorozat PL-ben, idegenben is, Spurs vissza, városi derbi, 9:0 meccs és 6:2 is, jó támadások és néhány csodaszép gól, sajátnevelések (főleg Greenwood), mentális fejlődés sok comeback, Fernandes és Cavani (nem gondoltam volna így megkedvelem), hátul Shaw, az EL döntőn jó lenne trófea, általánosan az, hogy többségében jó nézni a meccseket, Fergie óta legjobb
Solskjaer ismét javított annyit megérdemli a folytatást, messze nem igaz az ellene szóló semmit nem tud rúgják ki óbégatás, ismét a kérdés inkább az, hogy mi lesz a piacon. Klasszis védő és egy jó vkp minimum kellene a fejlődéshez, Pogba ügy továbbra is, 4-5 elküldendő játékos, Diallo miatt a fiatal tehetség kategória most kihagyható szerintem a piacon, most Fernandes féle instant játékosok kellenek újabb szintlépéshez, min. 10 plusz pontot találni kellene a döntetlenekből, hogy ténylegesen téma lehessen bajnoki cím verseny részvétel. Különben egy sérülés és vissza roncsderbi. Nagyon kíváncsi leszek a Fletcherék féle belsős sportigazgatók felállás első nyarára is, úgy Judge továbbra is pozícióban.
Pogba mellett egy külön kérdés De Gea: láthatóan már próbálják Hendersont építeni elsőszámúnak, nem csak amikor De Gea babázni ment, Solskjaer nyilatkozta ennyit rotálni nehéz két ilyen jó kapust, nehéz kérdés egyfelől tíz éve szolgáló legenda, másfelől a feltörekvő sajátnevelés
Általánosan röviden az idei szezonról: Arsenal no comment, a Chelsea-nél általában jól sülnek el a tűzoltó edzők szezonközben érkezve, Tuchel is megcsinálta. Liverpool címvédés elmaradt, Van Dijk nélkül a Van Dijk előtti idő tért vissza hajszálon múlt a BL indulás, a City bajnok lett gyakorlatilag ellenfél nélkül és BL-t nyerhetnek végre, hát a döntőben hajrá Chelsea? :) A Leicester kupát nyert és megint kipukkadtak a végére, pedig majdnem végig BL helyen voltak. A Tottenhamnél pedig így eladó lesz Kane? A West Ham nagyot ment és a Leeds stabil PL csapat lehet, nem liftező.
Érdekes a csapatok helyett inkább emlékezetes lesz a szezon a járvány és a szánalom szuperliga okozta tüntetések miatt, több klubnál újra "lázadás" hangulat a tulajdonosok ellen. Leszámítva a sérült rendőröket, szerintem komoly üzenet volt el tudták halasztani Anglia legnagyobb rangadóját. Amikor teljes kapacitással visszatérhetnek a nézők, akkor is annak van értelme tíz percig nem mennek be vagy előbb távoznak, üres székek hatása, esetleg megfúrni szponzori szerződést.
Van mostanában két film is, kötelező: Sky-tól The United Way és amit Fergie egyik fia készített, Sir Alex Ferguson: Never Give In
Sancho+Kane közül az egyik helyett egy középső kp és/vagy védő kéne inkább. Nagyon jó lenne ez a két játékos, de akkor már rengetegen vagyunk elöl és mögöttük nagyon soványak. McTominay-Frednek pl nincs értelmezhető cseréje. Ahogy egyik védőnknek sem. Elöl azért már most jobb a helyzet. És idén szerencsénk volt a sérülésekkel. (Martial kiesése szinte jól jött...) Nem lesz ez mindig így.
Megkockáztatom talán jobban járunk, ha csak védőt és középső kp-t igazolunk. (feltéve, hogy kb 3 igazolásunk lesz) Meg el kéne dönteni, hogy van de Beek középső kp, vagy támadószekció... és aszerint használni.
Pogba-Rashford-Greenwood-Cavani nem sok 3 posztra, de nem is vállalhatatlan. Mellettük ott van még Martial és Diallo. Szerintem most egy jól eltalált középső kp igazolás tudná a legtöbbet dobni. Majdnem ilyen jó lenne egy klasszis belső védő.
3 klasszis jó lenne, persze, de én továbbra se hiszem, hogy Glazerék ennyi pénzt beletennének. Sancho valszeg belefér idén, aztán, hogy ezen felül még ki, az nagy kérdés. Szerintem a citi és a cselszki mélyebb kerettel rendelkezik, a pudlik kezdője jobb, ahhoz, hogy fellépjen a csapat, több jó igazolás kell. Hosszabb pad, több opció. Lehet, hogy egy Kane dobna a kezdőn, de ha ehelyett (100+milla vételár, 300k fizu) árban, bérben 3 korrekt játékos jönne, utóbbit választanám. Most nem igazán van rotációs lehetőség úgy, hogy ne gyengüljön a kezdő.
Ha tényleg komolyan gondoljuk a bajnokságot akkor ennek a nyárnak nem a James-ek nyarának kell lenni, hanem a kész játékosokénak, különben jövőre se lesz jobb.
én adok egy esélyt, hogy most értelmesebb nyár lesz
jó hírnek tartom, hogy állítólag Heaton ingyen a zsákban, Maticot vinné Mourinho, Aaronst folyamatosan írják
azt is mondta Ole, hogy nem lesz sok távozó, pedig Mata, Romero, Lingard, két Pereira, Jones, Grant, esetleg Matic, Dalot, Pogba
Sanchora van esély, de én a WBAs Pereiraval is kiegyeznék, megszerezhető Aarons, rá lehetne próbálni Ruben Nevesre, és kéne egy jó belső védő + Heaton Nem csúcsigazolások, de szerintem a keret sokat erősödne.
többen pedig nem érdemes gondolkozni, és örülhetünk, ha az a 3 játékos legalább a kezdőbe jön, nem a kispadra.
sokra megyünk majd velük, ha közben lelép Pogba, és őt is pótolni kell.
ugye amikor már az "ígérgetés" is ilyen low ambition level, és ilyen bizonyított szakemberek irányítják a játékosmozgásokat, mint a napjait számláló főfasz Woodward, akkor a Telles-VdB szint fölött kb. bármi ajándék lesz :(
félreértés ne essék: nem Solskjaer-t kritizálom, hanem a rendszert. mert ennek így most őszintén, mi értelme van? soha, semmilyen érdemi információ nem hangzik el, nyilván jó okkal. kíváncsi erre a mellébeszélésre, ál-információra egyáltalán bárki? ha nem, akkor miért fárasztják szerencsétlen edzőt ezekkel az ostoba, értéktelen, érdektelen pre-match interjúkkal vajon...
egyszerűbb lenne egy bullshit generátort rákötni a Nemzeti Sport Közhelyszótárra, és az edzői interjúk 85%-át előre el lehetne készíteni, automatizálni lehetne.
(igen, ma épp ráérek ilyeneken "bosszankodni").
“As I've said a couple of times, I hope we can strengthen with a few,“ he said, during Friday's pre-match press conference. ”We definitely need two or three players to challenge higher up in the table. We're still too far behind to think that it'll come by itself.”
“Of course, we’re planning as we normally do,” Solskjaer told reporters.
“It’s not like [only] at the end of the season we see what we'll do. It's an ongoing process, looking at the squad, at the players who are going to stay and the players who might be leaving.”
“We've had a few on loan who might come back in,” teased Ole.
“There might be interest in a few others maybe going out. We might allow some players to go out to gain experience and come back stronger for it.
“Apart from that, it’s difficult to say. But I can't see too many outgoings. “You want to come out of the window strengthened, that’s the thing.”
Csak most legalább nem igazán kellett izgulni a BL-ért. Solskjaer kihozta ebből a szezonból azt, ami a csapatban, és azt is, ami benne, mind manager van.