Ez kb olyan mintha azt mondanád, hogy mert a aztékok embert áldoztak, emiatt elment tőlük a kedved. Nem voltak túl kedvesek, de attól még érdekesek és történészetileg fontosak.
A kabírok, olyanok voltak, amilyenek. Nem voltak ők sem túl kedvesek, de akkor is lázbahozóan érdekesek, sőt az emberiség őstörténetének átírását idézheti elő kutatásuk; olyan téma, amit kutatni remek életcél; bár én a terepre vágyom, és Sanyival ellentétben ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy először lépjek egy ősi kabír helyszínre... ;)
"Az csak egy irónia akart lenni..." Hühh, ez megkönnyebülés. Mert már kezdett bennem egy baljós, sötét gyanú ébredni, hogy a kabírkutatás valamiféle alattomos, addikciós kórsághoz hasonlatos, ami évről-évre egyre beljebb férkőzik az ember agytekervényeibe, sőt sejtjeibe ivódik, hogy teljesen magával ragadja, és amit igazán nem akarsz a világra szabadítani ;-)
Viszont: Úgy tűnik, sikerül valamit intéznem a hiányzó lap ügyében!
Sajnos tényleg halvány nyom, de legalább szólnak benne a képről. Az biztos, hogy semmi köze a britekhez vagy Britanniához. Hasonló sziklát vagy tavat a Mediteránum partvidékén szigetein mindenfelé telálni.
A 19. századi brit tudomány, amúgy a világban mindenfelé brit, normann, skót hajósok nyomait találta, igazolva, hogy nekik ezért joguk van az egész világra. Komolyan hírdették, hogy az egyiptomiak ősi brit mértékegységeket vettek át, és a nagy piramisokat is már ezen lépték szerint építették (de amúgy is mindent a britek találtak fel). Náluk járt mindenki, aki csak a görög mítoszok, eposzok említettek: Heraklész, az Argonauták, Odüsszeusz, hozzájuk menekültek Izrael elveszett törzsei (tehát a britek-héberek rokonok), vagy Ehnaton papjai is... ja, hogy az ősi britek írni sem tudtak, csak valamit kapartak egy falra, míg a vílág másik táján a görögök ekkor már több ezer drámaíróval, költővel, tudóssal, filozófussal és történetíróval büszkélkedtek... (ezen sok nevetni való nincs; minden európai nép kitermelt pár begőzölt "történészt", aki saját fajtáját valamiféle kultúrahordozónak, legősibb népnek és a világban mindenhol előfordulónak hírdette, s ezeket olvasni nemhogy nem érdekes, hanem iszonyúan unalmas is, ez vonatkozik a magyar elszálltakra is). Pictet már 1824-ben "kimutatta" az íreknél a kabir-kultusz nyomait.
Hasonló kutuszok biztosan voltak Galliában vagy Britanniában is, de jellemző, hogy ezeket "keresni" kell, de az ősi Görögországban, Egyiptomban vagy a Közel-Keleten teljesen konkrét emlékek maradtak hátra...
Apró előrelépés a barlang ügyében. A Brit Archaeológiai Társaság 1874-es közlönyének egyik cikkében a következőket olvashatjuk: "A közel s távol 'Roo Tor' néven közismert sziklahalom olyannyira megdöbbentő hasonlóságot mutat Rev. G. S. Faber 'Értekezés a Kabírok Misztériumairól' c. tudós művéhez csatolt 'An ancient Nymphaeum or Cabiric grotto' illusztrációjával, hogy elkerülhetetlennek látszik nem arra a következtetésre jutnunk, miszerint Anglia ezen része valaha fellegvára lehetett azon különös rítusoknak, amik mindezidáig ellenálltak a természetükbe behatolni akaró archaeológiai kutatásoknak. E vidéken, Derbyshire sziklás erősségeiben maradtak fent valószínűleg utolsónak őseink barbár vallásának maradványai, melynek rítusai, jó okkal attól félek, az emberáldozatot is magában foglalták, és talán még a kannibalizmut is 'halotti tor'-aik és egyéb ünnepi rítusaik alkalmával."
Valószínűleg, néhány 19. századi munka igen értékes, mert még nem befolyásolták a 20 századra teljesen becsontozódott nézetek. Hiszen maga az ókori "anyag" csak keveset nőt a 19. század óta, akkora már nyomtatásban szinte minden megjelent.Új ókori könyv, vagy papirusz is roppant kevés került már elő, így csak a 20. századi ásatások adják a plussz anyagot.
Faberen kívül többen is összegyűjtötték az anyagot, de az övé azért is felejthető, mert kezdeni semmit nem tudott vele, következtetései teljesen gyerekdedek, pedig bolondja volt a pogány misztériumoknak... Annyit azért megállapított, hogy a Korübantok, Kuréteszek, Dioszkurok, Anakteszek, Dii Magnik, idahegyi Daktüloszok, Laresek, Penatesek, Manesek azonosak lehetnek a Kabirokkal.
De adhatok egy kimerítő listát, azokból valóban sokat használtam, hiszen a Kabirokról írtam egy 220 oldalas tanulmányt a sok-sok év alatt: "Azok a titokzatos kabirok" címmel (230 lábjegyzettel) és a telkhinekről egy másikat 93 oldalon word-ben: a "Telkhinek titkos műhelyei" címmel (99 lábjegyzet), de ezek még egyik sincs befejezve. Az az igazság, hogy 34-35 éve nyitottam az első füzetet, hogy leírjam az ősi rejtélyeket, elfeledett megalit-királyságokat, idegenek ravasz behatolását olyan ősi birodalmakba, melynek mára nyoma sem maradt, és a kabirokkal is már 32 éve kezdtem foglalkozni...
Az egyik legjobb munka a kabirokra, telkhinekre, kurészekre nézve Jean-Pierre Rossignol professzoré, aki a görög irodalom tudósa volt. Ő is régi, de néhány tanulmánya ma is érdekes, pld. amit 1852-ben az oreikhalkoszról kiadott. Ma a fémek "feltalálását", bányászatát, kohászatának kezdeteit a történészek, régészek hol az egyiptomiaknak, hol a sumeroknak, hol meg valamilyen "pre-" népnek tulajdonítja, ezeket sokszor valamilyen cserépformájáról beazonosított "népnek" tulajdonítja...
Rossignol tkp. máig az egyetlen, aki egy egész könyvet szentelt annak az ókori hagyománynak, hogy a fémek feltalálása, a fémmegmunkálás nem ez vagy az ősnéphez köthető, hanem a kabirokhoz, telkhinekhez és hasonszőrű társaikhoz.
1863-ban kiadott egy könyvet, aminek címe kb. ez magyarul:
"Fémek az ókorban: a fémkohászat vallási eredete
Szamothrake istenei
A daktüloszok, kabirok, korübantok, kurészek és telkhinek"
Használtam ettől régebbi,, de újabb munkákat is (az újak közt is volt persze értékes). Az újakból szintén értékes: Sandra Blakely a Myth, Ritual and Metallurgy in Ancient Greece and Recent Africa, 2006.
De itt egy lista, ami nem teljes, hisz rövidebb cikkek, lexikon szócikkek, tanulmányok benne sincsenek. Ezek egy részét használtam, másokat csak közvetve, egy másik munkán keresztül ismerem. Szóval itt egy lista, hogy örökre elmenjen a kedvetek a kabiroktól, telkinektől vagy kurészektől (némely mellé írtam kisebb magyarázatot is):
Braun, K.: Das Kabirenheiligtum bei Theben IV. Bemalte Keramik und Glas aus dem Kabirenheiligtum bei Theben, Berlin 1981.
Cole, Susan: Theoi Megaloi: The Cult of the Great Gods at Samothrace, Leiden, 1984.
Daumas, M.: Cabiriaca. Recherches sur L`Iconographie du Culte des Cabires, Paris, 1998.
Dörpfeld, W.: Das Kabirenheiligtum bei Theben. II. Der Tempel. AM 13, 1888, 87-99. p.
Faber, George Stanley: Mysteries of the Cabiri (1803)
Geymüller: Samothrace, Paris, 1882.
Guthberlet: De Mysteriis Deorum Cabirorum, Franequerae, 1704.
Habeck, Reinhard: Ókori csúcstechnológia, 2002.
Haupt, E. G.: De religione Cabiriaca, 1834.
Hegyi Dolores: Görög vallástörténeti chrestomathia, Budapest, 2003.
Hemberg, Bengt: Die Kabiren, Upps, 1950.
Hild, J.-A.; Etude sur les démons dans la littérature et la religion des Grecs, Paris 1881.
Jeanmaire, Henri: Couroi et Courètes. Essai sur l'éducation spartiate et sur les rites d'adolescence dans l'antiquité hellénique, Lille, 1939.
Kerényi Károly: Az égei ünnep, Budapest, 1995.
Kerényi Károly: Görög mitológia, Budapest, Gondolat, 1977.
Kerényi Károly: Halhatatlanság és Apollón–vallás, Budapest, 1984.
Kerényi Károly: Hermész a lélekvezető, Bpest, 1984.
Kerényi Károly: Mysterien der Kabiren, «Eranos-Jahrbuch», 1944, Bd 11, S. 11—53 p.
Lehmann, Phyllis és Spittle, Denys: Samothrace, 1983.
Pauszaniasz: Görögország leírása I-II. kötet, 2001. (Muraközy Gyula ford.)
Pictet, Adolphe: De culte des Cabires chez Anciens Irlandais, Genéve, 1824.
Price, D.D.: An Ancient Greek Computer, Scientific American, 1959. jún., v. 22, pt. 6, 60-67.
Price, D.D.:Gears from the Greeks, Philadelphia, 1974.
Rossignol, J. P.: Les Métaux dans l’antiquité, 1863.
Rubensohn, 0.: Die Mysterienheiligtumer -in Eleusis und Samothrake, 1892.
Schelling, Friedrich Wilhelm Joseph von: Ueber die Gottheiten von Samothrace, Stuttgart, 1815. angolul: Robert F. Brown: Schelling's Treatise on "the Deities of Samothrace", (Studies in religion, 12. sz.), 1977.
Turchi, Nicolaus: Fontes Historiare Mysteriorum, Roma, 1930. Ebben közli a szamothrakéi misztériumok ókori forrásait (101-116. old.)
Welcker, F. G.: Die Aeschylische Trilogie und die Kabirenweihe zu Lemnos, 1824.
Lexikon szócikkekből:
Lenormant tanulmánya a Dictionnaire des Antiquités Grecques et Romaines de Daremberg et Saglio: Cabiri címszó I, 757-774 p.
L. Schmitz: Cabiri, Dictionary of Greek and Roman Biography and Mythology I. köt. 521-523. old. (1867).
Howson: Samothrace, Dictionary of Greek and Roman Geography, 1854.
Otto Kern berlini tudós -aki amúgy nyolc nagyobb területet sorol fel a Kabeiros und Kaberoi c. átfogó tanulmányában, ahol a Kabir kultusz valamilyen mértékben kimutatható volt- (Paulys Real-Encyclopädie X. kötet 1399-1450. h.) - ez a legalaposabb, 26 oldal!
Lehmann: Samothrace, The Princeton encyclopedia of classical sites, 1976.
A sok kisebb tanulmányból pld:
Beekes: The Origin of the Kabeiroi, Mnemosyne, 2004. júl. 465-477. p. Beekes szerint a Kabeiroi név a Kabarn-oi változata. A Kabeiroi egy tipikus pre-görög név és az eredeti formája a Kabar, ami mutatja a régi kapcsolatot a szemitákkal (kabir= "nagy").
A szamothrakéi nyelvről, mely nem görög volt lásd G. Bonfante tanulmányát: A Note on the Samothracian Language, Hesperia24/2, 1955. ápr-jún. 101-109. p.
Külön megemlíthető még Friedrich Wilhelm Joseph von Schelling kiváló német filozófus és filológus (1775-1854) híres előadása Ueber die Gottheiten von Samothrace címmel a szamothrakéi istenségekről (Stuttgart, 1815). Robert F. Brown angol kiadásában: Schelling's Treatise on "the Deities of Samothrace" (1977). Schelling számos észrevételt tett a kérdésben, például a Consentes isteneit azonosította a szamothrakéi Kabirokkal.
J. Lanz-Liebenfels: Anthropozoon biblicum, VfB 1-2. sz. (1903-1904). Lanz végül odáig jut, hogy Ádámtól, az első pigmeustól eredezteti az állatemberek rasszát.
Ezek mellett is használtam Kabir-ügyben Robert Charroux-ot, Jacques Bergiert, Várkonyit, Lewis Spencé-t, Mircea Eliad-t, Robert Graves-t, G. R. S. Mead-et, G. W. Speth-et, Mackey-t ill. még néhány olyan történészt, akik a szabadkőművesség és más titkos társaságok történetét írták meg (a direkt ókori forrásokról nem is beszélve, Sztrabón, Diodórosz, Hérodotosz, Dionüsziosz stb…). Pld. Jean-Charles Pichon francia szerző írja a Histoire universelle des sectes et des sociétés secrétes c. munkáját vagy John Yarker angol szabadkőműves (1833–1913) a The Arcane Schools c. munkáját.
Kifejezetten a Telkhinekről:
Hans Herter német filológus (1899-1984) írta a Telchinen c. alapos tanulmányt (közel 14 kéthasábos oldal!) a Pauly-Wissowa-féle Realencyklopädie-ba: Telchinen, IX. köt. 197-224. hasáb, 1934. Szintén értékes még egy másik német filológus, Paul Friedländer (1882-1968) Telchinen szócikke: a Roscher-féle Ausführliches Lexikon der griechischen und römischen Mythologie, V. kötet, 236-243. hasáb. Darier: Telchines, Dictionnaire des Antiquités Grecques et Romaines, V. kötet, 66-67. p. Leonhard Schmitz: Telchines (Dictionary of Greek and Roman Biography and Mythology III, 987-988. p).
Lásd még Withof: Oratio de Telchinibus, 1737; Th. Menge, Vorgeschichte von Rhodus, Cöln (1827); Friedrich Sicherer német filológus (1807-1886) értekezése: Dissertatio de Telchinibus (1840); L. Schneiderwirth: Geschicte der Insel Rhodos (1868); A. Becker: De Rhodiorum primordiis, (1883); Gelder: Geschicte der alten Rhodier (1900); E. Billiotti - A. Cottret: L'Île de Rhodes (1881); C. Torr: Rhodes in Ancient Times (1885); R. Matton: Rhodes (1949). Carolyn Higbie: The Lindian Chronicle and the Greek Creation of Their Past, (2003); Chr. Blinkenberg: La chronique du temple Lindien (1912).
Blakely írásai: Daimones, Metallurgy, and Cult, 1998; Black Hephaistos: African Ironworking and Greek Daimones, 2001; Telchines, Apkallu and Cultural Transfer, 1998.
"Hieropolis ("Szent város"), Pammukale(ma Töröko.):" Igen, Hierapolis eléggé fontos, esett már szó róla Dea Syria kapcsán. Folytak ott azonban olyan szertartások is, melyek napjaink 'felvilágosult humanista' kultúrétoszába nehezen lennének beilleszthetőek...
----- Más: ----
Ki helyreigazítás, korábban írtam Aszklépioszrós és Hygeiáról: "Telesphoros, akit általában kettejük gyermekének tekintenek" Ez így nem teljesen pontos, ha csak nem sejtünk némi vérfertőzést a háttérben.
"Telephorost meg más oldalról gondolom, nem a keltáktól, hanem a kísázsiai frígektől származtatják, s a fején lévű csuklyát a frígiai sapkához." A törpe Mumus, akár van rajta sapka, akár nincs :Đ A csuklyások valami külön 'alfajt' képeznek, az ábrázolásokon persze vannak olyanok, amik frígiai sapkát viselnek, míg mások a 'szokásos' csúcsos mágussapkát.
"Ó, már megint ez a rémmese Nolanus!.... de kiváncsi lennék eredetére... Talán nagyon rég olyan bestiák is garázdálkodtak az erdőkben, amilyen a 18. században Gévaudanban is...? Ez a fenevad vagy száz embert falt fel, nagyrészük gyerek és nő volt... Vagy egészen más a mese eredete...?" Namost én azt gondolom, hogy e mese gyökerei nagyon régre nyúlnak vissza, erre utaltam amikor az afrikai Ngakola történetéről írtam, tulajdonképpen ugyanannak vagy igen hasonló mitologémának a különbözőképpen módosult változatai, egy közös szimbólumkészlettel (összességében, és páronként). Ide vehetjük egyébként még az Odüsszeában a Küklopsz kalandot - amit figyelmesen elemezve előtűnik, hogy itt megint csak ugyanazzal a képlettel van dolgunk, némely igen érdekes kiegészítéssel, amik azonban megint csak párhuzamosak egyéb fontos szimbólumcsoportokkal és mítoszokkal. Ez a három történet - kiegészítve némely egyéb görög történettel - tulajdonképpen egy állatorvosi lovat képez, amin tanulmányozhatóak a mitikus történet különböző szerkesztési és 'fejlődési' állapotai.
A Gévaudani történetről szólva, épp a hétvégén volt erről egy 'ismeretterjesztő'-nek csúfolt film a Historyn. Kacagóhiéna hangokat hallgattak, meg zselatinba lövöldöztek ezüstgolyóval - az az igazság, hogy ennél még a Farkasok Szövetségét is informatívabbnak találtam. Szóval Piroska meg a regeneratív szörnye szerintem sokkal régebbi gyökerű (mondhatni, ősibb) mint a Gévaudani állat. Viszont, ha már így tetted fel a kérdést, szerinted valamilyen módon mégiscsak kapcsolatban állhatnak egymással...?
"Engem az érdekelne nagyon hogy a tudomány, a történészet a kabírokat vajon akár objektíve, de eseleg szubjektív néhány specialista szerint vajon létező legalábbis fura népcsoportnak gondolják, vagy pusztán mítikus, mesebeli törpéknek..? Azaz vajon hogy áll a hivatalos kabír kutatás napjainkban..? ;)" Szerintem igen hasznos alprojekt lenne összszedni katalógusszerűen az ezirányú irodalmat, pár mondatos leírással, hogy az adott szerző mit vélt a témáról. Ebből többé kevésbé választ is kapnál a kérdésedre. Pl. a Michigani Egyetem könyvtárában csak úgy rákerestem, és kiadott 6-7 találatot, némelyik online fent is van és ezek legtöbbje 19. századi. Sajnos nem tudom mi lehet bennük, ez a féltucat is gyakorlatilag féltucat nyelven íródott - na ezt csak azért hoztam példaként, hogy anyagból van dögivel (nyilván máshol is rengeteg), és akkor ezek még csak a témával közvetlenül foglalkozó művek. Schenouda gondolom ezek többségét már átrágta - lehet neki van is valamiféle cetlikatalógusa.
Ja, persze, most már bizonyos, hogy három részből áll, addig amig csak a jobb oldali képet ismertem, ezt nem lehetet tudni, azt hittem csak kettőbe van hajtva, de most már egyértelmű, hogy három részbe. Alul egy hosszabb latin nyelvű szöveg lehet.
Sajnos Faber is szűkszavű, mert csak annyit mond a metszetet a Barbarini palota alapjának ásásakor találták, mikor egy föld alá rejtett cella bukkant elő, és annak falán volt.
Két másik helyen is találtam még információt (az egyik ez):
Itt is említik, hogy Lucas Holstenius kiadott egy esszét a metszetről, mint Nymphaeumról (Vetus pictura nymphaeum exhibens, Roma, 1676, és csak 12 oldal). Ez nem található, de ad még egy lényeges infót, hogy Joannes Georgius Graevius német ókortudós 17. század végén kiadott a Thesaurusa negyedik kötetének 1797-1802. hasábjain is ott van a ez a rész.
Bár az nem derül ki, hogy a "Thesaurus antiquitatum et historiarum Italiae" vagy a "Thesaurus antiquitatum Romanarum"-ról van szó (mindegyik tízegynéhány kötetes, és rengeteg gyönyörű metszet van bennük. Jó pár fenn van ezekből a kötetekből is a neten... de pont ezt nem találom!
Ha meglenne a teljes metszet, ami egészen élesnek bizonyul, az mindenképpen érdekesnek bizonyol, talán új techinaki részleteket árul el, akár a kabir szertartásokra enged következteni, nem ismert rítusokra. Sok ismeretnek még abban az időben sem Holstenius, sem Faber nem lehetett a birtokában.
Írtad: "Meg kell szerezni a középső lapot. (Nomeg ásatásokat kezdeni a gyanús helyeken, ahogy azt Big javasolta)"
Hogy hol lehetne ásatni arra ez:
A másik érdekes lehetőség, amire a középkori tudományosság tkp. csak találgatásokra volt utalva, hogy éppenséggel beazonosítható a helyszín, amire egyértelműen a számítógép és az internet ad lehetőséget.Sok ezer kép, szimbólum, ókori dombormű van beszkennelve. Az sem lehetetlen, hogy az eredeti kép készítője hagyott hátra a képen utaló jeleket, hogy aki ismerte ezen utalások jelentőségét, odataláljon. Olyan mint egy öböl részlete, vagy egy sziget... a messzi sziklán, a víz túloldalán lévő nagy építmény, alján a négy, íves boltozatokkal, felette óriási szobrokkal is ismerős valahonnan, valami hasonlót láttam már, előbb azt hittem, hogy Biagio d'Antonio itáliai festő kolkhiszi festményein, de nem, valahol máshol...
Vagy éppen a rajz felfed olyan részletet, még ha a pontos helyszín nem derül ki, ami egy okori elbeszélésben, költeményben szerepelt, de érthetetlen volt a leírása. Ilyen bizar részletek valóban vannak, pld. mikor Homérosz a najádok barlangjáról beszélt vagy Pindarosz a rodoszi mozgó szobrokról...
Azt hiszem kétségtelen, hogy az eredeti kép készítője beavatott, varázsló volt, s ő maga is látta ezen létesítményeket. Nem vitt rá semmilyen csicsás tornyot, faragott oszlopokat, szobrokat, oltárköveket, mint várnánk csak "egy művésztől", aki ábrázolni próbálná -fantáziájára hagyatkozva- a kabir misztériumok szent barlangját vagy templomát.
gondolod h ezekből a szuper távoli karcokból rekonstruálni lehet ezeknek a tárgyaknak a funkcióit? asszem valami komolyabb leírás kellene, ahol a részegységek is le vannak írva legalább..
"Ott nem lehet csak 3 betű, talán azzal folytatódik, hogy egy ősi bevésés (engraved, table, plate?) vagy ilyesmi, egy kabirikus barlangról, vagy a fene se tudja." Ha létezik középső lap, akkor természetesen itt kell lennie még szövegnek. Ezt erősíti, hogy a bal lap végén alul írás kezdődik, 1-2 betű látszik belőle, a jobb lap elején pedig írás végződik 1-2 betűvel, vagy szótöredékkel. Tehát, ha nem feltételezzük, hogy középre igazítottan csupán néhány betűs szavakat írtak, akkor ez is a középső lap létezésére utal.
"Szóval, megint nem tartok sehol..." Meg kell szerezni a középső lapot. (Nomeg ásatásokat kezdeni a gyanús helyeken, ahogy azt Big javasolta :-)
Te, ahogy nézegetem úgy a felső feliratnak hosszabbnak kell lennie:
AN ANCIEN[T CA]BIRIC GROTTO
Ott nem lehet csak 3 betű, talán azzal folytatódik, hogy egy ősi bevésés (engraved, table, plate?) vagy ilyesmi, egy kabirikus barlangról, vagy a fene se tudja.
Faber Donatust említi, aki a rajzot Zeusz barlangjának gondolta, míg a történetbúvár Holstenius (1596-1661) a Nymphéumnak (sőt ez utóbbi v.leg írt a rajzról egy tanulmányt).
Faber meg azt gondolja, hogy ez lehet az a Nymphéum, amit Pauszaniasz leírt a II. könyvében, melyben felállították a kabir-istenek: Dionűszosz, Démétér és Perszephoné szobrait. Bár fogalmam sincs mi vezette Fabert ennyire idióta azonosításra, hisz Pauszaniasz az ún. Nymphonról azt írta, hogy az valami női ünnepségek szinhelye (II.11.3), ráadásul nagyon keveset írt róla:
A bronzlap eredeti rajza bizonyosan régi lehet, sőt nagyon régi. Egy 1869-ben a pogány szimbolumokról kiadott könyv szerzője, Thomas Inman azt írja a bronzlap eredetijéről Faber azt tartotta, hogy egy "nymphoeum"-ot ábrázol. És az eredeti ábrázolást a római Barbarini Palota építésekor, a hatalmas alapjainak kiásásakor találták a munkások. Ez a palota pedig 1549-ben épült!
A könyv szerzője a szikla tetején lévő építményt (?) az indiai (Lingam) és amerikai hasonlóan ősi építményekhez hasonlítja, ahol kis kerek építményen, rövid oszlop áll. Viszont ne felejtsük el, hogy amit Faber közöl az a másolat másolatának a másolata!
Nolanus már felhívta a figyelmet az ókori görögök kommunikációs módszereire:
Itt mégy egy bélyegen is kiadták az ősi fényjelzőberendezés képét:
Na most a sziklafalon lévő akármi, éppen ez is lehet, vagyis mégsem pont ez. Mert azt gondolom, hogy ez a jelzőberendezés formáját az ősi görögök is csupán átvették egy még régibb kultúra eszköztárából, melynek relikviáit ők még láthatták. Azt gyanítom, hogy valamiféle ősi alkimista eszköz volt, funkcióját nem akarom találgatni. Mikor a görögök birtokba vették a szigeteket, ott talált nagyon ősi, romos építményekben találhattak hasonlókat. Ennek szerkezetét lemásolták, funkcióját nem ismerték, és egy sajátos jeladóként funkcionált. Faber rajzán, vagy annak eredeti -nem torzított rajzán- ez a szerkezet állt a szikla tetején, és ősi alkimista funkciójának megfelelően működött.
De a Nolanus által talált képrészleten is van egy építmény, sőt a baloldali képen a távolban is. Valahogy minden affelé mozdit, hogy ezek nem igazán "vallási", hanem technikai létesítmények, de egy olyan technikáé, mely megelőzte a mi civilizációnk felemelkedését a sumerokkal és gyiptomiakkal...
Mina amikor az egyik héliupoliszi templom elemzését adtam itt, mely nem annyira templom, hanem valamiféle alkimista műhely, gyár, akármi volt:
Azt nem tudom miért mondja barlangnak Faber, mert a két részletből inkább sziklamélyedésnek tűnik (talán a középső részből ez is kiderülne).Amúgy Fabernek az sem tűnik fel, pedig két kötetre való anyagot összehord a kabirokról, hogy a kabirok barlangjára ugyan itt-ott található utalás, de ezekre a szerkezetekre, belső berendezésekre... sehol nem!
De szóval nem lennék meglepve, ha az ősi ábrázolás a Homérosz által leírt "Najádok Barlangját" mutatná, nem azt a nyomorúságos csepkőbarlangot, melyet a szegényes fantáziájú tudósok Ithaki szigetén mutogatnak a forgatócsoportoknak, hanem az "igazit", mely a világ egyik legrejtélyesebb múltú szigetén, Phároszon lehetett, s amely Homérosz rejtett utalásaiból világosan kiderül, hogy a telkhineknek nevezett gonosz lények bázisa, titkos műhelye volt Odüsszeusz herceg történelem előtti korszakában...
Erre a szigetre, hozták az atlanti phaiák hajósok. A régi leírások, is masszív szklaépítményekre, egyfajta bunkerszerű valamikre engednek következtetni a pharoszi alkimista támaszpont kapcsán Többek közt itt gyártották a telkhinek az ún. "Sztüx-vizét", vagy a "feketevíznek" is nevezett rejtélyes alkimiai vegyületet:
Ja, igazad van nem illik össze, így egyértelmű. Nagyon valószínű, hogy harmonikaszerűen van összehajtva, azaz 3 részből áll, sőt ez bizonyosnak látszik. Sok régi könyvben volt ilyen, mikor pld. térképeket adtak, ezek néha még többször is voltak hajtogatva. Most a bal szél is elég érdekes. Azt mondják, hogy a bronzplakettről azt tartották, a szamothrakéi kabirok barlangját, a krétai kurészek vagy Odüsszeusz najádok barlangát mutatja, de ezek láthattuk tkp. egytőről fakadnak. Kiváncsi lennék, hogyan és miért maradt fenn az ábrázolás, mely kétségteléenül ókori eredetű, ilyesmit Faber nem szívhatott volna a kisújjából, de mondjuk ezt nem is állítja. De a szövegében szó sincs róla, hogy az ábrázolás értelméről vajmi fogalma lenne. Viszont belepasszol azokba a feltevésekbe, amiket itt vázoltunk. Sőt jó pár középkori alkimista rajzon is felfedeztük néhány elemét, ami ezen a bronzplaketten is előjön...
Faber a könyve második kötetében is említi a rajzot, a 361. oldalon, alul:
Éppenséggel tovább lehetne menni Alexander Donatussal, akit Faber említ, hisz ő is adott ki könyveket, hogy azok nincsenek-e beszkennelve.
Van egy olyan érzésem, hogy mivel a Google szkennelői nem tudták rávinni a zskennerre az egész rajzot, ezért nem kínlódtak vele, hanem csak a balszélső részt adták, vagy inkább áthajtottak azon is. Most, hogy Nolanus talált egy jobb szélt, úgy a középső rész, már igen talányos lehet, és dühítő, hogy nem találtuk meg a teljes képet...
Az itt található másik példány scanjében a jobb oldal van benne szintén. A két lap azonban nem illik össze, a főcím talán AN ANCIEN[T CA]BIRIC GROTTO. Namost ezesetben a [T CA] részen kéne elég zsúfoltan lennie annak a résznek, amin összeillenek, vagy létezik egy középső oldal is. Vagy meg kéne keresni valamelyik könyvtárat, hogy scanneljék már be rendesen, vagy szerezni a reprintekből (van 2-3 fajta), hogy azokban vajon benne van-e.
igen miután rázták, ezért jobb volt h szabadon voltak a rudak, mert különben nem adott volna hangot..a másik képen lévőn látszik h kis fémlapok voltak a rudakon, melyek rezegtek a rázásra, de itt a keresztrudak fixen voltak rögzítve
A cagotok faji jellege az utóbbi századokra eltűnt, hisz hosszú évszázadokon át éltek francia környezetben (kb. olyan, mintha guancsokat keresnénk a Kanári szigeteken, holott a 14-15. századig csak ők lakták a szigeteket).
Azt beszélték a cagotokat a vízigótok kiemelten védelmezték, mikor a terület urai voltak (de mi kapcsolatuk lehetett a vizigótokkal?)
A Pallas lexikon nem mérvadó (amúgy is ismerem), a nagy felvilágosodás jegyében írták, akár a francia nagy Larusse lexikont (hisz onnan ollóz), s annak szócikkét a cagotokról már évekkel ezelőtt lefénymásoltam.
Ez abban a nagy nekibuzdulásban íródott, mikor a tudósok fennen hírdették: nincsenek varázslók és boszorkányok, alkímia babona, minden ember egyenlő, és hazugságnak tekintettek mindent, ami zavaró volt. A Pallas tkp. ezt veszi át, tehát csak rosszindulatú babona, hogy ez egy paria nép, meg fizimiskájuk annyira elütött volna a környezetétől. A középkorban kannibalizmussal is megvádolták őket, sőt bélpoklossággal is (ugyanezt terjesztették az egyiptomi szerzők a kivonuló zsidókról is), de valószínűbb, hogy valami bőrbetegségről lehet csak szó, ami öröklődött köztük. Szóval a nagy egyenlőségi lázban a Larousse írói babonának minősítettek mindent a cagotokról, s mivel tisztavérű cagotok már nem voltak, így a középkori leírásokat a testi jegyeikről nyugodtan elvetették.
Én sem tudom biztosan állítani persze, hogy amit írtam igaz, de ma is vannak szerrzők, akik hitelt adnak ennek, és régi rajzokat, plasztikákat kutatnak fel a cagotok arcáról, fejformájáróll... és egyáltalán nem lennék meglepve, ha nekik lenne igazuk, lásd pld annak a könyvnek a címlapját, amit belinkeltem... és akik tudománytalanságot terjesztettek éppen a nagy Larousse tudós szerkesztői voltak...
"(ejtsd: kagó), v. cagou, a nyugati Pireneusok franciaországi lejtőségein lakó, sokáig babonás megvetésben és utálatban állott néptöredék neve, mely alighanem a breton cacou, v. cacadd (a. m. bélpoklos) szótól ered, holott általánosabb elterjedésü népetimologiai magyarázat szerint a canis Gotus (gót kutya) összetétele. E magyarázat alapján a C.-k az ariánus eretnekségük miatt megvetett és kiközösített spanyolországi és északfranciaországi gótok maradékainak utódai lennének, ami mellett e. névmagyarázat gyenge lábon álló bizonyítékánál sokkal erősebben tanuskodik azon körülmény, hogy egész a francia forradalomig, amely a C.-kat is emberi jogaik elismeréséhez juttatta, olyan, az emberi társadalomból kiközösítő rendelkezéseknek volt e szerencsétlen népfaj alávetve, aminőkkel a vakbuzgó középkornak a világi kormányzattól támogatott keresztény egyházi fegyelme az üldözött és teljesen ki nem irthatott eretnekségek hiveit, vagy az ilyenek gyanujában állókat sujtotta. A századokon át reájuk nehezedő közmegvétés és a többi népekkel való érintkezéstől való teljes eltiltottság bizonyos sajátszerü antropologiai jellemvonásokat is fejleszthetett ki a C.-k testi-lelki alkatában, jóllehet az ezeket illető, nem szigoruan tudományos adatokban, kivált a róluk elterjedt népies vélekedésekben igen sok a tulzás, sőt alaptalan ráfogás is. Ilyen lehet p. az a meglehetősen elterjedt hiedelem is, hogy a C.-k egészen kerek szabásu fülüek, minthogy füleik cimpátlanok, s több másefféle. Megbizható leirások inkább szálas, ép és arányos termetü izmos, rendes koponyaalkatu embereknek jellemzik őket akik legfeljebb világos kék szemükkel és sima szőke hajukkal ütnek el a körülöttük lakó délfrancia népesség általában barna jellegétől. Némely helyütt még ma is kizárólag egykori hagyományos ácsmesterségüket gyakorolják, amiért is a vidékeken a C. szó egyértelmüvé vált az «ács» jelentésüvel. Másutt meg (alighanem a bigot szó hasonló hangzatának némi behatása alatt). C. annyit is tesz, mint «vakbuzgó». L. Michel, Histoire des races maudites de la France et de l"Espagne (Páris 1847); Rochas, Les parias de France et de l"Espagne, Cagots et Bohémiens (ugyanott 1877)"
"Olyan rajzokat nem találtál véletlenül, amelyek rekonstrukciós rajzok és a pergamoni templomot vagy templomokat mutatják fénykorukban...?"
Nos Pergamon az Aszklépiónon kívűl egy már-már az athénival vetekedő fellegvárnak is otthont adott. Érdekes, hogy több helyen említik, hogy a Jelenésekben szereplő "Sátán trónja"-hoz az itteni Zeusz oltár szolgáltathatta az alapmotívumot.
Az Aszklepión rekonstrukciója (a görög színházzal), és egy mostani google-felvétel
Aszklépiosz és az Aszklépión (a szentély); az egész-ségessé válás, avagy az igazi vallás (re-ligio=újraegyesülni) titka
Az orvoslás görög istene mítikus képe az egész-ségessé vált, tökéletesedett embernek. Olyan archetipikus alak ő, mint Adam Kadmon, vagy Pimander a Corpus Hermeticumban.
Ne feledjük, hogy a nagy beavatott, Hermész is Aszklépiosszal beszélget a Corpus Hermeticum egyik traktátusában, az is a könyv címe, hogy Asclepios, ami a hermészi korpusz része.
A misztériumvallások szentélyei nem csak füstös jósdák voltak, mint azt Delphoi-ról szeretik terjeszteni, hanem a testi-lelki gyógyulás, egész-ségessé válás helyszínei. A kor valódi papjai, szent emberei egyszerre voltak a testi és szellemi ismeretek birtokában. Miként Aszklépiosz is, vagy
Püthia, Tianai Apollós, vagy korábban Thot-Hermész, stb.
Ezt gyönyörűen megőrizte a nyelv is: a latinban és a németben az "egészséges" és a "szent" ugyanazon szótőből ered!
Sanctus, sana;
heilen: gyógyulni, Heiligtum: szentély.
Az egész-ségessé válás tehát belülről indul ki. A(z) igazi szentté válás, az igazi gyógyulás, az szellemi (lelki) tökéletesedés.
