A világűr nem üres kutatási adatok szerint 1 köbcm, világűr átlag öt részecskét tartalmaz, ezt 1köbmm-es cső formájú tér gyanánt vizsgálva 1m. hosszú térrészben öt részecskét találunk. Vizsgáljunk most részecske átmérőjű világűr teret fényévnyi hosszban, tegyük fel, ha ebbe egy részecske esik, (most nem akarok nagy számokkal bíbelődni) akkor 12 milliárd fényévnyi hosszú térrészbe a valószínűség szabályai szerint 12 részecskét találunk. Ennyi részecskén küzdi át magát az a foton amelyik ilyen messziről érkezik hozzánk. A felkelő és a lenyugvó napból szemünkbe érkező fény valószínűleg ugyan ennyi részecskén verekedte át magát, mivel a sűrű légrétegen ferdén jutott el hozzánk.
Azonban ha "kívülről" szemlélnénk a világot, valószínűleg semmit nem látnánk, érzékelnénk belőle.
Az én felfogásom szerint nem lehet kívülről szemlélni a világot. Definíció szerint az Univerzum=Teljesség, így azon kívül nincs más. Én nem hiszek a multiverzumban. Ha van még valami a belátható világegyetemünkön túl, az is hozzá tartozik, még ha számunkra (most) nem is elérhető. A tőlünk fizikailag független, így elérhetetlen univerzumokról pedig nincs sok értelme képzelegni, hiszen ezek léte se nem igazolható, se nem cáfolható, tehát a tudomány hatókörén kívül esik.
Igen, lehet mérni, de mi van "mögötte"? Gyakorlatilag semmi. Sehol egy konkrét anyagi rész, ami megfogható, egyéb érzékeinkkel megtapasztalható lenne, mert minden csak hullám/energia.
A kvantumgravitációs kutatások annak kiderítésére irányulnak, hogy mi van az anyag mélyén, s lényegében a húrelmélet is azzal a célkitűzéssel indult, hogy magyarázatot talál erre kérdésre, egy olyan elemi, húrszerű alkotóelemmel, amiből nemcsak az összes most ismert részecske, hanem maguk az alapvető kölcsönhatások is kialakulnak. Egyelőre azonban még konkrét, mérésekkel, gyakorlati tapasztalatokkal ellenőrizhető eredményeik nemigen vannak, de az elméleti munka talán addig sem hiábavaló, amíg nem lesznek meg a gyakorlati eredmények. A húrelmélet megfenekleni látszik, a hurok kvantumgravitációval Smolinék már eljutottak valameddig, de nem biztos, hogy ez lesz a befutó.
Ajánlom neked ebben a témában is Lee Smolin Mi a gubanc a fizikával? és az Idő újjászületése c. könyvét.
Egyébként szerintem érdekesek a beírásaidat. Látszik, hogy elgondolkodsz ezekről a dolgokról, s több irányban is nyitott vagy.
"nem tudjuk, mi hullámzik, s az energia sem igazán "tömör"(?) anyag sőt, egyáltalán nem az. (Ha az anyag alatt valamilyen - akár pontszerű - részecskét értünk)."
Leközlöm, amit kis felderítőként megtudtam, amióta világra jöttem:
- Nincs olyan tétele a fizikának, amely szerint a részecskék pontszerűek volnának.
Tudtommal nincs.
- Energiát hullámok által továbbítani/átadni lehetséges (és híreket is).
- Igen sokan azt az izét hívjuk energiának, amivel meg lehet növelni
valakinek/valaminek a hőmérsékletét. (Ezt vallom magam is, makacs kitartással,
ennél jobb meghatározás híján)
- Van ám nem kevés csapdában lévő energia - ráadásul ez alkot minket - is!
"Csak az anyagi (ill. energia alapú) világ az, ami objektív létező."
Az ember így érzékeli, s nem is ok nélkül, mert ténylegesen objektív a maga vonatkozási rendszerében. Azonban ha "kívülről" szemlélnénk a világot, valószínűleg semmit nem látnánk, érzékelnénk belőle.
"Ezt mérni lehet, fizikai paraméterekkel (tömeg, nyomás, hőmérséklet stb.)."
Igen, lehet mérni, de mi van "mögötte"? Gyakorlatilag semmi. Sehol egy konkrét anyagi rész, ami megfogható, egyéb érzékeinkkel megtapasztalható lenne, mert minden csak hullám/energia. Azt nem tudjuk, mi hullámzik, s az energia sem igazán "tömör"(?) anyag sőt, egyáltalán nem az. (Ha az anyag alatt valamilyen - akár pontszerű - részecskét értünk)
a fősodorbeli álláspont szerint sem tudják, hogy milyen állapotban volt az anyag
Éppen ezért is nem beszél róla olyasmi hülyeségeket, hogy "Nem tudjuk, hogy mi volt ott, de az biztos, hogy mindegyik érintkezett mindegyikkel". Ezt meghagyja a Smolin-féle lúzereknek.
maga az "anyag" is a tér egy fajta megnyilvánulása, hisz' csak a hullámtermészet és az energia jellemezi.
Szerintem éppen fordítva van. A tér az anyagi világ egy emergens megnyilvánulása, tulajdonsága.
Csak az anyagi (ill. energia alapú) világ az, ami objektív létező. Ezt mérni lehet, fizikai paraméterekkel (tömeg, nyomás, hőmérséklet stb.). A teret magában nem lehet mérni, csak az anyagi kölcsönhatásokat.
Valami olyan állapotban volt akkor az anyag Univerzumban, mint egy fekete lyukban. Nem semmi volt, de nem is atomos anyag. Jó volna tudni, hogy mi volt ott.
Egyébként a fősodorbeli álláspont szerint sem tudják, hogy milyen állapotban volt az anyag, amikor atommag méretű volt az egész Univerzum. Ezen nem nevetni kell, hanem kutatni.
"Megkülönböztethetném az abszolút semmit a relatív semmitől."
Az én gondolatomból is ez következik. A relatív tér (a Te kifejezésedet használva) egy olyan valós sőt, fizikai dolog, aminek különböző megnyilvánulása konkrét fizikai-anyagi jelleget öltenek: Pl. kvantumfluktuáció, gravitációs hullámok, de talán ide lehet sorolni a Higgs-mezőt, elektromágneses mezőt, stb... Még egy lépést megtéve, maga az "anyag" is a tér egy fajta megnyilvánulása, hisz' csak a hullámtermészet és az energia jellemezi.
Tér nincsen csak úgy magában. Hogyan határoznád meg magában, hogy az mi?
A tér az anyagi (ill. energia alapú) világhoz tartozik hozzá, mint mosoly az archoz. Önmagában nem lehet a mosolyt sem értelmezni.
A tér az anyagi objektumok egymáshoz képesti elhelyezkedéséhez köthető, s egy emergens tulajdonság, mint például a hőmérséklet (az elemi alkotórészeknek, részecskéknek nincs hőmérséklete). Azért mondjuk 3-dimenziósnak a teret, mert legkevesebb 3 főirányban (előtte-mögötte, lent-fönt, jobbra-balra) vannak közvetlen szomszédjai egy anyagi objektumnak. De ez - elvileg - lehetne másként is, és volt is másként az Ősrobbanás kezdeti, töredék másodpercében, amikor az összes alapvető alkotóelem gyakorlatilag egy helyen volt, s mindegyik érintkezett mindegyik másikkal. Ekkor az Univerzum dimenziószáma lehetett akár 10180 is. Később, ahogy tágult és hűlt a világegyetem, egy ponton "belefagyott" abba az állapotba, ahol három főirányban lehetnek szomszédok, s azóta így is maradt.
Fentiekből következik, hogy nem a tér tágul, hanem a világegyetem, annak terével, s minden egyéb paraméterével együtt.
Az univerzumi tér nem egy absztrakt geometriai fogalom, hanem objektíve létező dolog, ami semmiképpen nem lehet azonos a "semmivel", mert akkor nem is létezhetne, nem lenne kiterjedése, nem tágulhatna, stb.
Következésképp valamilyen fizikai jellemzőkkel kell rendelkeznie, melyek ma még nem tisztázottak.
Én a következő képpen fogalmaznék:
Az univerzumi tér nem csak egy absztrakt geometriai fogalom, hanem objektíve is létező dolog.
Ez az absztrakt-konkrét viszonya. Az absztrakt akkor igaz fogalom, ha a valóságban konkrét megfelelője van.
Megkülönböztethetném az abszolút semmit a relatív semmitől.
Amíg te az abszolút semmiről beszélsz, addig itt a relatív semmi az anyag nélküli tér, amely létezik, kiterjedése van és tágul is.
"Valóban? Tudnál olyan szakirodalmat mutatni, melyben az egykori fizikai "éter"-t más tartalommal használják?"
„A pontosabb vizsgálat mindazonáltal azt mutatja, hogy a speciális relativitáselmélet nem szükségképpen követeli meg az éter létezésének tagadását. El lehet fogadni egyfajta éter létezését, csupán arról kell lemondanunk, hogy meghatározott mozgásállapotot rendeljünk hozzá, azaz absztrakció útján azt a végső mechanikai ismertetőjegyet is le kell választanunk róla, amit még Lorentz még megengedett” (Albert Einstein, (1965: 151-152. o)
„… a fizikai tér és az éter ugyanannak a dolognak két különböző elnevezése; az erőterek a tér fizikai állapotai.” (Albert Einstein, (1965: 179. o)
„A kísérlettel a Föld forgásának csillagászok által megállapított kerületi sebessége kimutatható. A mért sáveltolódás 0,230 ± 0,005 pontossággal. Az előrejelzett, számított eltolódás 0,237.
A Michelson–Gale-kísérlet összeegyeztethető az éterelmélettel és a speciális relativitáselmélettel is.”
Az univerzumi tér nem egy absztrakt geometriai fogalom, hanem objektíve létező dolog, ami semmiképpen nem lehet azonos a "semmivel", mert akkor nem is létezhetne, nem lenne kiterjedése, nem tágulhatna, stb.
Következésképp valamilyen fizikai jellemzőkkel kell rendelkeznie, melyek ma még nem tisztázottak.
Hawking elgondolása az idő határnélküliségére vonatkozik, vagyis hogy nincs egy kezdeti időpont: A kehely alkotói nem egy pontba futnak össze, hanem egy kis félgömbbe, ami csatlakozik az infláció exponenciális tölcsérének elejéhez, és amin minden időszerű trajektória térszerűvé válik, majd a félgömb átellenes oldalán úja időszerűvé válva "visszafordul". Tehát határnélküliségről van szó, nem határozatlanságról. Annak a félgömbnek az átmérője pedig valahol a Planck idő illetve Planck hossz alatt lehet, ami kozmológiai időskála későbbi nagyságrendjeihez képest igazán egy pontnak tekinthető. És ez az egész dolog ma még csak egy spekuláció, amiben Hawking az áltrel és a kvantumelmélet alkalmi összeházasításával kísérletezett. Miközben még messze nincs működőképes kvantumgravitációs elméletünk.
Ami a kozmológiai időt illeti, annak kezdete, vagy egy más geometriából való előmerülése, hogy Hawkingot idézzem, határozatlanná teszi a kezdetet, a tér és az idő egyértelmű szétválasztását. Így az időnek is tágulónak kell lennie a térrel együtt. Ez viszont a 4D tömb univerzumnak ad rugalmasságot, vagyis határozatlanságot, a determináció híveinek bosszantására. Javíts ki, ha tévedek.
Az, hogy bár általánosságban nem lehet abszolút módon (minden megfigyelő számára azonosan) kijelölni a téridő térszerű szeleteit (altereit), vagyis nem lehet elkülöníteni az idődimenziót a térdimenzióktól, de a Nagy Bumm létezése miatt a mi téridőnk nagy léptékben egészen különös. Ugyanis minden megfigyelő trajektóriája (lokális időkoordinátája) egy pontban fut össze a múltban, és ez lehetővé teszi egy univerzális kozmológiai idő bevezetését. Ezt ábrázolják 1+1 dimenzióban az Univerzum tágulását mutató kehelyszerű (t,r) felület tengelyében. Ami persze nem azonos a lokális időkoordináták (a kehely alkotói) egyikével se, de mégis használható közös rendezőként. Így nagy léptékben egyértelműen tudunk beszélni a téridő térszerű alterének tágulásáról e közös kozmológiai idő függvényében. Kisebb léptékekben ez a kehely nagyon dimbes-dombos, sőt bizonyos részein (a fekete lyukak horizontjain belül) a lokális tér és időkoordináták annyira kicsavarodnak, hogy ott a helyi időszerű trajektóriák már merőlegesen állnak a távolabb érvényes helyi időszerű trajektóriákhoz képest. Ilyen léptékben (galaxis, bolygórendszer) már nem mindig lehet egyértelműen szétválasztani a téridőt térszerű és időszerű alterekre.
Ez a legnagyobb gondja a laikusoknak, mivel még a szemléleteshez is megértésre van szükség, nemhogy a tökéleteshez. Bár van egy mondás, miszerint az a nagyszerű, ami egyszerű.
Egy kérdésem lenne. Következetesen a tér tágulásáról beszélnek a kozmológiában, viszont a téridővel számolnak. Vajon mi ennek az oka?
"Alapvetően a tér tágulásáról van szó (bár eredetileg téridőt írtam)."
Eredetileg tér(időt) írtál, a zárójeleket utólagos engedelmeddel eltávolítottam. Igen, direkt éleztem ki a dolgot. :o)
A lufis hasonlatot kifogásoltad, bár ha arra gondolunk, hogy a lufi atomjai sem fúvódnak föl a lufival együtt, akkor nem is olyan rossz hasonlat ez. Ha elég kicsik a galaxisokat jelképező ábráid a lufin (azaz nanométeresek), akkor azok a felfújáskor vagy egyáltalán nem változnak, vagy drasztikusan torzulnak - mert éppen ott tekeredik ki egy molekula. De végső soron igazad van: még ez a javított modell sem tökéletes. Még csak nem is hűl le ezred arányban. Ami tökéletes, az meg nem szemléletes.
"amit korábban elvetettek ma leporolva reneszánszát kezdi élni (Lásd éter - persze lényegesen modernebb formában)"
Az éter az pont nem jó példa ide. Eredetileg arra találták ki, hogy legyen valami, aminek hullámai az elektromágneses hullámok. Ma meg van valami, aminek a hullámai a gravitációs hullámok.
"Az egésznek így hatalmas konzisztenciája van - ez utóbbi mondatomat vagy elhiszed :o), vagy egy csomó olvasással ellenőrizheted, "arany középút" itt nincs."
Nem arany középútra gondoltam, hanem csupán azt kívántam érzékeltetni, hogy nem ragadok le egyetlen elméletnél sem, bármelyikre nyitott vagyok. Számomra a legképtelenebb ötlet is elfogadható, legföljebb nagyon kis esélyt látok annak igazságára.
Amúgy a tudományos tételekre is igaz, hogy hiába fogad el valamit a nagy többség tudományos berkekben is, idővel vagy elvetették, vagy csak korlátozott formában maradt fönn. Sőt, arra is van példa, hogy amit korábban elvetettek ma leporolva reneszánszát kezdi élni (Lásd éter - persze lényegesen modernebb formában)
(Ezzel távolról sem a tudomány haszontalanságára gondolok, hanem annak nyitottságára, az ismeretekhez igazodó alkalmazkodására.)
