Nem találtam így előadásos topic-ot, ezért nyitok egyet. Olyan sűrűn nem járok, de remélem más igen :) és így ötleteket kapok arra mit és hol érdemes megnézni.
Az első e tárgyban lévő hozzászólásomat csütörtök éjjelre ígérem :)
Ha leszámítjuk állandó vesszőparipámat, hogy a közönség mindig röhög és ez a sírásig hergel minden alkalommal, majdnemhogy katartikus élmény.
Mácsai annyira jó, hogy nem tudok rá rosszat mondani, pedig isten látja lelkem, szeretnék, mert ilyen vagyok. Tényleg elhiszem neki, hogy ott helyben az egyszál fotelben ülve a saját életét meséli, olyannyira, hogy helyenként szerettem volna belekérdezni a történetbe. Ritka az ilyen.
Van néhány közönségkiszolgáló jelenet, amit nem is bánnék, ha azon mindenki jól kiröhögné magát, aztán csendben maradna, így egy kicsit kár.
Olyan finomsággal húzza szét a függönyt az ablakon, hogy egyszer a háború előtti polgári lét, aztán a háború, munkaszolgálat, aztán a hadifogság szobájába kukkanthassunk be, olyan finoman adagolja a borzalmakat, hogy tulajdonképpen nagyobb lelki teher nélkül is meg lehet úszni a darabot, ha valaki csak szórakozni megy. Könnyedén, magától értetődően meséli el saját állati sorba süllyedését, a rengeteg halált, amit végignézett, a saját kirekesztettségét, anyagi és szellemi nyomorúságát, ha jobban megnézzük, ez maga a groteszk, amiből teljes életműve építkezik.
Elmegyek talán rá még egyszer.
A Tótékat is érdemes megnézni, bár az első felvonás egy kicsit tingli, a második igen jó lett, és pompásak benne a színészek, kivált Epres Attila és Csuja.
Pénteken, az előadás napján neten vettem a jegyet, még sok volt - ez rossz előjelnek tűnt, de végülis kiderült, jó kis előadást láttunk, semmivel nem rosszabbat, mint a trendi szinházak egynémely teltházas darabja.
Pozitívum: a szinészi játék. Détár elbűvölő, szexi, de ha kell cinikus és kegyetlen, szóval igazi NŐ. ( Jelmeze különösen igényes, kicsit ki is lóg a darabból.) Szinpadi léte a pár évvel ezelőtti Tóth Enikőt idézi, aki hozzá hasonlóan egyszerre tudott jó lenni kisestélyiben és tangabugyiban is.
Rékasi kisujjból hozza a szerepet, egyszerű eszközökkel, túljátszás nélkül találja meg a gesztusokat, szövegtudása magabiztos.
A mellékeszerplők közül Végh Pétert jegyeztem meg, jól oldja meg valamennyi feladatot.
Negatívum: a rendezés. A darab itt-ott szétesik a sok "vágás" miatt: pár mondat után sötét, átrendezés, átöltözés, megint pár mondat, aztán kezdődik előlről. Ez a sok leállás nemcsak a nézőt zavarja (a szünetet kitöltő hangos zene ellenére), de láthatóan a színészi játékot is rontja a szétszabdaltság, mindíg kell pár másodperc a szerepbe való visszarendeződésig. A hosszabb egységes részeknél érezhetően felszabadultabb a játék, ilyenkor jönnek a hatásosabb mondatok, elmélyültebb szerepformálások.
A diszlet ugyancsak a negatív kategória: nem az a baj, hogy egyszerű, hanem az, hogy igénytelen, átgondolatlan.
Kicsit zavart még, hogy valamennyi mellékszerepet ugyanaz a két színész játsza, jó tudom a költségek, de ezt valahogy azért mégis máshogy kellene.
Összességében ajánlható, jó kis darab, szórakoztató és elgondolkodtató is egyben, "kötelező olvasmány" minden válófélben lévő párnak, még vagy már nem házasnak.
Az első fél perc nagyon elrettentett, hogy ez valami borzalmas művészieskedő izé lesz, de aztán mégse. A színészek nem tökéletesek, de bőven elég jók: keveset bakiztak, rendben tették a dolgukat. A történet viszonylag összetett, emiatt elég hosszú is (több mint 3 órás), de pár dologgal én simán megrövidítettem volna. Például a teljes Petőfis vonalat kivettem volna belőle, cigányozással, Jobbikozással együtt. Semmivel nem lett volna gyengébb nélküle a darab, nem is tudom, miért kellett ez bele. Erőltetettnek éreztem ezeket az aktuálpolitikai utalásokat, bár anno biztos voltak az eredetiben is, és ezért kerültek ebbe is. Eleve kicsit túl sok volt benne az utalás (például versekre, stb), amiket a közönség nagyrészt nem értett, azaz nem sikerült elég alacsonyra tenni a lécet. A zenészek nagyon tetszettek (most először éreztem úgy, hogy önszántamból szívesen elmennék egy komolyzenei koncertre, és talán élvezni is tudnám). A színészek céllal voltak a színpadon, azaz jó volt a rendezés, nem csak lődörögtek össze-vissza. Néha kicsit zavaró volt, amikor 2 eseményt láttunk párhuzamosan, főleg, ha egyik sem volt egyértelműen főesemény, hanem egyenrangú fontosságúak voltak. Volt némi néptáncos-népdalos beütése is, az is tetszett nekem, az viszont nem, hogy a színészek - igaz, mértékkel, de - káromkodtak. A közönség rengeteget nevetett, nekem is tetszett, bár néha viszolyogtam, hogy ez nekem sok vagy számomra nem vicces. Szóval alapvetően tetszett, könnyed darab, ajánlható is, de vannak fenntartásaim is.
Én mindenképp vidám darabnak tartom, azt pedig nem tudom mennyire halk a színészek hangja, lévén az első sorban ültem.-)) Nagyon jó szombat esti szórakozás volt.
6 külön előadás összerakva eggyé. A színészek jók, akárcsak a díszlet, sokat lehet nevetni is, bár a tér néha túl nagy (hatalmas a színpad), így a nem a közönség felé beszélő színészek hangja olykor halk, főleg ha közben a közönség amúgy is nevet. Szóval sokat lehet rajta nevetni, de a vége (az utolsó darab) már nem volt valami vicces (igaz, akkor is nevetett a közönség, biztos lendületben maradtak).
Kicsit kellemetlen, amikor nem dönthető el egy darabról, hogy az mi is. Hogy van amikor egy könnyed, vidám darab, és van, amikor rosszul van tőle az ember, annyira komoly és depresszív. Na, ez ilyen.
Hihető élethelyzetet mutat be (na jó, az első darab nem), amin látja a néző, hogy rosszul mennek a dolgok, nem tudni, lesz-e megoldás, de épp ettől hiteles. Hogy mutatja az ember gyengeségeit. Alapvetően tehát ez egy nevettető darab (ezt elég ügyesen csinálja), ami a végére bedurvul.
(Előrebocsátom, csak az első felvonást láttam. Eljöttem, tovább nem bírtam.)
A darabról nehéz bármi jót is írni, ez talán annyi: Eszenyi Enikő nem okoz csalódást. Minden más pozitív jelző csak elvenné annak a jelzőnek az élét, miszerint ez botrányosan ciki. A legkeményebb sznobizmus sem elegendő arra, hogy élvezhető legyen ez a szánalmasan modernkedő, ugynakkor szájbarágósan demagóg, átgondolatlan bénázás. Senkinek nem ajánlom, még feltételekkel sem. A megmaradt időben tessék elolvasni az eredeti Brechtet, (Szecsuáni jólélek) vagy Barátok köztöt nézni :)!
Mr. és Mrs. a Játékszínben. Felejthető...mondhatnám untam. Viszont az Esküvőtől válóperig c. darab a Tháliában tetszett. Humoros, pörgős, Csányi Sándort először láttam színpadon, tetszett.
Nagyon tetszett ez a darab! Szórakoztató, és a végén a szokásosnál érezhetően hosszabb tapsot kapott a közönségtől, nem ok nélkül! Úgy jó, ahogy van. Mindenképpen érdemes megnézni. Maximálisan elégedett vagyok!
Hát ez nem egy jó darab. Rengeteget akadt a nyelve a színésznek, a műsor felépítése is elég össze-vissza volt, túl sok volt a szomorú történet. Ami viszont nagyon jó: a kutya, Bajusz úr! Nem csinál semmi különöset, csak ott van, néha odamegy, néha ül, néha fekszik, néha áll, néha ásít, és szép, és figyeli a színészt, nagyon. Kutyabolondoknak ajánlott a darab, de akiket ez hidegen hagy, inkább más előadást keressenek.
Radnóti Színház: Bolha a fülbe
Ez egy egészen jó darab! Meglehetősen hosszú, de egyáltalán nem érződik rajta, mert egész szórakoztató. Nincsenek unalmas fél percek, tébláboló színészek, profi az egész, nem ül le egy pillanatra sem. Még csak nem is bakiztak a színészek, talán 1-2 nyelvbotlás ha volt egész darab alatt. Két negatívumot tudok csak mondani róla: néhányszor csúnyán beszélnek benne, meg van 1-2 olyan negyed perc, amikor túl sok ember van a színpadon, és kuszaság, káosz van (más kérdés, hogy esetleg épp ez ilyenkor a cél). Összességében: határozottan ajánlható darab, érdemes megnézni! (Amikor én néztem volt 2 busznyi tini is a karzaton, ők is nagyon élvezték, szemlátomást nem unták magukat halálra!)
Egyszer élünk... a Nemzetiben. A történelmi korszak majdnem ugyanaz, mint a múltkori katonás darabban, de ez most Magyarország. Egyszer a rendező kiülhetne a nézőtérre, hogy észlelje, a nézőtér közepéről sem lehet már sok mindent érteni. Tudom, hogy rossz az akusztika, de pl. Kulkát, Makranczit, Stohlt, Hevér Gábort, vagy Bánfalvi Esztert végig lehetett hallani. Ők tetszettek egyébként a legjobban. A többiek is erősek, aki még mély benyomást tett rám, az Radnai Csilla és Nagy Mari. Szarvas József szokásosan szinte teljesen érthetetlen. Ennek ellenére ez egy erős és bátor előadás, nekem főleg az első felvonás tetszett, a későbbiek kissé/nagyon elrugaszkodtak a valóságtól. Rám a katonás A mi psztályunk jobban hatott, de ezt is mindenképpen ajánlom megnézésre!
Csodálatos, katartikus, megható, elgondolkodtató, és érthető. Nem tudom, van-e ma - és nem csak határainkon belül - még egy ilyen jó történetmesélő koreográfus mint fj Harangozó Gyula. Na persze, a név kötelez. A díszlet elég komplikált vetítős - építet kombináció, de tökéletes illeszkedik a darabhoz, pár résznél egyszerűen elképszelhetetlen a koreográfia más díszlettel, kiválóan erősíti fel egyik a másik hatását. Sajnos utolsó pillanatban bategség miatt főszereplőt kellett váltani, de a Pátkai Balázs helyett táncoló Horváth Krisztián tökéletesen megoldja a feladatot. Látni kell, és nem csak egyszer.
A mi osztályunk a Katona Kamrájában. 20. századi történelemóra Lengyelországról, sok áthallással a mi történelmünkre, és persze napjainkra. Nagyon elgondolkodtató előadás, remek színészi alakításokkal. Mind a tíz szereplő csodálatosan együtt él a színpadon. Sok mindent bemutat az emberi magatartásról, a bennünk élő gyávaságokról, köpönyegforgatásokról és kegyetlenségekről, a szolidaritás hiányáról, a hatalomról, az élet hiábavalóságáról. Most megint, többek között ezért is, sok év után rendszeres Katonába járók leszünk!
A mű egy szokatlanul rövid intervallum: egy hírneves orvosprofesszor rendelővel együtt működő fényűző polgári otthonában. A jóval fitalabb feleséget a tanítvány- kihasználva a doktor elfoglaltságát, elcsábítja, vagy épp fordítva, egymásba szeretnek és pont a professzor életének fordulóján akarják bejelenteni neki, mikor kinevezik őt egy modern klinika élére, hogy mindketten elhagyják... kettejük közt semmi nem történt, de annál több fog, amikor egy elszólás alapján a doktor a saját nejét , mint egy pácinsét oly alapossággal kivizsgálja és rájön, hogy fiatal életéből maximum 6 hónap lehet hátra.
Mindkettejük életének legnagyobb kalandja előtt állnak immár, amikor a doktor nem válik el nejétől, holott már biztosan összeállnak a mozaikok agyában, hogy a két fiatal mire és miért készül. Majd tanítványát felkéri, hogy kísérje külföldi útra nejét, hogy az kellő orvosi felügylet alatt legyen első perctől élete utolsó pillanatáig...
Élet-halál, hivatásszeretet-kiégés, meghasonlás, becstelenség-becsület, az ifjúság -és annak feltartóztathatatatlan múlása, s hasonlóan nagy emberi dilemmák a feszes dramaturgiában, amit Mécs Károly professzori alakítása,- bár a többiek közül is sorolhatnánk...- a hitelesnél is hitelesebbé tesz.
Ajánlom a most "friss" film, s a könyv összevetését a darabbal, frenetikus élmény.
Éneklős féle darab, de kifejezetten jó, tetszett. Pár ember, szeretők, korban egymáshoz nem illő házastársak, stb. Feszült a viszonyuk (megcsaltál! mást szeretek! stb.), és összejönnek egy vidéki kúriában egy napra. Jó kis darab, érdemes megnézni, határozottan tetszett! És Törőcsik Mari forever!
Fergeteges vígjáték. Jó időben jött nekem, mert valóban ilyesmire voltam kihegyezve. Nem szeretem alapban a könnyű darabokat, ez sem az valójában, mert a színészek elhitették, hogy a vidéki és pesti életet egyaránt ismerő főhős és fia problémája nem egy aprócska családi ügy, hanem távlatokat nyitottak. Az idő lineárisán haladva megismerhettük a múltat a dialógusokból, illetve remek gegekből, a jelen inkább volt megmosolyogtató, mint a jövőkép, amit a színésznő festett az állóvízszerű vidéki létben, azzal, hogy megkérte az általa favorizált férfi kezét...
Alapvetően tetszett, 5-ből gyenge 4 pont. Az első pár perc túl harsány, utána már jó. A zenei, táncos részek sokat dobnak a darabon, a színészek jók, jól alakítják a melegeket, a történet egyszerű, de ez így rendben is van, viszont pár dolog elnagyolt, rosszul bemutatott, vagy hiteltelen. Például hiteltelen, hogy a komoly, erkölcsös(nek beállított) politikus milyen könnyen változtat a hozzáállásán - engem nem győzött meg. A darabra összességében egyértelműen érdemes beülni, kellemes időtöltés az első pár percet leszámítva, bár nem tökéletes, messze nem egy egész életre nyomot hagyó mű. Egyszer nézhető, kellemes időtöltés.
Sokat botladozott a színészek nyelve, de ez nem volt különösebben zavaró. Az inkább, hogy nem volt minden színész az első pillanattól kezdve hiteles, a főszereplő például kb. olyan volt, mint aki először áll színpadon - nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez szándékosan volt így. Amúgy nem volt rossz a darab. Krimi. Nem a kedvencem, de nem volt rossz.
Ha közben ki lehetett volna osonni, minden bizonnyal megtettem volna, csakhogy roppant eredeti módon körbeültük a parányi játszóteret, és pont a kijárat másik oldalán ültem. Így maradt a majd két óra szenvedés, értetlenkedés, unalom.
Pedig a színészek mindent megtettek, hogy kihozzák a maximumot ebből a darabocskából, csak sajnos az még mindig igen csekélynek bizonyult. Némiképpen sajnáltam is az aktorokat, ám magamat még jobban, hogy ott vagyok.
Nagy Zsolt különösen intenzív alakítást nyújtott, nem az ő hibája, hogy a figurája nem volt kidolgozva, tele volt következetlenségekkel mind a darab, mind a szereplők jelleme.
Már kezdetben is fel kellett volna neszelni a Brian élete-beli színvonalt hozó prófétálástól, melyben sajnos közel sem fedeztem fel annyi szellemet, tréfát, inkább csak lapos konyha-filozófálást. A nézők eleinte mindenáron kacarászni akartak a silány mókákon, ám egyre ritkábban hangzott fel itt-ott egy nem igazán természetes röhintés. Részemről egy mosolyt sem tudtam magamra erőltetni.
Hétköznapi félig-meddig párhoz toppan be a Pitbull-féle próféta (Nagy Zsolt), aki nyomban felkavarja őket.
Innentől távolról felrémlett Szakonyi Károly Adásszünete, de azzal ellentétben ebben a darabban semmi senkiről nem derül ki, ahhoz képest viszont rendkívül hosszú és kusza az előadás, az sem érthető, miért ott van vége, ahol, miért vonnak be még több szereplőt, miért annyit, amennyit, mi célt szolgálnak...
Ez tök jó volt, tetszett! Négy hangulatos, egyszerű darab kivétel nélkül jó színészekkel. Mondjuk pár poén, főleg az idegen (eredetű) szavak nem értésén alapulók nem igazán jöttek be, de nem ezekre épültek a darabok, inkább csak volt egy-egy ilyen is bennük. A többi viszont ok. A színház maga is nagyon bejön, régi, több évtizedes, és ez látszik is rajta nagyon, és jól áll neki. A szünetben rögtön vettünk is jegyeket egy másik előadásukra - mi ez, ha nem elégedettség?
Voltak jó színészek, volt sok jó és eredeti poén, de elég idegesítő volt a sok egyszerre beszélés és a sok hisztizés, és a trágár beszéd is határeset volt mennyiségre. De azért ez semmiképp nem egy rossz darab.
Ez alapvetően egy komoly darab komoly témáról, de ehhez képest elég sok benne a vicces-poénos rész. Az elején zavaró volt, hogy rímben beszélnek a színészek, de aztán megszoktam. Elég gyors tempóban indult, sok ordibálással - oda kellett figyelni, de nem volt valami kellemes. Aztán kicsit jobb lett. Sok szereplőt feleslegesnek, céltalannak éreztem, az darab történetét pedig egészen egyszerűen nyúlfarknyinak. Tulajdonképpen csak egy ötlet az egész: annak bemutatása, hogy mi van, ha valaki mindig mindenről igazat mond, tekintet nélkül a következményekre, illetve ezzel párhuzamosan ha valaki szemtől szemben mindenkivel jópofizik, de a hátuk mögött csúnyán kibeszéli őket. Ennyi az egész. A leheletnyi zenei betétek jók, a színpad minimalista, de ez nem baj. A színészek jól játszanak, nem tehetnek róla, hogy a darab nem elég jó, nem ad nekik értékes szerepet, amit eljátszhatnának, kifejthetnének. Engem nem igazán fogott meg ez a darab. Megnéztem, jó, oké, nem okozott kínszenvedést, néha egész jó is volt, de nem az a kategória, amiről azt mondanám bárkinek is, hogy mindenképp nézze meg, kár lenne kihagyni.
