Nem tudom, hogy ilyenkor mi számítana, de pénteken jelentették be, még péntek este az úticélok nagyrészét törölték. Szerintem az EU jobban fogja védeni a légitársaságokat (akár fapados akár nem), minthogy az utas kártérítéseket tudjon kiszedni belőlük.
Ez az iránymutatás viszont nem foglalkozik azzal, hogy az utas a korlátozások miatt nem akar utazni (ezt is leírták a 2.2 pontban). Ez jogos felvetés hogy miért van így.
Ha kifizeted a jegyed és megfelelsz a beutazási szabályoknak, akkor el kell hogy vigyenek. De például az a külföldi, akinek van jegye, a járat repül is, de nem engedik fel a járatra (mert nem utazhat be ide), az nem tud mit tenni (a beszállás megtagadása című jogokat is megnyírbálták). Ugyanez a helyzet azzal a magyarral is, aki nem akar elutazni, mert visszafele nem vállalja a karantént.
nekünk is gyűlnek a pontok, illetve van két olyan októberi foglalásom, amit a wizz már átvariált, de azokkal kivárok az utolsó pillanatokig. meg van két másik októberi is, amit egyelőre nem módosított/törölt. Júni végétől aug végéig mind az 5 foglalásunkba belenyúlt a wizz, volt amelyikbe többször is, de négyet le tudtunk utazni. Egyet visszapontoztunk, egyet meg most, mert a szept eleji Ciprusba is beletörölt, ami kapóra jött.
Nem voltam én akkora ember. Május elsején is a hosszú evek alatt csak kétszer tudtam felmenni az emelvényre visszaintegetni a proletaroknak. Lehet, hogy te is lelkesen integettel annak idején felénk, amikor még lelkes proletár voltál, csak most már nem mered vállalni.
Ráadásul az olaszok is elkezdtek rászállni a tartósan külföldi rendszámú autót használókra. Engem még nem csesztettek, de egy kis faluban dolgozó barátomat már megbüntették a helyi szervek, mert nem használhatja talán 3 hónapnál tovább."
Ausztriában, büntetés és rendszám levétel járt ezért 30 évvel ezelőtt. Mostanában hígul itt is a világ...
izgalmas lesz, hogy mit tesz a kormány, ugyanis még a szurkolókat sem egyszerű kezelni, azt ugyanis nem lehet elvárni, hogy mindenki repülővel érkezzen néhány órával a meccs előtt és utána egyből haza. illetve az UEFA (és asszem a Mastercard is) akár több ezer protokoll vendéget is meghív egy ilyen eseményre a világ minden tájáról, akiknek ötcsillagos hotel, stb jár, azaz pár napot eltöltenének Budapesten.
Koszönöm, hogy ezt leírtad, akkor ezek szerint nem jár semmi? Megjegyzem, hogy 29-én törölték a járatomat, akkor még nem létezett semmiféle jogszabály, mivel az csak 30-án jelent meg a magyar közlönyben. Nem léteznek akkor utasjogok? Ha kifizetem a jegyet akkor vagy elvisznek vagy nem??
És ha nem várható nagy járvány, ergo ha nem várható, akkor most sincs, mi az anyám picsajanak kellet a nyaralási szezon után, amikor már úgysem sokan nyaralnak határt zárni.
Tegyük fel, hogy egy birka vagyok, és hiszek az újságoknak. Ezt ma olvastam, a két cikk egymás felett. Akkor most mi van ???? Most akkor ki hazudik és ki mond igazat ? Elvtársak tessék egyeztetni, hát most kinek higgyen az alattvaló.
A Bizottság úgy ítéli meg, hogy a hatóságok által a COVID-19-pandémia megfékezése céljából hozott intézkedések jellegüknél és eredetüknél fogva nem tartoznak a fuvarozók rendes tevékenységi körébe, és a fuvarozók tényleges befolyásán kívül esnek.
Az 5. cikk (3) bekezdése szerint akkor nem érvényesíthető a kártérítéshez való jog, ha a szóban forgó járattörlést olyan rendkívüli körülmények „okozták”, amelyeket minden észszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni.
Ezt a feltételt teljesítettnek kell tekinteni, amennyiben a hatóságok vagy teljesen megtiltanak bizonyos járatokat, vagy olyan módon tiltják a személyek mozgását, amely de facto kizárja a szóban forgó járat üzemeltetését.
Kiemelés tőlem:
Ez a feltétel akkor is teljesülhet, ha a járat törlésére olyan körülmények között kerül sor, amikor a személyek adott irányú mozgása nem teljesen tiltott, hanem csak bizonyos eltérések hatálya alá tartozó személyekre (például az érintett állam állampolgáraira vagy lakosaira) korlátozódik.
Adott irányú mozgás nem tiltott, mert kifele lehet menni. De azzal hogy a kormány megtiltotta a külföldiek beutazását (csak magyarok, azaz az érintett állam állampolgárai léphetnek be), az iránymutatás szerint rendkívülinek minősülhet....
Ez egy kiragadott mondat a következő bekezdésből:
Szintén a körülményektől függően, ugyanez a helyzet állhat fenn a személyek mozgásának tilalma által közvetlenül érintett járatokkal ellentétes irányú járatok esetében is.
.....az ellentétes irányra vonatkozóan is.
Minthogy rendkívüli körülményről van szó, nem érvényesíthető a kártérítéshez való jog.
Nekem az első ötletem (a nyelvi könnyebbség miatt) valamelyik határ menti szlovák biztosító volt (Komarno) de ma nem veszik fel a telefont mert ott ünnep van.