Én egy elvált nő. (Remélem ezért nem rúgdostok ki innen)
Szóval csak 1 rövid sztori annak kedvéért, hogy színesítsük a topicot.
A gyermekem biológiai apukája, miután a házasságkötésünk után alapított cégét ráíratta a cég legutolsó titkárnőjére, elköltözött. Elvitt minden értéket a lakásból a haverjaival, majd kétszer jól agyonvert (1x a gyerek előtt) azért, hogy aláírjam azt a papírt, amiben mindenről lemondok és a válóperen sem lesz anyagi követelésem. Azt mondta, ha nem teszem, még a gyereket is megpróbálja elperelni, ugyan tisztában van vele, hogy nincs rá esélye, de azért megkeseríti az életemet egy pár évig a perrel.
Gondolhatjátok a végkimenetelt..., ennyit a daliásan, karakánul elváló férjekről. Remélem köztetek azért nincs hasonló esetű pasas.:)
Mindenkinek üdv: akroz
És én még ezek után is PASIPÁRTI vagyok. Imádom őket, talán még az elvált férjeket is. :)))
Ha ő intézi később az ügyeidet, akkor igen, mert beszámítja előlegként. Lényeges, hogy próbáljatok a feleségeddel közösen megegyezni, mert különben a vagyonmegosztás után is kell százalékot fizetni.
NA, most lehet, hog ysokan meg fognak botránkozni, de szerintem NEM attól vagyunk igazán férfiak, hogy nem sírunk. Jó, nyilván jó azért (a társadalmi normák betartása miatt) minimalizálni a sírástg, de szerintem a sírás nagyon emberi tulajdonság, ÉN MAGAM nem szégyenlem (emiatt) /sem/ :-)
Vitasd. Egyébként úgy értettem, hogy a gyerekeket kötelességünk védeni. Ők igazán nem tehetnek semmiről. Reggel volt egy nagy veszekedésem az exxel ennek kapcsán.
