Mostantól lopásnak számít a lomizás A hulladéktörvény alapján a lomtalanításkor kihelyezett tárgyak a kihelyezés pillanatában a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. tulajdonába kerülnek, így aki ezekből eltulajdonít, az lopást követ el - derült ki a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közleményéből. A közleményben, amelyet a Főpolgármesteri Hivatal juttatott el szerdán az MTI-hez, azt írják: ha a jogtalan eltulajdonítás miatt az FKF Zrt.-t ért kár meghaladja az 50 ezer forintot, és a lopást üzletszerűen, vagyis rendszeres haszonszerzésre törekedve követik el, az elkövető két év szabadságvesztéssel is büntethető. A kisebb értékre (50 ezer és 500 ezer forint között) elkövetett lopás vétségnek számít, 50 ezer forint alatti értéknél pedig szabálysértésnek. A közlemény emlékeztet arra, hogy az utcára kitett lomok tulajdonviszonya a törvényi szabályozás előtt rendezetlen volt, ezért csak korlátozottan lehetett fellépni az üzletszerű begyűjtők, a "lomisok" ellen, akik lomtalanításkor szinte kiköltöztek a közterületekre. A szabálysértési törvény alapján a tulajdon elleni szabálysértés elzárással is büntethető. Főszabály szerint az elzárás legalább egy, legfeljebb 60 napig tarthat. A kiszabható pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer, legmagasabb összege pedig 300 ezer forint. A közterület-felügyelők tettenéréskor - ha bűncselekmény gyanúja áll fenn - a szabályszegőt feltartóztathatják, vagy a rendőrségre előállíthatják. A rendőrség saját hatáskörben is intézkedik: helyszíni bírságot szab ki, nagyobb értékre elkövetett lopás esetén pedig büntetőeljárást indíthat. A közterület-felügyelők fellépnek azok ellen is, akik a lomtalanítás lebonyolítására vonatkozó szabályokat nem tartják be, például nem a megengedett időben, vagy tiltott hulladékot raknak ki közterületre. Ilyen esetekben a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságnak, környezetvédelmi hatóságként a fővárosi főjegyzőnek, valamint - jogellenesen elhagyott hulladékok esetében - a kerületi jegyzőnek kell eljárnia. Köztisztasági szabálysértés esetén tettenéréskor 5 ezer és 50 ezer forint közötti helyszíni bírsággal vagy akár 150 ezer forint pénzbírsággal is büntethető a szabálysértő - zárul a közlemény.
Izgalmas hangfelvétel került ki tegnap. Ferdinandy alpolgármesternek panaszkodik egy építési vállalkozó, hogy 100 milliót kellett visszaadnia Mazsu Gergelynek, a Zuglói vagyonkezelő akkori igazgatójának, és erről szerinte tudott Papcsák Ferenc polgármester is. Nem véletlenül[...] Bővebben!Tovább »
900 milliós likviditási hiány, 100 milliós pénzosztás és fontos döntések további halogatása. Mondhatni a szokásos.Túl vagyunk a nyári szünet utáni első testületi ülésen.
Az ülést ismét reggel 9-kor kezdtük, indoklás nem hangzott el, csupán informálisan hivatkoztak[...] Bővebben!Tovább »
Köszönöm, nagyon várom, mit reagálnak. Pedig egy kerités önmagában veszélyes is lehet, ha szét van rozsdálva, kieshet az útra, agyoncsapva az arra járót. De elsősorban a műemlék-jellege számitana, jó lenne megmenteni, egyetlen szépség a Bosnyák téren .
Pelyva képviselő úr -ha jól tudom- anno a városszépítò egyesület (most városvédő) alapító tagja Ráday Mihállyal egyetemben.
T. épp viselő, sikerült valamit intézni a Bosnyák téri remíz kerítésével kapcsolatban?
ric.mond, van nyilvános wc a Városligetben, de mind fizetős mint a többi. Remélem tudsz arról, hogy nemcsak csövesek hugyozzák körbe a várost, hanem rengeteg, jó anyagiakban élő fiatal, akik részegen tántorognak egyik buliból a másikba. Nem ildomos mindenért a hajléktalanokat hibáztatni, hiszen ha akarnák, sincs lehetőségük wc használatra, tisztálkodásra. Főleg, hogy egyre több az elsőajtós felszállás Zuglóban is, ahonnan elmozdulni sem tudnak már, helyhez lettek kötve.
Nem a nyugdíjasokkal van bajom, hanem azzal, amit leírtál. Hogy többek között velem fizettették meg a kampánya költségeinek egy részét - én barom meg befizettem azt a kurva csekket. Később meg megtudtam, hogy aki nem fizette be, az járt jól.Mert ez behajthatatlan, ellenőrizhetetlen, stb.
Ja, a hírnek van még folytatása:
"A nagyvonalú ajándékozás közben nemrég kiderült, hogy likviditási gondok miatt pénzzé kellett tenni a kerület kötvényeit, amelyek elvileg a nagyobb beruházások anyagi hátterét hivatottak biztosítani. A mostani ülésre beadott jelentés szerint „2013. június 26-án 900 millió forint átvezetéséről kellett gondoskodni a likviditási helyzet kezelésére”. Várnai László ellenzéki képviselő szerint ez azt jelentette, hogy az önkormányzatnak éppen fizetésekre sem volt pénze, tekintve, hogy a kerület bevételei messze elmaradnak a költségvetésben meghatározott számoktól."
A gyerekünk meg úgy döntött, hogy csak februárban születik meg, így nem kap Papcsáktól Mikulás-csomagot. Egye kánya, ha rendben világra jön, akkor túlélem valahogy ezt a veszteséget :)
Azért lassan jönnek az információk. Egyet ugyan nem tudok. Papcsák szerint azok a 62 éven felüli nyugdíjasok kapnak egy kis lét, akiknek a nyugdíja nem haladja meg a kétszázezret. Vajon honnét fogja tudni Papcsák, hogy mennyi a nyugdíjam?
Egy kicsit le voltam maradva. Csak most hallottam a tévében, hogy "drága" Papcsákunktól állítólag kapunk 3000 forintot.
Nos, én pont ennyit fizettem be egy fél évre kommunális adó címen. Jobban nézne ki, ha nem a nekem (nekünk nyugdíjasoknak) részben visszafizetett kommunális adó miatt elégedetlenkednél, hanem azért, mert a többi zuglói lakosnak nem adják vissza legalább a felét a kommunális sarcnak. Amit, mint tudjuk, többek között díszburkolatos fekvőrendőrökre költöttek. :-(
Mondjuk nyilvános WC a Városligetben, vagy a kerületben akárhol, hogy a csövesek ne ott könnyítsenek magukon, ahol eszükbe jut - jó, ettől meg nem szűnt volna meg ez a jelenség, de azért mégis lehetett volna hivatkozni.
Egyébként az idei pénzosztás a nyugdíjasoknak csak engem zavar?
Tudomásom szerint a földszintet is átépítették, mert ott kellett felvinni a stangcsövet...
Az a fa mosdóalap a mosdóval kb. 150e, az új ablak, a csaptelepek...
de a lényeg nem ez, hanem az hogy szükség volt-e erre valójában?
Ha a többi eddigi polgármesternek, tanácselnöknek jó volt a dolgozók által használt, az ajtajától 5 méterre lévő hivatali mosdó, akkpr Papcsáknak miért nem? Ráadásul Papcsák ahhoz képest hogy a polgármesterség főállás, alig tartózkodik a hivatalban. Ott a parlament, a plenáris ülések, a bizottságok , az ügyvédi praxis...
Kérdés továbbá, hogy ennek a 1,4 milliónak nem lett volna máshol több haszna?
Falba sülyesztett Geberit WC ezüst 2 gombos nyomólappal.
Nyomólap10 ezernél kezdődik a Geberit WC meg olyan 30-40-nél indul a kagyló 14 ezer.
+ szerelés.
Egy edzett üveg zuhanykabin is 50-60 ezer a boltban.
Persze ott a munkadíj de a burkolás nálam egy kb ekkora fürdőszobában kjött 150 ezerből. Úgy, hogy én vettem a csempét, minden mást a burkoló hozott.
Az 1.5 millió elég sok egy ilyenért még akkor is ha oda kellett vezetni egy vízcsövet. Mivel a szinten eleve volt WC egy kis falvésés belefért. Gondolm a csatorna meg azon a részen van levezetve amiatt nem kellett külön csövezni főcsövet csak a fürdőszoba csöveit.
Megkezdődött a választási pénzosztás. Amit tavaly a lakosságtól kommunális adóként beszedtek, annak negyedét most karácsonyi ajándékként visszaadják.
25.000 nyugdíjast, ezer 18 évest és gyerekvállalót "ajándékozunk meg", - a választási pénzszórás 100 millióba[...] Bővebben!Tovább »
Ünnepélyes tanévnyitót tartottak pénteken az önkormányzat épületében. Bár a meghívót a polgármester írta alá, a Szeretem Zuglót polgármesternek nem sikerült megtisztelnie a kerületi iskolák és óvodák igazgatóit megjelenésével, - annak ellenére, hogy az oktatási[...] Bővebben!Tovább »
A semmitől ez is jobb, gondolom éppen elég lelakott volt mindegyik.
Más: jó hír , hogy a 69-es vilinger vonalát végre felújítják. Bár 1 dolgot nem értek: nagyon nagy többletpköltség lenne, ha a sínek alá gumibetétet is tennének ????
Ez eszükbe sem jut az illetékeseknek ??
Többen örülnénk neki szerintem. Mindegy csak ezt magamban kérdezem.