Javaslatom a következő. Ássuk el a csatabárdot, de aki még nem ismeri a Bioptron lámpát, az ne cikizze.
Mindenki maga döntse el, megveszi, nem veszi. kitől, hol veszi.
Amire most azt irtad, a referencia teljesen jó, arra, eddig azt állítottad, egy buta liba reklámja, az emberek hülyitése, csak a zsebükből akar pénzt kihúzni. (Persze minden dicsérő hozzászóló csak fizetett bérenc.)
Azt gondolom, a hozzászólásod úgy kellett volna kezdeni, elnézést, ha Valakit megbántottam a tudatlanságom, illetve tájékozatlanságom miatt , hogy miért? Azért, mert az előzőekben pont arról tájékoztatta Anna az olvasókat amit az általad dicsért referencia címszavakban ismertet.
Nézzenek oda, csak nem te vagy az OMKER cég fizetett felhajtója, hogy ennyira örülsz.
Nem csak az OMKER-nél lehet kapni. A Bioptron lámpa beszállítója a Zepter cég, az OMKER is onnan szerzi be.
Én is a Zeptertől vettem, ki sem kellett tenni a lában a lakásból.
üdv mindenkinek (szia nyuszi)látom az ellenlábasok nem fáradnak.
Valóban polarizált fényt előállítani nem nagy kunszt, de a Bioptron-fény polarizációját reflexióval (egy különleges, több rétegű tükörrel) hozzák létre. Ennek köszönhető, hogy a bioptron-fény foka 95 %-os.
Azért kiváncsi vagyok én is, hogy érsz el ilyen hatásfokot villanykörtével, meg polarizáló szürővel, ja és ne feledkezzünk meg a hajszárítóról sem.
Csogu kedves, a Boptron-lámpa fő összetevője egy halogén fényforrást tartalmazó optikai cső, mely a nap által természetesen előállitott elektromágneses spektrum egy részéhez hasonlatos, de mint azt már korábban irtam, UV sugárzás mentes fényt bocsát ki.
Ezzel ám nem lőttél nyuszit.
Egy termék magyarországi forgalmazásához kell hivatalos importőr, stb, stb. Egy cég bejegyzése (ha Kft.) akkor kb. 160.000Ft-ba kerül: nem tétel.
Kedves Csogu, azt ajánlom, érdeklődj az ismeretségi körödben, kinek van ilyen lámpája, ha tudod, kérd kölcsön, kezeld vele a térded egy hónapig. Ha ezek után is inkább az érdekel, mi alapján müködik a lámpa, és nem az, hogy Neked is jó lenne, hát ..........
Ez viszont egyszerű mint a 100-as szög: mert én becsületes munkával keresek pénzt, nem pedig a szándékos ferdítésekkel és féligazságokkal megspékelt látszat alapján kiváltott hiszékenységet használom ki.
Nem te vagy ebben a témában az első és nem is az utolsó: széles a skálája a próbálkozásoknak attól kezdve hogy roppant olcsó országjárással egybekötött termékbemutatót tartanak egyes vállalkozások aranyáron mért hipergagyikból a TV-s "Directshoppingon" át a time-sharing üdülési jogig. Csak itt, csak most, csak önnek, csak tőlünk.
Amit viszont én is undorítónak találok, az a betegségük miatt kiszolgáltatottabb tájékozatlan emberek megkopasztásának kísérlete.
Mit hordasz itt össze villanykörtéről, meg hajszárítóról? Gondolom Te már kipróbáltad a saját találmányod, azért vagy ilyen biztos a dolgodban.
Mert a Bioptron lámpát mi kipróbáltuk és használjuk. A lényeg, hogy használ is!!!!!!!!!!!!
Tudod, ha ismered is valaminek az összes összetevőjét, a legfontosabb dolgot mégis az a magyar fizikus asszony tudta, aki szabadalmaztatta a terméket, ami bizonyitottan azt tudja, amit igér. Nem "kinai piacos" (már bocs) gagyi.
És mit jelent az, hogy nem a lámpával van kifogásod, csak, hogy embereket hülyítenek.
Ha a lámpa ellen nics kifogásod, úgy kell érteni, hogy ismered, és elismered gyógyító hatását. Ha embereket gyógyít, miért baj, ha azt megismerik az emberek. Ha meg nem ismered, miért kritizálod.
Vagy az a bajod, hogy egy világszabadalmaztatott, jó termék eladásával is lehet pénzt keresni. Egyébként nem olvastam az előzőekben, hogy Anna felszólitott volna, azonnal vegyél bioptron lámpát, különben meghalsz :( Miért nem a gagyi ellen harcolsz??????????
Miért nevetnélek ki?! Hiszen kérdezel.
Ez gyakorlatilag tényleg azonos: az annanickcsoport fényterápiát hirdet, mégpedig polarizált fényterápiát. Polarizált fényt polárszűrő optikai lencsével lehet előállítani. A lencsén átmenő fény polarizált lesz, ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy eredetilag a napból vagy egy lámpából jön.
Az izzo tipusa a szinkepet befolyasolja. A villanykorte voros fele erosebb, halogen fennyel kekesebb szinkeped van. Ha nagyon akarod akkor adj meg az arhoz 1-2 szinszurot.
annacska, mar megint hazudsz... polarizalt fenyt barmilyen polarizalo szurovel elo lehet allitani. Milliardokat meg csak a hozzad hasonlok akarnak ilyen parasztvakitasal keresni...
Ha az a villanykörtés változat ilyen tuti, miért nem szabadalmaztatod, milliárdokat kereshetnél vele.
a válasz persze egyszerű, azért nem szabadalmaztatod, mert az nem polarizált fény, az a te tákolmányod, de ha hiszel benne, neked még használhat is.
Amennyiben értesz hozzá, akkor kérlek fejtsd ki a véleményed.
Nem baj, ha hosszú, átrágom magam rajta, csak arra kérlek, hogy fordítsd le, egy egyszerű halandó szintjére:)
(vagyis, tök gügye vagyok ehhez a sejtbiológiához, de érdekel a téma)
Természetesen csak akkor, ha ez nem túl nagy kérés.
Nekem pont a sporttól van ki a baltérdem, de piszkosul.
De például ott vannak az úszók, nem mondhatod, hogy nem egészséges sport.
60% reumás a sok hideg víztől.
Lehetne még sorolni.
Természetesen értem a mondani valód lényegét és külön köszönöm, ezt a normális reagálást.
Én mindent értek, de azt nem, hogy akkor te miért titulálod idiótának.
Nem kell.
Ő, indulatosan reagált...lehet, hogy lehiggadt volna, de erről az oldalról is tesznek kemény megjegyzéseket, ami mindig arra sarkalja, hogy indulatosan reagáljon.
Ennek a topiknak az a célja, hogy embereken segítsen.
Gondolom az egyik célja, ez lenne.
Más kérdés, hogy esetleg ebből neked anyagi előnyöd is származik.
Én nem sajnálom és nem is ítélem el.
De mindenki maradjon meg kultúrált embernek, mert így sokkal könnyebb tisztázni, az esetleges félreértéseket.
Ne offoljuk szét ezt a topikot, mert lehet, hogy egy olyan embertől vonjuk el a lehetőségét a segítségnek, akinek ez az élet már csak kínokból és szenvedésből áll.
Szerinted ugy nézek ki mint aki azért van megsértődve, mert nem válaszoltatok a kérdésemre, már rég elfelejtettem hogy megkérdeztem. Nem vagyok egy indulatos ember, de az jóhogy kiakasztott hogy a mellett hogy egy csaló 100nicken nyomul, még mikor felteszem a kérdésemet hogy miért nem válaszolt senki, akkor anykoribi: "látom érdekel a szutykom, küldjek tájékoztatót?" itt vágta el nálam magát igazán. A lámpával tényleg semmi bajom amugy, nem érdekel abszolut, teljesen egészséges vagyok nincs semmi bajom, soha nem vagyok beteg, nem fáj a fejem és a cukrom is rendben van, annyi hogy élj egészségesen sportolj!!!, és tuti hogy nem kell semmilyen fény majd, és higgye el mindenki 100jobban jár ha igy él minmtha kiaadja a lámpért a 100ezreket