„De egyiknél villant a vaku.” — azért a két képed között eltelt öt és fél órácska sem elenyésző változás a körülményekben, ha már szemléltetni szándékoznál velük valamit
– azért ez így etetésszagú kicsinyég –
még úgy is ha eltekintünk attól, hogy egyik sem AWB
De kapsz dícséretet, ügyes voltál. Ami ma történt, annyi a fényképezőgép menüjében, mintha lenyomtad volna itt a számítógép billentyűzeten az A betűt. Holnap jön a B betű, ha érdekel :-) És van még.
Azt hiszem, igen, mert különben kilépsz úgy, hogy nem menti a változtatást. Legalább is a Canonjaim mind ilyenek. Ki tudod próbálni: beállítod, hogy izzólámpa, utána napfény, és mindkét alkalommal készítesz most egy fotót. Jelentősen eltér a két felvétel színe, ha jól dolgoztál.