Én nem láttam, hogy lebukott volna. Helyette azt látom, hogy ezt szeretnlk egyes körök elérni. Pénzt paripát fegyvert áldoznak a megbuktatására. Ha a kutatásban lennének ilyen vehemensen nagyratörők, már minden fontosat tudna róla a tudomány.
Pontosan. (már akinek van, és nem lusta használni)
Természetesen nem kell mindent magadnak felfedezned, de tudni kell válogatni az információban, és ha hasznos elveket meg kell különböztetni a falvédőre kívánkozó bölcsességektől, (van ezekből is egy rakás, és ezeket gondolkodás helyett szokták előszeretettel idézni.)
Mivel a geológiához a gimis földrajzon kívül hülye vagyok, így kénytelen vagyok elhinni az állításokat, pro és kontra egyaránt, és dönteni, melyik meggyőzőbb. Az viszont, hogy még Schoch is természetesnek gondolja, elég erős érv. Meg az is, hogy megtudtam, a természet mégis elég gyakran formál derékszöget, a különféle kijelentések ellenére, amit kövezetnek lehet látni. A plató "peremezése" viszont még mindig érdekes számomra, bár az is lehet pusztán tektonika, kisebb-nagyobb szerencsével. Viszont: Az, hogy szinte pontosan észak-déli irányultságú /direkt nem tájolást írtam/ ÉS szinte pontosan derékszög ÉS szinte síklapokkal határolt ÉS lapos teteje van burkolatnak látszó töredezéssel, nekem túl sok egybeesés. Jelenleg legalább annyira hiszem hogy legalább részben mesterséges, mint azt is, hogy nem.
Van. Az, hogy megrendelésre pénzért szkeptikuskodni ugyanaz, mint pénzért ufóskodni,bosziniai piramisoskodni. Miért kellene elhinnem? Egyik sem független. Mindegyik pénzért teszi amit tesz. Eleve feltételezem, hogy görbe úton jár. Te nem?
"After our twelve-day stay, and having visited many sites associated with the claims of Osman-agic, the bottom line is that we found absolutely no evidence of pyramids per se or of a great an-cient civilization in the Visoko region."
Egy olvasónk hívta fel figyelmünket arra a híresztelésre, hogy Boszniában, bizonyos, piramisnak látszó képződményekben magyar rovásírást találtak. Ennek kapcsán leltünk rá Brian Dunning írására , amely a Skeptoid.com oldalon jelent meg, s amelyet alább – a szerző[...] Bővebben!Tovább »
Semir Osmanagić nem adja fel. Hiába tartja sarlatánnak gyakorlatilag az egész tudományos világ, hiába nem veszi már komolyan senki Bosznia-Hercegovinán és Szarajevón kívül, ő rendületlenül folytatja az „ásatásait”, újra és újra megtalálva Visočika hegyét. Korábban már[...] Bővebben!Tovább »
Ráadásul a C14 csak megbízható kezekben számít bizonyítéknak, a minta izotóptartalma számtalan okból eltérhet a kor szerintitől. A hamisítás is igen könnyű. Akár háztartási körülmények között elő lehet állítani tetszőleges korúnak látszó rovart vagy kisebb növényt. (Ha van elég hely, meg a természetes kifejlődéshez szükséges idő, akkor nagyobbat is)
Mivel a boszniai piramist finoman szólva is prekoncepcióval vizsgálták, még annak a bizonyítéknak is nehezen hinnék, amit magam találok, mert nem tudom, hogy nem nekem készítették-e oda.
Szóval ami ott ténylegesen volt, az a tudomány számára egyre inkább elveszik Osmanagic és bandája sarlatánsága miatt.
Mert hogy valami volt, az valószínű, hiszen a domb ugyan természetes, de az oldalát valaki mégiscsak megfaragta. Ez a "valami" bár talán kevésbé látványos, de sokkal érdekesebb (lenne), mint az aktuális koholmányok.
A boszniai négyzetes hegyekről már elmondtam a véleményem régebben. (8778; 8796 hsz.) Direkt nyitottan,d e szkeptikusan néztem végig két filmet. Figyelembe véve az építészet és a fizika törvényeit, logikáját. Alapél illesztést sehol nem találtak, ami kizárja hogy építmény legyen. Viszont látható, hogy burkolva van, egyenletes vastagságú lapokkal, amik nem követik az alatta lévő rétegződést. Az is biztos, hogy a tetején lévő plató fel van peremezve, mesterségesen. Tehát valami olyasmivel állunk szemben, mint a közpkori motte és baily. Mindkettő dombon emelt várat jelent, de az egyik csak használja a dombot, a másik pedig már építi. Ez is egy olyan dolog lehetett, ami eredetileg természetes volt, aztán kiépítették. A kik és a mikor a kérdés. (aki a C14-et emleget kővel kapcsolatban, annak ajánlom A tudomány nagy enciklopédiáját (Usborne kiadó), ha mást nem. Igaz, az 14 éveseknek íródott, de világosan benne vannak a kormeghatározó módszerek, és korlátaik) A feliratok (?) semmit nem bizoyítanak, bármikor odakerülhettek. Ha a burkolókövek alatt találnának bármit, az már értékelhető volna
Tegyük hozzá, hogy az egyiptomiak a maihoz hasonló értelemben vett bizonyítással egyáltalán nem foglalkoztak, ami bevált, azt tekintélyalapon továbbadták.
A bizonyítás, meg az afölötti bőséges elmélkedés a görögök hobbija volt, de ők is később kaptak rá (eddigi ismereteink szerint)
Ha 22/7 esetleg nem is egyiptomi közelítés, annak beláttatására tökéletes, hogy a pí modern értelemben vett ismerete nem szükséges a pí-t tartalmazó gyakorlati számításoknak az elvégzéséhez, de még a kitalálásához sem.
egyébként még ő is csak annyit mond, hogy úgy tűnik, az egyiptomiak nem használták számításaikban a pí vagy a fí számszerűsített értékét
(1:04:00)
ha magával a konkrét számmal nem is, az eljárással tisztában lehettek, legalábbis erről árulkodik egy későbbi korból származó lelet. a Rhind-papirusz egyik feladata:
"Jahmesz bizonyítás nélkül kijelentette, hogy a 9 egységnyi átmérőjű kör területe egyenlő a 8 egységnyi oldalú négyzet területével. Ez mai jelöléssel azt jelenti, hogy
π(9/2)² = 8²
ahonnan a pi értékére körülbelül 3,16 jön ki, ami jó közelítés, mert két századnyira közelíti meg a valódi értéket (3,14)."
ez egy korábbán, általam tévesen beírt adattal szemben nem 22/7, hanem 256/81 értéknek felel meg.
Ennyi offot, amit itt olvashatok, nem lehet szinte törölni. (illetve lenne rá nagyon durva módszer) Viszont a kollégák most egy ideig nem offolnak itt.