Keresés

Részletes keresés

Gyula20 Creative Commons License 2018.12.10 0 0 30957

Több éve kísérletezek Paw és káki magok vetésével.

Először a"hideg hatás " miatt hűtőben papírzacskóban  tartottam  a magokat  kora tavaszig.

Ennél az a probléma , hogy foglalkozni kell vele , mert bepenészedik,

Általában havonta átmostam , kicsit áttörölgettem majd vissza a zacskóba.

Ezeket vetés előtt több napig áztattam , amíg le nem süllyedtek / Paw-ot is /

néha több mint egy hétig. Persze a vizet három-négy naponta cseréltem. 

Ezek általában jó kelési eredményt adtak.

Később egyszerűsítettem , elástam vagy húsz centire a kertben a magokat , laza földbe.

Korra tavasszal kiszedtem , aztán ültettem.

A múlt évben vagy húsz Paw magot   , mindjárt a Pawok elfogyasztás után elvetettem ,emlékeim

szerint 18 db. szépen elindult.

Az idén október 30 és november 23 között / már jegyzetelek/ elvetettem vagy ötven darab Lótus és

Virginiai magot, mindjárt a gyümölcsök beérése, puhulása után.

Ezek nagy része szépen elindult , még mindig bújnak ki.

Azt gondolom a hideg hatás csak azért jó , mert nem szárad ki a mag , de más jelentősége nincs- hiszen a

mindenféle hatás nélkül "kezeletlen " magok is szépen elindulnak.

Elöl láthatók a később vetett  /november / virginiai magoncok.

Ezzel a módszerrel csak az a probléma, hogy télen meleg helyet igényelnek.

Ilyen kis darabszámnál meg tudom oldani , hogy fűtött és világos helyük legyen.

Pár napja kapnak mesterséges világítást - úgy éjfélig.

Valahol itt tartok a kísérletekkel.

 

Előzmény: dg46 (30956)
dg46 Creative Commons License 2018.12.10 0 0 30956

Leírnád,hogy hol,milyen hőmérsékleten tartottad a magokat, amelyek most kelnek ki. A szokványostól eltérés hozhat új ismereteket, ha a végeredmény jobb mint az eddigi.

Előzmény: Gyula20 (30943)
Gyula20 Creative Commons License 2018.12.09 0 0 30955

Na most elküldtem a "Told a Cuccot " rendszerrel.

Valami baj van nálam , pár hete, csak nem vettem észre . A bejövő

levelek megérkeztek, kifelé általában képek és videók mennek az unokákról ,azok

viszont nagyméretűek és más rendszerrel küldöm.Már jeleztem a MATÁV-nak , vagy nem is

tudom , hogy hívják mostanában.

Egyébként csak azt írtam , hogy elvihetem a magokat Eger vasútállomásra , egy megbeszélt

időpontra. Rám fér egy kis kikapcsolódás.

 

Előzmény: Dmitrij Petrovic (30952)
Gyula20 Creative Commons License 2018.12.09 0 0 30954

Persze nem titok, de kiderült , hogy én sehová sem tudok mailt küldeni.

Köszönöm a segítőkész felajánlásodat.

Előzmény: 55judit (30953)
55judit Creative Commons License 2018.12.09 0 0 30953

Gyula ha csak nem titok amit írtál, küldd el nekem, és én továbbítom. Tőlem megkapja a levelet.

Előzmény: Gyula20 (30951)
Dmitrij Petrovic Creative Commons License 2018.12.09 0 0 30952

Sehol semmi! Te sem kaptad meg azokat amiket én irtam?

Előzmény: Gyula20 (30951)
Gyula20 Creative Commons License 2018.12.09 0 0 30951

Pár perccel ezelőtt elküldtem az inthemiddle -re, korábban a kraki-ra.

Előzmény: Dmitrij Petrovic (30950)
Dmitrij Petrovic Creative Commons License 2018.12.09 0 0 30950

Melyik mail cimemre? Egyiknél se látok tőled levelet... 

Előzmény: Gyula20 (30949)
Gyula20 Creative Commons License 2018.12.07 0 0 30949

Küldtem mailt !

Előzmény: Dmitrij Petrovic (30948)
Dmitrij Petrovic Creative Commons License 2018.12.05 0 1 30948

Nem értem egyébként hol a probléma a hozzászólásommal. Kérdeztem valamit, nem állitottam, nem gyanúsitottam senkit semmivel. 

Az pedig alapvető, hogy leellenőrzöm amit kapok/veszek, sőt a saját magjaim is mindig tesztelem, ugyanis a léha maggal fölösleges kinlódni, egyszerűen csak leszedem a viz felszinről és megy a komposztba. 
Rémlett, hogy a pawnál ez nem működik, ezért kértem itt megerősitést. :) Ennyi!

Húderossz vevő vagyok, tényleg. :)

zotya papa Creative Commons License 2018.12.05 0 1 30947

DDDDDDDDDDDD

Előzmény: Dmitrij Petrovic (30946)
Dmitrij Petrovic Creative Commons License 2018.12.05 0 0 30946

Na annak én is, de nagyon! :)

Előzmény: zotya papa (30944)
zotya papa Creative Commons License 2018.12.05 0 1 30945

Szerinted.

Előzmény: Gyula20 (30943)
zotya papa Creative Commons License 2018.12.05 0 0 30944

Örülök neki,hogy nem tőlem vetted:D

Előzmény: Dmitrij Petrovic (30942)
Gyula20 Creative Commons License 2018.12.05 0 2 30943

Ha lesz egy kis időm készítek képeket, elöljáróban csak annyit , hogy tavasszal mindenféle hideg hatás

nélkül vetettem PAW magokat . nagy részük szépen elindult .

Hogy tovább fokozzam az dolgot , az idén szedés után ,másnap, elültettem vagy harminc

lótus magot , talán három hete.

Talán húsz már elindult , olyan 8-10 cm-es, pár még éppen most bújik ki a földből. 

Nem szeretnék vitát indítani , de azt gondolom a "hideg hatás " egy tévesen elterjedt valami.

ennek talán legfőbb oka az, hogy hűtőben tartani a magokat tavaszig -nem könnyű, így a fa vagy

magonc terjesztők mindenképpen jól járnak.

Hiszen ha azt írnának le , hogy   a gyümölcs elfogyasztása után ültethető , túl egyszerű lenne

a nevelés , bárki el tudná végezni és hát rontaná az üzletet.

Dmitrij Petrovic Creative Commons License 2018.12.04 0 0 30942

Na igen, ez a másik észrevételem.... h fakók, persze ez akár lehet fajta jelleg is, de ha tényleg a száraz tárolás miatt van, akkor nem lesz egy szép kelési aránya... Egyébként nem problémáznék a dolgon, ha nem a bal oldaliért fizettem(pontosabban fizetek, mert utólag fizetés lett megbeszélve, de már csak azért is kifizetem és csinálok egy tesztet és jelölve, külön-külön fogom elvetni őket...) volna pénzt, mig a másik, majdnem ugyan akkora mennyiséget raiff fórumtárstól kaptam ingyen! :) 

Előzmény: 123János (30941)
123János Creative Commons License 2018.12.04 0 0 30941

Kicsit furcsák a ball oldali magok mintha ki lennének fakulva. Talán szárazon voltak tárolva.

Ezeket a magokat tél végén nedves homok és kevés virágföld keverékében érdemes előhajtatni, mikor már néhány centiméteres a csíra, akkor eltudod ültetni gond nélkül.  

Előzmény: Dmitrij Petrovic (30940)
Dmitrij Petrovic Creative Commons License 2018.12.04 0 0 30940

Értem. Igen, méretéhez képest valóban nagy és belülről is kissé levegős "konstrukció", és emlékeztem is én, hogy a pawnál ez nem mérvadó, viszont a jobb oldali tétel elbizonytalanitott. Elképzelhető, h a bal oldali szárazabb lehet már, ugyanis a jobb oldalin még rajta volt a gyümölcshúsból egy kevés amikor kaptam!

Köszönöm válaszod!

Előzmény: 123János (30939)
123János Creative Commons License 2018.12.04 0 0 30939

Annyira könnyű magjai vannak a Paw-banánnak, hogy a víz próbával nem állapítható meg a magok csíraképessége. Ha nem hagyod a magokat kiszáradni, akkor kifognak kelni.

Előzmény: Dmitrij Petrovic (30937)
Dmitrij Petrovic Creative Commons License 2018.12.04 0 0 30938

Előzmény: Dmitrij Petrovic (30937)
Dmitrij Petrovic Creative Commons License 2018.12.04 0 0 30937

Valaki aki ért hozzá erősitse már meg nekem, hogy a viz felszinén úszó mag is életképes a paw esetében. :) 



Semmit, de semmit nem találtam ugyanis a fórumban, sem neten arról, hogy a paw esetében mennyire működik ez a fajta életképességi teszt. Azt tudom, hogy a fajok 99%ban működik.

Amita13 Creative Commons License 2018.11.28 0 0 30936

Köszi! Ezentúl így szólítom. :) És esélyes akkor (az eredete miatt), hogy valami hidegtűrőbb verzió? Mondjuk az árulkodó lehet, hogy mekkora a mérete, de ugye a város közepén nem biztos, hogy mérvadó. 

Előzmény: 123János (30934)
Amita13 Creative Commons License 2018.11.28 0 0 30935

Kiültettem, mondván, így legalább majd milyen erős lesz a nem gátolt karógyökere! Hát tévedtem. :) Mondjuk nőtt is akkorát a nyáron... Lehet, ha meg merem kockáztatni, majd úgy oltom, hogy maradjon az eredetiből is, de legyen rajta oltott termő is. Persze, ha jól veszi a telet. 

Előzmény: 55judit (30930)
123János Creative Commons License 2018.11.27 0 0 30934

Füvészkerti magvasként szokták emlegetni, valószínűleg ukrán vagy orosz eredetű.

Előzmény: Amita13 (30929)
CBNora Creative Commons License 2018.11.27 0 0 30933

Én is ebben bízom, azért sanyargatom cserépben a Diospyros virginiana magoncaimat. Jó lenne minél előbb látni, melyik termős.

Előzmény: bombaba (30931)
55judit Creative Commons License 2018.11.27 0 0 30932

De legalább 1-2 évvel előbb megtudtad ilyen lesz a termés.

Előzmény: bombaba (30931)
bombaba Creative Commons License 2018.11.27 0 0 30931

Ez biztos, hogy így igaz. A 2006-ban vett frissen oltott 2 db datolyaszilvám  dézsában tartva 2007-ben egyenként hozott  16 db termést, és mindet be is érlelte. 

De nyár végén lett kiültetve, és utána évekig nem termett.

Előzmény: 55judit (30930)
55judit Creative Commons License 2018.11.27 0 0 30930

Zotya papa tapasztalata szerint, a konténerben tartott csemete sokkal előbb termőre fordul mint a kiültetett. Korlátozd le a gyökérzetét, hátha előbb megmutatja.

Előzmény: Amita13 (30929)
Amita13 Creative Commons License 2018.11.27 0 0 30929

Esetleg azt nem tudod, a Füvészkertben milyen fajta van? Nekem abból van egy magoncom, erősen gondolkodom a beoltásán, vagy legalább a részbeni beoltásán, most, hogy azt írjátok, ennyire nehezen fordulnak termőre. 

Előzmény: 123János (30928)
123János Creative Commons License 2018.11.26 0 0 30928

Nekem öt éves magoncom van, ha 12 évesen terem, akkor oltok belőle lótusz alanyra, lehet oltványként hamarabb terem, mint a magonc. Kíváncsi lennék milyet terem, mert a csemetét fagykár nem érte. A magonc közelében Costata csemetéket kéreg repedés miatt újra kellett nevelni.

Előzmény: dg46 (30927)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!