""...egyszerűen vissza kéne adni egy kicsit a Fradit azoknak, akié volt. Megalkotni, és megerősíteni a kötődést. nem marketinggel, nem akciókkal, mert ez nem arról szól. Egyszerűen hagyni kéne a fradistákat fradistának lenni"."
"Debrecenben és Fehérváron nem akarják felfogni, hogy semmi különös nem történt/történik, csak egyszerűen végére értünk a Gyűrűk Urának, az orkok, hobbitok, buzitündék meg a vidéki lakógödrök egyéb torzonborz népeinek az ideje lejárt, és a Király visszatért. " /Nem fog lefeküdni, James/
„...A játékvezető ugyanolyan közszereplő, mint én, tehát a teljesítménye, szakmai hozzáértése nyilvánosan kritizálható. Nem mondtam, hogy hülye Bognár, nem csalóztam le, még csak nem is gondoltam rá, egyszerűen hibázott, és ezzel befolyásolta a végeredményt. Pont. A VAR két hónapos múltja alatt számos kérdés vetődött fel az alkalmazásával kapcsolatban, de mindenki lapít, mint nyúl a fűben. Szerettem volna felhívni a figyelmet arra, hogy szükség van az eddigi tapasztalatok értékelésére.”
Hétvégi Bognár:
Megkerestük az MLSZ-t, és azt a választ kaptuk, hogy a Fegyelmi Bizottság saját hatáskörében rendelheti el az eljárást abban az esetben, ha a megszólaló azt sugallja, hogy nem voltak egyenlőek a feltételek a két csapat számára.
S ami az egész ügy alapja, Bognár György nyilatkozata a Ferencvárostól elszenvedett 3–1-es vereség után:
„Jó felfogásban játszottunk, ami ma bennünk volt, azt kiadtuk magunkból. Ma sem kaptunk egyenlő bánásmódot, VAR ide, VAR oda.A tizenegyes rendben volt, a les az les. De hogy lehet belenyúlni a hetvenedik percben egy ilyen sárga lappal, aminél az is kétes, hogy egyáltalán szabálytalan volt-e, de szándékosság biztosan nem volt. Ez a meccs négy-három lehetett volna valakinek, ha hagynak minket játszani. Azért vagyok dühös, mert az első félidőben Civicet és Besicet is két sárga lappal ki lehetett volna állítani, de a bíró odament, és a fülem hallatára azt mondta: ez volt az utolsó. A Szélpálnak miért nem az volt az utolsó?! Össze-vissza, manipuláltan húzgálják a vonalakat a játékosok lábánál, amikor nem is a láb a leshatár. Jó lenne tanulni az eddigi hibákból. Ezért gratulálok a csapatomnak: nem érdemeltünk volna vereséget. Nem alszom nyugodtan, mert nagyon fáj, hogy nem vagyunk egyenlően elbírálva. A Ferencváros mindig élvez némi előnyt, még így is, hogy vissza lehet nézni az eseteket.”
De, pontosan és teljesen egyértelműen lecsalóztad te ostoba fasz.
Még a szabálykönyvet sem ismered, ki a faszom mondta neked, hogy sárga lap csak szándékos szabálytalanság esetén jár?
"...sárga lappal, aminél az is kétes, hogy egyáltalán szabálytalan volt-e, de szándékosság biztosan nem volt"
Tényleg egy barom ez az ember.Egyszer már eltiltották egy hasonló kirohanása miatt, ha jól emlékszem a Kövesd ellen.Szerintem egy-két csapatnál csak úgy lehet edző valaki Mo.-n, hogy orvosi igazolást visz róla, hogy hülye.
Ezt te sem gondolod komolyan, hogy trollkodásból játszatta Isaelt, hogy ezzel bosszantsa a vezetőséget? Akkor miért nem játszatta a többi olyan játékost is, akik csak cserék voltak? Miért játszatta akkor is folyamatosan, mikor még volt tétje a meccseknek?
A labda nélküli munka is fontos a csapatjátékban, Isael rengeteget futott labda nélkül is, ami a tévén keresztül nem jön át minden esetben. Csak azt látod, hogy az egyik pillanatban még az ellenfél 16-osánál van, majd pár másodperc múlva, már a mi 16-osunknál próbál szerelni. Varga, Böde, Lanza ezt nem tudták/akarták megcsinálni. Böde és Lanza rendszeresen sétáltak visszafelé, mert kifáradtak attól a kis sprinteléstől, ezért sokszor nem tudtunk indítani, mert lesen maradtak. Sigér sem azért volt alapember, mert annyira jól bánik a labdával, hanem rengeteget fut, lezárja a passzsávokat, jól olvassa a játékot, ezért jól tud helyezkedni, és ezek mellett még néha el is sül a lába. Nagy előnye egy csapatnak, ha van egy jó box to box játékosa.
Nyilván Sevcsenko is hülyébb a focihoz, mint te, ezért tette a kezdőbe Zubkovot az EB első meccsén, csak sajnos hamar lesérült. Ő kivel akart kibaszni?
Persze lehet, lehetett volna többet kísérletezni, de láttuk most egy pár meccsen, hogy mit tudnak a fiataljaink.
Ha egy edző nem visz magával egy játékost az új csapatához, akkor azzal beismeri, hogy rossz focista?
Ez így mondjuk elég érdekes. Ki az a munkatárs? Mivel a stáb összes többi tagja ott volt a kispadon. Nekik nem munkatársuk, nekik nem kellett karanténba vonulniuk?
Most nem hiszem, hogy a hasznosságról, hanem a képességről van szó. Hiszen, ha úgy veszem, Zakariás rém hasznosan játszik, csakhát, ahogy előttem mondták, ő egy szürke vízhordó. Ha viszont a képességeket nézzük, akkor ordít Leonardoról is meg Isaelről is, hogy mi mindenre lehettek volna képesek...
Leonardo is kurva jó focista volt, de szerintem fele annyit sem futott egy meccsen mint Isael. Még Dollnak sem kellett. Ettől függetlenül igaz, hogy úgy bánt a labdával mint kevesen, csak ez ma már nem elég. Az NB1-re sem.
Isdsael az elmúlt 25 év legsikeresebb csapatzának volt az egyik alapembere. Biztos szar volt és azé'.
...talán Schembri is ide sorolható. legalábbis úgy emlékszem, ő is nagyon ott volt. A Pápa elleni idegenben lőtt mesterhármasa zseniális volt. Jobb szélről, jobb külsővel a hosszú felsőbe...
Szerintem részükről cseppet sem volt oboa a tegnapi nap. Mertek játszani és jól is játszottak. Bár nem hiszem, hogy jelenleg tartósan jó eredményt lehet elérni -nem hogy Európában, de az NBI-ben se- egy full magyar csapattal, de fejet tudok hajtani a jelenlegi sikerük és filozófiájuk előtt. Nem is értem miért mondják sokan, hogy nincs keresnivalójuk az NBI-ben.
Tippem szerint a kovetkezo 2-3 bunteto utan fogjuk latni az elso kapust aki nem ugrik el a megtorpanasig, hanem megvarja. Utana nehez lesz erovel helyezni.
A félmagasat védi a legkönnyebben a kapus, szóval inkább laposan, hogy ne érjen le, vagy a felső sarokra, amit nem ér el, de azt könnyebb elbaszni, főlérúgni.
ez a megtorpanós tizenegyes egyszer vissza fog ütni. lehet, pont olyan helyzetben, amikor sokkal többet számítana, mint egy Paks ellen. ha a kapus nem szopja be és nem dől el, simán kifogja ezt a fing erejű lövést, amit ilyen csetlés-botlás után tud lőni egy játékos. nyilván gyakorolni is kell, hogy ez botladozás jól jöjjön ki. ennyi energiával lehetne azt is gyakorolni, hogy félmagasan valamelyik irányba a szélre helyezve gecierősen be kell rúgni (ha az irányt el is találja a kapus, kifogni akkor is kicsi az esélye).