E sorozatban végül visszakanyarodok a luciferi történethez.
Kíváncsiságból felfrissítettem, hogy Mezopotámiában mit is jelentett az egyenlő szárú kereszt. Az ugyanezen sumer képjelű ékírásos jel olvasatát 'más'-nak adják meg, és többek közt (ami számunkra érdekes) a következőket jelenti: - fél - iker ('más', 'más-más', ill. más-tab-ba(jelentése 'két más') formában) - 'dingir'(isten) determinatívusszal: Ninurta - 'lú'(személy) determinatívusszal: varázsló - dingir más-tab-ba: az Iker Istenek - 'mul'(csillag, csillagkép) determinatívusszal: az Ikrek csillagkép.
Látjuk tehát, hogy a jel alakja itt újfent magában hordozta a jelentést, az egymást félbevágó szakaszokkal, illetve nyilván ehhez kapcsolódva magában hordta az ikrek értelmezést is, akár csak két kontinenssel arrébb. A varázsló is érdekes, hogy hogy kerül ide, Ninurta pedig még inkább!
A hatalmas isteni hős tetteiről több eposzi történet szól. Az egyik legérdekesebb a Zú(Anzu, Imdugud) madárral lezajlott afférja. Az egyes változatok vagy neki, Marduknak, vagy Lugalbandának tulajdonítják legyőzését. Lugalbandának később is akadt dolga vele, de akkor már 'jótékony' arculatát mutatta ez az isteni szörny-madár. Nem tudom, korábban Schenouda ennek kapcsán, vagy valami más miatt emlékezett meg oly sejtelmesen erről a hősről.
A madarak nyomán már alapból gyanút fogunk, főleg, hogy csak kicsivel maradt le korábbi 'madaras' írásaimból ő. Szimurgról írják, hogy ismeri a 'sorsot', és annyi azért derengett, hogy a Zú madár is ezzel áll kapcsolatban, de akkor még elsiklottam efelett. Most azonban, hogy Ninurta kapcsán is előkerült, kénytelen voltam kissé alaposabban megnézni a történetét. Elővettem hát Rákos Sándor eposz fordításait, és kikerestem Zú-t.
Teremtő Enlil tetteit látván, isten-ruháját és diadémját s hogy mint kormányoz isten erővel - s megpillantván Dúranki isten sorstábláit, Zú vágyat érez uralkodásra és hatalomra.
"Én magam fogom elragadni a nagy istenek sorstábláit; rendet teszek az égiek közt megingathatatlan trónon ülvén; a törvényeknek ura lészek s parancsolok az Igigik hozsannát zengő seregének!"
Olthatatlanul égette szívét a gonosz szándék, a rossz kívánság... Szállott a szentély kapuja mellé, kapu-oszlopnál, felborzolt tollal gubbasztott a Nap támadtáig.
Mosdik Enil hűs forrás vizében naptámadtakor, trónról leszállván; hever a földön fém-diadémja, földön hevernek a sorstáblák is...
Lecsapott lesből, lecsapott orvul s felhői közé ragadta őket.
Csönd támadt erre, rettenetes csönd, rémület ömlik szét az erekben. Riadtan sír az istenek nyája; mindenek bölcse, mindenek őre, fenséges Enlil, ott sír a nyájjal. ... Hiszen Zú csellel elragadta a táblákat s vitte hegyére; hiszen Zú a táblák ura, őrzi őket a sűrűségben; ő bitorol minden hatalmat, ő parancsol minden parancsot; szájának szava úgy megáll, miként Dúranki isten rendelése!
Hogy is mondja Izajás 'Luciferről'? "Azt gondoltad magadban: én az égbe megyek föl, az Isten csillagai fölé állítom trónomat. Az egybegyűlés hegyén telepszem majd meg, messze fenn, északon. Felszállok a felhők magasába, hasonló leszek a Fölségeshez!" Az ember már-már úgy képzeli, Izajás hozzájutott valami agyagtábla töredékhez, s csak a neveket cserélte ki. Megint ugyanaz az ősi történet köszön vissza, Schenouda története az Égi Palotáról, ahonnan a Lázadó ellopja az égi uralkodó féltve őrzött kincseit, s lehozza a Földre a 'hegyére'.
Kicsit tovább vizsgálódva, felettébb érdekes részletek bújnak elő (most egy másik változatból fordítok, kissé tömörítve, a szöveg az első néhány bekezdésben hiányos, töredékes): "... Az Igigi istenek egybegyűltek Enlil előtt...: "Hehe hegyén, súrú rengetegben, az Annuna istenek ölén él egy félelmetes teremtmény, az Imdugud madár, a nagy vihar-áradás szülötte, mely nemrég elmosott földet és hegyet."
Enlil nem késlekedett az Igigik szavára. Felkereste hát a hegyet, hogy megvizsgálja e teremtményt. Vele ment Enki is, az édesvizek bölcs és okos istene.
Ott volt a teremtmény, feje, akár az oroszláné, s hátán sasnak szárnyai. Látása is félelemmel töltötte el a mennyet és a földet. Úgy bömbölt, akár a mennydörgés, s karmai akár az oroszláné.
"Honnan kélt e teremtmény? Miféle isten vagy erő nemzette e rettentő teremtményt?" - ámult Enlil a teremtmény nyers ereje felett.
"Nincs kétség, az áradás szította fel a föld mélyének tiszta vizeit; ezek, s a föld sziklái nemzették; a neve Imdugud." - válaszolt Enki.
"Mi tegyek hát vele?" - tudakolta Enlil, hogy Enki határozna a teremtmény sorsa felől.
"Tedd fáradhatatlan szolgáddá, őrizze trónodat legbelső szentélyedben." Enki megértette, hogy az Imdugud kitűnő, természettől született őrző lehetne. Ezer éveken át szolgált Imdugud a hely őreként. Imdugud szobrai szolgáltak őrként a kapuátjáróknál, hogy védjék a mögöttük lévő termeket.
Enlil őrzőjévé tette az oroszlán fejű madarat, és emlékeztette kötelességére nap mint nap. Az Imdugud pedig őrizte belső szentélyének kapuját.
A madár pedig szeretett Enlil szent vízmedencéjének tiszta vizeiben fürdőzni. Ezalatt szeme megakadt a hatalmi jelvényeken. Enlil koronáján, ruháin, s különösen a sorstáblákon Enlil kezében.
Imdugud elhatározta, hogy megszerzi a hatalom eszközeit. Enkit a régmúlt időkben megbízták, hogy határozza meg az univerzum rendjét. Ő pedig táblákra feljegyezte e rendeléseket, és átadta azokat a sorsot kimérő isteneknek. A táblák pedig felvértezték birtoklójukat a sorsot megszabó istenek hatalmával. E hatalom után vágyakozott Imdugud, mely megadná neki a képességet, hogy ismerje, és megszabja a jövőt.
"Megszerzem magamnak a sorstáblákat, s kisajátítom magamnak az istenek hatalmát. Felállítom trónomat, s azzal uralmat nyerek mind az Igigi istenek felett."
Imdugud türelmesen várt a megfelelő pillanatra, hogy lecsapjon. Napról-napra követte tekintetével Enlilt az ajtóból, őrhelyén, s gondolkodott, miképpen kaparinthatná meg a sorstáblákat. Végre elérkezett számára az alkalmas pillanat, amikor Enlil szent medencéjébe fürdőzni indult.
Enlil levetette koronáját s ruháit, s a sorstáblákat sem tartotta kezében. Figyelmét teljességgel a szent medence vizében való rituális megtisztulás kötötte le.
Gyorsan lecsapott Imdugud, s ellopta Enlil sorstábláit, s ez egycsapásra feldúlta az univerzum rendjét. Imdugudnak immár akkora hatalma lett, mint a sorsot megszabó isteneknek. Elrepült hegyére, hogy azon lakozzék.
Csend ülte meg Enil palotáját, s maga Enlil is szótlanná dermedt. Megtörtént az elképzelhetetlen, legbensőbb szentélyét megfosztották isteni ragyogásától. ... [Némi tanácstalanság után Ninurtát küldik a madár legyőzésére.] ... Mikor mindezt elhatározták, Ninmena bátorító tanácsokkal látta el fiát. Ninurta és Imdugud mindketten viharistenek voltak, s erejük is nagyon hasonló volt.
"Csapj le legvadabb szeleiddel, támadd mérgezett nyilakkal. Sújts le rá forgószéllel s köddel takard magad. Folyamatosan változtasd alakod, mint egy gallu-démon. Vond árnyékba őt viharfelleget tornyozva fölé. Villámok fényével vakítsd el, s gyors villámcsapással és forgataggal verd le az ellenséget."
Ninurta elindult a Hehe hegyhez, hogy csatában mérkőzzön meg, s vitte magával hét rettentő forgószelét. ... Megtartva anyja tanácsát, fedezékbe húzódott, s rejtette magát. Az Úr parancsolt a Hét Harcosnak, parancsolt a hét gonosz szélnek, a porban táncolóknak, a hét forgószélnek ... A messzi hegy oldalán találkozott Zú és Ninurta...patakzott a páncél borította testen a vér, a halál fellege okádta vizét, s nyíl röppent villámnak fényével... Zú kiáltott: "Te érkező nyílvessző, vissza a nádasba! Te íj, vissza a cserjésbe! Te íj húr, vissza az ökör inába! Ti tollak, vissza madaraitokhoz!" S kezében tartva a sorstáblákat, hatott az íjra s a nyílra, s azok a közelébe se érhettek, visszafordultak küldőjük felé. ... [A győzelem csak csellel volt lehetséges, Ninurta a Zú elhullajtott tollait tette egy nyílvesszőre, s mikor az azt kiáltotta, "Tollak, vissza madaraitokhoz!", a nyíl immár felé repült, és átdöfte a szívét.] "
A történet elképesztő, hiszen itt egyben megtalálunk sok mindent, amit eddig különböző történetekből gereblyéztünk össze, ráadásul ez megint csak ezer évekkel korábbi, mint az összes többi. Menjünk végig az érdekes mozzanatokon.
Nyilvánvaló, hogy Zú személyében megint csak a már korábban bemutatott mitikus óriásmadárral találkozunk, Garuda, Szimurgh és a többiek között mindenképpen ő a korelnök (ebben talán csak az egyiptomi Bennu ér a közelébe), maga a lény alakja pedig egyértelműen a későbbi hagyományok Griffjének(ld. pl az aranyőrző griffek az északi hegynél) ősképe. Ugyanúgy a messzi, mitikus hegyén lakik, és az istenektől nagy csata keretében lopja el legdrágább kincseiket (ez a Garuda esetében a Szóma volt), és ugyanúgy kettős arca van, hol segítő (mint később Lugalbanda esetében), hol pedig rettentő ellenfél. Nem is olyan rég nyaggattam Schenoudát, hogy mit is akar ezzel a vénuszi ajtóőrrel, hogy jön ez a képbe. Na tessék, itt aztán megkaptuk jól; a sumérok még emlékeztek, hogy a Nagy Madár valójában a 'luciferi' ajtóőr... Egyéb leírásokból látszik, hogy Enlil legcsodásabb 'égi' palotája, az Ekur (a vízmedencével, csatornákkal, alvilági börtönnel stb.) megint csak ugyanaz a hely, amit Henoch 'látomásai' kapcsán már korábban körüljártunk, és amely később a Madár földi 'támaszpontjának' hegyével keveredett (amely persze nagyon is meglehet, az égi palota mintájára épült, a megannyi földi, ókori meg kitudja milyen prehisztorikus civilizáció meg ez utóbbit másolgatta). A Nagy Madár a Fényhozó, hiszen itt írják, Enlil jelvényeinek ellopása után elköltözött a ragyogás, az égi fényesség Enlil csarnokaiból.
De mik lehettek ezek a jelvények, az isteni hatalom eszközei? Látjuk, hogy több tárgyról is szó lehet, s érezzük, hogy ezek alkotják a Grál-komplexumot. Itt van ez a többször említett korona, ami bár mostani szövegünk erről nem szól, a már korábban említett források alapján a szörnyű lázadás keretében szintén lehullhatott a földre; Ariadné koronája a labirintusban, vagy éppen egy értelmezésben maga a Grál Lucifer (rablott) égi koronájának ékköve; a halhatatlanságot vagy hosszú életet adó, mint a Szóma vagy Bran feje. És itt vannak ezek a sorstáblák, amiknek birtoklója mindezeknél nagyobb hatalommal bírt. Amit elmondanak itt erről, nos ez, ha belegondolunk miről is van szó, egy szörnyű képességről tanúskodik: a jövő kifürkészése, s az idő befolyásolásának lehetősége, ami mindig csakis a legmagasabb tisztaságú lény vagy uralkodó tulajdona lehetne, hiszen csak ő élhetne vele jól, mindenki más kezében, potenciálisan egy felmérhetetlenül rettentő hatalom volna. És éppen ezért vágyták ezt annyian királyok, diktátorok a legutóbbi időkig (zászlójukon a Pólus jelével, ősi, elfeledett isteneket kutatva), titkos társaságok keresték és rejtették létezését egyszerre, no meg papok és vallások a történelem folyamán, ahogyan erről már Schenouda sokat regélt is.
Szimurgh ismeri a jövőt, s kifürkészi a sorsot, Bran feje lassítja az időt, Zú visszaforgatja, hogy a kilőtt 'nyíl' nyilasához találjon vissza; a Héliopoliszi Testvériség és/vagy ellenlábas szervezetei évezredeken átívelő történelem befolyásoló vagy eltérítő tervekbe kezdenek, vagy csak ugyanilyen elhivatottsággal 'modellezik' a jövőt, egészen Nostradamusig (ha hihetünk Schenouda tanulságainak, és egyre több okunk van így tenni); nos, mindez elképesztően fantasztikusan és hihetetlenül hangzik, az ember így hirtelenjében azt hiszi, hogy valami Sci-Fi-be csöppent; aztán emlékezni kezd, hogy mindez az ősök hagyatékában áll így leírva (és megint leltározni kezdi magában már csak azt a sok száz részletet, ami itt előkerült), amit eddig 'mesének' hittek, csak hogy ez a mese tértől és időtől függetlenül ugyanazt az ősi történet meséli. Nem is ragozom ezt tovább, aki egy kicsit is átéli ezt, megdöbbenten mered maga elé, s ennél talán már csak az megdöbbentőbb, hogy hogyan lehetséges mindez; annyit azonban sejtek, hogy sok mindent át kell majd írni az emebri tudás nagy könyvének fejezeteiben. De folytatom inkább a párhuzamokkal, mielőtt még beleesnék a 'javíthatatlan fantaszta' skatulyájába. Azt azonban érdemes figyelembe venni, hogy még ha mindez csupán 'fantáziálásnak' is bizonyulna, azok, akik ezekről 'fantáziáltak', talán nagyobb mértékben befolyásolták az emberi történelmet, mint bárki, vagy bármi más.
Az is sokat elmond, hogy a két küzdő fél mindketten viharistenek. És itt visszatérek Quetzalcoatlhoz, akiben már mintha egyetlen mitikus alakba lenne összegyúrva a két ellentét és ellenfél. Külön időztünk Quetzalcoatl-Ehécatlnál, a közép-amerikai szélistennél, látjuk, hogy Ninurtánál is ugyanerről van szó, a Hét Forgószél Ura, míg Ehécatl a Kilenc Szél Ura, s mint láttuk, jelvénye a forgatag, s fegyverei az alvilágban kovácsolt nyílvesszők. Ez a nyilas ellenfél nem ismeretlen a többi madaras mítoszban sem, Garuda esetében ez Krisánu íjász, aki 'gondolatsebes nyilat' küld a madárra, az azonban egyetlen szárnylegyintésével eltéríti; ugyanígy ismeretes az avesztai Kerszánis. Ezek már láthatóan töredékesebb epizódszerűbb beszámolók, a sumér mítosz egy sokkalta épebb változatot őrzött meg.
A történetnek egyébként van egy rövid, töredékes, de nem kevésbé beszédes folytatása. Miután Ninurta legyőzte a Zú-t, rajta is úrrá lett a hatalomvágy, és magának akarta megszerezni a sorstáblákat (amik eközben valahogy az Abzu-ba, a mitikus földalatti vizek birodalmába, Enki országába kerültek). Némileg úgy vehető ki, a Zú-nak sikerült átállítania Ninurtát a lázadók oldalára. Enki megneszelte ezt, és elküldte követét, hogy térítse vissza Ninurtát, az azonban kezet emelt a követre. Erre Enki Ninurtát egy csodás teknős által vájt mély gödörbe vetette.
És hogy egy kissé most másfelé tereljem a vonalat, visszatérek 'Izajásék'-hoz. Tudjuk, hogy Jehova valaha viharistenként kezdte, és az ő felbukkanása éppen a legendás Mózeshez köthető, akiről már elhangzott némely igen zavarba ejtő állítás errefele. Nos, most emlékezzünk csak, mit is helyez el ő a híres Frigyládában: Isten kőtábláit, amire az isteni rendeléseket vésték. Emlékezzünk csak: "Enkit a régmúlt időkben megbízták, hogy határozza meg az univerzum rendjét. Ő pedig táblákra feljegyezte e rendeléseket, és átadta azokat a sorsot kimérő isteneknek.". Azt is tudjuk, hogy a tízparancsolat, amit a mózesi táblákon felróva vélnek, nem az eredeti táblák, mert azokat Mózes állítólag 'összetörte'. Én azt gondolom, hogy ez csupán valamiféle utólagos exoterikus magyarázat a népnek; a zsidó kabbala és egyéb ezoterikus doktrínák bizony foglalkoznak azzal, mi lehetett az eredetiken, vagy mik is lehettek az eredeti kőtáblák. Talán ennek a szerkezetnek a 'töredékei' lehettek azok, amik oly erővel ruházták fel Frigyládát, előtte pedig azt a társaságot, akinek a birtokában voltak, s akiktől Mózes ezeket újfent ellophatta (de ebben Schenouda szakértő, akit érdekel ez, olvassa vissza régebbi írásait errefele, de kíváncsi vagyok, mit vél most erről, vagy már beszélt is erről, csak már megint elsiklottam felette). Mert az valószínűnek látszik, hogy Mózes és a Találkozás Hegyének viharisteni mítosza valamiféle tanmese lehet inkább, amely a táblák és eredetük ősi titkait hivatott továbbörökíteni...
Ha ezt már sikerült mind megemészteni, folytatom majd egy kis érdekes történettel Mózest illetően.
Nem akárki, hanem nagy egyiptológusunk, Kákosy László professzor írta az első összefoglaló munkát magyar nyelven az egyiptomi
Nag Hammadiban, 1945-ben felfedezett egyedülálló leletről, a kopt nyelvű gnosztikus apokrif evangélumokról.
"Fény és Káosz" - az eredeti kereszténység bölcsője, az egyiptomi spiritualitásból táplálkozó időtlen hermetizmus földje, Egyiptom lett később a tiszta korai kereszténység egyik utolsó fellegvára. A Szellemiség visszatért a Forrás(á)hoz, a Kezdetekhez.
A Fényből nem lett, nem lehetett Káosz, mert nem az a természete, bár mindig is igyekezték elhomályosítani...
Kákosy László: Fény és Káosz. A kopt gnosztikus kódexek.
Hát, nem rossz ötlet, lehet beszélni róla, vagyis éppen csináhatjuk, itt lehet elveszünk a sok a fórum közt....
De jól látod: "Egyedül a név, ami továbbra is problémás." - hogy mi legyen a neve...
Még jó, hogy a "paloasztronautika" foglalt, hisz nem is lett volna jó, de amúgy se keverednék velük; csak afféle rajongók szánalmas gyülekezete, magát a témát se nagyon értik, vagy ismerik, kis rejtélygyárosok.... (ösztönszerűen rejtélynek látnak mindent, amit nem értenek, s nyilvánvalóan kamu-leleteket is foggal-körömmel "hitelesnek" kiabálnak, egyik hasonszőrű honlapról a másikra).
Ehhez a rengeteg kereszthez nagyon nem tudok mit hozzáfűzni.
A Vénuszt úgyszólván minden nép tisztelte, mint a legfényesebb csillagot. Templomok is épültek neki és istenei is voltak... akár a napnak, a holdnak, és a többi planétának...
Számunkra csak annyiban érdekes egy hagyomány, ha a felszíne alatt megbújuk olyan értesülés vagy közlés, ami arra utal, hogy a bolygóról egykor valóban jöttek át ide értelmes lények ill. olyan ismereteket közöl magáról a bolygóról, amit nemigen tudhattak az ókori emberek.
Írod: "A pikantériája ennek az ábrázolásnak, hogy a hírhedt palenquei Pacal szarkofág fedlapjához hasonlítják(ahol persze ugyancsak ott van a Vénusz-klereszt Pacal alatt), ami a régészek szerint Pacal kijutását ábrázolja az alvilági szörny szájából, fel a 'világfára'."
A szarkofágot a Felíratok Temploma alatti piramistest kriptájában találták. Egyébként a templomban megtalálták a Vénusz jelét, egy négyágú csillagot a falra festve. De hogy régi barátunkat, a szabadkőműves Manly Palmer Hallt említsem, aki szerint Palenquét Kukulcán unokája, a vénuszi Votan alapította, aki épített egy templomot, számos földalatti kamrával, melyet a Sötétség Házának neveztek (egyébként a város főistene Hunahpu volt, aki azonos a Kilenc Szél nevű vénuszi istennel és Kukulcánnal).
A szarkofág kőlapjának domborműve igen érdekes, mert II. Pacal-t, a város királyát mutatja túlvilági útja közben. A városban amúgy tömkelegével fogsz találni adalékot, rejtélyes ábrázolást (mint az elefánfejek), vagy a Kereszt templomát és a Jaguár templomát (ami tele van hindu és khmer motívumokkal). Az előbbi templom épp amiatt kapta nevét mert feltűnő volt, hogy mennyire hasonló keresztet ábrázoltak benne a mayák a keresztényekéhez viszonyítva (bár még inkább hasonlít az egyiptomi tau-keresztre).
De a prekolumbianus Amerikában mindenfelé találkozni a kereszttel. Példaként elég Várkoniy idézni: "Minden bizonnyal igen régi kultusz hagyatéka a kereszt. Itt említendő a teotihuacáni kereszt, a Mexikó városának főterén kiásott hatalmas, fekete porfírkereszt, melyet halálfejek díszítenek, a palenquéi kozmikus kereszt, a pueblai, tonalai, oaxacai fa- és kőkeresztek, a kígyóval díszített bazaltkereszt a mexikói nemzeti múzeumban. Tlaloc, a Vízisten, Xiuhtecutli, a Tűzisten, Huitzilopochtli, a Napisten jele egyaránt a kereszt. A tlascalák Tlaloc ünnepén állítólag egy embert keresztre feszítettek, és nyíllövésekkel lassan megölték vagy lebunkózták; ezt a keresztet az Élet fájá-nak nevezték. Cortés Cosumel szigetén (Yucatan) egy templom udvarában kőkeresztet talált, a bennszülöttek esőért imádkoztak hozzá; a keresztény papok elkobozták, és ma Merida város egyik templomában látható gipsz Krisztus-alakkal kiegészítve. Pedro Matiz, Chiapas püspöke és mások bizonnyal állítják, hogy a yucatani szigetek indiánjai a kereszt jelét, mint istenüket imádják írja Garcilaso de la Vega, a félvér inka herceg. Peru istene, Chon arra tanítja híveit, hogy kereszteket fessenek ruhájukra; Quetzalcoatl, amikor Mexikóba érkezik, apró keresztekkel díszített palástot visel; az inkák egyik uralkodói jelvénye a jáspisból faragott kereszt. Venezuelában az újszülöttekre tett kis kereszt talizmánul szolgált a gonosz szellemek ellen; a perui cserépedényeken gyakori dísz..."
Charroux írta, hogy a maja "ik" szó jelölte a Vénuszt (töbek közt), amit a képírásuk többféleképpen is mutatott:
Charroux egyébként -hozzád hasonlóan- szintén nekiállt vizsgálni azt a pár fennmaradt maja kódexet. Egyébként ezek arról nevezetesek, hogy hosszadalmas nézegetés után egy csomó modern tárgyat "felfedezünk" bennük: mint lámpa, rádió, motoros szerszám, puska stb... De valóban érdekes, hogy több rajz elképesztően bizarr, s az embert furdalja a kiváncsiság, hogy vajon mit ábrázolhatott a művész...?
Amúgy meg igazad van, mert megdöbbentő a kereszt és más motívumok hasonlósága az óvilágiaikéval, amit persze már rég észrevettek az etnográfusaink és vallástörténészeink.... és teljesen szánalmas magyarázkodásba kezdtek az Amerikába vetődött vikingekről vagy az ír Szent Brandanról...
Igen, erre írtam, hogy ez egy globális szimbólum. Direkte nem kutattam utána, de kapásból tudom, hogy Belső-Ázsiában is rengeteg ilyen ábrázolás fordul elő a néphagyomány szintjén. De nincs kétségem afelől, hogy ha tüzetesebben szétnéznénk, bárhol, Afrikától-Kínáig is találnánk ilyesmit. Engem főleg azok az esetek érdekelnek, ahol rituális kontextusban jelenik meg az adott szimbólum. Azért, mert ezekben az esetekben általában beágyazottan tudjuk vizsgálni, tehát rengeteg összefüggés és esetleges plusz információ van jelen. A néphagyományban ez az értelmezési szint sajnos már eltűnt, merő szokássá vált a minta ismétlése; még rajzolják a keresztet, de már fogalmunk sincs, mi volt annak eredeti értelme. Persze nem zárom ki, hogy igen szerencsés esetben vissza lehessen következtetni önmagából a néphagyomány jelkészletéből valamire, de én ilyesmivel meggyőző módon (vagyis nem külső információk beépítésével, 'belemagyarázással') eleddig még nem találkoztam (ettől még lehet ilyen, és én szívesen tanulok).
Tehát, rengeteg előfordulását ismerjük ennek a jelnek, azonban sajnos a legtöbb esetben más kiegészítő információnk nincs is, csak maga a jel, amivel önmagában még nem tudunk mit kezdeni, csak behúzni egy újabb strigulát, hogy ezen és ezen a helyen találkoztunk vele. Persze ezekkel is érdemes foglalkozni, ha esetleg valamilyen kiegészítő információ is felmerül ezkkel kapcsolatban, vagy ha az elsődleges forrásokból már kifogytunk. Az elején azonban érdemes ezeket aszerint szelektálni, hogy jelen van-e a fentebb emlegetett beágyazottság, vagy legalábbis az, hogy az adott kultúrkörből, ahol megtaláltuk, ismeretes legyen valamiféle értelmezés a jellel kapcsolatban.
Hozok egy igen érdekes példát ezzel kapcsolatban:
Ez egy susai tál, és az i.e. IV. évezredre datálják. Ezer évekkel régebbi, mint bármi, amit eddig hoztunk, rendkívül izgalmas. Látszik, hogy jelképünknek központi jelentőséget tulajdonítottak, mégis, sajnos sokat nem tudunk kezdeni vele, a jelről, a körülvevő jelek kontextusát leszámítva, nem tudunk semmilyen információt előállítani, ami alapján összeköthetnénk azzal, amiről eddig beszéltünk - jel azonosságát leszámítva. (Specialisan ezen a nyomon kutatva egyéb, megdöbbentő hasonlóságokra lehet találni, de ennek még csak az elején vagyok)
1-3. Ezek előtt én is épp annyira értetlenük állok, mint gondolom sokan mások is. A negyvenkettedik oldal erdetiben itt látható, azonban nem túl jól kivehető, ez is nehezíti a tanulmányozást. Sok jelenetről a hivatásosoknak sincs sok elképzelése, mi lehet, 'enigmatikus', vagy egyszerűen csak alvilági 'túra'. Én is most látom ezeket először, és az amerikai kultúrákat szinte egyáltalán nem ismerem, így ezekbe most még esélyem sincs mélyebben belemenni; lentebb azokat a dolgokat szedtem össze, amiket már mások megállapítottak, viszont egybegyűjtöttem a szétszort anyagot. Mint arra utaltam korábban, a keresztnek rendkívül sok értelmezési lehetősége van (pl. a Xolotl kereszttel kapcsolatban visszatérően 'keresztútról' beszélnek, ami szintén releváns, hiszen már én is többször említettem, hogy sok kultúra a túlvilágra egy igen fontos keresztutat helyezett; ez Trivia-Hekaté, vagy az orphikus alvilágjárásokban is ez jön elő, nem véletlen, hogy később az ördögöt szintén keresztutaknál idézik stb. ez eddig főleg Y-jel kapcsán jött, elő Platónnál szintén az X-el találkozunk, és egyáltalán mindenhol, ahol két féle pálya kereszteződéséről van szó, legyen az Istenek Útja/Ősök útja, vagy 'égi' eredetű, mint az ekliptika és a Föld-forgássík keresztje stb.) - én első lépésben mindig abból próbálok meg kiindulni, hogy az adott kultúrkör maga mit mond a saját alkotásairól, minek tartja azt, hogyan értelmezi. Ezt módszertani szempontból is érdemes követni, és csak akkor továbblépni, ha ezt már kielégítően ismerjük. Szóval én mielőtt még belemennék báriféle értelmezésbe az Azték kódexek tekintetében (eltekintve attól, mint mondtam, amit már avatottabbak kikuttattak), azt javallom, hogy el kell mélyülni ezek megismerésében, ami megint csak gigászi feladat, erre jelenleg én nem is vállalkoznék. Ha jól sejtem, Schenouda már beljebb merészkedett erre az igoványos területre, legalábbis úgy emlékszem, korábban már hivatkozott, talán a piramis alakkal kapcsolatban a Borgia Kódex egy 'enigmatikusnak' titulált részére, amin bonyolult alvilágjárást sejtenek; de leginkább valami fura futószalgra hasonlít. Így első rátekintésben, nagyon felületesen áttekintve nekem is gyanús, nem-e valamiféle alkímiai processzusról van. A szentélyek néhol kimondottan mintha athanor-kemencék lennének, és pl. éppen a csoportos keresztrefeszítés mellett balra megintcsak egy edényben fővő alakot látunk - ezek ott kísértenek szintén mindenfelé. Ezt figyelembe véve nem teljesen légbőlkapottak 4+.-ban megfogalmazott allúzióid, amikor megláttam a tekeredett alakot, nekem is az ismert vicc jutott eszembe: "Két székely barkochbázik: - Osztán, pöndörödik-é? - Pöndörödik biza! - Osztán, Söndörödik-é? - Söndörödik biza! - Rákérdezhetek? - Rá!
{a vicc poénját találjátok ki :}"
Csábítóak az ilyen hasonlóságok, azonban egyelőre nekem bizonyíthatatlannak látszanak, főleg, hogy nem konyítunk nagyon az azték ikonográfiához... szóval én is eltárolom ezeket a merész hasonlóságokat, de erre nem építkezek, mivel számomra egyelőre merőben bizonytalan azonosításról van szó - persze gondolatkísérlet szintjén el lehet játszogatni vele.
), az én problémám az volt, hogy sok időt vesz igénybe az anyag rendszerezett szerkesztése, ezért lemondtam róla (mivel a 'kutatás' rovására megy).
Örömmel vállalom magamra a munka eme részét, mert a kutatáshoz, a diszciplínához tökhülye vagyok (a legtöbb közöm annyi hozzá, hogy olvastam Homéroszt kölyökkoromban és szerettem), legalább ezzel tegyek hozzá az emberfeletti (és ezt nyilván nem fizikai hanem szellemi értelemben gondolom) teljesítményhez...
Szóval én nem akarlak erről lebeszélni, jó dolog, csak tényleg sok idő kell hozzá, nagy fába vágod a fejszéd.
Azt hiszem, ennek tudomását részemről, érzékeltettem előző háeszemben... ;)
Végül is mindig Schenoudára mutogatok, neki kell tudnia, mit is akar kezdeni ezzel az egésszel :-)
Hát persze! Nyilván. Nélkületek nem igazán fogom tudni csinálni. Minden favágómunkát vállalok, de a tartalmi, elvi dolgok, az egész ill a megfelelő részek, a rendszer, a koncepció(k) és konzisztencia, a szerkesztés munkájában mindenképp számítanék rátok. Legalább úgy, ha másképp nem, hogy valahogy összerakom, ahogy gondolom, aztán valamikor amikor ráértek átnézitek és utólag korrigálgatunk...
"Kedves Nolanus esetleg lehet valami összefüggés a név:Quetzal-coatl és Kartal (sas) között?"
Ezt nem tudom, lévén a kartallal nem foglalkoztam. Úgy veszem ki, hogy itt valamiféle név egyezésre gondolsz, de erről biztosan többet tudsz, ha így rákérdeztél (én ennyiből még nem látok). A név egyezésre én elvileg sem helyezek nagy hangsúlyt önmagában - számomra az a lényeges, hogy a mögötte levő kontextus és összefüggés rendszer mennyiben feleltethető meg egymásnak, vagy mennyiben függenek össze. Ha ez megvan, az az igazán érdekes, és használható, ekkor viszont már egy esetleges név egyezés sem annyira meglepő. Ha viszont csak név egyezés van, attól még ez egyáltalán nem biztos, hogy használható is ez a kapcsolat (maximum gyanúra ad okot, hogy tovább vizsgálódjon az ember) - csak akkor, ha tudjuk bizonyítani az interpretációban és az egyéb szimbólumokkal való hasonló összefüggési rendszer meglétét - vagy legalábbis ennek egy részhalmazát.
Speciálisan tehát valójában az a kérdés, hogy a kartal szó mögött milyen kontextus áll. Mi az etimológiája, milyen esetekben használják, milyen összefüggése van más objektumokkal. Ha ebben találnál párhuzamokat Quetzalcoatlal, akkor azt mondanám, érdemes vele foglalkozni; de csak ha arról van szó, hogy madár-madár, akkor az még szerintem kevés, akkor is, ha esetlegesen lenne is kapcsolat köztük - lévén új, hasznos információt nem tudunk belőle kinyerni.
"(Joomla-val flörtölök jelenleg, de ha van más javaslat, szivesen fogadom) és az összes infót, ill amit majd még remélem - a nem kis - munka során adtok, egy szép adatbáziskezelő akapú, struktúrált, tematizált, katalogizált, kereshető, teljesen konzisztensen felhiperlinkelt (tehát minden létező releváns fogalom és név hivatkozással lesz ellátva a szövegekben), egyfelől lexikonszerűen, de egyúttal a tömör leírásokal paralel kibontható, multimédiás tankönyvszerű ismeretterjesztő portállá terjesztem ki." Erre én inkább a MediaWiki-t ajánlom. Ez ugyanaz az engine, ami a wikipedia alatt fut, opensource, és egyszerűen telepíthető. Wikipédiás szerkesztőnyelvet használja, és emiatt szabványosan is adatbányászható, beépített többfelhasználós szerkesztőségi rendszerrel. Ugyanazt tudja nagyvonalakban, mint a wikipedia. Én is gondolkodtam már ilyesmit, az itteni témától függetlenül is (mindenki szembesül ezzel, aki nagy mennyiségű információn rágja át magát), az én problémám az volt, hogy sok időt vesz igénybe az anyag rendszerezett szerkesztése, ezért lemondtam róla (mivel a 'kutatás' rovására megy). Igazából még egy ilyen fórumbejegyzés megírása is sok időbe kerül, de ez még talán a lehetséges legminimálisabb.
Szóval én nem akarlak erről lebeszélni, jó dolog, csak tényleg sok idő kell hozzá, nagy fába vágod a fejszéd. Igazából amíg így nagy mennyiségben ketten, alkalmenként meg még páran visszük a témát, addig ezt a fórumot én még elégségesnek gondoltam adattárnak is, google segít ebben is. Ha ez változna, akkor szerintem már mindenképpen szügségszerű egy ilyen háttér-támogató rendszer. Szerintem próbáld ki a MediaWiki szerkesztését, aztán meglátod mennyire időigényes (bár szerintem még ez a legminimálisabban időigényes, és a célnak megfelelően - és szabványosan - a legjobban szervezhető).
Ez persze nem helyettesíti az itteni fórumot, több szempontból sem, a kölcsönös információcserére ez az alkalmas eszköz. Végül is mindig Schenoudára mutogatok, neki kell tudnia, mit is akar kezdeni ezzel az egésszel :-)
A mexikói keresztszemes hímzésen éppúgy megtalálható, mint a kalotaszegi mintákban.
Ezen a mexikói mintán eleve kereszt alakú a fő motivum, de az ominózus "kettős rajzolatú" keresztek is megtalálhatók a négy szegmensben, kis virágok fejeként ábrázolva. Három piros és egy sárga.
Ezeken a kalotaszegi keresztszemeseken meg csak úgy hemzsegnek ezek a kis keresztek...
1./ A 'Csoportos keresztrefeszítés' c. képen egyetlen lény van a kereszten. Szerintem Xolotl, akinek női princípiummal kell rendelkeznie.
2./ Nekem úgy tűnik, mintha a kereszten fekvő alak (Xolotl) éppen megszülné a középen fejjel lefelé látható sötét, és kereszttel jelölt alakot.
3./ A kereszt szárai színeivel megegyező szerte-szét futó alakok (4 db) is rendelkeznek kereszt jellel, s végtagjaik (a szürkéé hibásan) szvasztika alakban vannak rajzolva.
Mind a négy kereszttel jelölt emberalak és a többi alak (valamilyen állatok, vagy szörnyek) is a központi figurától elfelé mozog, és tekint, így az egész hajó fölötti kompozíció valamiféle kiáradást sugall .
4./ A (nagy színes) kereszt mintha egy hajón lenne, amit egy hanyatt-fekvő, kettős-spirál törzsű alak tart.
A kettős spirálról a DNS molekula jutott eszembe, s a V alakú és díszítésű fejdíszéről
pedig éppen osztódó kromoszómák. De a lágyékánál is van hasonló jelcsoport, és a hajón is.
'Csoportos keresztrefeszítés' c. kép
5./ A 2., kutyafejű Xolotl c. kép felső részén maga a kereszt látható, érdekessége, hogy egyik szára (kék) Quetzalcoatl, míg a vörös szára Xolotl fejjel díszített. (Az 1. Xolotl-Quetzalcoatl c. képből kiindulva gondolom így.)
6./ Furcsák a kereszt szárain a négyujjas lábnyomok
7./ Ezek a keresztek nem igazán keresztek, a fenti 4. pont alapján inkább kromoszómára hasonlít.
8./ Az emberi kromoszómák számával megegyezően 46 függőleges vonal van a kép felső részén, igaz, ebből kettő egy ponttal együtt egy kombinációban, aminek lehet 11 (is) az olvasata.
A tlatilcoi pecséthengerhez hasonlók előkerültek máshonnan is: Ezek kétségtelenül elnagyoltabbak már, mint a tlatilcoi, és jobban figurálisak, talán már némi másolási degradáción is átmentek (Nap, Hold jelenik meg a Vénusz mellett talán?). Itt vannak publikálva a 87. oldalon, némi tanácstalan töltelékszöveg keretében. További néhány bonyolultabb pecsét itt.
Mexikó északi részén és az USA határos államaiban lakó indián törzsek szintén ismerik a Vénusz ilyen ábrázolásait, melyeket petroglifák meg is őriztek (Arizona, Nevada államok területéről), Boma Johnson régész és sziklarajz kutatótól idézek:
"Hosszú évek óta ismerik az amerikai délnyugat sziklarajz kutatói a 'körvonalazott kereszt' avagy a 'Vénusz kereszt' néven ismert szimbólumot, ami a délkeleti ég Hajnalcsillagát jeleníti meg. A legutóbbi kutatások rámutattak, hogy e csillag szimbólum széles körben elterjedt Észak és Dél-Amerika szerte.
A Kettős Csillag nem túl elterjedt a Colorado alsó folyásának medencéjén kívül, az utóbbi években azonban megtudtuk e szimbólum jelentését. A helybéli bennszülött amerikaiak elmondták, hogy ez a Vénusz két arculatát szimbolizálja: a hajnalit és az estit. A kettős csillag szimbolikus jelentése Kumastamho teremtő isten halála és újjászületése, akit a Colorado alsó folyása mentén élő Quechan és Cocopah törzsek tisztelnek.
Az esti Vénusz alászállása az 'alvilágba' (a nyugati horizont alá) jelenti halálát, míg a hajnali Vénusz felkelése a keleti égen nyolc nappal később jelenti újjászületését, avagy az alvilág feletti győzelmet. A hasonló Vénusz csillag ábrázolás ugyanezen értelmezés mellett Közép-Amerikába vezethető vissza, Quetzalcoatl ég-és teremtő isten halálához és újjászületéséhez." Még több párhuzamról itt lehet tájékozódni.
Most visszalépünk kissé az időben az i.e. I. évezredbe, Chalcatzingoba, a tlatilcoiak (és később a guachimontonesiek) kortársaihoz, a pre-klasszikus periódusba.
No az első még persze Teotihuacanból való, a híres Tollas Kígyó fejek egyike. A hívogató száj azonban régebbi szörnyeket idéz, jobbra egy chalcatzingoi kőfej, aminek szája mintha csak a T510cd jelekről elmondottakat illusztrálná: körvonalazott Vénusz-kereszt barlangszáj formában, és mindez a már korábbról emlegetett beavató-szörny gyomrába vezet. Ugyaninnen előkerültek ábrázolások, amin a hőst már a szörny gyomrában mutatják:
Baloldalon a hős kezében megint csak ott az a kosárka, ami mezopotámia óta kísért mindenfelé (Tlatilcoban is megtaláljuk). Jobbra már egy érdekesebb jelenet, a hős valamiféle furcsa barlangban ül, a baloldali rész, mintha az összezárult kőarc lenne oldalmetszetben (legalábbis a régészek is erre tippelnek), a szörny-barlang belsejében van. A pikantériája ennek az ábrázolásnak, hogy a hírhedt palenquei Pacal szarkofág fedlapjához hasonlítják(ahol persze ugyancsak ott van a Vénusz-klereszt Pacal alatt), ami a régészek szerint Pacal kijutását ábrázolja az alvilági szörny szájából, fel a 'világfára'. A chalcatzingoi régészeti kutatásról szóló beszámoló itt.
Visszatérve maya-földre, az alvilági szörny szája tárul fel kedvenc uxmali piramisunkon is, a törpe-mágus templomában:
Nézzük meg nagyban azt a bejáratot, megint csak a stilizált szörny és a szája, kissé kubista stílusban. A felső részen körben pedig fríz formában a Vénusz-keresztek és egyéb kapcsolódó szimbólumok minden mennyiségben (a keresztbe(!) tett lábszárcsontok nem sok jót ígérnek a belépők számára, szerencsére manapság már kihaltak a belsejéből a törpék - no meg a maya papok).
Ha már Schenouda kedvenc piramisainál tartunk, nem hagyhatom ki az Akapamát. Igazából amikor megláttam a Vénusz-keresztet, rögtön ez jutott eszembe, mert Schenouda már hozott régebben egy képet a rekonstrukciójáról, aminek a tetején szintén ilyen alakban ábrázolták a vízmedencét (kivételesen megjegyeztem, mert ez az alak akkor már régen foglalkoztatott).
Hogy végülis miért ilyen alakúra rajzolták a valaha létezett vízmedencét, azt nem tudom. Talán találtak hasonló alakú alapot? Mert mostanra úgy látszik, már csak egy nagy sáros gödör maradt belőle sajnos. Viszont magának a piramisnak a körvonalai hasonló alakot öltenek, illetve a már uxmálból ismert frízeket is bőven megtaláljuk itt is a különböző tiwanakui épületek maradványainál. És persze ne feledjük, itt már Dél-Amerikában járunk - Tiwanaku datálásába meg inkább már bele se merek menni...
És ha már itt vagyunk Tiwanakuban, a végére egy kis csemege. Amint azt korábban Schenouda említette, a piramis tetején levő medencéről a víz egy csatornában lefolyt a piramist körülvevő igen különösen bonyolult, labirintusszerű csatornarendszerbe, aminek a rendeltetése talány. A filmben egy újabb (Schenouda most ne nézz ide) 'piramistitokfejtő' tudós látható, aki meglehetősen eredeti ötlettel állt elő: a csatornák valójában hőcsapdák lettek volna, amik nappal magukba szívták a napsütés hőjét, éjszaka pedig, mivel a nagy magasság miatt gyakoriak fagyok, kisugározták ezt a hőt, és megvédték a terményeket az elfagyástól. A csatornák sűrűségéből ítélve biztosan rizst termeltek... :-)
Egy kis kiegészítés és helyesbítés az előbbihez: 1. Xolotl-Quetzalcoatl helyesen Mictlantecuhtli-Quetzalcoatl. Mictlantecuhtli az alvilág legalsóbb, legaészakibb részének, Mictlan-nak az istene. Xolotlnak és Quetzalcoatlnak volt némi afférja vele, amikor megpróbálták ellopni tőle az előző istengeneráció csontjait. Mictlantecuhtli megpróbálta eltorlaszolni a csontokkal a kijáratot, Quetzalcoatlnak azonban sikerült átjutnia, de közben a csontok összetortek. Az istenek ezekből a töredékekből alkották meg a halandók különböző fajait. Xolotl pedig, mint említettem, Mictlantecuhtli birodalmán keresztül kalauzolja a holt lelkeket.
8044-ben hoztam egy képet Ehecatl-Quetzalcoatlról, aki a kezében szintén egy sajátos 4-es szimmetriájú keresztet tart:
Jobbra Diego Durán képe Ehécatlról. A spirál szimbólum szintén jellemző attribútuma, és ugyanarra utalhat, mint a körcikkes kereszt, vagyis a szélre (vajon mi állhat az Ödüsszeia 'szélbarlangja' mögött?), Quetzalcoatl Ehécatl személyében ugyanis a szélisten, és e személyében kimondottan kör alakú piramisai és templomai voltak, kúpos tetővel. A chichen itzái Caracol éppen innen kapta a nevét, 'Caracol' azaz csiga, mert egy csigalépcső vezet a torony belsejében. Mindehhez természetesen járul a négyesség (mint a Caracolnál is), mert Ehécatl-Quetzalcoatl a négy égtáj istene is - és általánosan is elmondható, hogy az egyenlőszárú kereszt az égtájkeresztet is magában foglalja, a 'Négy égtáj ura' általános címe és karaktere a szakrális uralkodóknak.
Calixtlahuaca Ehécatl temploma, és egy azték agyagmodell, valószínűleg háziszentély része lehetett és Ehécatl templomot ábrázolhat.
Keresztek sokasága tűnik fel szintén a Codex Borbonicus-ban is, Quetzalcoatl keresztjével első képen az "Új Tűz Szertartása".
Tlatilconál akartam megemlíteni egy másik érdekes kultúrát is, de végülis akkor még nem volt elég okom rá, most Ehécatl miatt megint előjöttek. Itt is furcsa kis emberek cisnálnak furcsa dolgokat, kör alakú piramisokon. Guachimontones-ról van szó.
Előkerül megint a tlatilcoi 'korübantész' körtánc; meg egy furcsa 'légtánc', amit Ehécatl, a légisten tiszteletére tarthattak. A szertartás a máig fennmaradt 'Repülő emberek tánca'-ra emlékeztet, annak lehet valami korai változata. Az ehhez hasonló szertartások megint csak elterjedtek az egész földkerekségen (egészen furcsa hasonló ábrázolást Egyiptomból is láttam).
Hogy felvegyem a másfél héttel ezelőtti fonalat, a mostani mexikói történetünk Tlatilcoban kezdődött, a lakosok furcsa vonzódásával a 'kabír' szobrocskák felé, és mellesleg előkerült ez az igen érdekes kis pecséthenger.
Az írás, már amennyiben valóban az, valami egészen eltérő rendszert mutat, mint ami Közép-Amerika egyéb 'túlbonyolított' piktografikus írásaira jellemző, nagy talánynak látszik. Két hasonló jelet azonban találtak, ami megegyezik a későbbi maya írás két jelével. Az egyik a három pont, amiben túl sok meglepő persze nincs, hogy a hármas számot jelenti a mayáknál. A másik érdekesebb - ami a pecsételőn többször is előfordul - az egyenlő szárú kereszt, különösképp az, amelyiknek a négy sarkában négy pont van. Ez ugyanis a mayáknál (mi mást...) a Vénuszt jelenti. No itt kezdtem el komolyabban gyanakodni, és utánanézni, mi is a helyzet nagyjából az indiánoknál a Vénusszal (Scheonuda persze régebben is írt némileg már erről meg utalgatott, meg hoztunk is történeteket a 'Vénusz-asszonyról' és hasonlókról, de hát nálam a puding próbája az evés :-). Ezek után most már tudjuk kissé 'becsesebbnek' tartani a mayák Vénusz jeleit (mint mondjuk Stingl, de hát ő még ezt nem tudhatta akkor). A satandard Thompson-féle jelölésrendszer szerint (itt egy kibővített változata):
T510b T510a T510c T510d
Az edzett szimbólum-fanatikusok itt már kezdenek kissé zsongani, hiszen mint látható, nem csupán az egyenlő szárú keresztről van szó, hanem ennek hangsúlyosan körvonalazott változatáról - ami viszont globálisan elterjedt mítikus jelkép. Hogy ezeknek lehet-e közük a Vénusz-komplexumhoz, az újabb izgalmas kutatások tárgya lehet, a gyanú azonban megalapozottnak látszik; viszont nem tűnik egyszerű dolognak ennek bizonyítása - de ez még a jövő zenéje.
Térjünk vissza ahhoz, ami bizots, a mayákhoz. A T510b kimondottan a Vénuszt jelzi, illetve nyilván ettől nem függetlenül, általános értelemben csillagot (mondhatni, a Vénusz a 'nagybetűs' csillag). A T510a a Lamat, a már emlegetett Tzolkin, a húsznapos maya szent hónap nyolcadik napját jelöli, amihez a Vénusz kapcsolódott. Az utolsó két jelről némely 'mayaológus' érdekes megállapításokat tesz: The Quatrefoil T510cd as 'Cave' Dos Pilas sztélé Quiriguá, oltár Copán, oltár Copán, oltár
A szerző arra a megállapításra jut, hogy e jelek a 'barlang'-hoz köthető jelentéstartalmakkal bírhatnak. Mint barlang, a földalatti világ bejárata, ami helyenként a víz jelével kiegészülve 'vizi barlang' (ld. Balankanche, és emlékezzünk persze egyéb kedvenc vizi barlangjainkra :-)), vagy 'vízmedence', 'cenote' mint pl. az említett chichen itzái 'Halál Kútja', ami csak egy a sok maya szent víznyerő közül, és amire városaiknak szükségük volt a túléléshez. Ezeknek a mélye, amihez barlangredszerek kapcsolódnak, ki tudja milyen titkokat rejt még mindig... Érdekes továbbá, hogy átvitt értelemben magához az oltárnak a képzetéhez is kapcsolódik, tehát maga az oltár is egy 'barlang', bejárat a túlvilágra, amibe persze nem víz ömlött általában, hanem az áldozatok vére. És mindez a Vénusz jele alatt.
És ehhez jön hozzá akkor még az a fura mítoszi kép (amire szerencsére Schenouda emlékeztetett), hogy Quetzalcoatlt - a par excellence Vénuszt - keresztre feszítik. Most már ezt is jobban értjük, hiszen ez tulajdonképpen szóismétlés - a 'keresztet felfeszítik a keresztre', vagyis hogy Quetzalcoatl-t keresztre feszítik, avagy a Vénuszra távozik, tulajdonképpen ugyanaz a kép. Hogy emögött mi rejtőzhet, azt sajnos nem tudom - miért éppen kereszt a Vénusz. A kereszt, és speciálisan az egyenlőszárú kereszt, bár meglepően hangzik, de igen bonyolult szimbólum. Megint csak tudom Guénon-t tudom ajánlani, aki írt egy egész könyvet e témáról, és bár ő persze egy szigorúan metafizikai szempontból vizsgálódik, mostani tárgyunkkal kapcsolatban is sok érdekességgel szolgál általánosságban, ebbe most nem megyek bele, még majd előjön egy-két ilyen vonatkozás.
Az egyenlőszárú kereszt, ha eszerint vizsgáljuk, két azonos elemből tevődik össze: egy vízszintes és egy függőleges vonásból, amik közös középpontból erednek, de egymástól a lehető legganyobb mértékben különböznek is egyszerre - ez pedig általában véve az ikrek szimbóluma, az egy tőről fakadó kétarcúságé. Ebből eredően érthető, hogy a 'kétarcú' Quetzalcoatl-Xolotl (szűzen szült!) ikerpárhoz kapcsolódik ez a jel. Nem csak mexikóban jelenti azonban az Ikreket - ehhez elég felütni valamelyik mezopotámiai jelszótárat, ezt azonban a végére hagyom, mert egy másik, meglepő azonosítással szolgál majd. A mexikói ikerpár közül különösen Xolotlhoz kapcsolódik a kereszt képe, aki tulajdonképpen a halál megtestesítője is, aki az alvilágban kalauzilja a holt lelkeket. Csontváz testtel, vagy kutyafejjel ábrázolják, és általában mindig magán viseli (vagy hordozza) a kereszt jelét is. Quetzalcoatl a 'jó', Xolotl pedig a 'rossz' iker, az élet, és a halál (illusztrációk a Borgia Kódexből):
1. Xolotl-Quetzalcoatl (Xolotl fejdíszén láthatjuk állandó attribútumát, az egyenlőszárú keresztet) 2. Jobb-alsó negyed, Xolotl-Quetzalcoatl(?) figura a kereszten. (Csak megjegyzem, hogy a körvonalazott egyenlőszárú kereszt sokszor a Szvasztika szimbólummal együtt jelenik meg) 3. 'Csoportos keresztrefeszítés', az alakok fején megint csak a kereszt.
1. Xolotl, szokásos attribútumaival (Borgia Kódex) 2. Kutyafejű Xolotl cipeli a keresztjét (a figurák végtagjainak Szvasztika alakban való ábrázolása szintén elterjedt motívum), Fejérváry-Mayer Kódex 3. Keresztet cipelő alak (Xolothoz kapcoslódó figura?) Fejérváry-Mayer Kódex
A következőkben a kereszt egyéb, indián ábrázolásaira hozunk néhány igen érdekes példát.
Hogy nemrég felmerült az átnevezés, megint elgondolkodtam a módon, hogy valami komolyabb keretek közt lehessen folytatni, ill letükrözni ill oda átmenteni, megfelelő nívóra (a néhány virtusos cikk is messze van attól) emelni az itteni kincseket. Hamarosan bele is kezdek, regisztrálok egy komolyabb domaint, keresek egy alkalmas keretszoftvert (Joomla-val flörtölök jelenleg, de ha van más javaslat, szivesen fogadom) és az összes infót, ill amit majd még remélem - a nem kis - munka során adtok, egy szép adatbáziskezelő akapú, struktúrált, tematizált, katalogizált, kereshető, teljesen konzisztensen felhiperlinkelt (tehát minden létező releváns fogalom és név hivatkozással lesz ellátva a szövegekben), egyfelől lexikonszerűen, de egyúttal a tömör leírásokal paralel kibontható, multimédiás tankönyvszerű ismeretterjesztő portállá terjesztem ki. Az egész szisztéma terve nagyjából itt van a fejemben (nem egy nagy ügy amúgy, bárki aki kicsit is netezget egy ideje, képes erre). Egyedül a név, ami továbbra is problémás. Sem a kabír (és szinonímái) nem jó, mert túl konkrét. Az sem szerencsés szerintem, ha túl pszeudo-tudományos, mert akkor a tudományos világ ignorálja, de az sem, ha mainstream tudományosnak tűnik, mert akkor meg a tudományos világ felhördül. Tehát egy olyan név kéne, ami átlalános, tömör, átfogó, frappáns és abszolút balanszot ad minen irányba. Valami ilyesmi, hasonló lenne jó, mint a "paleoasztroanautika" pl, de az ugyebár egyrészt foglalt, másrészt pedig nem adekvát teljesen, csak részben, hiszen ugyebár e kutatások nem fókuszálnak túl jelentősen erre, ha jól tévedek...
"Mindenesetre az istenség régiségét mutatja, hogy a "haláláról ", ha egyáltalán nevezhetjük halálnak, legalább három verziója volt, s az egyik, hogy máglyán égett el, a másik, hogy elhajózott Keletnek a rejtélyes Tlapallan királyságba, és volt egy változat, melyben úgy végezte, mint Ozirisz: keresztre feszítették (ahogy Codex Borgianus is mutatja)." Valóban volt egy olyan változat is, hogy egy 'kígyós csónakon' vándorolt el, de ezzel egyelőre nem tudok még mit kezdeni. De ó bakker Schenouda, lelőtted a poénomat, de nem bánom, mivel azt, hogy keresztre feszítve halt meg, valóban elfelejtettem; pedig már olyan szépen felvázoltam magamban a Vénusz-jelet, amit korábban beígértem. Szóval ennek rendkívül örülök, hogy most megemlítetted, mert így sokkal 'határozottabban érdekes', sőt mondhatni izgalmasabb lesz, amit mondani akarok. Egyébként a rebellis yucatáni Mayák még száz éve is ilyen kereszteket állítottak, amik 'szóltak' a kiválasztott maya papokhoz, és vezették a szabadságharcukat a keresztény spanyol-mexikóiak ellen (Stingl beszél erről is bőven); ezeknek a maya kereszteknek persze nem a mi fajta kereszténységünkhöz van köze; inkább ahhoz, ahonnan a maya meg a 'mi' kereszténységünk (vagy legalábbis kereszt szimbóluma) eredhet (erről persze mumusaink, a mormonok másképp vélekednek). Lassan érik már erről is, hogy komolyabban utánanézzünk, kezdve mondjuk a fura kora-keresztény graffittivel, ami állítólag 'gúnyból' egy keresztre feszített szamarat ábrázol, vagy Flamel fakéregkönyvének keresztre feszített kígyójával...
Természetesen csak ide, hiszen az egésznek csak a Schenouda által vázolt őstörténeti vázzal kapcsolatban van így, ebben a formában összefüggése és értelme (persze az egyes részletek, amint már néhányszor említettem, ettől eltérő nézetrendszerben is értelmesek, de itt most ugye nem ezekkel foglalkozunk).
Sok van ami rejtély Quetzalcoatl (Kukulcan) körül, csak arra kell vigyázni, hogy nem szabad összekeverni azzal a 10. századi tolték királlyal, és tetteivel, aki Chichen Itzába vonult híveivel.
A korábbi őskirály volt, az Aranykoré, civilizátor, mert törvényeket és tudományokat hozott. Hogy mikor, nem tudni, de az olmékok ár közel háromezer éve tisztelték, azaz ettől jóval régebbi kell legyen. Tulában piramisokat épített a Vénusz tiszteletére.
Mindenesetre az istenség régiségét mutatja, hogy a "haláláról ", ha egyáltalán nevezhetjük halálnak, legalább három verziója volt, s az egyik, hogy máglyán égett el, a másik, hogy elhajózott Keletnek a rejtélyes Tlapallan királyságba, és volt egy változat, melyben úgy végezte, mint Ozirisz: keresztre feszítették (ahogy Codex Borgianus is mutatja).
A máglyán való elégése, meg lényének összekeveredése valami fényes madárral, nagyon is kapcsolatba hozza a héliupoliszi Főnix madár mítoszával, akit szintén a Vénusszal azonosítottak. Ez egy hatalmas fémtestű "madár" volt, ami ott állt egy lángoló fészekben: mint egy felszállni készülő űrjármű, ami alól már kicsaptak a reaktorlángok... Nyilván nem ő a "madár", hanem ő utazik benne, mert érte jött...
Chichen Itza rejtélyes kútja, ami 50 m mély, és 60 m átmérőjű, s a pereme tökéletesen kör alakú... és ha nem meteorit vájta ki, mint hiszik (aminek persze nincs is nyoma), hanem egy hatalmas űrjármű. Az üreg később megtelt vízzel, és emberek áldoztak bele....
Lángoló fészek, aranyként csillogó madár, ami a Vénusszá válik.... de hogy lehet, hogy ha a vénusziakból valakik ide lejöttek, úgy miért csak Quetzalcoatl lett isten...? A válasz egyszerű: nem csak ő lett, s nem volt egyedül, és ez külön érdekes...
Rendszerint ezeket az idegen hősöket a Hajnal Fiaként, a Hajnal Uraként emlegették, ami a Hajnalcsillagra vonatkozott mindig, nem pedig a napszakra. Quetzalcoatl kelet felől érkezik Mexikóba, egy húsz fős csapat élén. A Vénusz régibb neve Mixcoatl volt, de mit volt mit tenni, hisz megjelent egy "igazi" vénuszi...
A mayák Kukulcan mellett Itzammát is a Hajnal Uraként tisztelték, aki a kígyók népének vezetője volt. Ez a nép az ősidőkben érkezett keletről, a tengeren át. Itzamma híres gyógyító és törvényhozó volt, ő alapította Mayapán városát. A különös elrendezésű Tulum városának Tzama, a Hajnalpír városa a neve. Az andoki Virakocsa a rejtélyes Hajnal Földjéről jött.
Kérdezel Quetzacoatl halála, vagyis inkább "eltűnése" előtti különös tevékenységeiről...
Ha más kontextusban találnánk a kőládába zárást, talán valamiféle beavatásra gyanakodnánk, és hasonló kőládára, mint amilyen a gízai Nagy Piramisban van.... de itt másról lehet szó... és valóban jóhelyen "jársz", és már mások is észrevették, mint a kiváló mitográfus és író, a román Victor Kernbach, akit korábban már említettünk, mert híres könyvében (Enigmele miturilor astrale, 1970) a krétai Labirintust földalatti laboratóriumnak és Minotauruszt, egy földön kívülinek határozta meg, akinek kísérleteihez emberadót kellett fizetni.
Nos, Kernbach ugyanezen könyvében felfigyelt Quetzalcoatl eltünésére, azt írja felettébb figyelemre méltó, hogy előtte az égnek mondja el problémáit, útrakelése előtt "űrhajósi-fogyókúrát" tart, azaz hasonló felkészülést végzett, mint azok az űrhajósaink, akiket kijuttatunk a Föld légkörén kívülre.
És azt sem tudom elfogadni hosszú távon, hogy tudománytalan lenne az a feltevés, hogy egy olyan bolygó, ami leginkább adott volt rá a naprendszerben, és leginkább hasonlít a Földre, miért ne lehetett volna élettel teli a múltban? Hisz a szondáink egy hatalmas, gigantikus katasztrófát vizionálnak a bolygón, ami teljesen elpusztított mindent és a felszíni hőmérséklet ma is közeliti az 500 celsiust.
Ha egykor az adottságaink megegyeztek, úgy az élet párhuzamosan is fejlődhetett, hiszen kozmikus értelemben egy "köpésnyire" van. Mikor a közeli bolygókba nagy meteoritok csapódnak, sok ezernyi kis kődarabot löknek ki a légkörbe, hisz a földön is találtunk ilyen kődarabokat, melyek a közeli bolygókról származnak. Az élet tehát "utazhat" bolygóról bolygóra, azaz innen a Földről a Vénuszra vagy fordítva, de ha az adottságai 2-3 milliárd éve hasonlók voltak, úgy nehéz lenne nem feltételezni, hogy az élet ne alakult volna ki ott is, vagy onnan jött ide... ki tudja...
Miért kellene egy szabadon gondolkodó embernek, csak azért mert a vaskalapos tudomány meg sem kívánja vizsgálni ezt a lehetőséget, elvetni, és a felmerűlő egyre megdöbbentőbb rejtélyeket és utalásokat mindenféle tudományos "fiókokba" erőnek erejével bedugdosni...? Mikor számos rejtélyre adna választ, amit az ősi hagyományok igyekeztek eltitkolni, de mégis közölnek: hogy egykor a Vénusz csillagról betolakodók, üldözők és üldözöttek érkeztek, évszázadokig maradtak, majd amilyen hirtelen megjelentek, el is tűntek....
Hogy a toltékok híres uralkodója volt-e az, aki a chichen itzái hasonló építményekért felelős, arról máig vitáznak a tudósok. Még ha ő is állna a tolték 'kulturális' expanzió mögött a mayák földjén, az egészen valószínű, hogy alakja szétválaszthatatlanul egybefonódott névadó istenségével, akit már jóval a toltékok előtt is ismertek Közép-Amerikában; legalábbis Teotihuacan óta jelen van a Tollas Kígyó alakja, és persze a mayáknál is ismert volt már, mint Kukulcán. Valahogy úgy állhat ez az eset is vele, mint a toltékok Tulájával, ami szintén az ősi, mítikus Tollan-tól nyerhette a keresztséget, mint ahogy rendszeresen megkapták a mexikói birodalmak központjai is ezt a 'címet'. Szóval a királyok felveszik elődjeik vagy a mítoszi héroszok neveit, utólag meg lehet bogozgatni, hogy egy-egy hagyomány vajon kiről is szól?
A Quetzalcoatl szó azonban már önmagában is érdekes. Ugyanis a 'quetzal', amit általában 'tollas'-nak fordítanak, utalhat az indiánok által igen nagy becsben, már-már szent állatnak tartott, ragyogó tollazatú quetzal madárra, és ezzel megint ez az ősi kígyó-madár kettősség bukkan fel. Ráadásul néhányak szerint átvitt értelemben a név 'becses iker'-ként is értelmezhető - nyilván itt vele szemben Xolotl-ra kell utalni; nekem úgy tűnik, itt megint csak a régiek szellemes, mitöbb varázslatos 'szójátékával' állunk szemben, ahogy egyetlen elnevezésbe ennek segítségével egymásra rímelő különböző értelmezéseket sűrítenek (Fulcanelli is nagy tisztelője volt ennek, amiket 'furcsa' elnevezésekkel illetett).
Legyen bárhogy is, a Stingl által vázolt történetben van néhány egészen érdekes elem, Quetzalcoatl Tulából való távozásával kapcsolatban. A mítosz elbeszéli, hogy Tollanban Quetzalcoatl uralkodott, azonban három 'démon'(vagy 'varázsló') (Tezcatlipoca, Ihhuimecatl és Toltecatl) összeesküdött ellene, mert Quetzalcoatl nem akart emberáldozatokat végrehajtani, és a helyébe egy 'engedelmesebb' királyt akartak ültetni. Tezcatlipoca (akinek a neve nagyjából Füstös Tükröt jelent) egy nagy tükröt vitt Quetzalcoatlnak, aki eléggé megrémült, amikor meglátta magát, ugyanis rendkívül visszataszító teremtmény volt. A démonok rávették, cicomáztassa ki magát, hogy elfedje rútságát, és megjelenhessen a hívei előtt. Rávették azonban arra is, hogy bár rituális, szent önmegtartóztatásban élt, igyon az általuk kevert erős agávéborból. Quetzalcoatl persze teljesen lerészegedett, és amennyire ezt a szöveg sejtetni engedi, ezen állapotában vérfertőzést követett el a hugával. Ez volt az az ok, ami miatt nem maradhatott Tollanban, elzarándokolt hát keletre a tengerhez meghalni. És innentől jönnek az igazán érdekes dolgok: " Kiadta a parancsot szolgáinak: készítsenek egy kőládát neki. Készítettek hát valóban egy kőládát neki, És mikor ez meglett, belefektették Quetzalcoatl-t [Négy napon át maradt a fedél alatt, aztán megparancsolta szolgálóinak, hogy gyűjtsenek össze minden dolgot, ami uralkodásával kapcsolatos volt, és rejtsék el azokat egy Atecpanamochco nevű helyen. Aztán ő és szolgálói elindultak gyalogszerrel a tenger felé.] Az Egy Nád évében történt. Így mondják; mikor megérkezett a tengerhez, az óceán partjára, Megállt, sírni kezdett, elrendezte a dolgait, és felöltözött Ékes ruhájába, felvette türkiz maszkját, stb. És amikor teljesen felkészült, A tűzre vetette magát, a lángok közé; Ezért hívják ama helyet Tlatlayan-nak, a helynek, ahol Quetzalcoatl elégett. Így mondják; mikor elégett, hamvai felszálltak az égbe, És akik csak nézték, mind ama becses madarakat látták azokból felrepülni; {itt e madarak felsorolása áll} És miután hamvai így felszálltak, felemelkedett Quetzalcoatl szíve is, Miképpen azt látták, és hitük szerint is, felment az az égbe, s belépett az az egekbe. A régiek úgy mondják, azzá a csillaggá lett, ami hajnalban tűnik fel. Úgy mondják, akkor tűnt az fel, amikor Quetzalcoatl meghalt, Ezért nevezték Tlahuizcalpanteuctli('A Hajnal Ura')-nak. Úgy mondják, amikor meghalt, nem lehetett látni négy napig. Úgy mondják, aztán a halottak birodalmába költözött, És négy napig [ott, az alvilágban] dárdákat készített, És a nyolcadik nap végén egy nagy csillag tűnt fel, Amit Quetzalcoatl-nak neveztek, és mint mondják, elfoglalta helyét birodalmában. [Eztán amikor csak feltűnt csillagként Quetzalcoatl, mint azt hitték, bizonyos emberek csoportja mellett jelent meg, a naptár napjának adott jelétől függően, és lesújtott rájuk dárdáival, legyen bármi is ennek jelentősége(?)] Ez volt hát az élete annak, akit Quetzalcoatl-nak neveztek, Aki az Egy Nád évében született, És az Egy Nád évében is halt meg, És úgy számolják, összesen 53 évet élt. "
Quetzalcoatl, mint Ehecatl. Quetzalcoatl, mint Tlahuizcalpantecuhtli
Mit gondolsz minderről, Schenouda? Ez megint az a 'visszataszító' vénusz-lény, akiről regélsz. De mi ez a szarkofág, és miféle átalakuláson esik át benne a négy napon keresztül? És mik lehetnek azok az 'uralkodási attribútumok', amiket oly gondosan el kell rejteni? Az istenek esetében önmaguk áldozati felajánlása ismert dolog, de Quetzalcoatl tevékenysége mintha valami másra utalna... hiszen ez ugyanaz a furcsa logika, mint a Főnix esetében, Quetzalcoatl, aki már így is félig 'madár', a hamvaiból újból újjászületik madár formában. És hogy több madár alkotja, az sem ismeretlen dolog, hiszen a korábban már emlegetett Szimurgh, megint csak egy 'szójáték' révén ugyanez; vagy gondoljunk Attár Madarak Tanácskozására ezzel kapcsolatban, és persze Maier is megírta a maga Madarak Tanácskozását, amin a Főnix elnököl. Kénytelen vagyok Garuda, a griffek, Saena és Szimurgh mellé felvenni a mitikus Quetzal(coatl)-t is a Főnix 'fajtársainak' listájára.
Csak hogy itt egyértelműen le is írják, hogy mi a desztináció.
És megint csak ezek a 'dárdák', amiket az alvilágban kovácsolnak, és az égből hajítják alá...
Ennek a Caracol-nak a rekonstrukciója is elég érdekes. Nemnagyon láttam erről ilyet eddig (kiváncsi leszek, mit hozol ki ebből a Vénusz-tiszteletből, vagy egyáltalán mihez fog ez kapcsolódni).
"Azt mondják, hogy Tulában, amelyet a VIII. században alapított Chalchiuhtlaxnetzin király, valószínűleg 980-ban lépett trónra az eddigi uralkodó elsőszülött fia, aki születésének dátuma szerint ezt a nevet kapta: Egy Nádszál - Ce Acatl, teljes nevén: A mi Urunk, Egy Nádszál, illetve nahua nyelven, vagyis a mexikói indiánok nyelvén: Ce Acatl Nacxitl Topiltzin. De a tehetséges ifjú király, aki a toltékoknak egyben a legfőbb papja is volt, trónra lépése után felvette a Quetzalcoatl nevet, annak az istennek a nevét, akit a toltékok szolgálni óhajtottak. Az új király hamarosan átszervezte a tolték hadsereget, megreformálta a naptárt, és mint Quetzalcoatl kultuszának buzgó ápolója, felvette annak nevét. A király ellen azonban elégedetlenség támadt a tolték fővárosba. Míg a város lakosainak egy része hű maradt, és tisztelte a Tollas Kígyót, mások - közöttük a király atyjának egykori kísérete - Tezcatlipoca istent állították a tolték panteon első helyére. Tulában vallási viták lángoltak fel. Végül Quetzalcoatl királyt elűzik Tulából. ... A megdöntött uralkodóval együtt távozott Tula sok ezer lakosa. Kelet felé vándoroltak, arra, ahonnan érkezett egykor - állítólag - az eredeti, isteni Quetzalcoatl. A Tollas Kígyó isten eltűnik a mexikói horizontról. Hogy Quetzalcoatllal mi történt ezután, arról a mexikói krónikák hallgatnak. Ezzel szemben a maják - veszi át a szót újból Landa püspök - "emlegetik, hogy akkor érkezik Chichen Itzába népe élén egy Kukulcán nevű idegen" ... A város meghódítása után bizonyára így szólt: "Ez lesz most a mi új Tulánk. Adjatok neki tolték külsőt." Így hát a művészek kifaragták a harcosok szobrait, megformálták Vénus szimbólumát, emberi szíveket marcangoló jaguárokat és sasokat véstek a kősziklába... Igen, az új uralkodókkal új rend is költözött Chichen Itzába. És velük együtt a mexikói istenek. Balankanchéba Tlaloc. Itt - közvetlenül az ősi Akab Dzib szomszédságában - pedig elfoglalta helyét a Tollas Kígyó emlékműve.
Ez pedig semmi képpen sem maja emlékmű. Eredeti nevét nem is ismerjük. Spanyol nyelven Caracol - Kagyló. A tengeri kagyló volt Quetzalcoatlnak mint a szelek istenének egyik kialakult szimbóluma. Caracol mintegy fél kilóméterre fekszik Kukulcán piramisától, de már messziről is jól látható. Első ízben találtam maja városban kör alaprajzú épületet. Henger alakja eszembe juttatja, hogy Mexikóban is mindig csak a Tollas Kígyó-szentélyeknek van kör alaprajzuk. Az azték fővárosban, Tenochtitlánban például az egyetlen ottani kör alakú épület éppen Quetzalcoatl isten temploma volt. ... Nem lettek volna azonban a város lakói maják, ha ezt az épületet nem kapcsolták volna össze nemcsak az istenekkel, hanem a naptárral is. Az eredetileg kör alakú épületet később terasszal vették körül. Caracol építői a földszintre kör alakú emeletet húztak, de jóval kisebbet. Ennek falaiba négy négyzet alakú nyílást vágtak, és a közepén helyezték el a csillagászati megfigyelőt. A Caracolból, amely eredetileg csak a Tollas Kígyó szentélye volt, később annak mértékében, ahogyan Chichen Itzá hódítói fokozatosan beolvadtak a maja környezetbe, valóságos csillagvizsgáló lett.
... A maja csillagászok tehát kettős naptárt használtak. Ennélfogva tulajdonképpen kettős számrendszert és matematikát, amely a majáknál közvetlenül összefüggött a naptárral. Az egyik maja év kétszázhatvan napból állott, és tizenhárom húsznapos hónapra oszlott. Az indiánok tzolkinnak hívták. A másik évnek tizennyolv hónapja volt, s ezekhez aztán hozzáadtak még öt napot. Ennek a háromszázhatvanöt napos napévnek a neve maja nyelven haab volt. A húsznapos hónapnak felelt meg a huszas maja számrendszer. Húsz maja év alkot egy katunt. Húsz katunból áll egy baktun, húsz baktunból egy piktún, húsz piktúnból egy kalabatun és húsz kalabtunból egy kinchiltun, végül pedig húsz kinchiltunból egy alautun - ami több mint huszonhárom milliárd nap. ... Most azonban a maja városba bevonult a Tollas Kígyó, és úgy látszik, a két maja naptárhoz hozzáadta a harmadik naptárt, amelyben az év hosszúságát a Venus körforgásának időtartamából (ötszáznyolvannégy nap) állapították meg. És a Caracol indián csillagászai, akik az égitestek kölcsönös kapcsolataiban vélték felfedezni az egyedüli abszolút rendet, magától értetődően hamarosan megtalálták a kapcsolatot a kialakult maja év és a Venus bolygó éve között. Öt tolték év egyenlő kétezer-kilencszázhúsz nappal. És kétezer-kilencszázhúsz nap pontosan nyolc maja haab. A toltékokkal bevonult Chichen Itzába a Venus bolygó tisztelete is. Lehetetlen hát, hogy ne keressem fel itt az Esthajnalcsillagnak azzal a borzalmas képmásával díszített emlékművet, amelyet már ismerek a tulai Tlahuizcalpantecuhtliból. Venus Chichen Itzá-i temploma alacsony, négyszögletes piramis, amelyre mind a négy oldalról lépcsősor vezet. A piramis tetején mutatták be a tolték papok a Tollas Kígyó idejében, akinek a képmásai díszítik a piramis falait, csakúgy, mint a Tollas Kígyó utódainak korában, az emberáldozatokat.
A Tollas Kígyó és utódai tehát teljesen a maguk képére formálták a maja Chichen Itzát. Érthetően leginkább az az épület keltette fel érdeklődésemet, amelyről Landa püspök megjegyezte, hogy a yucatáni indiánopk egyenesen a Tollas Kígyó nevet adták neki. Kukulcán piramisa lett nyilván a központja a maja-tolték városnak. A kilencemeletes piramisnak szabályos négyzet alakú alaprajza van. Tetejére négy, támoszlopsorral szegélyezett lépcső vezet. A támoszlopok a földszinten kezdődnek egy szépen megmunkált kígyófejjel, amelynek teste egészen a legfelső emeletig húzódik. Minden lépcsősor kilencvenegy lépcsőfokból áll. Négyszer kilencvenegy az háromszázhatvannégy. De hol van a háromszázhatvanötödik lépcsőfok - az év utolsó napja? A piramis legtetején találom meg, Kukulcán-Quetzalcoatl szentélye előtt, amely a piramis talapzatán emelkedik.
Ám a piramisnaptár még nem ér véget az év valamennyi napjának feltüntetésével. Meg kell találnom azt a helyet, ahol az emberek a Tollas Kígyót beírták a hónapok falaiba. Nem is olyan nehéz feladat ez. A piramis négy falának mindegyikét kétfelé osztják a lépcsők. Kilenc emelet van. Kétszer kilenc fél rész tizennyolccal egyenlő. Igen, a piramis által jelképezett háromszázhatvanöt napos évnek tizennyolc hónapja van. A Tollas Kígyó Piramis tehát jelzi az indián naptár szerinti napokat, hónapokat és éveket. A toltékok azonban a maja csillagászat ismeretanyagához hozzáadták nmég nemcsak a Vénus-évet, hanem egy másik új elemet is: a maguk pontosan ötvenkétszer háromszázhatvanöt napból álló legnagyobb naptári időszakát. Ez a teljes ciklus ráadásul a maják számára magában foglalhatja - egyetlen nap veszteség nélkül - az ő szent évüket, a tzolkint is. Hetvenhárom tzolkin ugyanis pontosan ötvenkét év - egy tolték ciklus. Az emlékmű építői ezt a legnagyobb időszámításbeli egységüket is belefoglalták a szentély falaiba. A piramis minden egyes falát mindig pontosan ötvenkét kőrelief díszíti. ... Most, amikor már megismerkedtem az oszlopsorokkal, az impozáns Ezer Oszlop Udvarral, beléptem magába a Harcosok templomába. Csak itt ért dicsőségesen véget a tolték harcosok útja, akiknek tiszteletére emelték a templomot, és akikhez hasonlít a díszudvar szobrainak többsége. Ráadásul az egész templom pontos másolata a Tulában látott Venus Piramisnak. Nemcsak az alakjuk és egész külsejük, hanem még a méreteik is azonosak. 40 x 40 méter alapterületű, négyemeletes piramis ez, a tetején kétrészes szentéllyel. A templom bejáratát két tollas kígyó formájú magas oszlop őrzi, annak az istennek képmásai, akinek jegyében érkeztek a tolték harcosok a maják földjére. ... Morris megállapította, hogy a harcosok kultuszát szolgáló szentély alapjai valamilyen régebbi épületet foglalnak magukba. Ezért áttörte a felső templom falait, s annak belsejében ugyanolyan, csak valamivel kisebb s ugyancsak kétrészes templomot talált. A belső piramis mindkét helyiségének falain gyönyörű falfestményeket fedezett fel, amelyek a Tollas Kígyó harcosainak Yucatán meghódítása során véghezvitt hőstetteit ábrázolták. A betemetett templomon belül azonban még valamit felfedeztek a kutatók: a tulai Chac-moolt!"
Végzek itt ezzel a kis hosszúra nyúlt bevezetővel, e néhány példán keresztül most már némileg jobban elképzelhetjük, miféle komplexum is szövődött a Vénusz köré a közép-amerikai kultúrákban. Quetzalcoatl most megismert történetének néhány igen érdekes további részletével folytatom majd, és egy kicsit mélyebbre ereszkedünk a Vénusz-szimbólumokban.
Nos, jöjjön akkor némi adalék a Vénusz-témához Közép-Amerikából. A legegyszerűbb megoldás talán az, ha itt átadom a szót Miloslav Stinglnek, aki írt egy egy egészen olvasmányos könyvet A Maja Városok-ról. Elnézést a hosszas idézetért, de úgy találtam, hogy tömörebben és sem tudtam volna értelmesen megfogalmazni ezt a kis alapvetést, azon kívűl csupa olyan érdekes adalékról esik benne szó, amivel korábban már mind foglalkoztunk. Ennek lesz még egy következő része egy érdekes történettel Quetzalcoatl-ról; azután kiemelek egy szimbólumot amit kissé körüljárunk, és ennek nyomán egy kis kitérő erejéig lemegyünk Dél-Amerikába, hogy onnan egy merész ugrással Mezopotámiában kössünk ki. Stingl könyve már meglehetősen régi (a cseh kiadás 1969-es), és azóta ugye történt némi előrehaladás már a mayák ügyében, és a pontosabb datálás is árnyalja kissé a Stingl-féle vonalat, engem azonban nem főképpen ez, hanem az ismerős motívumok érdekelnek most mindebből (az illusztrációk az én kiegészítéseim).
Tula és Chichen Itzá
"Maja emlékeket kutató utamon első ízben szállok a föld felszíne alá. A mészkőből álló yucatáni föld kérge alá. A varázslók barlangjába, amelyet a maják úgy neveznek: Balankanche - Jaguároltár. Balankanchét csak nemrégen fedezték fel. Tíz év sem telt még el azóta, hogy Humberto Gómez, az egyik Chichen Itzá-i bennszülött felügyelő, a várostól néhány kilóméterre keletre véletlenül felfedezett egy hasadékot. Átbújt a nyíláson, keresztülhatolt valamilyen iszappal borított, lejtős folyosón, és annak végén, elég mélyen a föld felszíne alatt, egy titkos szentélyre bukkant. ... Végre ott vagyok az oltár előtt. Szobor áll rajta. De kit ábrázol vajon? Nyilván Tlalocot! Az isten arca kék színű. Ő ugyanis az eső ura. És a kék a víz, az őszi záporok színe. Homlokát feketére festették, mert Tlaloc volt a viharok, a nehéz, sötét viharfelhők istene is. ... A Jaguároltárnak nevezett barlang azonban nem végződik még az oltárnál. Tíz-húsz méterrel továbbmegyek, és kis tó terül el előttem. Finom, hófehér cseppkövek. És hihetetlen csend. A tavacska felett emelkedik a másik oltár, a Szűzvízoltár. És rajta ismét Tlaloc.
... Beszéljünk hát Tlalocról. A betolakodóról, aki maja oltáron áll. Mexikóból érkezett Yucatánra, a hegyi fennsíkról, ahol Montezuma népe, a nagy hatalmú aztékok éltek. Előtte pedig közvetlen elődjük és tanítójuk, a toltékok népe. Tlaloc a toltékokkal érkezett a majákhoz. A toltékok útja a nagyszerű Chichen Itzától nem messze fekvő titkos föld alatti szentélyben ért véget. De honnan jöttek ide ezek az emberek, akikről azt állítom, hogy toltékok voltak? Az indián építészetről kell beszélnem. Legyenek hát most is ékesen szóló tanúim és segítőtársaim két város: Chichen Itzá és Tula romjai. ... Nincs szándékomban részletesen leírni a tolték Tula palotáit és piramisait. Csak arról akarok számot adni, aminek révén e város emlékei hozzájárulhatnak a varázslók titokzatos barlangjában felmerülő kérdés megválaszolásához. Először felmentem az egyetlen lépcsőn a piramisra, amely - nekem legalábbis úgy tetszett - a város tényleges központja volt. A Tulában a Kincses Hegyen két piramist fedeztek fel, a délit és az északit. Az északi piramist a mexikói indiánok így hívták: Tlahuizcalpantecuhtli, azaz a Vénusz vagy Esthajnalcsillag. Ennek az égitestnek a kultuszát az itt élő toltékok kóbor északi szomszédaiktól vették át, akiknél az emberáldozatot kívánó hatalmas Mixcoatl isten képviselője volt a Vénusz bolygó. A piramisnak, amelynek kereken negyvenszer negyven méter az alapterülete, öt szintje van. Kő domborművek díszítik. Ezeken emberi szíveket marcangoló sasok és jaguárok láthatók. A sasok és a jaguárok a harcias közép-amerikai törzsek valamiféle katonai testületeinek voltak a jelképei. A piramis köpenyét díszítő egyes saspárok között magának a Vénusz bolygónak a jelképe, egy nyitott kígyószáj helyezkedik el. A szentély ugyanis a Vénusz csillagnak(sic) volt szentelve. A kígyószájban emberi fej látható. A piramis tetején állhatott a szentély, amelyből csak a kőbe vágott hatalmas emberi alakok maradtak meg. Mindegyik négy méter hatvan centi magas. Nyolc ilyen oszlop, amelyek talán tolték vezetőket ábrázoltak, tarthatta a szentély tetőzetét.
... A mexikói régészek nem sokkal ideérkezésem előtt találtak Tulában még egy érdekes tárgyat, a Chac-moolt, egy sötét márványba faragott különös kőszobrot. A kissé behajlított térdű és magasra emelt fejű Chac-mool nyilvánvalóan valamilyen isteni követ lehet. A szobor ugyanis a bal karján található külön nyíláson keresztül (amely olykor közvetlenül a szobor hasán található) veszi át az ajándékokat, a számára legkedvesebbet, az emberi vért. ... Abban a földalatti varázslóbarlangban, a nyirkos Balankanchéban az oltáron megtaláltam Tlaloc isten szobrát, aki mexikói, és nem maja. És a föld felszínén? Balankanchétól nem messze fekszik Chichen Itzá. De a puuc Chichen Itzától csak néhány száz méter távolságra egy szinte teljesen más jellegű várost találtam. Itt is ugyanolyan jaguárokat és sasokat ábrázoló szobrok láthatók, amelyek emberi szíveket marcangolnak. Felmentem itt arra a kőteraszra is, amelyen az emberáldozatokat mutatták be a papok. Ez a hely a Vénusz bolygónak volt szentelve, amelyet azonban a yucatáni indiánok azelőtt egyáltalában nem tiszteltek(sic). S ebben a "második" Chichen Itzában felkerestem a monumentális Ezer Oszlop Udvart. A nagyszerű udvar valamennyi oszlopát portrék díszítik, a tulai harcosszobrok hasonmásai. Végül Chichen Itzában találkoztam koponyakultusszal is, amelyet a Koponyafal, vagyis a Tzompantli képvisel itt. Nem, ehhez nem fér kétség. Aki Tulát építette és díszítette, az emelte és faragta a Chichen Itzá-i kőemlékeket is. Az egyezés teljes. Sőt, az az érzésem, hogy a saslovagokat és jaguárlovagokat, a kőkoponyák szörnyű sorait és a Vénusz ábrázolásokat ott is, itt is ugyanaz a művész faragta."
A címváltoztatás csak mint lehetőség került felajánlásra, nem mint szükségszerűség. Úgy tűnik, nincs igazán ok a változtatásra. A jelenlegi cím: "Piramisok - legendák - meglepetések" kielégítően leírja a témát.
Piramisok: örök téma, és földrajzilag is elég tág. Első sorban az egyiptomiakra gondolunk, de a közép-ameriakiak is beleszámítanak, valamint az összes többi.
legendák: ez most a futó főszál, de bőven belefér akkor is, ha piramis éppen nem érintett. Ez tehát a kulturális, filológiai vonal.
meglepetések: ez lefed minden, az őstörténetben és a piramiskutatásban felmerülő új felfedezést, eredményt, adatot, teóriát.
Tisztelettel, de nem tanácsolom a "varázslat" szót, elhihetitek, rontja a hitelességet. A fórumcsoport alcíme továbbra is a "tudomány határvidékei". Szintén nem a kabirokat, ez túl specifikus, és ezzel legalizálnánk egy egyébként eredetileg nem meglevő témaszálat. Illetve nem a legalizálás a baj hanem ezzel mintegy előjogokat adnánk ennek, más (népek) rovására.
"Utazás a múltba" jó, de annyira nem, hogy fölülüssön egy 12 és féléves topikcímet.
Vagyis, a téma mehet ahogy eddig, ha valakinek kifejezetten piramis-technikai mondandója van, megteheti, ez ellen senkinek sem lehet kifogása, de ha éppen a legendavonal megy, az ellen sem.
"(sóhaj a köbön) stb." Szerintem lendüljünk túl ezen, mindenkinek meg van a maga véleménye, nyugodtan kifejtheti, hogy mit gondol, aztán majd a Gépház határoz valahogy.
"De most már inkább egy kis Vénuszal kéne folytatni :-) na ez felettébb izgalmasnak ígérkezik... :)"
Részemről készül, csak sok az anyag amit át kell futni, meg sokat kell pötyögni.
Egyébként üdv újra itt, már kezdtem aggódni, hogy nem tértél vissza valami a Mountains of Madness-hez tett szellemi expedíciódról... :}
Az egyik régebbi hozzászólásodat érdemes lenne újra körüljárni az azóta előkerült adatok fényében, amiben Cefónról, Baalról meg az Északi Hegyről idéztél.
(sóhaj a köbön) alapvetően nem régi a címmel van a gond. akik ide évek óta érdemben írogatnak szerintem egyiküket sem zavarta kicsit se. szinte mindegy is, csak egy nyugodt hely kell.. a tárgyalt témák szerintük is simán elférnek itt. csak ezzel sajna nem mindenki van így... és épp ezzel van a baj. átlag kéthavonta beesik valaki és jobb esetben csak megjegyzi hogy nem a piramisokról van szó, rosszabb esetben még be is szólogat pluszba. az ilyet n alkalommal elnézi az ember, de az n+1ediknél már odapirít látszólag az indokoltnál nyomatékosabban, amit én teljesen meg is tudok érteni, mert már engem is zavarnak, pedig én csak olvasok.
bár 12 éves a topik de szerintem nem olvassák tömegesen, aki pedig rendszeresen figyelemmel kíséri, az az új címen is megtalálná... egyébként a címváltoztatás nem is kifejezetten a mi ötletünk volt. egy adminisztrátor ajánlotta fel egy lehetséges megoldásként. és most hogy meglett az új cím, már túl is lendültünk volna ezen az egészen, de most meg te tiltakozol... ezt bár tudomásul vesszük, de így akkor kevés.. esetleg tudsz javasolni valami érdemit helyette? szerinted hogyan fogjuk ki a szelet a vitorlájukból végleg, hogy ne legyen soha többet gond az, ha 1 méternél jobban eltávolodunk a piramisoktól?? mert mint látod ez is épp eléggé haza tudja vágni a topicot..
