"ő többször felajánlotta, hogy ad mintát, akár 30perc múlva, akár 1 óra, akár 1 nap múlva."
Legenda. Még az edző sem állítja ezt.
"Az sem felel meg a valóságnak - folytatta Turi György -, hogy nem kértük meg a doppingellenőröket, kísérjék el Kovács Ágnest későbbi mintaadás céljából az ünnepségre, csak éppen nem Ági kérte ezt, hanem én, mert nekem jutott az eszembe, hogy jó lenne, ha a hivatalos programján ott lennének az ellenőrök is, éppen azért, hogy ne legyen baj a dologból."
ami semmit nem ér mivel kevés, annusék is valami ilyesmit játszottak annó, hogy nem birnak eleget pisilni mert nézik őket és zavarban vannak:-) Áginak meg sürgős dolga akadt pisilés helyett, a kettő egykutya
egy átlagember életében ez akár igaz is lehet de sajna ő sportoló ami azt jelenti, hogy addig nem mehet el onnan ahol van amig nem ad mintát, ő távozott minta nélkül és ezzel kitette magát a doppingvádnak
Annus 4-szer adott mintát Athénban, mindig negatívat, vért is vettek tőle, Fazekastól szintén. A két eset egyetlen közös vonása amúgy, hogy mindkettőt meghamisítva tálalod.
Nem vagyok luxusaszkéta_. Sőt - csak neked - elárulom, minden ebben a fórumban irkáló nick, akinek regszáma nem 481368, az tőlem különböző személyt rejt. De tényleg. Legalább a stílusjegyek (nem elgépelt szavak aránya, vélt véralkoholtartalom) különbsége feltűnhetett volna..
nagyon is hasonló a két helyzet, a vizelettel manipuláltak ott is, elképzelhető hogy itt is valami gikszer lépett fel a vizeletmanipulációval és a jol bejáratott dolog nem müködött valamiért ezért lett kevés a minta, K. Ágnes meg bepánikolt és valami ürügyel elhagyta helyszínt
Méghozzá nagyon, nagyon sok rosszindulattal. Olyan rosszindulattal, ami szemrebbenés nélkül negál olyan tényeket és körülményeket, amelyek alapján a két esetet még véletlenül se lehetne párhuzamba állítani. Gondolkodom, miféle lelkivilága lehet egy olyan embernek, aki csak azért, hogy a maga baromian rosszindulatú véleményét igazolja, meszemenőkig hajlandó hamisan tálalni, csoportosítani és szelektálni az ismert információkat. Pontosabban az az elmélkedésem tárgya, hogy miféle ember lehet az, aki a roszindulata ki- és megélése érdekében hajlandó mozgósítani a szellemi energiáit. Azt hiszem a förtelmes a jó szó rá.
gondolom más sportnagyságok is sokszor adtak és az mind tiszta volt egészen addig mig egyszer csak az egyik nem volt az és kész passz az illetőröl kiderült doppingolt, amugy nem az a gond, hogy nem tudott produkálni hanem az hogy elment és nem volt hajlandó leadni a mintát
látom futjátok a köröket mint annó athén után, inkább azon gondolkozzatok el miért csak napokkal az eset után jut eszébe Kovács Á. nak hogy mégis adna mintát, amikor még a hülye is tudja, hogy ennyi idő elteltével akár ki is tisztulhat
Persze, hogy vállalnám. Nem állítottam sem sértőt, sem alátámsztatlant. Hogy ne kelljen keresgélni, ezt írtam (ez az összes hozzászólásom a témához):
(210) A (nem teljes) eltiltott sportolók listáján a tesztet elmulasztók ("%miss%") mindössze 7-en vannak. Ebből 2 magyar (Annus, Fazekas)
A maradék párszáz becsületesen vállalta a mintavételt és így sorsát. Nem sunnyogott el.
http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_sportspeople_sanctioned_for_doping_offences (176) Melyik ország sportolói doppingolhatnak jobban, akik 8 aranyérmet szereznek 0,01 milliárd lakossal, vagy akik 32-t 1,3 milliárd lakossal?