Én büdöszokniszűrőnek hívom:)))), mert rendszeresen beszippantom a fiam ágya alól a "nemtom hogy került oda, anya" zoknikat, aztán szedhetem ki őket a tartályból, nagyon pipa vagyok miatta.:s
Az a fej nekem nem tűnik túlságosan v-alakúnak ahhoz, hogy ne lehessen kényelmesen takarítani vele...szerintem nem lehet probléma az alakja, bár előnyét sem látom, szerintem inkább csak dizájnolni akartak vele.:p
Nem is arra gondoltam én, hogy egy üres sarokban ne férne el a szívófej, hanem azokra a résnél szélesebb, de mégis, viszonylag szűk, keskeny nyílásokba, ami pl. egy szekrény oldala és a fal között van. Az SC 7060 szívófejét - éllel előre - minden gond nélkül be tudod tolni egy ilyen hézagba, ha annak szélessége eléri a 17-18 cm-t. Kérdés, hogy egy ilyen helyre a képen látható szívófej befér-e? (Lehetne úgy is fogalmazni, hogy a "V" alakú fejnek milyen széles a vetületi mérete?)
És nem tudom mennyire ügyes egy V alakban megtört eszközzel dolgozni, egy olyan környezetben, a lasásainkban, ahol a helyiségek (szobák) és a tisztítandó felületek (pl. szőnyegek) jellemzően téglalap alakúak, vagy mondjuk úgy, hogy a derékszögű koordinátarendszerhez igazítottak, mely koordinátarendszerrel egy ilyen kialakítású szívófej látványosan szembe megy.
Ezekre a kérdésekre azt hiszem, hogy tényleg a gyakorlati tapasztalatok adják meg a választ.
A "zokniszűrő" meg egyáltalán nem vicc, bár mint elnevezés, tényleg kicsit mulatságosan hangzik. Ha lesz időm, írok róla bővebben.
Lehet, hogy "zoknicsapda" csak a tartályos porszívókban van...porzsákosban tényleg miért lenne? MOndjuk ugyanez a kérdés a tartályosnál is, végül is elférne a tartályban is...bár lehet, hogy a ciklontekervényben a levegő még valami kacifántos keskeny helyre is bemegy, mielőtt kiköt a por a tartályban...ahol a zokni mondjuk nem férne át, és ezért van benne a "csapda", hogy ne szippantsa oda be....majd aki ért a ciklonhoz, jól megmondja, hogy emiatt van-e...
Ruhásszekrény. Nem antikolt, a nagymamáméké volt. Nem dobtuk ki, miután meghaltak, hanem megőriztük, nem is nagyon tellett volna újra. Még a hajópadló is az ő idejükből való. Fel lett szedve, és újragyalulva. Most már megint fel kéne újítani, de nem lehet a végtelenségig gyalulni sajnos.
A kétállású, kefés porszívófej se igazán kíméli a padlót, legalább is nem annyira, mint a speciálisan parkettához való.
Hát, bocsánat, hogy ide, de többen érdeklődtek már gőztisztítóval kapcsolatban, hátha olvassák....
Szóval....tegnap nehéz éjszakánk volt :s :D, a kisebbik lányom telehányta a szobáját.:((( A szőnyegre is jutott belőle egy kevés, parketta tele, ágyról folyt lefelé...bocsánat.....
És az volt eszemben, mikor kb. fél óra múlva frissen takarított, fertőtlenített, abszolút szagmentes szobában feküdt vissza aludni, hogy azért milyen jó ez ilyenkor is, mert mégiscsak jobban fertőtlenít, mint egy sima felmosás. Jó, fel lehet mosni Domestos-szal, de az meg veszett büdös...és a szőnyeg nem is igazán örülne a domestos-nak, azt hiszem....
Tömör fenyő ágya van, azt is átgőzöltem, semmi baja nem lett tőle.
Bocsi, csak ennyit akartam...szóval nagyon jó dolog a gőztisztító, betegségnél is nagy hasznát lehet venni.:p
Hát, bocsánat, hogy ide, de többen érdeklődtek már gőztisztítóval kapcsolatban, hátha olvassák....
Szóval....tegnap nehéz éjszakánk volt :s :D, a kisebbik lányom telehányta a szobáját.:((( A szőnyegre is jutott belőle egy kevés, parketta tele, ágyról folyt lefelé...bocsánat.....
És az volt eszemben, mikor kb. fél óra múlva frissen takarított, fertőtlenített, abszolút szagmentes szobában feküdt vissza aludni, hogy azért milyen jó ez ilyenkor is, mert mégiscsak jobban fertőtlenít, mint egy sima felmosás. Jó, fel lehet mosni Domestos-szal, de az meg veszett büdös...és a szőnyeg nem is igazán örülne a domestos-nak, azt hiszem....
Tömör fenyő ágya van, azt is átgőzöltem, semmi baja nem lett tőle.
Bocsi, csak ennyit akartam...szóval nagyon jó dolog a gőztisztító, betegségnél is nagy hasznát lehet venni.:p
Nem baj, nem szégyen a jobb ötletet lemásolni. Hátha egy electrolux-mérnök is olvas minket
Ezért én gondolom, hogy electrolux-éknál is megoldott ez a dolog...a drágább modelleknél.:(( Szóval azt tartom "szemtelenségnek", hogy tényleg nem lenne nagy kunszt megoldani, nem hiszem én sem, hogy sokat drágítana rajta, de úgy vannak vele, azért sem csinálják meg normálisra....ha valaki olyat akar, vegyen drágábbat.:s
Egyébként pedig tényleg snassz, nem is érti az ember, hogy egy amúgy jó minőségű porszívónál Elektroluxék pont a csőillesztést rögzítő kallantyún takarékoskodjanak.
Na ez az.:s Előtte egy Zelmer porszívóm volt, annak is normális pattintós csöve van.
Tényleg nem valószínű, hogy egy rugós csap duplájára emelné egy porszívó előállítási költségeit és árát. A Samsung SC 7060-nál ugyanilyen megoldás van a szívófej és a zokniszűrő csatlakozásánál.
Jut eszembe, a Philips fc9174-nek van zoknicsapdája?
Az Electrolux tervezői nem valószínű, hogy figyelemmel kísérnék ezt a topicot (bár semmi sincs kizárva) azt hiszem, ehhez nem elég nagy a magyar piac. De a német, angol, stb. nyelvű fórumokat gondolom olvassák.
Mint írtam, engem azért érdekelne, hogy ez a deltaszárnyú szívófej hogyan válik be a gyakorlatban. Nézegettem ezt a kialakítást, de az volt az érzésem, hogy pont a sarkokban nem biztos, hogy jól vizsgázik, mert szerintem a háromszög alakjával kevésbé fér be keskenyebb részekre, mint a hagyományos szívófej, a hosszúkás téglalap formájával.
Az egészben az a röhejes, hogy ez a téma egy ilyen filléres alkatrészen áll, vagy bukik. Le merném fogadni, hogy a porszívó előállítását cakk-pakk 150 forinttal emelné meg:) Nem baj, nem szégyen a jobb ötletet lemásolni. Hátha egy electrolux-mérnök is olvas minket:
Két ilyen van a csőben, egy a fejnél, egy meg ott, ahol a cső csatlakozik a gégecső/markolat kombóhoz. Egyszerű, kb 0.3 mm vastag rugóacél, kellően széles ahoz, hogy ne tudjon mellette fals levegőt szívni. De szerintem ne igyunk annyira előre a medve bőrére, majd ha 5 év múlva is ilyen lelkesen nyilatkozok a porszívóról, akkor jöhet a baráti vállonveregetés:)
Na akkor rugaszkodjunk neki még egyszer, tiszta vizet a fejekbe! :)
A téma az fc9170 csőcsatlakozásának minősége volt, amit tündérlala-3 irigyelt. Erre Te úgy reagáltál, hogy na jó, de az fc9170 kétszerannyiba került, mint a Ti porszívótok. Én meg erre megjegyeztem, hogy az AEG T2 csőcsatlakozásai is reteszeltek, noha nem került kétszerannyiba, sőtkevesebbért vettem, mint a 6440-es topicporszívó mostani ára.
Erre Te úgy válaszolsz, hogy: „Azt írta, (mármint Mekklászki topiktárs, hogy) 45e volt. (mármint a Philips fc9170) A miénk meg 23e. (vagyis az Electrolux ZCX 6205) Szerény számításaim szerint ez kb. kétszerannyi.” Helytálló a megállapítás? Helytálló, miután a 45e a 23e-nek közel a kétszerese.
Az AEG T2-t én nem egészen 25 eFt-ért vettem. Az Electrolux ZCX 6440 fogyasztói árát az olcsóbbat.hu oldal jelenleg 26-27 eFt körül adja meg. Ezért írtam, hogy AEG T2 nem került kétszerannyiba, sőtkevesebbért vettem, mint a 6440-es topicporszívó mostani ára. Helytálló ez a megállapítás is? Úgy vélem helytálló, mert az én szerény számításaim szerint a 25 ezer, az a 26-27 ezernél kevesebb.
"Forró, lassan folyó csapvíz alatt öblítse le a HEPA 13 szűrő redőzött felét.
Na ez is az egyik gondom, hogy most akkor melyik oldalát kell a víz alá tartani????"
De lala, az istenért, ezt NEM a 6205-ról írják, hanem a Philips kezelési útmutatójából való... én ebből semmit nem vonatkoztatnék a Te porszívódra! (Nem is beszélve a szűrő "megfelelő" szögben tartásáról ...)
Egyébként pedig tényleg snassz, nem is érti az ember, hogy egy amúgy jó minőségű porszívónál Elektroluxék pont a csőillesztést rögzítő kallantyún takarékoskodjanak.
Téged sem szeretnélek idegelni, de a szintén "összepattintós csövű” AEG T2 nemhogy nem került kétszerannyiba, de nominálértéken kevesebbért vettem, mint a 6440-es topicporszívó mostani ára.
Jóóó, azt tudom, de azért senki ne mondja, hogy egy normálisabb csőillesztés annyira megdobta volna az árát....max. pár ezer Ft pluszt tett volna hozzá, és akkor mindjárt van egy minden igényt kielégítő faca kis porszívód...most meg az agyvérzés kap el, amikor lépten-nyomon széthull a cső.:s :((((
"...az összepattintós csőért pedig külön irigyellek!:)"
nem szeretnélek idegelni, de az AEG T2 tartozékai, még most, ötödik éves korukban is a rugós reteszek finom klattyanásával ugranak a helyükre...
"Szerintem is max. a 4 mosás reális egy mosható hepánál."
Típusa válogatja. Az fc9174 HEPA szűrője négyszer mosható, az AEG T2-é akár százszor. A 6205 Hepa szűrőjének moshatóságáról mit ír a Te porszívód használati leírása?
"Arról nem írnak, hogyan kell mosni? Értem ez alatt, hogy csak a vizet átfolyatni rajta, vagy be is lehet áztatni? Ha igen, akkor csak sima vízbe, vagy mosószeresbe is lehet?"
Erről ugyan nem ír az útmutató, de nem hinném, hogy tanácsos lenne a szűrőt beáztatni. Az fc9174 kézikönyvében szó szerint az alábbiak olvashatók:
Mosható Ultra Clean Air HEPA 13 szűrő
Félévente tisztítsa ki a mosható Ultra Clean Air HEPA 13 szűrőt. Az Ultra Clean Air HEPA 13 szűrőt egfeljebb négy tisztítás után cserélje ki.
1 Nyissa fel a szűrőrácsot (ábra 28).
2 _Vegye ki a mosható HEPA 13 szűrőt (ábra 29).
3 _Forró, lassan folyó csapvíz alatt öblítse le a HEPA 13 szűrő redőzött felét.
A szűrőt redőzött felével felfelé tartsa úgy, hogy a víz a redőkkel párhuzamosan folyjon, olyan
szögben, hogy kimossa a redők közül a szennyeződést (ábra 31).
180°-kal forgassa el a szűrőt, és engedjen rá vizet az ellenkező irányból is (ábra 32).
Folytassa, amíg a szűrő teljesen tiszta nem lesz.
Soha ne tisztítsa a mosható szűrőt kefével (ábra 33).
Megjegyzés: Tisztítás után a szűrő ugyan nem kapja vissza eredeti színét, de szűrőteljesítménye helyreáll.
4 _Alaposan rázza le a vizet a szűrő felületéről. Legalább két óráig hagyja száradni, mielőtt visszatenné a porszívóba.
5 Tegye vissza a szűrőt a készülékbe. Csukja be a szűrőrácsot és nyomja meg az alsó sarkait, amíg a helyükre nem pattannak (ábra 30).
A szövegrészben említett hivatkozások a leírás szemléltető ábráin láthatók.
„Megkerestem a porszívóm leírását,…” és túlélted, Brávó! :) „nem lettem sokkal okosabb...” nem baj, egy kicsit azért tájékozottabb lettél, csak így tovább!
„A hepa13 félévente igényli a mosást, be lehet írni az előjegyzési naptárba :))) nem szabad kefélni a szűrőt, és négy mosást bír, tehát elvileg két év múlva csere. Ezenkívül még van egy állandó motorvédő szűrő, amit minden porzsákcserekor ki kell rázni, majd visszahelyezni.” Nagyjából ennyi, valóban.
”… ez a fej, ha nincsenek kiengedve a keféi, a szívóerő miatt rettenetesen megdolgoztatja az embert, iszonyatosan letapad a lamináltpadlóra, komoly izommunka így tologatni. Szóval ez csak úgy használható, ha a kefék kint vannak.” Hogy a kétállású szívófejet síkpadlón kiengedett kefével használjuk, az evidencia, ahogy tündérlala-3 is írja.
Az 500 W-os szívóteljesítmény tényleg brutálisnak tűnik, már az SC-7060 400 wattját is általában le kell szabályozni, nincs értelme ugyanis annak, hogy a szívófej a szőnyegeket, kárpitokat felemelje, magához rántsa. Az 500 W-os teljesítmény adta tartalék esetleg teli porzsák és szűrők mellett jöhet majd jól.
Hangosság: 78 dB, az SC-7060-é is annyi.
”A hálózati csatlakozó: rettenetesen hosszú,” A leírás szerinti 9 m a hossza. Ha a 9 m. csak a zsinórra értendő, akkor az valóban jó érték, bár a gyártók nem egyszer a teljes akciórádiusz hosszát adják meg, vagyis a konnektortól a szívófej végéig terjedő távolságot, ami már nem annyira jó.
Az említett ár nem tűnik rossznak, tekintve, hogy a porszívót a webboltok jelenleg 50-től felfelé kínálják. Az aproneten 35 eFt-ért hirdetnek egy bontatlan Philips fc9174-et, illetve 40 alatt lehet még kapni újonnan az fc9170-et, ami azt hiszem, hogy ugyanaz a készülék, csak ennyiért nem jár forgókefés fej hozzá.
Egyébként pedig kíváncsi lennék, hogy ez a fordított „V” alakú szívófej hogyan válik be a gyakorlatban?
Ez nagyon tuti kis porszívó, az összepattintós csőért pedig külön irigyellek!:) Padlót, járólapot kiengedett kefével szoktak porszívózni szerintem mindenhol. A turbókefe pedig csak szőnyegre való, kárpitra nem, illetve vannak kárpitra való spéci turbókefék is...legalábbis electrolux-éknál így van, lehet, hogy más márkánál van valami kombinált esetleg, ami szőnyegre és kárpitra is jó, ezt nem tudom...
Szerintem is max. a 4 mosás reális egy mosható hepánál.:p Arról nem írnak, hogyan kell mosni? Értem ez alatt, hogy csak a vizet átfolyatni rajta, vagy be is lehet áztatni? Ha igen, akkor csak sima vízbe, vagy mosószeresbe is lehet?
Megkerestem a porszívóm leírását, nem nagy baj, hogy nem fordítottam gondot a végigböngészésére, mivel nem lettem sokkal okosabb...A hepa13 félévente igényli a mosást, nem szabad kefélni a szűrőt, és négy mosást bír, tehát elvileg két év múlva csere. Ezenkívül még van egy állandó motorvédő szűrő, amit minden porzsákcserekor ki kell rázni, majd visszahelyezni. Ennyi.
A használatáról már többet tudok mondani:) Atom szívóerő...:D Van egy Tri-Active szívófej, ezt használjuk, mivel a lakásban egyenlőre nincs szőnyeg, csak járólap, meg lamináltpadló. Na ez a fej, ha nincsenek kiengedve a keféi, a szívóerő miatt rettenetesen megdolgoztatja az embert, iszonyatosan letapad a lamináltpadlóra, komoly izommunka így tologatni. Szóval ez csak úgy használható, ha a kefék kint vannak. A járólapon a fugák miatt már van esély arra, hogy egy soványabb háziasszony is elboldogul vele, de én kicsit be voltam tojva (én fugáztam) hogy a járólapok küzül kiszívja a fugát:) Egy franciaágyon kipróbáltuk a turbókefét is, de nem jött be, mert felkapja a matrac levehető huzatját, szóval ezt visszacsomagoltuk, és elraktuk arra az időre, mikor gyermekünk lesz, és veszünk neki egy nagyobb szőnyeget, hogy legyen min bukfenceznie, biztos naponta beletaposa majd a csipszet, meg a túrórudit, na majd akkor turbókefélünk... Ahhoz képest, hogy mennyi erő van benne nem is hangos, sőt...kb 60-70%-os teljesítményen használjuk, és még így is csak kiengedett kefével, bőven jó a szívóerő, hangosabb a szívófej végén sípoló levegő, mint maga a motor. Átgondoltan vannak megtervezve a kiegészítői, a csövek egy elég masszív teleszkópos szerkezettel csatlakoznak egymásba, a végén meg van egy stift, csak ezt benyomva tudod levenni a fejet, lepottyanás kizárva! Igen jól illeszkednek, nem szív sehol fals levegőt. A hálózati csatlakozó: rettenetesen hosszú, az előszobai konnektorból az egész lakást ki lehet vele porszívózni (54nm) mindenhová elér, nem kell átdugdosni. Viszont, mivel 2.2KW-os a motor érdemes letekerni a (látszólag 2X1.5 MTL típusú) kábelt, mert nagyon fel tud melegedni az indukciós hatások miatt. Az árát még nem mondtam: 45 ezer volt turbókefével együtt a "hülyeazértnemvagyok" áruházban.
.."erre nem gondoltam, mert azt vettem figyelembe, hogy a kopó szénkefe pora is fennakad a HEPA-n."
Egy porszívó tervezési szempontjainak többségével – nem állítom, hogy mindegyikével – nagyjából-egészében tisztában vagyok. A szempontok érdekesek, nem egyszer ellentmondóak, hosszasan, akár könyv terjedelemben lehetne értekezni, eszmét cserélni róluk.
A szűrő(k) feladata értelemszerűen a beszívott levegő portartalmának kiszűrése, visszatartása. Régebben ezt a szerepet többnyire egy textilzsák töltötte be. A mai háztartási porszívók többségére jellemző, több, egymást követő szűrő, máshogy, hatékonyabban oldja meg ezt a feladatot. A különböző típusú, anyagú, vastagságú, stb. szűrők között munkamegosztás van;összedolgoznak, kiegészítik, szükség esetén bizonyos fokig helyettesítik is egymást.
A motor utáni szűrő - helyzetéből adódóan - az utolsó pont, ahol a kilépő levegő minősége befolyásolható. Szerepe egyrészt az, hogy szűrje azokat a részecskéket, amelyek a többrétegű szűrés ellenére idáig eljutottak. Másrészt a kilépő szűrőnek kell megfognia mindazokat az apró szennyeződéseket, amelyek a gép működése során, pl. a szénkefék kopása miatt keletkeznek, sőt, a szagok szűrésében is szerepe van.
Harmadrészben pedig vésztartalékként kell szolgálnia havaria esetére, pl. hogy egy kiszakadó porzsák tartalmát ne nyomja be a gép a szoba légterébe.
A kilépő filter anyaga, szűrőképessége (HEPA legyen-e, vagy sem?) az előbbiekben érintett szempontok szerint a konstrukció egészével összefüggésben van, ezért ezen a ponton megállok.