A jugóknak utána néztem. 1992. május 30-án az ENSZ hozott egy határozatot, kb két héttel az Eb előtt, ami egy csomó szankciót tartalmazott a jugókra nézve.
Itt konkrétan a 8b pont írja, hogy a jugók nem szerepelhetnek sporteseményeken. Az UEFA-nak ez alapján kötelessége volt őket kizárni, és nem önhatalmúlag döntöttek erről háborús ok miatt, hanem ezzel a határozattal előírták nekik.
Úgy gondoltam, hogy nem lenne túl következetes ha megtennék.
Persze mindent meg lehet tenni, csak furcsa lenne. Máshol is vannak problémák, akik semleges helyszínen kénytelenek játszani, mégse zártak ki senkit. Pl Szíria is a még zajló AFC selejtezőben semleges helyszínen játszik. Azt is megkockáztatom hogy a CAS elmeszelné a kizáró határozatot, nyilván az oroszok elvinnék oda az ügyet.
Az oroszok kizárása esetén meg nem lenne túl korrekt csak úgy behúzni valakit a helyükre, miután egy kiemeléses sorsolás volt. Az oroszok kiemeltek voltak, így csakis gyengébb csapat lehetne a lengyelek ellenfele (így két "nem kiemelt" lenne). Szóval orosz kizárás esetén vagy játék nélkül továbbjut az oroszok ellenfele, vagy újra kellene sorsolni az egészet új kiemeléssel.
Esterházy játékosa székesfehérvári nevelés 18 éves kora előtt elkezdték betenni a 2. csapatba ha itt a következő 1-1,5 évben jól teljesít akár azelső csapatot is elérheti.
Ráadásul csatár posztra cserélik be.
Ezért érdekes persze nem kell beleképzelni Szoboszlai szintű karriert.