"Egyre jobban elkélne hogy (végre) legyen egy Indexes topik a szimbológiáról, az archetípusok, szimbólumok belső jelentéséről, mindarról, amik e motívumok, képek a belső utazó számára jelentenek, sőt csak annak tárulnak fel.
Hiszen bőven bebizonyította ennek jelentőségét a legnagyobb mitológus-lélektanász (!) Jung, vagy kollégája Kerényi Károly és mások is.
Hiánytpótló lenne."
meg kell nyitni.
:-)
(nem vállakoznék rá magam, mert nem tudok állandóan itt írogatni......)
Példát kértél, itt van Hermész Triszmegisztosz könyvének egy gnosztikus betoldása, ehhez mit szólsz:
"12. Sok nevet adott neki [Sátánnak] isten, titkok neveit, rejtetteket és szörnyűeket. 13. Ő az ellenfél, mert az anyag szembenáll a szellemmel, és az idő vádolja még az Úr szentjeit is.
37. Csupán a Szatanaszon egymagán van a nemzés szégyene. 38. Elvesztette szűzi állapotát: felfedvén az égi titkokat, rabságba süllyedt
.....
55. Szent és tisztelendő isten szabhatja; áldott és megszentelt Hádész Angyalának [Sátánnak] neve."
Ez (meg persze a többi is) elég érdekes (a stílusa is). Mintha keverednének benne a gnosztikus és a zsidó misztika elemei, ami a Sátán miatt duplán trükkös. Hermész Triszmegisztosz könyve az asztrológiai Liber Hermetis Trismegisti? A betoldást nem találtam, teozófus írásokban láttam, hogy idézik.
"De Széth ugyanúgy azonosítható a lázadó Sátán (Azázel) alakjával is, úgy talán a gnosztikusok kételvűségre vonatkozó magyarázata lesz egyre ésszerűbb, hogy az istennek két aspektusa van: jó és a rossz." Ez már magán a zsidó valláson belül is egyértelműen megjelenik. Az őszövetség és a talmud Sátánja egyáltalán nem a kereszténység Istentől elszakadt ősgonosza, hanem Isten 'ügynöke', az Isteni arculatok kongregációjának 'ügyésze', aki bejáratos Isten elé, és 'Isten fiai' közt jelenik meg, tehát nincs szó itt még az ő esetében elűzetésről. Az ószövetségi Gonosz egy másik luciferi alak lehet, aki az északi heggyel kapcsolatos (a két űző/űzött isten nyilván egymásnak is ellensége), meg persze minden egyéb istennel Jehován kívül. Nehéz megmondani, de azokban a nem kanonikus szövegekben, ahol Satanael már mint bukott angyal szerepel, későbbi fejleménynek tűnik; lehetséges, hogy éppen eltérő, külső behatás eredménye, ami emiatt ki is lógott a fősodratú teológiából.
Az persze más kérdés, hogy eredetileg ennek a vádlónak honnan eredt a neve; de azt láttuk, hogy ennek a névnek a változatai valóban az égi kiűzetés komplexumához kapcsolódnak valahogy.
Szóval jól összekeveredtek itt már a különböző 'gonoszok' vagy az isteni Szigor arculatai, és az idő előrehaladtával egyre csak bonyolódott a helyzet, a fentebbi gnosztikus jellegű szövegnek már egészen szinkretista szóhasználata van.
„Ha leszállsz a keresés völgyébe, akkor minden pillanatban fáradság tör rád. Ott minden lélegzetvétel száz vesződséggel jár, és még a legbátrabb papagáj is léggyé válik. Éveken át kell fáradoznod és erőlködnöd, mialatt szíved a legkülönbözőbb állapotokat éli át. Minden tulajdonodat és hatalmadat fel kell adnod. Utad át kell, hogy vezessen véred legmélyebb mélységein és mindazon, ami téged körülvesz. Ha már semmit sem tartasz többé a kezedben amit ismernél, akkor a szívedet is mindentől meg kell tisztítanod. Ha szíved megtisztult a haláltól és a romlástól, akkor isteni fényben kezd sugározni. Ha ez a fény szabaddá vált szívedben, akkor vágyad ezerszeresen megsokszorozódik benne.”
A SZERETET VÖLGYE
„Azután válik láthatóvá a szeretet völgye, s mindenki, aki odakerül, belemerül a tűzbe. Aki ebben a völgyben van, az eggyé lesz a tűzzel. Aki nem válik tűzzé, az életében nem lesz többé boldog. A szerelmetes az, aki olyan, mint a tűz, s izzó arccal ég el; aki sohasem habozik, hanem száz világot is örömmel dob a tűzbe; aki nem ismer sem hitet sem hitetlenséget, sem kétséget sem biztonságot. Boldogság és boldogtalanság az ő útján ugyanaz. Igen, a szeretetben nem létezik többé különbség számára.”
A FELISMERÉS VÖLGYE
„Aztán feltűnik a zarándok tekintete előtt a felismerés völgye. Itt mindenki különböző utakon jár. Egyik út sem hasonlít másvalakinek az útjához. Az, aki a test útját járja, más, mint aki a lélek ösvényén jár. Mégis mind a test, mind a lélek számára létezik a bűnök és az erény kapuja, amely vagy felmenetelhez vagy pusztuláshoz vezet. Ha a felismerés napja ama legmagasabb ösvény égboltjáról sugárzik, akkor mindenki felismeri igaz értékét, s keble nyitva áll az igazság számára.”
A VÁGYMENTESSÉG VÖLGYE
„A következő a vágytalanság és a lemondás völgye, melyben nincsenek többé igények, és semminek sincs többé jelentősége. A hét óceán itt pocsolyává, a hét bolygó pedig egyetlen szikrányi tűzzé változik. A hét paradicsomi szféra is megszűnik itt, a hét pokol pedig jéggé dermed. Bármit is teszel vagy nem teszel, semmi újnak és semmi réginek sincs itt hatalma.”
AZ EGYSÉG VÖLGYE
„Erre az egység völgye, a teljes magány helye következik. Ha a vándorok ebből a sivatagból jönnek, akkor mindannyian ugyanabból a gallérból dugják ki a fejüket. Szám szerint sokat vagy keveset látsz is itt, az mégis egy az egység ezen ösvényén. Mivelhogy a sokság örökké egy az egyben, ezért ez az egy az egyben maga a tökéletes egység.”
A ZŰRZAVAR VÖLGYE
„Aztán a zűrzavar völgyébe érkezel, ahol számodra minden csak fájdalmat és szenvedést okoz. Minden lélegzetvétel olyan itt számodra, mint egy elevenedbe vágó kard, s minden pillanat sóhajtás és panasz. Sóhaj és fájdalom: akár az égés. Többé nem tudod megkülönböztetni a nappalokat és az éjszakákat. Nem vagdosnak karddal, mégis minden hajgyökérből vér csepeg, s felír minden jajgatást. A zarándokhoz képest, aki fájdalmában izzik és ég, a tűz hideg, mint a jég. Összezavarodik, ha ide kerül, s zavarában elveszíti az utat. Akinek az abszolút egység bele van írva a lelkébe, az itt mindent elveszít, beleértve önmagát is.”
A LEMONDÁS VÖLGYE
„Végül jön a lemondás és a semmi völgye. Ki tudná ezt leírni azok közül, aki ott járt? E völgyben süket és néma leszel, az értelem cserbenhagy, és belépsz a feledésbe. A szellemi nap egyetlen sugarára számtalan árnyékot látsz eltűnni magad körül. Ha a végtelenség óceánjának hullámai feltornyosulnak, hogy is maradhatnának meg akkor a formák, melyek az óceán felszínén keletkeztek? Mindkét világ csupán forma, amely az óceán felszínén jelenik meg néked. Aki ebben kételkedik, az hallucinációk áldozatává válik. Akinek a szíve belemerül ebbe az óceánba, áldott az, és örök békességet nyer…”
A KIRÁLY UDVARÁBAN
A történet tanúsága szerint a legtöbb madár már a hét völgy leírásától visszariad. Végül csak harmincan érik el a célt, Szimurg királyi udvarát, de a palotaőrök visszautasító magatartása láttán őket is elhagyja erejük, és utolsó reményüket is elveszítik. Amikor azonban a tetteiket elősoroló írás olvastával megbánást tanúsítanak, Szimurg eltörli bűneiket, vagyis útjuk végén megtalálják igazi önvalójukat. „A király jelenléte fényes tükörhöz hasonlítható. Bárki is jön ide, meglátja benne önmagát.” A harminc madár útjának sok nézete ismeretes az igazság keresője előtt. A Szimurghoz történő megérkezés nem az én tevékenységének az eredménye, habár az út ezzel a tevékenységgel kezdődik! Ha az én felismeri, hogy magasabb rendű törekvése is mindig csalódáshoz vezet, akkor elhagyhatja a helyet, ahol eonokon át lakozott. Farid du-Din Attar arról a lemondásról beszél, amelyre aztán bűnbocsánat következhet. Miért csak harminc madár éri el a célját? A harmincas szám a három születésre utal, amit a zarándoknak át kell élnie: az előkészítő fázisra, az új élet fázisára és a hazatérés fázisára. A nulla a beteljesedést jelenti. Ez azt jelenti, hogy minden eddigi sikeresen lezárult, s valami új kezdődhet el. „Láték új eget és új földet”, olvassuk a Bibliában. A madarak tanácskozásában ez így hangzik: „A mulandóság után beléptek a maradandóságba.”
FORRÁSMŰVEK:
Helmut Ritter: Das Meer der Seele. Gott, Welt und Mensch in den Geschichten Fariduddins Attars. Leiden, 1955, erweiterte Auflage 1978. Farid-ad-Din Attar: Mantiq at-fair. Text ediert durch Garcin de Tassy, Paris 1858; utánnyomás: P.A. Norstedt Є Söner, Stockholm 1929. Farid du-Din Attar: The conference of the birds, Penguin classics, 1986. Farid du-Din Attar: The conference of the birds. A philosophical religious poem in prose. Routledge Є Kegan Paul Ltd., London 1961.
... A madarakat erre mély, benső vágyakozás keríti hatalmába, s mindannyian Szimurghoz akarnak repülni. A veszélyes utazás mégis különböző kifogásokra sarkallja őket. A kócsag például azzal áll elő, hogy a tenger iránti szeretete miatt nem képes elválni tőle. Erre a búbos banka azt feleli:
„A tenger ingatag és hűtelen. Vigyázz, el ne nyeljen téged!” A pávát meg csak az a vágy élteti, hogy ismét a Paradicsomba jusson. A búbos banka erre azt mondja, hogy a Paradicsom ura sokkal többet ér, mint maga a Paradicsom. A búbos banka mély bölcsességről tanúskodó szavai végül is elejét veszik annak, hogy a madarak serege elálljon szándékától. Különösen az irántuk megmutatkozó szeretete ad nekik erőt félelmeik legyőzéséhez.
Belsőleg így megerősödve kelnek hát útra. Hanem újból kétségek merülnek fel bennük, amint egy sivár és kihalt végtelen útszakasz tárul eléjük. Ősfélelmek törnek elő belőlük. A haláltól megrettent egyik útitársának azt mondja a búbos banka:
„A halál a sorsunk. Azért születtünk, hogy meghaljunk.” A kérdés, hogy milyen messze van még a cél, a hét völgy részletes ábrázolásához vezet, amelyeken az út során át kell kelniük.
Sok év múltán a madárrajból végül is csak harmincan érik el Szimurg királyi udvarát. Bebocsátási kérelmüket azonban elsőre visszautasítják. Teljesen elbizonytalanodva, közel érzik magukat a halálhoz. Csak azután kapnak új erőre, miután minden cselekedetüket elvonultatják a szemük előtt és megbocsátnak nekik, s miután minden sóvárgásuk aláhanyatlott a teljes vágymentességben. „A közelség napja fénylik.” És a harminc madár, saját visszatükröződésében (si murgh = visszfény) felismeri azt, akit oly régen keres: Szimurgot.
Elmagyarázzák nekik, hogy a királyság fényes tükörhöz hasonlít. Bárki is jön ide, saját magát látja benne. Ám egy későbbi stádiumban el is tűnnek ebben a tükörben. „Az árnyék eltűnt a napban, s vége volt. A mulandóság után végül beléptek a maradandóságba.” A régi elmúlt. Örökre elmúltak Szimurgban. Az utazók nem voltak többé, sem a vezető, sem az ösvény. Amikor megtalálták Szimurgot, megtalálták saját magukat is, s így megoldódott az én és a te rejtélye.
Aki az igazságot keresi, az bizonyára felismeri saját vágyakozását a harminc madár kalandjában. Az őt mozgató erő az eredeti állapot még élő emlékezete, mely helyzettől függően erősebben vagy gyengébben, de mindig nyugtalanítóan hat. Égésre hasonlít. A tudat azt tapasztalja, hogy valami feldúlja, valami hajtja őt, ami nem ehhez a léthez tartozik. Valami, ami mindig jelen van, függetlenül attól, hogy az élet vidám vagy szomorú. Így kezdődik A madarak tanácskozása is. A kezdeti lelkesedést annak félelme követi, hogy az út veszélyes is lehet. A behatárolt tudat nem képes másként cselekedni, a látómezején kívül eső dolgokat lehúzza a saját szintjére, de azok ettől függetlenül még fenyegetőek maradnak. Árnyékként vetődnek a tudatra, és nem hagyják nyugodni. Rémképeink és illúzióink sokfélesége a madárfajok számosságával vetekszik. Éppoly sokan vannak kifogásaink is, melyek visszatartanak bennünket a tényleges elhatározástól és az istenihez való odafordulástól. Történetünkben ez különösen az út kezdetét jellemzi, mely végtelennek, kétségekkel és aggodalmakkal kikövezettnek tűnik.
Sok más, a belső megszabadító utat akadályozó emberi tulajdonságot is felismerünk a madarakban: a méltatlanság érzését, a mélabúra való hajlamot, a természetösztönök uralmát, a birtokvágyat, a mind újabb kívánságok csábítását, s az ide-oda hullámzó érzelmeknek való kiszolgáltatottságunkat. Ezek feltörnek bennünk, előtérbe tolakodnak s szemérmetlen pimaszsággal követelik odaadásunkat és kielégítésüket. Így aztán elnyomják a búbos banka szíve mélyéből felszálló gyengéd hangját, a megfordulás és a megfontolás hívását. Ezért leli vesztét sok madár a hét völgyön át vezető fáradságos úton.
A madarak egyike azt gondolja, hogy bizonyos gyakorlatok révén elérte a tökéletesség legmagasabb fokát (meditációk!) , s ezt az illúziót nem akarja feladni. A búbos banka azonban megrója ezért, és felismerteti vele, hogy a fennhéjazás nem segítheti tovább fejlődésében. Elmagyarázza neki, hogy a Teremtőhöz vezető utat nem a látszólag tökéletesek lelik meg, hanem azok, akik belátják saját tökéletlenségüket. A kérdés most az, hogy a kereső vajon továbbra is a saját vélt igazságába kapaszkodik-e, vagy az isteni igazsághoz fordul. Hogy képes-e vigaszt és erőt meríteni a búbos banka útmutatásából, vagy megmarad saját maga tökéletesítésénél és művelésénél, miközben az igazi életcélt megtagadja. Aki képtelen énje érdekét lelkének érdeke mögé állítani, aki az életében még el akar érni valami fontosat, mielőtt a fény felé fordulna, az egyszer csak rádöbben, hogy kezei üresek. Mert énjével akarja a csúcsot elérni – ez azonban lehetetlen! Büszkeség és gőg kísérik az ént. Ezek azonban nagyon is akadályozó útitársak. Ha viszont belátjuk ezek csalárd mivoltát, akkor képesek leszünk áttörni a megkristályosodáson. Ez azonban nem csak a döntést követeli meg, hanem annak végrehajtását is. Csak ekkor hátrál meg a gőg és a büszkeség, s csakis ekkor ad teret olyan tulajdonságoknak, melyek új távlatokat nyitnak.
A szentségtelen dialektikát a jó és a rossz pólusai fogják közre. Ezek nem győzhetők le azáltal, hogy a jónak vagy rossznak vélt oldalhoz szegődünk. Az ellentéteknek ez a világa azonban megadja annak lehetőségét, hogy felismerjük a kilátástalanságát. Ha belátjuk, hogy az ellentétek feltételezik egymást, s ezáltal feloldhatatlanok, akkor képesek vagyunk hinni a búbos banka tanácsának, s el tudjuk kezdeni a belső király keresését. Ez az út kivezet az ellentétek világából, s az ember teljes, alapvető megváltozását eredményezi.
„Hét völgy esik utunkba, de a távot senki nem tudja, mert erről az útról még senki nem tért vissza” – válaszol a búbos banka a királyhoz vezető út hosszát feszegető kérdésre. A hét völgyön át vezető út az igazi életcélhoz vezet, és csakis élettapasztalat alapján található meg. Akkor nincs többé visszaút. A kísérletező és spekuláló keresgélés sincs többé. Nem mintha valaki megtiltaná, hanem abból a belátásból, hogy az én képességei nem elegendőek saját határának áttöréséhez. Itt aztán a pszichológia taníthat, amit akar.
A búbos banka elmagyarázza, hogy mind a hét völgynek különleges jelentése van. Ezek pedig: a keresés völgye, a szeretet völgye, a felismerés völgye, a vágytalanság völgye, az egység völgye, a zűrzavar völgye és a lemondás völgye. ...
Egyre jobban elkélne hogy (végre) legyen egy Indexes topik a szimbológiáról, az archetípusok, szimbólumok belső jelentéséről, mindarról, amik e motívumok, képek a belső utazó számára jelentenek, sőt csak annak tárulnak fel.
Hiszen bőven bebizonyította ennek jelentőségét a legnagyobb mitológus-lélektanász (!) Jung, vagy kollégája Kerényi Károly és mások is.
Hiánytpótló lenne.
A mítikus csodamadarakról (griffek, főnixek, a Rig Véda Garuda-madara, a perzsa mitológia és a szúfik Szimurg-a) írt összefoglalásodhoz, íme itt van a téma "belső megközelítése":
A belső királyság elérése
A LEGISMERTEBB ISZLÁM MESELÉNY SZIMURG, A CSODAMADÁR, AKI KÖZPONTI SZEREPET JÁTSZIK KÜLÖNBÖZŐ MITIKUS ELBESZÉLÉSEKBEN. Ő TESTESÍTI MEG AZT A KIRÁLYSÁGOT, MELYET EGY BELSŐ FEJLŐDÉSI FOLYAMATBAN KELL MEGVALÓSÍTANI.
A szufi Farid ad-Din Attar (1119-1233) A madarak tanácskozása című műve a madaraknak királyuk, Szimurg utáni vágyakozásáról és kereséséről, valamint a hét völgyön át vezető fáradságos utazásukról szól, melynek végén megtalálják céljukat – önmagukban. Farid du-Din Attar, aki a perzsa Nishapurban gyógyszerkereskedő volt, a XII. század második felében számos lírikus és epikus művet írt. Ezek a rejtélyes isteni szeretet utáni vágyakozását és keresését tükrözik. E misztikus művei képesek megmutatni más kultúrák igazságkeresőinek, hogy bár az örök üzenet formája időhöz és hagyományhoz kötődik, tartalma ezektől független. Attar műveinek középpontjában a tiszta, misztikus átélést megelőző és az azt követő cselekedet áll. Mert csak a megszabadító belső cselekedet vezethet új fejlődéshez. Az ebből adódó tisztulás nyithatja meg az utat a belső Isten-birodalomhoz.
A madarak tanácskozása számos madárfaj összesereglésével kezdődik, akikhez azzal a felhívással fordulnak, hogy királyt kell keresniük maguknak. A madarak közötti eszmecserében újra meg újra különös helyet kap a búbos banka. Salamon küldöttének nevezik, aki felveszi a kapcsolatot Sába királynőjével. „Keblén hordja a szellemi felismerés jelét, fejéről pedig a hit koronája sugárzik.” Ő a közvetítő, aki ismeri az igaz királyt és a hozzá vezető utat. Azt mondja, hogy csakis Szimurg méltó a királyságra, aki „a Magasztosság szigetén a Nagyság és Fenség városában lakozik”. ...
Szerintem túl mélyen mész bele. Azért programozni nem kellene ehhez. Motort írni jézusom! Hát de rengeteg kész, megírt alkalmas rendszer van a palettán. Ez a bizonyos viki-izé szerintem jó lesz. Csak nem mikrokód és programmag szintjén kéne nézegetni, hanem a felülethez közelebi szinten, jóhogynem már binárisan elemzed, hogy a processzort hogy utasítja... :D De ha nem ez a vikis, mert mondjuk tényleg gány (én még bevallom, nem ástam bele magam - talán hó végén leszek túl a kurrens ügyeimen és fellélegezhetek kicsit), akkor majd lesz más...
Ha rajtam múlna, ti tartanátok előadásokat a tv-ben főműsoridőben. :))
Hát ezt nagyon-nagyon remélem, hogy rám nem értetted és csak véletlen van az én írásomra írt reakciódban, mert hogy engem, a teljesen tudatlan dilettáns érdeklődőt egy kalap alá veszel az ide író néhány zseniális profi kutatóval, az szerintem rájuk nézve eléggé méltatlan... Reméljük senkit nem bántottál meg ezzel...
most lehet kinevettek, de még decemberben elkezdtem (volna) írni egy saját adatbázis alapú motort direkt erre a célra :o, de persze sokra nem jutottam vele.. kóros időhiány miatt hamar megfeneklett a dolog, pedig szívesen csinálnám.. szóval csak azt tudom mondani: ne várjatok rá amíg elkészül.. :] viszont esetleg arra talán hasznos lehetne, hogy a mediawiki (vagy hasonló cucc) adattábláit feltöltse automatikusan.. csak persze kellene a pontos formátum. mert bár belenéztem a mediawiki kódjába, de az erre szánt kb. 5-10 perc alatt nem igazán sikerült rájönnöm hogy konkrétan melyik tábla melyik mezőit is kellene feltöltse.. :/
ami pedig névválasztást illeti, láttátok milyen a fantáziám.. amikor a fent említett projektet elkezdtem, nem sokat töprengtem fedőnéven, hanem az lett ami éppen először az eszembe ötlött akkor (heliopolis) oszt kész.. :o szóval szerintem ha neki vágsz ennek, akkor ne akadj fent az első szón, mert ha majd kezdi kiforrni magát, alkalmasint át is lehet költöztetni másik domian alá, ha valami igazán jó név felmerülne..
'Mountains of Madness' az vannak, de sajna nem olyan értelemben ahogy azt gondolod, hanem teljesen hétkoznapi dolgok gyűrnek maguk alá.. egyébként pedig végig itt voltam/vagyok, ha nem is írok. :) noha szerfelett érdekel, de az igazat megvallva vajmi keveset értek mindezekhez sajnos (prekolumbián téren meg végképp nulla vagyok), és most még csak időm sincs hogy utánna olvassak amikről itt szó esik, és esetleg további dolgokat szállithassak hozzá, amikről esetleg azt véleném hogy kapcsolódik a szóban forgó témákhoz. azt a múltkori idézetet is azzal hátsószándékkal hoztam hogy hátha segítetek jobban megérteni ha szóba kerül. most hogy visszautaltál rá, csakugyan több olyan elem is van benne amelyek időközben egyéb összefüggésekben is felbukkantak.. és a Mózes esszét is dettó ezért hoztam.. már régen érdekelt volna Schenouda véleménye róla illetve az őt kisérő különös jelenségelről, de nem forszíroztam, mert mindig akadt elég érdekes téma.. és most hogy újra felhoztad, máris egy ilyen info, mint ez a Tisithen.. :)
#8067 "Héliopoliszi Testvériség és/vagy ellenlábas szervezetei évezredeken átívelő történelem befolyásoló vagy eltérítő tervekbe kezdenek, vagy csak ugyanilyen elhivatottsággal 'modellezik' a jövőt, egészen Nostradamusig (ha hihetünk Schenouda tanulságainak, és egyre több okunk van így tenni); nos, mindez elképesztően fantasztikusan és hihetetlenül hangzik, az ember így hirtelenjében azt hiszi, hogy valami Sci-Fi-be csöppent;"
hát igen, ehhez foghatót csak Hari Seldont és pszichohistóriáját tudnám mondani hirtelen.. :o nem is tudom hogyan képzeljem el ezt..
Persze értelek, én a blogot párhuzamosan gondoltam a rendszerezős projekttel. Jó lenne ha többen, a történelem illetve mitológia iránt érdeklődők is hozzáférnének az itt leírt dolgokhoz.
Egy kis méltatás. Visszalapozgattam a hozzászólások között pár évet és ismét ledöbbentem. Fantasztikus mennyiságű és nem utolsó sorban minsőgű írás van már jelen a topicon. Ha rajtam múlna ti tartanátok előadásokat a tv-ben főműsoridőben. :))
Persze klassz lenne - bár mégtöbb időt vinne el - de félek, nem igazán emelné a nívót; nekem pedig a nem titkolt célom az lenne ugyebár, hogy rangjára, a méltó, megillető szintre emeljem a hálón ezt az egészet...
Mi lenne ha indítanánk egy blogot ami kicsit kötetlenebb és csapongóbb lehetne (persze csak a témán belül)? Oda mehetnének hírek, könyv és filmajánlók, életrajzok illetve a magunkfajta "outsiderek" leírhatnák a gondolataikat úgy, hogy az itteni szakmai vitát nem akadályoznák. Elnézést ha hülyeséget írtam, csak egy ötlet.
Írod: "Mózes és Cippóra házasságának is egy dinasztikus szövetség kialakítása volt a célja, hogy előre biztosítsák a midiánita területeket (amivel végül a midiániták nem jártak túl jól, legalábbis a Szám. 31. szerint)."
Ez különösen érdekes és véres epizód Mózes életében, hisz korábban a midianiták közt talált menedékre. A Biblia azt mondja, hogy az Úr parancsolta neki, hogy a zsidókat küldje a midianiták ellen. A harcban megölték az összes midianita férfit. Mózes aztán megparancsolta a zsidóknak, hogy irtsák ki a legyőzött midjáni harcosok feleségeit és gyermekeit. Az egész népet kiirtották! Ráadásul Mózes felesége, Cippora is e törzshöz tartozott és Mózes is náluk talált menedékre. Mi lehetett a történet hátterében?
A midiániták lemészárlása talán egy áldozat, egy holokauszt volt Széth isten számára? Egy büntetés, amiért a Sínai-félszigeten élő törzs elhagyta ősi istenét?
Jahve valószínűleg csak a zsidók egyik törzsi istene volt, s eredetileg kígyóisten, akár Széth, s ezért támadja meg Mózest kígyó alakjában. De Széth ugyanúgy azonosítható a lázadó Sátán (Azázel) alakjával is, úgy talán a gnosztikusok kételvűségre vonatkozó magyarázata lesz egyre ésszerűbb, hogy az istennek két aspektusa van: jó és a rossz.
Mózes megtiltotta a zsidóknak, hogy a gonosz és irigykedő Jahve istenen kívül más, korábbi isteneket imádjanak. Így fenyegeti a hébereket: „Mert nem szabad imádnod más istent, mert az Úr, akinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő.”
Hogy Jahve azonosítása az egyiptomi Széth-tel nem légből kapott, arra még független forrást is említhetek, Plutarkhosz a beavatott görög papot, az egész ókor egyik legkiválóbb jellemét, kai leírta Ozirisz és Ízisz történetét, majd Széthről, aki nála Tüphón, megjegyezte: "„Mások szerint viszont Tüphón hét napon át menekült szamárháton a [Hórusszal vívott] harcból, és nemzette gyermekeit: Hieroszolümoszt [Jeruzsálemet] és Iudaioszt. Nyilvánvaló, hogy ezek, mint zsidó elemek kerültek a mítoszba.” ... biztos volt egy kapcsolat, s nem véletlenül kerültek a mítoszba ezek (és mikor?).
Említetted Manethón héliupoliszi főpap görögül írt Egyiptom történetét. Amikor azt írta, hogy Mózes héliupoliszi pap volt, s az eredeti neve Oszarsziph (Osarséph) volt, azaz "Ozirisz fia" vagy "akit Ozirisz megment", t.illik az egyiptomi papok sok esetben felvették saját nevükbe az általuk szolgált isten nevét... De Manethón vagy nem ismerte vagy nem akarta elárulni egy másik részletet Mózesről. Ám Manethón még a Ptolemaiosz-kor elején élt, s azért írta a makedón királynak népe történetét, hogy abban nemzetük régiségét és dicsődégét is hangsúlyozza.
Khairémont azonban már nem kötötték ezek az elvek két évszázaddal később: szintén egyiptomi származású, de már hellenizált pap, az alexandriai Szerapión könyvtárnoka (azaz megvoltak a forrásai is). Mózes esetében az Osarséph név megtévesztő, egyfajta fedőnév lehetett Héliupoliszban, mert Khairémón közli Mózes másik (titkos) nevét is, hisz már nincs jelentősége akkor ennek: Tisithen! Ami nyilvánvalóan egy egyiptomi név görögös átírása (ahogy pld. Osiris = Usir).
A vallástörténészek összevisza beszélnek, mert mindenféle szóból származtatják a nevet (mint a "kötés" vagy "övet hordani" vagy a "napkoronggal" kapcsolatos stb. hülyeségek, ill. ezt meg Iszisszel igyekeznek összeboronálni). Valójában nem is értik, sőt fel sem vetődik náluk mire utalhatott ezzel Khairémón, s hogy amit itt leírtam a Héliupoliszi Testvériségről, a héliupoliszi kígyópapokról és Széth isten titkos tiszteletéről a testvériség tagjainál. Ugyanis a Tisithen név nyilvánvalóan Széth (Seteh, Sethan, Sheth, Sutekh, stb.) isten nevéből származik, amit az egyiptomiak így is írtak: Sthn (ugyanis ők magánhangzókat nem írták le): Ti-Sithen vagy Ti-Sethan... így érthető? Úgy gondolom, ez lehetett Mózes titkos neve; Széth, a lázádó Sáthán leghívebb szolgájáé...
"Paradox módon tehát a világ első monoteista vallása épp abban a kultúrában virágzott, mely a későbbi "kizárólagos" monoteista, kinyilatkoztatott vallások bölcsője volt, s melynek emlékét - épp ezért - emezek a leginkább igyekeztek elhomályosítani..." Ez már kissé elméleti kérdés, amiről hosszan lehetne értekezni, de csak rövidre fogva: monoteista és monoteista vallás közt is lehet különbség, már csak a monoteizmusuk kialakulásának mikéntjében is. Vannak monoteista és 'álpoliteisztikus', vagy ilyen vonásokat mutató vallások vagy vallási irányzatok, mint pl. az advaita-védánta, vagy a mahajána; vagy éppen a neoplatonizmus-hermetizmus a maga demiurgoszával és égi szféráinak megfelelő bolygóistenségekkel (vagy éppen a kedvenc gnosztikusaid, akik átvették ezt, csak 'negatív' értelemben); aztán a klasszikusan monoteista vallásoknak is vannak 'politeisztikus' színezetű elemei, mint pl. az angyal és arkangyaltan, vagy éppen a kabbala sephirotokkal. Ezekben az esetekben az égi lények sereglete valóban, 'tudottan' az Egy vagy az Egy-etlen emanációja, arculata vagy projekciója. De még ezeknek az esetekben is, a kevéssé 'művi' kultuszoktól eltekintve az alap, ahonnan a különböző égi alakjaikat 'ikonográfiailag' merítették, politeisztikusnak látszik, mint pl. a hinduizmusban és a buddhizmusban, de még a zsidó vallásnál is ott vannak a Jehova előtti isten elnevezések mögött ezek az alakok (El, Elohim, stb.). Persze lehet azt mondani, hogy ez a politeizmus egy valaha létezett monoteizmus degradált maradványa, de véleményem szerint ez így önmagában egy durva leegyszerűsítés; egyrészt mivel miután az emögött álló feltételezett monoteizmus tudomása már elhalt, az alakok elkezdtek egyre inkább sajátos, ettől eltérő attribútumokra és saját 'létre' szert tenni, másrészt azonban sokszor egyszerűen valóban nem állhatott mögöttük valódi monoteista 'arculat' jelleg, elég ha arra utalunk, hogy ha hajdan létezett királyok, hősök stb. alakok emelkedtek isteni rangra, vagy kapcsolódtak össze istenalakokkal. A rengeteg rendű és rangú istenség, démon, szellem, angyal (akár Indiában, Görögországban, Egyiptomban), stb. kialakulása mögött tehát nagyon is működött egy ilyen politeisztikus mechanizmus. Az, hogy esetlegesen létezett 'integráló', monoteista jellegű irányzat is (ami persze metafizikailag magasabb rendű), ettől még 'gyakorlati' szempontból a kultusz nagyon is politeista jellegű volt; elég csak arra gondolni, hogy az egyes istenek papsága és kultusza is gyakran szembe került egymással (és akkor még a saját civilizációjuktól eltérő kultúrákból eredő istenekkel való összeütközésekkel nem is számoltunk), egyáltalán nem ritkán az erőszakig elmenően - és csak igen kevéssé 'érdekelte' őket a 'Hen panta einai' gyönyörűséges tanítása.
És éppen innen ered egy második fajta monoteizmus: amikor a politeista penteon egyik istene válik tudatosan uralkodóvá; hogy ne mondjuk, akarják azzá tenni 'tűzzel-vassal' az ő kultuszában érdekelt 'érdekkörök'. És éppen valami ilyesmit láthatunk Egyiptom környékén... Ha hiszünk Schenouda lentebbi utalásának, és Ehnatont alakját valóban egy ilyen megmozdulással lehet összekötni, akkor tulajdonképpen sejthetjük, hogy az ehnatoni, magasrendűnek mondott monoteizmus hátterében az egyik ősi isten kizárólagosságra törekvő kultusza állhatott, egy olyan istené, aki nem vállalhatta a saját alakját, hiszen akkor esélye sem lehetett volna, hogy Aton, a 'Fényhozó' képében elfogadhatóvá váljon. És még így is, legendás az a hév, ahogyan ezt az 'új' istent az Ehnaton kérész életű 'monoteizmusa' után az 'ancien régime' megpróbálta kitörölni, kimetszeni, írmagostól kiirtani - nyilvánvalóan tudták, hogy mi is állhatott a háttérben. Egyébként éppen ez az isten, éppen a hyksosok miatt (is), örökre kegyvesztetté, sőt átkozottá lett az egyiptomiak közt. És mit ad Isten, az ábrahámita vallás istenalakjának monoteizmusára is ez jellemző: nem éppen az az integratív jelleg, amit általában az egyéb monoteista-álpolitiesztikus vallások esetében látunk, hanem a teljes kizárólagosságra való törekvés; a mózesi tízparancsolat nagy része tulajdonképpen ezzel foglalkozik, különösképp a legelső három, és nyilván nem véletlen, hogy ez az első három; hogy az olyan kitételekről ne is beszéljünk, mint az MTörv 4,24: "Az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltékeny Isten." Mindennek persze megvan a maga belső logikája, miértje és mikéntje, ami nyilvánvalóan az ábrahámi misszióval van összefüggésben; és amit aztán Mózessel újból megújít az Úr(pontosabban azok, akik az Úr alakja mögött állnak); mert persze nem véletlen Mózes szereplése Ábrahám leszármazottainak élén, valószínűleg nem csupán azért lett a vezetőjükké, mert véletlenül éppen ők 'kolbászoltak' arrafelé.
Az ábrahámita vallás jellegéről éppen az a Maimonidész tesz bizonyságot, akinek köszönhetően fennmaradt némi anyag a harráni szabiánusokról. Hiszen éppen emiatt foglalkozott velük, mert eklatáns példával szolgáltak arra a pogányságra, amitől az ábrahámi logika a saját közösséget minden szempontból meg akarta különböztetni. Éppen ez a megkülönböztetés vált e közösség önazonosságának (és ettől nem elkülöníthetően istenének) a mibenlétévé, az ábrahámi, és mint látjuk később a megújított mózesi törvények tudatosan, mondhatni definíció szerint képezték egyfajta rituális tükörképét a környező pogány kultuszoknak. Ez a tudatos hatalomtechnikai mechanizmus persze koránt sem ismeretlen, megtaláljuk ezt mindenhol, ahol egy új hatalom felemelkedésével egy időben új kultuszt is alakítanak ki, annak megtámogatása érdekében, és gyakran éppen egy-egy új kultusz fellépésével kezdődik a 'talaj előkészítése' egy új hatalom felemelkedéséhez (persze ez a hatalmi mátrix sokszor elbukik, vagy már hamvába hal, a kultusz viszont maradványszerűen tovább él). Különösen tetten érhető ez a logika a különböző messianisztikus irányzatok színre lépésénél, hiszen éppen ezek azok, amik a leginkább alkalmasak a 'forradalmi' törekvések hordozására vagy támogatására.
Bennem egyre inkább az a meglehetősen illúzióromboló kép körvonalazódik, hogy a fentebb és lentebb felvázolt kultuszok csupán (vagy éppen azzal összefüggően) egy hatalmi eszközrendszert definiáltak, valamiféle rejtett misszió végrehajtása érdekében; és még egyszer hangsúlyozom, hogy most ezt nem kipécéztem magamnak - hanem egyszerűen csak egy remek például szolgál egy olyan mechanizmusra, amit ha jobban megkapargatunk, az egész földgolyón, Afrikától Ázsián át Amerikáig feltűnik már a legrégebbi időktől fogva (egészen legújabbakig).
"Pedig elég lenne csak abba a ténybe belegondolnunk, hogy Mózes varázserővel bíró szakrális személy volt (hogy honnan eredt az ereje és milyen minőségű, azt ehelyütt ne firtassuk ;), és a fáraó udvarába eljutván ott csodákat művelhetvén, nem valószínű, hogy a "népét" mindezenközben vasraverve dolgoztatták volna...! ..."
Találó megfogalmazás Mózesre! Mondjuk eléggé bűzlik a bibliai történet, hogy a zsidókat mint rabsuzolgákat ütik-verik építkezéseken, addig a fáraó szóba állna bármilyen képviselőjükkel vagy egyáltalán tárgyalásba bocsátkozna ilyen kérdésekről (ráadásul Mózes csodáinak nagyrészét a fáraó odahívott varázslói is elismételték, ami már önmagában jelzik Mózes tudásának eredetét...).
Az egyiptomi látogató görög hírességek általában csak alsóbbrendű beavatást kaptak, még Hérodotosz is. Az egyiptomiak úgyszólván ezzel "ajándékozták" meg a hozzájuk jutó híresebb vagy gazdagabb görögöket, már amelyik egyáltalán igényt tartott erre... (az egyiptomiakat nem tartották "barbár" népnek, de lenézték szokásaikat és vallásukat).
"A héber népek valóban összerabolták a vidéket, amerre csak jártak, így kifosztották Egyiptomot is - milyen érdekes, hogy ennek épp ellenkezőjét sulykolják belénk a zsidó-keresztény (hamis) hagyományok..."
Annyira azért nem sulykolják (és hol?), csak éppen finomkodva beszél erről a Biblia, meg ilyesmivel ki dicsekedne...? (ahogy mi is "kalandozásnak" becézgessük, azokat a nyilvánvalóan rablóhadjáratokat, amiket a magyarok Ny-Európa vagy Bizánc békés lakói ellen folytattak a 10. században...)
A Kivonulás könyve naiv mesét közöl arról, hogy a Kivonulás előtt a zsidók drága holmikat kértek kölcsön az egyiptomiaktól (2 Móz 3,22).
Jahve pedig azt parancsolta: „Fosszátok ki Egyiptomot!” Artapanosz zsidó történetíró említi a héliupolisziak véleményét is, akik szerint a király nagy erőkkel sietett utánuk, mivel a zsidók az egyiptomiaktól kölcsönkért megszentelt állatokat vittek magukkal a poggyászaik cipelésére. Kosidowski bibliakutató is kénytelen ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy aligha képzelhető el, hogy az egyiptomiak bármit is kölcsön adtak volna a zsidóknak. Mégis az az igaz, amit vagy két sorral korábban ír -szerintem- : „amikor kijöttünk, nem jöttünk ki üresen” – állítja a Biblia (2 Móz 3,21).
"De hogyan bolyonghatott ez a beteg sereg negyven évig - ha hiszünk Mózes könyvében- a pusztában?" Talán az igazság valahol a kettő között lehet, és a későbbi egyiptomi hagyományok valóban meglevő betegségeket nagyítottak fel. Persze nehéz így utólag a 'több kézen' keresztülment, tudatosan torzított, szerkesztett és mitologizált leírásokból kinyerni a valóság alapot (a negyven évet meg mindenfele erősen szimbolikusnak tekintik). Talán Mózes és Cippóra házasságának is egy dinasztikus szövetség kialakítása volt a célja, hogy előre biztosítsák a midiánita területeket (amivel végül a midiániták nem jártak túl jól, legalábbis a Szám. 31. szerint). Az egész kép, ami kirajzolódik, persze kellőképpen 'árnyékos' ahhoz, hogy a Seth néven ismert 'elvet' gyanítsuk a háttérben. Visszaidézem megint a Dzsundi-Sápur blogjában korábban Kalamajkosz által talált cikk elgondolkodtató megfogalmazását: "...pl. Mózes is a Bibliában, miután elmenekült Egyiptomból, és feleségül vette a Mídianiták sejkjének, Jetrónak a lányát, Cipporát, egyszerű pásztorként élt a sivatagban. Boldogan élhetett volna így az élete végéig, dolgos munkásként, megbecsült családapaként, békében, senki által nem zavartan, névtelenül. De Istennek, a Seregek Urának nem ez volt a szándéka: elébe állt az égő csipkebokor képében, és itt hangzott el a mondás: "VAGYOK, AKI VAGYOK". (Kivonulás 3:14) Mózes tehát kénytelen-kelletlen elindult vissza Egyiptomba, hogy közölje a fáraóval az Úr akaratát. És aztán a 4:24-25-nél kezdődik a balladai homályba burkolódzó horror: "És az úton, egy szálláson, elébe állt az Úr, és meg akarta őt ölni. (Itt nem egészen tiszta, hogy kiről is van szó.) De Cippora vett egy éles követ, és lemetszé az ő fiának előbőrét, és a lába elé (? itt az eredeti héber szöveg valami sokkal perverzebb fordítást is megenged) veti, mondván: Valóban vérjegyesem vagy te nekem!"
Ami ezután következik, az talán már ismert: a néha egészen sötét feketemágiával operáló Mózes (gondoljunk csak bele az egyiptomot súlytó csapásokba), akinek személyében a transzba révedő sámán és a ragálybíró boszorkánymester vonásai keverednek a démoni hatalmakkal egyezkedő ősmáguséval, kegyetlen körülmények közt elszökik a néppel, majd negyven éven át kóborol a sivatagban..." A többit inkább már nem is idézem a negyven év kevésbé szimbolikus értelmezésével kapcsolatban.
"Amit ott idézel a vége felé: Héliopoliszi templom és a Héliupoliszi Testvériség, azok az én szavaim szóról szóra, csak vagy tíz éve írtam be egy azóta megszűnt honlapra, s onnan lett kimetszve abba a jegyzékbe (láthatólag nincs is köze a többi szöveghez)." Ehh, pedig már kezdtem azt hinni, hogy létezik valami speciális hazai underground heliopolita-feltáró szervezet, de ezek szerint megint 'csak' hozzád vezetnek a szálak :-}
... arról már nem is szólva, - hab a tortán, - hogy ismerve az egyiptomi spiritualitást, arról kijelenthető, hogy - ezzel a teológikus szóval élve,- MONOTEISTA vallás volt, melyben az istenek, és az őket megjelenítő, tárgyiasító szobrok, ábrázolások, csak a különféle erőösszpontosulások, minőségek megszemélyesítői voltak!
A keleti jin-jangnak megfelelő erőpár is ismert volt, az egymásból megszülető ellentétek; a fejlett egyiptomi kozmogónia (világkeletkezési elmélet) a védikus és más hagyományok teljes hasonmása, stb.
Paradox módon tehát a világ első monoteista vallása épp abban a kultúrában virágzott, mely a későbbi "kizárólagos" monoteista, kinyilatkoztatott vallások bölcsője volt, s melynek emlékét - épp ezért - emezek a leginkább igyekeztek elhomályosítani...
... Az anyagi rabláson túl még jelentősebb az a szellemi-kulturális - eufemizmussal szólva - "átemelés", mely az pl. istenségeket, háromságokat és egyéb szimbolikát érintik. A "legszebb" ebben, hogy átvéve egy nép, kultúra isteneit, azt mintegy legyőzöttnek, alacsonyabbrendűnek tekintjük...
Gondoljunk csak a "pogány, sötét Egyiptom" ("egyiptomi sötétség") állandó toposzára, a primitív, Napot imádó, krokodilok és majmok előtt térdeplő egyiptomi képére! Ezek szándékosan lettek elültetve bennünk, és csak nagy munka árán dolgozható ki magunkból.
Az is igen szemléletes, hogy az időtlen egyiptomi spiritulitásból (hermetizmus) táplálkozott voltaképp az igazi, a belső kereszténység: vessük csak össze a Háromszorosan Nagy Hermész (Tehuti-Thoth) és a gnosztikus (belső) kereszténység tanait, pl. az apokrif evangéliumokat. Nem véletlen, hogy a Nag Hammadi gnosztikus apokrif evangéliumok több könyve is teljesen hasonló a Corpus Hermeticumhoz, vagy egyenesen ugyanazokat a traktátusokat tartalmazza: pl. a Poimandres (görögül Pimander) című, mely az Asclepioshoz hasonlóan Hermész tanítványát testesíti meg, mely okító párbeszéd egy szellemileg felemelkedett (Hermész) és a tanítvány között.
A kereszténység időtlen gyökerei tehát már léteztek (Egyiptomban), amikor a kinyilatkoztatott (állam)vallások (próféták, apostolok, stb.) még a világon sem voltak! Sőt, Egyiptom lett később a tiszta korai (kopt) kereszténység egyik utolsó fellegvára. A Szellemiség visszatért a Forrás(á)hoz, a Kezdetekhez.
Ezekután már érthető az a féltékeny-kártékony rosszindulat, mellyel az ősi Egyiptom és az egyiptomi spiritualitás (hermetizmus, gnosztikusok, és az ezekből táplálkozó apokrif evangéliumok) ellen viseltet(ett) a zsidó-keresztény kultúrkör.
Ahogyan Mózes, úgy a görög szellem nagyságai (Püthagorász, Platón, stb.) is mind az egyiptomi misztériumok beavatottjai voltak!
A héber népek valóban összerabolták a vidéket, amerre csak jártak, így kifosztották Egyiptomot is - milyen érdekes, hogy ennek épp ellenkezőjét sulykolják belénk a zsidó-keresztény (hamis) hagyományok, amikor keserves "egyiptomi fogságról" és hasonlókról tudósítanak.
Pedig elég lenne csak abba a ténybe belegondolnunk, hogy Mózes varázserővel bíró szakrális személy volt (hogy honnan eredt az ereje és milyen minőségű, azt ehelyütt ne firtassuk ;), és a fáraó udvarába eljutván ott csodákat művelhetvén, nem valószínű, hogy a "népét" mindezenközben vasraverve dolgoztatták volna...! ...
A zsidó-keresztény hagyomány is arra utal, hogy -bár szerintük Mózes zsidó volt- Mózes kijárta a legmagasabb egyiptomi iskolákat, s valószínűleg Héliupoliszban tanult (nem küldelek összevissza: Apostolok Cselekedetei, 7,22 vagy a zsidó szerzők szerint is - mint Philón- beavatták az egyiptomi titkos tudományokba, s hogy Ábrahám vagy József már előtte épp ehhez a városhoz kötődtek).
Nem csak Manethón mondja, hogy héliupoliszi pap volt, hanem még jó pár ókori szerző, szóval ha elfogadjuk egyfelől hogy magasrendű beavatásban részesült az egyiptomi tudományokból, sőt az egyiptológus Budge felteszi, hogy Ker-Heb, azaz főpap volt, úgy más részről meg nyilvánvaló, hogy nem lehetett zsidó, hanem egyiptomi. Manethón és a többiek igazából nem is konkrétan zsidókról beszél, hanem leprás (bélpoklos) egyiptomiakról, akiket kikergettek az országból, s akik Judeába mentek, s belőlük lett a zsidó nép. Amúgy Josephus már Manethon könyvének két változatát ismerte, s éppen elképzelhető, hogy egy i.e. 2-1. századi másoló toldotta be a lepraságra utaló megjegyzéseket, mert ebben a korban már erős volt az alexandriai görögök zsidóellenessége, hisz Mózes a Bibliában meg éppen azt mondja, hogy a táborán kívülre zavarta a törzs leprásait (de szóval könnyen eképzelhető az is, hogy Manethónék igazat írtak, s a zsidók többsége megvolt fertőzve valami rühösséggel, mit azt több kommetátor kifejtette, s amilyen betegség akkoriban gyakori volt más népek körében is). De hogyan bolyonghatott ez a beteg sereg negyven évig - ha hiszünk Mózes könyvében- a pusztában?
Mózes Héliopoliszban ahhoz a kaszthoz tartozott, akik a Kígyót tisztelték, egyébként építész volt. Mikor a papok egy csoportjával a zsidókhoz állt, kapóra jött neki ez a sémi nép, akik egy vérszomjas démont, éjszakai istent, Jahvét imádták, akinek a neve pusztító szóbol ered: Mózesék azonosították Jahvét kasztjuk titkos istenével, Széthtel, akinek a nevét ki sem szabad volt ejteni a templomokban ("Vagyok, aki vagyok" ... nem emlékeztet ez valakire?).
Amúgy meg jól látod, mind a két fél igyekezett eltitkolni az Exodus mozgatórugóit és körülményeit: a zsidók, mert kirabolták Egyiptomot, szent ereklyéket, íratokat vittek el, s ilyesmivel nem illik dicsekedni, másfelől az egyiptomiaknak, a fáraónak az állt az érdekében, hogy a nép ne tudja meg, hogy elvitték ezeket a roppant fontos értékeket, s ezért a fáraó és a főpapság hallgatási tilalmat rendelt el azoknál, akik ismerték az igazságot.
Egyébként a zsidókban maradandó nyomot hagyott Egyiptom, s máig él bennük az egyfajta győlület Egyiptom iránt, pedig hol vannak már a fáraók...
Amit ott idézel a vége felé: Héliopoliszi templom és a Héliupoliszi Testvériség, azok az én szavaim szóról szóra, csak vagy tíz éve írtam be egy azóta megszűnt honlapra, s onnan lett kimetszve abba a jegyzékbe (láthatólag nincs is köze a többi szöveghez).
"Olyan mintha Zú alakja összefonódott volna a rajta menekülő istenével, a lázadóéval." Valóban, és ez általános mítoszi jellemvonásnak tűnik. Éppen ez volt a helyzet Quetzal-coatllal, csak ő a madara mellett még a végcéljával is azonosult. Akár csak másik nevén Lucifer, aki viszont 'aláhullásának' kezdőpontjával azonosult.
"Ha a valódi lázadó éppenséggel Enlil fia, Nanna ("fényes") volt, amit a szövegek igyekeztek titkolni (mint amikor ma a kisebb bűnöst állítják pellengérre, a nagyobb meg elbújik a háttérben), úgy értelmet nyer még egy-két dolog." Nem értettem elsőre, aztán visszaolvasgattam Mózes kapcsán, és akkor már derengett valami, hogy korábban írtál már erről a felállásról, miszerint Hórusz rabolta volna el a Szemet Ré-től, akitől viszont Széth rabolta tovább. Valóban érdekes ez a dupla-rablás motívum, hiszen Zú-Ninurta esetében is ezt látjuk. Itt írtad korábban: "Egy papirusz szövege szerint Széth két ládába helyezte Hórusz uadzsat szemeit és krokodilus képében volt mellettük. Anubisznak, Széth fiának csak kígyóalakban sikerült elrabolnia a ládákat. Anubisz kivette a szemeket a ládából és elásta őket." Na pont valami ilyesmi járt az eszemben, amikor arról olvastam, hogy Quetzalcoatl, miközben elmenekül Tollanból, gondosan elrejti 'uralmi jelvényeit'.
"Ráadásul egy hagyomány azt is mondta, hogy Zút végül nem végezték ki, hanem száműzték, és Háránba menekült (már megint ez az ősi város?!)." Hol találkoztál ezzel a hagyománnyal? Egyébként érdekes, mert éppen Nanna, későbbi akkád néven Sin kultuszközpontja volt Harrán és vidéke. A képet tovább színesíti, hogy a környékhez rengeteg Nimród-legenda is kapcsolódik, akinek az azonosítása Ninurtával végre világosabbá teszi, hogy miért is volt ő 'Nagy vadász az úr színe előtt' (mint láttuk, Ninurta eposzi társai mind a Madár elleni nagy vadászok voltak). És ennek tetejébe jön még, hogy a környék másik híres 'hőse' Ábrahám, akinek különböző megpróbáltatásairól Nimróddal kapcsolatban már volt szó. Bár nem tudom, hogy akkor említettem-e azt, ami az egyik ilyen különös kaland végén esett meg Ábrahámmál. Ábrahámot Nimród folyamatosan valamilyen módon ki akarja lőni (szó szerint!). Két oszlophoz kötözi ki, és egy nagy 'csúzliból', vagy épp egy óriási katapultot épít, hogy kirepítse Ábrahámot a 'tüzes kemencébe'. Az egyik változatban ezt meg is teszi, ám csodák csodája, Ábrahám nem a tüzes kemencében, hanem egy gyönyörű, mennyei palota-hegyen landol...
És persze ott az az immár sokatmondó epizód, miszerint Nimród az égen meglát egy koronát, ami annyira megtetszik neki, hogy maga is csináltat egy ékkövekkel díszeset egy Sasan, Santal stb. nevű kézművessel; és hogy akik nem tudnak erről a történetről, "azok azt beszélték, hogy a korona az égből érkezett Nimródhoz"
"Most már csak az a kérdést, mit akarsz Mózessel...?" Sajnos semmi újat, bizonyos tekintetben én még mindig a Schenouda-történeti őskorban járok; egyszerűen csak most olvastam Manetho idevágó maradványait. Régebben is emlegetted már őt, meg hogy Mózes heliopoliszi, csak én nem tudtam, hogy ez innen van. Beírom mindenesetre a többiek okulására.
Josephus Flavius Apion ellen c. vitairatában idéz Manethotól a zsidók eredetére vonatkozólag, aki királylistái és egyéb közlései miatt az egyiptológia egyik legfontosabb korabeli forrása. Speciel ezt a részt persze valamilyen okból kifolyólag nem reklámozzák agyon. (Pl. Rohl is kerüli az Avariszban)
"Amikor az emberek a kőbányákban már rég óta tűrték a megpróbáltatásokat, könyörögtek a királynak, hogy lakóhelyül nekik a Pásztorok<a hyksosok> elhagyott városát, Avariszt jelölje ki, amibe a király bele is egyezett. A vallási hagyomány szerint ez a város régtől fogva Typhónnak<ez Seth> volt szentelve. Miután elfoglalták a várost, hogy lázadásuk központjául szolgáljon, vezetőjükül egy héliopolisi tanult papot, Osarséphet jelölték ki, és engedelmességet fogadtak neki mindenben. Mindenekelőtt törvénybe foglalta, hogy nem imádhatják az <egyiptomi> isteneket, és nem tartózkodhatnak az egyiptomiak számára különösen szent állatok fogyasztásától, hanem ugyanúgy áldozniuk és fogyasztaniuk kell belőlük, akár az összes többiből; továbbá nem keveredhetnek másokkal, csakis a saját közösségükbe tartozókkal. Miután nagy számú ilyen és ehhez hasonló törvényt megfogalmazott, amik ugyancsak tökéletesen szemben álltak az egyiptomi szokásokkal, elrendelte nekik, hogy mind a kezeik munkájával építsék újjá a város falait, és készüljenek fel az Amenóphis <az egyiptomi>király elleni háborúra. Aztán, összhangban bizonyos többi papok és a magához hasonló tisztátalan személyekkel, követeket küldött a Pásztorokhoz, akiket még Tethmósis űzött ki, a Jeruzsálemnek nevezett városba; előadta maga és népe szorongatott helyzetét, és könyörgött nekik, hogy egyesüljenek vele egy Egyiptom elleni támadásra. ... <A Pásztorok csatlakoznak, Amenóphis pedig déli vazallusához vonul vissza tizenhárom évre az újból feltámadt 'hyksos' fenyegetés elől.> ... Eközben a Solymiták [Hierosolyma, vagyis Jeruzsálem lakói<az ex-hyksosok>] előretörtek a tisztátalan egyiptomiakkal együtt, a néppel pedig annyira kegyetlenül bántak, hogy ahhoz képest még a Pásztorok(vagyis a hyksosok) uralma is aranykornak tűnt. Mert nem csak hogy felgyújtották a falvakat és a városokat, feldúlták a templomokat és gátlástalanul megcsonkították az istenek képmásait, hanem konyhának használták a szentélyeket, megsütötték a nép által tisztelt szent állatokat; a papokat és prófétákat az állatok feláldozására és levágására kényszerítették, minek utána meztelenre vetkőztetve elzavarták őket. Azt mondják, hogy a pap, aki formába öntötte alkotmányukat és törvényeiket egy bizonyos héliopoliszi születésű Osarséph volt; aki a Hélipolisban tisztelt Osiris után kapta nevét, később azonban nevet változtatott, és ezután Mózsesnek hívták."
Hogy ebből persze mennyi és milyen formában igaz, azon sokat vitatkoznak. Annyi bizonyos, hogy Manetho, aki maga is magas rangú heliopoliszi(!) pap volt, nem túlságosan szívlelte sem a renegát Osarsephet, sem a népét. Erre persze magyarázat maga a történet is, azonban ugye azt sejtjük, hogy valami más lappang a háttérben.
Némi közjáték: a szövegben szereplő 'tisztátalanság' valamilyen fertőző betegségre, leprára utalhat. Hogy ez valóban így volt-e, az egy érdekes kérdés. A leprásságot ugyanis sokszor 'irodalmilag' ítélték oda valakinek utólag, aki istentelen volt, vagy isten ellen vétkezett. Szóval ez lehet éppen egyiptomi részről egy ilyen degradáció, de érdemes figyelembe venni egy másik eshetőséget okoz. Először is, a kivonulással kapcsolatban felmerül állandóan egy ilyen csapás; Mózes részéről az 5. és a 6. csapás, Manetho részéről a fentebbi, miszerint ezek a renegát egyiptomiak, köztük a heliopoliszi Osarseph-Mózes leprások lettek volna (kölcsönös 'vagdalkozás'); Rohl, aki valamilyen okból úgy tűnik nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy lehetőség szerint szó szerint értelmezze az idevágó ószövetségi történeteket, felemlíti az Avariszban talált 'tömegsírokat', szerinte Mózesék járvány tombolása közepette vonultak ki. Talán Manethoék dolgozták be ezt még plusz olyan jelekből, mint Mirjam, akit szintén lepra emészt, vagy hogy Mózesnek takarnia kellett az arcát (ez persze megint a 'ragyogáshoz' vezet, de megint ezek 'furcsa' arcúak, fekély, vágás, vagy csak 'egyszerűen' csúnya, mint Quetzalcoatl stb.).
Érdekes azonban, hogy a frigyláda, vagy más 'grálgyanús' rablott kincsek nyomában állandóan egy ilyen jelentőségteljes járvány jár... Az pedig különösen pikáns, hogy a renegát héliopoliszi pap Avariszhoz, Seth városához vonzódik ennyire. Talán valóban a titkos heliopoliszi Seth-kultusz áll a háttérben?
Szóval hogy mi lehet a háttérben; nem tudom, hogy erről van-e valami egyéb forrás is? " Héliopoliszi templom
SN: Az egyiptomi templomoknak, főként azoknak, melyek Héliopoliszban álltak, fontos részeik voltak az alkímiai termek.
Héliopoliszi Testvériség SN: A Héliupoliszi Testvériség nem volt azonos Thot Kollégiumával, melyet egy öt fős tanács irányított, de bizonyára kapcsolatban állt vele. Az edfui építőszövegekben emlegetett hét bölcs, akik az első időkben meghatároztak a templomok emelésének helyét, majd mágikus védelemmel látták el azokat, minden bizonnyal azonosak a Héliupoliszi Testvériség hét vezetőjével. Ők irányították az istenek palotájának építését is. A szövegek szerint a hét bölcs egy szigetről, az ősök lakhelyéről érkezett Egyiptomba, melyet egy áradás elpusztított. A hét bölcs "világosította meg" Egyiptomot. Ez a titkos alkimista szervezet a gizai piramisok felépítéséért is felelős volt. Ennek tagja volt egykor Imhotep1, Dzsószer, Kheopsz1, Ehnaton, sőt talán Mózes is, aki elsőként hatolt be a Kheopsz1 Piramisba.
" - innen. Szóval ez rendkívül érdekes, ezeknek mind érdemes lenne utánajárni a forrásokban. (Amit te lehet megtettél már, de nekem ez teljesen kimaradt eddig)
Manethohoz visszatérve, ő persze nincs egyszerű helyzetben, hiszen a családi szennyest teregeti. Éppen emiatt furcsa számomra, hogy említi Mózes heliopoliszi eredetét, de éppen emiatt tűnik számomra hitelesnek is (hiszen egyáltalán nem érdeke, hogy Mózest héliopoliszinak 'hamisítsa').
Írod: "De mik lehettek ezek a jelvények, az isteni hatalom eszközei? Látjuk, hogy több tárgyról is szó lehet, s érezzük, hogy ezek alkotják a Grál-komplexumot."
Bálulatos a haladásod a témában. IErre valóban rá kell jönnie, aki jobban belemélyed a hagyományba. Egy-két "grálos-könyv" lapozgatásával még nem lehet eddig eljutni (azokról nem is beszélve, amiket itt előszeretettel ajánlgatnak, s igaziból csak arra jók, hogy lebutítsák a témát, vagy jól elködösítsék, rendszerint csak afféle, minden "titok" iránt rajongók írják ezeket).
Nem lehet úgy beszélni a Grálról, hogy az egy tárgy (csak egy "serleg" vagy mi). Tkp. egy másik technológia terméke, melyek külün-külön is "életképesek", de valahogy össze is lehet kapcsolni azokat. Hisz épp ez okozza -láthatod- a bonyodalmat: van amikor ládaként, máskor athanorként, aztán serlegként, koronaként, smaragdkőként, kőtáblaként, világító tojásként, aranygyapjúként, stb. utalgatnak az "ellopott" és földre hozott titokzatos tárgyra, ami nyilvánvalóan nem lehet ugyanaz, de az is nyilvánvaló, hogy ezeknek mégis valamilyen kapcslatban kellett állnia egymással...
A sejtelmes megfogalmazás pedig jogos, mert teljesen felesleges a mi technikai szintünkből kiindulva, valamiféle mai technikákat emlegetni, azokkal hasonlítgatni, vagy átvenni az agyament okkultisták és egyéb guruk teljesen sületlen magyarázgatásait ilyen "kristályerőkről", belső megvilágosodásról (náluk inkább a besötétedésről lehet beszélni) meg hasonlókról.
A gonosz Zú rabolta el Enlil trónja mellől az isten fém-diadémját és sorstábláit (ezeket tehát Enlil, Zú majd Ninurta birtokolta). Ez a történet a Grál ellopását meséli el a Vénuszról, tehát a jól ismert mítosznak ez egy sumer változata. Zú (Imduggud) madár mása az indus Garuda madárnak és az isten kapuját őrző szárnyas angyalnak. Enlil ugyanis megbízta Zút –még lázadása előtt- fő templomának, a nippuri Ékur kapuoszlopának őrzésével. Zú meg éppenséggel lehet ugyanaz a bolygóközi komp, mint a héliupoliszi Főnix, akkor ezzel hozták el a földre a Grált. Olyan mintha Zú alakja összefonódott volna a rajta menekülő istenével, a lázadóéval.
Ha a valódi lázadó éppenséggel Enlil fia, Nanna ("fényes") volt, amit a szövegek igyekeztek titkolni (mint amikor ma a kisebb bűnöst állítják pellengérre, a nagyobb meg elbújik a háttérben), úgy értelmet nyer még egy-két dolog. Ráadásul egy hagyomány azt is mondta, hogy Zút végül nem végezték ki, hanem száműzték, és Háránba menekült (már megint ez az ősi város?!).
Ilyen wikipediára nem nagyon lehet hagyatkozni, ha utánakerestek:
Azt mondja, hogy Zú mítosza az i.e. 1000 körül "keletkezett", hisz valójában Zút már az ún. fárai szövegek (i.e. 26. sz.) is említik, tehát mítosz már meg volt 4600 évvel ezelőtt, s hogy mennyivel korábbi időkről beszél az nagy kérdés, illetve elég bizarr is, hogy a történelem előtti idők mélyén zajlottak le ezek az események...
Írod: "akiktől Mózes ezeket újfent ellophatta"
-... igen ez a másik visszatérő elem, ezeket a tárgyakat minden esetben rablással vagy csellel viszik egyik helyről a másikra...
Most már csak az a kérdést, mit akarsz Mózessel...?
Egyébként persze azzal a vonallal is érdemes volna foglalkozni, amit felvetettél itt. Ha ván rá igény (vagyis más is szívesen részt venne az adatbányászatban), akkor átvonulnék ezzel a Szimbólumrendszerek (régen elhagyatott, Vallás-Filo) topicba, mivel jelenleg csak közvetettenkapcsolódik az itteni tárgyakhoz, inkább az 'alapkutatás'-hoz tartozik.
