Jean-Jacques Lequeu francia építész 1792-ben megtervezte, hogyan nézhetett ki Porsenna "mauzóleuma". De akkor is megjegyeztem, hogy Lequeu-nak "láthatólag egy olyan Plinius szöveg állt rendelkezésére, ami bővebb volt a fennmaradottaknál vagy még ismert olyan ókori forrást, ami független volt Pliniustól, és szintén leírta Porsenna műemlékét."
Lehet, hogy valami hasonló, a tetején óriási gömböt tartalmazó építményről volt Patinirnek is forrása??? Ugyanos van egy képe, melyen Kharónt látjuk, aki a holtak szellemeit viszi át a Styx-folyón. Ez egy nagy kép, és a bal szélén látható egy bizarr "építmény":
Itt nem csak a létesítmény stimmel, hiszen beszéltem többszőr az őskori alkimisták egy eszközéről, ami egy óriási fehér gömb volt, hanem a "környezet" is. Porsenna mauzóleumáról szólva is lett ezekről beszélve. De becsülettel megírtam, hogy tkp. nem tudom hogyan és mire használták ezeket. De az ősi forrásokban és más képeken, találtam erre nézvve anyagokat, mint pld. a Serabit el Khadimban, a szinai félszigeti templomban talált kőlapon, mely templomot az egyiptomi alkimisták használták:
A másik, hogy Patinir festményén teljességében láthatjuk a tájat: tehát az "építmény" egy szigeten vagy félszigeten áll. A dombot víz follya körül. Megdöbbentő, hogy amit a szimbolumokból nagynehezen ki lehet olvasni, itt látjuk ábrázolva. A létesítményből láthatólag két patak vagy ér fut a dombot körülvevő vízbe... ahogy sejtettük. Patinir azonban ezen a részen már -értelemszerűen- a túlvilági, az elysiumi mezőket kell mutassa. Tegyük hozza, hogy a kép nagyjából éppen ötszáz évvel ezelőtt készült!
Persze a Patinirnek ez a képe nem csak Porsenna mauzólemát jutatta eszembe. Charles D. Pfund-ot -aki újabban megpróbálta megrajzolni Atlantisz térképét- ez a festmény arra ösztökélte, hogy tkp. az áthajózást mutatja a Gibraltári-szoroson, a régiek Héraklész Oszolpain... Ezen a nyomon tovább mehetünk...
Beszéltem már róla, hogy az ősi geográfia nagyon régi képzete volt, hogy a szoroson lévő áthajózás egyúttal kihajózást is jelentett a Halál-tengerére, az Elysiumi mezők irányába. Az Oszlopokon túli óceán túlfelére tették a túlvilágot, azt a helyet, ahol a Nap meghal. Nem is Atlantiszra és annak vízzel körülvett ősdombjára gondoltam, vagy a Heszperidák kertjére... hanem Odüsszeusz utazására!
Odüsszeusz útjának fontos állomása volt, Thrinakié szigete, a titán Héliosz, a napisten nyugati otthona. Ez nem más volt, mint az Azórokból Santa Maria-szigete. Odüszeuszék titokban, az éjszaka leple alatt érkeztek, mikor Héliosz alszik. Rabolni jöttek. A félköríves parton egy forrás vize folyt a tenngerbe. A szigeten Héliosz marhái és birkái legelésztek.
Mint írtam akkor: "A hajót elrejtik, mégpedig egy nagyon bizarr, különleges helyre: "mélyüregű barlangba erősítettük a bárkát, hol nimfák gyönyörű gyűléshelye, tánctere állott". Miféle hely ez?"
Egy teljes hónapig bújkálnak a szigeten, ugyanis a felderítői Héliosz négy ezüstoszlopon nyugvó palotáját keresik, aminek több mint ötezer évvel ezelőtt valahol a Pico Alto 1800 magas csúcsa mögött kellett lennie. Ebben a palotában tért nyugóvóra Héliosz esténként. A szigetnek ez a területe ma is gyéren lakott, régészetileg soha nem kutatták. Végül egy nap Odüsszeuszék belopóztak a palotába, és elvittek valamit, amiért az isten haragja rájuk és hajójukra zúdúlt.
Franz Joseph Lauth német egyiptológus talált egy változatát az egyiptomi Holtak könyvének, amiben említenek egy "Thrinakiu" (T-hri-nachiu) nevű szigetet, ami messze nyugaton fekszik, és a napisten, Ré tulajdona. Ezt a könyvet vagy ezer évvel Homérosz előtt írták, ami egyben mutatja, hogy itt is egyiptomi forrásokra ment vissza a görög költő. Lauth még elmondja, hogy a T-hri-nachiu szószerinti jelentése „a fogak közt”, azaz kinyúló sziklákat jelent...
Charles D. Pfund észrevétele alapján, ennek a helynek, ahol Patinir ábrázolja ezt a csodálatos építményt, messze, túl kel lennie a Gibraltári-szoroson. Nem lehet, hogy ez a "palota" a napszigetén volt, és azonos azzal az építménnyel, ahov Odüsszeuszék i.e. 3200 körül betörtek...??? Ha az elgondolásunk helye, úgy a középkorban is voltak olyan ókori források, amelyek még leírták ezt a helyet, s egy ilyen könyvben olvashatott erről a festő, Patinir...
Joachim Patinir flamand festő (1480-1524) tájképeit nézegetve arra gondoltam, hogy a "rejtelmes helyek festője" képein találok utalásokat a kabirok titkos barlangjára.
A Barbarini palota kertjében talált bronzlap csak 1549-ben került napvilágra, de úgy látszik akár az alkimistáknak, úgy néhány művésznek is akadtak kezükbe olyan ókori -mára elveszett- szöveges források, melyek leírták ezt a helyet. Hogy ezek nem képek, hanem szöveges források voltak abból világosan lehet látni, hogy milyen nagy eltéréssel mutatják az alkimisták rajzai ezt a helyet. Ez is arra utal, hogy a megrajzolásnál jobbára a képzeletükre kellett hagyatkozni. S ha ugyanis voltak ezen titkos hely leírásáról szóló dokumentumok, az arra fogékony és rajzolni tudó emberek, megpróbálták ábrázolni is azt (ahogy bármilyen történet, mitológiai jelenet vagy csak sima regény is arra ösztönöz bizonyos embereket, hogy képen is ábrázolják az olvasottakat).
Patinir főleg bibliai témákat ill. görög-római mitológiai jeleneteket festett meg, de teljesen nyilvánvaló, hogy a célja az volt, hogy lerajzolhasson egy számunkra vadregényes tájat, az alakjai úgyszólván mellékszereplők... Patinir valószínűleg tisztában is volt ezzel, hisz láthatólag sokszor elrejtve, a háttérben mutatja meg a számunkra érdekes részleteket.
Faber és Holstenius másolatán a "kabirok barlangjának" fő jellemzői, a vízek, a folyó a szikla körül, a háttérben lévő épület, a boltives, átjárható szikla felül. A kis építmény mondjuk a balszélen, rajta egy villanyoszlopszerű akármivel, és így tovább...
Szent Jeromost többször ábrázolta a pusztában, persze nekünk Jeromos nem érdekes...
Itt egy másik képen:
Kár hogy nem tudom adni ezeket nagy felbontásban, de a neten utána lehet keresni, mert meg vannak.
Itt is úgy látjuk az elrendezést, ahogy Fabernél, elől szikla, oldalt is vann egy kisebb barlang, jobbra a háttérben egy nagy épület. A szika baloldalán egy sziklakiugrón egy épület. Mikor Nolanus berakta az alkimisták rajzait a szikláról, írtam (7903. hsz), hogy bár ezek jóval pontatlanabbak, mert szöveges leírás alapján készültek,de ki is egészíthetik a Barbarini-bronzlapot, melynek eredeti rajzolója már csak több évszázaddal a "működése" után láthatta ezt a helyet. S ott is írtam, hogy a Barbarini-kép balszélén, a sziklán állhatott valami, ami az odaérkező rajroló idejére már lerombolódott, de az alkimisták forrásaiban még szerepelt. Patinir nagyjából oda, hosszúkás, alacsony építményt rajzol, aminek tkp. semmi funkciója nem lehet, hisz ott áll egy sziklán, mindenféle feljáró nélkül.
Szodoma-Gomora pusztulását is megfestette. Érdekes mód látjuk rajta a két figyelmeztető angyalt egy barlang előtt:
Már a barlang is gyanús volt, de a balszélen lévő "szerkezet" még inkább:
Mi ez az oszlop? A Barbarini-bronzlapnál szintén a barlangtól balra lévő építmény tetején van egy ilyen oszlop, amiről már írtam elemzést, hogy az egész elrendezés, és maga az oszlop egy ősi, ismeretlen technológiát takarhat... Mit keres Patinir képén???
Hozzáteszem, hogy mindegyik kép nagyobb,mint amit itt adiok, egyszerűen csak kivágtam a lényeget. Szóval mindegyik képén ábrázolt szikla és barlang körül folyó vagy valamilyen tó kanyarog, ami a másik lényeges eleme és kelléke volt ennek a vízözön előtti technológiának.
Ilyen furcsa, futurisztikus építmények más képein is előjönnek, mintha csak azért festette volna a baibliai jeleneteket, hogy ezeket beléjük "rejtse". Az egyik képen egy kerek kupolás nagy építmény látható egy sziklazúgban:
De mintha ugyanezt az épületet festené meg egy kép hátterében, csak ott a más környezetben:
De vannak még ilyen részletek más képein is, de egy hsz-be, azt hiszem elég lesz ennyi is...
A sziget északi oldalán, a tengerbe nyúló meredek sziklafalon bemetszéseket fedeztek fel. Mikor az áramlatok már veszéllyel fenyegették, 2006-ban helikopterrel kiemelték a kétmázsás lávasziklát.
Herbert Sauren belga asszírológus megvizsgálta a szikladarabot, és úgy vélte, kétségtelenül emberi kéz műve, annak ellenére, hogy csak négy betűt tartalamz. Ezek sémi (föníciai) írásjelek. A legvalószínűbb jelentésük: "vissza" vagy "látlak".
Sauren szerint nyilvánvalóan hajósoknak szólt az üzenet, melynek jó része már rég az enyészeté lett. De milyen hajósoknak? Hisz az irásjelek tipusa azt sugallja, hogy az i.e. 2. századiak. A főníciaiak vagy a későbbi portugálok, egyaránt keletről érkeztek. Terceirát -már helyzeténél fogva is- nehéz elképzelni, hogy északról közelítsék meg.
Mit tudhattak a több mint kétezer évvel ezelőtti föníciaiak a szigetről, amit mi már nem...? Hisz Odüsszeusz hajója éppen északról érkezett?
Nemrég meg két portugál régész bejelentette, hogy Terceira déli partján kévő Monte Brasil félszigeten, a hegyoldalban található két hypogeum valójában a karthágói Tanit istennő templomának részei lehettek. Egy másik régész rögtön cáfolni igyekezett, hogy azok inkább 16-17. századi katonai létesítmények maradványai... de nem lehet, hogy éppen azok a katonák rombolták le a szentélyt, miután "beköltöztek"...?
Mintha a régészek/történészek, ugyanazt a technikát alkalmaznák ma is, mint a híres corvói lovasszobor ürügyén, melynek egykori létét fokozatosan vonták kétségbe, majd afféle mesének nyilvánították az egész történetet... pedig az a szobor is ott áll egykor Corvo sziget egyik sziklapárkányán...
Az itt irtak alapjan, meg amit a okorrol tudunk egeszen jol osszeallithato, egy racionalisnak nevezheto mult, ahol az istenek valamilyen formaban leteztek, akar mint urlenyek, akar mint azota elveszett tudosok birtokosai, vagy csak sima haladok, viszont nem reg megneztem ezt a videot Salamon testametumarol, es elegge osszezavart, nem nagyon tudom hova tenni a demonokat. A biblia, nem nagyon foglakozik demonokkal, meg elvetve sem, erre meg itt van Salamon, ha valaki ki tudna egesziteni ezt a demonizmust picit, sokat segitene.:
"Enkiről, Zúról, Lugalbandáról és az ősi támaszpontjukról lenne még hozzátennivalóm, de már nem akasztalak meg Mózes tárgyalása előtt (itt főleg a Vénusszal való kapcsolat jött nekem elő, amit nem hoztál fel)."
"Az jöhet, én ha jól emlékszem közvetlenül még nem találtam ilyesmit. Van egy olyan szál, ami Lucifer felé vezet, ez pedig a tengerbe hulló különböző tüzes alakok történetei, de ezt még nem tekintettem teljesen át..."
***
Jó, akkor elmondok néhány dolgot, ha nem is mindent, de én mindig adok jelzéseket, hogy aki akarja, megtalálja azokat az ösvényeket, melyeken én már rég bejártam. Szóval akkor Enki, Vénusz, Zú madár, Lugalbanda és a többiek...
Enki kétségtelenül egy civilizátor volt, akire a csatornázás, hajóépítés vagy szövés-fonás tudományát vitték vissza a sumerok... De ők már ezen ismeretek birtokában érkeztek Mezopotámiába, hisz valamikor i.e. 4000 és 3500 közt jöttek Dilmun szigetéről, tengerjáró hajókon (magurokon). Magukat a civilizáció megteremtőinek tartották... Viszont egy ősfejedelmük is felvette Enki nevét (ami bezavarja Enki alakját), az ő vezetésével hajóztak Dilmunról a Folyamközbe a sumerok, és Enki király irányította a mocsarak lecsapolását és a csatornák építését.
A sumerok szerint Enki isten Apszuban vagy a tenger alatti palotájában él. Enkit nevezték hercegnek is, s magára az istenekre használatos név, az Anunnaki, annyit tesz: a herceg magja. Enki -más néven Éa, Nudimmud és Saitan- számított a Föld urának, az ember teremtőjének és segítőjének, a főisten Enlil ellenlábasa, az ős-Sátán, maga is Kígyóisten. Az összes tudás birtokosa, fémműves és alkimista, a mesterségek elterjesztője az emberek között. Enki papjait „kígyóknak” nevezték és beavatottak voltak.
Mikor Enmerkar (ie. 2900 körül) az uruki dinasztia második uralkodója háborúba keveredett, s ellenség ostromolta Uruk falait, egy titokzatos idegen jelent meg a falaknál: "az isteni Lugalbanda" ("a pásztor"), aki szószerint követségbe ment, az Ég Királynőjéhez, Inninhez és megmentette a várost. Ő lett Uruk harmadik királya, de mit sem tudtak Lugalbanda származásáról...
Kétségtelenűl az ókor mélyének egyik legtitokzatosabb figurája volt. Lugalbandát úgy emlegetik a mítoszok, mint fénylőt, aki nagy a tudásban, aki megtisztítja a szentélyt, aki úr és herceg.
Egy mítosz szerint onnan érkezett, ahol az Anzú madár fészkel. Lugalbanda táplálta Anzú fiókáit és feldíszítette a madár fészkét. Anzú fiókáinak „isteneknek való édes ételt” készített (vö. azzal, hogy a Főnixet a Grál táplálta).
Anzú magát „fejedelemnek”, az „igazságszerzők szeme-védelmezőjének” tudja. Miután Lugalbanda király lett Urukban, megerősítette Anzú kultuszát (Anzú= Imdugud). Az uruki nagy istenek házában felállította Anzú hatalmas szobrát, melynek „csodájára jártak”.
Anzú fészke a Vénusz istennőjének, Inninnek (Később Istárnak nevezték) a „karneol hegyén” található. Fészekről a mítosz azt mondja, hogy „atyám, Enlil hozott ide, mint valami nagykapu, a hegység zárja vagyok”. E kapu mögött található a fészek. Anzú a segítségért cserébe felruházta Lugalbandát a gyorsaság képességével és a villám erejével. Egyszer segített neki kijutni egy megközelíthetetlen hegységből. Lugalbanda előtt Anzú „teljes méltóságában mutatkozik” és az „égen ragyog”.
A karneol hegy tetején állt „Enki sas-fája”. Az óriásfa gyökerei egy hét ágra szakadó föld alatti folyóba értek. Ezen a fán épített fészket a „zöldtestű” Anzú (szintén zöld testű Hórusz vénuszi óriásmadara). A madár rikoltásától „megrendül a föld” és a „fészkéből rémület árad”. Az óriási madárban nem nehéz felismerni az egyiptomi Főnix és az indiai Garuda párját. Anzú fészke azonban a történelem előtti Baalbekben volt.
A fészek maga felszállóhely. A fészekből kijövő rémület, a felszállással bekövetkező hang, fény és hőhatás, az űrjármű aljából kicsapó lángok.
(A mítosz szerint az első bábeli tornyot még itt, Baalbekben készültek felépíteni, s csak a vízözön után építették fel Sumerumban, azaz Mezopotámiában).
De Anzu persze ugyanaz, mint az egyiptomi Főnix, hogy biztosak legyünk benne ókori szerzőket idézhetnénk, akik még leírták azt az egyiptomi őshagyományt, hogy mielőtt az óriási, csillogó madár visszatérne nagyon távoli hazájába, előbb leszáll a libanoni hegyekben... és ide tart Gilgames is, Lugalbanda fia, ötven harcosával együtt. A Cédruserdőbe mennek, hogy "megnyissa" az Annunakik lakóhelyét. Valójában a beavatást keresi, Anzu fészkét akarja látni, s apja utmutatásait követi. Ezért öli meg a kapuőrt, Huwawát (ugyanezért jön majd ide két évezreddel később Illés próféta is, ötven kísérőjével). Abban a távoli ősidőkben, Innin, a sumerok vénuszistennőjének szentélye állt a "Cédruserdőben"...
Nálam így hajlik karikába a Vénusz, Lugalbanda, Anzú fészke... de Lugalbandáról, a zikkuratépítőről, a beavatottról még mesélhettem volna, de szerintem ennyiből is elég érthető, hogy mire gondoltam, mikor a háttérben megbújó "titkos történelemben" ugyanúgy előjön a Vénusz bolygó és a bolygó egykori földre tévedt lakói...
""Jó-jó, elvontatom a tradicionalisták trójai falovát Héliopolisz falai alól" - ez nem lesz nehéz, nemigen foglalkoztak Héliupolisszal..."
Valóban, Guenonnak egy cikkében találkoztam ezzel, de tulajdonképpen csak futólag említi, arra akar kilyukadni, hogy a 'Nap Földje' (ami átvitellel aztán Syria is lenne, Heliopolis központtal) ez, amit szokás szerint a primordiális székhelyhez, vagyis annak 'átviteléhez' kapcsol. Annyiban igaza van, hogy a primordiális központ, vagy valami ahhoz hasonló hely valóban megjelenik ilyen szerepben, nemrég találkoztunk is egy példával: "[Enlil] adta kezembe a sors rendeléseit 'A helyen, ahol a nap felkel'", ezzel is tovább bonyolítva az égtáj szimbolikát. A városokról szólva, Hermész mágikus városa, a Picatrix által említett Adocentyn szintén Egyiptom keleti részén helyezkedik el, és a torony, amit Hermész ott felépít, a 'Nap Háza'. Hogy még még tovább bonyolódjon, van egy félig misztikus város 'Líbiában', vagy 'Líbia Hegyén' is, ami a hermetikus Asclepius-ban szerepel, és ami a meghatározás szerint a 'Nap lenyugvása' felé található (vagy fog állni, mert messianisztikus színezete van, az eljövendő(?) Mennyei Jeruzsálemre hasonlít).
"Valamennyiben összefügg a pólussal is(ha jól emlékszem annak elmozdulásával)"
Ez érdekes lehet, persze rengeteg mítosz foglalkozik a forgástengellyel, és annak kizökkenésével is, sőt, 'pólusvándorlással is' (ezt pl. a HM idézi):
"Igen furcsa és láthatóan ősrégi történetet mesélnek a szkidipóní indiánok a világ végéről és kezdetéről. Különféle előjelek fogják megelőzni: a hold vörösre válik, a nap pedig meghal az égen. Az Északi Csillag az a hatalom, mely felügyelni fog a dolgok végezetekor, ahogyan a Fényes Esti Csillag uralkodott az élet kezdetén. A Hajnalcsillag, az ég küldönce, aki föltárta a sors titkait az embereknek, azt mondta, hogy kezdetben, az első nagy tanácsban, mely kijelölte a csillagnépességnek az állomásait, ketten közülük megbetegedtek. Egyikük idős volt, a másik fiatal. Hordágyakra fektették őket, melyeket csillagok vittek (Ursa Maior és Ursa Minor),5 és a két hordágyat az Északi Csillaghoz kötötték. Mármost a Déli Csillag, a Szellem-csillag vagy a Halál csillaga egyre följebb és följebb jön az égen, egyre közelebb az Északi Csillaghoz, és amikor közeledik az ideje annak, hogy az élet véget érjen, a Halál-csillag annyira megközelíti az Északi Csillagot, hogy elfogja a hordágyat szállító csillagokat, s ezzel halált hoz azokra a személyekre, akik betegen feküsznek asztrális fekhelyeiken. Az Északi Csillag ezután eltűnik és eltávozik, és a Déli Csillag veszi birtokába a földet és népét. Az összes dolgoknak véget vető parancsot az Északi Csillag adja ki, és a Déli Csillag fogja végrehajtani a parancsokat. A mi népünket a csillagok alkották meg. Amikor eljön az idő, hogy az összes dolog véget érjen, népünk kis csillagokká változik és elrepül a Déli Csillagra, ahová tartozik." Érdekes, hogy az Esti Csillaggal kapcsolják össze az 'Aranykor'-t, ez általában Szaturnusz szerepköre (ugyanakkor a déli iránnyal is összefügg máshol, éppen Enki, és a Déli Égbolt 'történései' kapcsán). A fentebbi történet persze igazi 'csillagmítosz'; én azonban úgy gondolom (és azt is gondolom, hogy ezzel nem vagyok egyedül), hogy a csillagmítoszok már másodlagos történetek, amiket már csak az eredeti történetek megőrzésére használtak fel.
Szóval van itt valami 'kozmikus' időzítés, ami mintha kimérné bizonyos idők eljövetelét, amikor bizonyos 'tetszhalott állapotban fekvő' személyekkel baljós események történnek. Hasonló logika ez, mint amit több mítosz a 'Az aláhullott hatalmas tűzről' tart, ami vagy a tenger fenekére hullik, vagy a tengerbe vetik, hogy el ne eméssze a világot. Persze ez a tűz folyamatosan 'issza' az óceán vizét, míg le nem telik a vizek által kimért hátralevő idő, mert akkor újból rászabadul a világra. Mindenfelé ott vannak ezek a 'messiási' időkben a föld, vagy a tenger mélységeiből felbukkanó pokoli alakok, akik csak arra várnak, hogy eljöjjön újra az ő idejük...
De akartál valamit korábban még mondani Enki támaszpontjáról!
"Jó-jó, elvontatom a tradicionalisták trójai falovát Héliopolisz falai alól" - ez nem lesz nehéz, nemigen foglalkoztak Héliupolisszal...
Éppenséggel keresek a feljegyzéseim között egy érdekes teóriát, amit pár éve olvastam. Mindenképpen különösnek találtam. Valamennyiben összefügg a pólussal is(ha jól emlékszem annak elmozdulásával), meg a föld mitikus Aranykorával, hogy az tkp. Ikrek világkorszakában volt.
Ha megtalálom, majd kiváncsi leszek, mit szólsz hozzá.
Jó-jó, elvontatom a tradicionalisták trójai falovát Héliopolisz falai alól. :-)
"Nem igazán tudok ezzel mit kezdeni, amit Mózesről írsz, mert tkp. másod, sőt harmadrenű források. Vagyis úgy nem szeretek tanulmányozni egy témát, hogy nem a legrégibb, tehát a leghitelesebb forrásokat veszem alapul." Ebben a saját nézőpontból teljesen igazad van, akkor, amikor azt vizsgálod, hogy mi lehetett az, ami 'valóságosan' egyes mítoszi minták alapjául szolgálhatott. Én összességében kicsit másfelől közelítek, tehát engem nem csupán ez az alap, hanem maga az egész mítoszi felépítmény, a maga ezer éveken át tartó módosulásaival, a toldozgatásokkal-foltozgatásokkal együtt is érdekel már önmagában véve is, l'art pour l'art; amikor már az interpretáció, az ősi képzeteket felhasználva, saját életre kel (persze azt gondolom, valamilyen módon mégiscsak mindig összefüggésben marad az eredetével, bármilyen síkon is nézzük).
"Hogy ez az Al-Khidr ki lehet (vagy mi lehet?), nem tudom, akihez Mózes menne "beavatásért". Emögött nagy rejtélyt látni -tekintve a forrást- nem tudok (csodálom, hogy valami dzsinn nem kerül a történetbe)."
Hát pedig ott van az, hiszen a Sátán(Iblis) a muszlimok szerint dzsinn... Mózes e története a Koránban persze valóban utólagos mitologizált hozzáadásnak látszik; de amiért ez nekem érdekes volt, az az, hogy a Korán szerkesztői, ott a nagy arab homokdűnék tövében a 7. századan egyrészt ismerték ezt a történetmintát, másrészt teljesen adekvát módon használni is tudták, és szükségesnek érezték mindezt Mózessel összekapcsolni; számomra ez már éppen elég rejtélyes.
""egyes források szerint (keresztelő) Jánost Oannésszel azonosítják"
- nyilván tévesen, vagy nem tudják, hogy Oannészről egyedül (!) Bérosszosz babilóni pap i.e. 3. században írt 3 könyvből álló Babilonikája beszélt, egyszerűen máig ez az egyetlen forrás"
Ez még nem zárja ki, hogy azonosítsák, a szokásos mitologizáló logika mentén (vagyis ez nem a személyt magát jelölheti, hanem a 'tisztséget', bár előbbi is lehetséges volna kis csűrés-csavarással, ami nem idegen azért az effajta gondolkodásmódtól). De most már megpróbálok jobban utána menni ennek, hogy tisztábban lássak.
"Erről a északi meg déli polusról, hogy melyik volt a primordiális székhely, szóval nem igazán foglalkoztam, de nem is tartozott a vizsgálódásim közé, sőt nem is tartozik tárgyamhoz. De képtelen is lennék a "Déli polusról", mint olyanról, mosolygás nélkül, áriákat zengeni. Vagy hogy hol volt még "másodlagos primordiális székhely" (ez megint a Guenonék kreációja, azokra a helyekre, amik valahogy nem fértek elméletük keretébe, de valahogy mégis be akartak rángatni vagy megmagyarázni)."
Nem akartam én itt belegyömöszölni a te logikádba minden áron a tradicionalista értelmezést egyáltalán, egyszerűen 'elloptam' az 'elsődleges' meg 'másodlagos' központ terminus technikusokat, amivel arra akartam utalni, hogy időben, térben, illetve civilizációs ciklusok szerint hogyan kerültek egyre 'távolabb' az ősi tudást fenntartó központok attól az eredeti helytől, ahol 'az istenek először a földre szálltak', miközben a sajátos mitológia vagy szimbólumnyelvben megőrizték annak attribútumait.
Megpróbálom egy kicsit érthetőbben megfogalmazni, amit ebből az északi, illetve déli pólusból ki akartam hozni. Először, azt már láttuk, hogy miképpen helyeztek északra a különböző hagyományok egy ilyen központot. Másrészt viszont, megint csak a legkülönbözőbb hagyományok, ha talán kisebb számban is, de mégis szignifikáns módon beszélnek ilyesmiről egy olyan helyen, ami viszont úgy tűnik, délen volt (teljesen függetlenül most Guénontól stb., már csak azért is, mivel ő se nagyon foglalkozott ezzel, legalábbis nem emlékszem), és erre, ha csak a magam számára is, de 'magyarázatot' keresek; hiszen nyilván emlékszel, már Dante kapcsán is előjött ez nálam.
Nem igazán tudok ezzel mit kezdeni, amit Mózesről írsz, mert tkp. másod, sőt harmadrenű források. Vagyis úgy nem szeretek tanulmányozni egy témát, hogy nem a legrégibb, tehát a leghitelesebb forrásokat veszem alapul. Forrásoknak éppen források ezek is, de már teljesen átformálódtak, keveredtek (arról nem is beszélve, ha mindenről eszembe jut valami, a végén meg már azt sem tudok mit kerestem eredetileg).
Én nem hiszek abban, hogy mindenféle középkori zagyvaságokat, legendákat kellene előbb tanulmányozni, hogy azokban lenne titkon, megbújva mégis leírva valami "hiteles" információ (sz.kőművesek és más szekták, stb), nem a régibb és hitelesebb anyagokban.
Beszélsz a "primordiális központokról", szóval itt a hagyományokat lehet idézni bizonyságul, hogy ez valahol az északi sarkon vagy arrafelé lenne. Guenon, Evola rendszerint ide helyezték, majd az Atlantiszra került szerintük. Van is ebben logika, meg amit a "föld köldökéről", a "közép kövéről" írkálnak, de tkp. egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a sok "bizonyság" ez valóban így is volt, vagyis inkább ezt jelentette. A hagyományok mindig az "ember" szemszögéből látták a világot. Na, most ők erre építetettek egy olyan "rendszert", ami lehet csak az ő "tradicionalista" észjárásukban leledzik (de maga a tény, hogy északon volt az első ilyen székhely, természetesen még igaz lehet). Az egész összehordott anyagból levont következtetéseiket én nem tartom többre, mint a végletekig csiszolgatott magyarázgatásnál, ravaszul összetákolt "művitörténelemnek"...
Én mindig azt gondoltam, hogy a régiek Hüperboreászán ami elsüllyedt a Jeges-tengerben, volt a vénuszi beavatók első bázisa. Az emberi hagyomány (tehát a germán, kelta, görög, indiai,tibeti, stb) megtette ezt a helyet az istenek, angyalok hazájának, a beavatás helyének, s ha úgy tetszik: "primordiális központnak". Holott valószínűleg okkal választották ezt a helyet a vénusziak, hogy első bázisuk legyen a földön, s az a rengeteg okoskodás, logikai sakkozás, amit a tradicionalisták az oldalak százain lejátszanak a "tengelyről", a "sarkcsillagról" és hasonlókról, valójában csak egy gyakorlatis faj által letelepedésre alkalmas hely utólagos belemagyarázása lenne, emberi szempontból. Valószínűleg ez áll az egész mögött. Ha valaki elolvassa Guenon, vagy Evolát, s már több száz oldalt letudott, végül még mindig azt konstatálja, hogy most sem tud semmit, legalábbis semmi konkrétumot (szegény Evola báró még -mgefeledkezve magáról- "évtízezredekről"! beszél Hüperboreász esetében, pedigh ódzkodnak az évszámokról!). De elég ravaszan megkerülnek mindent, ami konkrét tudományos ismereteket igényelne: tehát csillagmítoszokról beszélnek, de a csillagászati számításokhoz nem értenek; mindenféle csapásokról, de sem a geológiához, sem földtanhoz nem értenek, hosszasan értekeznek az alkímiáról, vagyis annak "belső mitológiájáról", de magáról a gyakorlatról halvány dunsztjuk sincs, a modern kémia eredményeit sem ismerik. De igyekeznek is elkerülni ezt, s nem fogalmaznak meg ilyen irányokban semmi konkrét dolgot amit azzal ütnek el, hogy hangoztatják"elbvetik a modern tudományokat", de ez csak arra jó, hogy egy csillagász, geológus, építész, kémikus stb. ne tudjon beléjük kötni, vagy ne röhögje ki őket.
Végül már úgy állítják be a régi alkmistákat ezek, mint aki egész nap csak szertartásokat végzett, sőt saját vallása és mitológiája volt, csak az a kérdés, hogy akkor mikor dolgozott a műhelyében? Meg az, ha most előjönne egy régi héliupoliszi alkimista, úgy az Guenonnal vagy egy kémikussal értené meg jobban egymást...?
"Olyan téma ez, ami végig vonul az egész okkult történelmen, a 'Láthatatlan Feljebbvalók' halhatatlan követei"
- valóban előfordul, de amúgy meg logikus is is hogy vannak akik háttérben maradnak, de ez igazából csak a középkorra vonatkozik, az ókorból nem nagyon van erre feljegyzés: de jó példa lett volna erre Ábrahám esete Melkhizedekkel, ha nem maradt volna fenn ez utóbbi neve (de ezt azt hiszen te észrevetted). De amugy is tele vannak a hagyományok ilyesmikel: a szentek összevissza utazgatnak, hősők még nagyob hősök elé vonulnak, annak jelentenek, majd az megint jelent egy még nagyobbnak. Az okkultista kutatóknál állandó keresés folyik, hogy "ki a főnők"? Mint erről jó párszor olvastam, s ide megy a "világkirály" fogalma is, aki náluk valamiféle "titkos király", akinek titkon minden király engedelmeskedik (van aki megfejeli még azzal, hogy a "világkirály" is jelent valakinek...)
A zöld színről hasonlóan vélekedem, hogy kapcsolatban van -természeténél fogva is- az első primordiális székhellyel, s ezáltal, vagy ezen túlnyúlva, magával a Vénusz bolygóval is.
Hogy ez az Al-Khidr ki lehet (vagy mi lehet?), nem tudom, akihez Mózes menne "beavatásért". Emögött nagy rejtélyt látni -tekintve a forrást- nem tudok (csodálom, hogy valami dzsinn nem kerül a történetbe). Az arab és zsidó hagyomány szinte a legelképesztőbb meséket gyártotta Mózes alakja köré (ebben a Korán sem különb). Az biztos, hogy az arábiai araboknak semmilyen eredeti hagyományuk nem volt Mózesről, csak sokkal később fedezték egyáltalán fel alakját, s került be a hagyományukba.
Ha úgy kérded, hogy szerintem volt-e Mózesnek feljebbvalója -mert a Biblia szerint nem, hisz ő volt a "vezér"- úgy azt mondhatom, hogy szerintem volt, sőt feljebbvalói voltak, és valószínűleg, ezek utasításait követte Egyiptom kirablásában... (és nem egy öntörvényű lázadó volt). De nem is akarom túlmagyarázni, hisz a végén magad is írod: "Mindez amit fentebb felvázoltam, természetesen nagymértékben szimbolikus és 'mítoszi', abban az értelemben, hogy itt már sok kézen átment, szerkesztett, foltozgatot..."
"egyes források szerint (keresztelő) Jánost Oannésszel azonosítják"
- nyilván tévesen, vagy nem tudják, hogy Oannészről egyedül (!) Bérosszosz babilóni pap i.e. 3. században írt 3 könyvből álló Babilonikája beszélt, egyszerűen máig ez az egyetlen forrás (vagyis a könyv töredékei), melyek ezen a néven említik az a lényt, aki a tengerből jött elő, még mielőtt királyság volt, és okította népet.
"Mózes egyébként még egy igen fontos tulajdonságban egyeznek, mindkettejük arcán ott van az a melammu, a 'félelemteljes ragyogás', amit többször említésre került már itt..."
- igen valóban felvetődött többször, és jól is látod, bár kezdeni én sem tudtam vele. Iaszonról is ugyanezt írták, mikor vitte az Aranygyajút, szóval akik kapcsolatba kerültek a Grállal vagy rokontárgyakkal, azokról jegyeztek meg ilyeneket a különböző hagyományok.
Erről a északi meg déli polusról, hogy melyik volt a primordiális székhely, szóval nem igazán foglalkoztam, de nem is tartozott a vizsgálódásim közé, sőt nem is tartozik tárgyamhoz. De képtelen is lennék a "Déli polusról", mint olyanról, mosolygás nélkül, áriákat zengeni. Vagy hogy hol volt még "másodlagos primordiális székhely" (ez megint a Guenonék kreációja, azokra a helyekre, amik valahogy nem fértek elméletük keretébe, de valahogy mégis be akartak rángatni vagy megmagyarázni).
"Enkiről, Zúról, Lugalbandáról és az ősi támaszpontjukról lenne még hozzátennivalóm, de már nem akasztalak meg Mózes tárgyalása előtt (itt főleg a a Vénusszal való kapcsolat jött nekem elő, amit nem hoztál fel)." Az jöhet, én ha jól emlékszem közvetlenül még nem találtam ilyesmit. Van egy olyan szál, ami Lucifer felé vezet, ez pedig a tengerbe hulló különböző tüzes alakok történetei, de ezt még nem tekintettem teljesen át.
Mózes utazásával biztosan nem mondok neked újat; hogy apokrif-e, az nézőpont kérdése, a zsidók és a keresztények számára az, a muszlimoknak kevésbé, lévén a Korán 18. szúrájában lakik. Ez egy rendkívül érdekes fejezet amúgy is a Hétalvókkal meg Góg és Magóg körülzárásával. Musa története a kettő közé ékelődik.
18.60. És emlékezz arra, amikor Mózes azt mondta a legényének: "Nem nyugszom addig, amíg el nem érem azt a helyet, ahol a két tenger egyesül, vándoroljak bár hosszú évekig!" 18.61. Miután ők ketten elérték a helyet, ahol a kettő egyesült, elfeledkeztek a halukról. Az pedig szabadon a tengernek vette útját. Miután tovább haladtak, Mózes azt mondta a legényének: "Hozd ide a reggelinket! Elfáradtunk utazásunkban." A legény azt mondta: "Gondolnád-e, mi történt? Amikor meghúztuk magunkat a sziklánál, elfeledkeztem a halról - és csakis a sátán feledtette el velem, hogy ne emlékezzek meg róla -, és az csodálatos módon a tengernek vette útját." 18.64. "Ez az, amit kívántunk" - mondta Mózes. És visszatértek, lépteik nyomát követve. 18.65. És fölleltek egy szolgát a mi szolgáink közül, akit kegyelmünkből kegyelemben részesítettünk és tudásunkból tudásra tanítottunk. 18.66. Mózes azt mondta neki: "Követhetlek-e téged, hogy taníts engem az igaz útról, amelyről te tanítást kaptál?" 18.67. "Nem fogsz tudni türelemmel kitartani mellettem" - mondta az. 18.68. "Hogyan is tarthatnál ki türelemmel olyasvalamiben, amit tudással nem fogsz át?" 18.69. Mózes azt mondta: "Ha Allah úgy akarja, állhatatosnak fogsz találni és parancsolj bármit is, nem fogok ellenszegülni."
Ahogy azt megállapították, a történet nagy hasonlóságot mutat a Sándor regény egyik epizódjával, de erről később. Azt hiszem túl sok magyarázat nélkül is látható, miért volt hasznos az előzőekben annyit időzni Enki 'halbirodalmában', a vizek egybefolyásánál. A mítoszi logika könyörtelen, Mózesnek, mint ígéretes grálfelhajtónak, el kellett látogatnia oda, ahová már elődeinek sok ezer éveken keresztül, a messzi-messzi beavató központba, a 'vizek egyesüléséhez'. A Sátán feledtette el, ki más, hiszen éppen ő is ott lakik. Mózes úgy látszik, nem bánta a halvacsora elúszását (emeljük meg a kalapot, ezek a régiek nem kis szakrális humorérzékkel rendelkeztek a szimbólumok összeszövését illetően), a Sándor regényből tudjuk, hogy ez egy sós hal volt, persze hogy az, hiszen a sós vizek itt találkoznak Enki Abzujának mágikus édes vizeivel, ahol 'néhány ezer éve' Gilgames és Utnapistim is találkozott az Élet Vizének forrásánál. Mózes valóban nem bánta: "Ez az, amit kívántunk", nem bánta, mert erről ráismert, hogy jó helyen jár. De miért is zarándokolt el ilyen messzire Mózes, Jehova kiválasztottja, akiről azt hinnénk, hogy ő volt az első számú szolga Isten előtt? Nos, ez nem így van, mint láthatjuk, mert volt valaki, aki még nála is nagyobb, és éppen hozzá igyekezett Mózes, hogy a tanítást és a beavatást elnyerje tőle.
Al-Khidr, a Zöld 'Halember'
A muszlim hagyomány ezt a titokzatos alakot Al-Khidr néven ismeri, aminek jelentés 'A Zöld'. Akik járatosak kissé a tradíció némely terén, és ismerik az idevágó 'útmutatásokat', ezen nem lepődhetnek meg; a zöld szín a poláris, reguláris beavatási központ jelvénye; Enki Zöldellő földje is ez, ahol a pólusnál 'zöldes fény' dereng. Al-Khidr, ez a titokzatos, háttérbe húzódó, halhatatlan vándorló követ és mester pedig, aki a 'frontembernek' átadja a megbizást, ő sem ismeretlen; a primordiális középpont küldöttje ő, akár csak egyik elődje, a 'hallény' Oannész; de ugyanez a figura(vagy legalábbis, ugyanez a szerep) Melkizédek is, akitől Mózes 'szellemi őse', Ábrahám vette át az áldást és a felavatást, és aki szintén magasabb rendű beavatott volt, mint maga a nagy Ábrahám.
Olyan téma ez, ami végig vonul az egész okkult történelmen, a 'Láthatatlan Feljebbvalók' halhatatlan követei örökzöld téma az ez irányú információk és dezinformációk tengerében. Hogy kissé felmérhessük ennek jelentőségét, csak utalok arra, hogy az egyik legrégebbi, máig fennmaradt 'keresztény' közösség, Mirdad kedvelt mandeusai, akit Jánosi Keresztényeknek is neveznek (és akiknél rendkívül fontos szerepet tölt be a rituális víztisztelet és a víz általi megtisztulás), egyes források szerint (keresztelő) Jánost Oannésszel azonosítják. Ennek fényében kissé másképp fest már Jézus megkeresztelésének története is a 'vizek közepén', ahol immár a mennyei és a földi vizek folynak össze. János szájába azonban már egy kissé paradox mondást adnak, aki azt mondja, hogy nagyobb az, aki utána jön; 'János igyekezett visszatartani: "Nekem van szükségem a te keresztségedre - mondta -, s te jössz hozzám?" Jézus ezt mondta: "Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva."'
Jézus tisztában volt vele, hogy kell történnie a dolgoknak. Amit János mond, az metafizikai nonszens, csakis 'magasabb rendű' paptól kaphatja meg adott pillanatban a beavatást, a reguláris átadás szabályát még 'Isten fiának' is be kell tartania. Persze helyénvaló kérdés, hogy mik is ezek az előírások, és kik is írták ezt elő, és kitől kapta maga János a beavatást; némileg költői ez a kérdés, de a szabályzat némely töredékét már felfejtettük. A Jézus történetben persze már egy kissé más, szellemi dimenziót kap az egész dolog; amit gyaníthatunk már Mózes esetében is, nála azonban tudjuk, hogy 'valóban' hurcolászta a 'Grált', míg ezzel kapcsolatban Jézusnál sikamlósabb talajra érünk. Úgy tűnik azonban, hogy János és Jézus már egy akkor is sok ezer éves beavatási processzust hajtott végre, sőt, menetrend szerint megjelenik a Sátán is, éppen Jézus vízbeavatása után: 'Akkor a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett.' Persze, hiszen tudjuk, hogy a Sátán éppen ennek a helynek a közelében lakik. És hát megint ez a titokzatos mózesi 40-es szám, meg a mózesi éhség; igazán sajnálom, hogy a Sátán nem halakká akarta a köveket változtatni, de nem vagyok telhetetlen, foglalkozott Jézus éppen eleget ezután is még halakkal. A negyvenes szám gyökeréhez ennek szellemében egy kissé közelebb kerülünk, ha megint az 'Őshalat' vagy Sátánt, stb., vagyis Enkit vesszük elő, csodák csodája, az ő 'nevének a száma' szintén 40. Enki(ezzel persze nem volt egyedül a sumer panteonban, sőt, akár 'démonok' jegye is lehetett) és Mózes egyébként még egy igen fontos tulajdonságban egyeznek, mindkettejük arcán ott van az a melammu, a 'félelemteljes ragyogás', amit többször említésre került már itt, és amely az iráni hvarna-nak felel meg, ami szintén glória, és amit átvitt értelemben szintén 'mennyei mandátum'-ként, vagy 'reguláris meghatalmazás'-ként értelmeznek, vagyis egy speciális, magas fokú beavatás egyfajta ismertetőjegye ez. A keresztény vonallal itt nem is akarok különösebben foglalkozni (főleg valamiféle vitába bocsátkozni ezzel kapcsolatban), de ez azt hiszem eléggé rávilágított arra, hogy volna mit megkapargatni, és tovább is lehetne indulni a 'Jánosok' szálán, de ez most talán túlságosan messzire vinne a főcsapástól.
A Sándor regénybeli epizód kapcsán annyit érdemes összefoglalásul megjegyezni, hogy némileg jobban a Gilgames történetet követi; Nagy Sándor elindul egy fáradtságos utazásra, hogy fellelje az Élet Vizének Forrását. Eközben át kell haladnia a Sötétség Birodalmán (amiről már korábbról tudjuk, hogy szintén poláris tulajdonság), mígnem egyszer Sándor szolgája, András meg akarja mosni a sós halát, akár Mózes szolgája, a hal azonban elúszik, lévén ez itt már az Élet Vize. András utána ugrik, és maga is halhatatlanná válik, erről azonban csak később számol be Sándornak, aki így elvéti a halhatatlanságot. Ez a rész persze Gilgames történetéhez áll közelebb, aki szintén elvéti ugyanezt, csak az ezt kiváltó alak mosódott el kissé az évezredek alatt. Az egészről itt lehet olvasni, ha valaki tömören át akarja nézni.
Dhul-Quarnayn/A Kétszarvú/Nagy Sándor és Khizr, középen a reanimált halakkal.
Az Iskandar Naama más változatokat is közöl, az egyikben Khizr világosítja fel és irányítja Nagy Sándort a Halhatatlanság Forrása felé. Ez a változat egy igen érdekes információt megőrzött, miszerint ez a hely a Sarkcsillag alatt található, fenn, északon, ahová el is jutnak. A hagyomány tehát az északi pólushoz is hozzáköti ezt a helyet, míg korábban azt láthattuk (és én még csak igen keveset idéztem), hogy a déli pólusra utal sok jel. Érdekes probléma, kíváncsi vagyok, Schenouda hogy látja ezt. Az bizonyos, hogy sokan mintha csak az északi pólusról akarnának tudni, mint primordiális központról. Az axiális szimbolika azonban már önmagában is felveti, hogy a déli pólusnak is jelentőségteljesnek kellett lennie, ezt azonban, tudomásom szerint, csak a HM vette eddig komolyan - persze lehet, hogy most elsiklok valami felett, ez még részemről mélyebb kutatásokat igényel a déli pólussal, valamint a déli és az északi pólus viszonyával kapcsolatosan. Persze itt megint a primordiális központokról van szó; a másodlagos központok még bonyolultabbá teszik a képet (mivel ezekbe, mint azt sejtem, beleszőtték az elsődleges központokat jellemző szimbolikát is), de talán Schenouda éppen ezekről is tud mondani valamit, ahogyan azt Pharos esetében is megosztotta velünk.
Al-Khidr-ről is el lehetne mondani még néhány érdekességet, de azt hiszem ennyi egyelőre elég; a szúfiknál egyébként nagy becsben áll, némely csoportjuk hozzá vezeti vissza a beavatási láncát.
Mindez amit fentebb felvázoltam, természetesen nagymértékben szimbolikus és 'mítoszi', abban az értelemben, hogy itt már sok kézen átment, szerkesztett, foltozgatott stb. szövegekről van szó (amit nyilván már sokszor nem is értettek, így fene tudja, hogy mit változtattak át, vagy ollóztak ki; persze lehet jobb is, ha nem tudták, mert akkor lehet eltüntetik az egészet), a lényegnek azonban lényeges elemi megőrződtek, amelynek gyökerében Schenouda gondolatmenetét követve, helyenként konkrét alapzatot sejthetünk.
Enkiről, Zúról, Lugalbandáról és az ősi támaszpontjukról lenne még hozzátennivalóm, de már nem akasztalak meg Mózes tárgyalása előtt (itt főleg a a Vénusszal való kapcsolat jött nekem elő, amit nem hoztál fel).
Oannész vagy maga Enki volt, vagy Enki követe. Enki persze ugyanugy azonosítható a lázadó herceggel, a Sátánnal is...
De ezek a dolgok valójában nem ellentmondásosak, hiszen az ősi népek asszerint váltogatták jó és gonosz isteneiket,, hogy melyik idegen csoporttal kerültek kapcsolatba vagy jött létre kötük "szerződés", vagy ki állt "nyerésre". Tehát amelyik az egyik népnél démoni isten, az ősgonosz, addig egy másik népnél ugyanaz az isten a legfőbb jó. Igazából ezért is nem szeretnék belemenni, ilyen dualiszikus vagy a végletekig szétlogikázott (Guenon, Evola) magyarázatokba, mert nincs értelme, vagyis erre az eshetőségre azok nem is gondoltak, így számomra majdnem tárgytalanok. Mikor én a Sátánt, Lucifer, Azazélt a bukott angyalokat a gonosz, a rossz oldalra sorolom, nem teszek mást, csupán -az egyszerűség kedvéért is- elfogadom a zsidó-keresztény álláspontot.
"Tekintettel arra, hogy Gilgames láthatóan megnyit egy új átjárót, az előzőt be kell csukni. Ez történt Odüsszeusz esetében is; miután megérkezett Ithakába a Poszeidónnal kötendő új szövetség feltételeivel, a szegény phaiákoknak végük volt. Szkheria nem volt többé. Miután ez az állomás bezárult, a földből kinövő hegyek torlaszolják el Nauszikaa gyönyörű szigetét, mely azontúl "tiltott föld" lett az utazók számára."
Odüsszeusz tehát, miután kifutottak a Phaiákok sólyomsebes hi-tech hajóin, vénuszkeltére el is érték a szigetet, amit Schenouda Pharosszal azonosít, nem teljesen alaptalanul. Amit korábban Menelaosz elmesélt Thélemakhosznak pharoszi kalandjáról, hogy fókabőrbe öltözve cserkészték be a Tengeri Öreget, aki nevéhez híven oroszlánná, sárkánnyá, párduccá, vadkanná, vízzé és fává alakult, csak hogy megkérdezzék, vajon melyik isten is neheztel rá; nos mindez a legvaskalaposabb szószerintértelmezőket is meggyőzhet arról, hogy itt bizony valamit rejt a mítoszi nyelv, és talán Homérosz is. A Tenger Véne néven ugyanis vele még osztoztak egyéb 'hallény' tengeristenek, mint Nereusz és éppen az a Phorcys, akinek híres najád barlangja elé odahalmozták a phaiákok a kincseket.
Szólt, s indult be az árnyas üreg mélyére az isten, hogy kikutassa a barlang rejtekeit; mig Odüsszeusz hozta idébb aranyát, meg az érc kincsét, a szilárdat, s jólszőtt köntösöket, phaiák vezetők adományát. Elrejtette egészen; a nyílást fedte be kővel
A vízi barlang mélye 'belülről' kissé tágasabbnak tűnt az előzőekben, hiszen belül mindenféle fura 'gépezeteket' rejtett, nem is beszélve a két hatalmas útról, 'ég és föld' találkozóhelyéről, amiről persze már felismerhetjük e mítoszilag tágas helyet, 'ég és föld kikötő-oszlopát', Phorcys-Enki tengeristenek kikötőjét.
S hosszu szövőszékek kőből, ezeken meg a nimfák tengeri bíbor szép szövetet szőnek, csoda látni; s vannak örök források benne; bejárata kettő: egyiken, északról, szállhat le a földi halandó, másik, dél fele, isteneké, s ezen át sose járhat ember, mert ez az út a haláltalan égilakóké.
Korábban töprengett Schenouda az itt található berendezési tárgyakról, ezt annyival tudnám kiegészíteni, hogy Enki abzui vizi-palotájában szintén feltűnnek a 'szövetek': "Az Úr felállította szentélyét, gondosan munkált belsőjű szentélyét. E szentély, melynek belseje szövött fonál, minden képzeletet felülmúl.". Hogy mi lehetett ez, az továbbra is rejtély, mítoszilag azonban nem vagyunk távol a sors fonalát szövő nimfáktól, hiszen Enki éppen a 'sorsok szövője is' abzui palotájában; 'szövőszéke' meg persze a sorstáblák. Csendesen utal is erre Homérosz a 'tengeri bíbor'-ral, és hát valljuk meg, a kő szövőszék megint csak kódnyelvi paradoxon, de már koránt sem teljesen értelmetlen, hiszen jól tudjuk, a sorstáblák ugyanígy kőből készültek - amiről ezek szerint Homérosznak is, vagy legalábbis annak a beavatási vonalnak, amihez tartozott, tudomása kellett, hogy legyen (és hogyne lett volna tudomása, hiszen ezer évekkel később még mindig ezzel operáltak, Mózes kőtábláinak formájában).
Azt látjuk tehát, hogy Odüsszeusz, miután misszióját teljesítve elhozza az előző, valószínűleg atlantiszi civilizációs ciklus (megmaradt) székhelyéről a Kincset, annak rendje szerint ellátogat az 'isteni' központba, a vizek és az ég és föld találkozási pontjába, ahol a 'beavatottak' a történelem fonalát szövik (ízlelgessük kissé ezt, a beavatottak titkos társasága átveszi 'istenétől' a sorsszövés feladatát (vagy azonosul vele), a maga módján és eszközeivel próbálja alakítani a történelem alakulását). Ez valószínűleg persze már nem az mitikus, ősi poláris székhely, hanem egy másodlagos központ, Schenouda felfejtését követve valahol a Földközi-tengeren, valószínűleg Pharoson. A beavatottak azonban továbbra is beleszőtték ebbe az eredeti, valóban primordiális székhely és istenük attribútumait.
'Posszeidon' meg, miután türelmesen bevárta a hazatérő phaiák hajókat, valószínűleg örökre eltüntette az atlantiszi nyomokat, Szkheriával együtt.
És eközben megint csak világossá válik egy másik mozzanat, ami felé Schenouda kitartóan terelget bennünket, egy másik rabló, Perseus története, aki szintén az atlantiszi nyugatról hozza a szörnyű fegyvert, a gorgófejet. De a Gorgók Phorcys lányai...és ezzel a szálakat mi is összeszőttük.
(És most már tényleg Mózes apokrif utazása következik.)
Egy kis továbbgondolás: "furcsa hogy ezt mondom, de nem létezik, hiszen megannyi különböző dolog egyesített, idealizált fogalma már ez". Ez így talán kissé sarkított, és ott van Schenouda különös feltevése arról, hogy ezek a tárgyak, vagy legalábbis egy részük egymással összefüggésben egy 'szuperszerkezetet' alkottak (remélem Mirdad továbbra is megőrzi példás nyugalmát); bár nem tudom hogy ebben az elképzelésben inkább csak Schenouda a Grál eszméje iránti tisztelete mutatkozik meg, vagy konkrét értesülés :-) Persze tudom, volt már erről kissé szó korábban, Osiris szétszedése és összerakása kapcsán, ha jól emlékszem arra jutottunk, hogy legalábbis egy gerince és feje külön is létezett (Djed I. és II.), de ez megint csak egy elvarratlan szál.
Térjünk most vissza a rablóinkhoz, először a Zú madárhoz, van néhány részlet, amivel korábban nem foglalkoztunk, és most éppen az előző hozzászólásban vázolt alaptörténethez vezet. Zú Enliltől rabolja el a sorstáblákat, de nem Enlil volt az, aki azokat először birtokolta, ezt olvastuk: "Enkit a régmúlt időkben megbízták, hogy határozza meg az univerzum rendjét. Ő pedig táblákra feljegyezte e rendeléseket, és átadta azokat a sorsot kimérő isteneknek". Ennek mikéntje az Enki és a Világrend c. mítoszban fennmaradt. Érdemes egy kicsit megállni Enki alakjánál, mert ő egymagában egyesít sok számunkra érdekes isten attribútumait: a mágikus büölcsesség ura, tanácsadó és tanító, a 'mélység vizeinek' istene, s egyben kézműves és felmérő-kimérő(tervező)-építész istenség is; valamiféle Thoth-Ptah alak. Éppen ilyetén szerepe miatt kapja meg az Univerzum Kimérésének feladatát, vagyis az Új Világrend kialakítását, a me-k meghatározását, s valószínűleg a sorstáblák is az ő művei, amik felett azonban a fennhatóságot átruházza Enlilre. Ezzel kapcsolatban azonban, mint gondolhatjuk, folyamatosan bonyodalmak támadnak, a mítoszok egy része már Enki házába helyezi a sorstáblákat; Ninurta győzelme után Enlil panaszkodik is, hogy bár a Zú-t leverték, a sorstáblákat nem kapta vissza, azok Enki birodalmában maradtak, ahonnan megint csak Ninurta akarja továbbrabolni azokat, és mint láttuk, Enki egy titokzatos teknőc segítségével tanítja móresre Ninurtát, aki fogságba esik a teknőc által vált mély gödörben. Egyébként ez a teknőc folyamatosan feltűnik (geometriailag középponti) szerepben, emlékezzünk csak Indiából a tejtenger kiköpülésére, ahol Visnu kénytelen volt Teknőc Avatárájának alakját felölteni, hogy a 'tenger mélyén' tartása legyen páncéljának hátán a köpülőfa szerepét betöltő Mandara hegynek. Újfent az axiális szimbólikánál vagyunk tehát, mert kozmológiailag ez a köpülőfa a föld forgástengelye, és egyben az axiális világhegy, amelynek gyökere az alvilág vizeibe nyúlik, a csúcsa pedig az egekbe. Mindebből már logikusan következik, hogy a teknőcöt valahol az 'alvilág vizeinek' legmélyén, tehát a déli tengerek legalsó pontján kell keresnünk, ami persze nem más, mint ahol maga az axiális világhegy átdöfi a tenger fenekét; egyszóval kénytelenek vagyunk azt a következtetést levonni, hogy a Déli-Sark ez.
És ezzel többet nyerünk, mint ami most ebből látszik, mivel ismert vonatkoztatási pontként immár használhatóvá válik, ha valahol a mítoszok jelentőségteljesen a 'tenger fenekéről' beszélnek. HM: "De Vergilius még ennél is többet kínál. A Georgikonban (1.242f) ez áll: "Az egyik pólus mindig magasan fölöttünk van, míg a másik, a lábunk alatt, látható a fekete Sztüxről és a pokolbéli árnyaktól.". Világos, hogy a régiek érthető okoból a lentet (a mélyet) a déli iránnyal kapcsolták össze, a déli pólust pedig a pokollal, vagy legalábbis aminek közelében erednek az alvilági folyók. És egyéb csatornák is, hiszen Dante ugyanezt a sémát követi (nem véletlenül kalauza itt épp Vergilius!), a déli hegy nála a Purgatórium, ahová egy titokzatos barlangon, vagy csatornán keresztül jutott el a Pokol legmélyéről, de sajnos az utazás részleteit nem osztja meg velünk.
Családi jelenet, jobbra Enki, két vizével avagy folyójával, amiknek összefolyása önmaga; valamint állataival: halaival, madarával és az 'egyszarvúval' lába alatt. A teknőc, úgy tűnik, szabadságon van.
Visszatérve Enkihez, akinek a birodalmában ott ez a déli teknős, ezek után már nem lesz nehéz észrevennünk, hogy ez valóban a déli, 'vizes' régiókban terül el. Enki birodalma ugyanis az Abzu, ami tulajdonképpen a 'Bölcsesség tengerét' jelenti (milyen szép metafora ez megint, ezernyi értelmezési szinttel; összeesküvés elmélet rajongók összevethetik a 'Dalai Láma' titulussal ;-), érdekes módon ezek a bölcsesség vizei az alvilág mélyi vizek, a föld mélyén gyülekező édesvizek, ahonnan ezernyi rejtett csatornán keresztül jutnak újból a felszínre (ennek emlékezete még Kirchernél is élt); szimbolikusan tehát teljesen érthető, hogy Enki templomaiban, de nem csak ott, hanem tulajdonképpen minden más szentélyben is, ha kapcsolatba akartak lépni ezekkel a vizekkel, lefelé kellett csatornákat ásniuk (persze hogy ennek a kultikuson kívűl egyéb haszna is legyen, ahhoz más fajta 'technológia' is szükséges). A fentebb vázolt szakrális geográfiából következően Enki vizei, az Abzu valahol délen összegyűlnek, avagy kijutnak a felszínre, ahol keverednek a Földet körülölelő sós óceán vizeivel. És ezt a kapcsolatot nagyon jegyezzük meg, mert rengeteg helyen hasznát tudjuk venni. Kezdve például azzal, hogy immár érthetjük, mi is volt a 'vizek egybefolyásának' eredeti mítoszi képlete, mivel itt találkoztak az édes és a sós vizek, és az alvilág folyói is. Az értelmezés az egyes mítoszi előfordulásoknál sajnos azért nem lehet egyértelmű, mert ugyanezt a képletet alkalmazták az ebből az eredeti képből 'derivált' esetekre is, ez látszik éppen Enkinél is, ahol egy hármas megfelelés keretében azonosították a Tigris és az Eufrátesz folyókkal, és természetesen Enki székhelye a két folyó mitikus, hajdanvolt egybefolyásánál, Eriduban volt, és persze ez az egybefolyás egyben a tengeri torkolat is volt, tehát ráadásként megmaradt a sós és az édes vizek egybefolyásának képe a folyóké mellett. A mítoszokból azonban érezhető, hogy Enki eredeti helye nem itt volt, hanem a vizek 'primordiális' összefolyásának helyén, az Abzunál, délen. Enki itt székelt tehát, a sorstáblák eredeti készítőjeként, aki valamilyen okból, talán békésebben, mint a Szaturnusz-Zeusz átmenet esetében, átadta azt Enlilnek; sok nyugta azonban nem volt ettől, mint azt már láttuk, és még látni is fogjuk.
Az Enki és a Világrend mítoszból megtudunk azonban egyéb érdekességeket Enkiről és birodalmáról is. Enki megszólításai közt az alábbi sokat mondó részletek szerepelnek: "Hatalmas Sárkány(usumgal - sárkánykígyó) ki Eriduban állsz, kinek árnya eltakarja a mennyet és a földet" "Hatalmas házad az Abzu-ban emeltetett, mennynek és földnek kikötő-rúdja" Ha már van mennyei és földi kikötője, hát hajó is kellene hozzé, van is neki: "Bárkám a 'Korona' s az 'Abzu Szarvasa' elvisz a legnagyobb örömmel... Nijir-sig, bárkámnak kapitánya fogja kezében az arany jogart helyettem. Én vagyok Enki! Ő irányítja hajómat, az 'Abzu Szarvasát'. Én vagyok az Úr! Utazni fogok! Én vagyok Enki! Földemen járok! Én, az Úr, aki megszabja a sorsokat..." Már megint ez az árulkodó 'ki-ha-én-nem' hiúság... Érdekes a Korona (nevű hajó) is, elképzelem, amint hozza-viszi Enkit a föld és a menny között; Nimród meg meglátja ezt, hát csináltat magának is egyet a Sátánnal(tudom őrjítő ez, avagy vicces, nézőpont kérdése, de hát ez van leírva...) És akkor a rengeteg szarvasos mítoszt, amiben a szarvas lopja el a tűzet, vagy az agancsai között égi világosságot cipel, már nem is merem idecitálni...
Aztán Enki kapcsolatban áll még bizonyos más szarvas állatokkal is (ezeket nem bírom lerázni, mindenfele követnek): "ahol csak bivalyok, szarvasok, ibexek<ezek elvileg valamilyen zergefajt(?) jelölnek, és a képen is látható egy ilyen Enki lába alatt; most ebbe nem megyek bele, de valószínűleg itt a későbbi egyszarvúra is gondolhatunk>, vad kecskék születnek a mocsarakban<a mocsarak természetes velejárói a vizek összefolyásának a szárazföldnél, és Mezopotámia, vagy akár Egyiptom bizonyos szakrálisan fontos helyein>...a hegyek üregeinek szívében, zöldben...csak ki kell nyitnod szádat, és minden szaporodik és sokasodik, bővelkedés lészen. Ágaid...zöldellnek a gyümölccsel...megművelt mezők...olaj és tej a karámokból. A pásztorok édes dallamokat énekelnek."
Maga a tejjel-mézzel folyó kánaán ez, a görögök rusztikus Árkádiája, Szaturnusz(nem véletlenül emlegetem őt itt) letűnt aranykori birodalma.
Enki: "Ekurból, Enlil házából én hoztam el a 'mesterségeket' eridui Abzumba. ... [Enlil] adta kezembe a sors rendeléseit 'A helyen, ahol a nap felkel'" 'A hely, ahol a nap felkel' sok fejtörésre adott okot a tudósoknak. A helyzet azonban ezzel is az, akár Eriduval, vagyis létezhetett egy mitikus Dilmun, és valószínűleg létezett egy szintén Dilmunnak elnevezett hely valahol mezopotámia 'közelében', amivel kereskedtek. 'A hely, ahol a nap felkel' minden bizonnyal a mitikus Dilmunhoz tartozik, amit a neveztek 'Az Élők Földjének' is. Ez utóbbi megnezevés sok mindent megmagyaráz, hiszen megint csak egy általános mítoszi kép a primordiális, aranykori poláris földre, vagy általánosan a letűnt civilizációs ciklusok visszahúzódott maradványára. Ha már itt vagyunk, érdemes megnézni, mit írnak még Dilmunról. Enki és Ninhursag mítoszában a Teremtés helye, valamint Ninlil, a déli szél istennőjének otthona. Itt már gyanakodhatunk, hogy ez megint csak a par excellence délen található, amiképpen Boreas otthona a legmesszebbi északon Hyperboreánál (és kezdjük lassan látni, hogy egy formás kis komplexum van kialakulóban az axiális szimbólika északi és déli pólusával). És végül, de nem utolsó sorban ez Utnapistim, a sumer Noé jól megérdemelt lakhelye is, az istenek a vízözön után, felruházván az örök élet terhével, ide helyezték őt, erre a világvégi csodás helyre, hogy őrizze a me-tárgyakat, a Grál komplexumunkat. Márpedig Utnapistimről tudjuk, hogy a 'pi narati'-ban, vagyis a 'folyók torkolatánál' lakik. Ezzel a kör be is zárult.
Még mielőtt a vízözön vonalon továbbmennénk, jöjjön egy pikáns kalandja a Inanna istennővel. A fiatal Inanna istennő, aki Enki leánya és Uruk istennője, elhatározza, hogy csellel megszerzi Enkitől a me-ket (felírjuk hát őt is a rablók szépen bővülő listájára). Némi autoerotikus közjáték után meglátogatja hát Enkit, és kedélyes sörözésbe kezdenek. Hogy ezeknek általában nem lesz jó vége, azt már Quetzalcoatl esetében is láthattuk, és erre a jelentős mozzanatra majd még visszatérek. Enki annak rendje s módja szerint lerészegedik (hogy más is történik, az a hasonló mítoszok, nomeg Inanna viselkedése alapján kikövetkeztethető), és Inanna kihasználva Enki 'elesettségét' szépen sorban kicsalja tőle a me-törvényeket és a me-tárgyakat, a koronát, és végül sorstáblákat is. Inanna pedig fogta a me-ket, felpakolta őket közlekedési eszközére, amit nemes egyszerűséggel csak a 'Mennyei hajó'-nak hívnak, és elhajózott vele Uruk felé. Mikor Enki kijózanodott, ott találhatta magát szó szerint legatyátlanodva. Még megpróbált néhány óriás meg vizi szörnyet utána küldeni, azok azonban nem jártak sikerrel, Inanna beért épségben Urukba, Enki meg kénytelen-kelletlen elfogadta a megváltozott status quot.
Lehetséges, hogy e fentebbi történet 'büntetését' láthatjuk Inanna és Shukaletuda mítoszában, próbálom rövidre fogni. A történet egy Inannahoz szóló himnusszal indít, amiben különösképpen mint Vénusz bolygó dicsőítik őt, és az egész szövegben dominál ez a mozzanat. Aztán feltűnik Shukaletuda, a balkezes kertész, akinek kihal minden növénye, leszámítva egy nagy nyárfát. Imádkozik hát az istenekhez, hogy segítenék meg munkájában; és lám, megjelenik Inanna, aki meg is pihen rögtön a fa árnyékában. Shukaletuda persze nem bír magával az istennő láttán, és álmában 'meglepi'. Mikor Inanna felébred, konstatálja mi is történt vele, és égtelen haragra gerjedve elkezdi keresni az elkövetőt, miközben járványt meg mindenféle szörnyűséget küld a földre, a vizet vérré változtatja stb. Inanna fenyegetésének hatására (ő aztán tudja, hogy mindenre képes), Enki felvértezi Inannat az 'Égben nyílként repülés' képességével, akinek ezáltal sikerül rálelnie Shukaletudára, aki persze rövid úton gyászos véget ér.
E kis pikáns, de érdekes mozzanatokat felvonultató történetek után térjünk vissza a vízözönhöz. Itt megint azt látjuk, hogy Enki nem lehetett annyira megbékülve Enlillel, hiszen itt is keresztbe tett neki. Enlil ugyanis elhatározta, hogy egy nagy vízözönben kiírtja az emberiséget (az egyik legismertebb és talán legmeghatározóbb vízözön monda ez, sokszor 'szóról-szóra' megeegyezik az ószövetségi változattal). Enki azonban felkészíti Utnapistimet, hogyan élheti túl a katasztrófát (Enki ezzel megszegi az Enlilnek tett hallgatási fogadalmát - megint egy áruló figura). Utnapistim Enki útmutatását követve megépíti a speciális bárkát, amit az Abzu-i bárkák méretére kell csinálni, és Enki megígéri neki, hogy majd az Abzu-ban lakhat, az ő birodalmában. Jön is a vízözön, amiben úgy tűnik, Ninurta-Nergál is tevékenyen kiveszi részét, mint Enlil végrehajtó embere, aki szorgosan döntögeti a gátakat. Miután elül a vihar, és minden elpusztul, Enlil látja, hogy Utnapistim mégiscsak túlélte, némi vita után (Ninurta 'beárulja' Enkit) Enki meggyőzi Enlilt, hogy jó ez így, sőt: "Azelőtt Utnapistim emberi lény volt, mostantól azonban ő és felesége istenekké lettek, hozzánk hasonlókká<örök életet nyertek>. Lakozzék hát Utnapistim messze, a 'folyók torkolatánál'." Megtartotta hát Enki a szavát, és Utnapistim letelepedhetett az Abzunál.
Enlil azonban többet is veszített ezzel, amint láttuk. Valószínűleg e vízözönből született Zú(Imdugud): '"Honnan kélt e teremtmény? Miféle isten vagy erő nemzette e rettentő teremtményt?" - ámult Enlil a teremtmény nyers ereje felett. "Nincs kétség, az áradás szította fel a föld mélyének tiszta vizeit; ezek, s a föld sziklái nemzették; a neve Imdugud." - válaszolt Enki.' Gyanús ez. Hiszen Zú eredete fele részben szintén a 'föld mélyének tiszta vizei' - vagyis éppen Enki birodalma. Az a csalfa gyanúm támadt, hogy Enki talán nem minden hátsó szándék nélkül javasolta Zút Enlil palotaőrének, hiszen tudhatta, hogy 'teremtménye' mire vetemedhet. A további események ezt látszanak igazolni, már csak egyetlen alak, Ninurta fenyegette (akire amúgy is neheztelhetett a vízözön epizód miatt) - nos, őt is leszerelte, mégpedig egy újabb Abzu teremtmény, a teknőc segedelmével. Az az érzésem, Enki, ez az ősravasz sárkánykígyó által vert mindenkit rendesen a palánkon. Őt meg persze Vénusz...
A vízözön történetét maga Utnapistim meséli el Gilgamesnek, aki az egyik legkülönlegesebb 'me'-ért, a halhatatlanságért zarándokolt el ide. Szőrös barátját (mondhatni 'xolotli' ikrét) elragadta a halál. Ez megint a bosszúálló Inanna-Istár műve, mivel az Égi Bika megölését követően Enkidu az Istennő képébe vágta a bika 'combját', mire az lassú halált küldött Enkidura. Nos, erről a combról (ami rengeteg más helyen is feltűnik), érdekeseket idéz a HM: "Lásd A. Oppenheim, 'Mezopotámiai mitológia', Or. 17 (1948), p. 40; 'Miután Enkidu feléje dobta ... azt, amit a dolog megszépítésével a bika ‘jobb combjának’ neveznek, az istennő és hívei ősi rítusokat mutattak be a bika testrésze fölött.'" Istárról lévén szó, értjük mi lehetett az, amit levágott a combbal együtt Enkidu, bele az Istennő képébe. Ez a levágott, vagy sebesült testrész, mint látni fogjuk, sok bonyodalom oka avagy elszenvedője lesz. Gilgames nekiszomorodott hát, s úgytalálta halhatatlanság nélkül mit sem ér az élet. Utnapistim halhatatlansága, és az itt feltörő mágikus vizek minden bizonnyal kapcsolatban állnak. Gilgamesnek viszont nem sikerül a klasszikus ébren maradásos próbatétel, hazaküldik az Élet Vize nélkül, Urshanabival, az abzui túlvilági révésszel(Kharón figura) együtt. Utoljára azonban Gilgames kap még egy lehetőséget, Utnapistim elárulja neki, hogy a tenger mélyén nő egy különös tüskés növény, az Élet Füve, ha ezt megszerzi, még az övé lehet az örök fiatalság. Gilgames ezt meg is szerzi, azonban hazafelé menet megáll fürdőzni egy mély tónál. Míg fürdik, egy kígyó oson elő, s elorozza az élet füvét, Gilgames meg hoppon marad. Hazaérve azonban még felméreti Urshanabival Uruk falait, hogy a Hét Ősi bölcs mérte-e azokat ki. Urshanabinak ezt tudnia is kellett, hiszen abzui lakosként bizonyára jól ismerte a me-ket, arról nem is beszélve, hogy a HM pletykája szerint Enki veje volna... Enki lánya, Nanse révén, aki viszont a halászat istennője is (éppen Enki méri ki neki ezt a me-t), és még Enki és a Világrend mítoszából tudjuk, hogy Abzu gazdag a halakban is, Nanse épp e rész felügyelője lesz, és különösen jó viszonyt ápol olyan 'gyanús' madarakkal, mint a holló és a pelikán, és emellett még Juszticia(ld. Maat, Themis) szerepét is betölti. Főbb jelvényei nem meglepő módon a pelikán és a hal; Enki is szoros kapcsolatban áll a halakkal (ez persze nem meglepő, lévén vízisten), de ez olyan érdekes alakokhoz vezet el, mint Oannész, ez a fura, bölcs hal kreatúra, aki tulajdonképpen Enki 'fajtársa' lehet; meg a pecséthengerekről ismert egyéb isteni vagy királyi hallények; és még sokan mások is, de ezekkel még találkozni fogunk.
Hogy a kiméréssel Urshanabi mire jutott, azt sajnos nem tudjuk meg, a táblának itt vége szakad.
Meg mai, váratlanul kissé túlságosan is hosszúra nyúlt 'bevezetőmnek' Mózes és a többiek elé.
"Szerintem is hagyjuk ezeket a kereszteket, annyira szerteágazó, és sokféleképpen magyarázható, és túl egyszerű szimbólum, hogy végül már a magyarázgatás lesz értelmetlen időfecsérlés..." Persze, én is erre jutottam, engem ez most abból a szempontból érdekel itt, amennyiben a történethez kapcsolódik, de ettől eltekintve érdekes terület ez, csak előtte sokat kell gyűjtögetni, és erősen szelektálni, szóval ezzel, mint javasoltam egy másik helyen el lehetne indulni, csak jelenleg van ennél érdekesebb is.
"Azt írod, A után B következik, de mindkét helyre odaírod, hogy megszerzi ill. átveszi "e tárgyakat". Most akkor hol...?
Én inkább azt gondolom -amúgy jól leírod a folyamatot- hogy azokat a tárgyakat előbb az "A"-ban megszerzi, elrabolja, de a "B"-ben már ne kap semmiféle tárgyat, csupán utasításokat vagy instrukciókat a tárgyakra. Az "A" sokszor "titkos hely" vagy a világnak egy eldugott sarkában van. Ezen hely megtalálására indul el hősünk." Természetesen ha A-ban már megkapta a tárgyat, akkor B-ben valóban csak az instrukciókat, vagy a felhatalmazást szerzi meg, és valóban, túlnyomó többségében erről van szó. A másik változat tulajdonképpen az egész folyamat kiindulópontja volna, illetve azon időszak emlékezete, amikor még épségben működött ez a legelső központ, és nem kellett még egymástól rabolgatniuk. Kérdéses, hogy erre tudok-e megfelelő példát felállítani, de Gilgames esetében (mondjuk ez nem teljesen standard) valami ilyesmiről van szó, amikor Utnapistim körzetében megszerzi az Élet Füvét (miután lemaradt az Élet Vizéről, amit megkaphatott volna Utnapistimtől, ha kiállja a próbát), ezután persze rögtön működésbe lép a 'rablógépezet', és a kígyó elszedi tőle. A másik példa talán Enlil/Enki (de nem világos teljesen, kié az elsőbbség) esete, amikor maguknak a tárgyaknak a létrehozatala zajlik, és persze itt is rögtön ezután beindulnak a rablóhadjáratok.
Szerintem is hagyjuk ezeket a kereszteket, annyira szerteágazó, és sokféleképpen magyarázható, és túl egyszerű szimbólum, hogy végül már a magyarázgatás lesz értelmetlen időfecsérlés...
"A kultúrhérosznak először meg kell szereznie bizonyos tárgyakat az A: előző civilizációs ciklus székhelyéről, ami egyben annak lezárulását vagy eltűnését és fizikai síkról való 'elérhetetlenné válását' avagy 'visszahúzódását' eredményezi; B: el kell látogatnia egy paradox módon nehéz utazás során a 'poláris' primordiális székhelyre (amely gyakorta épp egy előző civilizáció visszahúzódott maradványa), ahol az 'isteni helytartótól' átveszi e tárgyakat illetve a reguláris uralkodói mandátumot...."
Azt írod, A után B következik, de mindkét helyre odaírod, hogy megszerzi ill. átveszi "e tárgyakat". Most akkor hol...?
Én inkább azt gondolom -amúgy jól leírod a folyamatot- hogy azokat a tárgyakat előbb az "A"-ban megszerzi, elrabolja, de a "B"-ben már ne kap semmiféle tárgyat, csupán utasításokat vagy instrukciókat a tárgyakra. Az "A" sokszor "titkos hely" vagy a világnak egy eldugott sarkában van. Ezen hely megtalálására indul el hősünk.
Érdemes összehasonlítani Mózes sínai-hegyi kalandját az argonautákéval, akiknek meg Apollón jelent meg egy szigeten... és tegyük fel, hogy Mózesnél ekkor már ott volt a frgyláda, míg az argonautáknél az Aranygyapjú... Vagy éppenséggel kaphatják az isntrukciókat előtte is, mont Odüsszeusz Kirkétől vagy talán Héliosz-szigetén (aminek taglalása már kimaradt az Odüsszeiából).
Valóban érdekes kiegészítő lehet bizonyos szempontból, mert hasonló dolgokról beszél a "Hamlet malma" vagy Guenon írásai (valamennyire ismerem azokat), viszont nem nagyon használtam őket. De nyugodtan hozd fel, ha kiegészít itt bármit a témában, vagy háttérinformációval szolgál.
"Azok a titokzatos tárgyak, amikről állandóan szó van, ás itt egy hatalmas fejezet állhatna arról, hogy mik is ezek a tárgyak..."
Teljesen logikus következtetésed volt korábban, hogy ezek nem lehetnek ugyanazon tárgyak, viszont valamilyen szinten kapcsolódtak egymáshoz, és nyilvánvalóan egy ősrégi civilizázió technikai rekvizítumai voltak. Érdemes, nem csak a "Horusz Szemet" hanem pld a Gorgó-főt is megvizsgálni ebből a szempontból, hogy honnan hozta el Perszeusz és milyen tulajdonságai voltak. Ugyanilyen különös "tárgy" lehetett a bibliai "samir". Jó pár nem is volt vagy lehetett összefüggésben a Grál-alá vont gyűjtőfogalommal.
"A kultúrhérosz ezután a titokzatos tárgyak segítségével hozzáfog az új civilizáció alapjainak megvetéséhez, meghatározza a törvényeket, súlyokat és mértékeket (amiket általában valamilyen szakrális építmény kimérésével rögzítenek is)."
Nagyjából én is hasonló következtetésre jutottam, de annyit finomítottam rajta, hogy nem mindenesetben az teremti meg az új civilizációt, aki megszerezte a tárgyat, hanem valamelyik örököse, utódja. Néha meg valamiért egy titkos helyen úgymond "pihentetni kell" a tárgyat.
"A továbbiakban vázlatosan újból áttekintem a fentebbiekkel kapcsolatban néhány 'rabló' tevékenységét (köztük Mózessel), kiegészítve néhány szintén a fentebbiekkel kapcsolatos mozzanattal, hiszen mégis csak a konkrét példák azok, amik 'bevéshetik' a lényeget."
Ez nagyon érdekes téma, hisz ezen rablók úgyszólván kulcsfigurái történetünknek. Az első rabló ki is volt... talán Lucifer, vagy már őt is megelőzték azokban a távoli évezredekben...?
"RÉGEN, úgy 20 éve olvastam egy könyvet , Mózesről. Egy pszichológus írta. Alig 100 oldal. gondoltam 2 nap alatt megeszem .
.... Mai napig nem tudtam letenni és egy csomó , más könyvet is ki kellett olvasnom, hogy megértsem."
Sigmund Freud "Mózes"-éről van szó, ami viszonylag népszerű munka, főleg az újságírók ill. azon felületes szerzők körében, akik rendre írkálják a népszerű, történelmet népszerűsítő munkákat.
Én az ellentétes véleményen vagyok, két nap után letettem (örökre), mert az én véleményem szerint Freud tanulmánya valójában silány mű. Vallástörténészek vagy a kort jobban tanulmányozó történészek számára használhatatlan, nem is foglalkoznak vele, tűlük érthetetlen lenne egy ilyen fokú beájulás Freud Mózes-étől (csak a jóérzésüknek tudható be, hogy nem írják le, mint most én, hogy mennyire gyenge valami).
A vén Freud a harmincas években roggyant lábaival körbeszaladgálta a Mózes-ügyet, bár semmi újat nem mondott, azért magának tudja be (hivalkodik vele), hogy kimutatta Mózes egyiptomi voltát, akit a „nép lelki szükséglete változtatott zsidóvá”. Egyszer említi valahogy Manethónt is, de főleg a Bibliára alapozva igyekszik kimutatni (ami tkp. szintén járható út). Tényleg elefánt a porcelánboltban, s a tanulmányból teljesen kitűnik, hogy sem a kort, sem történettudományi módszereket nem ismerte igazán. Közhelyszerű hülyeségek, gyermeki rábámulások a történeti adatokra, innen-onnan ollózások kavalkádja, még a következtetései sem sokat érnek, mert kártyavárról teszi... Szóval mindegy lett volna, ha mondjuk a bicikli történetéről ír...
"Mondjuk nem gondoltam, hogy a kereszthez sok köze van, bár felvetődött bennem, hogy arra van a kis előepizód, hogy Mózes a pusztában egy oszlopra vagy mások szerint egyiptomi keresztre szegezett egy (réz)kígyót, amihez a zsidók imádkoztak." Be kell valljam, erről én közben egészen el is feledkeztem, hogy Mózesnek volt egy alkimista énje is...
"Ha majd befejezted a keresztekről az összegzést éppen visszatérhetünk Mózesre is (amúgy ez a Nimród-téma és a Bábel tornyának hagyománya is tetszett, több dologról most hallottam először)." Ezt most épp fordítva gondoltam :-) A kereszteknek már csak ez a speciális fajtája is ezerfejű sárkánynak mutatkozik, tényleg szerteágazó 'alapkutatást' igényelne. Csak volt egy vonulat, ami Dél felé terelt, és emiatt elkezdtem immár vagy századszorra összegyűjteni a Hamlet Malmából(HM) a vonatkozó részeket és kidolgozni, de ez is monstruózus feladatnak látszik egyelőre. Eközben jött szembe megint Mózes, meg vált világossá, hogy bár a HM szerzői kissé más módszerrel, kissé más vonalat követve és kissé más előfeltevés bizonyításához akarnak eljutni, aranybányányi adatot és összefüggést összezsúfolva közben egészen hasonló részeredményekre jutottak, mint te, kiegészítve egyéb szempontokkal, amik nekünk sem jönnek rosszul (és némelyiket itt már eddig is próbáltam hangsúlyozni éppen a HM nyomán). Igazából ezt akarom most kissé összefogni, mert egy nagyon 'szép' kép kezd elősejleni a konfúzió és az elfeledettség ködéből.
Így fogalmaznak: "Tekintettel arra, hogy Gilgames láthatóan megnyit egy új átjárót, az előzőt be kell csukni. Ez történt Odüsszeusz esetében is; miután megérkezett Ithakába a Poszeidónnal kötendő új szövetség feltételeivel, a szegény phaiákoknak végük volt. Szkheria nem volt többé. Miután ez az állomás bezárult, a földből kinövő hegyek torlaszolják el Nauszikaa gyönyörű szigetét, mely azontúl "tiltott föld" lett az utazók számára. Meglepő párhuzamokra bukkanunk Közép-Polinéziában: amikor az ifjabb Maui ellopta a tüzet az "öreg Mámtól" (Mauike, Mahuike stb.) az alvilágban, az általa használt átjárót attól a naptól fogva lezárták. ... Valóban kulcsszó a tűz, és külön vizsgálatot érdemel. Egyelőre azonban nem lényeges, hogy megértsünk mindent a különféle szabványokkal és mértékekkel, szabályokkal és előírásokkal kapcsolatban, melyeket be kell szerezniük az "új utak" megnyitására hivatott hősöknek és isteneknek. Itt figyelmen kívül hagyhatjuk a különböző "kincsek" természetét és mibenlétét, hívják őket bár "evezőnek" vagy "révésznek", "hvarna-melammunak", "aranygyapjúnak" vagy "tűznek". Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy ezek a terminusok ugyanannak a dolognak különböző nevei, hanem azt, hogy velük azonosíthatók a struktúra egyes részei."
Nos, pajkosan fogalmaz a HM, amikor a "Poszeidónnal kötendő új szövetség"-ről beszél, nyilván Mózes (és a többi törvényadó kultúrhérosz) példája kell hogy eszünkbe jusson. És milyen jó meglátás is ez, hiszen ahogyan korábban Schenouda írta, egyáltalán nem triviális felismerni ezt a logikát a furfangos Homérosz barokkos kitérőkkel zsúfolt szövegében. Tehát nem csupán arról van szó, hogy holmi kóbor rablólovag vagy kincséhes összeesküvők megszereznek valami anyagiakban kifejezhető értéket; sokkalta nagyobb horderejű dolgok ezek, amikre szintén utalt már korábban Schenouda, amikor azt pedzegette, hogy ezeknek a tárgyaknak a megszerzésével kultúrák bukása és megteremtése függ össze. Bevallom akkor magam sem gondoltam ilyesmikre, mint amikről itt szó akadt; fajtanemesítés, 'műtrágyázás', kabír elektromosság és ehhez hasonlók kerültek szóba, amik persze nem kevéssé érdekes dolgok, mégis csupán részlegesek egy teljes civilizáció felépítéséhez képest. Márpedig itt erről van szó, olyan civilizátorok, kultúrhéroszok tevékenységéről, akik egész korszakokat vezetnek be, és civilizációkat építenek fel. És ezeknek az alakoknak a működése, hogy, hogy nem, olyan általános jellegzetességeket mutat fel, amelyeket eddig tárgyaltunk, különösképpen persze a különböző ez irányú rablások történeteit, vagy a vissza-vissza térő vesszőparipámat a folyók összefolyásának jelentőségéről; ezek mind egy azonos képlet szerves részeit alkotják, ami nagyon tömören a következőképpen foglalható össze:
A kultúrhérosznak először meg kell szereznie bizonyos tárgyakat az A: előző civilizációs ciklus székhelyéről, ami egyben annak lezárulását vagy eltűnését és fizikai síkról való 'elérhetetlenné válását' avagy 'visszahúzódását' eredményezi; B: el kell látogatnia egy paradox módon nehéz utazás során a 'poláris' primordiális székhelyre (amely gyakorta épp egy előző civilizáció visszahúzódott maradványa), ahol az 'isteni helytartótól' átveszi e tárgyakat illetve a reguláris uralkodói mandátumot. Ez a hely egy mitikus hegynél, szigeten vagy a 'vizek összefolyásánál' található (a történetek adott változatától függően, néha egyik, néha egyszerre mindegyik), ahol még a paradicsomi állapotok uralkodnak és itt ered az 'Élet vize' is, amellyel a hősök általában csalódást keltő kapcsolatba kerülnek. Az, hogy csalódást keltő ez a találkozás, már rámutat arra, hogy az általunk belátható esetek már egyfajta involúcióról tanúskodnak, a hérosz dolga egyre nehezebb, egyre kevesebb vívmányt tud átmenteni az új civilizációba.
Az A után rendesen B következik, ennek hiányában bitorlásról van szó, mit Zú esetében (és ez persze, micsoda 'metafizikai' horror, nem csorbítja a bitorló hatalmát), mert ennek a résznek a lényege az 'Isteni mandátum' megszerzése, vagyis a reguláris felhatalmazás elnyerése a szakrális királyi méltóságra.
A kultúrhérosz ezután a titokzatos tárgyak segítségével hozzáfog az új civilizáció alapjainak megvetéséhez, meghatározza a törvényeket, súlyokat és mértékeket (amiket általában valamilyen szakrális építmény kimérésével rögzítenek is).
Röviden ennyi, később talán még hozzáadhatunk ehhez további elengedhetetlen elemeket, azonban ennyi is elég ahhoz, a történetet immár biztosan fel tudjuk ismerni valamely mítoszi alak ténykedésében. Azt is látni kell, hogy ez az 'idea', a modell, amit az egyes esetekben követni kellene; azonban, ahogy fentebb írtam, ez a tökéletesség utóbb már ritkán teljesül, egyre inkább csorbulni látszik, míg eljutunk végül Artúr király mondájáig, aki tulajdonképpen még egy emberöltőig sem tudta fenntartani az új civilizációt. Az utolsó kísérlet, vagy legalábbis ennek a civilizációs helyreállításnak az utolsó 'héroszi' jellegű reménye a legendás német-római császároknál tűnik fel, nem véletlen, hogy Barbarossa a legenda szerint csatlakozott olyan primordiális uralkodók hegyben(vagy az elérhetetlen szigeten) alvó illusztris társaságához, mint Artúr, vagy épp kedvenc Branunk feje. És talán ilyen elvetélt próbálkozás volt az Occitán kultúra kiterjesztése, vagy később a 'Rózsakeresztes' kísérlet, de ezekkel már ködösebb vizekre eveztünk. Mindez, ha lehet úgy mondani, az eddig leginkább tárgyalt 'technikai' vagy 'technológiai' szempontok szakrális-birodalmi nézete, vagyis annak 'csontváza', mivel csak ha áttekintjük, hogy olyan alakok tartoznak ide, mint Gilgames, Quetzalcoatl, Odüsszeusz, Mózes, Nagy Sándor, Artúr stb., akkor láthatjuk, hogy ezzel kapcsolatban valóban köteteteket lehetne megtölteni. Schenouda talán egy kissé kevésbé 'földtől elrugaszkodottan' szemléli a témát, én azonban azt hiszem, hogy ez újfent egy gazdag dimenzióval mélyíti a vizsgálódások körét, és alkalmat ad arra, hogy egy módszertanilag kecsegtetőnek tűnő újabb szempontú szintézisbe helyezhessük a dolgokat (és ennek során, aki ebben járatos, bizonyosan felfigyelt a 'guénoni' jellegzetességekre, bizony, nagy hasznát lehet venni ennek, és aki akarja, tovább szőheti a szálat ennek a mentén, itt azonban tartózkodom ettől, azonban míg a jelen téma szempontjából 'hasznos', érdemes figyelembe venni). Azt persze nem feledem továbbra sem, hogy az északi, avagy déli típusú poláris tradíció és azoknak tárgyai milyen 'égi' szférából is érkezhettek - képviselőikkel együtt.
Visszakanyarodva a HM szövegéhez, "különböző "kincsek" természetét és mibenlétét, hívják őket bár "evezőnek" vagy "révésznek", "hvarna-melammunak", "aranygyapjúnak" vagy "tűznek". Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy ezek a terminusok ugyanannak a dolognak különböző nevei, hanem azt, hogy velük azonosíthatók a struktúra egyes részei." - hát persze, mi ez, ha nem az a valami, amit mi Grál-komplexumnak neveztünk? És persze a Grál mint olyan, furcsa hogy ezt mondom, de nem létezik, hiszen megannyi különböző dolog egyesített, idealizált fogalma már ez, aminek esetében már csupán az eredeti misztérium és csoda aurája maradt meg, ami eredetileg különböző egységekhez kapcsolódott. Hiszen még ha csak a klasszikus, 'szűkebb' értelemben vett Grált tekintjük, már ekkor is milyen konfúziókba ütköztek az egyes kutatók, mert szinte ahány forrás, annyi valaminek tartották... Azok a titokzatos tárgyak, amikről állandóan szó van, ás itt egy hatalmas fejezet állhatna arról, hogy mik is ezek a tárgyak, és rendkívül hasznos volna majd tételesen összeszedni, hogy mikről is van szó, hátha kikerekedik belőle valami, hiszen rengetegről még csak nem is nagyon beszéltünk (persze gyanítom, Schenoudánál már rejtőzik valahol talán egy ilyen leltár), mint pl. a csodamalom, vagy csak épp említésre került, mint Orpheusz 'lant'-ja (amivel persze messze nincs egyedül); vagy amivel legutóbb foglalkoztunk, az isteni s oly szörnyű erejű sorstáblák, vagy Mózes ezzel parallel kőtáblái, amik összetörnek, miképpen Gilgames utazása során is összetörnek bizonyos 'kő képmások'. Már csak a tárgyakkal magukkal külön-külön is mennyit lehetne foglalkozni! Zú sorstábláival kapcsolatban kell felfigyelnünk egy igen jelentős tényezőre, vagyis, hogy a hatalom forrásai ezek a tárgyak. Tehát nem valamiféle spirituális beavatás, az ideavilágból leszállott elvek stb., hanem - tárgyak, még ha eredetük legyen bár 'isteni' is. Persze beavatás mindig is kapcsolódhatott hozzájuk, de inkább technikai értelemben véve ezt, a spirituális beavatás, mint az kikövetkeztethető, a reguláris felhatalmazáshoz 'szükségeltetett', a 'szerkezeteket' azonban enélkül is használni lehetett. És éppen ez adott arra lehetőséget, hogy ezt a hatalmat rablás árán szerezhessék meg ilyen vagy amolyan erők és személyek; és éppen emiatt igyekeztek is ezek rejteni, avagy megsemmisíteni. Utólag nehéz már ebben rendet tenni, hiszen egy-egy ilyen rablás után a furmányos személyek kelthették is annak látszatát, hogy megszerezték a reguláris mandátumot.
A továbbiakban vázlatosan újból áttekintem a fentebbiekkel kapcsolatban néhány 'rabló' tevékenységét (köztük Mózessel), kiegészítve néhány szintén a fentebbiekkel kapcsolatos mozzanattal, hiszen mégis csak a konkrét példák azok, amik 'bevéshetik' a lényeget.
(Addig is, ha van írni való, írjál, meg mások is, nem zavarsz meg semmit, mostanában kisebb sebességgel tudok csak működni)
Sziasztok. Most vagyok itt először. Szinbólumok világa mindíg is érdekelt, a mai napig sokat foglalkozom ezzel a témával.
Szakrális építészet a fő irányom .
tanultam egy csomó minden ,, felesleges dolgot ,, és ma is tanulom .
REMÉLEM EGYSZER TANÍTANI IS LESZ LEHETŐSÉGEM .
RÉGEN, úgy 20 éve olvastam egy könyvet , Mózesről. Egy pszichológus írta. Alig 100 oldal. gondoltam 2 nap alatt megeszem .
.... Mai napig nem tudtam letenni és egy csomó , más könyvet is ki kellett olvasnom, hogy megértsem.
Kereszt szinbolikájáról annyit jegyeznék meg , hogy ez egy ősi POGÁNY , információ hordozó.
Ha szenbe állunk vele : bal oldal : ÉN , jobb old. TE, felső szár, célok, alsó szár , gyökerek .
Kereszténység hajnalán, amikor a rómaiaknak a betörő idegen népeket kordába kellett tartaniuk, felismerték, hogy új hitet kell adni az idegeneknek.
Csak így tudják Őket kordában tartani.
Szépen el is terjedt, és a MI ősi szinbólumainkra rá is telepedet ... De van nekünk egy PÁLOS rendünk. Szerencsére . Akik a Magyar GY ( azaz egy , mármint egységet szinbolizáló betünket ) felhasználva, a nép és ősiségünk szinbólumait pusztító papság ellenére, kettős keresztben menekítette ÁT az utókornak.
Ha valakit ez a szinbólikus rendszer kicsit jobban érdekel, hát állok rendelkezésére .
Én meg abban voltam, talán eltérítettelek a tárgytól, hogy az valami bevezető lett volna Mózes más irányű tevékenységéhez. Mondjuk nem gondoltam, hogy a kereszthez sok köze van, bár felvetődött bennem, hogy arra van a kis előepizód, hogy Mózes a pusztában egy oszlopra vagy mások szerint egyiptomi keresztre szegezett egy (réz)kígyót, amihez a zsidók imádkoztak.
Nem volt haszontalan Mózest előrángatni, hiszen érdekes téma.
Ha majd befejezted a keresztekről az összegzést éppen visszatérhetünk Mózesre is (amúgy ez a Nimród-téma és a Bábel tornyának hagyománya is tetszett, több dologról most hallottam először).
Rejtélyes vagy te Schenouda, mert nem volt szándékomban más történetet felhozni Mózes kapcsán; nem is tudom hogy, került Mózes a keresztek közé, mindenesetre nem volt haszontalan előráncigálni. Azóta azonban követtem egy a kereszt által hagyott halvány nyomot Délre, amihez csatlakozott a 'mítoszi' Mózes is egy érdekes (bár 'közismert', vagy hát mégsem annyira) történettel; és ez az egész váratlan és csodálatos módon alkalmat ad arra, hogy az egész témát, immár egy kissé más szemszögből is összegezzem.
"Egyre jobban elkélne hogy (végre) legyen egy Indexes topik a szimbológiáról, az archetípusok, szimbólumok belső jelentéséről, mindarról, amik e motívumok, képek a belső utazó számára jelentenek, sőt csak annak tárulnak fel.
Hiszen bőven bebizonyította ennek jelentőségét a legnagyobb mitológus-lélektanász (!) Jung, vagy kollégája Kerényi Károly és mások is.
Hiánytpótló lenne."
meg kell nyitni.
:-)
(nem vállakoznék rá magam, mert nem tudok állandóan itt írogatni......)
Példát kértél, itt van Hermész Triszmegisztosz könyvének egy gnosztikus betoldása, ehhez mit szólsz:
"12. Sok nevet adott neki [Sátánnak] isten, titkok neveit, rejtetteket és szörnyűeket. 13. Ő az ellenfél, mert az anyag szembenáll a szellemmel, és az idő vádolja még az Úr szentjeit is.
37. Csupán a Szatanaszon egymagán van a nemzés szégyene. 38. Elvesztette szűzi állapotát: felfedvén az égi titkokat, rabságba süllyedt
.....
55. Szent és tisztelendő isten szabhatja; áldott és megszentelt Hádész Angyalának [Sátánnak] neve."
Ez (meg persze a többi is) elég érdekes (a stílusa is). Mintha keverednének benne a gnosztikus és a zsidó misztika elemei, ami a Sátán miatt duplán trükkös. Hermész Triszmegisztosz könyve az asztrológiai Liber Hermetis Trismegisti? A betoldást nem találtam, teozófus írásokban láttam, hogy idézik.
"De Széth ugyanúgy azonosítható a lázadó Sátán (Azázel) alakjával is, úgy talán a gnosztikusok kételvűségre vonatkozó magyarázata lesz egyre ésszerűbb, hogy az istennek két aspektusa van: jó és a rossz." Ez már magán a zsidó valláson belül is egyértelműen megjelenik. Az őszövetség és a talmud Sátánja egyáltalán nem a kereszténység Istentől elszakadt ősgonosza, hanem Isten 'ügynöke', az Isteni arculatok kongregációjának 'ügyésze', aki bejáratos Isten elé, és 'Isten fiai' közt jelenik meg, tehát nincs szó itt még az ő esetében elűzetésről. Az ószövetségi Gonosz egy másik luciferi alak lehet, aki az északi heggyel kapcsolatos (a két űző/űzött isten nyilván egymásnak is ellensége), meg persze minden egyéb istennel Jehován kívül. Nehéz megmondani, de azokban a nem kanonikus szövegekben, ahol Satanael már mint bukott angyal szerepel, későbbi fejleménynek tűnik; lehetséges, hogy éppen eltérő, külső behatás eredménye, ami emiatt ki is lógott a fősodratú teológiából.
Az persze más kérdés, hogy eredetileg ennek a vádlónak honnan eredt a neve; de azt láttuk, hogy ennek a névnek a változatai valóban az égi kiűzetés komplexumához kapcsolódnak valahogy.
Szóval jól összekeveredtek itt már a különböző 'gonoszok' vagy az isteni Szigor arculatai, és az idő előrehaladtával egyre csak bonyolódott a helyzet, a fentebbi gnosztikus jellegű szövegnek már egészen szinkretista szóhasználata van.
„Ha leszállsz a keresés völgyébe, akkor minden pillanatban fáradság tör rád. Ott minden lélegzetvétel száz vesződséggel jár, és még a legbátrabb papagáj is léggyé válik. Éveken át kell fáradoznod és erőlködnöd, mialatt szíved a legkülönbözőbb állapotokat éli át. Minden tulajdonodat és hatalmadat fel kell adnod. Utad át kell, hogy vezessen véred legmélyebb mélységein és mindazon, ami téged körülvesz. Ha már semmit sem tartasz többé a kezedben amit ismernél, akkor a szívedet is mindentől meg kell tisztítanod. Ha szíved megtisztult a haláltól és a romlástól, akkor isteni fényben kezd sugározni. Ha ez a fény szabaddá vált szívedben, akkor vágyad ezerszeresen megsokszorozódik benne.”
A SZERETET VÖLGYE
„Azután válik láthatóvá a szeretet völgye, s mindenki, aki odakerül, belemerül a tűzbe. Aki ebben a völgyben van, az eggyé lesz a tűzzel. Aki nem válik tűzzé, az életében nem lesz többé boldog. A szerelmetes az, aki olyan, mint a tűz, s izzó arccal ég el; aki sohasem habozik, hanem száz világot is örömmel dob a tűzbe; aki nem ismer sem hitet sem hitetlenséget, sem kétséget sem biztonságot. Boldogság és boldogtalanság az ő útján ugyanaz. Igen, a szeretetben nem létezik többé különbség számára.”
A FELISMERÉS VÖLGYE
„Aztán feltűnik a zarándok tekintete előtt a felismerés völgye. Itt mindenki különböző utakon jár. Egyik út sem hasonlít másvalakinek az útjához. Az, aki a test útját járja, más, mint aki a lélek ösvényén jár. Mégis mind a test, mind a lélek számára létezik a bűnök és az erény kapuja, amely vagy felmenetelhez vagy pusztuláshoz vezet. Ha a felismerés napja ama legmagasabb ösvény égboltjáról sugárzik, akkor mindenki felismeri igaz értékét, s keble nyitva áll az igazság számára.”
A VÁGYMENTESSÉG VÖLGYE
„A következő a vágytalanság és a lemondás völgye, melyben nincsenek többé igények, és semminek sincs többé jelentősége. A hét óceán itt pocsolyává, a hét bolygó pedig egyetlen szikrányi tűzzé változik. A hét paradicsomi szféra is megszűnik itt, a hét pokol pedig jéggé dermed. Bármit is teszel vagy nem teszel, semmi újnak és semmi réginek sincs itt hatalma.”
AZ EGYSÉG VÖLGYE
„Erre az egység völgye, a teljes magány helye következik. Ha a vándorok ebből a sivatagból jönnek, akkor mindannyian ugyanabból a gallérból dugják ki a fejüket. Szám szerint sokat vagy keveset látsz is itt, az mégis egy az egység ezen ösvényén. Mivelhogy a sokság örökké egy az egyben, ezért ez az egy az egyben maga a tökéletes egység.”
A ZŰRZAVAR VÖLGYE
„Aztán a zűrzavar völgyébe érkezel, ahol számodra minden csak fájdalmat és szenvedést okoz. Minden lélegzetvétel olyan itt számodra, mint egy elevenedbe vágó kard, s minden pillanat sóhajtás és panasz. Sóhaj és fájdalom: akár az égés. Többé nem tudod megkülönböztetni a nappalokat és az éjszakákat. Nem vagdosnak karddal, mégis minden hajgyökérből vér csepeg, s felír minden jajgatást. A zarándokhoz képest, aki fájdalmában izzik és ég, a tűz hideg, mint a jég. Összezavarodik, ha ide kerül, s zavarában elveszíti az utat. Akinek az abszolút egység bele van írva a lelkébe, az itt mindent elveszít, beleértve önmagát is.”
A LEMONDÁS VÖLGYE
„Végül jön a lemondás és a semmi völgye. Ki tudná ezt leírni azok közül, aki ott járt? E völgyben süket és néma leszel, az értelem cserbenhagy, és belépsz a feledésbe. A szellemi nap egyetlen sugarára számtalan árnyékot látsz eltűnni magad körül. Ha a végtelenség óceánjának hullámai feltornyosulnak, hogy is maradhatnának meg akkor a formák, melyek az óceán felszínén keletkeztek? Mindkét világ csupán forma, amely az óceán felszínén jelenik meg néked. Aki ebben kételkedik, az hallucinációk áldozatává válik. Akinek a szíve belemerül ebbe az óceánba, áldott az, és örök békességet nyer…”
A KIRÁLY UDVARÁBAN
A történet tanúsága szerint a legtöbb madár már a hét völgy leírásától visszariad. Végül csak harmincan érik el a célt, Szimurg királyi udvarát, de a palotaőrök visszautasító magatartása láttán őket is elhagyja erejük, és utolsó reményüket is elveszítik. Amikor azonban a tetteiket elősoroló írás olvastával megbánást tanúsítanak, Szimurg eltörli bűneiket, vagyis útjuk végén megtalálják igazi önvalójukat. „A király jelenléte fényes tükörhöz hasonlítható. Bárki is jön ide, meglátja benne önmagát.” A harminc madár útjának sok nézete ismeretes az igazság keresője előtt. A Szimurghoz történő megérkezés nem az én tevékenységének az eredménye, habár az út ezzel a tevékenységgel kezdődik! Ha az én felismeri, hogy magasabb rendű törekvése is mindig csalódáshoz vezet, akkor elhagyhatja a helyet, ahol eonokon át lakozott. Farid du-Din Attar arról a lemondásról beszél, amelyre aztán bűnbocsánat következhet. Miért csak harminc madár éri el a célját? A harmincas szám a három születésre utal, amit a zarándoknak át kell élnie: az előkészítő fázisra, az új élet fázisára és a hazatérés fázisára. A nulla a beteljesedést jelenti. Ez azt jelenti, hogy minden eddigi sikeresen lezárult, s valami új kezdődhet el. „Láték új eget és új földet”, olvassuk a Bibliában. A madarak tanácskozásában ez így hangzik: „A mulandóság után beléptek a maradandóságba.”
FORRÁSMŰVEK:
Helmut Ritter: Das Meer der Seele. Gott, Welt und Mensch in den Geschichten Fariduddins Attars. Leiden, 1955, erweiterte Auflage 1978. Farid-ad-Din Attar: Mantiq at-fair. Text ediert durch Garcin de Tassy, Paris 1858; utánnyomás: P.A. Norstedt Є Söner, Stockholm 1929. Farid du-Din Attar: The conference of the birds, Penguin classics, 1986. Farid du-Din Attar: The conference of the birds. A philosophical religious poem in prose. Routledge Є Kegan Paul Ltd., London 1961.
... A madarakat erre mély, benső vágyakozás keríti hatalmába, s mindannyian Szimurghoz akarnak repülni. A veszélyes utazás mégis különböző kifogásokra sarkallja őket. A kócsag például azzal áll elő, hogy a tenger iránti szeretete miatt nem képes elválni tőle. Erre a búbos banka azt feleli:
„A tenger ingatag és hűtelen. Vigyázz, el ne nyeljen téged!” A pávát meg csak az a vágy élteti, hogy ismét a Paradicsomba jusson. A búbos banka erre azt mondja, hogy a Paradicsom ura sokkal többet ér, mint maga a Paradicsom. A búbos banka mély bölcsességről tanúskodó szavai végül is elejét veszik annak, hogy a madarak serege elálljon szándékától. Különösen az irántuk megmutatkozó szeretete ad nekik erőt félelmeik legyőzéséhez.
Belsőleg így megerősödve kelnek hát útra. Hanem újból kétségek merülnek fel bennük, amint egy sivár és kihalt végtelen útszakasz tárul eléjük. Ősfélelmek törnek elő belőlük. A haláltól megrettent egyik útitársának azt mondja a búbos banka:
„A halál a sorsunk. Azért születtünk, hogy meghaljunk.” A kérdés, hogy milyen messze van még a cél, a hét völgy részletes ábrázolásához vezet, amelyeken az út során át kell kelniük.
Sok év múltán a madárrajból végül is csak harmincan érik el Szimurg királyi udvarát. Bebocsátási kérelmüket azonban elsőre visszautasítják. Teljesen elbizonytalanodva, közel érzik magukat a halálhoz. Csak azután kapnak új erőre, miután minden cselekedetüket elvonultatják a szemük előtt és megbocsátnak nekik, s miután minden sóvárgásuk aláhanyatlott a teljes vágymentességben. „A közelség napja fénylik.” És a harminc madár, saját visszatükröződésében (si murgh = visszfény) felismeri azt, akit oly régen keres: Szimurgot.
Elmagyarázzák nekik, hogy a királyság fényes tükörhöz hasonlít. Bárki is jön ide, saját magát látja benne. Ám egy későbbi stádiumban el is tűnnek ebben a tükörben. „Az árnyék eltűnt a napban, s vége volt. A mulandóság után végül beléptek a maradandóságba.” A régi elmúlt. Örökre elmúltak Szimurgban. Az utazók nem voltak többé, sem a vezető, sem az ösvény. Amikor megtalálták Szimurgot, megtalálták saját magukat is, s így megoldódott az én és a te rejtélye.
Aki az igazságot keresi, az bizonyára felismeri saját vágyakozását a harminc madár kalandjában. Az őt mozgató erő az eredeti állapot még élő emlékezete, mely helyzettől függően erősebben vagy gyengébben, de mindig nyugtalanítóan hat. Égésre hasonlít. A tudat azt tapasztalja, hogy valami feldúlja, valami hajtja őt, ami nem ehhez a léthez tartozik. Valami, ami mindig jelen van, függetlenül attól, hogy az élet vidám vagy szomorú. Így kezdődik A madarak tanácskozása is. A kezdeti lelkesedést annak félelme követi, hogy az út veszélyes is lehet. A behatárolt tudat nem képes másként cselekedni, a látómezején kívül eső dolgokat lehúzza a saját szintjére, de azok ettől függetlenül még fenyegetőek maradnak. Árnyékként vetődnek a tudatra, és nem hagyják nyugodni. Rémképeink és illúzióink sokfélesége a madárfajok számosságával vetekszik. Éppoly sokan vannak kifogásaink is, melyek visszatartanak bennünket a tényleges elhatározástól és az istenihez való odafordulástól. Történetünkben ez különösen az út kezdetét jellemzi, mely végtelennek, kétségekkel és aggodalmakkal kikövezettnek tűnik.
Sok más, a belső megszabadító utat akadályozó emberi tulajdonságot is felismerünk a madarakban: a méltatlanság érzését, a mélabúra való hajlamot, a természetösztönök uralmát, a birtokvágyat, a mind újabb kívánságok csábítását, s az ide-oda hullámzó érzelmeknek való kiszolgáltatottságunkat. Ezek feltörnek bennünk, előtérbe tolakodnak s szemérmetlen pimaszsággal követelik odaadásunkat és kielégítésüket. Így aztán elnyomják a búbos banka szíve mélyéből felszálló gyengéd hangját, a megfordulás és a megfontolás hívását. Ezért leli vesztét sok madár a hét völgyön át vezető fáradságos úton.
A madarak egyike azt gondolja, hogy bizonyos gyakorlatok révén elérte a tökéletesség legmagasabb fokát (meditációk!) , s ezt az illúziót nem akarja feladni. A búbos banka azonban megrója ezért, és felismerteti vele, hogy a fennhéjazás nem segítheti tovább fejlődésében. Elmagyarázza neki, hogy a Teremtőhöz vezető utat nem a látszólag tökéletesek lelik meg, hanem azok, akik belátják saját tökéletlenségüket. A kérdés most az, hogy a kereső vajon továbbra is a saját vélt igazságába kapaszkodik-e, vagy az isteni igazsághoz fordul. Hogy képes-e vigaszt és erőt meríteni a búbos banka útmutatásából, vagy megmarad saját maga tökéletesítésénél és művelésénél, miközben az igazi életcélt megtagadja. Aki képtelen énje érdekét lelkének érdeke mögé állítani, aki az életében még el akar érni valami fontosat, mielőtt a fény felé fordulna, az egyszer csak rádöbben, hogy kezei üresek. Mert énjével akarja a csúcsot elérni – ez azonban lehetetlen! Büszkeség és gőg kísérik az ént. Ezek azonban nagyon is akadályozó útitársak. Ha viszont belátjuk ezek csalárd mivoltát, akkor képesek leszünk áttörni a megkristályosodáson. Ez azonban nem csak a döntést követeli meg, hanem annak végrehajtását is. Csak ekkor hátrál meg a gőg és a büszkeség, s csakis ekkor ad teret olyan tulajdonságoknak, melyek új távlatokat nyitnak.
A szentségtelen dialektikát a jó és a rossz pólusai fogják közre. Ezek nem győzhetők le azáltal, hogy a jónak vagy rossznak vélt oldalhoz szegődünk. Az ellentéteknek ez a világa azonban megadja annak lehetőségét, hogy felismerjük a kilátástalanságát. Ha belátjuk, hogy az ellentétek feltételezik egymást, s ezáltal feloldhatatlanok, akkor képesek vagyunk hinni a búbos banka tanácsának, s el tudjuk kezdeni a belső király keresését. Ez az út kivezet az ellentétek világából, s az ember teljes, alapvető megváltozását eredményezi.
„Hét völgy esik utunkba, de a távot senki nem tudja, mert erről az útról még senki nem tért vissza” – válaszol a búbos banka a királyhoz vezető út hosszát feszegető kérdésre. A hét völgyön át vezető út az igazi életcélhoz vezet, és csakis élettapasztalat alapján található meg. Akkor nincs többé visszaút. A kísérletező és spekuláló keresgélés sincs többé. Nem mintha valaki megtiltaná, hanem abból a belátásból, hogy az én képességei nem elegendőek saját határának áttöréséhez. Itt aztán a pszichológia taníthat, amit akar.
A búbos banka elmagyarázza, hogy mind a hét völgynek különleges jelentése van. Ezek pedig: a keresés völgye, a szeretet völgye, a felismerés völgye, a vágytalanság völgye, az egység völgye, a zűrzavar völgye és a lemondás völgye. ...
