Keresés

Részletes keresés

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.12 0 0 67

-

García Lorca

 

 PRECIOSA ÉS A SZÉL

Csörgős hold-pergamen dobját
Preciosa üti, rázza,
itt jön, üveg és borostyán
holt-eleven útját járva.
Ritmusa a csillagtalan
csöndet űzi más világba,
tengerfodrok éjjelébe,
tátogató halpofákba.
Fönn az ormon kemény őrség,
karabéllyal alvó gárda,
őrzi a sok, fehér tornyot,
ott az angolok lakása.
Lent a vízparton cigányok
úgy mókáznak, úgy cicáznak:
csigahéjból, fenyőzöldből
építenek pici házat.

*

Csörgős hold-pergamen dobját
Preciosa üti, rázza.
Hallja a szél, felkönyököl,
éberen csak őt vigyázza.
Egek szentje, pőre Kristóf,
szent nyelvekkel jól megáldva:
távolba néz, lányajakra
képzelt pásztor-fuvolára.

Lány, a szoknyád fölemelem!
Öreg ujjam régi álma,
hogy hasikád völgyét járva
kék rózsádat megtalálja!

Preciosa dobot ledob,
megdöbbenve kezd futásba,
behemót szél ordit érte,
forró karddal fut utána.

Ráncot vet a tenger, mordul,
sápaszt olajfát a lárma,
zendül a hó cintányérja,
sír az árnyak fuvolája.

Szedd a lábad, Preciosa,
jön a zöld szél, agyonhágna,
szedd a lábad, Preciosa,
itt jön, itt jön, tekints hátra!
Bukó csillag vén szatírja,
sok a nyelve, sok a lángja!

*

Lát egy házat Preciosa,
beront sápadtan, zihálva.
Fönn a fenyők tornyán is tul,
itt az angol konzul háza.

Riad három karabélyos
Preciosa sikolyára,
csákót vonnak halántékra,
szénfekete köpenyt vállra.

A cigánylányt langyos tejjel
ím, az angol invitálja,
kupicába gint is csordít,
de a leány meg se látja.

Ami történt, zokog arról
angol urak hallatára.
Kint pattog a palatető,
haragos szél harapdálja.
-


fordította: Nagy László

 

-

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.12 0 0 66

-

Elnézést a gyors versismétlésért!

Ígérem, ez bármikor ismét előfordulhat.

-

 

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.11 0 0 65

VÁLASZ EGY ILLATOS LEVÉLRE


Elhagyta vackát, minden koloncát,
s jönnek betűi: pusztai kancák --
Itt vagyok Mongóliában -- írja,
rám ez a hír a mongolok ijja.
S bőr-zeke keshed, borda beroskad,
poshadtra patkók engem taposnak,
én feketében s bomló lilában,
Maga vidáman, Mongóliában.
Ott mi a célja? Kutakat fúr tán?
Vagy csak a kontyot bontja a jurtán?
Irha-mennybolt a dobja? Vagy hímez,
nemez-rátítest játszik? S mit írez?
Lovagoljon, ha bírja, ha ott van,
versemnél jobban hajtson galoppban,
csak ne üzenje: írjak vidáman,
erre Maga képes -- Mongoliában.

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.11 0 0 64

IJEDTSÉGTŐL TÁMADT FEJFÁJÁSRA


Ül (Anna) az úton,
Ül a keresztúton,
Ott sirdogál keservesen,
Isten és a Boldogasszony arra megyen.
Miért sírdogálsz, Anna?
Mért ne sírnék, sírdogálnék,
Nagyok az én fájdalmaim,
Bántalmaim, ártalmaim,
Fejem emésztik,
Szívem emésztik,
Eszem emésztik,
Erem emésztik,
Inam szaggatják,
Lábam lankasztják!
Ne sírj te Anna, ideidézem
Háromszáz vitézem,
Eljönnek karddal,
Eljön háromszáz széplány
Leveles gallyakkal.
Vitézek a fájdalmat
Kaszabolják karddal,
Kisöprik a széplányok
Leveles gallyakkal.
Megtisztulsz, gyönyörödöl,
Mint ezüst pohárka,
Mint a rozs kalásza,
Mint a madár szárnya.

 

/bolgár népköltés/

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.11 0 0 63

William Butler Yeats

 

        A KÉT FA


Ó, drágám, önszivedbe nézz:
ott nőtt a szent fölségü fa;
sudara örömtől merész,
virágban remeg ágboga.
Gyümölcse szivárványszinű,
mennybéli csillag tüköre.
Gyökere biztos erejű,
az éj nyugalmát szövi be.
Zene kél ingó sudarán,
hullámnak ő ad ütemet,
zenével házasítja szám
s varázsdalt dúdolok neked.
Bikfic Szerelmek lengik át
a kulcsolódó ágakat,
dobálnak tüzes karikát:
kettőnk sorsával játszanak.
Hajukat, fürge táncukat
ha látod, álomtájon élsz,
betölt az édes ámulat:
ó, drágám, önszivedbe nézz.
Gyötrő tükrödbe ne tekints:
kereng ott démoni csapat.
Tekintetedből ne teríts
dobajuk alá sugarat.
Mögöttük végzetes a kép:
örvényes éj üvölt, itél,
gyökeret hó alól kitép,
fekete már a falevél.
Rombolt vidék, homályba fúlt,
fáradság tükre, meggyötör.
Mikor az isten elaludt,
akkor készült e bús tükör.
Kiehült holló röpköd ott:
a nyughatatlan gondolat.
Lelkedre lesve tébolyog
törötten csüngő lomb alatt.
A hangját hurcolja a szél,
rázkódó szárnya meglegyint,
s jaj, drága szemed elalél;
gyötrő tükrödbe ne tekints.

 

/fordította Nagy László/

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.10 0 0 62

-

Federico García Lorca   

 

 A holdas hold románca

 

Tubarózsás krinolinban
jött a hold a rézhámorba.
A fiú csak nézi, nézi.
Ámul a fiú a holdra.
Szél támad és emelkednek
karjai a holdas holdnak,
s tömör ón-mellei tisztán
s buján előtolakodnak.
Hold, hold, fuss el, mert megjönnek
a cigányok, venek koncra,
szívedből is gyűrűt vernek,
fehér pénzt a nyakláncokra.
Gyerek, addig hadd táncoljak
s ráhagylak a cigányokra,
megtalálnak itt az üllőn,
szemecskéid zárva, oltva.
Hold, hold, fuss el, én már hallom,
cigánylovak dobrokolnak.
Gyerek, ne dülj e fehérre
keményített sok fodornak.

 

Dobogott a sikság dobja,
verte lópaták galoppja.
Hámor homályán a gyermek,
szemecskéi zárva, oltva.

 

Olajfák közt a cigányok
bronzálomként lovagolnak.
Jönnek. Szemük félig húnyva,
de a fejük égbe horgad.

 

Jaj, de huhog az a bagoly!
Csupa jajszó a fa orma!
Sétál a hold föl az égre
egy kisfiú kezét fogva.

 

Rézhámorban a cigányok
sikonganak, háborognak.
Szél az őre, szél az őre,
szél az őre hámoruknak.

 

 

fordította: Nagy László

 

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.10 0 0 61

-

F. García Lorca

 

ÍGY SZERETLEK

 

Jaj, de nehéz így szeretni,

ahogy én szeretlek téged!

 

Fáj a levegő, a szívem,

kalapom is

fáj teérted.

 

Ki venné meg szalagomat,

e reszketeg fehérséget?

Fehér bánat-fonalamat

vállkendőnek ki kötné meg?

 

Jaj, de nehéz így szeretni,

ahogy én szeretlek téged!

-

fordította: Nagy László

-

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.10 0 0 60

-

Dél-szláv népköltészet

 

Őzike, de harmatos vagy

 

Őzike, de harmatos vagy!

Hol jártál, hogy csatakos vagy?

"Lánynál voltam vendégségben."

"Csak azt mondd : a leány szép-e?

"Nap süt kerek orcájáról,

Torkában a hold világol,

Melléről a fényes hajnal,

Két szárny a két kezecskéje,

Kedves a lány, szépek szépe"

 

fordította: Nagy László

 

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.10 0 0 59

-

Sziasztok!

 

Bolgár Népköltészet.

 

Jaj, Te szép, TE édes

 

Jaj, te szép , te édes, elém sose térhess,

Szemeiddel ne égess, elégek teérted,

Ereim aszályban, térdeim parázsban!

- Égj bolond, ha éghetsz, énértem eléghetsz,

Mint virág az árnyért, szarvas a forrásért!

- Jaj, te szép, te édes, arany-ékességes,

Várd ki egészséggel: elrabollak téged!

Holnap lesz a napja, madárrá igézlek.

Leszel madaracskám, szép erdei foglyom,

Szép erdei foglyom, én leszek a sólyom,

Fölkaplak az égre, ott repülünk párban,

Ott repülünk párban, égi magasságban!

 

fordította: Nagy László

-

 

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.10 0 0 58

      KELJ FÖL GAZDA

Karácsonyi, újévi köszöntő


Kelj föl gazda, házigazda,
Jó hír jött a te házadba.
Völgyi földről betoppantunk,
Jó torokkal jó hírt mondunk:


Juhaid mind megellettek,
Barikáik tarkák lettek,
A kis kosok mind bökősek.
Kecskéid is megellettek,
Gidácskáik mind selymesek,
A kis bakok mind bökősek.
Teheneid megellettek,
Üszőcskéik mind fehérek,
Kis bikáik mind bökősek.
Kancáid is megellettek,
Kancácskáik sörényesek,
Monyasaik mind keselyek.


Kelj föl gazda, vigadj gazda,
Jó hír jött a te házadra.

 

 

**

 

IJEDTSÉGRE


Jössz vizecske a magasból,
A magasból, a havasból.
Szép tündérek mind odagyűlnek,
Vacsorához ülnek.
Mondd meg vizecske, te mondd meg
Ez az ártatlan minek ijedt meg!
Siess csak, siess vizecske,
Mondd vizecske a tengernek,
Szakítsák ki a félelmet
Ebből az ártatlanból!

 


/bolgár népköltésből

fordította: Nagy László/

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.10 0 0 57

 

"... Lenyűgözően gazdag és csodálatos a különböző nyelvű népdalok magyar gyűjteménye.
A fordítások köre a spanyol és angol népköltészettől az orosz, román, bolgár, albán, délszláv, cigány és finnugor népdalokig terjed.
A költői szó közvetlen hatásában hívő ráolvasásoktól, bájolóktól, a fájdalommal, a mindennapi élet konfliktusaival szembenéző énekekig, a halállal mérkőző siratóktól az ötletes-játékos mondókákig, az érzelmi feszültségekre építkező hősi balladáktól a szerelem örömét és szomorúságát kifejező dalokig a népköltészet utolérhetetlen gazdagsága tárul elénk."

/ismét a verseskötetek ajánlásából való részlet/

 


Nagy László:

UTÓSZÓ

/a bolgár népköltészethez - részlet/

A bolgár népköltészetet 1951-ben fedeztem fel magamnak, hosszabb szófiai tartózkodásom idején. Meghatott förgesége, robusztussága, költői akmerősége. Tétovázás nélkül fordítani kezdtem. Munka közben szinte állandóan éreztem, hogy amit csinálok, az nem egyszerűen műfordítás. A papírra vetett soroknak a magyar népköltészettel rokon hangon kell szólniok. Ha az eredeti énekeket sikerült magyarul s méltón megszólaltatnom, ezért engem semmi dicséret nem illet. A dicséret azoké a dalos nemzedékeké, akik századokon át alkották és aklakították a magyar népköltészetet. Kudarc, ha ért, annak személyes gyarlóságom az oka.
A fordítás nekem mint költőnek arra volt jó, hogy egy népköltészet lényegét jobban megismerjem. Noha a bolgárokéról van szó, gyakran gondoltam arra, hogy a népköltészet még napjainkban is ösztönözhet, hasznos lehet a legújabb lírára. Költészetünk története mutatja, hogy különböző korokban más-más módon hatott, hol romantikájával, hol realizmusával.
............
...........


/a délszláv nélköltészethez - részlet/

... Nem én vagyok az első, s remélem, nem is az utolsó, aki magyarba ülteti a déli szomszédok örökzöld költészetét. A magyar költők effajta érdeklődése évszázados, túl azon, hogy énekek, motívumok, dallamok ősidők óta szüntelenül vándorolnak át a határokon, legvastagabb várfalakon is.
......
Még festőnövendék koromban, 1948-ban fordítottam néhány délszláv románcot. Azóta évről évre szaporodtak fordításaim. Jelen gyűjteményemmel bizonyítani kívánom azt is, hogy szomszédaink szellemi értékeit szeretjük és tiszteljük a létfontosságú megértés jegyében.

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.10 0 0 56

Joaquín Romero Murube

 

A MAJORÁNNA ÉS A SUHANC SZIESZTÁJA


    Szól a majoránna


Pőre vagyok és szomorú,
nekem csak a fal fehérül.
Hűvös nyári sziesztában
nők hevernek férfi nélkül.


Zöld vagyok és mezítelen.
Csitt. Engedd, hogy hozzád érjek.
Augusztus delel az utcán,
állnak fehéren a fények.


(Kertes udvar zöld homályán
zenitként feszül a ponyva.
Átdöfi egy aranyoszlop,
tüzesen, pezsegve, forrva.


Nyári méhek szállnak rajban.
dongnak a cserépfödélre,
szárnyuk közt a megzavart fény
zenéje, virágok méze.)


Fiú, megöl a szerelem,
a szerelem s nem az illat.
Itt remegek mezítlenül,
hogy a szerelemnek nyíljak.


Majd a csipkék s a vízmoraj
függönyei közt elalszol,
szobád köve megittasul
erős majoránna-szagtól.


Majd a magány csókjai közt
alszol, hűvös harmat ellep.
Tiéd leszek. Ereidben
fölgyújtalak s dédelgetlek.


     Szól a suhanc


Ereimnek szörnyü tüzét
eloltani víz nincs elég,
szomjas a vér s nem tudom én:
kínján hogyan enyhítenék.


Halántékom köré dongnak
pillantások, hangok, léptek.
Milyen lehet az az asszony,
kitől hozzám bong az ének?


Nyárdelelő magányosság.
Ábránd vérzik ott halálra.
Simogatás, ázott virág
sóvárgása, kuszasága.


(Már elment a lucenai
gyertyaárus, lángarannyal
tündökölve, csengetyűzve,
botladozó vén arkangyal.)


Álmatlanul forgolódok,
hűvös párna nem ád nyugtot:
kertes udvar aromája
ívódott belém s meggyújtott!


/Nagy László fordítása/

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.10 0 0 55

Néhány szó a fordításokról, mivel a műfordítások, és több nemzet népköltészetének fordítása megháromszorozza Nagy Lászlónak az utókorra, ránk hagyott műveit.

 


"... A gazdag, időben és térben szerteágazó műfordításokat a költő szinte személyes alkotásként érlelte, szülte ujjá. Életművének szerves része a fordítások hódította tartomány. Mert nem véletlen, hogy ő tolmácsolta leghitelesebben Federico García Lorca dalait, románcait, poémáit. Hiszen a saját lírájában is milyen megkapó a játékosan poétikus képzelet és a nyers, lírai erő varázslatos keveréke: az érzéseknek valamiféle izzított állapota, felfénylő lobogása. ..."
/részlet a verseskötet ajánlásából/

 

Nagy László:

VERSFORDÍTÁSAIMRÓL

/részlet/

......
A fordítás, bár olykor a hazai költői szabadalmak elsőbbségét cáfolja meg, igazán arra jó, hogy kimutassa: a világ költői igenis rokonok a humanitásban.
A zene, a tánc, a képzőművészet nem kötődik nyelvhez, fordítani, sőt újrafordítani nem kell. Igazán csak a verset kell feldarabolni, ereit föltépni, halálra kínozni, hogy újraszülhessük, magyarul.
...
Az első lépésekre a kíváncsiság indított, mint más mesterségekhez. Most naivan kedves emlék sugárzik bennem: tízéves vagyok, egy román szövegű dalt hallok unokabátyámtól, aki Erdélyből szökött át a katonasor elől. Kiderül, hogy a dal eredetije magyar: Tenyeremen hordom, lehozom a csillagot én. Hát ilyesmi is van a világon? Hogy a rejtelmet fölfedjem, leírom a két szöveget egymás mellé. Megszámlálom a betűket, számuknak nyilván egyezniök kell, mert itt a kutya elásva, aki még énekel is! De a betűk száma nem egyezik, a titok létezik tovább, mert a szótagról, a szótag nagy hatalmáról semmit nem tudok, nemhogy a prozódiáról.
Költő sorsom kényszerűsége, hogy 1958-ban Rimbaud-hoz, majd Lorcához nyúltam, persze nem önként, csak megbízásból. S meggyőződtem magam is, hogy a fordítás nem idegen tőlem, örömet is ád. Ez a folyamat máig szakadatlan.
Tapasztalatom s gyakorlatom elég nagy, de egy-egy új föladat előtt nevetségesen szűzen és árván ásorgok ma is. A mesterség, a versmechanizmusok ismerése nem elég a jó fordításhoz. Kell ahhoz még annyi más, hogy kétségbe ejthet. Erőfeszítéseim sikeresebbek, ha a más nyelvű verset testvéri kihívásnak tekintem, mely költői önérzetemet érinti, de igazából a magyar nyelvet készíti próbatételre. Könyvemben ha akad becsülendő munka, érte az anyanyelv dicsértessék.

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.10 0 0 54

Nagyon örülök, hogy ide találtatok!

 

Egyszerű név, három rövid szó... de elválaszthatatlan és összetéveszthetetlen.
A virtuális kereső nem ismeri fel.
Gondoltam, azért mégis lesz, aki megtalálja.
Nem is kellett sokat várni! :)

 

Páduai, a kedves képes üdvözletet is köszönöm.

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.09 0 0 53

-

Nagy László

 

Jég alatt alvó vérfolt  

 

 

Szerelem, díszem te voltál,

nyáréjjel fölénk hajoltál,

alád feküdtünk, hasaltunk,

kigyúlt a zöld fű alattunk.

Látta ő is, ki érettünk

szögekkel feszíttetett:

kőkereszten a kő-Jézus

boldogan ránknevetett.

S jaj nekem, jaj nekem,

kínszenvedés vagy szerelem,

leomolsz a téllel,

szétbárdolod a szívem,

rásózol dérrel.

Ó, jajgattató szerelem,

alázatos lettem igen,

zászlóddal, aki kérkedik

végülis elpityeredik.

Pünkösdi piros asztalnál

édesen mért boroztattál,

mért hoztad a tóparti lányt,

húsz esztendőmnek aranyát!

Miatta égig érő baj van,

összekötözve ég a sarkam,

dob és hegedű elrohad,

úszik a cimbalom,

hajamat marokra fogva

fejemen csüng a fájdalom.

Szerelem, jaj te szerelem,

dadogást hoztál, tébolyt,

életem, telivér életem:

jég alatt alvó vérfolt.

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.09 0 0 52

-

Nagy László

 

            Elvarázsolt kastély

 

 

  Akár a szeretők, takarják egymást az éjféli óramutatók. Új év, új szív! Puszilkodnak poharak, orcák. Mindenki mindenkivel, mindenkié mindenkiével. Ölelkezés a girland-hurkák alatt, elvarázsolt kastélyunkban, honnan az urakat, úrhölgyeket kiszippantotta a hajdani huzat. Hála, hála. Most mi vagyunk idetaszítva. Ők meg valahol, menyországukból, csillagközi fekete lukból morognak ránk s megítélik stílusunkat. Új év, új szív! Csak volnék bátor, áhitott hóesésként fölállnék az asztal fennsikjára s meredeken így susognék: Uraim, hölgyeim, gyémánttá tömörült a gyanúm, hogy az új év is ó év. Eljött az évgyűrűk csődje. Szívünket pedig nem lehet kicserélni, marad a kénytelen, idült képmutatás. Így ne szeressünk. Temessük egymást, gyerekek. Már a pólyások kezében is ásó, pirinyó ásó a csörgő helyett. És ebben a percben az új babák szivére árnyat, betétkönyvet helyez a bájos Nemzeti Mosoly, mert hajlandók mostra születni. Hógolyót a kölköknek, hógolyót. A nemzeti hűtőintézet emberei térdeljenek a pázsitokra, halásszák össze a hópelyheket hógolyónak, tartósitsák az öröm-ínséges időkre – Susognék mint a hóesés, de nem, az új szívek célzatosan megítélnének: Ordít a költő, gúnyolódik a költő a fekete luk szemszögéből – Megadom és átadom a lényem az ünnep hétszínű szivárványának. Vascipőt, sisakot, páncélzatot lerágnak rólam a percek liliomai. Ég bennem gyertyaként a hit, se füstje, se korma. Nem rajzol karakülbundás ördögöket legbelső falaimra. Az ártatlanok kórusa is bennem: Ég a gyertya, ég, el ne aludjék. Hiszem, a beethoveni ölelkezésre alkalmas vagyok magam is, csak legyen, csak legyen karom! – Krónikába illik még, hogy nem vált véremmé a hazai pezsgő, festett piros bor. Boldogan mind kidobtam. Fölkelvén boldog új évet sóhajtok magamnak. Mint aki föltámadt, visszasandítok ágykoporsómra, ím, csupa dér, csupa gyémántló forgács. Boldog vagyok: több deret kinlódtam ki magamból, mint az idei tél, mint a tavalyi tél. Hódolatképpen megbuggyan a csempefal, csörömpölnek elém a tapsok. Földig hajolna a jenki-állkapcsú mosdókagyló, de nem hagyom, fölpeckelem állát fekete botommal. S mire megnyugszik a porcelán: a porfelhő rózsás fodor-menyország, habzó korsókkal ott ülnek angyalaim, a csempések, a cementcsempészek, a tipli-sikkasztók, a sróf-kezű vízvezetékszerelők. Valamennyi boldog, akár a földművelő, aki csodamívelő immár: atyafi-brigádban gyártja a műszempillát meg a műgyöngyház-körmöt. Idebilleg a képe, de ne hidd, hogy kalász-koszorúban, százlábú sötét szempillák sora keresztezi. Ovális fekete glória. Kölni és ragasztóillat. Ragasztott körmei arcomba lógnak rámájából. Rámpillog, forgatja szemét, mint Honthy Hanna, igazi bajuszos csárdáskirálynő. Hihihi, hahaha, ez itt az öröm. Hát még a sapkagyár. Mert rémlik, ama sárkányölőről elnevezett nagy hegyen túl egy sapkagyár papíron áll, vagyis nem létezik. De az üzlet virul. Onnan rohan a vonat levegővel rakodottan s hahotázva engem elüt. Ebédig tán sikerül elvéreznem. Boldog vagyok. Agóniámban űrlapok harsonáznak, s nyúlketrecek közt emelkedik síremlékem, betonrózsásan, divatosan. De a déli harangszó szentséges nyálával összeforraszt, lázamat oltja, talpra állít. Vegyük fel királyi ruházatunkat. Nyakkendőt is? Nyakkendőt is! De a koronánk, ugye, mellőzhető? Korona nélkül nem fej a fej, amíg kastély a kastély! Tányérral, tállal már zörögnek az alagsori emeletes pléh-szekerek. Tálalnak fehéren fehérre a felvégi mongol cicahercegnők. Máj, máj, máj. Valamennyi asztalra máj. Ám nekem ez a sertésmáj sörtés tehénpéra-rombusz, de sötét! S bár elönt a fakó szégyen e képzet miatt, se étvágyam hozzá, se kezem. Másnapos volnék, vagy önemésztő beteg vagyok? Mikor ölsz meg édes képzeletem, káprázatom? Már hóvirág-koszorúk a zsigereim. Délutánra lebegek már. Délutáni sétalovaglás – az anyaföld sóhaja hordoz. Ágaskodva a toronyig érünk, megtáncoltatnám a harangokat, s ím, köddé vált kezem a bronzon. De megcsendíti fülemet egy finom tiltakozás: Félre, te szentségtörő, a harangokat csak fejni szabad! Igaz is: illene már megjavulnom, csönddé válnom, hiszen horkol, buborékol az újévi ország. Hiszen a madárcsőrök is fölpeckelve arany és ezüst korongocskával, ünnepi konfettivel. S vadludak ék-alakjukat vesztve itt köröznek hangtalanul, szájukból az ünnep szerpentinszalagjai lógnak. Csupa jóságos óhaj vagyok. Óriás aranypatkókat a síkra írok lebegve utamban. Négylevelű lóheréket karéjozok a hegyoldalra. Lázítok sültmalac-pirosságot az égre. S ha tudnám, hol raboskodnak a sültgalambok, elrágnám láncaikat. Mert hiszek az ábránd erejében, az eleddig unalmas utópiákban. Leszáll a menny a földre. Szép jeleket látok máris: a Mars csillag piás kocavadászként négykézláb mászik a vaddisznók közt. S a lábon maradt kukoricásra alászállt a millió karátos Vénusz, mintha lovagolna: tunikáját föl-fölrántva, csiklandja magát a kukorica címerével. Nem tudom, hol raboskodnak a sültgalambok. De szalagok, flitterek, viszonylagos viszonylatok közt is tudom, hogy hol van Anyám. Iránytűként fordulok távoli Anyám iránt, aki egész nap a fal mellett áll mereven téli vendégségben. Nem ül, hanem áll, hogy dologtalannak ne lássék. De seprüt se foghat, csak áll és hallgat. Vállatövéig a kezei zuzmarából. Nézzük egymást a játszó tüneményeken át. Ő mondta, ha megfagy az ember, előtte édeset álmodik. Szeretnék állva megfagyni, már tetőtől talpig csönd vagyok, csönd.

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.09 0 0 51

-

Sziasztok!

 

Kedves ikercsillag! Ez a topiknyitás egy Nagy gondolat volt!:)

Kívánom, kerekedjen ki elképzelésed szerint!

 

Igaz, nagyon megkésve, de:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-és természetesen minden idelátogatónak!

 

Vukkancs Creative Commons License 2007.01.09 0 0 50

ÁLOMI BESZÉDEM

Zöldellve ez a föld hatalmas
meleg záporoktól szerencsés
mintha nem történt volna semmi
s nem is kellene egymást enni
szemed is öceán-derengés
nem igaz a fűzek bánata
ha zöld hát akaratos élet
gyümölcs a virágok távlata
az árva ág se tud pihenni
mintha nem történt volna semmi
se csoda se halál se szégyen
remény szopik a selymes fényben
millió arca buborékol
semmi katonás villogás
a végzet fűvel koronás
moha-labdává lett a téboly
hallgatom álomi beszédem
szívemnek bilincs-oldozás
szól a fejemnek: feledj szépen
szerveid siess rendbeszedni
mintha nem történt volna semmi.
Vukkancs Creative Commons License 2007.01.09 0 0 49
NAP HANYATLIK

Nap hanyatlik,
nagy tüzes golyó,
csillag pattog,
égi tűzbogyó.

Kövér gallyon
harmatos levél,
gyöngyöket ver
nyakunkba a szél.

Fáradtságunk,
bajunk tovaszállt,
átragyogjuk
a nyáréjszakát.
Vukkancs Creative Commons License 2007.01.09 0 0 48
Üdv. Ez esetben hozok még a kedvenceimből. :)
Előzmény: ikercsillag (44)
ikercsillag Creative Commons License 2007.01.09 0 0 47

Federico García Lorca:


       ZORONGO
  Népdalfeldolgozás


Óvó kezeim tenéked
ékes köpönyeget varrnak.
Violával végig hímzem,
violában gyöngy a harmat.


Mátkád kikeletkor lettem,
szállt ránk szirom-özön, illat.
Paripáid gyors-patái
ezüst hangon értem sírtak.


Ici-pici kút a Hold is,
szirom-özön vékony vígasz,
csak a karod kell már nékem,
vele éjjel átszorítasz,
vele éjjel átszorítasz.


/fordította: Nagy László/

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.09 0 0 46

KRÓNIKA-TÖREDÉK


Ilyen időről soha
nem csikorogtak atyák
a holnap kölkeinek
ilyen időről magam
vérhólyag-ajkú diák
dadoghatnék de kinek

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.09 0 0 45

A FALAK NÉGYSZÖGÉBEN


Meghalni se tudtál,
te csak az asztalra buktál,
beborultál,
torkolat-tüzek, láncok,
sikoly-címeres lányok,
üszöktől cirmos virágok,
komor vagányok,
s küllők, cserepek forgatagába
egy árva hajszálat se küldtél,
csak beleőszültél,
csak beleőrültél.


Szabályos télben
itt állsz egyedül ébren
a falak négyszögében
ágyúdörejként
visszhangzó köhögésben,
lélekben is fázva, késekkel koronázva,
bú-bajba csavarodva,
s már szégyellve szórod oldó
igéid a sorsra,
mintha már vétek volna,
ha a tavaszra gondolsz,
orgonákra,
lilán dagadó tüdő-fákra –
jaj neked aki voltál
tüzes királyka:
itt legbelül
félszegen, illetlenül
lehelsz a jégvirágra,
hogy kiláss a világba!

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.08 0 0 44

Szerbusz Vukkancs!

Örülök, hogy ide látogattál, és köszönöm a gratulációt :)

 

**

 

 

TIPEGŐ LILIOMOK


Mutáló libák
tarlók liliomai
húgocskáim
buta buricák


dombon lebegve lángban
szónokolhatok nektek
csillagokról
vad-hattyúi sorsról


felhőként fodros mozin
ámuldoztok ferde nyakkal
álmodtok hónotok alá
csillag helyett
vacak ridikült


liliom-gyalogosok
inogtok lábujjhegyen
mintha már sarkatok volna
a képzelt
a kicsi magasság


amott esik a hó
átszimatolnak a nyárba
hópihék mögül a kofák
s kitárják szálkás kapuikat:
micsoda liliomok
tipegő liliomok

Előzmény: Vukkancs (43)
Vukkancs Creative Commons License 2007.01.08 0 0 43
Gratulálok a topichoz! :)
---------------

JÁRTAM ÉN KOROMBAN, HÓBAN

Jártam én koromban, hóban,
húzott az álom.
Mást kerestem s mellém te álltál,
kardél mellett felnőtt virágszál,
sebzett virágom.

Húszévem elveszett, s érzem,
te lész a vígasz.
Mord kültelken, hol a füst szárnyal,
szádról szóló harmonikáddal
föl-fölvidítasz.

Engem a szépség, a vígság
csodásan éltet.
Érte égek, hogy megmaradjak,
bár úgy kelljen szívnom, mint rabnak
kócból a mézet.

Köröttem kúsza az élet,
kúsza a sorsom.
Vértezz hittel, hűséggel állig,
akkor én a haláloságyig
belédfogódzom.
ikercsillag Creative Commons License 2007.01.08 0 0 42

Szécsi Margit:

 

VONZÁS


            Nagy Lászlónak


Kellesz a kárhozathoz,
az üdvösséghez,
kellesz hangnak a némák
körmenetéhez.


Rozzant kocsmai székek,
üvegek, képek,
részeg seregek -- minden
megindul érted.


Vonzod az éhes létet,
lényed a póráz.
Üdvösségre ki gondol:
szavadra pályáz.


Minden égbeli érckő
melleden villan,
fordul, énekre-lobban
félelmes kínban.


Ó majd kitűz az ország,
kénytelen vállal,
bajban elhenceg véled:
sajgó virággal.

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.08 0 0 41

FELHŐ, FELHŐ


Felhő, felhő, ússzál hozzánk,
szeretlek nagyon,
hátunkról a port lemossad,
mosd el sok bajom.


Tenyeremen vastag kéreg,
égi könnyre vár,
puhítsd, hogy magot ehessen
róla a madár.


Hozzád felbőgnek az ökrök,
csikó rádnyerít,
zöldre varázsold a rétek
gyulladt selymeit.


Érted furulyál a sárga
kukoricaszár,
hosszú nyakát nyújtogatja
sok fehér gunár.


Mosd meg csendesen a vékony
virágszál fejét,
ködöld be a kék bazalthegy
forró tetejét.


Felhő, felhő, gyászt ne hozzál,
attól roskadunk,
villámaid alúdjanak,
szikrázók vagyunk.

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.08 0 0 40

Federico García Lorca:


ÍGY SZERETLEK


Jaj, de nehéz így szeretni,
ahogy én szeretlek téged!


Fáj a levegő, a szívem,
kalapom is
fáj teérted.


Ki venné meg szalagomat,
e reszketeg fehérséget?
Fehét bánat-fonalamat
vállkendőnek ki kötné meg?


Jaj, de nehéz így szeretni,
ahogy én szeretlek téged!


/fordította: Nagy László/

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.08 0 0 39

A 23.hsz. csak részlet volt, a teljes vers:

 

 

HALÁLIG TISZTA


                        Nagy Lajos emlékének


Csöndet parancsoltak rád is a kínok,
s jelesek sorába lefeküdtél.
Becsaptál bennünket: érzem, a sírod
nekem a nehezebb, aki fönt él.


Többé nem ijeszt a jégfehér-színű
klinika s a magány már sose bánt.
Eldajkál már téged, te kisded-szívű,
e föld, e holtunkban kedves anyánk.


Bizony, az érzékek: az ötös szentség
jegyében vetettél igaz betűt.
Hallottad döngeni törtetők lelkét
dobokon, hogy a fül megsiketült.


Tudtad, az atléta-termet, a szív is
elromlik idővel s jön a halál.
Miért hát a kicsek, minek a hír is!
Halálig árva és tiszta valál.


Ez volt a te sorsod. Növendékeknek,
nekünk is bajos, mert visszük igád,
vért amig bírnak pumpálni a szívek
s nem jegesednek az artériák.


Bölcs öreg, elmentél, nem tudtál élni.
Ne tudj már sírni a virág alatt.
Emléked gyönyörű birtokunk s védi
vashűség, álkulcsra néma lakat.


              Látomás


Írástudókat hajt s megitél késsel
az idő és nagy a kaszabolás.
Tégedet nem ér el, -- hátratett kézzel,
kigombolt lódenban előtte jársz.

Előzmény: ikercsillag (23)
ikercsillag Creative Commons License 2007.01.08 0 0 38

A vers címe:

 

Ki viszi át a Szerelmet

 

Elnézést kérek a pontatlanságomért.

Előzmény: ikercsillag (1)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!