Nagyjából az 1970-es évek óta széles körben közismert tény, hogy a világ fosszilis energiahordozó-készletei nem csak elméletileg végesek, hanem történelmi léptékkel mérve nyugtalanítóan hamar elfogynak, illetve kitermelésük aránytalanul megdrágul. A korábbi paradigma szerint a világ olajkészletei mindig negyven évre voltak elegendőek, mert a feltárási és kitermelési technológiák fejlődése lépést tudott tartani az igények növekedésével. Ebben az időben az árakat inkább olyan tényezők mozgatták, mint a nemzetközi biztonság, vagy az olajpiacokhoz való szabad hozzáférés egyéb körülményei.
A folyamatosan és kiszámíthatóan olcsó szénhidrogének szépen-lassan nyomasztó fölényre tettek szert a globális energiaellátásban és civilizációnk fejlődésének, fenntarthatóságának kulcstényezőjévé váltak. A hetvenes évek óta a helyzet kiszámíthatatlanabbá vált, társadalmunk „erőforrás korlátos” lett, az innováció a „gyorsabbat, nagyobbat,” helyett a „kisebbet, takarékosabbat” felé fordult. A kétezres évek a szénhidrogének piaci árának korábban elképzelhetőnél nagyobb ingadozását hozta, ami sokakban felvetette a kérdést, hogy társadalmunk lépést tud-e tartani ezzel a trenddel, vagy a tartós és nagymértékű áremelkedés olyan fundamentális változásokat hoz, amelyek feszegetik, vagy egyenesen lerombolják a társadalom hagyományos gazdasági és politikai kereteit.
A változások világszerte félelemmel töltik el az emberiség egy részét, a nem mindennapi körülmények életre hívták az ’armageddonista-vallást’, amely a világ pusztulásáról szóló ősi mítoszoknak a nagy monoteista világvallások megváltástanának modern keveréke. Az armageddonisták az antiglobalisták és más antikapitalisták nyomdokain járva megkérdőjelezhetetlenül hisznek az emberi civilizáció mai formájának pusztulásában. Dogmáik vitatását a vitapartner ostobaságával, elemzésre való képtelenségével, ellenérdekeltségével, vagy kulturális tradícióival, szélsőséges esetben származásával magyarázzák. Sokak értékelése szerint az ’armageddonista-hit’ megjelenése a válságról való párbeszédet vakvágányra viszi, az érvelést irracionális, emocionális síkra tereli, a konstruktív gondolkodni vagy tenni akarást destruktívizmusba fullasztja, vagy a legjobb esetben is arra ösztönöz, hogy lokális látszatmegoldásokkal is megnyugtathatjuk magunkat, ugyanis a hitelvek szerint a globális megoldások feleslegesek, mivel szerintük a globalizált világ amúgy is halott rövid időn belül.
A hajdan értelmes, konstruktív eszmecsere színteréül szolgáló Peak Oil topik mára az armageddonista vallás megvallásának és vitatásának helyévé redukálódott, így többen, akik a problémáról való racionális párbeszéd hívei, létrehozták ezen klubtopikot. Ebben a topikban az innovációról, mint a túlélés kulcsáról, illetve az ennek hatására szükségszerűen átalakuló gazdasági és társadalmi viszonyokról lesz szó, ahol a civilizáció estleges leépülése csak mint vitatható hipotézis szerepelhet, aminek elutasítása semmiképpen nem indukálhat kirekesztést, személyeskedést, illetve semmiképpen nem alakulhat ki olyan párbeszéd, ahol a megoldás irányába mutató műszaki, energetikai, gazdasági, stb. tárgyú javaslatokat ideológiai alapon feleslegesként próbálják lesöpörni.
Ebben a topikban nincs ranglista, de sokan jobbak bizonyos területeken, mint a másik, ezt kérem, tartsuk tiszteletben és ne álljon le a matematikus vitatkozni a modern közgazdaságtudományról az azt oktató egyetemi tanárral, legfeljebb kérdezzen, ahogy ez fordítva is elvárható. Ez a téma komplikált, energetikai, gazdaságtudományi, politikai, stb. megközelítéseket kíván, így próbáljuk egymás tudását kiegészíteni és nem megkérdőjelezni.
A témák közt természetesen hasonló prioritással rendelkezik a gazdasági világválság, mint az olajcsúcs, miután a kettő szorosan kapcsolódik egymáshoz. Amennyiben van rá igény, nyitunk külön gazdasági topikot.
ilyen olcsó az antimon? elég ritka anyagnak tűnik így első hallásra ez az aksitípus járműhajtásra alkalmatlan, a magas hőmérséklet olyan baleseti kockázatot jelent, amit nem lehet megengedni, viszont teljesen alkalmas ingadozó termelők, vagy völgyidőszaki termelés kiegyenlítésére, statikusan telepítve, erőművek mellé, vagy akár teljesen független áram-tárolással foglalkozó cégek formájában
Tehát jelenleg: 1 konténer = 100l benzin, az energiasűrűséget tekintve. mondjuk 6x1.5x2m, ami 18 m3 osztva 0.1 m3 -rel. térfogat 180 szoros. Semmi ok nincs feltételezni, hogy az akku sűrűsége 3 kg/l alatt lenne, a benziné kb. 0.7 kg/l. A súlyarány eszerint kb 700-szoros
Jól értem, hogy az áramleadáshoz IS kell a 700 celsius üzemi hőm? Bár töltésnél sem piskóta a felmelegítési energia, ráadásul megy a szemétbe.
Ez még nem mobil energia. Viszont sok hulladékhővel bíró erőművekhez jó lehet. Mondjuk Paks 2 GW-jához, napi 1 óra puffert alapul véve 2000 konténer kell.
(Már csak két kérdéscsoport marad: Mennyibe kerül a cucc most - tömeggyártást feltéve? Mennyi a világ antimontermelése, készlete? (1 konténerbe, ami mondjuk 50 tonna, mennyi antimon kell? 1 tonna? 20 tonna?)
Nem számoltam el valamit? :)
Egyébként a leírásból ilyen "óriás kapacitás-dióda" féleségnek tűnik a dolog. (Magnézium-antimonid ról az Indium-antimonid jut eszembe, meg határréteg a diódában is van, stb.)
Csodaakku 700 fokon
A MIT (Massachusetts Institute of Technology) kutatói egy szokatlan akkumulátor típust fejlesztettek ki, amely sokkal jobb hatásfokkal és olcsóbban tárolja az elektromos energiát.
Kocza Zoltán| Népszabadság| 2010. május 4. |19 komment
Donald Sadoway és diákja, David Bradwell a laboratóriumban a tesztelés alatt álló akkuval
MIT News
A szokatlan az, hogy a berendezés üzemi hőmérséklete 700 °C. Ezen a hőmérsékleten mennek végbe azok az elektrokémiai folyamatok, amelyek a tárolt energiát felszabadítják, illetve feltöltik az akkumulátort. A reverzibilis kémiai átalakulás nagyon egyszerű: két komponens egyesülése és fordítva, a vegyület felbontása alkotóelemeire.
A csodaakku szerkezete nagyon egyszerű. Egy kémiailag rendkívül ellenálló tartályba antimont és rá magnéziumot rétegeztek. Feltöltéskor üzemi hőmérsékletre emelik a tartály tartalmát és megolvasztják a két elemet. Felhasználáskor ugyancsak üzemi hőmérsékleten a határrétegnél magnézium antimonid és szabad elektronok keletkeznek, és a rendszer így nagy kapacitású akkumulátorként használható. Újratöltéskor a középső réteget bontják ismét komponensekre.
Az eddigi mérések alapján az új rendszer áramleadása egy lítiumion akku húszszorosa, ugyanakkor harmadannyiba kerül. Egy kamionnal szállítható konténer méretű akkumulátor 1 megawattórányi elektromos energiát képvisel, vagyis ezer 100 W-os izzót képes egy éjszakán keresztül üzemeltetni. A másik nagy előnye, hogy a lítiumhoz képes sokkal olcsóbb komponensekből épül fel, hátránya viszont, hogy az egyik komponens rendkívül gyúlékony, a másik pedig mérgező. A fejlesztő 4–6 évre becsüli az élettartamát, ami után természetesen teljes egészében szét kell szedni és a töltet újrahasznosítható.
Az amerikai kormány kiemelt fontossággal kezeli a Donald Sadoway vezette csoport munkáját és hétmillió dollárral támogatja a kutatást. Egy francia vállalat négymillió dollárt adott azért, hogy a csapat házi körülmények között is használható változatot dolgozzon ki. Becslések szerint egy pizzásdoboz méretű eszköz napi feltöltéssel képes lenne ellátni egy családi ház folyamatos áramellátását.
Beírom ide is, amit a Peak-Oilba (amire dajtás olvtárssal jutottunk)
Jártam egy (topic szempontból) érdekes helyen. A dombrádi (volt?) TSZ helyén biogázüzem épül. 4-5 db, 20m átmérőjű, kb 6-8 m magas tartály (benne keverőmotorok).
A tulaj német, a vezérlés (mármint az informatika-technika) Németországból fog menni. Állítólag néhány ezer tagú hálózat (és egy központ piszkálja).
Nem értettük, mi lesz a kész gázzal. Láttunk ugyan keskeny nyomközű vasútvonalat, de nem úgy tűnt, mintha ezt be akarná üzemelni valaki. A kamion butaságnak tűnik. Privát csőhálózatnak nincs nyoma (Németo.-ba meg butaság lenne) Hozzákeverik a "vezetékesgázhoz"?
Ha: fogják a tisztítatlan biogázt és elégetik natúrban egy gázmotorral. Vellanyt eladják, hőt felhasználják a reaktorhoz és a környező gazdasági épületekben. (mint dajtás gondolta)
Akkor minek a vezérlés, német központból? Max. az MAVIR-ig kell menni. S időközönként jelentés a forgalomról, excelben, SAP-ban, meg kiolvasni a gázmotor fordulatszámlálóját és villanyóráját (dajtás szt. esetleg virtuális erőmű Mo. 4-5 ilyen objektuma, meg németes túlbonyolítás)
Az a tartaly üvegszalas/szenszalas müanyagbol keszül. Meg soha nem robbant fel egy se. Nem is tud, mert lassan kinyilik es szepen leereszt. A gaz meg elillan.
Ha meg szetmorzsolodsz egy tölgyfan, akkor nem ez a legföbb gondod.
A karosanyagkibocsatasa kb. a negyede a benzinesenek. Az ara sokkal alacsonyabb kb. 1 €/kg a benzin 1,3-1,4 €-ja helyett.
És, ha pl. nem lenne benzin (vagy nagyon draga lenne), de gáz meg lenne, akkor kivaloan lehet hasznalni Semmi fel se tünik. Ha csak az nem, hogy a többiek meg acsorognak.
A CNG kompresszió tűrése olyan,mint a dízelé,vagyis nagyon jó hatásfokú motorok készíthetőek. Másrészt a földgáz könnyebb,mint a levegő,tehát a tartály sérülése esetén a gáz egyszerűen eltűnik az atmoszférában.
Egy ismerösöm szakertö atomerömüügyileg. Szerinte a finn erömü epitesztechnikaja nem jo. A betonozashoz nem megfelelö minösegü "sóder"-t hasznaltak (nem elég kerek kövekkel, hanem valami töröttel is benne) es ennek következteben nem jok a szilardsagi tenyezök. Oszt ezen folyik a veszekedes.
Nagyjából ugyanezt csinálták az amiknál is,ez volt az oka a költségek eszakálodásának.
Folyamatosan változtatták a követelményeket,az előírásokat,aminek következtében újra és újra szét kellett szedni és összerakni másképp az erőműveket.
A szerencse itt,hogy ez nem egyedi,hanem standard konstrukció,tehát a következőknél már rengeteg kifogás idejétmúlt lesz(nagyjából a 4. környékére fognak a dolgok simán menni)
Nemetorszagban gyakorlatilag nincs semmi akadalya. Magyarorszagon sajnos csupan ket "kut" van (tan Györben es Szegeden). Tehat Mo.-on nem müködik a mutatvany.
Pl. a VW Passat-ja, Touran-ja pont erre van csinalva. A Passat EcoFuel pedig meg a Priusnal is jobb eco-ertekekkel rendelkezik.
Ha erdekel:
Passat EcoFuel (benzin+CNG). 150 LE, a fogyasztasa 4,6 kg/100 km, 124g/km CO2:
Nos, amellett hogy akarok ilyen autót,nem lehet kapni,és a választéka is kívánni valót hagy maga után.
A helyzet az,hogy kb. 6-7 éve már foglalkoztat a CNG-s autók gondolata,de valahogy nem akar senki ilyet venni,és nincs is CNG-re tervezett autó a piacon (jobb a hatásfoka,mint a benzines autóknak a nagyobb kompresszió viszony miatt)
A másik az, hogy a csak csővezetékekre alapozott gázszállítási rendszer nagyon rugalmatlan. Egy közepes gazdaságú ország fogyasztásnak megfelelő gázt fáklyáznak el vagy emgednek ki a levegőbe évente, csak azért, mert a csővezeték túlsó végén éppen nincs rá szükség, vagy nincs is csővezeték.
"Az LNG (cseppfolyositott metan) segitsegevel pedig a gaz ugyanugy, mint a köolaj, hajokkal szallithatova valt, ugyhogy konkurrál a vezetekes gazzal is. A piac nyilik, ugyhogy az arak is szabalyozodnak"
"Nem vagyok nagyon ismerős a témában, de úgy tudom, hogy a komoly oljatársaságok már azzal a szcenárióval (is?) foglalkoznak, hogy nem az olajkészletek merülnek ki, hanem az igény fog radikálisan csökkenni - ezért pl. azt vizsgálják, hogyan tudják minél könnyebben kiegészíteni/átalakítani a töltőállomásokat "feltöltő" és akkucserélő állomásokká."
Igen, az olajat már nem használnánk szinte semmire, ha nem azt töltenénk a tankba. A bökkenő csak az, hogy ez esetben valahonnan pótolni kell ezt az energiát, azaz visszajutottunk a gáz/szén/atom/nap/szél felskálázhatóságához.
Ez igy van. Én mindig is azt hajtogattam, hogy az olaj es gaz összessege szamit. Nos, amennyiben az olajtermeles tetözik, esetleg csökken is, akkor a gaz veszi/veheti at a szerepet.
Kevesen tudjak, de az üzemanyag 10%-a mar ma is gazbol keszül (~8 mbpd). Ny-Europaban mindenütt lehet valasztani, hogy valaki "eredeti" dieselt tankol, ill. "synfuel"-t, amely teljesen kenmentes, gazbol keszült (igaz kicsit dragabb), ...
Ny-Europaban mar eleg jol kiepitett gazos infrastruktura van autok szamara (LPG, CNG). Az elterjedtebb LPG (ami ugye megiscsak olajfüggö, annak a "mellektermeke") az EU-ban 2018-ig adomentes.
De, ha gazrol beszelünk, akkor a CNG (Compressed Natural gas), a komprimalt (~200 bar) methant ertjük. Jelenleg kb. 20-30 féle gazos autot lehet a piacon kapni.
Az LNG (cseppfolyositott metan) segitsegevel pedig a gaz ugyanugy, mint a köolaj, hajokkal szallithatova valt, ugyhogy konkurrál a vezetekes gazzal is. A piac nyilik, ugyhogy az arak is szabalyozodnak, ...
AZ utobbi idökben (3 ev) hihetetlen sikereket ertek el a shale-gas (az az olajpalaba zart metangaz) kitermelesevel. Olyannyira, hogy pl. az USA-ban mar többet termelnek, mint amennyire szüksegük van.
Es teljesen meglepö modon Europa alatt is valszeg hihetetlen tartalekok vannak. Ezt a "köbezart" gazt csak a nehany eve letezö hidraulikus repesztesi eljarassal lehet kitermelni. Remelhetöleg a makoi gazra is valamikor sor kerül. Ez, a gazellatas önallosagat illetöne Mo. nagy eselye lenne.
ez a klasszikus mezok eseteben igy van, de a nonconvetionalnal addig jon a agazod, amig fursz es torsz odalent. tehat a kimerules fogalma relativ, leven, hogy a conventional gas bolcsojerol beszelunk, nagysagrendekkel ntobb kozetreteggel, lelohellyel.
A gaztermeles nyilvan növekszik, viszont nem szükseges az összes folyekony üzemanyagot helyettesiteni, mert nem fogy el teljesen.
Az autok fogyasztasa is rohamosan csökken. A közlekedes logisztikaja javul.
Különben:
"We are awash in natural gas," according to Pickens -- he claims that the United States has natural gas reserves that are equivalent to 700 billion barrels of oil and it is his personal crusade to move that ocean of natural gas into the American transportation sector. He claims to have already spent $62 million of his money on this quest, known as the Pickens Plan.
...
Earlier this year, Pickens said, "We are five times bigger than the Saudis" in terms of natural gas reserves / fuel equivalent. Natural gas is "cleaner" and "it's under our feet." He also said that the U.S. would go down in history as the dumbest country ever to have graced the globe if we do not make this transition.
Az OECD orszagok olajfogyasztasa elkezdett tartosan csökkenni. A fejlödö orszagoke viszont (Kina, India) kemenyen emelkedik.
Az elektromos autok egyelöre meg csak kiserleti stadiumban vannak. 2020 körül fog kb. az uj, üzembehelyezett autok talan 10%-a elektromos. Az is megoszlik több alkategoriara. Ugyhogy a benzinkutak atepitese csak mertekkel fog törtenni.