Vajon hová tűnik az idő, ha már elhasználtuk, és nincs rá szükség? Talán olyan lehet ez is, mint a hang, mely a hosszú folyosó falairól újra meg újra visszaverődve egyre gyengül, míg végül teljesen elenyészik? Mert akkor létezhet talán visszhangja valahol annak az időnek is, amikor még mindannyian együtt voltunk? Tad Williams
(Kerestem valamit a cukrászdás régi hozzászólások között, és annyira jó volt állandóan belebotlani Ildi hozzászólásaiba. Egyszerre könnyekre fakasztó és jó.)
Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. Méginkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember a barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt.