Keresés

átöleljük egymást

úgy beszélgetünk

megtaláltuk

az  igazi

életünk

neglizsében várom a kedvest

de a szenyó(Rita) ma

unnézki negligál

a szerszám is...

alig áll -((

negligál-aligál

...sohse halunk meg!

-))

ólmos ma a lég

ónos esők jőnek

órám elüt ótvaros élet

óh miért szeretlek mégis téged

órám közelg óhajok napja

ódorral teli templom

órám megáll

óh utolsó perc óh végső pillanat

ó rám találtál óvatlan Halál

merthoty!

Szerelem nélkül nem élet az Élet

Csak tengődés hiába és kár is elutazni

Kínába vagy Ámerikába

Még Nepál sem vár ha

a Szerelem téged

negligál 

dögbendöglött Szerelemért

dizenhárom dög öldöklött

óh dühöngő dögvész

áll minden dögfarok

és leáll minden

dögész

*

fagyott Szerelemre vágy

az eszkimókukac

nagy a hideg hát

a háj alá bújhacc

nem kell a csók

az nem tömény

a jó zsíros nagyajkak köze

óh faggyú hölgyemény

*

dögöjjbelém ígyszeress

bűzhöggybennem

míg wilág a Világ

*

mélán pillant rám és

szétteszi lábait

mit tehet a férfi

megfeszíti ínait

*

nemwunk mi csíkosak

eredetileg

s míg az ember nyal walami síkosat

és duzzasztja a Szerelem

számoljad

a szőröket a tenyerededen

Eévoé!

Aszmondom hogy ejj olé.

Visszhangzik a bál terem

kérdezed hogy mé verem

Verem, verem fáradt lantom

Arcodon csurog a sajtom.

hideg őszi ég alatt

merev hullád jó dagadt.

ódon lantoknak húrjai

karcsú hárfákon hosszú ujjak

még mindig látszanak

mind csak játszanak...

pendíts meg engem

játsz rajtam

szivem

Évoé

Tiéd a párám a jégvirágos ablakon,

a világok színes kristálykövei,

 s táncolnék veled.

Míg fagynak édes dallamok

a hideg őszi ég alatt,

visszhangzik a Wégtelen:

Évoé az életem.

jégvirágos ablakomat fújom

az olvadék lecsurog

s hallgatom a

gravitáció

dallamát

visszhangja oly végtelen

mint a szerelmi tűz

mely hozzád

fűz,míg szívem

dobog

Édem

Leheletem  rádfújom

jégvirágos ablakom

látom világok színeit

kristállyá fagyott köveit

táncolnék  jégen is

heves iramban míg

virágok széthajlanak

és meg nem fagynak

dallamunk édes duett

viszhangzik végtelen

táncunk el nem enged

szavaidban élek, Édem.

búcsú-tsók

mikor elhagyták egymást,a tér tágult,
s az irígy idő megszelidült
sosemvolt virágok illatoztak,
a katakombák mélyén
megfordultak
a holtak

új a frizurája, a pillantása bús és kérdő

talán

majd a régi ölelésből 

újra ért

Ő

betonúton betanultam búmat

kifordítani

tenélküled édes szívem

nem tudok mást

csak

ordítani 

Bence a kád szélén ül

Ó Benikém!
Kérlek ülj le mellém,
hadd mossam meg a hátacskádat;
a popsid mint popsim érinti a kádat.

Ó szerelmem!
Ugye érzed a mellem,
Suvickold! Suvickold! Suvickold!
Ennyi enough, ez már too cold.

Ó a fene egye meg!
Mint látni vélem, megérett a meggy.
Majd háromra zsupp: és a verselést meguntam.
Szóval, szia Bence! Tetszik? Betonúton betanultam.

egy kis hadakozás

a testedzésnek

volt adózás

birkózni márpedig muszáj

ki edzetlen, elviszi

a kór-uszály

első pillantása bűvös

pedig annyira

hűvös

csábított szűz erénye

s oly wadúl hadakozott

alattam

...wégül én is

ártatlan marattam!

:D:))

pillantása bűvölt

és

csábított wad erénye

Ő a Természet merénye

a férfiszív ellen

jó vala és ártatlan lelkü

egy tiszta nő

s én lobogok érte ma is

minden ébredésem:

Maris

Maris

sír a hegedűm

vonója

egy lány után

lógok csak 

tunyán

túrom a hajam

tövét

ó

bár kioldhatnám

egy szűznek 

az övét

fölszántvaja főucca,magvaimmal bészórva

vessed bele te is babám virágnak

-magadat- 
szakasszon le másik bolond

magának 

rég megmondtam ne szeress/ne sirass

-azanyád!-

mer'!

végigmentem a füzesi temetőn 
eszembe jutott a régi szeretőm 
jajIstenem micsinájjak

hogyan mennyek

teutánad

Rózsi!

-írá esszt: (bal)Szerencsés (mookuskaiy)Józsi  -(((((((((((((((

csendtörő angyal-sirám

egy költő ma újra

hazudik

a színházi büfében
csak egy kávét kértem

és rád gondoltam

ringócsöcsű Elvírám

Színház

Valaki csendről papol
nem normális kérem
egy emelettel feljebb
az elmeosztály, kérem

lehetnél taszítóbb
útálatos féreg
hozzám képest mégis
angyal vagy, kérem

sirámom hazudom
ah, költői lélek
a színházi büfében
csak egy kávét kértem...

törlöm a homlokom

az esküm hallom

mosolyok

lélek-irtó nagy

nevetés

nézem az arcomat

lassul az Idő

elalél a

Lét

megint itt vagy,belém hajolsz

és föltámadok égve

aranylón

Aranylón

Melegem van

megtörlöm homlokom

mintha szóltál volna

esküszöm, úgy hallom

meg is fordulok

járda-menő mosolyok

tülkölnek az autók

irtó nagy a forgalom

beállok egy kapualjba

nézem az arcokat

lassan kikapcsol a tér

az idő lelassul, elalél

„megint itt vagy 
belém hajolsz
mindenem föltámad 
így égünk aranylón”

ajtódra hajtom bús homlokom

áthall a lélegzet

lóg a kilincs

a kulcsom hozzád

rég elveszett

valami égi lakatosra várok

véle újra

rádtalálok

wadszőlő lombja alatt

Lélekpenge

Behajtom az ajtót

áthall a lélegzet

nem akarom mondani

mert a szó az felébreszt

lóg a kilincs, a cimke

a kulcs rég elveszett

a résnyi fény beszökik

hogy nekem jelezzen

elvágja hosszában

a képet szememben

mint lélekpenge, meg

csak úgy, az emléked...

fátylad a kékes homály

érintenélek símogató szellőként

selymes oxigén lennék arcodon, 

szádon,

s bújnék ajkaid közé

érezz meg, éltető csepp vagyok,

egy csillám a májusi

orgonán

Nem több

Nem is tudod

mennyire ott ülök

hallgatom mit adsz

közben fátylad takar

kékes homály tudósnak

filozófusnak filantrópnak

közelebb, jer ha mondom

ne félj érinteni nem tudlak

hisz szellő vagyok, simogató

egy selymes érzés két újj között

csak oxigén síma hidrogénmolekulán

észrevétlen arcodra, szádra ,kezedre gördül

csak nézd meg, az vagyok csepp, billentyűk a zongorán.

pikkelyes-hűs amúr-lamúr

tejben fürdő ikrák

kavargó víz

vágy-íz

békalencse a homlokomon

busongok az első

csókodon 

kidobott a múzsám

és üldözött

vagyok

nem volt rá nagy ok!

nem volt reá

ok

diót reágok

mogyoró pattan

mit tehet egy mookus?!

csak szép csöndben

bekattan

assztán

kikattan