Láttam a fát és tudtam,hogy nagyon rossz lesz a tipp,de játszani hívtál minket ,gondoltam talán megjön másnak is Kefve.Egyébként nagyon nem ismerős,bíztos nem jártam itt.
Ha arra gondoltál hogy hagyjuk végre abba ezt az egészet akkor egyetértek.
Mindenkinek más a véleménye adott dolgokról, éppen ezért az értelmes, előre mutató vitának helye lenne, ami nagyon nehéz az az hogy ne csapjon át egy pillanat alatt veszekedésbe.
Örülök, ha a jövőben ismét itt is olvashatom a túrabeszámolókat. Igaz más területen mozogsz nekem főleg ezért is érdekes mert nem fogok eljutni azokra a területekre.
Azt mondod nem te vagy a nagy +/- osztó? Magamról tudom csak biztosan, hogy én nem vagyok. Az én 15 éves nick regisztrációm csak egy itt a "szavazásoknál".
Ha tudod, hogy kit tisztelhetünk a szarkeverőben javaslom tudasd velünk, ennyit talán a közösség megérdemel, én természetesen tudom, hogy nem, tehát nem is magamnak kérem.
Ja és nem vagyunk egy véleményem bizonyos dolgokról de miért is kellene annak lennünk?
Szerintem az én hozzászólásaim jelentős többsége érdemi és hasznos információt tartalmazott itt is és máshol is, a többire meg ott az egér görgő, és ezzel nem állítom azt, hogy a tieid nem! Köszönöm, hogy nem kezdted el felsorolni, hogy ki is ment el miattam, nyilván lettek volna átfedések veled, - szerintem - de így én sem teszem. :-)
Amúgy meg BUÉK.
Ja és nem szándékozom törölni magam, legfeljebb néha majd én is használom az egeret.
Valaha volt egy nagyon hasznos funkció, ki lehetett kapcsolni bizonyos emberek hozzászólásainak láthatóságát, ezt most nem találom.
En tartom fontosnak a kutyamat, ha kell neked kuldom a fuzetem, ha errol szol a dolog. Sot, meg a fotokat is tudom adni a kodokrol, mert dokumentaltam, plusz utkozben keszult kepeket, stb. De ha nem akarsz ezzel elni, akkor bekuldom Zamardiba, mert most megyek a postara.
Bar a masodik bekezdes nem en vagyok, szoval osszezavartal. Ha meg nem velem van bajod akkor szolj, mert lehet el sem kuldom a fuzetem, nekem ket jo turanapom volt, a jelveny csak extra lenne.
Nem kívánom minősíteni a "dolgozatodat" mert nem is lehet!
Miért nem tudod elfogadni, hogy másnak is lehet véleménye, ami nem mindig egyezik a Tiéddel?
Ezt Te írtad, tehát nyilván magadra is elfogadod, hát a többi már nem az én dolgom. Nekem a te fb. csoportod nem hiányzik, ott is ugyan ilyen stílusban viselkedsz, én abból nem kérek.
Ha valaki szidja azt a túramozgalmat amit én dolgoztam ki, és arra bátorít másokat, hogy ne a kijelölt útvonalon menjenek akkor fenntartom magamnak a jogot, hogy arra reagáljak.
Én ezt tettem.
"Furcsa" ember lehetsz ha azt amit EMAIL- ban neked írtam fenyegetésnek tartod:
Mivel ******* pár hete még a kutyáját fontosabbnak tartotta mint egy embert vagy gyereket javaslom, hogy ******* m-ről m-re járja végig az útvonalat mert elkérem a füzetét ellenőrzésre!
****** most temette el az édesanyját pár napja. Nem javasolnám, hogy ráküldd a népeket mert a hangulata kapcsán nem biztos, hogy úgy reagál ahogy remélnéd! Ki kell várni! Jelvény van, ha a teljesítés is meglesz akkor ki fogja adni.
Nem kívánok sem veled sem az elv társaiddal semmiféle kapcsolatot tartani, megtehetem? Meg!
Zoli!Sokáig gondolkodtam,el akartam engedni az egészet,de ma megint előröl kezdted,egy neked szegezett kérdés kapcsán és megint személyeskedve pocskondiáztál,bele kevertél! Te akartad,akkor most olvasd és dicsőülj!!
De igen! Te kelted a feszültséget,többnyire feleslegesen! Nézzük a konkrét esetet!! Reagáltam egy fórum társ írására és kissé meggondolatlanul ajánlottam neki egy alternatív útvonalat,amit mindnyájan tudjuk,hogy sokan használnak,mert nem nagy megerőltetés kikerülni a pár méter széles korlátot.Persze ezzel kárt okoznak-okozhatnak a környezetben,de könyörgöm évtizedekig arra vezetett a kijelölt turistaút! Aztán idővel jöttek az erdőbe nem illő motorosok,quadosok és MTB-sek,na ők okozták az igazi károkat,amit természetesen meg kell(ett) akadályozni.Ennek lett az első állomása az általad megálmodott és önzetlenül, szépen kialakított új útvonal. Ezért nagy köszönettel tartozunk mi természetjárók neked és önkéntes társaidnak.
De! Mivel a régi utat továbbra is sokan használták túrázók is az egyéb nem odaillő szerkezetű vandálok mellett,a túrázók is ki lettek zárva abból,hogy használják. Pedig az a pár ember aki felküzdi magát_gyalog_ nem hinném,hogy nagy kárt tesz az erdő é a vár állagába. Nem lehet,hogy csak onnan fúj a szél,hogy az egód nem bírja elviselni,hogy nem mindenki a másik útvonalat használja? Ezt természetesen fel sem merem tételezni,csak egy költői kérdés volt!
Én többször jártam már a várnál és miután kiraktátok a korlátot,azóta mindig a hivatalos úton megyek fel a várhoz,de azt is tapasztaltam,hogy bizony sokan megmérettetik magukat a kaptatón,ami valljuk meg nem kis kihívás és tisztelet illeti aki feljut. Nekem az a véleményem,hogy nem kéne egy ilyen élménytől,kihívástól megfosztani azokat kik erre vágynak.Ilyen alapon akkor nem kéne engedélyezni semmilyen extrém helyen lévő sziklamászást,hegymászást. Persze ha valami nagyon fontos védendő van a helyszínen akkor igen ragaszkodni kell a kijelölt úthoz,de itt szerintemilyen körülmény nem áll fenn.
Na szóval hangsúlyozom,hogy meggondolatlanul,mer ilyet nem ér propagálni, javasoltam egy topic társunknak ,hogy legközelebb majd próbálja ki a meredek utat is. Ezért Oláh Tamás nagyon helyesen az orromra koppintott,de mi ezt szerintem korrektül letisztáztuk egymással!
Erre jöttél te és lecsapva a helyzetre,hogy újból lehet kötekedni személyeskedő,ócsárló szitkozódásba kezdtél irányomba,valóságos inkviziciót gerjesztettél. Mi szükség erre? Miért kell személyeskedő,alpári stílusban megpróbálni ráerőltetni az akaratod,véleményed másra? Miért nem tudod elfogadni,hogy másnak is lehet véleménye,ami nem mindig egyezik a Tiéddel? És ezt nem csak velem játszottad el ,hanem már jó pár emberrel. Miért kellett ebbe az ügybe is bele beszélned,mikor ez köztem és Tamás közt jött létre. Csak egy válasz lehet, valamiért savanyú a szőlő.
Ráadásul töröltél engem és nejem(pedig ő aztán semmit nem tud erről az ügyről) is az ismerőseid közül a közösségi oldalon,kiléptél a RP-DDK csoportból(pedig nagy szükség van az építő hozzászólásaidra,tudásodra,habár ott is volt,hogy kötekedtél,személyeskedtél olyannal akivel régi sérelmed van,csak az irántad érzett tiszteletem végett nem éltem admin jogommal és töröltem azokat a hrszeket!). Ez milyen gyerekes,beteges viselkedés? Vitákat értelmes emberek személyeskedés,fröcsögés nélkül is meg tudják oldani,te miért nem tudsz higgadtan ,bölcs emberként vitatkozni,miért kell elővenni az alpári stílusod?
PS. Az milyen dolog is,hogy amikor felajánlottam a segítségem egy túratársunknak egy ügyben,te személyes levélben fenyegettél meg ha megteszem akkor igyekszel megtenni mindent annak érdekében,hogy ne fogadják el a dolgait. Lehet,hogy ezt aljas dologvolt leírnom,de még mindig nem annyira mint a te fröcsögésed és személyeskedésed.
Az az érdekes hogy én meg folyamatosan egyetértek szinte mindennel amiket írsz, egy rugóra jár az agyunk, csupán csak arra nem tudom a választ hogy miért is vitáztunk az utóbbi években annyit? Szerintem egy pár dolgot jobban ki kellett volna beszélnünk szűk körben.
Nagyon érdekes a véleményed főleg annak a tükrében hogy éppen miattad milyen sok emberke hagyta már itt ezt a fórumot az elmúlt években, volt aki pár hsz után elment és a stílusodat nevezte meg elsődleges oknak!
Állandó okításaid, ledorongoló hangnemű hozzászólásaid sokkal inkább voltak topikrombolók mint az én apró-cseprő kis dolgaim.
Ha feltűnt volna hogy ki kapja folyamatosan a tizenkét-tizenhárom mínuszt vagy pluszt akkor nem írtál volna ismét hülyeséget, ennek ellenére én tisztában vagyok vele ki van mögötte. Pont ezért érdekes amit írsz.
Ha valaki értőn és figyelően olvassa vissza a fórumot akár csak pár évre visszamenőleg azonnal kitűnik hogy ki az aki a feszültséget szítja, okít és magas lóról beszél.
Amihez az égvilágon semmi közöd abba meg ne szólj bele kibicként, pláne privát e-mailben, fogadatlan prókátorként!
Természetesen igazad van. Nem idevaló ez az egész.
Engem az vigasztal, hogy nem én hoztam ide - immár sokadszor - , de a véleményemet elmondtam, nehogy azt gondolja valaki, hogy nincs. Szégyenlem, hogy a megyémből van aki másként látja de hát választási év van :-)
Sajnos van itt egy két ember akinek egy célja van a feszültség szítása egymás között. Ha én is kapok ezért 10 - vagy többet az teljesen természetes, de aki ezt +-al honorálja , na azzal valami baj van!
Továbbra is fenntartom (természetesen tévedhetek) azt a véleményem, hogy egy közös túra és sörözés közben ezeket a "harcokat" jobban el lehetne simítani, mint itt, írásban, egymást nem vagy alig ismerve. Szívesebben olvasnám a túrabeszámolókat, a jelvényszerző túramozgalmakkal kapcsolatos friss információkat.
Legyen a békekötés éve 2018 - legalább a túrázók berkeiben.