A 19-20. századi ókortörténészek számára oly sima ügy volt Cumae: egy orákulumhely működött itt az ókori időkben, s kapóra jött neki a Maiuri által felfedezett folyosó és barlang. A 20. század második felének kutatásai azonban lassanként szertefoszlatták ezt az elképzelést, bár Maiuri barlangját máig úgy mutogatják a turistáknak, mint Sibylla jóshelyét...
A témáról szóló egyik legújabb összefoglalásban Rieuwerd Buitenwerf ókortudós kifejti, hogy nincs Augusztus-kor előtti régészeti bizonyíték egy Sibylla-féle orákulumközpontra Cumaeban. Viszont tudjuk, hogy a császárkorban afféle korabeli turistalátványosság volt. A híres ókori utazó, Pauszaniasz említi, hogy az itteni csupán egy korsót tudnak mutogatni az idegeneknek, hogy abban lennének Sibylla hamvai, de egyetlenegy jóslatára sem emlékeznek már. Egyes korabeli beszámolókból tudjuk, hogy a helyiek mutogatták Sibylla barlangját is, sőt egy korai keresztény szerző még leírást is ad róla, említve a három ciszternát, ami alapján nagyon valószínű, hogy Maiuri olasz régész éppen ezt találta meg (ma erről azt gondolják, hogy valami erődrendszer része lehetett vagy valamiféle raktárnak volt használva).
A következő megállapításokat tehetjük "Sibylla cumaei jósdájára" vonatkozólag:
1. A görög korszakban (i.e. 8-5 sz.) nem volt ott semmilyen jósda, és nem is tudtak arról, hogy náluk prófétálna Sibylla.
2. A legenda az i.e. 3. században kelt lábra, mikor a szamniták lettek a város urai, akik viszont ellenszenvvel tekintettek a görög kultuszokra, tehát abban az időben sem élhetett egy Sibylla nevű jósnő ott semmilyen barlangban.
Az ókorban néha a jósnőket is csak sibylláknak nevezték, de a mítoszokban csupán egy Sibylla volt: Dardanosz trójai király (i.e. 15. sz.) király lánya, s egyben Apollón papnője, aki hosszú élete során számos helyen megfordult, és minden hol prófétált (és mindenhol volt egy "helyi" neve is. Heriphile, Demo, Kirké, Euboia, Deiphobé, Demophile, Amaltheia). Én megpróbáltam a mélyére látni a mítoszoknak, s egy különös lényt találtam. A görögök már nem voltak tisztában személyével, hisz az ősi pelaszgoktól vették át ezeket a történeteket. Hisz még a mítosz szerint is trójai - és nem görög! - eredetet tulajdonítottak Sibyllának, de az ő mítosza ettől sokkal régibb lehet...
Volt egy öreg nő, egy különös nőstény az ősidőkben, aki Kis-Ázsiából Görögországon át az itáliai Campániába ment. A pelaszg hagyományok meséltek róla, s éppen ezért a görögök már ellentmondóan és zavarosan beszélték történetét, átmagyarázták, görögösítették, egy vándorló jósnőről beszéltek, aki királylány és Apollón papnője, de szerepét – láthatólag - nehezen értették.
Campánia és Cumae ősi lakó a szamniták (oszkok) voltak, az ő mítoszaik is tudtak egy nőről, akit Cumae föld alatti járataiban, egy barlangban tartottak bezárva, s csak miután i.e. 421-ben visszavették a területet a görög telepesektől kezdet elterjedni egy legenda, hogy Cumaeben él egy barlangban Sibylla, a jósnő.
Vergilius
A költő Vergiliust a római birodalom első és legnagyobb császára, Augustus utasította, hogy állítson emléket költeményében a rómaiak dicső eredetének. Bár tizennégy évig dolgozott hatalmas művén az Aeneis-en, és meghalt, de nem készült el vele. Még így is a leghatalmasabb alkotás Homérosz Íliásza óta. A rómaiak ősének, Venus fiának, Aeneasnak állított örök emléket benne. Ennek hatodik énekében Aeneas elvetődik Cumaebe és meglátogatja Sibyllát.
Vergilius által egy éppen olyan ember írt végre róla, aki messzemenően birtokolta és ismerte az ősi hagyományokat, még ha azt csak költői formában hagyományozta is ránk. Etruszk és kelta eredetű volt a családja, az a hely ahol született az ősidők óta alvilági isteneket tisztelt. Az apja Stilichon mágus, asztrológus és gyógyító volt, s Vergilius maga is beavatott, s halála után elképesztő mesék keltek szárnyra róla, mint varázslóról...
Vergilius jól ismerte ezt a vidéket, Nápolyban tanult filozófiát. Az ő hagyománya eltér a más beszámolókétól, a cumaei Sibylla nála az ősidőkben létezett, mikor Aeneas Trója bukása után (i.e. 1200 körül) Itáliába hajózott. Aeneas meglátogatta a jósnőt:
„Ám kegyes Aeneas nekivág, hol trónol Apolló,
fellegvára alatt barlangban a szörnyű Sibylla
szentélyéhez elér.
…
Itt euboeaiak szirtjének szörnyű üreggé
Szélesül oldala, száz kapuval, száz tág folyosóval,
Melyből válaszait száz hangon üvölti Sibylla.”
Az ő leírása semmiképp nem felel meg Maiuri által feltárt folyosónak és barlangnak, amit ő ír, egy hasonló valami, mint ahogy a szintén sziklába vágott krétai Labirintust is jellemezték: száz kapu, száz folyosó... Lenne még egy sokkal titkosabb Cumae, mélyen a föld alatt? Épp ezt mondja Vergilius.
Aeneas meglepő kéréssel fordul Sibyllához: az Alvilágba szeretne lejutni, melynek lejáratáról azt hallotta, erre található. Hogy van itt egy tó, Acheron mocsaránál, és annak partján van a Holtak Urához vezető ajtó:
„Erdők árnya, sötét tükrű tavak őrzik a szörnyű
Mély barlang meredek szikláit, a rengeteg ajtót,
Merre madár sem jár…”
Ha ez igaz, úgy Sibylla otthona mellett volt itt egy egészen más labirintrendszer is. A tó nem más, mint a közeli Avernus-tó, melynek már az ókorban félelmetes híre volt: sűrű erdőségektől körülvett krátertó, nagyon mély és kör alakú. Azt tartották róla, kénes kigőzölgésétől a madarak leesnek fölötte reptükben. Azt mondták ez az "alvilág szája". Sibylla, Aeneas és az Avernói-tó partja kedvelt témája volt a középkori és újkori festőknek, rajzolóknak (lásd lent).
Pokoljárás
Sibylla levezeti Aeneast az Alvilág bejáratához, akinek egy aranyágat kell tartania a kezében. Maga az jósnő lesz a vezetője, s Aeneas megtapasztalja az alvilág szörnyűségeit és csodáit. Ezt a bejáratot ma hiába keressük a tó partjain, talán Diodórosz egy megjegyzése lehet a magyarázat, aki a tó kerületét csak 5 stadionnak mondta, s ma ennek a kerülete ennek többszöröse, azaz a vízszint több tíz méterrel is magasabban áll mint évezredekkel ezelőtt.
Robert Paget amerikai haditengerészet egyik tisztje és barátja, Keith Jones rajongtak a régészetért. Majd Paget nyugálományba vonulása után 1958-ban Cumaeba jöttek. Azt az "elképesztő" dolgot vették fejükbe, hogy megkeresik az Alvilág bejáratát. Azért elképesztő dolog, mert az ókortudósok szerint ez csak egy "mítosz", tehát mese, s ilyen nem létezik (kutatni pedig butaság).
Négy évig járják a környéket, ahol tucatjával vannak a vulkáni kráterek. Már az ókori szerzők is említik az Avernus tó közelkében lévő meleg forrásokat. Itt a római császárok idején hatalmas fűrdők létesülnek. Ókori neve Baia, és Cumehez tartozott. Pageték itt óriási felfedezést tesznek 1962-ben, melynek híre sosem járta be a világot, egyszerűen elhalgatták.
Egy gigantikus, máig feltáratlan föld alatti rendszer bejáratát találták, mely magas szintű mérnöki tudást igényelt. Egy romos bejárat mögött a mélyben ott van valahol az alvilági istenek, Hádész és Perszephoné ősi temploma, s már amit ismerünk is belőle: elképesztő!
Egy megdöbbentő földalatti járatrendszert találtak ekkor a sziklába vésve. A járatrendszerbe egy 320 méter hosszú csatornát vájtak. Ez jelképezhette a Sztüx folyót. Ősi misztériumok helye, ahol a jelöltek - kis csónakban ülve - a földalatti Sztüx folyón utaztak az alvilági istenekhez. Szinte bizonyos, hogy Baia járatai összeköttetésben állnak Cumae ismeretlen járataival. Ilyen bárkákon utazik a régiek szerint az elhunyt lelke Kharón-Karpuával a napistenhez, s jól gondolja Marcel Homet mitográfus, az elképzelés eredete az ősi, történelem előtti Atlantiszra nyúlik. Hasonló föld alatti város lehet a gízai piramisok alatt is, ahová a "befejezetlen kamra" rejtélyes aknája is vezetett egykor, amit Severus római császár parancsára lezártak.
Baia sem járt jobban, hisz már az ókori rómaiak és görögök számára is ezek a kultuszuk egy ősi világ sötét leheletének számítottak. Ismeretlenek és irtózatosak voltak. Pageték megtalálták nyomait annak, hogy a rómaiak i.e. 35 körül Agrippa generális utasítására eltorlaszolták a bejáratokat, sok helyen betemetve azokat, s föléjük fényes fürdők épültek.
Baiában az Antrum, a beavatás barlangjának bejárata lefelé vezető hosszú folyosó, mely miután után elfordul még 125 méteren folytatódik. A lámpáknak apró fülkéket vágtak a falakba. A bejárati folyosó végén egy elágazáshoz érünk, ahol egy forgóajtó található, amely több irányba is engedi a látogatót. A bal oldali a bejárati folyosó folytatásának tűnik, míg a jobb oldalinak megváltozik az iránya, és lépcsők vezetnek benne lefelé. Paget azt a helyet, ahol kettéválik a folyosó, "Az Utak Szétválasztójának" nevezi. A jobb oldali 46 m hosszú, majd irányt vált, de ez a szakasz már vízzel van elárasztva. Itt nyílik egy másik járat, mely élesen emelkedik és a végén egy sziklába vágott kamra. Innen egy folyosó vezet le, éppen a vízzel töltött járat ellentétes oldalára. A búvárok szerint az elárasztott folyosót egy forrás vize tölti meg. A Nagy Antrum bejáratától az ún. Belső Szentélyig mintegy 350 métert kell megtenni, és nem számolva az oldaljáratokat, ahol Paget szerint papok éltek.
Egy belső meleg vízforrás adta a Sztüx vizét, mintha e köré építették volna itt a járatokat, a víz szabályos emelkedése adta meg a járatok vízszintjét. 1965-ben búvárok kutatták azokat a részeket, ahol már lehetetlen volt áthatolni, végül a víz magas hőmérséklete ezt is megakadályozta, de a forrás nem lehet kapcsolatban sem a tengerrel, sem a kráterek kénes forrásaival. A teljes vízrendszer egy mérnöki rejtély.
Az Alvilág "másolatát" vésték itt a sziklába, ám az olasz hatóságok az omlásveszély, a mérges gázok és a magas hőmérséklet miatt a felfedezés után lezárták a bejáratot... Pedig a felfedezés igazából még csak el sem kezdődött: még a kiterjedését sem ismerjük, hisz minden azt sugallja Baia, Cumae és az Avernus-tó alatt az ősi korok mélyén egy faj óriási labirintus hálózatot hozott létre, Paget csak egy elhanyagolható részletté találta meg, az igazi bejáratok, és az alvilági istenek csodálatos templomai ott a mélyben még felfedezetlenek...
Pagetig senki nem gondolt ezekre, pedig vannak érdekes jelek: Nikolai Tolstoy gróf, angol történész magángyűjteményéből előkerült egy kézirat, ami Baiánál történt különös ásatásokról számol be az 1600-as években vagy ott van William Turner angol festő egyik alkotása az 1820-as évekből, ami Sibyllát és Apollónt ábrázolja a Baiai-öböl közelében (és nem a közeli Cumaeben!)...
Rómaiaknak nem tulajdoníthatjuk a baiai járatok létrehozását. Görögök vagy az oszkok? Ők sem, hisz akkor görögföldön miért nem találunk még közel hasonlókat sem. Az oszkok meg őket követték csak Cumaeben, amúgy se voltak valami híres építők. Maiuri által lelt óriási folyosó is különleges a maga nemében, pedig már a régészek újabban az oszkok uralma idejébe, az i.e. 4-3. századba helyezik: a formák, a folyosó keresztmetszete sokkal ősibb időket idéz, a Mükéné kapuját! Mintha az építők egy mintát másoltak volna, a sokkal mélyebben lévő járatok mintáját, hisz miért építkeztek volna az oszkok vagy akár a küméi görögök ezer évvel korábbi stílusban? De egyáltalán honnan származik a mükénéi stílus, mely i.e. 1600 és 1100 közt érte virágzását Görögországban? Ezen azt értem, hogy a görögök ezt maguk fejlesztették ki teljesen hirtelen, mint az ásatások mutatják vagy készen kapták valahonnan?
Valóban kettős szerepe van a Kígyónak a kolkhiszi kertben: nem csupán őr, de jelezheti a beavatást is, s csak gyanítom, hogy ez nem annyira az ókori görögök jelképezte "beavatás" volt, akik állandóan a haláltól féltek, s ezek a beavatások egyfajta hallucinogének beszédével járó rítusok voltak, melyek révén -úgy hitték- megtapasztalták a túlvilági létet (ezzel meg is nyugodtak). Mert ez a beavatás hasonló lehetett Odüsszeuszéhoz Kirkénél (tehát Iasón Médeiánál is): a technikai eszközök kezelési útmutatóját kapták meg, melyet elkívántak rabolni (s hogy kell ilyen "beavatás" ehhez a technológiához, azt számos mítosz mondja az ilyen özönvíz előtti technikai rekvizítumok esetében, hisz képesek elég veszélyesek is lenni).
Másik érdekes mozzanat, hogy -a várható klisé alapján- nem öli meg az óriás kígyót, csupán elaltatják. Csak jelzem, hogy a Heszperidák Kertjében az aranyalmákat tartó fát őrző Ladón sárkányt a mítosz szerint Héraklész egy nyíllal megölte, viszont fennmaradt olyan mítosz is, hogy nem, s valószínűleg ez a régebbi.
Nagyon jó ez a kibontás Artemiszről, aki ott áll a fallal körülvett kolkhiszi kert kapujában. Kissé hasonló körülményeket láthattunk a krétai Labirintusnál: ott Ariadné áll a kapuban:
Apollóniosz az Argonautikájában azt mondja, hogy az argonauták Kolkhiszből visszatértükben elhajóztak a Heszperidák Kertje mellett, s ez 15 évvel azután volt, hogy Héraklész elvitte az aranyalmákat, s még mindig hallották sírni a heszperiszeket.
Plinius érdekes magyarázatát adja az itteni őr-kígyónak, Ládónnak: nem "igazi" sárkány volt, hanem az Atlanti-óceán afrikai partszakászának egy helye, ahol a mocsarak és dombok egy sárkányformát alkotnak a tájban...
Héraklész második munkájában megölte az Alvilág bejáratát örző kilenc fejű lernéi Hydrá. Ez is hasonló szörny, mint Ladón vagy a kolkhiszi sárkány. De itt is van számunkra érdekes mozzanat: levagdosva sorba fejeit, s csak a középső fejét, amit halhatatlannak mondtak, temette egy hatalmas szikla alá. Tarentumi Aristonikos, akinek a görög hagyományról írott munkája nem maradt fenn, de többen hivatkoztak rá, szóval azt írta: a Hydra középső feje aranyból volt...
"A kígyókhoz, sárkányokhoz kapcsolódó hagyományok, hiedelmek és szimbólumok annyira szövevényesek, szerteágazóak és régiek, hogy egyszerűen szinte bármire és bárhol fel lehet hozni, ez egy "őserdő"" Ó persze, engem most ez kimondottan a kolkhiszi kígyó miatt érdekelt, csak érdekességképpen kalandoztam el másfelé. Hogy benyeli a hőst azon az ábrázoláson, azt valóban szimbolikus ábrázolásnak tudom be; beavatást jelképezhet, abban az értelemben, ahogyan azt tipikusan a szörny gyomrában való érlelődést leíró mítoszok mutatják. Namost itt az az érdekes, hogy ilyenről viszont az argonautikák itt nem beszélnek; hanem a kígyók egy másik fajtájából valónak tűnik, egy őr-kígyónak, mint valamiféle 'védelmi berendezés', akár csak Artemisz automatonja; a 'kígyók' ilyesfajta felhasználására korábban már utaltál. Talán ez valami olyasmi, mint amit oszlopok vagy fák köré tekeredőnek mutattak, és elsősorban 'fegyverként' működött. Vannak persze más hasonló képletek ezzel kapcsolatban amik inkább másra utalhatnak, mint pl. Caduceus, de most nem ezekről beszélek, vagy nem abban az értelemben. Ezt a kígyót valami olyasminek véltem végül is, mint az Artemis-szobrot.
Viszont itt ez az ábrázolás, amin a kígyó kiadja a héroszt, és egyértelműen beavatási jellegűnek látszik. A szörny feldolgozza és újraszüli a hőst, egy 'tökéletesebb' testben. A kígyó tökéletes szörny erre, hiszen mivel rendszeresen leveti a bőrét, már régóta az újjászületés jelképe is. Azt sejtem, hogy itt összegyúrták a két kígyó szerepet, vagyis felhasználták az őrkígyót arra, hogy egy másodlagos jelentésre is rámutassanak, arra, amire talán Árész ligete szolgált, vagyis arra, ami a 'Chtonikus Zeusz' sírjában ment végbe, és amihez az 'Aranygyapjú' szükségeltetett... És az már csak ráadás, hogy mint láttuk Uxmalban és egyebütt, az ilyen alvilági 'beavatási' helyekre vezető bejáratot gyakran szörnyszájként alakították ki, így akár 'szó szerint' is vehetjük azt az ábrázolást, és hogy ha még valóban egy labirintus is volt ez, ahogy véled, akkor van még egy kígyóformánk.
Ebből kiindulva gondoltam arra, hogy nem valami hasonló történhetett-e Kadmosz és Apollón esetében, de talán idevehetjük Perzeuszt és a Gorgót is; vagyis valami immár elhagyott, de bizonyos mechanizmusokkal őrzött helyek birtokbavételéről van szó olyan héroszok által, akiket korábban felkészítettek erre (olyanok, akik még ismerték ezeknek a helyeknek és az őrzőiknek a működését, és átadták ezt a tudást egy prózaibb értelemben vett beavatás során).
Persze Kadmosz tette rejtély, amit a kígyófogakkal meg a földből kikelő fém harcosokkal művel, és amit Jászón Kolkhiszban megismétel, megfejelve a szintén fém tűzokádó bikákkal... a beavatási-szimbolikus nyelvezet itt eddig feltöretlen dió. Persze mesélted, hogy ennek vannak egyiptomi párhuzamai, ahol bikák helyett tűzokádó Szfinx szerepel; talán ezek szerepelnek a beavatásokban 'tűzpróbaként', vagy az állandó tüzes kemencékként, ahová a hőst bevetik. Igazából nagyon izgat, hogy mit csinál Kadmosz és Jászón, mert az így, abban a formában, ahogyan le van írva, teljesen nonszensznek tűnik, valami nagyon furmányos szimbolikus értelem húzódhat mögötte, amit persze, úgy tűnik, konkrét megfelelésekkel is 'nehezítettek', vagyis valamiféle kétértelmű nyelvezet ez, hogy aki mindenképpen csak egyfajta értelmezési síkhoz ragaszkodik, az elvesszen benne...
A kígyókhoz, sárkányokhoz kapcsolódó hagyományok, hiedelmek és szimbólumok annyira szövevényesek, szerteágazóak és régiek, hogy egyszerűen szinte bármire és bárhol fel lehet hozni, ez egy "őserdő": egyrészt kozmikus kígyó, máshol a kincset őrzi, egy harmadik változatban a tudás birtokosa, majd egy következőben a gyógyítás jelképállata, és így tovább...
Egyszer a legfőbb tisztelet nyilvánul meg felé (kígyókultuszok), máskor meg az isteni hős pusztítja el, harmadik helyen, meg valami híres család tekinti az ősének a kígyót... szóval ahogy a helyzet hozza. Mendészi Aszklépiadész egyiptomi történetíró azt írta, Augustus anyját egy kígyó termékenyítette meg.
Hogy az óriás kígyó így benyeli a hőst, nekem új, eddig ilyet csak Jónas cethaláról feltételeztem. Ez már akkor is érdekes momentum, ha csak valami szimbolikus valami (élőben -azt hiszem- kicsit rizikós bevállalni). Amúgy nagyon érdekes a kígyókultuszok vizsgálata is, de mondom nagyon régi, már ott van a Paradicsomban. A Kígyó volt, ki elárulta az Úr terveit az embernek, "fülébe súgva" a titkot.
Kadmosz: régi, bonyolult hős, a hozzákapcsolódott mondák zavarosak. Thébai alapítójának, az írás behozójának tartották Föníciából. A Márványkrónika szerint i.e. 1519-ben alapította Thébait, s a hellenisztikus történetíróknál és logográfusoknál: történeti alak. Viszont ha valóban valami elcsatangolt föníciai királyfi volna mükénéi korban, úgy nehezen képzelhető el a róla fenn maradt mítoszok régisége, sokfélesége vagy pld. akkor hogy lehet azonos Hermésszel?
Szerintem sehogy, mert volt egy nagyon régi Kadmosz, egy pelaszg, akit Ogügész boiótiai király fiának mondtak ("Atlasz nemzetségéből"), és ez a későbbi a föníciai Agénor fia volt, aki ezek szerint Thébai újralapítója lehetett csak, s talán ezért is kapta a Kadmosz nevet.
Kadmosznak a kabiristenségekhez tartozása, vagyis hogy közzéjuk tartozik, igencsak homályos és problémás. Egyesek Kadmilosszal ("kis Kadmosz") azonosították. Dionüszodórosz történetíró mondta, hogy Szamothrakén Kadmillosz Hermésszel azonos. Máskor meg azt mondják Kadmosz fiáról, Kadmilloszról vagy Kaszmilloszról van szó. A szamothrékéi négy kabirból ő a legfiatalabb: a Nagy Anya, Axioxersa fia és szeretője egyben. Lükophrón Alexandrájában: Kadmosz=Kadmillosz=Hermész. Kadmoszról azt mesélték a szigeten vette feleségül Hamoniát, ennek eseményei belekerültek a kései kabir-rítusokba. De egyszerűen simán elképzelhető az is, hogy a thébai Kadmosz királynak semmi köze ezen kívül (és a név hasonlóságon kívül) a szamothrakéi Kadmilloszhoz, ez pedig elsősorban a források szegénysége és amiatt van, hogy sok információ a kabirokról és szertartásaikról már az ókorban is tiltott dolognak számított, a történet írók és költők is bizonytalanságokban voltak.
Ha beszélhetünk Kadmosz argonautákhoz való kapcsolatáról, úgy az a korábbi, pelaszg Kadmosz lehetett. A föníciai Kadmosz alapításának mondták a Thébai Kadmeiát, a fellegvárat, pedig tudjuk, hogy Thébai már korábban nagyhatalmú, gazdag város volt: mükénei kori palota is állt ott. Ősi sokszázados ellenségeskedés fűzte Orkhomenoszhoz, de már az i.e. 3. évezredben is bizonyosan egy nagyváros volt...
Az a hejzet, hogy készitek egy TV állványt , deeeeeeee az ókori egyiptom stilusjegyeivel kell diszitenem .
Ha vállalnátok velem egy ötletelős jellegü munkát, akkor gyorsan megrajzolom az eddigi elképzelésemet és felteszem a fórumra . Persze a kész müvet is .
Töprengtem kissé ezen a sárkánykígyón ott, Árész ligetében. Ugyanis, ami talán már elhangzott itt korábban, mint őr kígyó, egyáltalán nincs egyedül.
Az Aranygyapjú elrablásának egyik közvetlen előzménye Kadmosz letelepedésének mítosza.
Théba alapítója Föníciából érkezik görög földre a Zeusz rablotta Európát keresvén. A delphoi jósda tanácsát követve találja meg a helyet, ahol városát meg kell alapítania. Előbb még azonban héroszi feladat vár rá: meg kell ölnie a közeli forrás felett őrködő óriási sárkánykígyót, ami megölte Kadmosz bajtársait. Úgy tűnik, a sárkányölő vitéz képe elmaradhatatlan velejárója az õsi hérosz-mítoszoknak, és jobbára egy megelőző civilizációs ciklus képviselői által belakott támaszpont, vagy általuk hátrahagyott eszköz megszerezésének célja húzódik meg emögött. A sárkánykígyó ezeknek a helyeknek és eszközöknek a hátrahagyott, vérfagyasztó őre. Fontos megjegyezni, hogy ez a sárkány majdnem mindig egy 'vízi kígyó', ami tovább árnyalja azt a tényt, hogy ezek a misztikus helyek architekturálisan víz jelenlétéhez köthetők, ezt korábban már jó néhányszor vizsgáltuk. Ilyen vízi kígyó ölő hérosz Perzeusz(Gorgók és Androméda kiszabadítása), Héraklész(a Hydra és a trójai vízi szörny), Kadmosz, Jászón(bár helyette más végzi el a munkát).
Kadmosz és és az Aranygyapjú megszerzése között, mint említettem, szoros összefüggések találhatók.
Egyrészt Phrixosz mostohája éppen Kadmosz egyik lánya, Ino, akit Schenouda menádfajta boszorkánypapnőnek gyanít (Kerényi is). Emlékezetes, hogy az egyik változat szerint Ino valamilyen módszerrel tönkretette a vetést, hogy engesztelő áldozatul Phrixoszt kérje.
Aztán ott van az is, hogy Kadmosznak szintén el kellett látogatni Szamothtrakéra, akár csak az Argonautáknak; ahol nyilván megkapta a küldetéséhez szükséges Kabír beavatásokat, akárcsak az Argonauták, sőt egyes változatok szerint Harmóniát is ott adták hozzá feleségül. Szamothtrakén Diodorosz szerint Hermészt tisztelték Kadmosz név alatt, Thébában pedig szintén bevezették a Kabírok tiszteletét. Nem véletlen tehát, hogy Ino-t boszorkánynak tartják, nyilván a női beavatási vonal képviselője volt, akár csak Médea stb. Ráadásul a legenda szerint Kadmosz és felesége haláluk után kígyókká változtak, és testük kígyó formában vigyázta a sírjukat.
Végül persze a legerősebb párhuzam maga a kígyóval való harc. Jászon nagyjából Kadmosz tetteit követi Kolkhiszban, ő veti el Kadmosz sárkányfogainak másik felét a harcmezőn, ahogy tette azt Athéné javaslatára Kadmosz is; csak hát Jászónnak nincs szándékában várost alapítani Kolkhisz mellett, úgyhogy szerencséjére végeznek egymással a 'vetett emberek' mind egy szálig. Persze a kolkhiszi kígyó ugyancsak Árész felügyelete alatt állt az Árésznak szentelt ligetben, mint ahogy Kadmosz kígyója is, ami a Forrás Őre volt. Ez közvetlenül még nem került elő Kolkhisszal kapcsolatban, de ott is egy sebes vizű folyó folyt Árész ligete mellett. Árésszal egyébként meggyűlnek a legújabb, görög ruhába öltöztetett héroszok, Kadmosz és Jászón megölik a kígyóját, az 'új-görög' Héraklész is folyamatosan összetűzésbe kerül vele, egy esetben magának Zeusznak kellett szétválasztania a küzdő Héraklészt és Árészt egy villámcsapásával. Ennek magyarázata valahol ott lehet, hogy Árész valószínűleg az ősi, pre-árja istenek közé tartozott (Poszeidón és az anyai és alvilági istennők többségével együtt). Ezzel kapcsolatban Athéné szerepe igen érdekes, ő folyamatosan a hősöket segíti, sokszor kimondottan Árész ellenében, pedig ő maga is, úgy tűnik, líbiai eredetű, és kígyóistennő vonásokat is hordoz. Talán nem megint csak valamilyen lázadás áll ennek a hátterében?
De, lássuk végre a medvét, illetve a vízi kígyót. Van egy felettébb érdekes görög ábrázolás, amin az Aranygyapjút láthatjuk. Ott van a háttérben felhúzva a fára, ahogy szokásos. Az viszont egyáltalán nem szokásos, hogy a kígyó szájában ott hever ernyedten Jászón... és mellette Athéné felügyeli a jelenetet, ahogy azt Kadmosznál is tette. De mit csinál Jászón a kígyó szájában? Bizony nem úgy látszik, mint aki harcolna vele, és nem is az, hogy a kígyó falná befelé, legalábbis azt várná el az ember, hogy legalább kapálódzna, nem ernyedten hagyná magát. Szóval ha nem befelé megy, akkor bizony csak egy lehetőség van, hogy kifelé jön onnan, néhány nehéz nap után, amit a kígyó belsejében töltött! Ez pedig nem is annyira ritka, hiszen ismerünk egyéb héroszokat is, akik a szörny belsejében születnek újjá, ez néha kifejezetten egy vízi szörny, ahogy pl. Jónás esetében is. És nem csak héroszok; a mítoszok és különböző vallási rituálék megőriztek szerte a világon egy olyan toposzt, miszerint a misztésznek a szörny belsejébe kell alászállnia, mintegy az alvilágba, vagy barlangba, ahol egy megszabott rituális idő letelte után onnan regenerálódva, vagy újjászületve jön elő (erről antropológiai és mítoszi kontextusban bőven beszámol a műveiben Eliade). Némely történet azonban megőrizte ezeknek a szörnyeknek egy másik arculatát is: bizony néha nem adták vissza azt, aki bement, tehát egyszerűen elfogyasztották azokat, sőt, rendszeres volt ezen szörnyek 'rituális' etetése, amiről itt már korábban szóltunk az emberhasznosítás kapcsán. Így rakták ki Andromédát a vízi szörnynek, Kadmosz bajtársait mind felfalja a Forrás Őre, Laomedón szintén a lányát akarja felajánlani Posszeidónnak, amikor az ráküldte a tengeri szörnyet. Az Argonauták is csak Médeának meg Orfeusznak köszönhetik, hogy nem hasznosította őket a kolkhiszi kígyó. A sors fintora, hogy a trójai Laokónt és gyermekeit, aki maga épp Poszeidón pap volt, az Athéné által ráküldött két tengeri kígyó öli meg...
Szóval van itt valami beszédes ellentmondásosság, egy szörny, általában kígyó, ami vagy magától, vagy rituálisan embert eszik, de egyes esetekben mint 'beavató' funkcionál és újraszüli a misztészt. Néha újraszületni mennek hozzá az emberek, néha áldozatot bemutatni neki, néha pedig megölni, amikor a kincsére fáj a foguk. Kolkhiszban, azt sejtjük, működött valami, amit egy szörnyű 'sárkánykígyó' őrzött, és ami képes volt regenerálni a testet, és átvezetni a használóját a halál-misztériumokon...
A Kígyó, Jászón, az Aranygyapjú és Athéné, görög vázaképről.
Ezek után nézzünk néhány lenyűgöző párhuzamot az ősi Közép-Amerikából: Az első a leírás szerint maga Quetzalcoatl... Ezzel visszakanyarodtunk megint oda, amiről korábban itt a Mayák, Aztékok és egyéb, náluk is régebbi amerikai népek kapcsán írtam: ott is elterjedt volt az 'elnyelő szörny', és kimondottan a 'szörny gyomrában' való újjászületés toposza, az igen ősi chalcatzingoi sziklavésetektől az uxmali Varázsló Piramisának bejáratáig. A fennmaradt indián kódexek láthatólag bőven tárgyalják az alvilági misztériumokat, viszontlátjuk ugyanazokat a képleteket, amiket a görögöknél és egyebütt: emberáldozatok, alvilági beavatások miközben az alvilági istenek felfalják a jelöltet, üstök és egyéb nyugtalanító alkímiai eszközök és athanorok amikben főzik őket és így tovább.
Azon is elmélkedtünk már, hogy az oda látogató európaik miként látták ezt, és valóban is látták ezeknek az ősi misztériumoknak a szörnyű maradványait miképpen gyakorolták, és hogy ez nagyban hozzájárult az őslakosok kiirtásához. Itt van némi korabeli illusztráció ehhez:
Első képen a 'szokásos' sárkánykígyók maya fajtestvérei, majd a második képen egy szelíd életkép a maya misztériumokkal; különösen érdekes a bal oldali jelenet... Végül egy jelenet a többszörös kígyószörny állkapcsai közt újjászülető hérosszal.
Összeesküvés-elmélet kedvelők számára hozok egy középkori híres kígyószörnyet: a milánói Visconti-ház jelvényállatát, a Biscione-t: Hát mintha csak összebeszéltek volna az indián kódexfestőkkel, csak éppen a Viscontiak címer állatukkal együtt legalább 500 évvel előzik még Kolombuszt is, sőt, addigra már ki is haltak, és a Sforzák vették át a helyüket. A jámbor magyarázók ezt Jónásra próbálják visszavezetni, amivel végül is valami igazuk van, de csak annyiban, hogy a jáhvista kánon is nyilván úgy vette át valahonnan ezt a képletet. Azonban a valódi magyarázat a következő: Milánó környékén valaha egy nagy tó hullámzott, amiben egy rettenetes vízi kígyó lakott, leheletével megmérgezte a vizet, terrorizálta a lakosságot, emberevő volt, és főként gyermekekkel szeretett táplálkozni... A Viscontiak őse megölte a bestiát, és ennek emlékére emelte címerébe a szörnyet. Persze amolyan jó Héraklészi módra (aki a róla költött mítoszok alapján kiérdemelhetné az 'Ókori világ legfáradhatatlanabb hidrológiai mérnöke' megtisztelő címet), a legenda összeszövődött a tó fokozatos lecsapolására tett erőfeszítésekkel.
Végül lássuk az egyes görög héroszok küzdelmeit ezekkel a fura lényekkel: Az elsőn Perzeusz a maga víziszörnyével, és Androméda. Aztán Héraklésznek kettő is akadt, az egyik a klasszikus vízi sárkány alakot öltó trójai vízi kígyó, aztán pedig a Hydra.
Maga Apolló isten volt az egyik leghíresebb kígyóölő, a Python a castaliai forrás mögötti sötét barlangban lakott... Apolló a szörny megölése után itt alapította meg a szentélyét, a titokzatos Omphalossal és a Tripoddal - tán csak nem a kígyó hagyatékai ezek? Apolló és a szörny harca a delphoi múzeumból; majd ezüst érme a fiatal Apollóval és a tripodot őrző Pythonnal...
Kadmosz Apolló nyomdokait követi a Forrás Kígyójának megölésével, és hát az útirányt, ahol véletlenül rálelt a kígyóra, persze Delphoiban kapta:
És végül lehetetlen volna kihagyni Jankovics Marcell kitűnő megfigyelését, az alábbi két képet ő hozza a Nap Könyvében: Az első a már látott Héraklész vs. trójai vízi szörny képlet egyik változata, majd jobbra, kissé meghökkentő ugrással megint a prekolumbiánus Amerikában vagyunk: egy mocsika ábrázolás. Összevetve ezt az egyéb ábrázolásokkal: a részletekbe menő hasonlóság nyilvánvalóan csak a 'puszta véletlennek' tudható be, ismerve, hogy hivatalosan az Óvilág és az Újvilág közt nem létezett számottevő kulturális kapcsolat...ugyebár...
Az i.e. 8. század közepe táján kalkhiszi görögök jelentek meg a Nápolyi-öbölben, előbb Ischia-szigetén, majd az öböl partján is várost alapítottak Kümé (a későbbi Cumae) néven. Ez vidék a szamniták (oszkok) településterülete volt.
A vulkanikus magaslat két teraszán terült el a város, s előbb az alsó teraszon egy Apollónnak szentelt templom épült, míg a felső teraszon egy másik. Csakhamar kereskedelmi monopoliumuk lessz a félszigeten. Lakói gazdag polgárok. Kultúrájuk és írásuk meghódítja az északra lakó etruszkokat. További városokat is alapítanak az öböl partján, majd sikeres háborukat folytatnak az etruszkok, karthágóiaik és rómaiak ellen, de i.e. 421-ben a szamniták legyűrik őket, ők lesznek a város urai, majd a rómaiak meg őket kényszerítik behódolásra 338-ban.
Sibylla
Első források Sibylláról már a római fennhatóság idejéről vannak, tehát i.e. 300 körültől, mint a Csodálatos dolgok tárgyalása c. könyv, majd Lükophrón két sora, később még számos görög és római szerző említi: úgy beszélnek róla, mint Cumae régi nevezetességéről, hogy az Apollón templom alatti barlangban egy jósnő él: Sibylla!
Úgy beszélnek Cumaeról, mint régi orákulumhelyről : ezzel csak annyi a gond, hogy a város három évszázados görög uralma idejéből semmilyen forrás nincs erre nézve, a szamniták meg ellenszenvvel nézték a görög kultuszokat, hogysem megtűrjenek a városban ilyesmit. A költő Vergilius azt írja az Aeneis 6. énekében hogy Sibylla barlangjához százfolyosó és százkapu vezet...
Igaz nem maradt i.e. 300-tól korábbi görög dorrás az orákulumra, viszont a források önmagukban is nagyon gyérek Cumaere nézve. Ha megtalálnák Sibylla barlangját és a folyosókat, úgy bizonyossá válhatna, hogy valóban orákulumhelyként is működött a város....
Barlangok és alagutak
Na most Cumaeban alagutakban nincs hiány. Egyről már Sztrabóntól értesülünk, amit Agrippa vágatott, hadászati célok miatt. Ezt egészen a II. világháborúig használták: Cumaet kötötte össze az Avernus-tóval, és közel egy kilométer hosszú volt. 1925-ben azt hitték megtalálták, mikor az Akropolisz alján egy alagút bejáratára bukkantak, mely 183 m hosszú és átmegy a hegy alatt. Nem sokra rá kiderült, hogy ez az Agrippa által vágatottnak a párja lehetett.
Viszont 1932. májusában Amedeo
Maiuriolasz régész irányításával egy újabb barlangot fedeztek fel. A hozzávezető galéria 131 méter hosszú és 17 kisebb kürtő emelkedik ki belőle, hogy a fényt biztosítsák (a galéria fali keredztmetszete meglepően műkénéi stílusokra emlékeztet). Az alagút bejárata az akropolisz kapuja alatt kezdődő kis út végén van. A folyosót egykor egy sor kapu (vagy függöny) osztotta részekre, mára ezekből csak a kapufélfák maradtak meg.
Maiuri előtt világos volt, hogy Sibylla orákulumát találták meg: a fő galéria egy előcsarnokban végződik, a három boltozatos kamrájából az egyikben két hatalmas kőpad, ahol a jósnőre várakozhattak annak idején. Az előcsarnok mögött, egy ajtóval elválasztott belső szentélyben fogadta a látogatókat Sibylla.
Mára azonban egyre bizonyosabb, hogy a fő folyosó valamikor az i.e. 6. században készült, és a Sibylla kamrájának mondott barlang későbbi, hellenisztikus kori.
Ma a történettudósok szinte általános véleménye, hogy semmilyen Sibylla-jósda nem működött a városban, sem a görög időkben, se utána, a szamniták idején. Agustus idején pedig már amolyan turista-látványossáként szerepel, mikor az odautazóknak mutattak egy barlangot, mint Sibylla otthonát.
Most akkor az egész Sibylla-jóshely, csupán legenda volt? Vagy a régészek megsem találták eddig, mert rossz helyen keresték...?
Maiuri által talált folyosó a bal oldali képen, míg a jobb oldalin a folyosó végpontját látjuk. Abban a parányi háró kamrában fogadta volna Sibylla a jóslatkérőket...!?
A belső szentélyt Thalamos Hypogeiosnak nevezték el, azaz „földalatti kamra” vagy „egyesülés kamrája”...
Most visszanézegettem pár hsz-t, amiket régebben írtam itt. Eszembe jutott Rózner Géza (Rosner Geza), hogy írtam azt a sorozatot róla 2010 tavaszán: VISSZAEMLÉKEZÉS RÓZNER GÉZÁRA.
De teljesen visszhangtalanul maradt. Ha a neten beütöm a nevét, tkp. a fő tájékozódási pont, csak az amiket írtam. Pedig 2010. november 14-én lett volna százéves, és ennek is már egy éve. Egyedül Big próbált még tovább érdeklődni az ügyben.
Sikerült is Rózner magyarországi örökösével felvennie a kapcsolatot, s onnan tudható, hogy Magyar Televizíóban - 1992-ben Kepes András "Apropó tudás.." sorozatban - egy egész órás portréműsor készült Rosner Gézáról: ebben a filmben saját maga beszél a munkáiról, forgatásairól, életéről, az őt foglalkoztató gondolatairól (Rózner utolsó éveit Magyarországon töltötte). De kiderült az is, hogy filmjei, gyűjteményei, magyarul írt anyagai, mind megtalálható Magyarországon (főleg a Néprajzi Múzemban, többek közt 40 ezer diaképe).
Mondjuk annak idején nem zártam ki, hogy valami úton-módon - talán Crivelli révén- az orphikus Argonautikát is ismerhette Biaggio (Flaccus művét bizonyosan):
Kétségtelenül nagyon érdekes mű az Argonautica Orphica, de erről sokat beszéltünk. Colavito maga is idéz másokat, azt bizonyítandó,hogy ez a munka egy sokkal régebbi orphikus könyv 4. századi átirata lehet. Az nem mondhatjuk, hogy fő forrás (mint Odüsszeusz esetében Homérosz), de igen jelentős az Argonauták útjának eseményei szempontjában, főleg egyes részei.
Az is szuper, hogy Colevito ad egy új fordítást róla, mert én csak két 19 századi fordítást találtam, az egyik német, a másik francia.
Robert Graves azzal is kimutatja az ősi geográfia iránti teljes értetlenségét, hogy az Argonautica Orphicát mint az Argó-monda "legfantasztikusabb változatát" aposztrofálja, főleg annak útvonala miatt, s eszébe sem jut, hogy a leírás egy földrajzi valóságot követ, de nem az i.e. 1300 körülit, hanem egy i.e. 4. évezredbelit (hiszen az orphikus szerzője -saját érdekében- kivehette volna, vagy átírhatta volna ezt a részt, hogy kora ismeret-színvonalának jobban megfeleljen, de mégsem tette).
"Tehát a sárkány a 'Földalatti' vagy 'Alvilági' ősi 'Zeus' 'sírját' őrizte, és nyilván ehhez a 'szokásos' földalatti komplexum (működéséhez) kapcsolódott az Aranygyapjú...."
Ennyire nem is olvastam át az Orphicát (vagy csak elkerülte a figyelmemet): Te, még ez is kapcsolódik több dologhoz, ami itt fel lett sorolva, pld. a föld alatti járatokhoz errefelé:
Amúgy néztem Biaggio képét, valóban olyan, mintha olvasta volna a munkát (de még izgalmasabb lenne, ha abból merített volna, amiből az Argonautika Orphica, hisz többek szerint ez inkább -a rövidsége miatt is- csak egy kivonat (egy hosszabb munkából).
"az Ősi Isteneké, akik csak később aggatták rá a Zeus vagy Artemis nevet, de mindig jelezték, hogy itt valóban az Ősi istenekről van szó"
Igen, szerintem is, itt aChamaizelos jelző egy ősi istent takar, és nem a görög Zeuszt. És valóban olyannak hat a leírás, hogy a magas fallal körülvett "kertben" az Aranygyapjú bizony "használatban" volt, mintha egy nagyon ősi, és teljesen idegen technológia egyfajta bázisát látnánk (bár Colavito ezt nem látja meg, igaz), melynek képe a későbbi mítoszok leírásaiban a századok során egyszerűsödött, s a teljesen értehetetlen részleteket igyekeztek kiradírozni.
"Szóval itt állt ez óriási, mozgó Artemis-szobor a sötét misztériumkomplexum bejáratánál..."
Ó, persze, s most nézd meg, a más ilyen komlexumok, misztériumlabirintusok bejáratának leírását, rakd össze a mitoszforgácsokat, s könnyen látható az elképesztő eredeti mítosz vagyis történet: ezek bejáratát, mindenhol ilyen mozgó automatonok őrízték. Erre valójában nem figyeltek fel sem a mítoszkutatók, sem mások... de ugyan mi magyarázattal tudnának erre a zavaró részlettel szolgálni...?
Egyébként Graves Argonautákról szóló regényében is az Aranygyapju egy ligetben található, aminek bejáratát két "bikamaszkos őr" vigyázza: itt egy labirintus található, annek közepén őrzik az aranygyapjút. Gilgames a Cédrushegynél egy hasonló bejáratban Huwawával találja szemben magát, a krétainál Daidalosz bronzszörnye a Talósz őrködik, egyiptomi változatban a misztérium kamrák kezdeténél valamiféle mozgó bronzszfinxről olvasunk. Rendszerint valamiféle szörnyetegmaszkosnak írják le az alakját az őrnek, s egyértelműen a lázadókhoz, legyenek azok angyalok vagy titánok, kapcsolják. Nem evilági lénynek, őrnek, automatonnak. Nagy Piramis alsó kapuját a hagyományban Szokarisz, az atlantiszi Poszeidón szentélyét Atlasz, a mitikus Masu-hegy kapuját két skorpióember, a római Fórumét a kétarcú Janus, a jeruzsálemi templomét Azmodeusz vigyázza. Ezek nagyon régi hagyományok, és egymástól távoli népeké, azaz nem tudtak "összebeszélni", hogy mind ugyanazt hazudják: tehát kik ezek..?
Jason Colavito nyilván valami szkeptikus, de nem csak ő száll szembe a paleoasztronautikai értelmezéssekkel, hanem úgyszólván mindenki. A tévedés, vagyis az ő tévedésük abban van, hogy ezt egy modernkori mítoszként demagogizálják, s hasonlóan harcolnak ellene, mint Atlantisz esetében: kiválasztanak valami dilettáns szerző munkáját, majd azt elemzik, kaszálják: végül kijelentik, nem jártak itt, nem létezett Atlantisz (pedig attól hogy ezek hülyeségeket is írtak, attól még itt járhattak, és Atlantisz is létezhetett).
Engem különösebben nem érdekelnek Däniken és hasonszőrűek könyvei, nem is olvasom őket. Colavito az Arangyapjú mítosza kapcsán azzal kezdi az "ősűrhajózást" tagadó fejezetét, hogy előszedi Robert TempleThe Sirius Mystery c. könyvét, amit az egyik legjelentősebb munkának nevez a paleoasztonautika műfajában. Gondolom ezzel, azt próbálta nyomatékosítani, hogy valami komoly, vitára alkalmas, a másik elméletet részletesen kidolgozó kutató munkájával száll szembe. Hozzáteszem, hogy Robert Temple teljes dilettantizmusát, plagizálásait, reflexszerű kis következtetéseit, olyan ösztönös csúsztatásait, melyekről ő maga sem vette észre, hogy az, szóval, hogy ő csak egy "rajongó"... többször emlegettem itt pár év alatt.
Templének -ahogy Dänikennek vagy a belerusz Agresztnek- tkp. semmilyen átfogó koncepciójuk nincs, csupán abban merülnek ki, hogy csomó fotót mutat rejtélyes helyekről (a Nazca-fennsíktól a tasszii sziklafreskókig) és rengeteg idézet vallásos művekből, ahol az istenek "tüzes szekereken" jelennek meg: bizonyítandó, hogy idegenek jártak itt (de másmilyen vizsgálódást nem is nagyon végeznek, tehát nincs következő lépcsőfok...).
Colavitót úgy látom sokkal érdemesebb olvasni, mint Temple bármelyik munkáját. De régebben szóltam Temple "véleményéről" az Argonautákkal kapcsolatban (szóval nem tetszett):
Az Argonauták vagy Odüsszeusz utazása kapcsán közvetlenül valóban nincs is "paloasztronautikai szál", hisz a szereplőket nem utaztatják űrhajókon az égbe valamiféle csillogó ruhás istenek. Ezek kifejezetten földi történetek. Odüsszeusz kapcsán igyekeztem is elkerülni az ilyen részleteket, de könnyű is volt. Viszont a kerettörténethez, hogy lássuk az események mozgatórugóit, hogy ezek a lények ott voltak ezen események hátterében ill. múltjában, feltétlenül kellett.
Kicsit beleolvastam Colavitóba, kár, de nincs rá több időm most, persze érdekel, amit ír, hisz valóban pld. a Vénuszról jött idegenek (néha civilizátorok) meséje felbukkan már a 19. században a teozófusoknál, mint William Scott-Elliott, majd a francia Trarieux d’Egmontnál. Náluk mint a Láng Urai jelennek meg 18 millió évvel ezelőtt, mint a világ urai (szerintük: óriástermetűek, tojásrakók és kereszteződtek az emlősökkel?!). Ír hasonlókról a kiváló Maurice Magre egyik könyvében is (1935). Valóban ott van Lovecraft és társai által alapított "mitológiában", de tán legfőképpen és legérdekesebben Leigh Brackett 1940-es években írt Vénusz-történeteiben:
Lovecraft és William Lumley által írt Alonzo Typer naplójában (1935) olvassuk:
"Tanulmányoztam Dzyan Könyvét, melynek első hat fejezete a Föld keletkezése előtt született, és amelyik öregebb, mint a Vénusz urai, akik hajóikon hozták a civilizációt a mi planétánkra..."
De jelzem, hogy azért jelenhettek meg a Vénusz-lakók a modernkori mitológiában, mert egyszerűen benne volt a levegőben, a sokkal régebbi mitológiákban, és az erre fogékony emberek önkéntelenül is rátaláltak erre a szálra....
Találtam egy friss fordítását az Argonautica Orphica-nak. A szerző eléggé alaposan körüljárja a történetet, és összeszedte a forrásokat is az oldalán. Szembeszáll viszont a 'Paleoasztronautikai' értelmezésekkel: "Ancient Greece looms large in the modern imagination as the font of Western civilization. Because Greek accomplishments are so fundamental to the Western world, there has been no shortage of attempts to rewrite the history and mythology of ancient Greece to suit modern ends. This book will examine Robert Freund's recent claim to have discovered Atlantis in Spain and discuss the real evidence needed to prove Atlantis existed outside Plato's imagination. This book will also explore attempts to link Atlantis with creationist and catastrophist theories of history and one scholar's belief that the ancient Greeks had modern robotic technology. Finally, this book will explore the misuse of the Greek myth of Jason and the Argonauts in Robert Temple's theory that amphibious aliens from Sirius invented human civilization. Greek mythology is a source of endless fascination. This brief eBook looks at four ways this fascination went very, very wrong."
Ami a lényeg: korábban találgattuk Biaggio képén az Artemisz alakot. Az orfikus változat egyértelműen leírja ezt: "For before the house of Aeëtes and a rushing river, a fifty-four foot high enclosure stood before us, defended by towers and polished blocks of iron, crowned by seven defensive walls in a circle. Within it were three gigantic gates of bronze, between which ran a wall, and atop this, golden battlements. At one of the gateposts there stood [a statue of] the far-seeing queen, scattering with her motion the radiance of fire, whom the Colchians propitiate as Artemis of the gate, resounding with the chase, terrible for men to see, and terrible to hear, unless one approaches the sacred rites and purification, the rites kept hidden by the priestess who was initiated, Medea, unfortunate in marriage, along with the girls of Cyta. No mortal, whether native or stranger, entered that way, crossing over the threshold, for the terrible Goddess kept them away by all means, breathing madness into her fire-eyed dogs. "
Ez lehet tehát a magyarázata az Artemis alaknak a baloldali kapunál, meg a kutyáinak, az az érzésem, amit korábban találgattunk, hogy Biaggionak ismernie kellett ezt a változatot valahonnan, szinte tökéletesen követi a leírást.
Van még jó pár érdekesség: "On this, spread over a long branch, hung the Golden Fleece, over which a terrible snake continuously watched, a serpent dangerous to men and indescribable. It was covered in golden scales and wound about the tree trunk with its huge coils, watching over the tomb of Zeus Chamaizelos ["earth-bound" or chthonic Zeus] while guarding the Fleece." Tehát a sárkány a 'Földalatti' vagy 'Alvilági' ősi 'Zeus' 'sírját' őrizte, és nyilván ehhez a 'szokásos' földalatti komplexum (működéséhez) kapcsolódott az Aranygyapjú. Valóban az ősi Istenek halálmisztériumainak színhelye lehetett ez a rettentő hely; az Ősi Isteneké, akik csak később aggatták rá a Zeus vagy Artemis nevet, de mindig jelezték, hogy itt valóban az Ősi istenekről van szó: "But when we heard the truth about Mounychian Hecate [Artemis] and the guardian of the snake, for Medea had carefully explained this, we sought an unexpected way to accomplish the wretched undertaking: by placating savage Artemis so that we could appease the wild monster so we could steal the Fleece and return to our homeland."
Szóval itt állt ez óriási, mozgó Artemis-szobor a sötét misztériumkomplexum bejáratánál, a továbbiakban, amit korábban már idéztél, egy fekete-mágia szertartás keretében (érdemes elolvasni, érezhetően alkímiai nyelven íródott!) megidézik az alvilági Isteneket, és egyben ezzel sikerül az őrt álló Artemis-automatont elmozdítaniuk az útból: "Pandora and Hecate circled the pit, moving this way and that, and the Furies leapt with them. Suddenly the wooden guardian statue of Artemis dropped its torches from its hands and raised its eyes to heaven. Her canine companions fawned. The bolts of the silver bars were loosened, and the beautiful gates of the thick walls opened; and the sacred grove within came into view."
2. Egy szintén Hermésznek tulajdonított kevésbé ismert mű, "A lélek okulására", melynek érdekessége, hogy - hellenista szokás szerint - arab közvetítéssel maradt ránk, arabból fordították latinra (De Castigatione Animae).
A példák sokságára lehet újabb példa, hogy erről a Harlen Bretz-ról nem is halottam (tehát a baklövéseik tára úgyszólván kimeríthetetlen).
Persze, az ilyen Atlantisz-topicokról írtam valóban ezt a "beragadást" (vitaminek szerencsére írt mást is, nem rá vonatkozik). Ilyen visszaforgató erőnek gondolom, mint említettem régebben, Odüsszeusz kapcsán, hogy Homérosz pld. említi az ún. repülő halakat (ilyenek valóban ismertek), s beimbolyog ide egy "halszakértő", és mindenáron ezekről a repülőhalakról akar dumálni, ami történetben a fene tudja hanyadrangú elem...
Egyébként vitaminek elgondolása egyáltalán nem lehetetlen: tekintve az ilyen Atlantisz-fórumokat a világban, de ő érdekes észrevételeket is tesz. Amúgy meg elég ha belenézel az ilyen topicokba: tele vannak önjelölt megfejtőkkel. Mind ilyen Google-map műholdas térképet bogarász (amúgy más irányú Atlantisz-ismerete nincsen), s persze mind abban van, mert hát miért ne??? ... Hogy ugyan Atlantiszt elnyelte a tenger, de biztos ugyanúgy van a mélyben, ahogy Platón leírta a felszínen (nagy alföldje, északi hegyek a déli főváros körül körkörös struktúrák, stb, sőt építményeket (!) keresnek).
Holott éppenséggel úgy is eltűnhet egy olyan méretű sziget, mint Atlantisz, mint vitaminek írta. Szerintem könnyen elképzelhető, hogy nem volt nagyobb 100 ezer négyzetkilométernél, ami 4 db Szicília, tehát így is nagy sziget, nyugatra tőle volt az a három Kréta méretű sziget, amelyek túlélték Atlantiszt és amelyeket a portolánók még ábrázoltak. Egy ősi nagy kultúrának sehol nem kell ugyanis Kína-méretű ország!!!! Az egyiptomi folyamvölgy csak 30 ezer nkm, egész Surnerum csak 20 ezer nkm s Kréta tengeri birodalma csak 8 ezer nkm-en virul!!! Ha Atlantisz egy prehisztorikus tengeri királyság volt, ugy viszont -abban a korban- valóban a világ hatalmassága volt, hiszen uralkodott az óceán többi szigete felett, és gyarmatai voltak Amerikában és a Földközi-tenger partvidékén, ahogy Platón is írta...
Szkheria pusztulását úgy festi le mítosz, hogy nem csupán elmerült a tengerben, hanem az isten "rátaposott" szigetre, és belepréselte az óceán fenekére, ami megfelel egy olyan geológiai ismérveknek, hogy az óceán közepét hosszú repedés vonalak szabdalják: a két nagy kontinens távolodik egymástól, s a felső lemezek szétfelé húzódnak, ezáltal ott hegységek emelkedjenek meg. Magyarán egy ilyen hosszúkás sziget egyszerűen beomlott a repedésekbe.
Két lehetőség van Atlantisz "születésére", aminek folyamata ma is megfigyelhető: a jégkor előtt vagy 40 ezer éve óriási vulkanikus kitörések kezdődtek a tenger alatt valamilyen kéregmozgás következtében, ami a vízfelszin fölé emelte az Atlanti-hátság egy részét. majd a vulkanikus tevékenység végével, a nyugalmi állapotban, el is kezd süllyedni lassan az egész (már a bazalttalapzat súlya miatt is).
A másik lehetőség, ha az Óvilág és Amerika szét válásakor kontinentális talapzatok gránittalapzatú szilánkjaiból maradtak a tengerközepén néhány, melyek az évmilliók során a szétfeszítő hatásnak, és alulról jövő emelkedésnek voltak kitéve, azaz fokozatosan morzsolódtak, töredeztek. Régen alapvető vélemény volt, hogy az Atlanti-óceánnak nincs gránittalapzatú földsége (ami kétségkívül mutatná, hogy az szárazföld lehetett)... de ez is megdőlni látszik, pld. 1971–ben az Atlanti–óceán közepén húzódó Vema törészóna aránylag sekély vizeiben Miami Egyetem kutatói mészkőbe ágyazott gránitot találtak. Ez csak megerősíti azt a feltevést, hogy volt egy kisebb kontinentális talapzat az óceánon, amit különböző romboló erők összetörtek, lesüllyesztettek.
Az ókori beszámolók és maga Platón is írta, hogy Atlantisz lesüllyedése után sok-sok évszázadig a tenger ezen a részen járhatatlan volt, a sok sár, iszap és úszó növényzet miatt. Az ókori feljegyzések szerint a tenger több helyen ilyen volt Gadestől le a nyugat-afrikai partoknál. És nem mondtak hülyeséget, hiszen Jean Merrien a tenger múltját kutató francia európai példákkal bizonyítja, hogy nagyobb földterületek lesüllyedése után a tenger vize hosszú évszázadokig iszapos marad, mire letisztul. A 15. században a Szargasszó még közelebb ért az Azórokhoz, sőt az ókorban Európához. Gorbovszkij egy tanulmányában említi, hogy egy 1947–1948–as óceonográfiai expedíció megállapította, hogy az Atlanti–óceán fenekét többek között az Azori–szigetek és Trinidad között harminc méter vastag iszapréteg borítja.
Ezekről a dolgokról - az óceánon, a Gibraltári-szoroson túli sáros, hínáros tengerről- beszámoltak a föníciai hajósok peripluszai (mint Himilco), említi Arisztotelész, Platón, Ps-Szkülax, Philón, Jordanes, Euktémon athéni csillagász vagy Theophrasztosz. Plutarkhosz egy dialógusában egy Karthágóban találta nagyon régi bőrtekercs szövegére hivatkozik, amely évezredekkel ezelőtti, de már a nagy Atlantisz pusztulása utáni állapotokat fest le. A tenger a három nagyobb szigetig (Szkheria és a másik kettő) járható, és valószínűleg a közeli Azori-szigetek is, de azon túl, Amerika felé sártenger lebeg a vízen, nagyon megnehezítve az evezést. Ugyanis a történet szereplői átkelnek ezen a sártengeren...
"Olyan ez Nolanus, mint amikor belemész az iszapba és nem tudsz tovább menni, hanem ott topogsz és még mélyebbre merülsz..." Ez eléggé találó hasonlat, lévén vitaminek feltevése szerint Atlantisz földje most iszapként terül a Gibraltári-szorostól nyugatra, a tenger fenekén :}
"Különösebben a geológusok ilyetén (időszaki) véleménye nem különösebben érdekel, de ez a tudományág története, ha beleolvas valaki, nem egy siker-story: folyamatos baklövések, el- és félreértelmezések története." Erre szép példa éppen a Scablands és a jégár teória, amit 40 év élethalálharc után tudott J Harlen Bretz átverni a geológus establishmenten. Aztán persze meg odaadták neki a legrangosabb kitüntetést. Szerencséje volt, mert 96 évesen kihúzta addig, amíg az opponensei dinoszauruszok módjára kihalnak... Azon töprengtem, hogy bár a rendszernek ez a fajta működése utólag igazolhatatlannak tűnik, és egyéni szempontból pedig adott esetben tragikus, de valahogy mégis mintha hozzátartozna magának a rendszernek a működéséhez, ami viszont hosszú tavon eddig működőképesnek bizonyult.
"Aztán megint jön valaki, hogy egy kutatóhajó valamiféle kovamoszatot vagy mit hozott fel 3 kilométer mélyből, meg ilyenek... Most mindek merüljek ebbe bele." Ez így van, amíg van, ami közvetlenebb eredményekkel kecsegtet, addig valóban nem célravezető. Most csak mint kuriózum hoztam fel Kalamajkosz felvetésére. Nekem mindenesetre érdekes volt, mert elég eredeti ötlet, és nem feltételezett viszonylag rövid idő alatt több ezer méteres kéregmozgást. Szóval mint felvetés, amolyan csodabogár módra érdekelt, túlságosan én se rágódtam rajta, mert nekem sem ez volt a fő érdeklődési irányom.
Olyan ez Nolanus, mint amikor belemész az iszapba és nem tudsz tovább menni, hanem ott topogsz és még mélyebbre merülsz... Tehát ha mondjuk semmi másról nem lehetne beszélni Atlantisz kapcsán, mint üledékről, korallszigetekről, bazaltalapzatról, repedésekről, gyűrődésekről, vulkánokról, lemeztektonikáról meg hasonlókról (tudom van aki csak erről szeret, az ősi kultúrák nem érdeklik). Olyan ez, mint amikor a Nagy Piramis kapcsán semmi másról nem lehet beszélgetni, mint arról, hogyan épült a Nagy Piramis (ejtve persze a többi hasonló méretű társát), mintha az lenne az egyedüli fő titka, s az egyiptomi kultúrához pedig szikrányit sem kell konyítani, hanem zsaluzni, vízzsilipelni, betont öntögetni, meg ilyenek...
Mivel sok történetet vizsgáltam, ősi mítoszokat tanulmányoztam, és arra az alapvető dologra jöttem rá, hogy Atlantisznak (vagy nevezzék bárhogyan), tehát egy Atlanti-óceáni prehisztorikus tengeri királyságnak léteznie kellett. Ezt bele is vettem a teóriáimba.
Különösebben a geológusok ilyetén (időszaki) véleménye nem különösebben érdekel, de ez a tudományág története, ha beleolvas valaki, nem egy siker-story: folyamatos baklövések, el- és félreértelmezések története. Rendszerint 10-20 évente kiáll valami katedratudós, valami főgóré geológus, s elmondja a sablonszövegét: "Nincs már új titok a földön, nincs már mit felfedezni: Atlantisz nem létezett..." Aztán megint jön valaki, hogy egy kutatóhajó valamiféle kovamoszatot vagy mit hozott fel 3 kilométer mélyből, meg ilyenek... Most mindek merüljek ebbe bele.
Én jó pár éve követtem egy ideig azt a topicot. Annyira emlékszem belőle, hogy vitaminek elképzelése szerint Atlantisz valamifajta üledékes, sekély kiemelkedés volt rögtön a szorostól nyugatra, amit elmostak a Jégkorszak végi, néha özönvízszerű jég-víz-törmelék árak, hasonlóan, ahogyan Észak-Amerikában sorozatos hirtelen katasztrófák során a Scablands alakult ki.
Most ahogy átnéztem az ez utáni topic-korszakot, a hosszanti, egyenesvonalú 'törést' (vagy google-artifact) emlegette ami a szoroson megy át és a Google Earth tengerfenékrajzán is látható. De ekkor már ott volt Kalamajkosz is, talán ő jobban emlékszik ennek a lényegére (lehet ezen suvadt volna meg a 'lösz'?).
Nem olvastam bele soha tán abba a topicba, csak most hogy szóltál.
Persze nagyon érdekesek és értékesek, amiket ír vitaminek. Láthatólag főként az óceáni sziget, Atlantisz geológiai létezése érdekelte. Tehát, hogy tudományosan éppen semmi nem mond ellene, hogy egy nagyobbacska sziget létezett a jégkor idején az óceánban, és mi a magyarázata annak, hogy máig nem találják, vagy akkor miért pusztult el nyomtalanul (nem mintha komoly keresés folyna a tárgyban a tudomány részéről).
Kitér néha más kérdésekre is és azok is érdekesek (majd olvasgatom, hisz ennyi idő alatt képtelenség mondani véleményt ennyi hsz-ről, hiszen csak néhányba olvastam bele).
Elmondhatom, hogy az "Atlantisz-kutatásnak" mára tkp. három formája alakult ki:
1. Az egyik csupán tudományos, és csak azzal foglalkozik, hogy létezett-e egy sziget az Atlnati-óceában, hasonló ahhoz, amit Platón leírt. Igazából számára az is mellékes, hogy azon éltek-e emberek vagy állatok. Ezek főleg hajósok, tengeri kutatók, geológusok, mint Unger, Cousteau, Termier, Zsirov, Muck, Hagemeister, Malaise, Kolbe és mások.
2. A másik ágat főleg a történelmi források, hagyományok érdeklik, az emberi kultúrák különcségei és egymásra hatásai. Könyveikben óriási adathalmazt találunk mondák vízözöneiről, amerikai és európai megalitok egyezéseiről, ókori szerzők beszámolóit a kelták szokásairól, egyes szerzők Atlantiszról való megnyilatkozásairól. A maják és mexikóiak eredetéről, a kultúrák hirtelen felbukkanásáról... Ezzel az adattengerrel is bizonyítva, hogy Atlantisznak léteznie kellett, mert az volt az ősi kultúrák egyezéseinek és egymásra hatásainak kulcsa. Ilyen szerzők, mint Várkonyi, Gorbovszkij, Braghine, Lewis Spence és mások.
3. Mivel az első kettő egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy - túljutva az első két állásponton-, akkor milyen következtetésekre lehet jutni ezen források alapján, tehát arra nézve: milyen volt az atlantiszi társadalom, milyen lehetett a kultúrája, milyen emberek lakták vagy egyáltalán hogyan fejlődött ki ott a civilizáció. Ebben kétségtelenül az 1. és 2. -es módszer szerint dolgozók eredményei is segíthetnek, mert nem mindegy milyen volt az éghajlat, fauna, milyen volt geológiája (pld. nem mindegy hogy milyen fémek lehettek ott, lehetett-e pld "vaskor", stb), aztán, milyen lehetett a kulturális szint, hogy tagozódott társadalma, stb. Értelemszerűen ez a legérdekesebb terület, de ez vonzza a legtöbb önjelölt okkultistát, tisztánlátót és hasonlót (Cayce vagy Eckard Strohm), akik kioktatják Platónt. De vannak persze itt is logikusan gondolkodók, John Michell, Charroux, Andrew Collins, Danelek és mások.
Engem mindhárom terület érdekel, de legfőképpen ez utóbbi.
(( ha bele olvastál az atlantisz pro/kontra topikba, akkor biztos láttad, hogy pár éve járt ide egy vitaminek nevű illető, akit akkoriban eléggé foglalkoztatott a téma, és hajlandó volt érdemben is elgondolkodni és utána olvasni.. elméletvázlatokat gyártogatott, és bár ahogy rémlik inkább műszaki beállítottságú, de ő is felfigyelt a mitológiai utalásokra (atlasz, heszperidák, homérosz stb.), ja és sztrabónt is olvasgatta (kb. 385.hsz.-től)... kár hogy nem jár már az indexre (talán az mail címe még él), mert kíváncsi lennék mit szólna az általad a témához kapcsolódó írásaidhoz/infókhoz, biztos érdekelné.. illetve viszont is.. ))
A történelem tudomány és régészet, egymást támogatva, a 19. század közepe óta kidolgozott egy mára teljesen becsontozódott nézetet, amit mi mindannyian tanultunk az iskolában: maga a "történelem" a "civilizáció" mindenhol kizárólag a nagy folyó völgyekben kezdődött, s más kultúrák csak akkor jelentek meg, ha ezekről a helyekről emberek mentek más tájakra...
Dekadens, a mai liberális-elveket a múltba kivetíteni akaró gondolkodásnak beájuló történelemtudományunk mára csak és kizárólag azt fogadja el, hogy homogén közösség képtelen önálló civilizációt létrehozni, s szinte betegre kutatták magukat, hogy mindenhol kimutassák, hogy egy adott civilizációnál mennyiféle nép hatott egymásra. Számukra a Nílus, az Euphrátesz, az Indus vagy a kínai Sárga-folyó völgyei egyúttal: a civilizációk bölcsői. Ezek a civilizációk heterogén társadalmakból és népekből alakultak, mint a "népek kovásza". Nem azt mondom, hogy ez nem lenne igaz, de csak az egyik fele az igazságnak, és mindenféle más zavaró tényezőt igyekeztek a szőnyeg alá söpörni vagy elbagatelizálni... Pedig...
Pedig semmi nem mond ellen annak, hogy egy homogén nép, társadalom is képes egy szigeten szabályszerűen meglódulni egy szikra kipattanása után. Ez a nekiiramodás mindig, és örök rejtély a tudomány számára. Hisz akár parányi sziget is csodákra volt képes a régi időkben...
Gondoljuk meg, miután egy szigetet elfoglalt egy nép, pláne ha minél távolibb sziget volt, az elkövetkező századok hihetetlen lehetőséget biztosítottak. Egyrészről védettek voltak más népek támadásaival szemben ill. akadálytalanul indulhattak meg a fejlődés útján. Málta kis szigetén megalittársadalom éli virágkorát, gigantikus templomokat emelve, s elbuknak mire Egyiptomban az óbirodalmi királyok nekifognak a hatalmas piramisaik építéséhez. Szardínián a nuraghe-kultúra virágzik fel, Rodoszon egy másik szintén és a krétai csoda egy időben indul Egyiptommal: tengeri királyság jön létre. Máltai-stílusú templomok csak Máltán épültek, akár a szárd nuraghék, ezek nem behozott műveltségek, s mikor Európa sötét középkorának mélyét alussza az óceán egy távoli szegletében, egy parányi szigeten, a Húsvét-szigeten, ahol csak pár ezer ember élt, elkezdenek óriási szobrokat állítani, saját írásuk van, és a mai világ csodájára jár...
Az utolsó jégkor idején, mikor a tengerek szintje 150-200 méterrel alacsonyabb volt a mainál még számos kis sziget létezett a Gibraltártól nyugatra, melyek segítették az átkelést az atlantiszi szigetvilágba. A szigetek ugyanúgy benépesedhettek, mint a történelem előtti időkben Kréta, Málta, Szardínia, Kuba vagy a Kanári szigetek!
És Atlantisznak sem kellett "óriási" szigetnek lennie. Az ókoriak számára sokáig a Földközi-tenger Szicíliája a maga 25 ezer négyzetkilométerével az "ismert világuk" legnagyobb szigete volt...
A régi ember hagyománya perid arról győz meg, hogy ez a sziget létezett, valahol a mai Azórok környékén, majd a jégkor végén, vagy az azt követő néhány évezredben elsüllyedt, de civilizációja még sok évszázadon keresztül fennmaradt azon a három nagyobbacska (Kréta méretű és formájú) szigeten, melyet az ókori források (Markellosz, Plutarkhosz vagy Palaiphatosz) még feljegyeztek. És itt járt a herceg, Odüsszeusz is, nem sokkal a szigetek i.e. 4. évezredvégi pusztulása előtt...
A görögök több nagy tettet véghezvivő hőst olvasztottak össze Héraklész neve alatt, és a végén már nem tudták ki melyik. Egyrészt volt egy görög Héraklész, aki vagy száz évvel a trójai háború előtt élt. De a mitikus Héraklésznek számos olyan tettet is tulajdonítottak, melyek jóval korábbi időpontokban és olyan helyeken zajlottak, aminek nem lehetett tanúja egy mükénei-kori görög.
A görögök árják, keletről jöttek, de Héraklész többször kalandozott az Atlanti-óceán partjain. Ez a Héraklész nyilván pelaszg eredetű, akik É-Afrikából érkeztek a görög földre, de számos kis helyi hős alakját magába ovasztotta Héraklész, hisz nem is volt olyan település Hellaszban, ahol ne "járt" volna. Ez egyébként elég természetes, mintha mi a nagyerejű hőseinket Fanyűvő melléknévvel láttuk volna el: Botond, Toldi, Kinizsi... s a végén tudósaink már azon vitáznának, hogy azt nem Fanyűvő I. hanem Fanyűvő III. csinálta...
Jól mondja Diodórosz, hogy alapvetően ezt a hármat vették Héraklésznek. Akit ő egyiptomi Héraklésznek mond, Khón/Szom, valószínűleg azonos a tébai Honszuval (kérdés persze, valóban ő az-e, nem inkább Anhur-Onurisz, akire sokkal jobban illene? lásd. Anhur szerepét). Valójában azonban a görög népi hagyományban csak két "nagy" Héraklész volt, akihez kötődött szájhagyomány, az egyik egy pelaszg-görög összegyúrt figura, akinek görög változata i.e. 1300 körül élt, a másik krétai daktülosz. Az egyiptomihoz ugyanis nem kötődött görög szájhagyomány, mert az igazság az, hogy a görög kultúrális fellángolás hevében sok görög költő, utazó s logográfus utazott a környező régi civilizációk területére, ahol mindenfelé arról érdeklődtek, hogy ott mennyire ismerik a görög isteneket: s végül meg is "találták" azokat, így a keltáknál, babilóniaknál, föníciaiaknál és az egyiptomiaknál. Szóval az egyiptomi Héraklész tetteiről a görög hagyomány mit sem tudott, ennek "regéje" az olyan könyvekben szerepelt csak, mint Hérodotosz vagy Diodórosz.
Diodórosz az egyiptomi Héraklészt valahová a prehisztorikus időkbe tette, úgymond 10 ezer évre (de Hérodotosz pld. az i.e. 17500 és 15500 közötti 2000 éves időszakba). Viszont ne felejtsd el, hogy az akkori görögök az első egyiptomi király fellépését nagyjából i.e. 5000 és 4700 közé helyezték (ma ez i.e. 3000). De nem voltak egyöntetűek a görög szerzők, mert hol-ez-hol-azt azonosították be Héraklésszel, s nem csak Egyiptomban, hanem Föníciában is.
A görögök -ahogy mi sem- nem voltak tisztában a mitikus figuráik eredetével, néha ugyanazt a tettet végrehajták egy másikkal, hisz átvették fokozatosan a pelaszg hagyományokat is. Szóval volt egy ősi történet, egy hősről, aki átkelt az Ókeanoszon. Ezt elmesélték Perszeuszról, aki egy pelaszg-hős, és azonosították az egyiptomi Min istennel, akárcsak Héraklészól, aki pelasz-görög hős, de a nyugati utazásának hagyományait a pelaszgok tartották fenn, ők tudtak róla, és Kréta legrégibb fajtjából kikerült daktülosz Héraklészről szóltak. Mikor Homérosz, a beavatott elmesélte Odüsszeusz utazását, a görögök mit sem tudtak arról, hogy Odüsszeusz ugyanaz a hős, mint Perszeusz vagy Heraklész (de csak az ókeanoszi utazó szerepében!). Pedig Homéroszé volt a legautentikusabb forrás, hiszen bizonyosan egyiptomi tekercsek alapján írta meg történetét...
Egyébként a mitikuspelaszg-egyiptomi Héraklész kora is beleillik Odüsszeuszéba: a Turini papirusz töredékes királylistáján, az utolsó előtti istenkirály (Ménész előtt), "Har..." akit többen , mint Stephen E. Franklin is Héraklésszel azonosítanak, aki ezek szerint i.e. 3072 körül élt. Koutrouvelis új számítása a görög Héraklész születését meg i.e. 3165 körülire helyezi.
A krétai daktüloszok tkp. azonosak a kurészekkel, ahogy a beavatott Pauszaniasz mondta (persze ugyanaz a rendkívül alacsony termetű faj, ahová Odüsszeusz is tartozott). A daktülosz Héraklészről mondja Diodórosz és Pauszaniasz, hogy ő alapította az olimpiai játékokat sok-sok évvel a görög Héraklész, Alkméné fia előtt. Hészükhiosz a lexikográfus meg ráfejel az egészre, s így még zavarosabb: "az egyiptomiak Héraklésze Gigon, egy pataikosz" (azaz kabir).
S végül idézek saját magamtól, amit már évekel ezelőtt leírtam, összefoglaltam, mert a választ így nem találod meg Gravesnál. Ezt az második Atlantisz, vagyis az i.e. 4. évezredbeli Atlantisz elsüllyedésének kapcsán írtam (de abból is csak a lényeg):
"A történelem előtti Atlantisz már bizonyosan hanyatló társadalom volt. Történelmének korai szakaszait nem ismerjük, csak a végét…
A <<Grál>> elrablásának története többféle változatban maradt meg a népek körében. Egy hős kalandos tengeri utazását írta le egy távoli nyugati királyságba, melynek megtalálása komoly nehézségekbe ütközött.... A görögök többféleképpen és többféle hőssel dolgozták fel ugyanazt a történetet, a nélkül, hogy tisztában lettek volna a történetek közös eredetével. Ennek nyitja, hogy több forrásból is értesültek a kalandról, mely források más és más szimbólumokat és neveket alkalmaztak a Grálra. Héraklész, Odüsszeusz és Perszeusz mind–mind ugyanazért a bűvös tárgyért utaztak a nyugati szigetre...."
"Na meg, hogy ki az egyiptomi Som, Chon, Dsom stb... hirtelen csak egy Baal-Chom-ot találtam, azt is Balavatskynál..." Aztán eszembe jutott, hogy hacsak nem ő Khnum(Chnum) - aki szintén kosfejű, igen ősi, és Min istennel van kapcsolatban. Odüsszeusszal is ide jutottál, vagy az egy másik Min?
Indítok egy kis felületes brainstormingot. Graves idézi Diodoroszt, aki ezt írja Héraklészről (Görög Mítoszok, 118.2.):
"2. Diodorus Siculus három Héraklész nevű héroszról tesz említést: egy egyiptomiról, egy krétai Daktüloszról és Alkméné fiáról...Diodorus Siculus szerint az egyiptomi Héraklész, akit Som-nak vagy Chon-nak hívtak, tízezer évvel a trójai háború előtt élt, s görög névrokona az ő hőstetteit vette át." Ez bizony eléggé elgondolkodtató, korábban megjegyezted Héraklészről, hogy egyrészt rengeteg hérosz alakot olvaszthatott magába (Ciceronál meg Varronál egyre inflálódik a számuk), másrészt pedig, hogy ő is egy olyan Odüsszeusz-féle fajzat volna. Figyelembe véve a Héraklész alak impozáns ősiségét, kissé jobban érthetőek talán a nyugatra tett utazásai különböző ügyekben...(meg egyéb tevékenységei, amit ezek a történetírók is csak egy sokkal régebbi Héraklész létezésével magyaráztak) De aztán itt van még az is, amit Hérodotosz ír az egyiptomi kosfejű Zeuszról, hogy Héraklész vágyát hogy megpillanthassa, úgy csillapította, hogy egy kos fejét és irháját vette magára (korábban már említettem ezt a jelenséget Mendes és az aranygyapjú kapcsán). Szóval nyilván nem véletlen, hogy bevették az Argonauták közé, bár ott eléggé 'töredékes' a szerepe, de talán még élt az emléke annak, hogy valaha neki is volt egy ilyen kalandja. A másik érdekesség ezzel kapcsolatban az, amit az aranygyapjúról mondanak, hogy képes volt a viselőjét hordozni, a vízben vagy a levegőben (Phrixosz ugye így jut Kolkhiszba). Viszont ilyesmit Héraklésznél is ismerünk, a vázafestők meg is örökítették, ahogy a Héliosztól kölcsön kapott aranyserlegben vagy csészében hajózik. Na tessék, már megint ez a sok alakú Grál...
Ami még érdekes lehet: ki lehetett ez az Ida-hegyi Daktülosz? Ez lenne az Odüsszeusz fajtájabéli?
Na meg, hogy ki az egyiptomi Som, Chon, Dsom stb... hirtelen csak egy Baal-Chom-ot találtam, azt is Balavatskynál...
Ja, tényleg semmi közük a kabarokhoz... Mint ahogy annak idején elvicceltünk vele, hogy az Indiában használatos névhez, a Kabirhoz sem, vagy akár Kabir Bedihez sem...
Mikor azt kérdik tőlem, de hát mi a "bizonyíték" mondjuk a kabirok létére vagy arra a másik technológiára, amikkel itt foglalkoztam, úgy mindig elmondom, hogy ezek "teóriák", sok évtizedes kutatás nyomán létrejött rögeszméim.
-----------------------------
Kik is voltak valójában a kabirok? Akiket kabaroknak is neveznek, vagy más nép?
A Kígyó, Jászón, az Aranygyapjú és Athéné, görög vázaképről.
